Hatalmának kiterjesztésére használja a járványt

0
1465
wikipedia

A 2017-es törvények már eddig is igen szélesen határozták meg az elnök jogkörét – elsősorban a terrorizmusra hivatkozva. hatalmának további szélesítésére most a járvány ad lehetőséget, melyet azonnal ki is használ.

Most még jobban megnövelték Abdel Fattah al Sziszi elnök jogkörét – jelentette ki a Human Rigthts’ Watch közel-keleti igazgatója. Aki rámutatott arra, hogy ezentúl az elnök bezárathatja nemcsak az iskolákat, de a bíróságokat és minden közszolgálati intézményt is. Bárkit fogva tarthatnak korlátlan ideig. A katonai ügyészeknek ezentúl joguk lesz részt venni polgári ügyekben is. Az elnök korlátlanul alkalmazhatja a cenzúrát a neki nem tetsző média megnyilvánulásokra.

Sziszi elnök Washington bizalmasa

Az Egyesült Államokban végezte tanulmányainak egy részét Abdel Fattah al Sziszi tábornok, aki Mubarak diktatúrája idején a titkosszolgálat főnöke volt. Az arab tavasz idején a Muzulmán Testvériség került hatalomra Egyiptomban. Hatalmukat a terrorizmus támogatása címén a hadsereg megdöntötte. Abdel Fattah Sziszi tábornok lett az elnök, aki határozottan fellépett az iszlamista terrorizmus ellen a legnépesebb arab államban. Egyidejűleg korlátozta az ellenzék mozgásterét, és lényegében visszaállította Mubarak elnök diktatúráját Egyiptomban.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .