Kezdőlap Címkék Zuschlag János

Címke: Zuschlag János

Miért vinné Zuschlagot Hódmezővásárhelyre a Fidesz?

Márki-Zay Péter még nem tud pontos időpontot arra, hogy mikor találkozik Lázár Jánossal, s arról is csak a Lázár-párti médiából értesült, hogy hol lenne az állítólagos csütörtöki találkozó. Mint mondta: a város szeretne lenyugodni, ám amíg a hazugságkampány dúl Lázárék oldalán, s továbbra is aljas eszközökkel keltenek feszültségeket, addig az lehetetlenné teszi ezt. A helyi Közgyűlésbe állítólag elhívnák Zuschlag Jánost, aki lapunknak eléggé kétértelműen reagált erre.

 

„Valóban szó van arról, hogy csütörtökön találkozom Lázár Jánossal, de pontos időpontot még nem kaptam, csak azt a tájékoztatást, hogy a térség országgyűlés képviselője külföldön tartózkodik. Egyébként arról is csak a helyi sajtóból értesültem, hogy mi lenne a találkozó helyszíne” – válaszolta a Független Hírügynökség megkeresésére Márki-Zay Péter, Hódmezővásárhely polgármestere. A Lázár-párti portál, a Vásárhely24 írt a két politikus találkozójáról, tényként kezelve, hogy azt e hét csütörtökén Bónus István vállalkozó egyik éttermében tartják. Márki-Zay ezzel kapcsolatban rámutatott, hogy

december óta folyamatosan szivárogtatnak ki a portálon keresztül a volt kancelláriaminiszterhez, korábbi Hódmezővásárhelyi polgármesterhez köthető  információkat.

Kérdésünkre, hogy kinek és miért fontos ez a találkozó, Márki-Zay kifejtette: „ez alkalmat nyújtana annak tisztázására, hogy Lázár János a jövőben is háborúzni fog-e velem vagy – ahogy mondta – békét szeretne kötni”. Ez hasznos lenne mind a kettőjük – és legfőképpen Hódmezővásárhely, a vásárhelyiek – számára, s kívánatos is, hiszen a háborúskodás ellehetetleníti mindkettőjük munkáját, nem szólva arról, hogy a város szemmel láthatóan szeretne lenyugodni, ám amíg a hazugságkampány dúl Lázárék oldalán, s továbbra is aljas eszközökkel keltenek feszültségeket, addig az lehetetlenné teszi ezt. A maga részéről szeretne Lázár Jánosnak segíteni, hogy munkáltatókat hozzon a városba vagy hogy valamennyi templomot felújítsák, stb. – mondta Márki-Zay, aki nem csak azt nehezményezi, hogy nagyon erős ellenszélben kell végeznie a munkáját – beleértve a helyi, Lázárhoz hű sajtó állandó támadásait éppen úgy, mint a Közgyűlés ellenállását – ,

hanem azt is értetlenkedve fogadja, hogy Lázár embere, Szabó Bálint után a helyi Fidesz valamilyen általa nem ismert, rejtélyes okból be akarja vinni a vásárhelyi Közgyűlésbe a többszörösen elítélt bűnöző Zuschlag Jánost (akit egyébként a napokban engedtek ki idő előtt az előzetes letartóztatásból),

aki korábban egy pártban (MSZP) politizált a jelenlegi alpolgármesterrel, Kis Andreával. „Nem tudok mást mondani erre, csak a régi vesszőparipámat: nem pártalapon kell csoportosítani az embereket, azoknak csak két nagy csoportja van, a tisztességeseké és a tisztességteleneké” – szögezte le a vásárhelyi polgármester.

A Vásárhely24 szerint a találkozó egyik célja Márki-Zay bocsánatkérése lenne („Korábban Márki-Zay kétszer is jelezte: tervezi, hogy bocsánatot kér Lázár Jánostól. A választásokat megelőzően a polgármester goromba kijelentésekkel illette a minisztert, és egy karaktergyilkos kampányt folytatott a személye ellen….” – állította a portál) – ezt határozottan tagadja a polgármester. Mint a FüHü-nek leszögezte: „Ilyet soha nem mondtam. Én már bocsánatot kértem, ha esetleg megbántottam volna, s azt is éppen azért, mert Lázárnak ez volt a feltétele, enélkül nem akart találkozni velem. De ezzel lezártuk a kérdést.”  szögezte le, s hozzáfűzte:

„Kíváncsi lennék arra, hogy a képviselő úr fog-e valaha bocsánatot kérni tőlem azokért a hazugságokért, amelyekkel engem támadtak. Igaz, esetében én nem is számítok erre.”

 

„Nem tudok arról, hogy meghívtak volna a hódmezővásárhelyi Közgyűlésbe” – reagált megkeresésünkre Zuschlag János. Hozzátette azonban:

„Amiről nem tudok, az nem azt jelenti, hogy nem úgy van”.

Arra a kérdésünkre, hogy vajon miért röppent fel ennek a híre, miért hívhatnák meg egyáltalán, azt válaszolta, hogy ha van ilyen megkeresés, abból kiderülhet, hogy miért hívják, s akkor majd tud róla információt adni.

Idő előtt engedték ki Zuschlagot az előzetesből

0

Négy nappal korábban engedték ki az előzetes letartóztatásból Zuschlag Jánost, akit januárban a választással összefüggésben tiltott adatszerzéssel gyanúsították meg. Márciusban még fontos lehetett, hogy a választás idején előzetesben legyen.

Valóban váratlan volt, amikor az ügyész hétfőn közölte, hogy hazamehetek, mert a legutóbbi előzetes éppen ma járt volna le – mondta el a Független Hírügynökségnek a 24.hu hírét megerősítve.

Zuschlag Jánost először januárban vették őrizetbe, majd helyezték előzetes letartóztatásba először 30 napra, s ezt hosszabbították meg. Ennek ideje járt volna le ma.

A gyanú szerint ő is tagja volt annak a társaságnak, akiket azzal gyanúsítanak, hogy

egy biztosításközvetítő cég adatbázisából személyes adatokat loptak ki,

amelyekkel a parlamenti választáson induló kamupártok számára szereztek volna ajánlásokat, hogy ezen pártok nevében több százmillió forint támogatáshoz juthassanak.

Nem lehet tudni, miért nem kérték az előzetes meghosszabbítását, sőt, engedtek ki idő előtt, mert ezt nem kötelesek megindokolni – mondta el Zuschlag, aki szerint semmi változás sincs az ügyben, az változatlanul nyomozati szakban van.

Eddig a tanúk befolyásolása és a bűnismétlés veszélye volt az előzetes kérésének indoklása. Annyi is tudható még, ami az ügyész március eleji beadványában állt, hogy

ha kiengednének, bekapcsolódhatnék a 2018-as választás jelöltállításába. Ez lenne a bűnismétlés

– fűzte hozzá az egykori szocialista politikus. Természetesen nem jelöltként, mert a közügyektől eltiltás miatt erre nincs lehetőség.

Zuschlag tagadta, hogy kamupártoknak nyújtott volna segítséget. Több pártnak dolgozott a választások előkészületeként, és egyiknél történt, hogy 3-4 egyéni választókerületben gyűjtöttek adatokat ajánlásokhoz a biztosításközvetítő cég adatbázisából – mondta. Vele szemben azonban nem az a gyanú, hogy megszerezte az adatokat, hanem hogy tudott róla. Elismertem, hogy tudtam erről, de nem foglalkoztam vele, magát az adatbázist pedig sose láttam – mondta. Vagyis itt kis súlyú bűncselekményről van szó – tett hozzá magyarázólag.

Még nem tudja, mit fog csinálni, legfontosabb, hogy a családdal legyen. Megerősítette, hogy változatlanul a záróvizsgája van hátra a jogi egyetemen, plusz egy okj-s képzésen pénzügy- és számvitelből két vizsgája.

A volt szocialista politikus korábban hat évet töltött börtönben, mert mintegy 75 millió forint pályázati pénzt vett fel civil szervezetek nevében.

Tíz éve történt: 2002-ig visszamenőleg vizsgálja az ügyészség a Zuschlag-ügyet

0

2007. október 8-án beszélt arról a Független Hírügynökségnek Szabó Ferenc a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség helyettes főügyésze, hogy csak 2002-ig visszamenőleg vizsgálják a Zuschlag-ügyet.

A főügyész-helyettes azt mondta, hogy ők nem aszerint vizsgálódnak, hogy éppen melyik párt volt kormányon. Korábban a Népszabadság írta, hogy

Zuschlagék 2000 óta, vagyis már az Orbán-kormány ideje alatt is kaptak állami támogatást.

Ezzel kapcsolatban korábban Pelczné Gáll Ildikó, a Fidesz alelnöke azt mondta, hogy minden olyan esetet, ami felveti a visszaélések gyanúját, ki kell vizsgálni.

Zuschlag Jánost különösen nagy kárt okozó csalással gyanúsították. Később két és fél évre ítélték.

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!