Ezt ajánlotta Gyurcsány az ellenzéki pártoknak a választási vereség után

0
1647

Május végén a DK elnöke, Gyurcsány Ferenc levélben fordult a többi ellenzéki párthoz. Többek között azt javasolta, hogy hozzanak létre „alternatív nemzetgyűlést”.

A levelet az atv.hu szerezte meg, és az derül ki belőle, hogy

Gyurcsány az MSZP, a Jobbik, az LMP és a Párbeszéd elnökét és frakcióvezetőjét kereste meg.

Azt írta nekik, hogy a parlamentben az ellenzék nem tudja befolyásolni a döntéseket, ezért az 1789-es francia forradalmat megelőző, úgynevezett labdaházi nemzetgyűlés mintájára egy új fórum létrehozását javasolta. Azt is írta, hogy ettől függetlenül vegyenek részt az Országgyűlés munkájában is.

Mint írta, ezen a fórum a mandátumot szerzett ellenzéki országgyűlési és európai parlamenti képviselők vettek volna részt, és

nem a parlamenti napirenddel, hanem „az ország valódi ügyeivel” foglalkoztak volna,

amelyek közé szerinte többek között az egészségügy, az oktatás, a kivándorlás, a szegénység tartozik.

- Hirdetés -

Gyurcsány szerint itt „alternatív programot” kínálhattak volna, rendszeresen, állandó helyszínen tartottak volna üléseket, és a képviselők ugyanolyan pártok szerinti frakciókba ültek volna. Mint írta, a célja az volt, hogy „értelmes, nyugodt és nyitott vitákat” folytassanak és széles körű kompromisszumokat érjenek el. A döntések előkészítésébe a civileket, szakmai és szakszervezeteket és a tudományos élet képviselőit is bevonta volna.

A levélben azt is írta, hogy ezek csak javaslatok, a részleteket közösen lehetne kidolgozni.

Arról egyelőre nem tudni, hogy bárki is válaszolt volna a javaslatra. Az biztos, hogy több mint egy hónap telt el azóta, hogy Gyurcsány elküldte a levelet, és hasonló alternatív parlament nem állt fel, de még nyilvánosan sem beszélt senki ilyen tervről.

- Hirdetés -

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .