Lássunk tisztán: Orbán elérte, amit akart, igazából kiütéssel győzött. Az olajembargó ügyében az Európai Unió vezetése meghátrált, Orbán minden kívánsága teljesült.
Az olajszállításokon Oroszország jóval többet keres, mint a gázszállításokon. Miközben az Európai Unió olajimportjának meghatározó része származik Oroszországból, a Bizottság fokozatosan meg akarja szüntetni Európa függőségét az orosz szénhidrogén-szállításoktól, mindenekelőtt az olajszállításoktól, nagyobb részben már az év végére.
Tekintettel az egykori szocialista országok örökölt függőségére az orosz olajszállításoktól, a Bizottság számukra hosszabb átállási időt ajánlott fel 2023-ig, sőt 2024-ig. Szlovákia, Csehország, Bulgária kész lett volna ezt elfogadni, az Orbán-kormány azonban nem. Így merült fel az a „kompromisszum”, hogy a vezetékes szállításokra – vagyis Magyarország, Szlovákia, Csehország orosz kőolajimportjára és talán az egykori NDK Schwedtben levő finomítójára – az embargó nem vonatkozik, „egyelőre”. Elfogadták még Orbánnak azt a külön követelését is, hogy ha a Barátság-kőolajvezetéken történő szállítás valamilyen okból megszakadna, és mi is tankhajón és az Adria olajvezetéken kényszerülnénk orosz kőolajat behozni, arra se vonatkozzék az embargó.
Orbán tehát mindent elért, amit el akart érni. Határidőt sem kellett vállalnia, nem kell átállítania a MOL finomítóját más importált kőolajra, fenntarthatja a putyini Oroszországhoz fűződő különleges gazdasági kapcsolatát (ahogy Paks II. Roszatom általi megépítése mellett is kitart).
Bármilyen szép mondatokat is mond Orbán megbízásából Novák Katalin Varsóban vagy az ukrán televízióban, ez csak bohóckodás, a lényeg az, hogy Orbán kihúzza magát a hatodik szankciós csomagból, tovább finanszírozza Putyin háborúját.
Az Európai Tanács elnöke szerint a vezetékes szállítások kivétele az embargótól „átmeneti”, de erről egyelőre nem döntöttek, és ha most nem döntöttek, akkor nem is fognak.
Az alternatíva az lett volna, hogy nem az EU közös döntésével, hanem Magyarország nélkül, huszonhat ország megállapodásával vezetik be az olajembargót. Többen is felvetették ezt a lehetőséget, köztük Katarina Barley, az Európai Parlament német szociáldemokrata alelnöke, vagy legutóbb Manfred Weber, az Európai Parlament néppárti frakciójának frakcióvezetője. Ez újabb, minden korábbinál élesebb, nyilvánvalóbb konfliktust jelentett volna az Orbán-kormánnyal, és ezt az Unió vezetői nem vállalták.
Orbán viszont triumfál: megvédte a „rezsicsökkentést”, megvédte a „magyar családokat”. Nem Putyin Oroszországával szemben, amelynek háborúja ehhez a helyzethez, az energiaárak további emelkedéséhez vezetett, hanem az Európai Bizottsággal szemben, amely az Oroszországgal szembeni szankciókat kitalálta, melyeket Orbán kezdettől fogva helytelenít.
De vajon nem joggal triumfál-e Orbán, ha sikerült „megvédenie” a „rezsicsökkentést”? Nem nagyszerű dolog-e a „rezsicsökkentés”?
Nem, nem nagyszerű, hanem kifejezetten helytelen, káros, de erről majd a következő alkalommal. Most csak annyit: az EU vezetőinek meghátrálása tovább erősíti Orbánt nemzetközileg is és itthon, Magyarországon is.
Azok az ellenzékiek, mint Ujhelyi István, akik üdvözölik ezt a megállapodást, vajon nem látják ezt?
