Csehország: megkezdődött a választási kampány

0
735

Az összes eddigi országos felmérés az Andrej Babis vezette ANO mozgalom győzelmét vetíti elő mintegy 30 százalékkal. A második helyre a Cseh Szociáldemokrata Pártot (CSSD), a harmadikra pedig Cseh- és Morvaország Kommunista Pártját (KSCM) várják egyaránt 13-15 százalékos támogatottsággal.

A cseh választásoknak az a különlegessége, hogy mindig pénteken és szombaton tartják őket. A másik pedig az, hogy létezik és rendszerint jól szerepel egy nem megreformált, nem átnevezett kommunista párt (Cseh- és Morvaország Kommunista Pártja). Még királycsináló szerepben is voltak, amikor Vaclav Klaus az ő parlamenti szavazataikkal lehetett köztársasági elnök. Egyébként az is hagyomány szinte, hogy Vaclav Havel, a kelet-európai rendszerváltások jelképpé vált személyisége óta csak populista államfő lakik a Hradzsinban: Klaus jobboldali volt, a mostani Zeman pedig baloldali. Most nagy az esélye annak, hogy egy populista kormánya (ANO) is legyen.

Nos, két hét múlva 31 párt és mozgalom versenyez, ami új rekord, négy éve 23 szervezet indult. A jelöltek száma 7539, 1600-zal több, mint 2013-ban az előre hozott választásokon volt. Egy képviselői helyért átlagban 37-38 jelölt száll ringbe, míg négy éve csak 25. A jelöltek átlagéletkora 46,5 év.

A képviselőháznak, amely a kétkamarás parlament alsóháza, 200 tagja van.

Országos jelöltlisták nincsenek, a pártok régiónként állítanak egyet-egyet. Mind a 14 választókerületben (az ország 13 régiója és Prága) a 31 szervezetnek csak valamivel több mint fele állított jelöltlistát.

A közszolgálati cseh televízió és rádió hétfőtől sugározza térítésmentesen a pártok és mozgalmak választási hirdetéseit.

Az összes eddigi országos felmérés az Andrej Babis vezette ANO mozgalom győzelmét vetíti elő mintegy 30 százalékkal. A második helyre a Cseh Szociáldemokrata Pártot (CSSD), a harmadikra pedig Cseh- és Morvaország Kommunista Pártját (KSCM) várják egyaránt 13-15 százalékos támogatottsággal. Rajtuk kívül a felmérések szerint még a jobboldali Polgári Demokratikus Párt (ODS) kerül be biztosan a képviselőházba. Folyamatosan 8-10 százalék körüli támogatást és ezzel parlamenti részvételt jósolnak két új tömörülésnek is: a Kalózpártnak és a Szabadság és Közvetlen Demokrácia (SPD) mozgalomnak. A nagy múltú Kereszténydemokrata Unió-Csehszlovák Néppárt (KDU-CSL), valamint a TOP 09 jobboldali párt népszerűsége az öt százalékos választási küszöb határán mozog.

A legutóbbi, 2013. októberi előrehozott képviselőházi választást a CSSD nyerte az ANO és a KSCM előtt.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .