Kezdőlap Címkék Vona

Címke: vona

Lapszem – 2018. április 10.

0

Ma Zsolt napja van. A török-magyar eredetű, török méltóságnévből származó személynév, a Solt név alakváltozata. Jelentése: fejedelem, uralkodó. Olvassa el a lapszemlét!

Magyar Idők: Roma rendőr a példakép a faluban

Mocsár Tibor szülei őstermelők, akik az uborkaföldön dolgozva úgy tartották, hogy a szegénységből való kitörés egyetlen útja a tanulás. A család legidősebb gyermeke a Jezsuita Roma Szakkollégium segítségével elvégezte a Nemzeti Közszolgálati Egyetemet, és ma már készenléti rendőrként szolgál. Encsencsen ő a példakép.

– Mindig úgy vallottuk, hogy inkább dolgozunk magunknak, mint idegeneknek. Évről évre szerződtünk, minőséget állítottunk elő. De az unió hozta szabadkereskedelemben a román uborka olcsóbbnak bizonyult, és letörte az árakat. Apám ezért az erdészetnél helyezkedett el, sarjazást, fakitermelést vállal, édesanyám, aki az egyik helyi boltot vezette, most otthon van az óvodás húgommal – foglalja össze a Magyar Időknek a családi profilváltás körülményeit a fiatalember.

Népszava: Lemondások, bűnbakkeresés, perrel fenyegetés

Több ellenzéki párt vezetései is benyújtotta lemondását a kétharmados Fidesz-győzelemmel zárult vasárnapi választás után olvasható a Népszavában. Molnár Gyula, az MSZP elnöke még a voksolás éjszakán jelentette be saját, és a párt teljes elnökségének távozását. Hiller István, a szocialisták választmányának elnöke lapunknak azt mondta, hogy az MSZP alapszabálya szerint legkorábban június második felében írhatják ki a tisztújító kongresszusukat, az „átmeneti” időszakban ő, valamint a hivatalban lévő frakcióvezető, Tóth Bertalan és Tóbiás József pártigazgató irányít.

A zöldpártnál Szél Bernadett egyelőre nem mondott le, viszont elnöktársa,Hadházy Ákos igen. Ezután pedig elszabadultak az indulatok: Hadházy a 24.hu-nak arról beszélt, hogy az LMP-s Sallai Róbert Benedek és Schiffer András egykori elnök perrel fenyegették meg azokat a képviselőjelölteket, akik visszalépést fontolgattak más pártok javára. Nem kellett sokat várni az elméletileg visszavonult Schiffer válaszára sem: szerinte ez szemenszedett hazugság.

A Magyar Nemzetnek ugyanakkor azt elismerte, hogy valóban kértek jogi szakvéleményt az engedély nélküli visszalépések estleges következményiről egy kollégájától. Sallai, aki Schiffert a „cimborájának” nevezte, a 444 kérdésére indulatosan szögezte le: Schiffer soha senkit nem buzdított peres eljárásra. Azt állította, hogy ő maga sem fenyegetett senkit ilyesmivel, pusztán figyelmeztette az érintetteket a veszélyre. Schiffer jogi lépéseket is fontolgat Hadházyval szemben.

Magyar Nemzet: Környezetvédelmi „Trianon” Rákospalotán

Súlykorlátozást, célforgalom kialakítását, behajtási tilalom elrendelését is vizsgálhatja az M3-as autópálya felhajtója melletti területeken a XV. kerületi városüzemeltetési bizottság – írja a Magyar Nemzet a városrész képviselő-testületének legutóbbi ülése kapcsán. Az érintett szántó és fásított terület besorolású ingatlanra, amely nem mellékesen a Szentmihályi úti honvédségi laktanya mögött van, immár hónapok óta több száz köbméternyi építési hulladékot hordtak betontörmelékkel, sőt emberi csontokkal vegyítve. A hat–nyolc méter magas sitthalom fákat, bokrokat temetett maga alá, a hatóságok mindeddig tehetetlennek bizonyultak. Az ügyben Victorné Kovács Judit, a helyi Fidesz-frakcióból tavaly decemberben kizárt alpolgármester interpellálta Hajdu László DK-s polgármestert, emlékeztetve: a városrész külterületén nem is csak az említett részre, hanem három különálló ingatlanra hordtak a sittből büntetlenül. Az említett, autópálya melletti területen túl ugyanilyen környezetkárosító anyagot raktak le a Metro áruház mögötti szántóföldek egyikén, illetve a XV. és a XVI. kerület határán, az M0-s körgyűrűre felvezető út mellé. Ezek mind magánterületek, tulajdonosaik a földhivatali dokumentumok szerint egy személyi körhöz, Dudás Lajoshoz vagy valamelyik családtagjához köthetők. Victorné Kovács Juditnak a tulajdonosok személyesen ígérték meg, hogy március 26-áig elhordják a veszélyes hulladékot, ám ez máig nem történt meg

Vona Gábor lemondott

Ahogy a választások előtt előre közölte, lemondott a Jobbik elnöke, mint Vona Gábor fogalmazott azért, mert nem nyerték meg a választásokat.

 

Vona ezt bejelentő beszédében leszögezte: egyértelművé tették, hogy ők a legerősebb ellenéki párt. Úgy fogalmazott, hogy egyetlen párt tud reményt adni Magyarországnak arra, hogy leváltható a Fideszt.

Közölte, hogy a jövőben is a legerősebben fognak kűzdeni bizonyos társadalmi csoportokért, célokért. Ide sorolta a kivándorlás megállítását, megjegyezve, hogy természetesen a bevándorlást is meg akarják akadályozni. Fontosnak tartják az otthonteremtés erősítését, azt, hogy a devizahiteleseket segítsék. Beszélt az egészségügyről, az oktatásról és a nyugdíjasoktól, a bérfelzárkózásról és a korrupció megszűntetéséről.

Lapszem – 2018. április 3.

0

Ma a Budák és a Richardok ünneplik a névnapjukat. A Buda magyar eredetű, régi keresztnév, melyből később helynév lett, valószínűleg a szláv Budimir névből. Jelentése: lenni, béke. A Richard Germán eredetű, a Rikhart névből. Jelentése: uralkodó, hatalmas. Olvassa el, hogy mit olvastunk az országos napilapokban!

Magyar Idők: Töretlen Orbán Viktor népszerűsége

A teljes felnőtt népesség 50 százaléka választaná ismét miniszterelnöknek Orbán Viktort – derül ki a Nézőpont Intézetnek a Magyar Idők számára készült közvélemény-kutatásából.

Ugyanebben a körben Karácsony Gergelyt mindössze 13, Szél Bernadettet 8, Vona Gábort 7, Gyurcsány Ferencet 3, Fodor Gábort és Fekete-Győr Andrást pedig egyaránt 1 százalék támogatja.

A Nézőpont Intézet 2015 májusa óta végez rendszeres kutatást a lehetséges kormányfőjelöltek közvetlen támogatottsága kapcsán. Akkor Orbán Viktort a magyarok 32 százaléka támogatta. Ez a szám 2015 októberében már 43, 2017 novemberében pedig már 47 százalék volt. Vona Gábort az elmúlt közel három év során egyszer sem támogatták 13 százaléknál többen, utóbbi eredményt 2015 augusztusában érte el a Jobbik elnöke. Akkor ért a csúcsra Gyurcsány Ferenc is: a Demokratikus Koalíció elnökét azon a nyáron a teljes felnőtt népesség 9 százaléka támogatta.

Népszava: Szégyen és megaláztatás a cigányságnak

Az Országos Roma Önkormányzat feloszlatását, az elnök lemondását követeli Setét Jenő polgárjogi aktivista – olvasható a Népszavában. A RomNeten közzétett nyílt levele szerint az ORÖ csak szégyent és megaláztatást jelent a cigányság számára.

Előzőleg egy titokban készített hangfelvételt hozott nyilvánosságra a Magyar Nemzet: ennek alapján Balogh János ORÖ-elnök fiktív kampányrendezvényre akart 3,5 millió forintot „lepapírozni”.

Magyar Hírlap: Már szégyelli Vonát a Jobbik

Hiába nem szeretnék a magyarok egyöntetűen, hogy az illegális bevándorlás tömeges legyen, ha a nemzeti oldal támogatói nem mennek el szavazni, akkor nem várt meglepetések történhetnek április 8-án – mondta a Magyar Hírlapnak Deák Dániel politikai elemző.

A politológus hangsúlyozta, már több hangfelvétel is bizonyítja, hogy a Soros-féle szervezetek célja saját gazdasági és politikai érdekeik érvényre juttatása, tehát Magyarország bevándorlóországgá tétele. Hozzáfűzte, Ukrajna iskolapéldája annak, hogy milyen, ha ezek a szervezetek sikerrel járnak. Csak az ukrán kormányban legalább százötven Soros-szövetséges tevékenykedik, marionett bábuként mozgatják az ukrán kormányt, ráadásul a stratégiai vállalatokat is ők irányítják.

Deák úgy véli, ugyanezt szeretnék elérni Magyarországon is, ahol egy olyan horror koalíciót juttatnának hatalomba, melynek tagjai semmiben sem tudnának megállapodni, az ebből adódó politikai káoszt kihasználva pedig a megválasztott képviselők helyett ezek a Soros-szervezetek irányítanák az országot. Úgy fogalmazott, mindez rendkívül veszélyes, hiszen a júniusi uniós csúcson döntés születik a kötelező betelepítési kvótákról, melynek keretében Magyarországra évente tízezer migránst telepítenének be. Ha ezen a csúcson egy bevándorláspárti vagy instabil magyar kormány képviselteti magát, akkor garantáltan ránk tudják erőltetni az illegális bevándorlók befogadását – tette hozzá.

Magyar Nemzet: Szigetvári Viktor szerint le lehet váltani a Fideszt

A Fidesz hibái, a választók kiábrándultsága és az, hogy az ellenzéki pártok gyengeségük mellett képesek alternatívát mutatni, esélyt adhat arra, hogy április 8-án megtörjék a kormány hatalmát – jelentette ki a Magyar Nemzetnek adott interjúban Szigetvári Viktor. Az Együtt miniszterelnök-jelöltje szerint a mai rendszerváltó helyzetben a Jobbikkal való együttműködés része annak a folyamatnak, amely megváltoztathatja az országot.

Szigetvári szerint lérhető az is, hogy abszolút kisebbségbe szorítsuk őket, vagyis kevesebb, mint 50 százalék legyen a parlamenti képviselőik aránya a következő ciklusban. Őszintén szólva, ha a Jobbik hajlandó lett volna átfogó megállapodást kötni az ellenzékkel, akkor még azt is elképzelhetőnek tartottam volna, hogy a Fideszt egyharmad környékére szorítsuk vissza. Optimista csak azért vagyok, mert mindenütt, ahol járok az országban, az elégedetlenséget látom a választók többségénél. Kérdés, hogy az elégedetlenséget mandátumra tudják-e váltani az ellenzéki pártok. Ebben már kevésbé vagyok optimista ma, amikor még mindig rengeteg olyan választókerületben van több ellenzéki jelölt, ahol már egy indulóra kellett volna egyszerűsíteni a döntést.

Drónnal figyelték meg Vona Gábor kisfiát

0

A Jobbik elnöke felírta az autó rendszámát és feljelentést tett a rendőrségen. A nem mindennapi esettel kapcsolatban Vona Gábor a következő bejegyzést tette közzé Facebook oldalán.

„Ma 17.25 körül a kisfiam a társasház kertjében játszott, amikor jelezte, hogy egy drón készít róla felvételt. Azonnal lefutottam a kertbe és magam is láttam, ahogy a szerkezet 15-20 méter magasban repdes. Megvártam, míg a drón leszállt a közelben, majd autóba pattantam és a szomszéd utcában tetten értem a felvételt készítő férfit. (A kisfiam végig velem volt, sajnos egész komoly tapasztalata van már az ellenünk folyó zaklatásokban.) Kérdőre vontam a negyven év körüli férfit, aki már az autójában ült, mellette az anyósülésen ott volt a szerkezet.

Miközben a telefonomat vettem elő, hogy lefényképezzem, a zaklató a járdára hajtva elmenekült, de a rendszámát megjegyeztem és azonnal értesítettük a rendőrséget. Több tanú is látta az esetet. Mindez húsvét hétfőjén. Na, ennyi a hivatalos. Innentől a magánvéleményem: Sem megvásárolni, sem megfélemlíteni, sem megtörni nem tudtatok. Április 8.”

… vagy szűznek maradni?

Ezt már sokan megpróbálták, de eddig senkinek sem sikerült. Fizikai értelemben biztosan nem, noha a politikában erre már néhányan tettek– többé kevésbé – sikeresnek mondható kísérletet.

A Gyurcsány Ferenc által kezdeményezett vasárnapi DK, MSZP-Párbeszéd és LMP villámtalálkozón Szél Bernadett meglengette ugyan a „szoknyáját”, de még mielőtt bármiféle aktus, megállapodás megtörténhetett volna, egy röpke óra múltán inkább távozott csapatával a megbeszélés helyszínéről. Ezek után a közvéleményben még fel se merülhetett annak a kósza gondolata sem, miszerint ők a patás ördögnek tartott ex-miniszterelnökkel is képesek volnának a kormányváltás érdekében közös gyékényen „árulni” magukat. A párt elitjébe frissen visszakerült Vágó Gábor egy durva beszólással

úgy tett, mint amikor az ember távozván a vendégségből búcsúzóul a szőnyegre hány,

majd bevágja maga mögött az ajtót, hadd potyogjanak az üvegszilánkok is. Nehogy eszébe jusson a házigazdának újra meginvitálni.

Az egy másik kérdés, hogy nem valami hasonló, látszat aktusra készült-e maga a Demokratikus Koalíció is? Komolyan gondolták-e, hogy egy minden előkészítést nélkülöző meghívásra kalap lengetve, boldogan masírozik majd hozzájuk, a nem éppen kedvelt politikai ellenfél „barlangjába”, mind az LMP, mind a Jobbik első embere? Még udvariatlanságnak, vagy a tárgyalásra való hajlandóság elutasításának sem kellett volna tekinteni, ha kampányprogramjaikra hivatkozva kimentik magukat. Talán nem lett volna annyira átlátszó, hogy

Gyurcsány is csak flörtből dobta be az együttműködés gondolatát,

ha valami semleges helyszínre invitálta volna a többieket.

Szél és Vona útszéli találkozója már egy kicsit jobban mutatta, hogy ki, milyen fontosnak tekinti a másikkal az együttműködést. Ha egy benzinkútnál több mint két órán keresztül képesek voltak körüludvarolni egymást, abból már nagyobb eséllyel lehet következtetni arra, hogy a politikai másságát hangoztató pártnak a szüzesség megtartása nem is olyan fontos, mint néhány reménybeli parlamenti mandátum kiudvarlása. Azt pedig tényleg csak a rosszindulatúak vélelmezik, hogy az LMP felajánlkozása mögött bizonyos anyagi érdekek is lehettek. Esetleg

Szél Bernadett felmérte, hogy Gyurcsánytól legfeljebb egy gesztusra számíthat,

mondjuk, nem indít személy szerint ellene saját jelöltet, de hiába az egyik leggazdagabb magyar politikus, a kasszája kulcsát szigorúan őrzi. Vona esetében más a helyzet. A Simicska-párt anyagi eszköztára a legerősebb az ellenzéki oldalon, és ebben nagyon fontos szerepet játszik a Jobbikot támogató országos plakáterdő, a napilap és a Hír Tv. Az LMP talán azzal is számolt, hogy az Orbán Viktorral életre-halálra leszámolni készülő vállalkozó esetleg még a kampánypénzekhez is szívesen ad némi kiegészítést annak, aki a szolgálatába áll.

Vona sem tűnt teljesen érdektelennek ebben az aktusban:

biztosan felmérte, hogy sokan vannak – főleg vidéken -, de nem elegen a városi emberek között, ahonnan viszont az LMP hozhatna szavazókat. Feltéve persze, ha nem rettentené el azokat egy olyan megállapodás, amivel kedvenc pártjuk a báránybőrbe bújó szélsőjobb ágyába lökné őket. Ezt a Jobbik elnöke is biztosan felmérte, mert kedden reggel már azt nyilatkozta „kedvenc tévéjében” – utalva az útszéli találkozóra -, hogy nem lesz „borsókúti paktum”, noha nyitottak az LMP iránt. Sok problémát rendbe kell tenni, és „lehet, hogy a Jobbiknak és az LMP-nek közösen kell ezt majd megtennie”.

Vona azt mondja, ők szüzek akarnak maradni ebben a politikai „üzekedésben”, nem hajlandók beadni a derekukat a többieknek még a kormányváltás érdekében sem. Az LMP tovább mórikálja magát, a DK is azt mondja, ő akár az utolsó percben is… Az MSZP-Párbeszéd maga sem tudja, mit akar, mert nem hisz a Jobbik ártatlanságában, elsősorban az „erkölcseivel” van baja. Egyik-másik politikusuk még egy ilyen cédával is összebútorozna, ha az kellene a választási üdvösséghez. Valójában

mindenki arról beszél, hogy az ő ajtaja bizony nyitva van mindenki előtt,

és talán még Vona sem csapná be végleg a magáét, ha azon múlna a pártja sikere.

Csak éppen senki nem mutat hajlandóságot elsőként belépni a nyitott ajtón egyetlen másikhoz sem.

A kormánypárt nélkül értelmetlenek az ellenzéki viták

„A viták ideje lejárt, ez most a választók döntésének az ideje.” Ezt üzente Orbán Viktor, amikor Karácsony Gergely miniszterelnök-jelölti vitára invitálta. Még csak nem is személyesen állt szóba a vitázni vágyóval, hanem, jelezvén, hogy számára ez egy jelentéktelen ügy, sajtófőnökén, Havasi Bertalanon keresztül üzent. Vona Gáborral sem vitatkozik a miniszterelnök, Szél Bernadettel sem, senkivel. De nemcsak a miniszterelnök tartja távol magát az ilyen megmérettetésektől, a kormány más tagjai, sőt, a kormánypárti politikusok is kerülik a vitákat.

Részükről ez érthető, számukra nincs értelme vitatkozni – csak rosszul jöhetnek ki belőle. Még akkor is, ha esetleg jól szerepelnek. Toronymagasan vezet a Fidesz, egy hónappal a választás előtt nem érdemes kockáztatni. Biztonsági játék kell ilyenkor, tartani az eredményt.

Lehet azzal érvelni, hogy ez a választók lenézése, mert a szavazóknak joguk volna tudni, hogy melyik párt milyen programmal szeretné a jövőben vezetni az országot. Lehet ezt is, de nincs értelme. A kormányoldal már jó ideje nem vitázik.

Viták azért vannak: az ellenzéki pártok – szakmai és politikai kérdésekben – rendre megvitatják egymással a programjaikat. Normális üzemmenetben van ennek értelme, hiszen a szavazók így megtudhatják, hogy az egyes pártok mit kezdenének az oktatással, az egészségüggyel, a gazdasággal és úgy általában, Magyarországgal.

A kormánypárti vitázók nélkül azonban mindez nem csupán értelmetlen, de kontraproduktív is. Nemcsak azért, mert így egyoldalú az a kínálat, amelyet a választóknak nyújtanak, hanem azért is, mert ezzel magukat degradálják. Az nem vita, ahol nincs ott a kormánypárt, legföljebb csetepaté. Egy Orbán nélküli miniszterelnök-jelölti vita azt a látszatot kelti a választókban, mintha sok kis törpe tülekedne a hatalomért, miközben a kihívó, minden tekintetben magasan fölöttük állva, várja, hogy a végén melyiküket kell majd legyőznie.

Ezt látja a választó. Nem azt, hogy Orbán és a kormány tagjai félnek a vitától, hanem azt, hogy rangon alulinak tartják, hogy a véleményüket másokkal megismertessék.

A pártok szakmai és politikai vitájának csak úgy lenne értelme, ha a kormánytagokat és  a Fidesz-KDNP politikusait is rá lehetne venni, hogy „leereszkedjenek” a többiek közé. Miután azonban ez nem áll az érdekükben, racionálisan nem várható el tőlük, hogy az érdekeik ellen cselekedjenek.

Márpedig, ha az ellenzék csak egymással vitatkozik, az, még ha olykor színvonalas is a diskurzus, csak azt jelzi a választó felé, hogy már megint valamiféle csetepaté zajlik.

Hogy a választók megérdemelnék a valódi vitát, és a demokrácia is a vélemények ütköztetéséről szól? Ne tessék már minket ilyen régi, elavult dolgokkal hülyíteni!

Lapszem 2018. március 5.

Ma az Adorjánok és az Adriánok ünneplik a névnapjukat. Szeszélyes idő lesz, de határozott felmelegedéssel, helyenként széllel és vegyes formájú csapadékkal. A legmagasabb nappali hőmérséklet 0 és +7, késő este -2, +3 fok körül várható. Lapszemlénk következik.

 

Magyar Idők – Vona kínos pillanatai Marosvásárhelyen

Hosszasan számol be Vona Gábor erdélyi kampánykőrútjáról a lap, amely szerint az rögösre sikerült. A Jobbik elnökét több, magyarok lakta városban is szembesítették pártja szélkakas-politikájával és képviselőinek a határon túli magyar közösségeket sértő kijelentéseivel.

„Árulókkal nem tárgyalunk, kár volt idejönni! Menj haza! Minek jöttél ide? A disznóólamat nem bíznám rád. Olyan vagy, mint teknőben a víz: ide-oda loccsan. Simicskának benne van az öliben. Aki nemzeti volt, azt kiraktátok! Hol van az üveg­gyöngy?”

– mondták a Vadhajtások.com által közzétett videóban az erdélyi kampánykörúton lévő Vona Gábornak Marosvásárhelyen, ahol mintegy negyven haragos magyar fogadta. Székelyudvarhelyi fórumán szintén indulatos kérdésekkel kellett szembesülnie.

Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke kijelentette: teljesen elhibázottnak tartja, hogy Vona Gábor, a Jobbik elnöke erdélyi kampánykörútra vállalkozott. Az RMDSZ vezetője ismételten arra kérte a magyar állampolgársággal is rendelkező erdélyieket, hogy éljenek a szavazati jogukkal.  A politikus úgy vélekedett, hogy nagy meglepetésre nem kell számítani az erdélyi magyarok voksai tekintetében.

Magyar Nemzet – Kopogtat a valóság

A jó előre az április 8-i parlamenti választás főpróbájának elkeresztelt hódezővásárhelyi megméretés rácáfolt a politikai erőviszonyokkal, az esélyekkel kapcsolatos eddigi tudásunkra, vagy legalábbis megkérdőjelezte azt – szögezi le a lap publicisztikája, amely szerint mintha a valóság kopogtatna az ajtón; kinek nem várt, féktelen örömet, kinek rég nem érzett, jeges riadalmat okozva. A Fidesz számára valóban óriási a tét áprilisban. Nem tudom, mi az az ár, amit a hatalom megtartásáért már nem fizetnének meg, vagyis nem fizettetnének meg velünk. A várható fék nélküli, utánunk az özönvíz típusú osztogatáson túl nincs más eszközük, mint a migránsellenesség fokozása, az ellenzék revolverezése.

Orbán Viktor rájött, hogy ha a kiszemelt ellenség nem hajlandó a látómezőbe lépni, akkor közelebb kell találni egyet. Ezért lettek lemigránsozva a Miskolcra költözött cigányok, akik megjelenése anno az elbaltázott Fészekrakó program keretében súlyos feszültséget gerjesztett.

A kormányfő cinikus hatalomtechnikusként alighanem eleve számolt a kijelentését övező felháborodással. Ez már veszélyesebb terep, valódi konfliktusokkal, amelyeket az Orbán-kormány eddig tabusított, nem kezelt, most viszont az üst alatt fortyogó dühöt a saját céljaira hasznosítaná.

De az ellenzék sem mondhatja már, hogy a Fidesz az általa kiokoskodott választási rendszerben, az ellenfelek számára telepített akadálypályán nem győzhető le. A közhangulat fordulni látszik, a jelek szerint a választók kritikus tömege megfelelő ajánlat esetén kész lenne elsöpörni a 2010-ben létrejött centrális erőteret, véget vetve a Fidesz kormányzásának. A valóság az ellenzék ajtaján is kopogtat.

Magyar Hírlap – Ezermilliárdos megtakarítást hozott a rezsicsökkentés

Több mint ezermilliárd forintot takaríthattak meg a háztartások a rezsicsökkentés óta, az összes ágazatot beleszámolva ez az összeg eléri az 1177 milliárd forintot – mutatott rá a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal. Noha a szocialisták 2013-as bevezetése óta támadják a rezsicsökkentést, pont az ő kormányzásuk alatt emelkedett tizenötször a gáz ára – állítja a lap.

Valamennyi ágazatot figyelembe véve a rezsmegtakarítás összege 1177 milliárd forintra nő – közölte lappal a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal. A legtöbbet összességében a villanyszámlán spóroltak a fogyasztók, ezen szolgáltatásért ugyanis 515 milliárd forinttal fizettek kevesebbet. A földgáz esetében közel 441 milliárd forint volt a lakossági felhasználók összes megtakarítása, míg a távhő árának csökkentésével 106 milliárd forint maradt a fogyasztóknál.

Ismert az is, a szocialisták 2013 óta támadják a rezsicsökkentést, legutóbbi közleményük szerint 2013. január 1-je óta a Fidesz hetvenezer forintot húzott ki a magyar családok zsebéből azzal, hogy drágábban adta a földgázt, mint amennyiért a magyar földgázkereskedő megvásárolta. Ezzel szemben csak 2002 óta tizenötször emelkedett a hazai gáz ára, sokszor úgy, hogy a kőolaj világpiaci árával párhuzamosan a földgázé is csökkent – állítja a lap.

Népszava – Önkéntesek a voksolás tisztaságáért

Eddig több mint 1300-an jelentkeztek a MENŐK Magyar Európai Nők Fóruma Egyesülete által indított „Számoljuk együtt a szavazatokat” nevű mozgalom felhívására. Az április 8. választásra a mozgalom önkéntes „független” választóköri delegáltak jelentkezését várja a helyi szavazókörök szavazatszámláló bizottságba, mindenekelőtt a választás tisztaságának, átláthatóságának megőrzése érdekében – írja a lap.

Hiába a pártsemlegesség, nem indult zökkenőmentesen az akció. A „Számoljuk együtt a szavazatokat” hivatalos Facebook-oldalt a januári induláskor ellepték a trollok, miattuk pedig a közösségi oldal adminisztrátorai felfüggesztették egy időre működésüket.

– A gond elhárult, azóta pedig folyamatosan jelentkeznek az önkéntesek, elsősorban a fővárosból, de a legkisebb falvakból is.

Fontosnak tartjuk, hogy a mozgalom önkéntes szavazatszámlálói már bizonyíthatták a hódmezővásárhelyi polgármester-választásnál, milyen is a tudatos és felelős önkéntes állampolgári részvétel, minden fizetség nélkül – vélekedett Pákozdi Éva, a MENŐK elnöke.

Felkészítőket is tartanak az aspiránsoknak, az első, budapesti és Pest megyei gyakorlást március 10-én tartják, a fővárosi Benczúr utcában. Az előadásokon való részvétel regisztráláshoz kötött, melyet a jelentkezem@szamoljukegyutt.hu e-mail címen lehet megtenni.

Vona Gábor nyílt levele a francia köztársaság elnökéhez

0

Vona Gábor, a Jobbik elnöke nyílt levelet írt Emmanuel Macron-hoz, a Francia Köztársaság elnökéhez az általa kezdeményezett európai konzultáció kapcsán.

Az alábbiakban ezt a levelet közöljük.

Tisztelt Elnök Úr!

„Annak ellenére, hogy a közöttünk lévő politikai nézetkülönbségek nyilvánvalóak, pártom, a Jobbik Magyarországért Mozgalom örömmel gratulált Önnek, amikor Önt Franciaország elnökévé választották. Az Ön sikere ugyanis nem egy politikai irányvonal győzelmét jelentette, hanem azt, hogy egy friss, a XXI. század kihívásaira választ kereső politikus képes volt meghaladni a múltat képviselő pártok jelentette vitákat.

Tudom, hogy sok tekintetben másképpen gondolkodunk országaink, vagy az Európai Unió jövőjéről. Ám abban egyetértünk, hogy a változás szükséges és elodázhatatlan. Éppen ezért örömmel fogadtam az Ön által meghirdetett európai konzultációt, melynek során polgáraink közvetlenül mondhatnának véleményt arról, merre haladjanak közösségünk és kontinensünk államai. Ez a demokrácia valódi lényege, ez az, amely politikai nézetektől függetlenül mindannyiunk számára irányt mutathat.

Tavaly tavasszal a mi pártunk is hasonló célokat tűzött ki, amikor partnereinkkel egy európai polgári kezdeményezést, a Béruniót meghirdettük. Sikereinket immár kilenc ország pártjainak és szakszervezeteinek csatlakozása jelzi. Külön öröm számomra, hogy a novemberben az Európai Parlamentben megtartott „Egyenlő munkáért egyenlő bért!” című konferenciánkon az Ön pártjának parlamenti képviselőjét, Frederic Petit urat is előadóink között üdvözölhettük.

Éppen ezért bízom az Ön által meghirdetett európai konzultációban is.

Egy dologban azonban mégsem tudok egyetérteni Önnel és helyre kell igazítanom a sajtótájékoztatóján elmondottakat: Elnök úr állításával ellentétben Magyarország csatlakozni fog és részt fog venni a konzultációban. Április 8-án ugyanis hazánkban parlamenti választások lesznek, melynek során a magyar polgárok a nemzeti ügyeinket elszabotáló és nemzetközi megítélésünket tönkretevő Fidesz-kormányról fogják elmondani véleményüket.

Az április 8-a után felálló új, a Jobbik által vezetett kormányra pedig bizton számíthat abban, hogy közös európai ügyeinket megvitassuk és az Európai Uniót egy valóban a polgárai érdekeit szolgáló szervezetté tegyük.

Kérem, fogadja Elnök úr őszinte nagyrabecsülésemet.”

Tisztelettel:
Vona Gábor

Jobbik-ígéretek nyugdíj- és egészségügyben

0

A nyugdíjrendszer és az egészségügy az a két terület, amelyen a Jobbik újabb elképzeléseit jelentette be Vona Gábor. A pártelnök „személyes vállalásainak” a köre e két területtel bővült, s immár teljessé vált a választások előttre ígért, összesen 18 vállalásainak a száma.

 

Vona mai budapesti sajtótájékoztatóján a nyugdíjrendszer átalakításának az igényeit ecsetelve arra jutott, hogy éppen itt lenne az ideje egy méltányos és igazságos szisztéma kialakításának. Ennek négy eleméről beszélt részletesen, hangsúlyozva azonban, hogy ez nem a teljes paletta. Az első részterület a nyugdíjak vásárlóerejének a megőrzése. Habár – emlékeztetett rá – a Fidesz-kormánynak ez volt az egyik ígérete, ezt nem sikerület elérnie, mégpedig azért nem, mert

az infláció valójában nem egyezik meg a nyugdíjasok kiadásait jelentő tételek áremelkedésének az ütemével.

A Jobbik javaslata szerint az indexálást két tételből kellene összerakni: egyrészt a nyugdíjas kosárhoz, másrészt a reálbérek emelkedéséhez kötnék, abból számolnák ki. Differenciált nyugdíjemelés – ez a Jobbik másik elképzelése, mégpedig olyan módon, hogy

az átlagnyugdíjak és az alatta lévők magasabb kulccsal emelkednének, mint az átlag felettiek.

A szülői nyugdíjkiegészítést is bevezetnék – az szja 1-1 százalékának a mintájára a szülőknek lehetne iránytani az adó egy részét.

Ezzel a humántőkébe való befektetést is lehetne honorálni.

S végül, de nem utolsósorban, általánossá tennék – és  férfiakra is kiterjesztenék –a negyven éves munkaviszony utáni nyugdíjba vonulás lehetőségét – mondta Vona.

A másik vállalási területe a Jobbik miniszterelnök-jelöltjének az egészségügy, azon belül is a legsürgetőbb az alapellátás, hiszen – mint Vona hosszan ecsetelte – már 5 ezer alatt van a háziorvosi praxisok száma, s 303 tartósan – fél évnél hosszabban – betöltetlen ma Magyarországon. Amit a kormány tett ebben az ügyben az Vona szerint értékelhetetlen.

A Jobbik érdemben növelné a háziorvosi praxis finanszírozását, jelentően növelni kell a praxistámogatást

– mondta a pártelnök-miniszterelnök-jelölt. Ahol a helyzet a legkirívóbban rossz, ott akár plusz szorzókkal lehetne ösztönözni a háziorvos betelepülését, illetve az állami, önkormányzati szolgáltatásokat – például lakhatási támogatást – kell kínálni. Emellett a Jobbik-kormány lehetővé tenné, hogy azok a más szakvizsgával is rendelkező háziorvosok rendelőjükben szakrendelést is végezhessenek – mondta Vona.

Józsi bácsi és a határzárlebontók

– Józsi bácsi, a TV2-től jöttünk.

– Na, az jó. Mondjátok be a tévétekbe, hogy az utcánkban már hetek óta nem takarítanak.

– Maga ugye nyugdíjas?

– Az, hogy a fene enné meg. De ettől még lehetne takarítani.

– Mit szól hozzá, hogy Szél Bernadett, Gyurcsány Ferenc, Soros György, Vona Gábor és Karácsony Gergely együtt bontaná le a határzárat?

– Hogy tudtad ezt ilyen szépen mind megjegyezni fiacskám?

– Nem hallotta Józsi bácsi? Ezek lebontanák a határzárat!

– Majd adok én nekik! Kerüljenek csak a szemem elé!

– Nem fél, Józsi bácsi? A Sorosnak az a terve, hogy milliószámra hozná be a migránsokat Afrikából és a Közel-Keletről.

– Ilyet mondott? Nem szép dolog.

– Figyeljen ide, Józsi bácsi! Mondja azt, hogy retteg a Sorostól és attól, hogy lebontják a határzárat. Annyira fél, hogy ki sem mer menni az utcára.

– Na, csak lássam meg azt a Sorost! Úgy fog rettegni, hogy ki se teszi a lábát az utcára.

– Nem a Soros retteg Józsi bácsi, hanem maga és a többi magyar ember. Már egy liftbe sem mernek beszállni, a metróról nem is szólva.

– Na, a metró az tényleg necces. Ezért van nálam mindig egy fakocka, hogyha elromlik az ajtó, kéznél legyen.

– Józsi bácsi, akkor összefoglalom, hogy mit fog mondani a híradóba. Ön és a magyar emberek rettegnek és félnek Sorostól, valamint  attól, hogy az ellenzék lebontaná a határzárat. Ezt kell belemondania a kamerába. Indíthatom a felvételt?

– Csak nyugodtan.

– Adásban vagyunk, Józsi bácsi.

– Szemét, szarrágó gazemberek vagytok. Hülyének nézitek az embereket. Hazudtok, mint a vízfolyás. Az ilyet annak idején a mi falunkban a falu végéig pofoztuk. Nem szégyellitek magatokat? Ezt tanította nektek az anyátok?

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!