Szijjártó Péter magyar külügyminiszter ismét beszélt. A békéről meg a háborúról. Nem, mintha még nem beszélt volna róla, de valamiről beszélnie kellett az MCC Feszten, ahol ő van otthon, nem a libsik, és hát miről beszéljen sajátjainak egy külügyminiszter?
A lélegeztetőgép téma nagyon kellemetlen lenne, a jogállamiság őre és felelőse nem ő, hanem Varga (volt), az EU-s pénzek érkezési dátumát illetően Navracsics hitegeti a jónépet, a nagyívű jövőbe látás meg Orbán reszortja, azaz hogy hol tart majd a tej- és mézfolyást tekintve 3118-ban a Magyarország nevű Kánaán, ahhoz Szijjártónak nincs köze. Az egy Orbán privilégium.
Maradt neki a háború. Na meg a béke. Végül is mindkettő hozzá tartozik. Nem volt hát kérdés, hogy miről beszél. Az immár jól ismert, kötelező körök után a következőket sikerült neki mondani:
„Mindig az az ellenérv, hogy a körülmények nem megfelelőek még erre, miközben látni kell, holnap rosszabbak lesznek a körülmények, mint ma, és tegnap jobbak voltak a körülmények, mint ma, mivel tegnap még kevesebb ember halt meg, mint ma, és holnap még több lesz a halottak száma, tehát álságos, elfogadhatatlan és önsorsrontó az az érvelés, amit az európai uniós kollégáktól hallunk a békével szemben. Hiába támadnak minket emiatt, ma Európában mi állunk ki egyedül a béke szükségessége mellett.”
Hát igen. Egyedül mi.
Ez a kiállás nagyon szép dolog. Főleg, hogy az aljas támadások mintegy leperegnek rólunk, sziklaként állva a vártán, miközben szeretteinkre gondolunk. Persze nem mindenki. A külügyminiszter által használt királyi többes ugyanis korántsem az ország teljes lakosságát jelenti, sőt messze nem (az ellenzék és szavazói például háborúpártiak), viszont egy embert biztosan: magát Miniszterelnököt, aki a Napkirály jelmondatát vallja:
„Egyedül mindenki ellen”.
Szijjártó csak tolmács, aki a rögeszméit közvetíti, mert tolmácsból bőven van neki, ha bokros teendői miatt nem jutna el valahová. Magát a kiállást tekintve a józan ésszel bírók legalábbis gyanúsnak tartanák, ha mindenki más az ellenkezőjét hangoztatja és teszi (még Putyin is!), de Miniszterelnök úr nem. Hozzászokott már, hogy mindig és mindenkivel konfrontálódjon. Simán. Gátlástalanul. A következmények neki nem számítanak. És ha mindenki ellenzi is ezt a békét, ő majd meghosszabbítja Vlagyivosztokig.
Magát a konkrét kijelentést tekintve, mármint arról, hogy „a körülmények nem megfelelőek” érv Szijjártó fejedelmi többesének véleménye szerint „álságos, elfogadhatatlan és önsorsrontó”, a következők mondhatók:
- Oroszország Ukrajna jelentős részét elfoglalta, és uralma alatt tartja. Putyin csak akkor mehet bele bármilyen béketárgyalásba, ha ezekből valamennyit de inkább az egészet megtarthatja. Ez nála az abszolút minimum. Azt az orosz nép csak még sokkal fokozottabb diktatúra esetén tűrné el, hogy a rengeteg orosz halott ellenére az akció eredménye nulla. Ha pedig mégis nulla lenne, az Putyin azonnali bukását jelentené, valamint azt, hogy bekövetkezne, amitől sokkal jobban tart: a megcélzott dicsőségnek annyi, a jövőbeli történelemkönyvek csak egy ostoba lúzerként emlékeznének meg Vlagyimir Vlagyimirovicsról, ha ugyan egyáltalán.
- Oroszország Ukrajna jelentős részét elfoglalta, és uralma alatt tartja. Zelenszkij csak akkor mehet bele bármilyen béketárgyalásba, ha Ukrajna mindent visszakap, mivel az egész ország (az ő szellemi és gyakorlati vezetésével!) ezt az elvet vallja. Különben miért volt a sok halott, a rengeteg rom, szenvedés és veszteség? Ha Ukrajna nem kapna mindent vissza, az elnök akkorát bukik, mint a MOL torony, és hogy a jövő történelmekönyveiben ostoba lúzerként szerepelne, egyáltalán nem vitás.
- Oroszország Ukrajna jelentős részét elfoglalta, és uralma alatt tartja. A fejlett demokráciák ezt nem hagyhatják annyiban (elég baj, hogy a Krím annektálását hagyták, a Kreml pszichopatája azért lépett tovább), mert a diktátorok mindent fölrúgnak és föláldoznak saját dicsőségük érdekében, csak a vis maior állíthatja meg a nyomulásukat. Őket le kell győzni, nincs mese. Addig nem lesz esély semmire.
A fentiekből következően békét csak az egyik fél győzelme hozhat, másként nincs remény. Az pedig, hogy ezt egy XXI. századi, európai ország miniszterelnöke nem érti, rendkívül kellemetlen az őt megválasztó ország népére nézvést.
Vagy a nagy-nagy békepárti szólam csak a szokvány néphülyítés a hatalom megtartása érdekében?
Mondott persze Szijjártó még mást is:
„Nem bizonyos törvények állnak a háttérben, a valódi ok az, hogy Brüsszelnek küldetésévé vált a kereszténydemokrata, patrióta magyar kormány megbuktatása. Azért vagyunk nekik kényelmetlenek, mert homlokegyenest ellenkező politikát folytatunk, mint ami szerintük az egyetlen helyes, létező, elfogadható, tolerálható politikai irányvonal, s ha mindez még nem lenne elég, sikeresek is vagyunk. És ez azért durva, mert az összes, velünk szembeni eljárás okaként a demokrácia hiányát jelölik meg, miközben pont ők azok, akik lábbal tapossák a demokráciát, mert nem hajlandók elfogadni a magyar emberek demokratikus akaratát. A demokrácia legnagyobb szégyene ma Brüsszel és az európai bürokrácia”
Ez a „Mindenki mindig minket bánt” elv önsajnáló használatának magyar konzervatív típusa.
Főleg a „küldetés”, a „sikeresek is vagyunk” meg a „magyar emberek demokratikus akarata” tetszett. A többit inkább nem minősíteném, pláne azt nem, hogy Szijjártó, illetve miniszterelnök szerint mi a mai demokrácia legnagyobb szégyene. Azt mi, itt élők nagyon jól tudjuk immár hosszú évek óta. Ha a FIDESZ hívők nem is…
Az emberek birkaként való kezelése a FIDESZ taktika leghatékonyabb eszköze.
Az Arany féle „Költő hazudj, csak rajt’ ne kapjanak” jótanács mai változata a „Politikus hazudj, úgyis el fogják hinni – ha nincs más információjuk”.
Arról, hogy ne legyen más információjuk, Pártunk és Kormányunk naponta gondoskodik.
