Hét világbajnok is visszatér Budapestre

0
38
Forrás: Wikimedia Commons

A Duna Arénában rendeznek úszó világkupát. Itt lesz Erik, az Angolna is.

A tavalyi, budapesti vizes vb-n két-két győzelmet szerző Hosszú Katinka és a svéd Sarah Sjöström mellett vízbe ugrik a Duna arénában a tavaly egy-egy aranyérmet szerző orosz Julija Jefimova, a spanyol Mireira Belmonte, a dél-afrikai Chad le Clos, brit Bejamin Proud és az orosz Anton Csupkov.

Szántó Dávid, az esemény szervezőbizottságának elnöke elmondta,

a legjobb magyar úszók is rajtkőre állnak:

a férfiaknál Bernek Péter, Cseh László, Kozma Dominik, Kenderesi Tamás, Németh Nándor és Verrasztó Dávid, míg a nők között Kapás Boglárka, Jakabos Zsuzsanna és Verrasztó Evelyn is indul.

A jövő csütörtöktől szombatig tartó eseményre eddig 39 ország 298 sportolója mellett 195 magyar úszó nevezett – utóbbiakat a klubok nevezték be, élve a versenykiírásnak a rendező országra vonatkozó lehetőségével.

A verseny mellett bemutató futamok is lesznek, ezeken

Eric Moussambani, azaz Eric, az Angolna, a sydneyi olimpia egyik legnagyobb sztárja is vízbe ugrik.

A magyar szövetség tájékoztatása szerint az idén 40 éves, egyenlítői-guineai Moussambani október 4-én a maguk sportágában eredményes magyar sportolókkal versenyez majd: Liu Shaolin Sándorral, Berki Krisztiánnal, Baji Balázzsal, Horváth Laurával, Somfai Péterrel, Veréb Istvánnal és Torghelle Sándorral.

Második úszása október 6-án lesz majd, amikor a magyar úszóklubok által felkészített olyan felnőttekkel verseng, akik nemrég ébredtek rá, hogy “sosem késő megszerezni az akár a túlélést garantáló úszótudást”.

Moussambanira onnan emlékezhet mindenki, hogy Sidney-ben szabadkártyával indulhatott el 100 méter gyorson, és emlékezetes, egyúttal emberfeletti küzdelem végén, közel kétperces idővel teljesítette a két hosszt. A jelenleg hazája úszó szövetségi kapitányaként dolgozó szakember a sydneyi versenyig soha nem úszott 50 méteres medencében, hazájában ugyanis egy hotel 13 méter hosszú fürdőjében gyakorolt.

Kapcsolódó cikkek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..