Mint azt a miniszterelnök úrtól tudjuk, dzsendernek kell ejteni, holott a latin genus szóból származik, de kicsire nem adunk, úgysem az ángliusoknak való, mára immár teljes nyelvi behódolásról lesz szó, amely rég eldöntött tény a bolygón, akár tetszik, akár nem a többieknek.
Bele is nyugodtunk egy ideje, és tanuljuk az angolt szorgalmasan. Az persze megjegyzendő, hogy mikor egy kifejezetten narcisztikus hatökör, aki tengernyi, könnyen félrevezethető szerencsétlen jóvoltából a világ legerősebb államának elnöke, gúnyosan kritizálja a hozzá hódolni érkezők angol tudását, amely neki az anyanyelve, sokunkban feltámad a pofánverési vágy, de ezt most inkább hagyjuk, úgysem érdekes.
Az emberek sokfajta módon skatulyázhatók. Az egyik a nemi hovatartozás. Ezt vizsgálván azonnal jelentkezik a probléma, hogy sokak szerint az ilyen vizsgálatra semmi ok, az Úr kétféle embert teremtett, a férfit meg a nőt, és punktum (a sorrendet kéretik szigorúan betartani). Aki ránéz valakire, de nem látja, hogy az illető melyik a kettő közül, hülyének nyilvánítandó.
Vannak viszont, akik szerint nem a kinézet, hanem a nemi kromoszómák vizsgálata az igazi. Ezek közül léteznek az XX (nő), XY (férfi), XXY (Kinefelter szindróma ), X0 (Turner szindróma), XYY (Jacob szindróma), meg az XXX (tripla X), hogy a többi, ritkább változatról most ne is beszéljünk, azaz az Úr sajnos nem látta előre, mi lesz abból, ha szabadjára engedi az emberteremtést, pláne ha pont a felelőtlen emberre bízza azt. Az emberek meg az engedély birtokában csinálják az egyik új embert a másik után, persze nem pontosan úgy, ahogy az Úr tette, hanem összevissza, így aztán az eredmény nyolcmilliárdnál is több változat, melynek következtében a helyzet katasztrofális. Ahogy a nagy költő írta hajdan:
„Ilyen az ember. Egyedüli példány.
Nem élt belőle több és most sem él,
s mint fán se nő egyforma-két levél,
a nagy időn se lesz hozzá hasonló.”
Ebből következően senkit sem szabadna egyformán kezelni, mindenkinek a saját tulajdonságai szerint kéne élni, ugyanakkor a többieket is élni hagyni, szintén a saját tulajdonságaik szerint. Szép is lenne, de az élet rövid, az embereknek annyi idejük nincs, hogy mindenkit megismerjenek, ezzel mindenkitől megkülönböztessenek, és hát mire való lenne a skatulyázás, ha nem pont erre. Ennek eredménye például a rasszizmus is.
A skatulyázás jellegzetessége, hogy nem tűri a kivételeket, az emberek döntő tömege csak így tud eligazodni. Ebből következően a nemi jelleget illetően összesen két skatulya van, és ha valaki születésénél fogva nem illik egyik skatulyába sem, a tömeg akkor is beerőlteti valamelyikbe. Ezt hívják úgy, hogy gender, azaz „társadalmi nem”. A „társadalmi nem” azt rögzíti, hogy a férfinevű (férfiként született) és a női nevű (nőként született) egyénektől mit vár el a társadalom az élet minden területén, és mit tesz azokkal, akik az elvárásokat nem teljesítik.
A mai szabályok, akár még a XXI. század Európájában is igencsak hasonlítanak a Biblia előírásaihoz (a szexualitás rendkívül hagyománytisztelő valami), és bizony az ember nem szeretne azok helyében lenni, akik a nemiséget illetően viselkedéstechnikailag nem felelnek meg a társadalom szigorú ítészeinek, akik pont annyian vannak, mint az adott társadalom összes tagja, mínusz egy. Előbbiek akik ítélkeznek, a maradék az a személy, akiről ítélkeznek.
A dolog érdekessége, hogy a szóban forgó erkölcstelen tevékenység rendkívül kevés kivétellel nem közszemlére kitetten történik, rendkívül kevés kivétellel nem árt a résztvevőknek, és rendkívül kevés kivétellel nem befolyásolja a résztvevők egyéb tevékenységét negatívan, azaz hagyni kéne mindenkit, hogy amíg ez másoknak sem káros, tegye úgy, ahogyan akarja, de ez az empátia meg engedékenység valahogy nem illik bele az emberi viselkedésbe. Szeretjük a rendet, na! Skatulya numero egy és skatulya numero kettő, ennyi, punktum.
Az emberek 98 – 96 százaléka ebből a szempontból „normálisnak” születik. Ez a hatalmas többség könnyen megteheti, hogy lenéző fölénnyel aberráltnak minősíti a kevésbé szerencséseket, akik így aztán megtapasztalhatják a társadalomból való kivetettség apróbb nagyobb jeleit, és szinte teljes életükön komor fekete fonálként húzódik végig a nekik sok lelki és egyéb kárt okozó „születési hiba”. Pedig nem is az. A hiba ugyanis rosszhoz vezet, ez meg nem. Sőt legtöbbször ellenkezőleg.
Ami rosszhoz vezet, az pont a társadalmi kirekesztés. Ilyenkor a titkolózás, a félelem a rossznyelvektől, a sötétben bujkálás sokszor vezet rossz döntéshez, néha még bűncselekményekhez is, melyek egyáltalán nem lennének, ha az aberráció helyett az eltéréseket szintén normálisnak tekintené mindenki, ugyanúgy, mint például azt, ha valaki nem a rántott húst szereti, hanem a tökfőzeléket.
Az ifjúság esetében még rosszabb nálunk a helyzet. A felvilágosítás helyett a totális tudatlanságban tartás a kötelező, így aztán a gyermeknek fogalma sem lesz, mi az, amivel találkozott, jó-e, avagy rossz, ha ő született másnak, micsoda az a másság, és ha valami furcsa vagy ijesztő neki, hová kell fordulni magyarázatért vagy segítségért. Ez a tudatlaságban tartási kötelezettség még a „normális” nemiséget illetően is, amelyből szintén kevés jó származik, tekintve a nemibetegségeket meg a nem kívánt terhességet, hogy a tudatlanságból eredő lelki skrupulusokról szó se essék, amely rossz tapasztalatok akár az egész életre rányomják bélyegüket.
A tudatlanság iránti igény ad abszurdum vitele nevetséges szituációkat is okozhat. Mint azt egy szerencsétlen politikus felháborodva írja:
„Lannert Judit az óvónőktől tudakolja, melyik kisgyerek játszik a nemi hovatartozásától eltérően. Viszik be a genderszemléletet már az óvodákba is.
A 3-6 éves gyerekek óvónőitől azt tudakolják az oviKRÉTA rendszerben, hogy az óvodás kislány vagy kisfiú mennyire követi a nemi hovatartozásának megfelelő szerepet a játékokban.
Mindezt természetesen a szülők tudta nélkül. Sem a hozzátartozókat, sem a szakmát, se a nyilvánosságot nem tájékoztatták, hogy mi zajlik az óvodákban. Egyáltalán milyen felhatalmazás alapján gyűjtenek ilyen genderszemléletű adatokat egy országos állami nyilvántartásban a gyerekekről?
Elképesztő, hogy ez már ilyen szinten megy a Tisza-kormányban. Nem tudják békén hagyni a gyerekeket. Mindenbe beleszövik a gendert. A genderlejtőn nincs megállás.”
Szörnyű. Igaz ugyan, hogy nem a gyerekeknek készül a kérdőív (ők meg sem tudják, hogy mi volt az a 229 kérdés, a tudatlanságban tartásuk továbbra is tökéletes), az is igaz, hogy ha az óvónők ezt tudják, elárulhatják a szülőnek, akinek minden információ hasznos a gyermekéről (jobb, ha tudja, mire számítson), de akkor is! A derék politikus szerint a genderlejtőn nincs megállás, ami megengedhetetlen! A szülő se tudjon meg semmit a gyerekéről, az óvónők meg pláne (oda se merjenek nézni!), és az állam se statisztikázzon összevissza, még kitalál a végén valami gendereset szegény csöppségeknek, és az úgy viszi romlásba a magyar családokat, mint a lavina!
Az érdekesség ebben az, hogy pont a derék politikus próbálja a saját genderszemléletét érvényre juttatni a „genderszemléletű” kérdőív elleni tiltakozással, ám miután a genderről való bármiféle ismeret teljes mértékű tiltása nálunk 16 évig nem csak a kiskorúakra vonatkozott, hanem az Orbán féle állami apparátusra is (aki megtudott róla valamit, kétségbeesve titkolta, nehogy kikerüljön a NER melegéből), természetes, hogy a volt NER politikusainak a gender mibenlétéről fogalmuk sincs.
Ők csak azt tudják, hogy a gender az valami nagyon csúnya dolog. Egyébként szerintünk is. A társadalom csak ne írja elő, hogy szexuális téren mit tegyünk, és csak ne fenyegessen, pláne ne büntessen senkit azért, ha valamelyikünk mégis megteszi. Ugyanis nem rájuk tartozik.
Hagyják békén a genderrel ne csak a gyerekeket, de az egész társadalmat is!
