Égnek az erdők a horvát tengerparton

0
813

Vasárnap késő este óta erdőtüzek pusztítanak a horvát tengerparton, Zadar megyében, hétfőn pedig Hvar szigetén is tűz ütött ki – közölte a N1 horvát hírcsatorna hétfőn. Szándékos tűzokozás gyanújával hét embert őrizetbe vett a rendőrség.

Zeljko Sosa, a zadari tűzoltóság parancsnoka szerint a helyzet nehéz, mert a terep megközelíthetetlen, és az erős szél miatt „a dolgok kicsúsztak az ellenőrzés alól”. „Védjük a házakat, a szőlőket, a gazdasági objektumokat, de még mindig nem tudtuk megállítani a tűz továbbterjedését” – mondta.

Vasárnap este 20 és 22 óra között 10-15 helyen tört ki tűz Benkovac környékén.

A hatóságok nem zárták ki annak lehetőségét, hogy szándékos gyújtogatás történt.

A belügyminiszter hétfőn délután arról tájékoztatott, hogy szándékos tűzokozás gyanújával hét embert vett őrizetbe a rendőrség, kihallgatásuk folyik.

A tűzesetek miatt hétfőn délelőtt lezárták a forgalom elől az A1-es autópálya Zadar és Sibenik közti szakaszát. Benkovácnál nyolc, Pirovacnál Zágráb irányába kilenc kilométeres autósor torlódott fel a fizetőkapuknál. A horvát autópálya-kezelő vállalat (HAC) délután felnyitotta a sorompókat, hogy a gépjárművezetők mielőbb le tudjanak hajtani az autópályáról. A sűrű füst miatt pánikba esett autósok az autópályán megfordulva, a forgalommal szembe haladva próbáltak meg kitérni a füst elől, ami káoszt okozott a sztrádán.

A tűzoltásba a nap folyamán hadsereg is bekapcsolódott.

Időközben Hvar szigetén is tűz ütött ki, amelyet tűzoltó repülőgépekkel és helikopterekkel próbálnak meg eloltani.

Újabb tüzek is keletkeztek késő délután: evakuálni kellett a Sibeniktől északra fekvő Drnis és Promina települést. Késő este pedig a körzet több községében otthonaik elhagyására szólították fel a lakosságot. Az N1 esti híradójában arról számoltak be, hogy Ugljan szigete is ég. A hadsereg repülőket küldött, hogy eloltsák a tűzet.

Június elseje óta a horvát légierő tűzoltó repülőgépeit 243 tűzesethez riasztották, 85-höz Sibenik-Knin megyében, 79-hez Split-Dalmát megyében, 62-höz Zadar megyében, 11-hez Dubrovnik-Neretva megyében és öthöz Lika-Senj megyében.

A repülőgépek az elmúlt két és fél hónapban 2100 órát repültek és 60 ezer 700 tonna vizet használtak el. 276 tűzoltót és katonát, valamint 38 tonna tűzoltásra alkalmas felszerelést szállítottak a helyszínre.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .