Egymásnak estek a kurd és iraki erők  

0
498

Tüzérséggel lőtték egymást a kurd és iraki erők a kurdisztáni ellenőrzésű Kirkuk városától délre – közölték kurd és iraki tisztviselők hétfőre virradóra. A Pentagon sürgette a feleket, hogy kerüljék el a helyzet súlyosbodásához vezető cselekményeket.

Az AFP francia hírügynökség jelentése szerint a Kirkuk és a városhoz közeli olajmezők irányítását célzó iraki hadművelet során tüzérségi támadást mértek egymásra az iraki erők és a kurd hadsereg, a pesmerga.

Iraki katonai források is megerősítették, hogy eldördültek a fegyverek. Közlésük szerint Katyusa rakétákat vetettek be a szembenálló felek az elmérgesedni látszó konfliktusban.

A Rudau kurdisztáni televízió élő tudósításában nehézgépfegyverek kerepelése hallható.

A fejleményekről egymásnak ellentmondó hírek látnak napvilágot. Az iraki oldal azt állította, hogy kiterjedt területeket vontak Bagdad ellenőrzése alá, ráadásul egy puskalövés nélkül. Az irakiak továbbá azt közölték, hogy összecsapás nélkül átvették a Kirkuk melletti K-1 légi támaszpont ellenőrzését.

A kurd oldal azt közölte, hogy egyetlen olajmező sem került iraki kézre.

A légi bázissal kapcsolatban egyelőre nem érkezett értesülés kurd oldalról.

Laura Seal, az Egyesült Államok védelmi minisztériuma, a Pentagon szóvivője arra sürgette a szembenálló feleket, hogy kerüljék el a konfliktus további eszkalálódását. “Ellenezzük az erőszakot mindkét fél esetében, és óva intünk a destabilizáló cselekedetektől, amelyek elvonják a figyelmet az Iszlám Állam elleni harcról, és még inkább aláássák Irak stabilitását” – mondta a szóvivő. Hozzátette, hogy az Iraki Kurdisztán egyoldalú referendumáról hozott “sajnálatos” döntés ellenére is az iraki alkotmánynak megfelelő dialógus a legjobb módja a felmerült vitás kérdések rendezésére.

Az Egyesült Államok az iraki és a kurd erőket is egyaránt kiképzésben részesítette, illetve fegyverekkel látta el őket.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .