Trump: Lődd le Joe!

0
1811
wikipedia.com

Tragikomikus incidens miatt marad el a fontos találkozó: egy kínai kém légballon repült be az Egyesült Államok fölé. Méghozzá Montana állam fölött észlelték a kínai kém objektumot, mely államban vannak azok a rakétasilók, ahonnan útnak indíthatják a ballisztikus rakétákat Kína felé.

Peking elég nevetséges módon arról beszél, hogy a léggömb csak meteorológiai megfigyeléseket végez, és véletlenül sodródott az USA fölé, de ezt senki sem hiszi el. A republikánus ellenzék kapva kapott az alkalmon, és Blinken külügyminiszter pekingi útjának lemondását követelte. Meg is kapta.

„Tudomásul vettük Kína sajnálatát, de ennek a léggömbnek a jelenléte a légterünkben egyértelműen sérti szuverenitásunkat, valamint a nemzetközi jogot, és ez elfogadhatatlan”

– mondta Blinken.

„A nyugati szelek által sújtott és korlátozott önkormányzási képességgel rendelkező „repülőgép” messze eltért a tervezett útvonalától ” – mondta a kínai minisztérium szóvivője. Rögtön hozzá is teszi: „A kínai fél továbbra is kommunikál az amerikai féllel, és megfelelően kezeli ezt a vis maior esetből adódó váratlan helyzetet. 

Lődd le Joe!

Ezzel a jótanáccsal szolgált Donald Trump utódának, Joe Bidennek. Biden úgy nyilatkozott, hogy azért nem lőtték le a kínai légballont, mert annak szétrobbant darabjai veszélyeztették volna amerikai polgárok életét.

Hat év után ez lett volna az első amerikai külügyminiszteri látogatás Pekingben. Akkor még jók voltak az amerikai-kínai kapcsolatok. Donald Trumpot fogadták Pekingben a Tiltott városban, ahol a kommunista vezérkar ülésezik. Ez nagy diplomáciai kegy, amelyet a kínaiak csak kivételesen adnak meg egy fontos partnernek. Ezzel Trump is tisztában volt. Magával vitte nyolcéves unokája videóját, melyen Ivanka Trump lánya kínai dalban köszöntötte Hszi Csin-ping bácsit és nejét. Az elnöki pár sietett megdicsérni a kislány kiváló kínai kiejtését. Aztán persze Donald Trump megindította a kereskedelmi háborút Kína ellen. Igaz, hogy ettől még tavaly is rekordot produkált a kínai külkereskedelem többlete az USA-val szemben noha a szankciókat Biden sem vonta vissza.

Sőt, a demokrata elnök nyíltan első számú stratégiai ellenfélnek nevezte Kínát.

Az idén százéves Kissinger külügyminiszter, aki 1972-ben összehozta az amerikai-kínai kibékülést bírálja is a demokrata adminisztrációt, amely egyszerre tekinti stratégiai ellenfélnek Kínát és Oroszországot. A diplomáciai léggömb most kipukkadt, de mind Kína mind az USA rá van utalva a másikra hacsak persze Peking és Washington nem dönt a hidegháború mellett. Szun Ce mester, az első filozófus, aki a háborúról írt tanulmányt, és az fenn is maradt, azt hangsúlyozta:

minden háborúban az jár a legjobban, aki kimarad belőle…

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .