Kezdőlap Címkék Montana

Címke: Montana

Trump: Lődd le Joe!

Tragikomikus incidens miatt marad el a fontos találkozó: egy kínai kém légballon repült be az Egyesült Államok fölé. Méghozzá Montana állam fölött észlelték a kínai kém objektumot, mely államban vannak azok a rakétasilók, ahonnan útnak indíthatják a ballisztikus rakétákat Kína felé.

Peking elég nevetséges módon arról beszél, hogy a léggömb csak meteorológiai megfigyeléseket végez, és véletlenül sodródott az USA fölé, de ezt senki sem hiszi el. A republikánus ellenzék kapva kapott az alkalmon, és Blinken külügyminiszter pekingi útjának lemondását követelte. Meg is kapta.

„Tudomásul vettük Kína sajnálatát, de ennek a léggömbnek a jelenléte a légterünkben egyértelműen sérti szuverenitásunkat, valamint a nemzetközi jogot, és ez elfogadhatatlan”

– mondta Blinken.

„A nyugati szelek által sújtott és korlátozott önkormányzási képességgel rendelkező „repülőgép” messze eltért a tervezett útvonalától ” – mondta a kínai minisztérium szóvivője. Rögtön hozzá is teszi: „A kínai fél továbbra is kommunikál az amerikai féllel, és megfelelően kezeli ezt a vis maior esetből adódó váratlan helyzetet. 

Lődd le Joe!

Ezzel a jótanáccsal szolgált Donald Trump utódának, Joe Bidennek. Biden úgy nyilatkozott, hogy azért nem lőtték le a kínai légballont, mert annak szétrobbant darabjai veszélyeztették volna amerikai polgárok életét.

Hat év után ez lett volna az első amerikai külügyminiszteri látogatás Pekingben. Akkor még jók voltak az amerikai-kínai kapcsolatok. Donald Trumpot fogadták Pekingben a Tiltott városban, ahol a kommunista vezérkar ülésezik. Ez nagy diplomáciai kegy, amelyet a kínaiak csak kivételesen adnak meg egy fontos partnernek. Ezzel Trump is tisztában volt. Magával vitte nyolcéves unokája videóját, melyen Ivanka Trump lánya kínai dalban köszöntötte Hszi Csin-ping bácsit és nejét. Az elnöki pár sietett megdicsérni a kislány kiváló kínai kiejtését. Aztán persze Donald Trump megindította a kereskedelmi háborút Kína ellen. Igaz, hogy ettől még tavaly is rekordot produkált a kínai külkereskedelem többlete az USA-val szemben noha a szankciókat Biden sem vonta vissza.

Sőt, a demokrata elnök nyíltan első számú stratégiai ellenfélnek nevezte Kínát.

Az idén százéves Kissinger külügyminiszter, aki 1972-ben összehozta az amerikai-kínai kibékülést bírálja is a demokrata adminisztrációt, amely egyszerre tekinti stratégiai ellenfélnek Kínát és Oroszországot. A diplomáciai léggömb most kipukkadt, de mind Kína mind az USA rá van utalva a másikra hacsak persze Peking és Washington nem dönt a hidegháború mellett. Szun Ce mester, az első filozófus, aki a háborúról írt tanulmányt, és az fenn is maradt, azt hangsúlyozta:

minden háborúban az jár a legjobban, aki kimarad belőle…

Kínai provokáció a külügyminiszteri látogatás előtt

Az Egyesült Államok egy kínai megfigyelő kémballon észlelt, amely az Egyesült Államok északnyugati része felett lebeg – közölte csütörtökön a Pentagon, s amelyről a New York Times számol be. 

Egy nevét nem vállaló tisztviselő elmondta, hogy bár nem ez az első alkalom, hogy Kína kémlufit küldött az Egyesült Államokba, ez a jelek szerint hosszabb ideig marad az ország felett. Biden elnök egyelőre úgy döntött, hogy nem löveti le a kémballont, miután a Pentagon tisztviselői azt javasolták, hogy ezzel azt kockáztatnák, hogy törmelékek csapódjanak földre, rosszabbik esetben akár lakott területre is.

Úgy tűnik, hogy a felfedezés nyilvánosságra hozatala összefügghet Kína Blinken pekingi látogatásával – hat év óta először megy amerikai külügyminiszter  Pekingbe –, melynek programjában szerepel egy megbeszélés is Hszi Csin-ping elnökkel. A kémballon hirtelen felbukkanása minden bizonnyal növeli az amúgy is fokozódó feszültséget a két hatalom között.

A Pentagon illetékesei elmondták, hogy az alaszkai Alemut szigetek fölött Kanada északnyugati részén haladt át, mielőtt megérkezett szerdán Montana fölé. A kanadai nemzetvédelmi minisztérium csütörtök késő délutáni rövid közleményében közölte, hogy a nagy magasságban lévő térfigyelő kémballon mozgását „aktívan nyomon követi”.

Úgy tűnik, hogy a felfedezés nyilvánosságra hozatalára vonatkozó döntés Kína figyelmét felkelti, hiszen Blinken a látogatás során várhatóan találkozik Hszi Csin-ping elnökkel is.

A kémballon hirtelen felbukkanása minden bizonnyal növeli az amúgy is fokozódó feszültséget a két hatalom között.

A Biden adminisztráció magas rangú tisztviselői több csatornán is sürgősen felhívták kínai kollégáikat, és jelezték a probléma súlyosságát – mondta a vezető védelmi tisztviselő a Pentagonban tartott eligazításon.

Csütörtökön a védelmi minisztérium közölte, hogy az amerikai hadsereg kiterjeszti jelenlétét a Fülöp-szigeteken, katonai elemzők szerint a kínai fegyveres erők korlátozására és az Egyesült Államok Tajvan védelmére való képességének megerősítésére irányuló erőfeszítés részeként.

A Biden-adminisztráció agresszív lépésekkel próbálja kordában tartani Kína technológiai képességét katonai ambícióinak előmozdítására. Az ukrajnai orosz invázió – és az amerikai tisztviselők szerint Kína megengedő álláspontja ezzel szemben – szintén feszültté tette a kapcsolatokat. De messze a legsúlyosabb probléma a két hatalom között Tajvan.

Blinken ugyanakkor kényesen ügyel arra, hogy nyitva tartsa a kommunikációs csatornákat Kínával, és elkerülje a kapcsolatok további megromlását.

A törvényhozók gyorsan felszólították a Biden-adminisztrációt, hogy határozottan lépjen fel minden fenyegetés ellen.

„Kína pimasz semmibevétele az Egyesült Államok szuverenitásával olyan destabilizáló lépés, amellyel foglalkozni kell, és Biden elnök nem hallgathat” – mondta Kevin McCarthy, a kaliforniai republikánus házelnök Twitter-bejegyzésében .

A kémballon egyszerűen egy „provokatív” lépés, mert azon a területen „nem sok minden van ott” – állítják a szakértők .

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK