Erős üzenet, hogy a CEU-t látogatta meg először az amerikai nagykövet

0
1915
Fotó: CEU

A napokban érkezett meg Budapestre David Cornstein, az új amerikai nagykövet, egyik első hivatalos útja a CEU-ra vezetett. A Független Hírügynökségnek nyilatkozó szakértő szerint ez világos állásfoglalás és sürgetés a magyar kormánynak.

Egyértelmű üzenet David Cornstein látogatása a CEU-n, ezt mondta a Független Hírügynökségnek Szent-Iványi István külpolitikai szakértő, volt külügyi államtitkár, diplomata. Mint mondta, az egyetem ügyében régóta vita van Magyarország és az Egyesült Államok között, az USA ugyanis amerikai intézményként és nem „Soros-egyetemként” tekint a CEU-ra, és

többször is felhívták már erre a magyar kormány figyelmét.

Ezt emelte ki a találkozó után kiadott közleményében Michael Ignatieff, a CEU elnök-rektora is. Azt írta: „A CEU olyan amerikai intézmény, amely az elmúlt 27 évben jelentősen hozzájárult az amerikai-magyar kapcsolatokhoz.”

A nagykövetsége közleménye még egyértelműbben fogalmazott. David Cornstein ugyanis kijelentette:

„Támogatom az intézmény további budapesti működését, és remélem, hogy még sok évig lesz kapocs országaink között.”

Ahogy Szent-Iványi István a Független Hírügynökségnek fogalmazott, a diplomáciában ez erős és egyértelmű kiállásnak számít. A nagykövet egyébként már a meghallgatásán határozottan állást foglalt mind a CEU, mind a civilek mellett.

A szakértő szerint ez a mondat

világos sürgetést is jelent.

Az egyetem kuratóriuma hétvégi ülésén úgy döntött, hogy a 2019-20-as tanévet is Budapesten kezdik el. Ezzel egyidőben nyilvánosságra hozták New York Állam Oktatási Hivatalának levelét, amely megerősíti, hogy az egyetem maradéktalanul megfelel a lex CEU követelményeinek.

Ugyanakkor az egyetem a 2019-20-as tanévre már Bécsbe is vesz fel diákokat. A kormány ugyanis továbbra sem írja alá azt a megállapodást, amely a CEU további magyarországi működését biztosítaná, bár erre az egyetem többször felszólította, és nemzetközi nyomás is érezhető. Orbán Viktor miniszterelnök viszont a héten újságíróknak erről csak annyit mondott: „Jó döntéshez idő kell.”

Szent-Iványi István szerint önmagában a nagykövet látogatásának nem valószínű, hogy nagy hatása lenne, de

sok csatornán jut el a magyar kormányhoz ez az üzenet.

Mint mondta, az is látszik, hogy a magyar kormány javítani szeretné az amerikai-magyar kapcsolatokat, de, ahogy ezt Mike Pompeo külügyminiszter is egyértelművé tette, amikor Szijjártó Péterrel találkozott, ennek több feltétele is van, és az egyik a CEU helyzetének rendezése. A szakértő szerint ezt erősítette meg a nagykövet látogatása az egyetemen.

A CEU jövőjéről nemrég Enyedi Zsolt rektorhelyettes nyilatkozott a Független Hírügynökségnek, ezt itt olvashatja el.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .