A Fidesz jelöltje nyert Solymáron

1
4522

Nem sikerült a baloldali áttörés Solymáron, bár ezúttal megvolt az országos szinten sokak által hiányolt összefogás. A hat baloldali párt közös jelöltjeként induló Kárpáti Zsuzsanna 169 szavazatot kapott és ezzel alulmaradt a kormánypártok jelöltjével, Dalos Attilával szemben, aki a leadott szavazatok  közül 225-öt szerzett meg. A választáson való részvétel 58 százalékos volt.

A mostani időközi önkormányzati választást azért kellett kiírni, mert a korábbi önkormányzati képviselő, a kereszténydemokrata Gaal Gergely országgyűlési képviselő lett.

A solymári választást azért övezte kiemelt figyelem, mert ez lehet a próbája a sokak által hiányolt ellenzéki összefogás működőképességének. A választókerületben függetlenként induló Kárpáti Zsuzsannát ugyanis immár hat ellenzéki párt – DK, Együtt, LMP, MSZP, Párbeszéd és Momentum – is támogatta, a Jobbik pedig nem indított jelöltet. Vele szemben a kereszténydemokrata Dalos Attila indult.

Solymár mindig is erősen jobboldali beállítottságú település volt. A 2014-es önkormányzati választáson például egyéni körzetben kizárólag a jelenlegi kormánypártok jelöltjei győztek. 2014-ben az akkori kormánypárti jelölt, Gaal Gergely 215 szavazatot kapott (61,9 százalék), az MSZP–DK színeiben induló Aranyi Zoltán Zsolt 96-ot (27,6 százalék), a jobbikos Murányi Levente pedig 36 voksot szerzett (10,3 százalék).

1 hozzászólás

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .