Cukorbetegek a legfőképp veszélyeztetettek

0
1624
Flickr

A vírus halálos áldozatainak 99%-a előzőleg súlyos beteg volt állapította meg a Nemzeti Egészségügyi Intézet, mely feldolgozta Olaszországban a koronavírus halottainak orvosi adatait.

A Nemzeti Egészségügyi Intézet kutatásából derült ki, hogy szinte mindegyik halálos áldozat már előzőleg is súlyosan beteg volt. A koronavírus felgyorsította a legyengült szervezet agóniáját. Ezzel is magyarázható, hogy Olaszországban sokkal több a halálos áldozat mint magában Kínában, ahonnan a járvány elindult.

Mindössze 0,8% akinek a halálát egyedül a vírus okozta

A halálos áldozatok csaknem fele (48,5%) három vagy több súlyos betegségben szenvedett mielőtt a koronavírus megtámadta volna a szervezetet.

Milyen súlyos betegségek vezettek elsősorban a vírus halálhoz? Magas vérnyomás, szív és keringési betegségek, cukorbetegség. Ez utóbbi kirívóan magas érték: a halálos áldozatok több mint 35%-a! Azt még senki sem tudja, hogy a magas vérnyomás miért vált ki nagy valószínűséggel halált koronavírus fertőzés esetén. Lehet, hogy ebben az életkor is szerepet játszik hiszen az idős emberek többsége magas vérnyomással küszködik. A magas vérnyomás gyengíti az immunrendszert, amely túlreagálja a koronavírus támadását, és ezzel a beteg halálát okozhatja.

Olaszországban csökken a fertőzések és a halálesetek száma

Második napja megállt a növekedés, és lassú csökkenés kezdődött el  az új megbetegedések számában. Ez némi reményt nyújt arra, hogy enyhül a járvány abban az országban, ahol több halottja volt már eddig is a koronavírusnak mint a járvány kiinduló országában, Kínában.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .