Forradalommal kezdődött a hét, felkeltünk, hogy megdöntsük a kormányt. A Kossuth téren gyülekeztek a forradalmárok, Petőfit sajnos nem engedték el a melóból, de nélküle is voltak valamennyien. Két nap alatt el is végezték, amit ennyi idő alatt el lehetett végezni, majd mentek tovább, pénteken már Szegeden lobbant fel a forradalom lángja. Jobb lett volna persze, ha a tömegek is értesülnek arról, hogy most lehet (kell) megdönteni a kormányt, de ne legyünk elégedetlenek, kis forradalom ez, de legalább a miénk.
Volt már ilyen egyébiránt, akkor, amikor a mostani ostromlók voltak a várvédők és a jelenlegi ostromlottak a forradalmárok. Emlékszünk még a daliás időkre, amikor 2006-ban Orbán Viktor, szabadcsapatai élén 72 órát adott az akkori kormánynak, amelyet történetesen Gyurcsány Ferenc vezetett. Azért adták a kormánynak a 72 órát, hogy mondjon le, de legalábbis takarodjon. Mert ha nem, akkor majd meglátják, hogy mi lesz. És tényleg meglátta mindenki. Az lett, hogy letelt a 72 óra és maradt minden úgy, ahogyan volt.
Amúgy meg valóban lenne igény egy forradalomra, csak hát nincsenek meg hozzá a feltételek. Például valaki közölhetné a lakossággal, hogy ami van, az tűrhetetlen, és azonnal meg tenni kell valamit, ez így nem mehet tovább. Mert most az van, hogy hiába a hosszú várólisták, valamint az égig érő korrupció, a lakosság még mindig a migránsoktól retteg. Akiket nemhogy szabad szemmel, de még távcsővel sem igen lehet érzékelni idehaza. Talán, ha az ellenzéki pártok nem egymás pofozásával foglalkoznának, hanem meggyőznél az embereket, hogy a szemüknek higgyenek, és ne annak, amit Orbán, Mészáros, Habony és Vajna sajtója mond nekik. Mely sajtó, mint tudjuk, úgy hazudik, mint a vízfolyás. És akkor most álljunk meg egy pillanatra, és tegyük fel az adekvátot: emberek, látott már valaki hazudós vízfolyást?
Na ugye, hogy na ugye.
Viszont már megint dübörög a kampány. Ott folytatja, ahol abba sem hagyta. Kisfilm is készült a Soros-Sargentini tandem rémtetteiről. Nem részleteznénk, ha volna Magyarországon pestis, azt is ők csinálták volna. Még belegondolni is borzasztó, hogy mi mindenre készültek a magyarok ellen, és ha mi kormányunk nem lett volna résen, már nem is volna Magyarország. Jó helyre mennek hát a milliárdok, amelyeket a kampány során elkölt a kormány, ne sajnáljuk tőlük a pénzt, megdolgoztunk érte.
És persze azt is értjük, hogy Judith Sargentinit, aki azt a 12 pontból álló jelentést írta a magyar kormány csínyeiről, miért nem szeretik a magyar emberek. Pedig lehetne őt kedvelni, van neki egy sor jó tulajdonsága. Nem soroljuk mind, csak nagy vonalakban említenénk néhányat. Például, hogy nem tette tönkre a magyar oktatást, nem fenyegeti a civileket, nem hozott pusztulatot a magyar egészségügyre. Nem lopott a közösből, nem szállta meg a médiát, semmi ilyen nincs ennek a nőnek a rovásán.
Mondjuk, az nem válik előnyére, hogy holland, sokkal jobban tenné, ha magyar lenne, de legalábbis felsorakozna Orbán Viktor mellé. Vagy, ha ez nem megy, legalább ne ócsárolna bennünket, magyarokat. Ne mondja meg, hogy nekünk mi a jó. Mert senkinek semmi köze hozzá, és ha e nem tetszik, jól pofán csapjuk egy szívlapáttal, aztán nézheti magát a tükörben napestig. Nem vagyunk rászorulva mások tanácsára, a saját játékainkat mi is el tudjuk rontani. Tessék az ilyet szakemberre bízni, van benne gyakorlatunk, több is, mint elég.
