Forradalmasítja az internetet a Metaverzum megjelenése

0
1087
FH

Kevés cég olyan elkötelezett a digitális világok fejlesztésében, mint a Facebook, amely nemrégen Metává alakult – írja az Üzleti iránytű.

“Hiszünk benne, hogy a Metaverzum a mobilinternet utódja lehet” – jelentette ki az alapító Mark Zuckerberg, ezzel pedig igazi forradalmat ígért.

A Metaverzum egyfajta multifunkcionális közösségi térként működik majd, ahol mégtöbb lehetőségünk nyílik szórakozni, találkozni, sőt, egy komplett párhuzamos digitális életet fenntartani, mint a valóságban.

A virtuális térben számos különböző szolgáltatás válik elérhetővé, ezekért pedig egyre többen hajlandóak fizetni is: legyen szó egy új frizuráról az avatarunk részére, vagy a digitális otthonunk berendezéséről, valódi pénzt költhetünk majd a Metaverzumban megélt párhuzamos életünkre.

“Az összekötött digitális termek által több lehetőség rejlik majd a Metaverzumban, mint a való világban” – jelentette ki Tino Krause, a Meta németországi vezetője. A digitális párhuzamos világ értékét máris egymilliárd dollárra becsülik.

A Metának azonban konkurenciái is akadnak, így a Fortnite, a Roblox és a chipeket gyártó Nvidia is, amelyek mind-mind saját Metaverzumot fejlesztenek. A legnagyobb konkurencia mégis a Microsoft, amely az irodai hétköznapokat helyezné át a digitális térbe.

Írásunk az Internetvilág, a Webnyeremény, a Hírláz, a 8400.info.hu és a Tízdolog közreműködésével készült.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .