Kezdőlap Címkék Hurrikán

Címke: hurrikán

Hurrikán-helyzet Amerikában

0

A hurrikán az előrejelzésekre rácáfolva elkerülte New Orleanst. A Nate az idén a Harvey, az Irma és a Maria hurrikán után a negyedik, amely az Egyesült Államok déli szövetségi államaiban pusztít, de egyelőre ez a legkevésbé erős. A Harvey és az Irma Louisianát, Texast, Floridát és Puerto Ricót sújtotta, majd Puerto Ricóra lecsapott a 4-es erősségű Maria hurrikán is.

Az érintett szövetségi államokban a kormányzók mindazonáltal rendkívüli állapotot hirdettek, és egyes, elsősorban a part menti, alacsonyabban fekvő vidékeken a települések kiürítését rendelték el. Helyi idő szerint szombat délután lezárták a Mexikói-öbölben lévő olaj- és gázkitermelő platformokat, New Orleansban lezárták az áradástól védő mintegy kétszáz zsilipet, Alabamában a part menti településeken rendeltek el – nem kötelező érvényű – evakuálást, Floridában pedig mintegy 100 ezer embert érint a kötelező kiürítés.

Louisianában a Nemzeti Gárda 1300 tagját mozgósította a kormányzó, Alabamában a Nemzeti Gárda mindösszesen 75 tagját hívták segítségül. Louisianában a tengerszint alatt fekvő településekről buszokkal és katonai járművekkel vitték el a veszélybe került lakosokat. John Bel Edwards kormányzó telefonon egyeztetett Donald Trumppal, és az elnök a szövetségi kormányzat minden segítségét megígérte a bajba jutottaknak.

Alabamában és Florida nyugati vidékén a repülőtereket lezárták, így zárva van a floridai főváros, Pensacola nemzetközi légikikötője is.

A vihar a helyi idő szerinti éjjeli órákban Mississippi és Alabama part menti településein pusztított. Floridában Rick Scott kormányzó arra figyelmeztetett, hogy a tengerszint emelkedése életveszélyes hullámokat sodor a Mississippi folyó torkolatától egészen a floridai államhatárig.

Helyi idő szerint éjfél után Biloxi mellett másodszor is lecsapott – földet ért – a hurrikán. Az előrejelzések szerint ezután a Tennessee folyó völgye és az Appalache-hegység felé fordul majd.

Vasárnapra virradóra Mississippi államban – a CBS televízió jelentése szerint – már 3500 otthonban nem volt áram. A vihar óránkénti 135-137 kilométeres sebességgel száguld, útját özönvízszerű esőzés, kidőlt fák és villanyoszlopok, összedőlt házak jelzik.

Hurrikán: New Orleansban kiürítést rendeltek el

0

A Nate trópusi vihar egyelőre a karibi térségben pusztít, Honduras és a mexikói Cancún közelében. Costa Ricán, Nicaraguában és Hondurasban eddig 24 halálos áldozatot követelt.

Hurrikánriadót hirdettek az Egyesült Államok déli partvidékein, a louisianai New Orleansban pedig a polgármester elrendelte a kiürítést a várhatóan hurrikánná erősödő Nate trópusi vihar közeledtével.

New Orleans polgármestere, Mitch Landrieu elrendelte a város egyes részeinek kiürítését,

szombat estétől pedig kijárási tilalom lesz a városban.

Louisiana, Mississippi és Alabama déli, tengerparti vidékein, valamint Florida délnyugati részén hurrikánriadót és rendkívüli állapotot rendeltek el.

A Nate trópusi vihar egyelőre a karibi térségben pusztít, Honduras és a mexikói Cancún közelében. Costa Ricán, Nicaraguában és Hondurasban eddig 24 halálos áldozatot követelt. A vihar az amerikai hurrikánközpont előrejelzései szerint – várhatóan 2-es erősségű hurrikánként – vasárnap reggel éri el az amerikai partokat.

New Orleansban, amelynek nagy része a tengerszint alatt fekszik, helyi idő szerint szombat délig kell a megjelölt területeket elhagyniuk az ott élőknek,

szombaton délben lezárják a tengerártól védő zsilipeket.

John Bel Edwards, Louisiana kormányzója az állam egész területére rendkívüli állapotot hirdetett, és a Nemzeti Gárda 1300 tagját mozgósította.

A még az Irma hurrikán pusztításaival küszködő Floridában Rick Scott kormányzó az állam 29 megyéjében hirdetett rendkívüli állapotot, s arra intette az ott élőket, hogy igyekezzenek elhagyni a vidéket, mert a vihar közeledtével lezárják az utakat és a hidakat. „Floridában mi tudjuk, hogy mindig a legrosszabbra kell készülnünk, miközben a leginkább jóban reménykedünk, de nem bízhatjuk a dolgokat a szerencsére” – fogalmazott a kormányzó. Hozzátette: mindenkinek a lehető leggyorsabban be kell szereznie vizet, élelmiszert és gyógyszert, mert a vihar nagy sebességgel közeledik.

Tetemes károkat hagyott maga után Irma

0

Az épületeknek legalább a negyede lakhatatlanná vált az Irma hurrikán pusztítása nyomán a Florida Keys szigetcsoporton, s mintegy harmaduk komoly helyreállításra szorul – jelentette az AP. Irma már „csak” trópusi vihar, Georgiában, Dél-, és Észak-Karolinában pusztít.

A szigetcsoportra vonatkozó kárbecslés valóban csak becslés egyelőre, mivel a telefonhálózat hiánya, a még mindig tartó áramszünet és egyéb károk miatt egyelőre nem lehet pontos felmérést készíteni, két nappal azután sem, hogy Irma 209 km/órás sebességgel letarolta a 160 kilométerent gyöngysorkén elnyúló szigetcsoportot.

Az NBC televízióban az Islamorada szigetére visszatérők azt mondták, hogy házaik úgy gyűrődtek össze, mint az összenyomott kólás dobozok, a Key Westre visszatérő egyik házaspár pedig arról beszélt, hogy a sziget úgy fest, mintha háború pusztított volna. Tavernier szigetén a mobilházak fémpántjait felszakította a szél, a bútorok, ruhák, használati tárgyak szanaszét hevernek a romok között – írja az MTI washingtoni tudósítója.

Miamiban az utcákról kezd visszahúzódni az áradat, de Fort Lauderdale és Jacksonville még vízben úszik. A tampai kikötőbe egymás után érkeznek az üzemanyagot szállító tankerhajók. A szomszédos szövetségi államok segítik ki Floridát üzemanyaggal.

Florida több nagy repülőtere, köztük a miami nemzetközi légikikötő, ha korlátozottan is, de kedden már indított és fogadott gépeket.

FüHü – MTI

Felmérhetetlen pusztítást végzett az Irma hurrikán

0

A vihar által letarolt Szent Márton-sziget Hollandiához tartozó részére érkezett a holland király, a francia részre Emmanuel Macron látogat el. Amerikában a hurrikán trópusi viharrá gyengült.

Vilmos Sándor holland király Sint Maartenen azt mondta:

„Mindenütt pusztítás és borzalmak, elég sok szörnyűséget láttam, de ehhez hasonlót még soha. (…) A pusztítás mértéke meghalad minden képzeletet.”

Az Irma hurrikán a szigeten lévő épületek egyharmadát teljesen elpusztította, összesen a házak 90%-ában keletkezett kár. A szigeten négyen haltak meg.

A pusztítás nyomai a Szent Márton-szigeten
Fotó: MTI/EPA/Holland védelmi minisztérium/Gerben van Es

A sziget Franciaországhoz tartozó északi részére Emmanuel Macron francia elnök is ellátogat, majd utána Saint-Barthélemyre is elmegy. A francia kormány előzetesen a 95 százalékban megrongálódott infrastruktúra teljes újjáépítését ígérte.

A hurrikán elvonulása után a szigeten napokig káosz uralkodott, fosztogatók lepték el az utcákat. Szeptember 7. óta 23 embert tartóztattak le. A csendőrség szerint a lopások között olyan is volt, amelyek „szükségesnek tekinthetőek”, olyanok követték el, akik

„mindenüket elvesztették, féltek, éhesek és szomjasak voltak.”

A legfőbb gondot jelenleg az jelenti, hogy a helyiek egy jelentős része szeretné elhagyni a szigetet, miután a házaikat teljesen letarolta a hurrikán, de csak nagyon kevés repülőgép indul a szomszédos karibi szigetekre, így napokat kell várni.

A Franciaországhoz tartozó szigeteken legalább tízen meghaltak, heten pedig eltűntek az elmúlt évtizedek legerősebb hurrikánja miatt.

Kidõlt fák egy úttesten Miamiban
Fotó: MTI/EPA/Gerardo Mora

Irma Amerikában trópusi viharrá gyengült, Floridát már elhagyta, Georgia, és Dél-Karolina part menti vidékeit érte el. Ezekben az államokban – továbbá Észak-Karolinában és Tennesseeben is – rendkívüli állapotot hirdettek ki.

Az áradások azonban nem szűntek meg Floridában. A déli Key-szigeteknél, valamint Jacksonville-ben akkora az árvíz, hogy Rick Scott kormányzó azt mondta,

senki ne menjen a víz borította utcákra.

A déli szigeteken gyakorlatilag megsemmisült az infrastruktúra, tízezer embert kell kitelepíteni. A szigetcsoportot teljesen lezárták, nemcsak a látogatók, az ott lakók sem mehetnek be. Igaz, nem is nagyon tudnának, ugyanis a bevezető út víz alá került.

Vízben áll egy autó a floridai Orlandóban
Fotó: MTI/EPA/Gerardo Mora

Floridában 10-en haltak meg a viharban.

A nagyvárosokban üzemanyaghiány van, és több mint hatmillióan vannak áram nélkül,

várhatóan hetekig tart, mire teljesen rendbe hozzák a szolgáltatást. A repülőterek egy részét kedden megnyitották.

Tovább tombol, de már szelídebben Irma

0

Miközben szelídült Irma, továbbra is komoly veszéllyel fenyeget Floridában, ahogy az amerikai szárazföld belseje felé veszi az útját. Megjelentek az első kárbecslések is.

Habár az emberéletben keletkező kár a legnagyobb veszteség, a tomboló hurrikánok által okozott egyéb kár is tetemes. Egy amerikai katasztrófamodellező vállalat, az RMS becslése szerint a Harvey hurrikán 25 és 35 milliárd dolláros kárt okozott, amit a biztosítótársaságok megtérítenek. De a teljes gazdasági kár ennél sokkal nagyobbra rúg, hiszen része olyan tétel is, mint a nem biztosított károk, amelyeket 70 és 90 milliárd dollárra becsülnek – írja a CNN. Az Irmára egyelőre nem adott ki a cég becslést, azzal megvárja a hurrikán végét.

Egy másik hasonló profilú cég, az AIR Worldwide ugyanakkor már közzétett egy gyorsbecslést: eszerint

az Irma 15 és 50 milliárd dollár közötti biztosított károkat okozott az USA-ban, a karibi térségben ez akár 65 milliárd értékű is lehet.

Egy harmadik becslésről is beszámol a hírtelevízió: Chuck Watson, a  természeti katasztrófák hatásainak a kutatásával foglalkozó  Enki Research szakértője szerint

Irma összesen 72 milliárd dollárnyi károkat okozhatott az Egyesült Államok gazdaságának.

Ebből 65 milliárd a biztosított, 40 milliárdért a Nemzeti Árvízbiztosítási Programnak kell majd helyt állnia.

A károk nem csak a tulajdonokban jelentkeznek – a Harveyról már most látható, hogy mekkora felfordulást okozott például a munkaerőpiacon. A múlt héten az álláskeresők száma az Egyesült Államokban 62 ezerrel  (két éves rekordra, 289 ezerre) nőtt, zömük Texasban került ki ismét az álláspiacra – a Harvey pedig ott tarolt.

Ugyanakkor a negatív gazdasági hatások jelentős része csak az érintett térségekben jelentkezik, a gazdaság egésze pedig gyorsan visszanyeri a megelőző dinamikáját.

Csökkent a hurrikán ereje

Helyi idő szerint vasárnap estére a Floridában tomboló vihar 1-es erősségűre csökkent, de óránkénti 175 kilométeres széllökéseivel és a tenger négy-ötméteresre korbácsolt hullámaival változatlanul életveszélyes – írja összefoglalójában az MTI. A vihar elsősorban az állam nyugati partvidékén, Tampa környékén erős. Tampában és Miamiban este hét órától kijárási tilalmat vezettek be, Dél- és Közép-Floridában már több mint 3 milliónyian vannak áram nélkül. Komoly károk keletkeztek a miami repülőtér berendezéseiben is.

„A rossz hír az, hogy ez egy nagy szörnyeteg”

– mondta a hurrikánról Donald Trump újságíróknak a Fehér Házban. Az elnök közölte, hogy a meteorológusok előrejelzései szerint a hajnalig tartó időszak kritikus lesz, mert a vihar ismét felerősödhet. Nemsokára Floridába látogat, de pontos időpontot még nem mondott.

Florida déli és középső vidékein mintegy 6 és fél millió ember számára rendeltek el evakuálást és nagyon kevesen vannak, akik nem hallgattak a kormányzó felhívására és otthonukban maradtak. Hozzájuk intézett felhívást Rick Scott kormányzó vasárnap este, s arra szólított fel mindenkit, hogy ne menjen ki, mert az utcákon hömpölygő, helyenként derékig érő víz szinte bizonyosan fertőző.

Tetézi a bajt, hogy Miamiban és környékén két tornádót észleltek, Florida déli részein pedig többet is. Az állam egész területén tornádóriadó van érvényben.

 

Irma megérkezett Floridába

0

Megérkeztek a Florida Keys szigetcsoportra az Irma hurrikán első orkán erejű széllökései – közölte szombat éjjel az amerikai országos hurrikánközpont (NHC).

Az NHC adatai szerint az egyik állomáson előbb óránkénti 119 kilométeres szelet regisztráltak. Az Irma közepe óránkénti 200 kilométeres széllel Florida Keys felé tart, és kevesebb mint 160 kilométerre van a szigetcsoporttól. Az NHC időközben négyes erősségűre felminősítette a trópusi ciklont.

Floridában már az első károk is bekövetkeztek. Rick Scott kormányzó arról számolt be, hogy az erős szél és esőzés miatt 76 ezer ember maradt máris áram nélkül. Scott figyelmeztetett, hogy a vihar életveszélyes. A hatóságok több mint hatmillió embert szólítottak fel, hogy menjenek biztonságos helyre a vihar útjából.

Az NHC adatai szerint az Irma hurrikán átmérője több mint 560 kilométer, és a központja feltehetően az állam nyugati részét érinti majd, de a Florida keleti partján fekvő Miami sincs biztonságban. Az NHC ráadásul arra számít, hogy a hurrikán tovább erősödhet, mert miután elhagyta Kubát, olyan vízfelület fölé ért, amelynek hőmérséklete meghaladja a 30 Celsius-fokot, és a „kádmeleg” víz tovább táplálja a hurrikán erejét.

Irma, te mérges

0

Letarolta péntekről szombatra virradóra az Irma hurrikán Kuba középső részének több északi part menti városát, de az első jelentések nem szólnak halálos áldozatokról.

Az orkán éjszaka vonult át Villa Clara, Ciego de Ávila és Camagüey tartományok partvidékén. Az egyik leginkább érintett kikötő a nemzeti építészeti örökségbe sorolt hangulatos Caibarién, amelynek a tengerpart felőli utcáit,

a város közel felét elnyelték az 5-6 méteres hullámok.

Ez a város már soha nem tér magához – jósolta egy lakos.

A szintén a nemzeti örökséghez tartozó, hét kilométerrel beljebb fekvő Remediosban a hullámok helyett a 260 kilométeres sebességet is elérő szél pusztított, és csak a Kubában épült egyik első katedrális, a San Juan de los Remedios (1570) maradt épségben. A város a nagy tömegeket vonzó fesztiváljairól híres. A károkat még sehol sem mérték fel Kubában.

Az Irma 1932 óta az első 5-ös – legerősebb – fokozatú hurrikán,

amelynek a központja, a „szeme” kubai földet ért. Havannát a szombat esti órákban éri el, de már csak hármas fokozattal. A fővárosban azzal számolnak, hogy az óriási hullámok áttörnek a parti védműveken, és akár ötszáz méterre is behatolnak az épületek közé. Havanna repülőteréről már csak Mexikó felé indulnak járatok. A hatóságok a fokozott készültséget egy kivételével az összes tartományra kiterjesztették.

A szomszédos szigetország, Bahama áram nélkül maradt a vihar miatt. Floridába vasárnap reggelre várják az ismét felerősödő orkán érkezését. Az Egyesült Államok szárazföldi területét 1851 óta csak háromszor érte el 5-ös erősségű hurrikán.

A Karib-térséget dúló másik orkán, a Katia trópusi viharrá „gyengült”, de kelet felől már közelít a 4-es fokozatú José is, amely miatt a francia hatóságok maximális készültséget rendeltek el szombat este Saint-Barthélemy és Saint-Martin szigeten. Mindkét szigeten 150 fővel megerősítik a csendőrséget, mert gyakori fosztogatásról érkeztek hírek Párizsba, ahol emiatt összeült a biztonsági kabinet.

Irma újra ötös fokozatba kapcsolt

0

A kubai meteorológiai intézet szombati közleményében megerősítette, hogy az újra ötös erősségű Irma hurrikán partot ért a sziget középső részén található Camagüey tartomány északi részén, Cayo Romanónál.

Az amerikai Nemzeti Hurrikánközpont (NHC) szerint az ötfokozatú Saffir-Simpson hurrikánskála legmagasabb szintjére besorolt vihar központja hajnali öt órakor a kubai Caibariéntől mintegy 190 kilométerre délkeletre, a floridai Miamitől pedig 480 kilométerre délkeletre volt.

Az óránkénti 20 kilométeres sebességgel nyugat-északnyugati irányba haladó orkánt

260 kilométer/órás széllökések kísérik.

Kubában csaknem egymillió embert, az ország északi partjain pedig mintegy 10 ezer külföldi turistát helyeztek biztonságba az Irma érkezése előtt.

A hurrikán az elmúlt napokban a Karibi-szigeteken végzett hatalmas pusztítást, áldozatainak száma legalább 22. A helyiek attól tartanak, hogy az Irma hatásait a turizmus is megérezheti. A vihar nyomán a tengerszint felett 38 méterrel fekvő Barbuda teljes lakosságát, azaz 1400 embert át kellett telepíteni a szomszédos Antiguára.

Barbudát az Irma szinte teljesen letarolta.

Az NHC szerint a hurrikán a Bahamák és Florida felé vonul tovább, ahol a hatóságok több mint hatmillió embert szólítottak fel arra, hogy keressenek menedéket előle.

A hurrikánközpont figyelmeztetett, hogy az Irma által érintett térségekben a következő napokban jelentős mennyiségű csapadék várható.

Eközben a Katia is partot ért a mexikói Veracruz szövetségi állambeli Tecolutla nyaralóhely közelében – tette hozzá az NHC. Szakértők azt várják, hogy az egyes fokozatú hurrikán a nap folyamán gyorsan gyengül majd.

A Katiát 120 kilométer/órás széllökések kísérik. Veracruz hatóságai figyelmeztették a lakosokat, hogy a hurrikán áradásokkal és földcsuszamlásokkal járhat, és arra kérték a hegyek lábánál élőket, készüljenek fel az esetleges kitelepítésre.

Hatalmas földrengés Mexikóban

Mexikót csütörtök éjjel az elmúlt több mint 80 év legerősebb földrengése rázta meg, amelyben a legfrissebb adatok szerint legkevesebb 61-en meghaltak.

Tovább erősödött az Atlanti-óceánon tomboló José hurrikán, amely majdnem elérte az ötös fokozatot. A José jelenleg a Leeward-szigetektől mintegy 490 kilométerre kelet-délkeletre található. Az Irma pusztítását elszenvedő helyiek attól tartanak, hogy az óránkénti 28 kilométeres sebességgel nyugat-északnyugati irányba haladó José is végigsöpörhet a térségen.

Houston két centit süllyedt a hurrikán miatt

0

Két centiméterrel megsüllyedt Houston a Harvey hurrikánnal járó hatalmas eső súlya alatt – állapították meg kaliforniai geológusok. A Harveyt követő Irma már letarolta a karibi térséget, a hurrikán a tőzsdéket is megrázta, Floridában szinte háborús készültség van.

Az árvízzel elöntött Houston. MTI/AP/David J. Phillip

A földsüllyedésről Chris Milliner, a Kaliforniai Műszaki Intézet munkatársa a Houston Chronicle című lapnak elmondta, hogy a víz nagyjából egy tonnát nyom köbméterenként, az áradás pedig olyan rendkívüli kiterjedésű volt, hogy

„meghajlította a földkérget”.

Milliner szerint a süllyedés csak időszakos: amikor visszavonul a víz, a kéreg rugalmasan reagál. A folyamatot ahhoz hasonlította, mint amikor valaki ráugrik egy matracra.

A Harveyt követő Irma hurrikán óriási pusztítást hagyott maga után a karibi térségben. Eddig négy holttestet találtak Saint Martin sziget francia felén az Irma elvonulása után.

Az épületek 95 százalékában keletkezett kár, 60 százalékuk lakhatatlanná vált.

Nincs áram, nincs ivóvíz, benzint nem lehet kapni. A kormány pénteken elrendeli a szükségállapotot, hogy a biztosítók mielőbb fizethessenek a károsultaknak – mondta Edouard Philippe francia miniszterelnök.

A sziget holland oldaláról egy halottat és számos sérültet jelentettek. A károkról még nincs átfogó kép. Előfordultak viszont fosztogatási kísérletek, ezért ötven rendőrt küldenek erősítésül Curacaóból.

Haitin a kormány elrendelte az északi partvidék egy részének a kiürítését.

A szigetet nem csak a szélvihar fenyegeti, hanem a vele járó özönvízszerű eső is, amely súlyos áradásokat okozhat. Az embereket felszólították, hogy keressenek menedéket a magasabban fekvő környékeken.

A kubai polgári védelem a sziget északkeleti partvidékéről viszi el a lakosokat 125 központba, még mielőtt az Irma megérkezik. Santiago tartományban 38 ezer embert helyeznek el ezekben a központokban, további húszezernek pedig azt tanácsolják, hogy utazzanak távolabbi biztonságos helyre a rokonaikhoz és ismerőseikhez. A hurrikán pénteken söpör át a szigeten.

Irma tombol a Dominikai Köztársaságban
Fotó: MTI/EPA/Luis Tavarez

Az Irma továbbra is a legfelső, ötös kategóriába tartozik, 300 kilométer körüli szélsebességgel, de eddig nem igazolódtak be azok a félelmek, hogy soha nem látott pusztítást fog véghez vinni a Donald Trump szerint

„valaha látott legerősebb hurrikán”.

A Vöröskereszt szerint a vihar a karibi térségben eddig csaknem másfél-millió embert érintett, 13 halálos áldozatot követelt. Antigua és Barbuda miniszterelnöke, Gaston Browne szerint

a kicsiny szigetországot teljesen tönkretette a hurrikán.

Az orkán várhatóan szombaton éri el Florida partjait. Miami Beachen folyamatban van a lakosság kitelepítése. Rick Scott, Florida kormányzója nyilatkozatban fordult az amerikaiakhoz, kérte, hogy még több önkéntes jelentkezzék segíteni. Szerte Floridában a Nemzeti Gárda hétezer tagja áll készenlétben,

az államban lezárták az atomerőműveket és már szünetel a forgalom egyes repülőtereken.

Dél-Florida egész területén hurrikánriadó van érvényben. Nathan Deal, Georgia kormányzója az állam part menti vidékein kötelező evakuálást rendelt el.

Irma már a tőzsdét is megérintette, csökkenéssel zárt Ázsia és a csendes-óceáni térség irányadó indexeinek többsége pénteken. Rontották a kockázatvállalási hangulatot a hurrikán, valamint az észak-koreai atomfegyverprogram miatti aggodalmak. A vihar Floridában hatalmas anyagi károkat okozhat, ami lefelé húzza az amerikai biztosítási társaságok árfolyamát.

MTI/FüHü

Florida felé tart az Irma hurrikán

Puerto Ricónál tombol már a rendkívül heves, 5-ös erősségű, Florida felé tartó Irma hurrikán, amely szinte a földdel tette egyenlővé Antigua és Barbudát.

Donald Trump amerikai elnök szerda este telefonon egyeztetett Florida, Puerto Rico és az amerikai Virgin-szigetek kormányzójával is a természeti katasztrófáról. A Fehér Ház közölte: a szövetségi katasztrófa-elhárítási ügynökség (FEMA) és a segélyszervezetek felkészültek a segítségnyújtásra.

Florida déli szigetein szerda estére csaknem teljesen befejeződött a lakosság kiköltöztetése,

már 25 ezer ember hagyta el otthonát.

Miamiban és Fort Lauderdale-ben tart az evakuálás, Cape Canaveral rakétaindító bázisát lezárták. Csütörtökön lezárják Floridának azt a két atomerőművét is, amely a hurrikán valószínű útvonalában van, és valószínűleg Key West repülőterét is.

Rick Scott kormányzó ismét felhívta a floridaiak figyelmét, hogy minél előbb távozzanak onnan is, ahol nem kötelező az evakuálás, például a Miaminál lévő South Beachből. „Most azonnal induljanak útnak!” – fogalmazott felhívásában a kormányzó, hangsúlyozva, hogy a hurrikán „életveszélyes vihar lesz”. A nagy televíziós csatornák folyamatosan tanácsokkal és tudnivalókkal látják el a vihar útjában lévő területek lakóit, a dél-floridai élelmiszer-üzletekben a polcok már kiürültek. Az országutak zsúfolásig telve, a menekülők észak felé igyekeznek. A benzinkutak kiürülőben vannak, Florida Georgiától és Alabamától kért segítséget, ahonnan már útnak is indultak az üzemanyag-szállító teherautók. Florida északi vidékein és a szomszédos Georgiában már felállították az első menedékhelyeket is.

A parányi karibi szigetország,

Antigua és Barbuda az első híradások szerint szinte teljesen romokban hever,

az 1700 lelket számláló Barbudán a házak 90 százalékát a földdel tette egyenlővé a vihar. A karibi szigetvilágban Irma eddig 4 halálos áldozatot követelt. A hurrikánt csaknem 300 kilométer/órás széllökések kísérik. Szerdán két másik trópusi vihar is hurrikánná erősödött: a mexikói partoknál a Katia, az Atlanti-óceán fölött a José pusztít. Az utóbbi a Kis-Antilláktól mintegy 1600 kilométernyire alakult ki, és a meteorológusok arra számítanak, hogy nem éri el a szárazföldet.

Közben Texasban és Louisianában tart a Harvey hurrikán pusztítása nyomán keletkezett romok és törmelékek eltakarítása. Greg Abbott kormányzó bejelentette: a vihar halálos áldozatainak száma elérte a 70-et.

 

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!