Harvey: Két halálos áldozat és esőözön

0
742

Két halálos áldozatot, számos sérülést és óriási anyagi károkat okozott az Egyesült Államok texasi partjaira lecsapott hurrikán. Súlyos esőzések kísérik a Harveyt Texasban, helyenként már fél méternyi eső is leesett. A texasi kormányzó szerint a legnagyobb veszélyt a súlyos árvizek kialakulása jelenti.

Houstonban és Corpus Christiben már leesett 50 cm eső, s kétszer ekkora özönt várnak azelőtt, hogy a hét közepére lecsillapodik a hurrikán – mondta Greg Abbot kormányzó.

Két halálos áldozatról számolnak be a híradások.

Ahogy korábban beszámoltunk róla,  215 km/óra sebességgel lecsapott hurrikán. 12 éve a legerősebb vihar volt Amerikában.  Az eddigi legerősebb hurrikán a Katrina volt, amely 2005-ben csapott le a louisianai partokra. Donald Trump amerikai elnök katasztrófa sújtotta területnek nyilvánította az államot, ami – mutatnak rá a hírügynökségek – lehetővé  teszi a szövetségi segélyek gyors eljuttatását a leginkább érintett területekre. A hurrikán érkezése előtt egymásnak ellentmondó üzenetet juttattak el a lakosok az illetékesek – volt, aki azt tanácsolta, hogy meneküljenek az ország belseje felé, mások azonban azt, hogy zárkózzanak be biztonságban otthonukba. Áldozatokról és károkról egyelőre nem érkeztek hírek.

Az Egyesült Államokban a legerősebb hurrikán legutóbb 2005-ben pusztított: az a Katrina volt, amely egy fokkal erősebb volt, mint most a Harvey. 1800 ember halált követelte Louisiana és Mississippi államban, s voltak halálos áldozatai Alabama, Florida és Georgia államokban is. Letarolta a louisianai partokat, s óriási pusztítást hajtott végre New Orleansban.

 

 

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .