Kezdőlap Címkék Béke

Címke: béke

Szijjártó: részt veszek az Ukrajnáról szóló békekonferencián

A legmagasabb orosz érdemrenddel kitüntetett magyar külügyminiszter nyolcadszor járt Oroszországban azóta, hogy Putyin parancsára az orosz csapatok megtámadták Ukrajnát 2022 február 24-én.

Szentpéterváron kijelentette:

”mi abszolút a béke oldalán állunk, ezért minden olyan rendezvényen részt veszünk, amelyen a béke van napirenden”

– közölte Orbán Viktor első janicsárja, aki a főnöke helyett kapta meg a Barátság Érdemrendet Oroszországban.

Szijjártó Péter nem vár eredményt a svájci békekonferenciától, melyre Zelenszkij elnök meghívta Orbán Viktor miniszterelnököt.

Szijjártó szerint akkor lenne eredmény várható, ha “mindenkit meghívtak volna, de Oroszország esetében nem ez a helyzet.”

Kína sem vesz részt a békekonferencián pedig Zelenszkij elnök meghívta Hszi Csin-ping kínai államfőt is. Kihagyja a konferenciát Joe Biden is, aki maga helyett az alelnököt, Kamala Harrist küldi Svájcba.

Mit akar az USA elérni Ukrajnában?

Joe Biden európai utazása előtt interjút adott a liberális Time magazinnak, és ott megkérdezték tőle: nem lesz-e ebből háború Oroszországgal?

“Akkor lenne háború Oroszországgal, ha nem támogatnánk Ukrajnát”

– válaszolta az USA elnöke. Ellenfele, Donald Trump azt ígéri, hogy amennyiben megválasztják, akkor villámgyorsan rendezné Ukrajna ügyét. Minden bizonnyal úgy, hogy Zelenszkij elnök feje fölött megállapodna Putyin orosz elnökkel egy fegyverszünetben, amely gyakorlatilag rögzítené Oroszország és Ukrajna új határát – természetesen csak “ideiglenesen”.

Pressman nagykövet bírálta Szijjártó Péter oroszországi útját az X-en:

”Szijjártó Péter miniszter úrnak igaza van: az energia diverzifikáció nem ideológiai hanem fizikai kérdés. A fizika törvényei Magyarországon is ugyanazok mint a többi uniós országban. A többiek viszont úgy döntöttek, hogy csökkentik a függőségüket Putyintól”

– írta az USA budapesti nagykövete, aki arra célzott: Washingtonban tökéletesen tisztában vannak azzal, hogy Putyin az energiaszállításokon keresztül finanszírozza Orbán Viktor szuverén rendszerét.

Miután Brüsszeltől nem kap pénzt, Orbán Viktor egyre jobban rá van utalva keleti  “szövetségeseire” Putyinra és Hszi Csin-pingre. Csakhogy Biden elnök, aki épp most európai körutat tesz, már 2021-ben stratégiai ellenfélnek nyilvánította Kínát és Oroszországot. Orbán Viktor elutasítja a hidegháborús logikát, és ezzel egyáltalán nincsen oly egyedül Európában. Azzal, hogy Biden elnök képtelen megoldani az ukrajnai válságot, a béke ügyét átengedi Trumpnak, Európában pedig a szélsőjobboldalnak és a szélsőbaloldalnak. Ez nagyon komoly választási kockázat mind az Egyesült Államokban mind pedig Európában.

Biden: Ukrajna nem lesz feltétlenül a NATO tagja

Az USA elnöke hosszú interjút adott a Time magazinban, melyben kifejtette álláspontját Ukrajnával kapcsolatban.

“béke akkor lesz, ha biztossá válik: Oroszország soha de soha nem foglalhatja el Ukrajnát!

Ez nem azt jelenti, hogy Ukrajnának a NATO tagjává kellene válnia. Azt jelenti, hogy kapcsolatban kell állnunk Ukrajnával, és fegyvereket szállítani neki, hogy meg tudja magát védeni. Én kezdettől fogva azon az állásponton voltam, hogy Ukrajnának nem kell bekerülnie a NATO-ba.”

Biden óvatos nyilatkozatából kiderül, hogy a titkos béketárgyalások, melyeket William Burns, a CIA igazgatója és Szergej Nariskin tábornok folytatnak az ukrajnai béke lehetőségéről meglehetősen előre haladhattak.

Burns CIA igazgató, aki korábban az USA nagykövete volt Moszkvában jól ismeri Putyint, ő volt az utolsó amerikai vezető, aki hosszan tárgyalt vele 2021 őszén az ukrajnai agresszió előtt. A kiszivárgott hírek szerint végülis Putyin azért támadta meg Ukrajnát, mert az USA beleegyezett ugyan abba, hogy Ukrajna ne váljon a NATO tagjává, de kétoldalú alapon el akart helyezni olyan rakétákat az ország területén, melyek villámgyorsan elérhették volna Moszkvát anélkül, hogy az orosz légvédelem reagálni tudott volna erre.

Biden elnök a Time interjúban sem zárta ki ezt a lehetőséget.

“Ha megengednénk, hogy Ukrajna elbukjon, akkor Lengyelország lenne a következő, és valamennyi állam az orosz határ mentén követné ebben.”

Ez nem túlságosan meggyőző érvelés hiszen az USA elnöke ugyanebben az interjúban azt állította, hogy “a NATO még sohasem volt ilyen erős.”

Vajon Putyin meg merne-e támadni egy erős NATO-t hiszen az orosz hadsereg sokkal gyengébb? Az orosz hadsereg villámháborúja Ukrajnában is kudarcot vallott.

Képes lenne e Oroszország fenyegetni a NATO-t?

Sem Sztálin sem Brezsnyev sokkal erősebb hadserege sosem kísérelt meg nagy támadást a Nyugattal szemben. Sztálin Finnországot támadta meg 1940-ben, Brezsnyev Afganisztánt 1978-ban. Putyin saját felfogása szerint preventív hadműveletet folytat Oroszország érdekeinek védelmében. Hivatkozik Kennedy elnökre, aki világháborút kockáztatott akkor amikor a Szovjetunió rakétákat helyezett el Kubában 1961-ben. Orosz felfogás szerint Ukrajna ma olyan Oroszországnak mint Kuba az Egyesült Államoknak. Persze mind a kettő szuverén ország csak épp a ballisztikus rakéták korában ennek vajmi kevés jelentősége van.

Belecsúszhat-e a NATO egy háborúba Oroszországgal Ukrajna miatt? – kérdi joggal a Time. A válasz:

”nem, akkor csúsznánk bele egy háborúba, ha nem támogatnánk Ukrajnát. Nem csúszunk bele sehogy sem…”

Itt a Time magazin nem folytatja a kérdezést Ukrajnáról, mert kiderülne, hogy az USA elnöke maga sem tudja, hogy mit is akar elérni az ukrajnai háborúval.

Korábban Joe Biden nyíltan kimondta: meg akarjuk buktatni Putyin elnököt! Ezt ugyan visszavonta, de nem tűzött ki új reális célt: mit akar a NATO elérni Ukrajnában? Miért nem tárgyal Putyinnal?

Trump azt ígéri, hogy villámgyorsan elintézi Ukrajna ügyét oly módon, hogy Zelenszkij elnök feje fölött megállapodik Putyinnal. Biden egyelőre a háború folytatása mellett döntött bár az USA katonai vezetői megmondták neki, hogy Ukrajna képtelen kiszorítani az oroszokat az ország területéről. Jake Sullivan nemzetbiztonsági tanácsadó nemrégiben arról beszélt, hogy a most megkapott fegyverekkel Ukrajna idén ellen tud állni Oroszországnak, jövőre pedig offenzívát indíthat. Haass, az amerikai Atlanti Tanács ex elnöke, figyelmeztette Biden elnököt és Jake Sullivant, hogy a kivérzett Ukrajna képtelen offenzívára, ezért valamiféle fegyverszünetre van szükség, amely azt jelentheti, hogy a jelenlegi frontvonalon húzódik majd a határ. Ideiglenesen…

Zelenszkij békecsúcsra hívta Orbánt

Volodimir Zelenszkij államfő május 8-án telefonbeszélgetést folytatott Magyarország miniszterelnökével, Orbán Viktorral.

Az ukrán államfő szerint az Orbánnal folytatott beszélgetés „hosszú és lényegre-törő volt”. Zelenszkij meghívta a Orbán Viktor miniszterelnököt a jövő hónapban tartandó svájci békecsúcsra.

Kiemelten szó esett Ukrajna és Magyarországgal közötti jószomszédi kapcsolatokról, valamint a kereskedelem, az energia és a logisztika terén folytatott együttműködés fejlesztéséről.

A beszélgetés során mindkét ország vezetői

„a kétoldalú kérdések teljes körének kölcsönösen előnyös megoldása érdekében további lépéseket is egyeztettek”.

Havasi Bertalan –  Orbán szóvivője – a telefonbeszélgetés témáiról az MTI-nek nyilatkozva elmondta: A beszélgetés során „a magyar-ukrán kapcsolatok minden fontos eleme szóba került. A találkozó legfőbb témája a háború és a béke kérdése volt”.

Orbán azt mondta Zelenszkijnek, hogy Magyarország kész minden békéhez vezető kezdeményezést és erőfeszítést támogatni, és folytatni fogják a tárgyalásokat.

Putyin Hitler lenne?

0

Putyin és az ő birodalmi álmai két év háborúskodás és százezrek halála árán négy ukrán megyéig érnek. Vajon elég lesz ez a túléléshez a végelszámolásnál? 

“Putyin nem fog leállni, ha egyszer vége lesz az Ukrajna elleni háborúnak” – állította Boris Pistorius német hadügyminiszter. A szociáldemokrata politikus hozzátette: ”pontosan úgy ahogy Hitler Putyin sem áll le”.

Németország utolsó szociáldemokrata kancellárja, Gerhard Schröder ma Putyin bizalmasa, és a német – orosz együttműködés jól megfizetett sztár menedzsere volt még nem is oly rég. 2022 tavaszán nem sokkal Putyin Ukrajna elleni agressziójának kezdeti kudarcát követően ő felügyelte az orosz-ukrán béketárgyalásokat, melyek majdnem eredményhez vezettek. Gerhard Schröder szerint a Nyugat torpedózta azt meg, amely Boris Johnson akkori brit miniszterelnökkel azt üzente Zelenszkij ukrán elnöknek: csakis akkor számíthatnak jelentős pénzügyi és katonai támogatásra, ha nem állapodnak meg Putyinnal.

Zelenszkij elnök azóta azon az állásponton van, hogy csakis akkor hajlandó tárgyalni, ha az oroszok kivonulnak Ukrajna teljes területéről. Ez gyakorlatilag a tárgyalások elutasítását jelenti hiszen Putyin nem vonulhat ki Ukrajnából arcának és hatalmának esetleges elveszítése nélkül. Sőt Kissinger annak idején azt jósolta, hogy Putyint eltennék láb alól, ha kivonulna Ukrajnából.

NATO paradoxon

Az észak-atlanti szövetség azt állítja, hogy azért kell fegyverkeznie a NATO tagállamoknak, mert Putyin Oroszországa egész Európát fenyegeti – éppúgy mint Hitler a maga idejében. Csakhogy Hitler a világ egyik legfejlettebb nagyhatalmának Führere volt, mögötte az akkori világ legjobb hadserege. Ehhez képest Putyin Oroszországa egy részeges óriás, amely alig áll a lábán: a GDP-je a nála jóval kisebb Dél Koreát sem éri el, hadserege, titkosszolgálata szánalmasan leszerepelt Ukrajnában, ahol háromnapos villámháborúra készültek, és most több mint két év után sem tudtak döntő győzelmet aratni. Ha a nála sokkal gyengébb Ukrajnát sem tudja legyőzni, akkor hogy fenyegetheti a sokkal erősebb NATO-t Oroszország?

Erre a kérdésre nincsen válasz sem Washingtonban sem pedig Brüsszelben. Az USA már 2021-ben stratégiai ellenfélnek nyilvánította Kínát és Oroszországot, vajon miért? Nem kisebb diplomácia tekintély mint Henry Kissinger bírálta ezt a hidegháborús diplomáciát, amely vissza akarja hozni a szembenállást a nagyhatalmak között ahelyett, hogy az együttműködést keresné. Kissinger a maga részéről még százéves korában is elutazott Pekingbe, hogy megakadályozza a szétválást a világ két szuperhatalma között.

A háború biznisz, de kinek

Ferenc pápa is felhívta a figyelmet arra, hogy az ukrajnai háború legfőbb haszonélvezői a fegyvergyárak, amelyek békeidőben sokáig megrendelések nélkül maradtak, de most két évre előre lekötötték az összes kapacitást. A NATO főtitkára ötéves tervet terjesztett elő, mely 100 milliárd dollárt irányozna elő Ukrajna támogatására. Minden NATO tagállam pénzt tenne ebbe a kasszába, de miből?

Németország gazdasága összecsuklott, mert az olcsó orosz energiára alapozta számításait. Az USA nem véletlenül ellenezte az Északi Áramlat 1 és 2 földgáz vezetéket. Ennek felrobbantása kettős eredményt hozott az Egyesült Államoknak: immár korlátlanul árusíthatja drága cseppfolyósított palagázát Európában, ahol nagyon meggyengült a zászlóshajó Németország. Nemrég még Trump elnök azt mondta:

”Ha kinézek az ablakon New Yorkban mindenütt Mercedest és BMW-t látok, Németországban viszont nincsenek amerikai autók.”

Ma már Berlin mellett ott a Tesla, mely arat az elektromos autó piacon, ahol a németek lemaradtak az amerikaiak és a kínaiak mögött.

Zelenszkij elnök: mi is olyan légvédelmet akarunk mint Izrael

“Izrael nem tagja a NATO-nak, de mégiscsak NATO tagállamok segítségével tudta megvédeni légterét az iráni terrortámadással szemben” – hangsúlyozta Volodimir Zelenszkij. Aki hasonló légvédelmet sürgetett hazája számára hiszen jelenleg az oroszok légi csapásokkal akarják tönkretenni Ukrajna infrastruktúráját.

“A fronton nehéz a helyzet”

– ismerte el Szirszkij tábornok.

A NATO paradoxon itt is megmutatkozik: hogy várhatja a Nyugat Ukrajna győzelmét a nála sokkal erősebb Oroszország fölött?

Putyin ugyan szeretne Hitler lenni, de hiába akarna világbirodalmat még ahhoz is csak hatalmas áldozatok árán van elég ereje, hogy az orosz többségű tartományokat megszerezze Ukrajnában. Agresszió ez is, de korlátozott, mert Putyin mögött nincs olyan erő, amely kihívhatja a NATO-t.

Ezért Putyin szóvivője nemrég békeajánlattal állt elő, melynek lényege a status quo – a jelenlegi állapot befagyasztása egy fegyverszünettel. Ukrajna és a Nyugat ezt elutasítja, de nem áll elő semmilyen javaslattal. Az amerikai hidegháborús diplomácia megbukott éppúgy mint Putyin provinciális területszerző háborúja. Ha mindkét fél belátja kudarcát, akkor akár tárgyalhatnának is. Donald Trump épp ezt ígéri: furcsa békegalamb, de jobb híján beválhat hiszen sem az USA sem pedig az Európai Unió közvéleménye nem akar háborút.

Ferenc pápa: “minden háború abszurd”

Ferenc pápa a békéről beszélt húsvétkor Nagyszombatban. Szlovákia érseki székhelyén pontifikált misét a katolikus egyház vezetője, aki ismét állást foglalt a béke mellett Trnavan.

Nem véletlenül választotta Ferenc pápa Nagyszomabatot hiszen Szlovákia – a magyar kormányhoz hasonlóan – béketárgyalásokat sürget a szomszédos Ukrajnában, ahol több mint két éve folyik a megnyerhetetlen háború, melyet Putyin agressziója váltott ki. Ukrajna számára Ferenc pápa azt javasolta, hogy mutassa föl a fehér zászlót, és keresse a béketárgyalást Oroszországgal. Ezt Zelenszkij ukrán elnök ingerülten elutasította noha tisztában van azzal, hogy Ukrajna lehetőségei arra, hogy kiszorítsa az orosz hadsereget az ország területéről ugyancsak korlátozottak. Márpedig Ukrajna ezt szabta meg a béketárgyalások megkezdésének alapvető feltételének. Biden elnök öt perc alatt békét köthetne Ukrajna feje fölött Putyinnal, de mi ezt nem fogadnánk el – mondta ezzel kapcsolatban Zelenszkij, aki számíthat a szomszédos Lengyelország maximális támogatására.

A katolikus Lengyelország jelenleg a világ országai közül a lehető legtöbbet költi katonai célokra: a GDP csaknem 5%-át! A NATO előírás 2%. Donald Tusk miniszterelnök szerint egyre nő a háború esélye a NATO és Oroszország között.

Ferenc pápa a háború ellen

“A béke iránti vágyakozást a gyűlölet kegyetlensége és a háború vadsága töri meg”

– mondta Ferenc pápa Nagyszombatban. Putyin orosz elnök Ukrajnát vádolta az iszlamista merényletért, melyet Moszkva mellett követtek el, és ahol a halottak száma meghaladta a 140-et. Válaszul Zelenszkij ukrán elnök arra utalt, hogy Putyin a korábbihoz hasonlatosan maga rendezhette meg a merényletet, hogy azután az orosz társadalom gyűlöletét Ukrajna irányába terelhesse.

“A háború mindig abszurd és mindig vereséget jelent”

– hangsúlyozta Ferenc pápa az Urbi et Orbi áldásában a Szent Péter téren Rómában. A pápa tűzszünetet sürgetett a gázai övezetben, ahol az izraeli hadsereg és a Hamász háborújában rémes állapotokat kénytelen elviselni a polgári lakosság.

Ami Ukrajnát illeti: Ferenc pápa mindenekelőtt a hadifoglyok kicserélését javasolta, hogy ezzel meg indulhasson valamiféle békefolyamat Kijev és Moszkva között.

Melyik út vezet békéhez

Az orosz-ukrán háború külföldi megfigyelői egyöntetűen egyetértenek abban, hogy annak mielőbb véget kell vetni.  Az ukránok többsége nem ért egyet ezzel. Ma valószínűleg sok orosz nem bánná, ha leállítaná a mészárlást. 

Miért nincs még mindig, és nagy valószínűséggel nem is lesz tárgyalásos vége a háborúnak a közeljövőben?

Legalább hat ok akadályozza meg Kijev és Moszkva közötti kompromisszumot. Ezek a jelenlegi ukrán és orosz alkotmányok, Ukrajna és Oroszország belpolitikai tájképe, a Krím szükségletei és a félsziget Oroszország számára betöltött szerepe, valamint Kelet-Közép-Európa népeinek történelmi emlékezete.

A gyors fegyverszünetet megakadályozó hat tényező mindegyike önmagában is jelentős. Kombinált befolyásuk a Moszkvában és Kijevben döntéshozókra jelentős. Ezért felesleges ragaszkodni ahhoz, hogy Ukrajna és Oroszország tárgyalásokon alapuló tűzszünetet kössön, nem beszélve az állandó békemegállapodásról, ahogy azt egyes nem ukrán politológusok teszik.  Ennek a stratégiának a követése nemcsak kudarcot vall. Elterelheti azt a figyelmet, energiát és erőfeszítéseket, amelyek ahhoz szükségesek, hogy ígéretesebb módszereket találjanak Európa második világháború óta fennálló legnagyobb államközi katonai konfliktusának megoldására.

Ukrajna és Oroszország alkotmánya

A nemzetközi jog alapvető normáit – vagyis a határok sérthetetlenségét és az államok területi integritását – gyakran emlegetik a Kijev és Moszkva közötti kompromisszum akadályaként. Bár ez kétségtelenül helyes, nem a világrend alapvető jogi elvei jelentik
a legfőbb jogi akadályokat a sikeres orosz-ukrán tárgyalásoknak és kompromisszumnak.

A posztszovjet Oroszország korábban szeparatista mozgalmak elindításával vagy támogatásával, (ál)polgárháborúk szításával, valamint a szomszédos államok területén úgynevezett „köztársaságok” létrehozásával foglalkozott. Tíz évvel ezelőtt azonban Moszkva túllépett ezen az informális stratégián, amely az egykori birodalmából kivált független államok aláásását célozta.

2014 márciusában Oroszország formálisan – a Kreml szempontjából – annektálta a Krímet, és álföderációjának hivatalos részévé tette. 2022 szeptemberében Moszkva megismételte ezt a rendkívüli lépést, és Ukrajna négy délkeleti szárazföldi régióját az Orosz Föderáció
részévé nyilvánította. A belső jogszabályokat megváltoztatták annak érdekében, hogy Oroszországban teljes körűen bekerüljenek.

Ennek eredményeként jelenleg Ukrajnának öt közigazgatási egysége van, amelyekre az orosz alkotmány és több tucat alacsonyabb szintű orosz jogi aktus – törvények, rendeletek, határozatok stb.

Nyilvánvaló, hogy Moszkva követeléseinek az ukrán és a nemzetközi jog szerint nincs jogi ereje.

Ellentétben az oroszországi közhiedelemmel és néhány félrevezetett külső megfigyelővel, Oroszország önjelölt joga az öt megszállt ukrán régióhoz történelmileg is kétséges.

Ezeket a területeket a modern cári és szovjet birodalom gyarmatosította, és nem tartoztak valamelyik ősi moszkovita államhoz.  Moszkva öt ukrán régióba irányuló illegális és történelemellenes beavatkozásait azonban mára teljes mértékben rögzíti a fő törvény, a „szövetségi” jogszabályok és az Orosz Föderáció államrendszere. Főleg a Krím-félszigeten ennek már komoly anyagi és pszichológiai következményei vannak az elfogott helyi lakosság mindennapi gazdasági, társadalmi, kulturális és magánéletére nézve.

Sem az ukrán, sem az orosz alkotmányt nem lehet könnyen megváltoztatni. Elméletileg az ukrán alkotmány gyorsan megváltoztatható Ukrajna egykamarás parlamentjének – a Verhovna Radának – kétharmados többségével. Ilyen alkotmányos reform azonban
nem történni meg.

Berlin és Párizs nyomására Petro Porosenko volt elnök 2015 augusztusában megpróbálta kismértékben és átmenetileg megváltoztatni Ukrajna alkotmányát, hogy teljesítse a hírhedt minszki megállapodásokat. Az erről a jelentéktelen alkotmányos reformról szóló parlamenti szavazás kijelölése azonban heves összecsapásokhoz vezetett a Verhovna Rada épülete előtt. Többen meghaltak, több tucatnyian megsérültek Kijev központjában. Nem ment át a parlamenten Donbász Oroszország által megszállt régióinak ideigleneskülönleges státuszáról szóló javaslat sem.

Ennek fényében és más tényezőket is figyelembe véve

Ukrajna soha nem adja fel legális államterületét.

Ellenkezőleg, az a kilátás, hogy Oroszország visszavonja a 2014-es és 2022-es, az annektálás miatt végrehajtott alkotmányos reformokat, politikai szempontból kevésbé fantasztikus, mint az, hogy Ukrajna lemond az ideiglenesen megszállt területekről.

Oroszországnak azonban nem lesz könnyű eleget tennie a nemzetközi jogi kötelezettségeinek – ha és amikor ilyen szándék megjelenik. Nemcsak politikailag könnyebb a területek annektálása, mint átengedése.

Az alkotmány felülvizsgálatának eljárása Oroszországban bonyolultabb, mint Ukrajnában. Az orosz parlament hipotetikus szavazása az annektálás kérdéséről csak az első lépés lesz az új alkotmányos reform végrehajtásában.

Ráadásul ahhoz, hogy egy ilyen felülvizsgálat valósággá váljon, mind a moszkvai rezsimnek, mind az ukrajnai front helyzetének alapvetően meg kell változnia. Más szóval, Putyin terjeszkedési kalandjának orosz formális és jogi megfordítása csak azután és nem az anyagi befejezése előtt fog megtörténni. Irreális az a remény, hogy a diplomáciai folyamat eredményeként Ukrajna és/vagy Oroszország el tudja érni jelenlegi alkotmányának legalább ideiglenes hatályon kívül helyezését.

Két sólyomtábor

Mind Ukrajnában, mind Oroszországban jelentős társadalmi és politikai csoportok működnek, amelyek kategorikusan elleneznek minden területi és politikai kompromisszumot az ellenséggel. A háború mindkét országot érintő súlyos következményei miatt a másik félnek tett szimbolikus engedmények is belpolitikai kihívásokat jelentenek kormányaiknak. A hipotetikus tárgyalások eredményeként a másik oldal felé tett kisebb békítő lépések is nemzetárulásnak minősülnek. Az állampolgárok többé-kevésbé jelentős csoportjai és egész pártok fognak szembeszállni velük. Kijelentik magukat, politikailag aktívak lesznek. Természetesen Ukrajna és Oroszország „sólyom” táborát sem normatívan, sem politikailag nem lehet összehasonlítani. A két alkotmány területi követeléseihez hasonlóan számos paraméterben alapvetően különböznek egymástól: erkölcsileg, történelmileg, kulturálisan stb.

Egyrészt az ukrán „sólyom” tábor egyszerűen a jog, a rend és az igazság helyreállítását követeli. Ukrajna lakosságának nagy része ebbe a polgári csoportba tartozik, bár 2023 folyamán az ukrán sólymok aránya valamelyest csökkent. A másik oldalon különböző típusú orosz sólymok állnak, akik ragaszkodnak ahhoz, hogy az Ukrajna elleni 2014 óta tartó katonai támadásból származó területi és politikai előnyök legalább egy része örökre megmaradjon. Így az orosz „sólyom” tábor radikális szárnya, köztük maga Putyin is úgy véli, hogy az eddig elért területi bővítés nem elégséges. Egyes Oroszország által még nem illegálisan annektált régiók, mint például Odessza és Mikolajiv, állítólag szintén oroszok. Sőt, Ukrajna jelenlegi EU- és NATO-tagságának hiánya ebből a szempontból állandósuljon. Ukrajna szuverenitását számos más vonatkozásban is korlátozni kell, a nyelvtől a védelmi politikáig. A kibékíthetetlen érzelmek mélysége és szélessége az orosz lakosság körében kisebb, mint az ukrán állampolgárok körében. Az, hogy a jövőben az orosz lakosság elfogadja az orosz hódítások háború miatti elvesztését, valószínűbb és gyakoribbá válhat, mint az, hogy az ukrán lakosság hipotetikusan elfogadja a terület és/vagy szuverenitás
elvesztését. Másrészt a Krím Moszkva általi 2014-es annektálása továbbra is az orosz lakosság túlnyomó többségének támogatását élvezi. Ezek az érzelmek messze túlmutatnak az orosz sólyomtábor nyíltan imperialista részén.

Ez a perspektíva egyfajta stratégiai rejtvényt hoz létre a Kreml, az orosz lakosság és a külső szereplők számára. Igen, földrajzi okokból a Krím a legsebezhetőbb Oroszország számára a 2014 óta annektált öt ukrán régió közül. A Fekete-tengeri félsziget, mint az Oroszország által megszállt legtávolabbi és legelérhetetlenebb terület, háborús zsákmány, amely rövid ideig Oroszország kezében marad. Márpedig a Krím, mint korábban, most is és valószínűleg az is marad Putyin háborús területi vívmányai közül a legnépszerűbb. Kétségtelen, hogy a közvélemény-kutatások szerint az egyszerű ukránok és oroszok háborúval kapcsolatos céljai, hangulatai és elképzelései tartalmilag és intenzitásukban változtak 2014 óta.  Az elmúlt két évben ezek az egyik vagy másik irányú eltolódások mindkét országban hangsúlyosabbak voltak. Ukrajnában azonban egyértelmű többség van a területi integritás teljes helyreállítása mellett, Oroszországban pedig a Krím annektálásának visszafordíthatatlansága mellett.

Ráadásul mindkét országban vannak lelkes maximalista sólymok, akik kategorikusan ellenzik a kisebb engedményeket is. A társadalom e hajthatatlan rétegei között, mind Oroszországban, mind Ukrajnában vannak olyan emberek, akiknek van tapasztalatuk a fegyverekkel kapcsolatban, és hozzáférhetnek azokhoz. Még ha hipotetikusan módosítják is Oroszország vagy Ukrajna, vagy mindkét ország alkotmányát, kettős belpolitikai probléma maradna a sikeres tárgyalások szempontjából. Az orosz és/vagy ukrán kormány elméletileg hajlamos lehet a háború tárgyalásos lezárására. Továbbra sem világos azonban, hogy milyen kompromisszumot tudnak majd kínálni hazai közönségük kevésbé dögös részének.

Tekintettel a kibékíthetetlen érzelmek többé-kevésbé széles körben elterjedtére az ukrán és orosz lakosság körében, Moszkva és Kijev is polgárháborúnak fenyeget otthon. Valójában 2014 óta Moszkva szándékosan próbálja Oroszország első delegált, majd nyílt államközi háborúját Ukrajna ellen polgárháborúvá változtatni az ukrán politikai nemzeten belül. A Nyugat furcsa módon nyolc éven át támogatta a Kreml e stratégiáját, mert nyomást gyakorolt ​​Kijevre, hogy teljesítse a hírhedt minszki megállapodásokat. Berlin és Párizs e szégyenletes politikája csak 2022 februárjában ért véget. Amint Prigozhin 2023 nyarán történt lázadása megmutatta, a belső polgári zavargások kilátása mára valódi problémává vált az orosz vezetés számára. Emlékeztetni kell arra, hogy Prigozhin fegyveres felkelését Moszkva elégtelen harciasságának bírálata motiválta, nem pedig pacifista célok.

Mivel mind az orosz, mind az ukrán hátországban fenyeget a belső destabilizáció, nem valószínű, hogy Kijev vagy Moszkva elegendő engedményt tudna tenni a stabil tűzszünet, nemhogy a békemegállapodás eléréséhez.

Krími rejtvény

A háború tárgyalásos befejezésének ötödik akadálya a Krímnek az orosz nemzettudatban és a katonai terjeszkedésben 2014 óta betöltött különleges szerepe.

A Krím volt és az a legnépszerűbb területi zsákmány, amelyet Putyin a háború kezdete óta ajándékozott az orosz nemzetnek. A félsziget sokkal értékesebb vagyon az oroszok számára, mint Transznisztria, Abházia, Dél-Oszétia, Donyeck, Luhanszk, Zaporizzsija vagy Herszon. És mindez annak ellenére, hogy a 2014-es annektálás mélyen elhibázott történelmi narratívákon alapult az állítólagos orosz Krímről.

A Krím egész korábbi történelme során mindössze 32 évig – 1922-től 1954-ig – állt közvetlenül adminisztratív kapcsolatban a jelenlegi Orosz Föderáció területével.

Ezt megelőzően a Krími Kánságon (1783-ig) és a Romanov Birodalom Tauria Tartományán (1802–1917) keresztül kapcsolódott a mai Dél-Ukrajna területéhez. Az RSFSR részeként való rövid tartózkodás után a félsziget az Ukrán Tanácsköztársaság (1954–1991) és a független Ukrajna (1991 óta) révén a jelenlegi ukrán állam területéhez tartozott.

A Krím orosz természete részben történelmi fikció, részben pedig az egykori birodalom szovjet időszak előtti, szovjet és posztszovjet kormányainak könyörtelen demográfiai tervezésének eredménye.

Az elmúlt 240 év során Szentpétervár/Moszkva a hivatalos orosz statisztikák szerint az 1785-ös több mint 84%-ról mára 12%-ra csökkentette az őslakos krími tatárok arányát a Krím lakosságában. A cárok, a főtitkárok és Putyin brutális elnyomást, deportálást és kiutasítást hajtottak végre, hogy több százezer krími tatárt elűzzenek szülőföldjükről örökre. Szentpétervár/Moszkva gyarmati politikája a Fekete-tengeri félszigeten egyben az őslakos lakosság keleti szlávokkal való felváltását is jelentette. Ez 1991-ig az ukránokra is vonatkozott, akik akkoriban a Krím lakosságának mintegy negyedét tették ki. Az 1940-es évek óta a Krím lakosságának többsége orosz nemzetiségű. Az oroszok aránya csak azt követően haladta meg az 50%-ot, hogy Sztálin 1944-ben a Krím-félsziget szinte teljes őslakos lakosságát tömegesen deportálta a Szovjetunió ázsiai részébe. Közülük sokan meghaltak útközben a kényszerű száműzetésben. Nem egészen 80 éves a Krím-félszigeten az orosz etnikai demográfiai dominancia, amelyet egy szörnyű tömegbűnözés eredményeként értek el. Ennek ellenére ma az oroszok többsége és néhány külső megfigyelő úgy véli, hogy a Krím eredetileg orosz. Ennek a mitológiának az alapja az oroszok körében inkább a félsziget szépségében, hosszú fekete-tengeri strandjaiban és részben szubtrópusi éghajlatában rejlik, mint a Krím nagyrészt nem oroszországi történelmében. Amikor Putyin 2014-ben annektálta a Krímet, sok orosz annyira lenyűgözött, hogy a Transparency International által mért orosz korrupciós észlelési index átmenetileg lecsökkent. A 2014-es annektálás évében a legtöbb orosz számára kékebb volt az ég és zöldebb a fű.

Ez nemcsak a Krím visszaadását teszi Ukrajnának valószínűtlenné ez egyfajta stratégiai dilemmát is teremt a Kreml számára. Egy ponton Moszkva érdekelt lehet a háború befejezésében. Egy új orosz vezetés akár a 2022-ben annektált szárazföldi orosz területek „feláldozására” is kész lehetett volna.

A Krímnek azonban mindig szüksége volt ezekre a szárazföldi ukrán területekre északon a fejlődéséhez. A Krím és a szárazföldi Ukrajna közötti szoros földrajzi és történelmi kapcsolat volt a fő oka annak, hogy 1954-ben a szovjet kormány együttesen (és nem személyesen Nyikita Hruscsov, ahogy az orosz propaganda állítja) úgy döntött, hogy a Krímet az RSFSR-től az Ukrán Tanácsköztársasághoz adja át. 2022-ben hasonló megfontolások kényszerítették Putyint, hogy teljes körű támadást indítson Ukrajna ellen.

Miután 2014-ben elfoglalta a félszigetet, rájött, hogy a Fekete-tengeri gyöngyszem fenntartható gazdasági fejlődéséhez Oroszországnak el kell foglalnia Ukrajna szárazföldi területeit is a Krímtől északra. A 2014-től 2021-ig tartó időszakban az annektált Krím nem csak az Orosz Föderáció legillegálisabb, de leginkább támogatott régiója is volt.

A Krím egy nagy geogazdasági övezet szerves része, amely Ukrajna szárazföldi részének jelentős részét is lefedi. A megszállt területek jövőjéről folyó hipotetikus orosz-ukrán tárgyalásokon a „mindent vagy semmit” nemcsak Kijev, hanem Moszkva számára is kérdés. Ez különösen akkor válik aktuálissá, miután 2019-ben az ukrán fegyveres erők lerombolják a Kercsi hidat, ami valószínűleg előbb-utóbb ismét megtörténik.

Egyes külföldi elemzők körében népszerű az az elképzelés, hogy Oroszország részlegesen beleegyezik, hogy visszaadja szárazföldi területeit Ukrajnának, de vigaszdíjként Moszkvának hagyja a Krímet. Ez azonban nem csak Kijev számára elfogadhatatlan. Egy ilyen döntés a Kreml számára sem lenne kielégítő.

Moszkva számára sem gazdasági, sem stratégiai értelmetlen lenne, ha a Krím egy elszigetelt exklávé maradna Oroszországtól.

Sok nem ukrán megfigyelő azonban a Krím-félszigetet a tárgyalások tárgyának és a kompromisszum lehetséges eszközének tekinti. Valójában a félsziget egyik sem.

Egy egyszerű pillantás a térképre és a Krím történetének megismerése a Wikipédián világossá teszi, hogy

a jövőbeni tárgyalások során a félsziget a probléma része lesz, nem pedig megoldása.

A Krím és Ukrajna északi része közötti szoros kapcsolat szükségessége csökkenti a Kijev és Moszkva közötti kompromisszum valószínűségét.

Közép-európai szkepticizmus Moszkvával szemben

  • Talán a legfontosabb tényező, amely megakadályozza Kijevet a Moszkvával való korai tárgyalásoktól, az Oroszországgal kapcsolatos történelmi tapasztalata, valamint a jelenlegi dilemma összehasonlító értelmezése.
  • Az ukrán nemzeti történelem és más kelet-közép-európai országok múltja azt jelzi, hogy Oroszország nem fogja betartani a diplomáciai kompromisszum, nem pedig a katonai győzelem útján létrejött megállapodást. Az elmúlt 30 évben a független Ukrajna több száz megállapodást írt alá Oroszországgal, amelyek többsége ma már érvénytelen.

Ezek közé tartoztak mind a politikai memorandumok vagy megállapodások, mint az 1994-es budapesti memorandum vagy a 2014–2015-ös minszki megállapodások, mind pedig a teljesen ratifikált szerződések, mint például a Borisz Jelcin által aláírt 1991-es háromoldalú białowieżai megállapodás vagy a kétoldalú orosz-ukrán szerződés. 2003 határán, Vlagyimir Putyin aláírta. E dokumentumok némelyike ​​közvetlenül elismeri Ukrajna határait, integritását és szuverenitását. 2014-ben és 2022-ben azonban még azokat is érvénytelenítették, amelyeket az orosz parlament ratifikált.

Moszkva korábbi gyarmataival szembeni magatartásának egyik korai posztszovjet példája a moldovai beavatkozás volt a kilencvenes évek elejétől, amikor Putyin még kisebb bürokrata volt Szentpéterváron. 1992-ben a 14. orosz hadsereg parancsnoka, a már elhunyt Olekszandr Lebed azzal indokolta csapatai beavatkozását a moldovai belső konfliktusba, hogy az új moldovai kormány 50 évvel korábban rosszabbul viselkedett, mint az SS.

Így Lebed magyarázatot adott arra, hogy Putyin később újra jelentkezni fog 2014-ben és 2022-ben Ukrajna inváziójára. A moldovai oroszbarát szakadároknak nyújtott orosz katonai támogatás egy pszeudo-műhold állam, az úgynevezett Dnyeszteren túli Moldáv Köztársaság megerősödéséhez vezetett. Ez a képződmény különös alakban több száz kilométeren át húzódik a Dnyeszter keleti partja és Moldova ukrajnai határa között.

A probléma megoldása érdekében az 1990-es években Moldova és a Nyugat megtette azt, amit sok nem ukrán megfigyelő ma Kijevnek, Washingtonnak és Brüsszelnek tanácsol. Chisinau tárgyalásokat kezdett Moszkvával, és bevonta a konfliktus megoldásába olyan nemzetközi szervezeteket, mint az EBESZ. A Nyugat nem alkalmazott gazdasági szankciókat Oroszországgal szemben, és nem támogatta Moldovát fegyverekkel. 1994-ben Kisinyov megállapodást írt alá Moszkvával az orosz csapatok Moldovából való kivonásáról.

Ráadásul az 1994-ben ugyanabban az évben elfogadott új, továbbra is érvényes alkotmányában Moldova el nem kötelezett országként határozta meg magát. Így lehetetlenné vált az ország jövőbeni NATO-csatlakozása.

A következő három évtizedben számos tárgyalás folyt Kisinyov és Tiraszpol között, a Nyugat részvételével és anélkül is. Tankönyvszerűen alkalmazták a gazdasági cserét, az emberek közötti kapcsolatokat és egyéb bizalomépítő intézkedéseket, a nemzetközi szervezeteket és a közvetítés és a konfliktusmegoldás egyéb eszközeit.

Lebed 14. hadseregének, ma orosz munkacsoportnak nevezett hadseregének maradványai azonban még mindig Dnyeszteren túl vannak. Továbbra is támogatják a szeparatista kvázi rezsimet.

Három évtizeddel később a Moszkva által támogatott álállam él és virágzik Moldova nemzetközileg elismert területén. A Dnyeszteren túli „köztársaság” 2014 óta további funkciót tölt be a Kreml számára, mivel nyugatról fenyegeti Ukrajna biztonságát.

Moldova harminc éve Európa egyik legszegényebb országa és egy bukott állam. Moldova sorsa, Moszkva Dnyeszteren túli kísérletének sikere és a Nyugat magatartása tanulságos tapasztalattá vált a Kreml számára. Ezek képezték Oroszország magatartásának és stratégiájának alapját 2008-ban Grúziában, 2014-ben Ukrajnában.

A Dnyeszteren túli modell mintafunkciója odáig fajult, hogy 2014 tavaszán a Moszkva által Tiraszpolban megvalósított kvázi kormányzat egyes funkcionáriusa Donbászba került. Ott segítettek létrehozni az úgynevezett „népköztársaságot”, Donyecket és Luhanszkot, amelyeket 2022 szeptemberében Oroszország annektált.

Moszkvának ez és hasonló kalandjai a posztszovjet térben ukrán szemszögből nem sok jót ígérnek a Kreml-lel folytatott tárgyalásoknak. Az ukránok az egykori cári és szovjet birodalom más népeihez hasonlóan az évszázadok során sok keserű tapasztalatot halmoztak fel az orosz imperializmussal való konfliktusokról, amely ma ismét Moszkva alig álcázott ideológiája.

Ezek a történelmi tanulságok nemcsak Kijevnek, hanem Helsinkinek, Tallinnnak, Rigának, Vilniusznak, Varsónak, Prágának vagy Bukarestnek is azt sugallják, hogy Ukrajnának – legalább részleges – győzelmet kell elérnie, mielőtt konstruktív tárgyalásokat kezdene Oroszországgal.

Csak amikor katonai katasztrófával szembesül, Moszkva akkor majd kezd valódi kompromisszumot keresni, amely elfogadható Kijev számára is.

Következtetések

A tárgyalások valamikor életbe lépnek. Meg kell azonban várniuk, amíg a helyszínen és Moszkvában annyira megváltozik a helyzet, hogy Kijev számára értelmet nyerjenek.

Egy Ukrajna által idő előtt aláírt megállapodásnak legjobb esetben a fegyveres konfliktus elhalasztásához vezethetne, nem pedig a végéhez vezet.

A mai gyors tűzszüneti megállapodás megnövelné a nagy intenzitású háború teljes időtartamát. Ez ellentétes lenne azokkal a biztonsági megfontolásokkal, amelyek a tárgyalásokat kezdettől fogva vezették.

Összehasonlításképpen: a minszki megállapodások valóban elcsendesítették a 2014-ben és 2015-ben folyó fegyveres konfliktust. A 2022-es nagyszabású eszkalációt azonban nem akadályozták meg, hanem inkább előkészítették.

Miután Moszkvával aláírták a Kijev számára elfogadható megállapodást, biztosítani kell annak működését. Figyelembe véve Oroszországnak a posztszovjet térben az elmúlt 30 évben tanúsított magatartását, csak akkor lehet megőrizni a jövőbeli békét, ha megbízható katonai elrettentés áll rendelkezésre az ismételt eszkalációval szemben.

Így Kijev jelentős katonai támogatása három szempontból is helyes stratégia. Először is, ez segít az értelmes tárgyalások előkészítésében; másodsorban – a minszki megállapodásokkal ellentétben – egy fenntartható megállapodást biztosít majd Kijev és Moszkva között valamikor a jövőben; harmadszor pedig támogatni fogja a békét a jövőben.

2014 tavaszán Kijev megpróbálta alkalmazni a népszerű pacifista formulákat a Krím-félszigeten: „Képzeld el, hogy háború van, de nem jön senki” (németül: „Stell Dir vor, es ist Krieg und keiner geht hin”) vagy „Mi fegyverek nélkül építik a békét” (németül: „Frieden schaffen ohne Waffen”). Ukrajnának ez a magatartása tíz évvel ezelőtt a Nyugat egyértelmű jóváhagyásával, ha nem is aktív bátorításával és nyomásával történt. Az eredmény a legnagyobb európai vérengzés volt a második világháború óta.

Ebből a stratégiai katasztrófából triviális következtetés vonható le: a Nyugat magatartásának a valós helyzet empirikus elemzésén kell alapulnia, nem pedig a jó, de reflektálatlan szándékokon és a nem megfelelő történelmi hivatkozásokon.

Andreas Umland a Svéd Nemzetközi Kapcsolatok Intézete (UI) Stockholm Center for East European Studies (SCEEUS) elemzője. A cikk a 2023-ban négy SCEEUS-jelentés keretében megvalósult projekt eredményeit foglalja össze – olvasható .

Ukrajna vezetői szerint már zajlik a harmadik világháború

Ferenc pápa béke nyilatkozatára reagált Ukrajna vatikáni nagykövetsége: “Amikor harmadik világháborúról beszélünk, amelyik éppen most zajlik, akkor tanulnunk kell a második világháborúból. Ki beszélt akkor komolyan arról, hogy tárgyalni kell Hitlerrel?

Ha véget akarunk vetni a háborúnak, akkor mindent meg kell tennünk annak érdekében, hogy levágjuk a sárkányt!” – írta X-en az ukrán nagykövetség.

Ferenc pápa, aki mindenképp szeretné elkerülni a harmadik világháborút, fehér zászlót és tárgyalásokat javasolt, mert nem hisz abban, hogy Ukrajna képes lenne legyőzni Oroszországot. Mintha ebben már Washingtonban sem nagyon bíznának hiszen távozik a külügyből Victoria Nuland államtitkár asszony, akit Moszkvában “bestiának” tituláltak, mert ő érte el 5 milliárd dolláros programjával, hogy Kijev búcsút intett Moszkvának.

Két évvel Putyin agressziójának megindulása után Ukrajna még mindig ellenáll – ez a legnagyobb győzelem, de az orosz hadsereg túlerejével szemlátomást nem bír. Zelenszkij elnök arról beszél, hogy 2024 az erőgyűjtés éve lesz, és jövőre indulhat meg az offenzíva, amely tavaly kudarcba fulladt.

Macron francia elnök már NATO csapatok küldését javasolta Ukrajnába, hogy elkerüljék az ukrán hadsereg vereségét.

Peszkov, Putyin szóvivője ezt világháborús fenyegetésnek nevezte. A német kancellár és az amerikai külügy elhatárolódott Macron kijelentésétől.

Putyin= Hitler?

Megállja-e a helyét az ukrán vezetés analógiája? Adolf Hitler a világ legerősebb hadseregével birodalom építéshez fogott hozzá: Európát és a Közel Keletet akarta elfoglalni, hogy vetélytársa lehessen a brit világbirodalomnak és az Egyesült Államoknak. Németország akkor a világ második legerősebb gazdasági nagyhatalma volt az USA mögött. Ehhez képest Putyin Oroszországa nem gazdasági nagyhatalom: Dél Korea GDP-je is magasabb nála. Hadserege és titkosszolgálata szánalmasan leszerepelt Ukrajnában, a háromnapos villámháborúból hosszú és megnyerhetetlen konfliktus lett. Hitler villámháborúi sikeresek voltak Európa nyugati felén, és a Szovjetunióban is nagyon messzire jutott néhány hónap alatt. Csak óriási emberáldozattal és angolszász támogatással sikerült megállítani. A Szovjetunió emberi tartalékai kimeríthetetlenek- mondta Sztálin, aki katonák millióit áldozta fel a frontokon.

Ukrajna emberi tartalékai nagyon is kimeríthetetők, lassan elfogynak a katonái. A nyugati pénzügyi támogatás akadozik, Donald Trump kerek-perec megmondta, hogy ha az európai országok nem kellően támogatják a harcok folytatását egymaga egy centet sem ad, ha visszakerül a Fehér Házba. Emberei – ugyan belpolitikai okokból sikeresen akadályozzák az ukrán támogatást Washingtonban.

Ebben a helyzetben javasolt béketárgyalásokat Ferenc pápa, aki szerint

“nem kell szégyellni a párbeszédet, ha annak célja a béke.”

Putyinnal nem lehet tárgyalni – mondja az ukrán vezetés, amely nem sokkal az agresszió után hetekig tárgyalt Törökországban az oroszokkal. Erdogan török elnök most újra felajánlotta ugyanezt. A döntést persze Washingtonban hozzák meg, ahol Biden elnök azt mérlegeli: az ukrajnai háború vagy a fegyverszünet hoz-e neki több szavazatot a novemberi választáson, ahol minden egyes szavazatra szüksége lehet Donald Trump ellenében.

Választás

Amint azt mindenki saját tapasztalatból is tudja, a választás mindig kellemetlen. Az lenne ideális, ha az abszolút jó és az abszolút rossz között választhatnánk, de még csak hasonlóról sem hallottam mostanáig sehol, vagyis valószínűleg nincs ilyen. Ebből következően a választás során az összes kívánságunk nem teljesül, mert eleve nem is teljesülhet, valamelyiket vagy akár többet is belőlük fel kell adni a választás során, mégpedig attól függően, melyik lehetőség mellett dönt az ember.

A fenti szerencsétlen helyzeten egyedül Buddha tudott segíteni, aki azt mondta, üljünk le egy fa alá, és addig koncentráljuk arra, hogy nekünk már egyetlenegy kívánságunk sincsen, amíg magunk is elhisszük. Amikor ez bekövetkezik, az összes kívánságunk azonnal teljesül, és így elérkezünk végre a végtelen és tökéletes boldogság honába, amelyet Nirvánának hívnak.

Ettől kezdve soha többé nem kell választani semmi közt, a tudat megleli a békét, az ide eljutottak együtt éreznek minden lénnyel, lemondanak a rögeszmékről és a berögzülésekről, a haragról és a szenvedélyről, valamint a mindenféle egyéb örömökről is. Hogy hogyan maradnak életben ott a fa alatt, az még kidolgozatlan, de a nagy elméleteket tekintve részletkérdésekkel nem foglalkozunk.

Mivel a buddhizmus kevéssé terjedt el minálunk, maradjunk azon választási lehetőségeknél, amelyekben számunkra mindkét választható változat tartalmaz jót is meg rosszat is. Ilyen például, mikor a bankból késő este hazafelé megyünk a sötét, néptelen utcán, táskánkban egy jelentős összeggel, mert a fürdőszoba felújítását végző vállalkozó csak készpénzt fogad el, mikor elénk toppan egy nagydarab, a bank kapujától minket követő álarcos alak, kezében a rugós késsel, akinek nem kell mondani, hogy pénzt vagy életet, mert tudjuk mi azt magunktól is. Ilyenkor az ember választ, aztán szomorúan ballag tovább erősen megfogadva, hogy legközelebb csak szikrázó napsütésben, hatalmas tömeg közepette és erős rendőri kísérettel. Másképp sehogy! Annak azért örülhetünk, hogy a derék rabló hagyott minket választani. A kisebbik rossznak köszönhetően épségben megúsztuk a dolgot, mert nem mi vesztünk oda, csak a pénzünk, így aztán holnap megint mehetünk a bankba, hogyha ugyan maradt még ott nekünk valami.

Az emberélet ilyen választások sora. Ennek tipikus példája a politikai választás, ugyanis a mai modern államokat leginkább választott képviselők vezetik. Ez nem demokrácia, a hatalmat a képviselők nem az egész néptől kapják, hanem a többségtől  Ha sokaknak nem tetszik a kormányzásuk, a szavazatarány eltolódik egy vagy több másik párt felé, és legközelebb már azoké lesz a többség, a kormányzó párt meg megbukik. Így működik a rendszer, amelyben senkinek sincs vétójoga, ennek révén biztosítja, hogy a többségnek nem tetsző kormányzat leváltható legyen. Az ellenzék feladata tehát, hogy a többséget megfelelő propagandával maga mellé állítsa, amihez egyensúlyban lévő társadalmak esetén van pénze, van médiája és eközben a regnálóknak tilos olyan törvényeket hozni, melyek révén az Adóhatóság, a Számvevőszék vagy hasonló testületek az ellenzékre ráuszíthatók.

Sajnos léteznek szerencsétlen államok, ahol a helyi Alkotmány olyan (volt, amíg volt), hogy megfelelően nagy többség, mondjuk, kétharmad esetén a választáson győztes párt bármifajta korláttól függetlenül száz százalékban szabad kezet kap, és ha annak a pártnak leválthatatlan/megdönthetetlen egyszemélyi vezetője van, akkor már el is érkeztünk a demokratikusan létrejövő autokráciához, amely hatalomra jutva gyorsan kiépíti a leválthatatlanságát garantáló rendszert. Ez a rendszer intézi el, hogy a többségnek állandóan tessen az autokrata vezetés minden tette és tevékenysége, amit általában a média, az elvileg semleges szervezetek, azaz a fékek és ellensúlyok, valamint az országban rendelkezésre álló összes pénz lenyúlásával könnyedén tud teljesíteni Örökre vasalva, mondhatnánk vigyorogva, ha nem lenne olyan szomorú.

Válasszunk talán egy példát az ilyen államok közül, legyen ez egy közép európai ország, mondjuk, Magyarország. A politikai előzmények itt, itt és itt elolvashatók.

Az előzmények ismeretében mindenkinek érthető lehet a 2010-től kezdődő új korszak. Mint azt Orbán mondotta volt (valószínűleg Simicskától hallotta egyszer, neki nincs annyi esze, hogy magától kitalálja),

csak egyszer kell győzniük, de akkor nagyon.

A győzelem megtörtént, és ezzel megkezdődött az ország zsebre rakása, ahol a zsebeket már jó előre kijelölték. Különös szerencséje Orbánnak, hogy a kormányváltáskor kezdtek érkezni az országba az EU pénzek, ugyanis Gyurcsány 2007-ben letárgyalta (többet ért el, mit az eredetileg tervezett összeg), a projektek 2008–2009-ben kezdődtek, és miután az EU a befejezés után fizet (nem hülye), a pénz nagy része már Orbánéké lett. Ajándékba kapott ezen kívül Orbán egy Bajnaiék által rendbe tett országot,  egy fellendülő világgazdaságot, egy zsebre tehető MANYUP kasszát, amelyet főleg Gyurcsány gyűjtögetett össze, valamint egy ördögnek maszkírozott figurát, akivel nagyszerűen lehetett az ország népét ijesztgetni, így aztán megkezdődött egy korszak, amelynek vezető hatalma 14 éve sikerrel eteti meg azt a néppel, hogy ő a jobb, ezért őt kell választani. A nép pedig engedelmeskedik a mindenhonnan áradó szlogennek: minden választáson Koppányt juttatja győzelemhez, ami mellé állandóan kétharmados diktátori hatalmat ad neki. – Mondd, te kit választanál? – éneklik az első királyunkról szóló darabban még mindig, miközben a kérdésnek immár 14 éve sem értelme, sem jelentősége nincs.

Hogy miért jobb a FIDESZ? Hát, például mert bevezette a rezsicsökkentést (a 2014-es választás csodafegyvere).

Igaz ugyan, hogy a népet a nép saját pénzéből, azaz a befizetett adójából támogatják (27 % ÁFA), igaz, hogy ez egy „szocialista árképzés” azaz beavatkozás a piaci folyamatokba, igaz, hogy igencsak igazságtalanul a nagyfogyasztókat nagyon támogatják, a kicsiket meg alig, igaz, hogy ez arra ösztönzi a szolgáltatókat, hogy olcsóbban működjenek, vagyis felejtsék el a karbantartást, és ott rohadjanak el a víz, gáz és elektromos a rendszerek, ahol vannak (rohadnak is – egyre jobban), igaz, hogy ez az olcsóságból kifolyólag nem ösztönöz takarékosságra, azaz a többletfogyasztás a földi klímának is egy nagy pofon, meg az energiaszegény Magyarországnak is az import növekedése miatt, viszont a kormány részéről gyönyörűszép gondoskodás az emberekről.

A szemét ellenzék bezzeg hagyná az árakat érvényesülni, és csak a rászorulókat támogatná, az Orbán családot nem. Hát értenek ezek a gondoskodáshoz? Ugye hogy semmit, emberek?

Ott van aztán a migráció (a 2018-as választás csodafegyvere). Az emberek nagy részének ezek szerint fogalma sincs az EU nyitott határairól (sohasem jártak Lobogányospuszta határain túl), így aztán senki nem tudja nálunk, hogy a migráns, ha itt is bíráljuk el a kérelmét, egy fél percet sem marad nálunk, és a migránsgettó is csak azért kell, hogy a bírálat befejeztéig ne szökjön át Nyugat-Európába. A FIDESZ tehát úgy védi az országot az „itt letelepedő” migránsoktól, hogy egyáltalán nem kell védeni, és nem akar segíteni a sok migránssal nehezített helyzetű EU tag országoknak.

A szemét ellenzék bezzeg segítene, és bár akkor pontosan ugyanaz lenne az itt letelepedő migránsok száma, mint most, ez a segítés (kvóta) valamiért csúnya dolog, ami ellen „Magyarországot meg kell védeni!” Hogy miért, annak megválaszolásán a fideszes propagandagépezet nagy erőkkel dolgozik, hátha a Soros plakát egyszer már nem lesz elég.

És akkor a békepártiság (a 2022-es választás csodafegyvere). A FIDESZ nagyon békepárti. Ez a háború nem az ő háborúja, ebből következően neki tökmindegy, hogy mi lesz belőle, illetve szerinte adjuk már oda Ukrajnát Putyinnak, és akkor beköszönt a béke. Ebből látható, hiába jár a teljes brancs állandóan Moszkvába, fogalmuk sincs az Einstand természetéről. Javasolható a „Pál utcai fiúk” c. könyv tanulmányozásra – ha ugyan használna az nekik valamit. Hozzátartozik a kérdéshez, hogy Orbán nem küld katonákat Ukrajnába. Igaz, nem is kérte senki.

Az ellenzék meg küldene, ha a NATO kéri. Igaz akkor Orbán is. Hogy ebből az azonosságból hogy sikerült a nép tudatában háború- meg békepártiságot csinálni, az rejtély.

Sok mindent írhatnék még a két oldal közti különbségről akár a nyugdíj, akár a gyermekvédelmi kérdést illetően, akár a gazdaság visszacsúszásáról a környező államokhoz képest (nőttünk mi is, de sokkal kevesebbet), akár az inflációról, vagy bármiről, de ezekről már írtam eleget, a korábbi írásaimból elolvasható. Azok alapján kész csoda nemhogy a FIDESZ sokszoros kétharmada, de még az egyszeri győzelme is. Ezzel a félelmetes ellentmondással az értelmiségnek kellene foglalkoznia, és az ország érdekében sürgősen megoldania, de ezt nem ragoznám tovább, mert már annyiszor megtettem, hogy ha lenne macskám, neki is a könyökén jönne ki, pedig a macskák nem is tudnak olvasni.

Végül egy bíztató hír, hogy tragikus helyzetünkben legyen legalább egy korhadt uszadékfa, amibe még kapaszkodhatunk: „Kiderült, hogy mire készül Orbán Viktor és Trump!”, írja az újság lelkesen. MEGA plusz MAGA, azaz Make Europe Great Again & Make America Great Again.

Ez derült ki. Óriási! Nem? Nagyon ideje volt kiderülnie.

Minek tárgyalni a béke lehetősége nélkül?

Ferenc pápa: legyetek bátrak tárgyalni Ukrajnában! Ez a fehér zászlót jelenti? – kérdezte a svájci televízió riportere a katolikus egyház fejét, aki válaszában azt hangsúlyozta: ”nem kell szégyellni a tárgyalásokat, ha azok békét hoznak.”

A katolikus egyház vezetője azt sürgette, hogy “teremtsék meg a diplomáciai feltételeit a tartós békének Ukrajnában.”

Ferenc pápa pontosított:

”a tárgyalások sohasem megadást jelentenek.”

A harcban álló állam lakosságának egy része görög katolikus vagyis elismeri a pápa vallási tekintélyét. A görög katolikus egyházat a Habsburg monarchia találta ki, hogy csökkentse az orosz cárok lehetőségeit a birodalom ortodox vallású népeinek a befolyásolására vagy épp fellázítására. A mai Nyugat Ukrajna, melynek Lviv, az egykori Lemberg a fővárosa, a Habsburg monarchia része volt az első világháború végéig. Az ukrán nacionalizmus itt viszonylag szabadon szervezkedhetett míg a cári birodalomban brutálisan elnyomták a nemzetiségeket. A Szovjetunióban a többi valláshoz hasonlóan a görög katolikust is üldözték, több püspököt is megöltek. A Szovjetunió bukása után a görög katolikus egyház jelentősége megnőtt Ukrajnában, melynek nyugati részén a nemzeti érzés erősebb mint keleten, ahol az orosz befolyás mindig is jelentősebb volt.

Sikorski lengyel külügyminiszter: nem elképzelhetetlenek a NATO csapatok Ukrajnában

A lengyel diplomácia vezetője örömmel üdvözölte Emmanuel Macron francia elnök javaslatát: “Putyinnak kelljen félnie ahelyett, hogy mi félnénk. Ezt jelenti Macron elnök javaslata” – írta Sikorski az X-en.

Olekszij Danilov, az ukrán Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács titkára kijelentette, hogy “a Nyugatnak joga van fegyvereken kívül katonákat is Ukrajnába küldeni.”

Olaf Scholz német kancellár nyilatkozatban határolta el magát ettől, és közölte

“A Bundeswehr erői semmiképp sem mennek Ukrajnába!”

Washingtonban távozik a külügyből Victoria Nuland államtitkár , akinek kulcsszerepe volt az USA Ukrajna politikájában. Korábban elárulta , hogy az Egyesült Államok 5 milliárd dollárt költött az oroszbarát Janukovics elnök megbuktatására Kijevben. Ahol azután kijelentette a német és francia vezetők  békülékeny álláspontját bírálva : Fuck the EU! Victoria Nuland távozása azt is jelentheti, hogy az USA átértékeli Ukrajna politikáját hiszen arra már csak igen csekély esély mutatkozik, hogy a fronton legyőzzék Oroszországot.

Zelenszkij elnök korábban Washingtonban kijelentette:

”Biden elnök öt perc alatt békét teremthetne, ha a fejünk fölött tárgyalna Putyinnal, de mi nem fogadnánk el ezt.”

Peszkov, Putyin elnök szóvivője világháborús fenyegetésnek tartja Macron elképzelését, és emiatt Moszkva az ENSZ-hez fordult.

Béke 2024

A béke amellett, hogy gyönyörűszép dolog, mindig a győztes diktátuma. A vesztes nem számíthat semmi jóra, vele szemben a „Vae victis” elv alkalmaztatik, nagyvonalúságnak, kegyelemnek nincs helye, tetszettek volna győzni, kis hülyék.

A szemléletnek a lelki mozgatórugója a szenvedés-gyász-bosszú trió, mert a győztes általában maga is rengeteg kárt szenvedett és sokakat feláldozott a harc során. Kissé érthetetlen, hogy akkor az agresszor miért robbantja ki mégis a háborút (akárminek is nevezi), hiszen neki is borzasztó rossz lesz, akár győz, akár veszít. Ez a csakazértis hozzáállás magyarázható azzal, hogy egy háború elindítása nem demokratikus parlamenti döntés, hanem egy teljhatalmú, pszichopata akarnok heppje, aki jól védett helyen tartózkodik, szerettei és barátai biztosan nem kerülnek még a harcok közelébe sem, és azt parancsol, amit akar, mert a teljhatalom miatt senki nem tudja megakadályozni semmiben. Még az általa száz százalékig uralt látszatparlamentje sem. Normál demokráciák nem is kezdeményeznek háborút. Csak őrült tömeggyilkosok.

A háború, mint az köztudott, a fizikai erőszak apoteózisa, akkor pedig az erkölcsi megfontolások, a racionalitás, a megértés, a sajnálat meg az egyéb jópofa dolgok a háttérbe szorulnak, és a győzelem után az

Azt csinálok, amit akarok

voluntarizmus veszi át az irányítást, mert feketén-fehéren bebizonyosodott, hogy én vagyok az erősebb. Értem?

A háború úgy ér véget, hogy az egyik fél elkezd békebeli módon viselkedni, nem lő, nem gyilkol, nem használ semmiféle fegyvert, sőt mutatja is, hogy letette, és nincs nála ilyesmi már, tán még a két kezét is felemeli, és az eddigi küzdés helyett le akar ülni egy asztalhoz, hogy a másikkal megbeszéljék a dolgokat. A másik persze nem fog leülni, hanem állva marad, és diktálni kezd, az előbbinek pedig azt le kell írnia, sőt alá is kell írnia. Na, így születik meg a béke.

A fentiek szerint tehát, aki békét kér, mindig az a vesztes. A béke utáni új helyzet a győztes erőszakos kreálmánya, ebből következően az új háború melegágya egyben, mivel a diadalmámorban elvész a racionalitás, és ha a győztes győzhet akár tizenhárom nullra, a tizenkettő null már nem elég neki. Legyen akkor tizennyolc. Esetleg harmincegy? Valahogy így gondolkodik.

Ennek az érzelmileg motivált viselkedésnek nagy hátránya, hogy minél kegyetlenebb a békediktátum, annál hamarabb vezet újabb konfliktushoz, és abból kifejlődő háborúhoz, de ilyesmire a győztes a győzelem mámorában egy pillanatig sem gondol, ezért a békediktátumok sajnos irracionálisak. Ha mi akarunk békét, azaz önként vesztesek leszünk, nem számíthatunk semmi jóra. Sok rosszra viszont halálbiztosan, amely a háború amúgy is nagy káraira rakódik rá súlyosan.

Ferenc pápa megmondta, hogy mi a baj. A fegyver. Ha ilyet nem gyártana az USA, akkor nem lenne haszna belőle, és akkor a fegyvergyárosok nem tüzelték volna fel az amerikai kormányzatot, hogy tüzelje már föl Ukrajnát, hogy az fenyegető ottlétével tüzelje föl az oroszokat, hogy azok támadják meg őket. Ez az összes feltüzelés elmarad, ha a feltételezésünk értelmében nem lennének haszonra hajtó fegyvergyárosok. Mármint amerikai fegyvergyárosok. És akkor ki sem tört volna a hadművelet, mert folyamatosan béke lenne, amíg világ a világ.

Ez persze nem jelenti azt, hogy orosz meg kínai fegyvergyárosok sem lennének, mert azok lennének, így aztán hamar visszaállna a hajdanvolt Szovjetunió, csak a határa nem Berlinben lenne, hanem Dublinban. Ha már, akkor már alapon Kína is bevonulna ősi földjére, Tajvanra (fegyver híján az sem tudna védekezni), és béke lenne végre, béke, béke, béke!

Akkor nem lennének szankciók sem, és mi békésen tüzelnénk az orosz földgázt szigeteletlen házainkban, mivel a gázt fillérekért kapnánk a cár/első titkár/elnökúrtól, ugyanis a gáz árát az újjászületett KGST legfelsőbb tanácsa állapítaná meg. Ahogy az új fehérvári gyárból Moszkvába exportált Ikarus buszok árát is, utóbbit természetesen a gázárral harmonizáló módon, amely gázár még a rezsicsökkentésben meghatározottnál is olcsóbb lenne! Hát még a busz!

Egy dollár 0,64 rubelt érne a dollárboltokban, ahol amerikai termékeket lehetne kapni, persze csak párttagoknak, és mi, európaiak korlátozás nélkül járhatnánk Nyugat-Európába, merthogy az is Kelet-Európa lenne, Putyin elnök fényképeivel és az eurót felváltó rubellel.

Ezt a szép víziót akadályozza meg az a hülye USA, mert csak gyárt, gyárt és gyárt. Egyik fegyvert a másik után. Szólni kéne már nekik, hogy az a rohadék haszon nem minden, vannak más szempontok is, például Putyin elnök „Kibővített Szovjetunió” nevű szép elképzelése. Putyin elnök békevágya határtalan, és ha megkapná azt a pár semmiséget, azt a néhány területecskét, amire szüksége van a „Nagy” jelző kiérdemléséhez (Nagy Putyin), rögtön beleegyezne a békébe, amely eltartana akár 7 – 8 évig is. Ezt onnan tudom, hogy a Krím megtámadása és a Nyugat által Putyinnak való könnyed átengedése után az orosz elnök pont ennyi ideg maradt nyugton. Lehet persze, hogy a teljes Ukrajna annektálása után 7 évnél hamarabb támadja meg Lengyelországot, mert már nincs sok ideje hátra, ezt ma nem tudhatjuk pontosan. Az orvosait kéne megkérdezni róla.

Megjegyzés: azért szükséges a teljes Ukrajna bekebelezése, mert ha marad belőle valami, az állandóan fenyegetni fogja a különleges hadműveletekkel operáló, a Szovjetunióra egyre jobban hasonlító Oroszországot. Ceterum censeo, mondaná Cato Ukrajnáról, ha élne, mert Putyin békés álmát nem zavarhatja semmi ott az ezerszobás Palotában, ahol 8K tévén nézi az annektálás után immár a munka frontján elért győzelmeket a KAT, azaz a Kijevi Alelnökségi Tartomány szépséges vidékein. Reméljük, hogy a Palotában szokott módon ízletes a kaviár, és a méltán híres szovjetszkoje sampanszkoje hőmérséklete is megfelelő. Ukrajna bekebelezése után Oroszország számára a fenyegetést immár Lengyelország jelenti, ezért Lengyelország a következő (Magyarország, a balti államok, meg a többi töpörtyű egyszerű einstandokkal letudható, csak az annektálással járó adminisztráció jár némi időigénnyel).

Lengyelország után pedig, ahogy az iskolában tanították hajdanán: i tak dalse Dublinig.

Na, valami ilyesmi lenne Putyin békéje. Illetve békediktátuma. Úgy látszik, Orbán ezt akarja, a többiek meg nem, mert hogy ők ezt a helyzetet nem szeretnék megélni, az halálbiztos. Von der Leyen különösen irtózik tőle. Kétfajta stratégia, lehet választani.

Érdekességképpen megemlítendő, hogy Ferenc pápával ellentétben a Pesti Srácoknak a Mandíner által lelkesen közölt írása nem a fegyverkezésben látja a fő okot, amely miatt a Nyugat háborúpárti, hanem abban, hogy ez a háború feltétlenül szükséges az ukrán férfiak közül minél többnek az elpusztításához, így jut majd bőven ukrán nő a befogadott migráns férfiaknak. Ezt olvasva be kell valljam, erősen irigykedem, mert annyira csavaros eszem sosem volt, mint egyrészt az EU-nak, amelyik ezt a nőjuttatást kitalálta, másrészt a fineszes srácoknak itt Pesten, akik rájöttek von der Leyenék szupertitkos tervére.

Azért csodálkoztam kicsit, hogy ezt a leleplező írást nem egy hatodrangú vicclap vette át a derék srácoktól, hanem a Mandiner. Igaz, a Mandiner szint ma már ennek is megfelel.

Ukrán nők meg migráns férfiak… hatalmas ötlet! Csak gratulálni tudok.

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK