Lapszem 2018. március 5.

0
839

Ma az Adorjánok és az Adriánok ünneplik a névnapjukat. Szeszélyes idő lesz, de határozott felmelegedéssel, helyenként széllel és vegyes formájú csapadékkal. A legmagasabb nappali hőmérséklet 0 és +7, késő este -2, +3 fok körül várható. Lapszemlénk következik.

 

Magyar Idők – Vona kínos pillanatai Marosvásárhelyen

Hosszasan számol be Vona Gábor erdélyi kampánykőrútjáról a lap, amely szerint az rögösre sikerült. A Jobbik elnökét több, magyarok lakta városban is szembesítették pártja szélkakas-politikájával és képviselőinek a határon túli magyar közösségeket sértő kijelentéseivel.

„Árulókkal nem tárgyalunk, kár volt idejönni! Menj haza! Minek jöttél ide? A disznóólamat nem bíznám rád. Olyan vagy, mint teknőben a víz: ide-oda loccsan. Simicskának benne van az öliben. Aki nemzeti volt, azt kiraktátok! Hol van az üveg­gyöngy?”

– mondták a Vadhajtások.com által közzétett videóban az erdélyi kampánykörúton lévő Vona Gábornak Marosvásárhelyen, ahol mintegy negyven haragos magyar fogadta. Székelyudvarhelyi fórumán szintén indulatos kérdésekkel kellett szembesülnie.

Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke kijelentette: teljesen elhibázottnak tartja, hogy Vona Gábor, a Jobbik elnöke erdélyi kampánykörútra vállalkozott. Az RMDSZ vezetője ismételten arra kérte a magyar állampolgársággal is rendelkező erdélyieket, hogy éljenek a szavazati jogukkal.  A politikus úgy vélekedett, hogy nagy meglepetésre nem kell számítani az erdélyi magyarok voksai tekintetében.

Magyar Nemzet – Kopogtat a valóság

A jó előre az április 8-i parlamenti választás főpróbájának elkeresztelt hódezővásárhelyi megméretés rácáfolt a politikai erőviszonyokkal, az esélyekkel kapcsolatos eddigi tudásunkra, vagy legalábbis megkérdőjelezte azt – szögezi le a lap publicisztikája, amely szerint mintha a valóság kopogtatna az ajtón; kinek nem várt, féktelen örömet, kinek rég nem érzett, jeges riadalmat okozva. A Fidesz számára valóban óriási a tét áprilisban. Nem tudom, mi az az ár, amit a hatalom megtartásáért már nem fizetnének meg, vagyis nem fizettetnének meg velünk. A várható fék nélküli, utánunk az özönvíz típusú osztogatáson túl nincs más eszközük, mint a migránsellenesség fokozása, az ellenzék revolverezése.

Orbán Viktor rájött, hogy ha a kiszemelt ellenség nem hajlandó a látómezőbe lépni, akkor közelebb kell találni egyet. Ezért lettek lemigránsozva a Miskolcra költözött cigányok, akik megjelenése anno az elbaltázott Fészekrakó program keretében súlyos feszültséget gerjesztett.

A kormányfő cinikus hatalomtechnikusként alighanem eleve számolt a kijelentését övező felháborodással. Ez már veszélyesebb terep, valódi konfliktusokkal, amelyeket az Orbán-kormány eddig tabusított, nem kezelt, most viszont az üst alatt fortyogó dühöt a saját céljaira hasznosítaná.

De az ellenzék sem mondhatja már, hogy a Fidesz az általa kiokoskodott választási rendszerben, az ellenfelek számára telepített akadálypályán nem győzhető le. A közhangulat fordulni látszik, a jelek szerint a választók kritikus tömege megfelelő ajánlat esetén kész lenne elsöpörni a 2010-ben létrejött centrális erőteret, véget vetve a Fidesz kormányzásának. A valóság az ellenzék ajtaján is kopogtat.

Magyar Hírlap – Ezermilliárdos megtakarítást hozott a rezsicsökkentés

Több mint ezermilliárd forintot takaríthattak meg a háztartások a rezsicsökkentés óta, az összes ágazatot beleszámolva ez az összeg eléri az 1177 milliárd forintot – mutatott rá a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal. Noha a szocialisták 2013-as bevezetése óta támadják a rezsicsökkentést, pont az ő kormányzásuk alatt emelkedett tizenötször a gáz ára – állítja a lap.

Valamennyi ágazatot figyelembe véve a rezsmegtakarítás összege 1177 milliárd forintra nő – közölte lappal a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal. A legtöbbet összességében a villanyszámlán spóroltak a fogyasztók, ezen szolgáltatásért ugyanis 515 milliárd forinttal fizettek kevesebbet. A földgáz esetében közel 441 milliárd forint volt a lakossági felhasználók összes megtakarítása, míg a távhő árának csökkentésével 106 milliárd forint maradt a fogyasztóknál.

Ismert az is, a szocialisták 2013 óta támadják a rezsicsökkentést, legutóbbi közleményük szerint 2013. január 1-je óta a Fidesz hetvenezer forintot húzott ki a magyar családok zsebéből azzal, hogy drágábban adta a földgázt, mint amennyiért a magyar földgázkereskedő megvásárolta. Ezzel szemben csak 2002 óta tizenötször emelkedett a hazai gáz ára, sokszor úgy, hogy a kőolaj világpiaci árával párhuzamosan a földgázé is csökkent – állítja a lap.

Népszava – Önkéntesek a voksolás tisztaságáért

Eddig több mint 1300-an jelentkeztek a MENŐK Magyar Európai Nők Fóruma Egyesülete által indított „Számoljuk együtt a szavazatokat” nevű mozgalom felhívására. Az április 8. választásra a mozgalom önkéntes „független” választóköri delegáltak jelentkezését várja a helyi szavazókörök szavazatszámláló bizottságba, mindenekelőtt a választás tisztaságának, átláthatóságának megőrzése érdekében – írja a lap.

Hiába a pártsemlegesség, nem indult zökkenőmentesen az akció. A „Számoljuk együtt a szavazatokat” hivatalos Facebook-oldalt a januári induláskor ellepték a trollok, miattuk pedig a közösségi oldal adminisztrátorai felfüggesztették egy időre működésüket.

– A gond elhárult, azóta pedig folyamatosan jelentkeznek az önkéntesek, elsősorban a fővárosból, de a legkisebb falvakból is.

Fontosnak tartjuk, hogy a mozgalom önkéntes szavazatszámlálói már bizonyíthatták a hódmezővásárhelyi polgármester-választásnál, milyen is a tudatos és felelős önkéntes állampolgári részvétel, minden fizetség nélkül – vélekedett Pákozdi Éva, a MENŐK elnöke.

Felkészítőket is tartanak az aspiránsoknak, az első, budapesti és Pest megyei gyakorlást március 10-én tartják, a fővárosi Benczúr utcában. Az előadásokon való részvétel regisztráláshoz kötött, melyet a jelentkezem@szamoljukegyutt.hu e-mail címen lehet megtenni.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .