Így reagáltak a pártok arra, hogy Mellár beül a Párbeszéd-frakcióba

0
1678

A Párbeszéd és az MSZP természetesen örült, a Liberálisok sok sikert kívánnak, a Jobbik felháborodott.

Mellár Tamás független parlamenti képviselő a Facebookon jelentette be, hogy belép a Párbeszéd frakciójába, így annak, a liberális Bősz Anett kilépése ellenére, mégsem kell megszűnnie – erről itt olvashat bővebben.

A döntésére természetesen sorra reagáltak a pártok is. A leginkább érintett, a Párbeszéd társelnöke és frakcióvezetője, Szabó Tímea a Facebookon megosztotta Mellár posztját, és csak annyit tett hozzá: „Nagy örömmel tölt el, hogy egy ilyen nagyszerű emberrel dolgozhatok együtt a jövőben!”

Hasonlóképp tett Karácsony Gergely, a párt másik társelnöke, aki Mellár döntését a legszebb pünkösdi üzenetnek nevezte, mondván,

„vannak még emberek, akiknek fontosabbak a közös ügyeink, mint a sajátjuk.”

Szintén a Facebookon reagált az MSZP frakcióvezetője, Tóth Bertalan is. Ő azt írta: örülnek, hogy van még olyan politikus, „aki tenni akar az orbáni maffiakormány leváltásáért, és egy igazságos Magyarország megteremtéséért. Van olyan politikus, aki ezt a célt előbbre valónak tartja a saját anyagi érdekeinél, és aki a Változás Szövetségét erősíteni és nem gyengíteni akarja.”

- Hirdetés -

A Liberálisok közleményben kívántak sok sikert Mellár Tamásnak és a Párbeszédnek. Azt írják:

örülnek, hogy Bősz Anett kilépésével nem szűnik meg az ellenzéki frakció.

Szerintük nem a Párbeszéd-frakció további működésének ellehetetlenítése volt a kilépés célja, hanem az, hogy „következetesen képviselhesse a liberális értékeket a parlamentben”, de a kialakult konfliktus lehetetlenné tette az együttműködést. Arra viszont a továbbiakban is készek, hogy „számos ügyben” együttműködjenek.

A Jobbik viszont nem örül a döntésnek. A párt pécsi önkormányzati képviselője (Mellár itt nyerte meg egyéni körzetét), Fogarasi Gábor a Facebookon azt írja:

„40 napos böjt után, a baloldaliak pünkösd vasárnapján kifizették a júdáspénzt.”

Sajnálják, hogy Mellár feladta függetlenségét, szerintük a „Párbeszéd egy mérhetetlenül kis támogatottságú, önállóan létezni sem tudó, csupán pénzért és pénzzel összetákolt egylet”. Fogarasi azt írja: „Mellár Tamás elárulta a polgári, konzervatív szavazókat, a Parlamentbe jutása után azonnal becsapta a választóit”, sőt, egyenesen „mandátumtolvajnak nevezi”.

Mellár Tamás a döntése bejelentésekor azt is írta: nem szűnik meg a függetlensége, mert rá nem vonatkozik majd a frakciófegyelem.

- Hirdetés -

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .