Kezdőlap Címkék újság

Címke: újság

Lapszem – 2017. szeptember 19.

0

Ma kedd van és Vilhelmina napja. Hogy hány Vilhelmina ünnepli ma a névnapját, arról nem tudunk, de az biztos, hogy már itt is van a lapszemle. Friss, ropogós, vegyék, vigyék!

Népszava: Keveseknek fontos a felcsúti foci

A Felcsúti Utánpótlás Neveléséért Alapítvány idén 49 adófizetőtől összesen nem egészen 350 ezer forint egyszázalékos felajánlást kapott – derítette ki a Népszava az adóhatóság kimutatásából. Ez csökkenés tavalyhoz képest, mikor is 57 felajánlónak köszönhetően mintegy 395 ezer forint jött össze.

Anyagi katasztrófától azonban nem kell tartani: úgynevezett tao-s pénzekből eddig – mint azt korábban az mfor.hu kiszámolta – csaknem 14 milliárd forint ömlött a felcsúti fociba, és egyéb támogatásokból is befolyt nagyjából ennyi pénz. A Mészáros Lőrinc helyi polgármester, nagyvállalkozó vezetésével működő alapítványt Orbán Viktor miniszterelnök hozta létre.

Magyar Nemzet: Az erő a gátépítőkkel van

Bár ökológiai és társadalmi érvek sorát szedték össze a Római-part szétdúlását ellenzők, a döntéshozókat nem tudják meggyőzni – olvasható a Magyar Nemzetben.

A Római-partra tervezett mobil gát ellenzői újabb és újabb megmozdulásokkal próbálják felhívni a figyelmet a tervezett fejlesztés általuk vélt kockázataira. Tüntetnek, tanulmányt írtak, örülnének a népszavazásnak – az erő azonban nem ővelük van. Pedig törekvésüket a part menti büfések is támogatják, papír tálcaalátétjeiken a „Római-parti hekk veszélyeztetett faj lett” szlogennel hívják fel a figyelmet arra, hogy a gát megépülése esetén nekik nem sok keresnivalójuk lesz a környéken.

Magyar Hírlap:  Forró őszre, zavargásokra készül a Soros-hálózat

A polgári engedetlenségre készülnek, akár erőszakba is hajló akciókra kormányellenes mozgalmárok, több nyilatkozat és különböző előkészítő rendezvény is erre utal.
Bár az ellenzéki pártok szerint ilyesmiről nincs szó, számos nyilatkozat és program utal arra, hogy parlamenten kívüli formációk, úgymond, forró őszre készülnek – írja a Magyar Hírlap.

Rogán Antal, a Miniszterelnöki Kabinetiroda vezetője és Németh Szilárd, a parlament nemzetbiztonsági bizottságának alelnöke is elmondta a napokban, akár utcai zavargásokra is lehet számítani a kormányellenes erők részéről. Németh meg is nevezte Gulyás Márton mozgalmárt, Vágó Gábor „korrupcióellenes aktivistát” és Schilling Árpádot, a Krétakör volt vezetőjét, akik biztosan részt vennének ilyesmiben.

„Ha a kormány ősszel sem tér jobb belátásra, akkor olyan szinten fogjuk felbontani az együttműködést az államhatalommal. Fel kell készülni a blokádokra, épületfoglalásokra, élőláncra” – erről Gulyás értekezett korábban, majd az általa a választási rendszer igazságosabbá tétele érdekében indított mozgalom kapcsán előrevetítette: október 23. után „kérésünk követeléssé fog változni, és ennek nyomatékosításához erőszakmentes, polgári engedetlenségi mozgalmat indítunk. Olyan akciókban nyilvánul meg például, mint az ülősztrájk, az élőlánc vagy a közterületek elfoglalása.”

Magya Idők: KGBéla most Mongóliába utazott

Kovács Béla távollétében kezdődik meg ma az iratismertetés, mert a kémkedéssel és költségvetési csalással vádolt jobbikos európai képviselő a hírek szerint Mongóliában tartózkodik – tudta meg a Magyar Idők. A politikus ügyének egy része, az Európai Unió intézményei elleni kémkedés szinte teljes egészében titkosított, hiszen annak konkrét részleteit külföldi titkosszolgálatok minősített iratai tartalmazzák.

A titkos dokumentumok minősítését az Alkotmányvédelmi Hivatal (AH) lenne jogosult felülvizsgálni, de az valószínűtlen, hogy a külföldi társszolgálatok operatív anyagait nyilvánossá tennék. Ez a tény érdekessé teszi a védelem számára az iratismertetést, hiszen bár a kémkedésre vonatkozó minősített iratokba a védő betekinthet, nem kaphat belőle másolatot, nem fotózhatja le azokat, illetve ha jegyzeteket készít róluk, azokat sem viheti ki a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) irodájából. Kovács Béla pedig bele sem tekinthet ezekbe az iratokba, a kényes tartalmakról is csak védőjétől, Szikinger Istvántól értesülhet.

Lapszem – 2017. szeptember 12.

0

Ma Mária napja van. Esős, őszies idő várható, már itt is van a lapszemle. Vegyék, vigyék!

Magyar Idők: Igazságot tennének a disszidens árvák ügyében

A Kádár-korban szétszakadt családok kárvallott gyermekeinek nyújtana igaz­ságtételt az Oikosz Alapítvány – értesült a Magyar Idők a szervezet kuratóriumának elnökétől.

Nagy Ervin felidézte: a kommunizmus idején számos – korabeli szóhasználattal élve – disszidens hagyta el az országot, a családtagok azonban nem tudtak minden esetben együtt nyugatra szökni. Az itthon maradtakat – vagy itthon ragadtakat – a hatalom ellenségesen kezelte, a gyermekek pedig nem örökölhettek külföldön élő szüleik után. Történészek szerint több ezresre tehető az efféle „félárvaságra” jutott és vagyonukból kiforgatott emberek száma.

Népszava: Az ezüst is csúnyán csillog

Továbbra is elkeserítőek a magyarországi öngyilkosságokra vonatkozó adatok: az Európai Unión belül hazánkban a második legmagasabb az öngyilkosságot elkövető emberek aránya –idézi a Népszava az Eurostat legutóbbi jelentését. Az első helyen Litvánia áll, az országban 100 ezer lakosra 32 öngyilkosság jutott. Magyarországon – holtversenyben Lettországgal és Szlovéniával – ez a szám 19-et tett ki. Az uniós átlag 11.

Az egyik legnagyobb kihívást az időskori öngyilkosság jelenti, de a fiatalabb korosztály is érintett: a statisztikák szerint hazánkban a 10-14 éves korosztályban évente 25-30 gyerek vet véget önkezűleg az életének. Az öngyilkosság az egész világon kiemelt egészségügyi probléma, a WHO adatai szerint évente 877 ezer ember menekül öngyilkosságba. A háttérben rendszerint valamilyen kezeletlen pszichiátriai zavar (depresszió, személyiségzavar, szerfüggőség) húzódik.

Magyar Nemzet: 900 millió forintot irányított át Orbán a közszférából az egyházakhoz

A közszférától az egyházakhoz irányított át forrásokat Orbán Viktor miniszterelnök, amikor a legutóbbi Magyar Közlönyben megjelent kormányhatározatban elrendelte: a költségvetésben 900 millió forintot csoportosítsanak át azonnali hatállyal a közszférában foglalkoztatottak bérkompenzációjából az egyházi intézményekben dolgozók javára. Így a Miniszterelnökség 20 milliárd forintos céltartalékából az Emberi Erőforrások Minisztériumához vándorolt át a közel egymilliárd forint.

„Nem aprópénzről van szó, iszonyúan égető hiányok vannak a közszférában. Az egyházi intézményekben ezzel szemben, a többiekhez képest, elfogadható a helyzet” – mondta a Magyar Nemzetnek Földiák András. A Szakszervezetek Együttműködési Fórumának elnöke elképzelhetőnek tartja, hogy évről évre csökken azoknak a száma, akiknek bérkompenzáció jár a közszférában, ezért nincs szükség az idei büdzsébe betervezett 20 milliárd forintra, de így is számos más területen fel lehetne használni a szóban forgó 900 millió forintot.

Magyar Hírlap: Finomítanak a megfigyelési szabályokon

Az adatvédelmi hatóság jelzése miatt mégsem kötelezné a szállásadókat a belügyi tárca a magyar állampolgárságú vendégek igazolványainak rögzítésére

Mégsem kellene másolatot készíteniük magyar állampolgárságú vendégeik igazolványairól a szálláshelyeknek, az erről szóló rész ugyanis kikerült a Belügyminisztérium által készített, a „belügyi feladatokat érintő és más kapcsolódó törvények módosításáról szóló” előterjesztés-tervezetből – értesült a Magyar Hírlap. Ismeretes, az ellenzéki sajtóban a napokban öles címekkel jelent meg a hír, hogy a kormány „szorosabb ellenőrzés alá vonná az állampolgárokat”.

Lapszem – 2017. szeptember 7.

0

Ma a Reginák ünneplik a névnapjukat. És ha valakinek még ez sem elég, annak már itt is van a friss, ropogós lapszemle.

Népszava: Listázza a külföldi magyar tudósítókat a Fidesz

Egyre határozottabb formát ölt Orbán Viktor média ellen meghirdetett háborúja – írja a csütörtöki Népszava. Mint emlékezetes, a miniszterelnök a tusványosi szabadegyetemen adta ki híveinek, hogy a választások előtt „Soros maffiahálózatával, a brüsszeli bürokratákkal meg az általuk működtetett médiával” kell megküzdeniük.

Nem kellett sokat várni, a 888.hu nevű Habon Árpád-közeli propagandaportál most listába is gyűjtött nyolc, külföldi médiumoknak dolgozó újságírót, akik szerintük „Soros külföldi propagandistái”, és „mindent elkövetnek, hogy a külföldi közvélemény előtt lejárassák Magyarországot”.

A Magyar Újságírók Országos Szövetsége (MÚOSZ) közleményben hívta fel az internetes lap munkatársainak és kiadójának figyelmét: a korábbi antidemokratikus korszakok listázási gyakorlatát idéző módszerekkel kollégákat megbélyegezni távol áll a demokratikus újságírás és tájékoztatás gyakorlatától.

Magyar Nemzet: Rejtélyes pénzmozgások az Orbán család cégeinél

Nagyon furcsán vett ki vagy tervez kivenni több tízmillió forintot az Orbán család egyik cégéből a miniszterelnök édesapja és testvére – olvasható a Magyar Nemzetben. Az érintett vállalat, a Gánt Kő és Tőzeg Kft. eddig is aranybánya volt a tulajdonosok számára (a két Orbán Győzőn kívül a kormányfő édesanyja is birtokol kisebb üzletrészt a társaságban), hiszen csak az idén 730 millió forintot fizet ki a családnak osztalékként.

A Magyar Nemzet által megismert egyik dokumentum alapján azonban nem csak így jutnak jelentős összeghez a bányavállalatból a kormányfő rokonai. A szakértők szerint egy nem éppen szokványos számviteli tranzakció ráadásul a cég bevételének elég jelentős részét, közel hatodát érinti.

Magyar Hírlap: Brüsszel a Soros-terv végrehajtásán dolgozik

A Soros-terv lényege, hogy az Európai Uniót nyitva kell tartani a migránsok előtt, évi egymillió bevándorlót kell befogadni – idézi Kósa Lajost a Magyar Hírlap. Magyarország ragaszkodik a határok védelméhez – tette hozzá.

A frakcióvezető szerint az Európai Bíróságon politikai döntés született a kvótaperben, ám „a jogi küzdelem egyáltalán nem zárult le, sőt csak most kezdődik”, Magyarország ugyanis nem akar a kötelező betelepítési kvóta alapján egyetlen migránst sem fogadni, a migrációs problémának nem lehet megoldása egy elhibázott kvótadöntés.

Többször is jelezte ugyanakkor, hogy a mostani bírósági döntésen nincs mit végrehajtani, mert az nem egy rendelkező határozat, csupán megállapította a magyar és a szlovák kereset elutasítását. „Ez alapján egyetlen embert nem kell senkinek sem befogadni”.

Magyar Idők: Leválasztanák Karácsonyt az MSZP-ről

Komoly feszültséget okozott a Párbeszéd Magyarországért pártban, hogy noha Karácsony Gergelyt alig három hónapja választották meg a párt miniszterelnök-jelöltjének, ő már augusztusban úgy nyilatkozott, hogy szükség esetén kész visszalépni Botka László, a szocialisták aspiránsa javára – értesült a Magyar Idők.

Pártbéli források elmondása szerint már az megütközést keltett, hogy Karácsony egyeztetés nélkül, teljesen önjáróan dobta be visszalépésének a lehetőségét a köztudatba. Amikor pedig nemrég személyesen látogatott el Szegedre, hogy az MSZP értelmiségi találkozóján újra partnerségéről biztosítsa Botkát, a párt társelnöke, Szabó Tímea a Párbeszédből való kilépését fontolgatta. A kedélyek végül azzal nyugodtak le, hogy a pártban úgy döntöttek: Karácsony jegeli a Botkához való közeledést, a Párbeszéd pedig a legszélesebb ellenzéki összefogás mellett áll ki.

Lapszem – 2017. szeptember 5.

0

Ma Viktor és Lőrinc napja van. Ez nem vicc, tessék komolyan venni. Mi pedig megnéztük, hogy mit írtak a Viktorokról és a Lőrincekről az országos napilapok. Már itt is vagyunk.

Népszava: Milliárdokért és titokban készül az új alaptanterv

Teljes mértékben az Európai Unió támogatásával, mintegy 2,4 milliárd forintos projekt keretében zajlanak az új Nemzeti alaptanterv (NAT) kidolgozásával kapcsolatos munkálatok olvasható a Népszavában.

Noha az eddigi tervek szerint már a 2019. szeptemberében induló tanévtől az új NAT szerint zajlana az oktatás az iskolákban, a „Köznevelés tantervi-tartalmi szabályzóinak felülvizsgálata és átdolgozása” néven futó (az EFOP-3.2.15-VEKOP-2017 konstrukcióban megvalósuló) fejlesztés befejezésének tervezett határideje 2020. október 31-e.

Az új NAT koncepciójának összeállítása már megkezdődött, ám

a milliárdokat kóstáló projekt szinte teljes titokban, a nyilvánosság kizárásával zajlik,

a jelentősebb oktatási és pedagógus szakszervezetek nem vesznek részt benne, ahogy a több mint félszáz szakmai szervezetet tömörítő Civil Közoktatási Platform (CKP) szakértői sem. Annyit tudni, hogy a munka Csépe Valéria, a köznevelés tartalmi megújításáért felelős miniszteri biztos vezetésével, száz szakember bevonásával indult meg. Egy áprilisi kormányhatározat előírta a széleskörű társadalmi egyeztetést is, ám ez a mai napig nem történt meg. Bár a köznevelési törvény előírja, a koncepció kidolgozásának megkezdése előtt a 2012-ben elfogadott NAT hatékonyságáról sem készült elemzés.

Magyar Nemzet: Alig beszélnek nyelvet a kormánypárti politikusok

Bár 2020-tól a kormány megköveteli a diákoktól a középfokú nyelvvizsgát, ha a felsőoktatásban szeretnének továbbtanulni, ám a Fidesz és a KDNP parlamenti képviselői szégyenkezhetnek leginkább a nyelvtudásuk miatt – idézi a Magyar Nemzet az Azonnali összesítését.

A lap annak apropóján összesítette az országgyűlési képviselők középfokú nyelvvizsgáinak számát, mert 2020-tól kötelező lesz a bizonyítvány megléte ahhoz, hogy a diákok jelentkezhessenek a felsőoktatásba. Ám úgy néz ki, a parlamenti képviselők maguk sem tudnák megugrani az új, szigorúbb kritériumot. Ugyanis

a 199 politikusból mindössze 76-nak,

vagyis a 38 százalékuknak van legalább egy középfokú nyelvvizsgája.

Magyar Hírlap: Ellenőrizetlen és bizonytalan út az anyaméhbe

A magánbiznisz helyett az állami kontroll világába kell áthelyezni a lombikeljárásokat, és ezt néhány éven belül meg is lehet szervezni – olvasható a Magyar Hírlapban.

„Miután a Kaáli Intézetben nem kerül minden magzat beültetésre a méhbe, fölvetődik a kérdés, hogy

mi történik azokkal a megfogant emberi életekkel, amelyeket nem ültetnek be anyaméhbe”

– mondta Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes a Hír Tv-nek, ahol egyrészt Veres András püspök lombikprogrammal kapcsolatos elítélő szavairól kérdezték.

Semjént azzal kapcsolatban is faggatták, hogy a kormány jelentősen emeli a lombikprogram finanszírozási keretét, növeli az eljáráshoz szükséges gyógyszerek támogatását, valamint infrastruktúra-fejlesztést biztosít a beültetéseket végző állami intézmények számára. A miniszterelnök-helyettes szavaira Kaáli Géza intézetvezető is reagált.

Szerinte a megtermékenyített, ám be nem ültetett petesejtekkel kapcsolatban a törvény világosan fogalmaz. „A betegek kérhetik, hogy embriói­kat későbbi felhasználás céljából lefagyasszák, azt más meddő párnak vagy egy arra jogosult intézetnek felajánlják kutatási célra. Emb­riókkal nem kereskedhetnek a Kaáli Intézeten keresztül, és nem is dobják ki őket” – fogalmazott a professzor.

Magyar Idők: A Soros-hálózat készül utcai akciókra

A Gyurcsány-párt azzal vádolja a Fideszt, hogy zavargásokat szervez ősszel, miközben a különféle „polgári engedetlenségi” akciókat épp a Soros Györgyhöz köthető csoportok és aktivisták helyezték kilátásba korábban –írja a Magyar Idők.

Utcai zavargások szervezésével vádolta a kormányt Gréczy Zsolt, a Gyurcsány-párt szóvivője tegnapi sajtótájékoztatóján, ahol a Fideszt tette felelőssé a 2006-os őszi eseményekért is. Ismert,

Rogán Antal egy hétvégi tévéinterjúban jelezte: terhes, nehéz és éles küzdelemre számít a választási kampányban,

amelyben eddig nem használt eszközöket, akár utcai zavargásokat is el tud képzelni. – Vannak olyan külföldi erők, amelyek ezeknek a szervezésében aktívan szerepet vállalnak – jegyezte meg a Miniszterelnöki Kabinetiroda vezetője, aki reményét fejezte ki, hogy végül ezeket az utcai zavargásokat el tudják kerülni.

Lapszem – 2017. Szeptember 2.

0

Szombat van, Rebeka és Dorina napja. Már itt is van a friss, ropogós lapszemle. Vegyék, vigyék!

Népszava: A Fidesz jobbról előzi a Jobbikot

A pártválasztók több mint fele a Fideszre szavazna, ebben körben ráadásul tovább csökkent a Jobbik és MSZP támogatottsága – idéz a Republikon Intézet augusztusi közvélemény-kutatásából a Népszava.

Figyelemre méltó, hogy míg a Jobbikot a közvélemény inkább szélsőjobboldali pártként, a Fideszt pedig konzervatívként kezeli, a két párt hívei – a kutatás szerint – csaknem ugyanolyan arányban tartják magukat jobboldalinak. Sőt, a Fidesz hívei még egy kicsit jobboldalibbak is, mint a jobbikosok.

Magyar Nemzet: Drágább lehet Paks2

Bár erről hallgatnak idehaza, de az orosz közbeszerzési dokumentációból is kiviláglik, amire már többen fölhívták a figyelmet: a paksi beruházás drágább lehet a tervezettnél olvasható a Magyar Nemzetben. Ugyanis már ebből az elsők között kiírt tenderből kiderül: az eredetileg tervezett árnál jelentősen drágább ajánlatot adott le a két cég.

Az orosz Szilovije Masini 979 millió euróért (299 milliárd forint), a GE Hungary által vezetett konzorcium 820 millió euróért (250 milliárd forint) végezné el a munkát. Így utóbbi 50 millió euróval (mintegy 15 milliárd forint) magasabb ajánlatot adott be. Bár még nem született végleges döntés, de a közbeszerzési kiírás szerint a szerződéskötésnél jelentős mértékben számít a pályázati ár, így akár ki is lehetne jelenteni, hogy a GE Hungary konzorciuma fogja szállítani a turbinákat.

Korábban hazai politikusok azt hangoztatták, hogy a kétoldalú kormányközi megállapodás alapján a 12 milliárd eurós beruházás mintegy 40 százalékát magyar vállalkozók valósíthatják meg. Márpedig a General Electric egy amerikai cég, de mivel van egy magyar leányvállalata, így ezt már hazaiként lehet elkönyvelni, hiszen magyarországi adózóról van szó. Ily módon a GE – ha nyer – csak ezzel a tenderrel az összberuházással járó 40 százalékos hazai céges kvóta mintegy 17 százalékát kimerítené.

Magyar Hírlap: A fővárosi MSZP-sek egyeztetnek a DK-val

A szocialista pártban mindenki Szegedre figyelt a hétvégén, mi sül ki Botka László értelmiségi találkozójából, kiderül-e merre van az előre, de semmivel nem lettünk okosabbak, sőt… – mondta egy szocialista forrás a Magyar Hírlapnak.

Azért, mert az MSZP budapesti alapszervezeteiben a bizonytalanság tovább nőtt, mivel a párt alapszabálya értelmében a jelöltállításról helyi szinten kell dönteni, s abban az esetben ha a felsőbb pártszervezet akarna jelöltet javasolni egy választókerületben, akkor erre a helyi szervezetnek rá kell bólintania. Fönt azonban nem mondanak semmit, s maga a tagság csak pletykákból értesül arról, éppen ki lehet a jelölt, a színfalak mögött kiről egyeztetnek.

A lap egy másik MSZP-s forrásunktól azt hallotta, hogy mivel az Együtt elhatárolódott a Botka által meghirdetett közös pártlistától, így például Rákospalotán romlottak a párt választmányi elnöke, Szigetvári Viktor esélyei. A közös listán Gyurcsány Ferenc nevét emlegetik, hogy egyéniben őt indítanák. Az MSZP miniszterelnök-jelöltje által „kinevezett” Tóth József, Angyalföld polgármestere különösebben nem mélyül el az előmunkálatokban – tudtuk meg.

Magyar Idők: Felsőbbrendűnek tartja magát a nyugati elit

Három oka van annak, hogy a nyugat-európai politikai elitek nagy része, párthovatartozástól függetlenül, élesen támadja Magyarországot, a magyar kormányt – mondja a Magyar Időknek Deutsch Tamás, a Fidesz európai parlamenti képviselője.

Teszik mindezt úgy, hogy meg­győződésem szerint még a saját közvéleményük többsége sem ért egyet velük. Az egyik ok az, hogy a régebbi uniós tagállamok nemes egyszerűséggel felsőbbrendűnek, európaibbnak tekintik saját magukat a 2004-ben, illetve azt követően az unióhoz csatlakozott országokhoz képest. Kisajátítják az úgynevezett euró­pai értékek képviseletét, és nem értik, nem is akarják megérteni Kelet-Közép-Európát. Számonkérő módon folyamatosan a szemünkre vetik, hogy az „európai értékeknek” mindenhol érvényesülniük kell, pedig ezeket nem csak az unió régi tagállamai képviselik.

Az EU-t ma 28 ország alkotja, a 2004 után csatlakozott államok gondolkodásmódja, megközelítése, politikai-kulturális értékei ugyanúgy egyenrangúak, mint a nyugatiaké. Másodjára, a nyugat-európai országok részéről már huzamosabb ideje nincs semmilyen politikai innováció, nem képesek új víziókkal előállni. Harmadrészt pedig a migráció kapcsán a régebbi tagállamok elitje gyökeresen más álláspontot képvisel, mint az új tagországok közvéleménye, vezetése.

Lapszem – 2017. augusztus 31.

0

Holnap már szeptember, de ma csütörtök van, és az Erikák, valamint a Bellák ünneplik a névnapjukat. Máris itt a friss, ropogós lapszemle, vegyék, vigyék!

Népszava: Csak a sürgős eseteket látják el a fogorvosok

A bajok tolmácsolásán kívül nem ígért többet az egészségügyért felelős államtitkár, Ónodi-Szűcs Zoltán tegnap, amikor újra tárgyalt Hermann Péterrel, a Magyar Orvosi Kamara Fogorvosi Tagozatának vezetőjével – olvasható a Népszavában. Előrelépés híján nem marad el a fogorvosok demonstrációja, hétfőn csak a sürgős eseteket látják el a közfinanszírozott rendeléseken.

Az államtitkár és a kamara vezetője legutóbb egy hete egyeztetett, mert ez a szakterület rendre kimarad a béremelésből, a praxis-díjak rendezéséből. Kamarai számítások szerint mára mintegy 24 milliárd forint hiányzik az ágazatból, ezért hónapok óta kérik a kormánytól: emelje a körzetekre, a kezelésekre jutó állami támogatást, mert a most rendelkezésükre álló havi átlagosan 800 ezer forintból nem gazdálkodható ki a praxisok működtetése, de a térítésmentes ellátások anyagköltsége sem. Nyomatékul szeptember első napjaiban mintegy ezer körzetben munkalassító akciót szerveznek ezalatt csak sürgősségi ellátást végeznek majd.

Magyar Nemzet: Csak a Fidesz egyetemén végzettek lehetnek közszolgák

2023. január 1-jétől az tölthet be vezető pozíciót a közigazgatásban, aki elvégezte a Nemzeti Közszolgálati Egyetem nemrég indult államtudományi mesterképzését – idéz az Index birtokába kerültkormányzati előterjesztésekből a Magyar Nemzet.

Az intézkedést nem felmenő rendszerben léptetnék életbe, vagyis az összes, már hivatalban lévő közszolgálati vezetőnek úgy kellene készülnie, hogy meg kell szereznie a papírt 2023-ig, ha meg akarja őrizni pozícióját. A javaslat ki is tér arra, hogy „a 2017-ben, illetve 2018-ban megkezdett képzések már 2021–2022-ben befejezhetők”. A Földművelésügyi Minisztérium ugyanakkor felvetette, hogy a jelenleg vezetői pozícióban lévők előnyben részesülhetnének a felvételi eljáráskor, az előterjesztők pedig ezt támogathatónak tartották – teszi hozzá a portál.

Magyar Hírlap: Meghosszabbítják a migráció miatti válsághelyzetet

A kormány a belügyminiszter javaslatára úgy döntött, hogy a tömeges bevándorlás okozta válsághelyzetet fél évvel, 2018. március 7-ig meghosszabbítja – idézi Kovács Zoltán kormányszóvivőt a Magyar Hírlap. Hozzátette: a szerdai kormányülésen megállapították, hogy Brüsszel eljárása Lengyelországgal szemben jogszerűtlen.

A kormányszóvivő emlékeztetett arra, hogy Pintér Sándor belügyminiszter múlt héten tett javaslatot a kabinetnek a szeptember 7-én lejáró, tömeges bevándorlás okozta válsághelyzet meghosszabbítására.

Kovács Zoltán hangsúlyozta: a nyáron bebizonyosodott, hogy a tömeges bevándorlás következtében nőtt Európában a terrorveszély, ezért a magyar emberek biztonsága érdekében továbbra is szükség van a határok szigorú ellenőrzésére. A kormányszóvivő beszámolt arról is, hogy a kormány szerdai ülésén áttekintette az Európai Bizottság Lengyelország ellen indított jogállamisági eljárásának legutóbbi történéseit, és megállapította, hogy Lengyelország a kettős mérce áldozata.
Közölte: a magyar kormány bírálja az Európai Bizottság döntését, mert egyértelműen bebizonyosodott, hogy a gyakorlatban az unió tagállamait nem azonos feltételek mentén ítéli meg.

A kettős mérce alkalmazását Magyarország kormánya elvi alapon elutasítja, és felszólítja a bizottságot, hogy feladatának megfelelően legyen a szerződések őre, és ne foglalkozzon politikai ügyekkel – fogalmazott.

Magyar Idők: Elveszítheti nyugdíjas támogatóit az MSZP

Kifejezetten a nyugdíjasbázis visszaeséséből fakad az MSZP támogatottságának csökkenése – ismerték el a Magyar Időknek vezető szocialista politikusok. A közvélemény-kutatások alapján a pártban elkerülhetetlennek tartják a széles körű összefogást, aminek kereteiről még az idén meg szeretnének állapodni, hogy a közös kampányt időben elő lehessen készíteni.

Hiába ígéri Botka László, az MSZP miniszterelnök-jelöltje a korábban éppen az ő szavazatával is elvett 13. havi nyugdíj „visszaadását”, vagy hogy a 65 évnél idősebbeknek ingyenessé tennék a gyógyszereket. Szocialista elnökségi forrásaink a Magyar Időknek elismerték, hogy a Závecz Research legutóbbi, a párt népszerűségének további csökkenését mutató kutatásának eredménye egyértelműen a nyugdíjasbázis visszaeséséből fakad.

 

Lapszem – 2017. Augusztus 29.

0

Ha kedd van, akkor a Beatrixok és az Ernák ünneplik a névnapjukat. Itt a friss, ropogós lapszemle, vegyék, vigyék!

Népszava: A fiatalok befogadnának menekülteket az országba

Az Orbán-kormánynak már nem is Brüsszelt, hanem az egész világot kellene megállítania – olvasható a Népszavában. A Világgazdasági Fórum friss jelentéséből ugyanis az derül ki, hogy miközben a magyar kabinet kitart a totális bezárkózás politikája mellett, addig világszerte a 18-35 évesek túlnyomó többsége, 72,6 százaléka befogadná a menekülteket az országába. Mi több, a megkérdezettek negyede, 27,3 százaléka a saját otthonába is befogadna menekülteket.

A háborúk és üldözések elől menekülő emberek orra előtt rendszeresen csapják be az ajtót a tehetős országok. A felmérés szerint ezzel a fiatalok nem értenek egyet, és kiábrándítónak tartják kormányaik szívtelen hozzáállását – vont mérleget Salil Shetty, az Amnesty International főtitkára, akit a szervezet közleménye idézett. Shetty – a Törökország partjainál holtan talált kisfiúra utalva – azt mondta: csaknem két év telt el azóta, hogy a világ megismerte Alan Kurdi tragikus fotóját, de a legtöbb ország még annyi menekültet sem volt hajlandó befogadni, amennyit saját maga vállalt.

Magyar Nemzet: Kocsmastop készül a bulinegyedben

Egyelőre négy lépésből álló intézkedéssorozat megtétele körvonalazódik a budapesti bulinegyed problémái megoldásának első ütemében – mondta el a Magyar Nemzet érdeklődésére Vattamány Zsolt (Fidesz–KDNP), Erzsébetváros polgármestere.

Közölte: megtartja korábbi ígéretét, és szeptemberben a VII. kerületi képviselő-testület rendkívüli ülése elé terjeszt egy átfogó rendeletmódosítási és intézkedési tervezetet. – A városrész kerületi önkormányzati képviselőivel, Oláh Lajos (DK) országgyűlési képviselővel, civil és szakmai szervezetek vezetőivel eddig folytatott egyeztetések alapján az szinte biztosnak látszik, hogy átszervezzük a takarítást, mert a lakosságot a zaj mellett az utcán eldobott sok szemét zavarja leginkább. Százmillió forintos értékben kiírtuk a pályázatot új takarítógépek beszerzésére, s megszervezzük a rendszeres hajnali, kézi erős takarítást – mondta a polgármester, aki szerint a készülő bulinegyedcsomag része lesz Erzsébetváros önkorlátozása is. Eszerint az önkormányzat tulajdonában álló ingatlant, üzlethelyiséget a jövőben nem adnak ki, nem adnak bérbe szórakozó- vagy vendéglátóhely céljára. Mint megtudtuk, természetesen ahol ilyen cégek jogszerűen tevékenykednek, ott a működés folyamatos lesz, de ha például bezárnak, netán csődbe mennek, a leendő bérlőket már más, a lakókat kevésbé zavaró tevékenységi körből választják ki.

Magyar Hírlap: Az ország, a családok erősödnek

Németh Szilárd szerint meg kell egyszer nézni, hogy lehet-e büntetőeljárást indítani azon NGO-k ellen, amelyek képviselői a törvények be nem tartására buzdítanak. Az ország, a családok erősödnek, minden mutató rendben van. A politikai cirkusszal foglalkozó ellenzéknek most arra van megbízása, hogy ezt a sikert tönkretegye

Az emberekkel együttműködve hosszú távú országépítés zajlik, aminek még nem értünk a végére – hangsúlyozta a Magyar Hírlapnak adott interjúban Németh Szilárd. A Fidesz alelnökét kérdeztük többek között a hamarosan kezdődő őszi ülésszakról, a közelgő választásról, valamint az ellenzéki sajtóhoz való viszonyulásáról is. A kormánypárti politikus, aki 2018-at követően is az országos politikában szeretne tevékenykedni, úgy látja: a közélet milyenségét nemcsak a pártok, hanem a sajtó is meghatározza, és meggyőződése, hogy utóbbi átvette az amúgy „nagyon gyenge lábakon álló” ellenzék szerepét.

Magyar Idők: Európában sokan állnak a magyar kormány mellett

Miközben sok nyugati politikus és a brüsszeli bürokraták rendre újabb támadásokat intéznek Magyarország migrációs politikája ellen, az internetes fórumokon, Facebook-csoportokban és a hírlapok online megjelenő cikkei alatt nagyszámú hozzászólás tanúskodik arról, hogy az „átlag európaiak” nagy része támogatja Orbán Viktor és a Fidesz–KDNP politikáját – írja a Magyar Idők.

Ennek egyik példája a Viktor Orbán Fanclub Deutschland Facebook-csoport, amelynek több mint 17 ezer követője van. De az olasz konzervatív közösségek is rendszeresen osztanak meg Magyarországról szóló cikkeket a kormányt támogató megjegyzésekkel.

A magyar politikát bíráló online sajtótermékek olvasói hozzászólásaiban is látható az az ellentmondás, ami a tömegmédia jelentős részének bevándorláspárti álláspontja és a nemzetközi olvasóközönség véleménye között feszül. A déli határzár második vonalának kiépítéséről kritikusan író angol nyelvű Al-Dzsazíra vonatkozó cikkéhez kapcsolódó kommentekben az olvasók Magyarország azon szuverén joga mellett álltak ki, hogy megvédhesse magát a migráns­özön ellenében. Más hozzászólók szerint a menekültek nem feltétlenül azonosak a bevándorlókkal.

Lapszem – 2017. augusztus 25.

0

Péntek reggel van, Lajos és Patrícia napja, mi pedig átnéztük, miről írnak az újságok.

Népszava: Újabb jogkör a Belügyminisztériumnak

A lap szerint Európán kívüli állam polgára, vagy ott bejegyzett cég a jövőben kizárólag a mindenkori belügyminiszter engedélyével fektethetne be egyes piaci szektorokban Magyarországon – ezt tervezi a minisztérium. miniszter jóváhagyásához kötnek – ez most Pintér Sándor.

Többféle szektorról szól a tervezet, 

a fegyver- és lőszergyártástól kezdve, az atomenergiával foglalkozó bármely piaci tevékenységen át, egészen a „kommunikációs csatornák” üzemeltetéséig.

Az engedélyt a polgári nemzetbiztonsági szolgálatok irányításáért felelős miniszter jóváhagyásához kötnek – ez most Pintér Sándor. Az MSZP-s Harangozó Tamás jogállami abszurdnak nevezte a törvénytervezetet.

Magyar Nemzet: Egyre több külföldi diák jön

Egyre több a külföldi hallgató a magyar egyetemeken, ami alapesetben jó, hiszen ők többnyire önköltséges képzéseken vesznek részt, olykor milliókat fizetve a hazai egyetemeknek – írja a Magyar Nemzet. Egyre többen jönnek ugyanakkor a kormány által 2013-ban életre hívott Stipendium hungaricum ösztöndíjprogramon keresztül.

A lap úgy tudja,

egyre nehezebben tudnak kollégiumi elhelyezést nyújtani az egyetemek

a program keretében érkező diákoknak. A kollégiumok kapacitása ugyanis véges, a magyarországi diákoknak sem tudnak mindig helyet adni. Országos átlagban 43 százalékos a kollégiumi túljelentkezés.

A program keretében érkező diákok szegény országokból jönnek, albérletet a támogatás ellenére sem tudnának fizetni. Van olyan budapesti felsőoktatási intézmény, ahol a külföldi hallgatók a kollégiumi férőhelyek 15-50 százalékát foglalják el. A kollégiumfejlesztési program második szakasza viszont a lap szerint már legalább féléves csúszásban van.

Magyar Idők: Terrorcselekménnyel is vádolhatják a körúti robbantót

A kormánypárti lap szerint várhatóan terrorcselekmény előkészületével is meggyanúsítják a Teréz körúti robbantás gyanúsítottját. Így amennyiben elítéli a bíróság,

akár életfogytiglant is kaphat.

Úgy tudják, a Központi Nyomozó Főügyészség ma folytatja a férfi kihallgatását.

A 24 éves P. Lászlót azzal gyanúsítják, hogy tavaly szeptember 24-én felrobbantott egy saját készítésű bombát Budapesten, a Teréz körút-Király utca sarkán. Két rendőr súlyosan megsérült. Idén februárban el is ismerte, hogy ő robbantott.

24.hu: Ötmilliós fizetés mellé is jár a kedvezményes hitel az MNB-ben

A portál szerint a Magyar Nemzeti Bank két alelnöke is kap nagyon olcsó hitelt a jegybanktól, és a havi 4,95 millió forintos bruttó bért felmarkoló ügyvezető igazgató is hozzájut a kedvező munkáltatói kölcsönhöz. Amíg az átlagember átlagosan 8 százalékos thm-re kap személyi kölcsönt egy kereskedelmi banktól, addig

az MNB-ben 1,9 százalékos kamatra adják ezt a fajta hitelt

– a kamat ugyanis a jegybanki alapkamat plusz egy százalék.

Ez a különbség a törlesztőrészletekben is megmutatkozik. Kb. 13-14 ezer forinttal kisebb törlesztőrészletet kell fizetnie annak a jegybanki dolgozónak, aki felvette a hatályos szabályzat szerinti maximumot, azaz 5 millió forintot ötéves futamidőre a munkahelyétől. Ráadásul 2015 augusztusától idén januárig akár 10 millió forintnyi személyi kölcsönt is adhatott ilyen méltányos feltételek mellett az MNB az alkalmazottainak.

Az MNB a portálnak azt is írta: Matolcsy György nem kapott munkáltatói kölcsönt.

Lapszem – 2017. augusztus 24.

0

Ma a Bertalanok ünnepelnek. Délután már 35 fok meleg is lehet, öltözzön mindenki hidegen. Itt a friss, ropogós lapszemle, Budapest és vidék, vegyék és vigyék!

Népszava: Törvénytelenül zárták be az Aurórát

Törvénytelenül záratta be a fideszes Kocsis Máté önkormányzata az ellenzéki rendezvényeket is befogadó közösségi teret – értesült a Népszava.

Az ombudsman már csaknem tíz évvel ezelőtt törvénytelennek minősítette a hasonló típusú „drograzziákat” – tiltakozott az Auróra elleni rendőri eljárás miatt június végén a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ). Mára kiderült, hogy a VIII. kerületi önkormányzat jegyzője valóban törvénysértően járt el, amikor a rendőri fellépés nyomán becsukatta a közösségi házban működő kioszkot és az intézményhez tartozó kerthelyiséget.

Az Auróra képviseletét ellátó Magyar Helsinki Bizottság adta hírül:  Budapest Főváros Kormányhivatalának minap kézbesített jogerős határozata megsemmisítette a kioszk esetében hozott jegyzői döntést. A jogszabály szerint a vendégek csekély mennyiségű kábítószer birtoklása vagy fogyasztása nem alapozza meg a szórakozóhelyek bezárását.

Magyar Nemzet: A szomszéd országoknak nevelünk válogatott futballistákat

Az elmúlt két évben összesen több mint tízmilliárd forinttal támogatta a kormány a határon túli futballt a Magyar Labdarúgó-szövetségen (MLSZ) keresztül – derül ki a Magyar Nemzet összesítéséből. A legtöbb pénzt, hárommilliárd forintot a Délvidék Sport Akadémia, ezen keresztül pedig a szerb másodosztályban szereplő Labdarúgó Klub Tsc (Topolya) kapta.

Másodosztályú csapatnak járt a második legnagyobb összeg is, a szlovák Liga 2-ben szereplő Komáromi Football Klub ugyanis 5,9 millió eurót, azaz nagyjából 1,8 milliárd forintot költhet a klub által használt stadion felújítására. A kapott pénzből lebontják a futballpálya körül lévő földsáncot, új fűtött füves pályát alakítanak ki, de lesz műfüves pálya is, valamint felújítják a meglévő öltözőket és lelátókat. Mindemellett új tribünt is építenek.

Magyar Hírlap: Eredményes volt a határzár megerősítése

A féléves adatok összehasonlítása alapján látható, hogy a jogi határzár szigorításának eredményeképpen folyamatosan nő az országban feltartóztatott és a határon kívülre visszakísért jogellenesen itt tartózkodó személyek száma – olvasható a Magyar Hírlapban. A legtöbb illegális határátlépő Pakisztánból, Afganisztánból és Szíriából érkezett.

Mint emlékezetes, az úgynevezett jogi határzárat 2015 szep-temberében „élesítette” a kormány, amikor az Országgyűlés 2015. szeptember 15. napjától hatályosan három új, a határzárral kapcsolatos bűncselekményt vezetett be a büntető törvénykönyvbe. Ezek a következők: a határzár tiltott átlépése, a határzár megrongálása, valamint a határzárral kapcsolatos építési munka akadályozása. A határzár tiltott átlépésének kísérlete szabálysértésnek minősül.

Gyakorlatilag nullára csökkent a határzárral kapcsolatos bűncselekmények száma 2017 első fél évében az előző év azonos időszakához viszonyítva a rendőrség honlapján közzétett adatok szerint. Tavaly januártól júliusig 3019 esetben valósult meg a határzár tiltott átlépése, a határzárat pedig 130 esetben rongálták meg, idén viszont egyelőre nem történtek ilyen cselekmények.

Magyar Idők: Új gyanúsított a Czeglédy-ügyben

Újabb iskolaszövetkezeti vezetőt gyanúsítottak meg Czeglédy Csaba ügyében – erősítette meg a Magyar Idők értesülését Szanka Ferenc, a Csongrád Megyei Főügyészség szóvivője. A hatóság kezdeményezte a gyanúsított előzetes letartóztatását a szökés, elrejtőzés, valamint az eljárás meghiúsításának veszélye miatt. Az előzetes letartóztatásról ma dönt a Szegedi Járásbíróság.

A bűnszervezetben elkövetett, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette miatt folytatott eljárásnak Czeglédy Csabával együtt immár összesen tizenhárom gyanúsítottja van. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal Dél-alföldi Bűnügyi Igazgatóságának Csongrád megyei vizsgálati osztálya legutóbb egy szombathelyi férfit vett őrizetbe. Ő egy bodajki székhelyű iskolaszövetkezet vezető tisztségviselője volt 2015 tavasza óta, és az alapos gyanú szerint a bűnszervezetben betöltött tevékenységével az állami költségvetésnek mintegy 181 millió forint vagyoni hátrányt okozott azzal, hogy ennyi áfát nem fizetett meg.

Lapszem – 2017. augusztus 23.

0

Melegszik az idő, és a Bencék ünneplik a névnapjukat. Mi meg gyorsan átnéztük a reggeli országos napilapokat, és már meg is érkezett a friss, ropogós a lapszemle.

Népszava: Áldatlan állapotok a hazai börtönökben

Augusztus 26-án jár le az ajánlattételi határidő a tervezett 8 új börtön kivitelezési munkáira másodszor kiírt közbeszerzési pályázaton – tájékoztatta a Népszavát a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnokságának (BVOP) szóvivője.

Orosz Zoltán szerint az új intézményekkel 2019-re megszűnik a sokat kifogásolt férőhelyhiány a hazai börtönökben. Első körben idén május elején eredménytelennek nyilvánították a közbeszerzést, mert a pályázó cégek messze túllépték a 102 milliárdos teljes fejlesztési csomagon belül építésre meghatározott 46 milliárd forintos keretet.

Magyar Nemzet: Egymilliárdos szerződés az MTVA-nál

Legalább egymilliárd forint összértékben kötött 16 közbeszerzési szerződést 2017 második negyedévében a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) – derítette ki a Magyar Nemzet a közmédia honlapján megjelent adatokból.

Ebből a legnagyobb tétel a 6×6 Taxival létrejött, két évre szóló, 500 millió forintos megállapodás. Az állami média dolgozóit már korábban is ez a taxitársaság fuvarozta Budapesten és ötven kilométeres körzetében, illetve néha vidékre is. Minden kocsiban lesz ingyenwifi, a szerződés alapdíja egyébként megegyezik a hatósági árral. A tenderen a Főtaxi és a Budapest Taxi is versenybe szállt, de elbuktak.

Magyar Hírlap: Rövidültek a kórházi várólisták

Jelentős mértékben sikerült csökkenteni a nyáron a várólisták hosszát a legfrissebb statisztikák szerint – olvasható a Magyar Hírlapban. A leghosszabb ideig a gerincstabilizáló műtétekre kell várniuk a betegeknek, a legkevesebbet pedig a sárospatakiak várnak szürkehályog-műtétre: mindössze két nap telik el a beavatkozásig.

Míg júliusban összesen több mint huszonnyolcezer-hétszázan szerepeltek valamilyen egészségügyi várólistán, augusztusra már csupán huszonhétezer-ötszázan várakoztak valamilyen műtétre. Vagyis, a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő (NEAK) adatai szerint egy hónap alatt több mint ezerkétszázötven beteg „tűnt el” a várólistákról. A legtöbben még mindig szürkehályog-műtétre várnak Magyarországon, az augusztus eleji állás szerint tízezer-háromszáznégyen. Ugyanakkor számuk egy hónap alatt majdnem háromszázzal csökkent, de kiderült az is, hogy erre a beavatkozásra átlagosan kilencvenhét napot kell várni, s ez pont eggyel kevesebb, mint júliusban, amikor kilencvennyolc napos türelmi időt regisztráltak.

Magyar Idők: A háttérhatalom embereit képezik a CEU-n

Bár a legfrissebb nemzetközi kutatás, a 2017-es ARWU-rangsor is cáfolja azt a balliberális mantrát, miszerint Soros György Central European ­Universityje (CEU) a világ egyik legjobb egyeteme, az kétségtelen, az intézménynek komoly hatása lehet a nemzetközi gazdasági és politikai életre – írja a Magyar Idők.

A CEU öreg­diákjai között keresve egymás után tűnnek fel külföldi miniszterek, államtitkárok, washingtoni tanácsadók, banki tisztségviselők, vagy uniós és ENSZ-szervezetek munkatársainak nevei – ezek jellemzően olyan emberekhez tartoznak, akik feltétlen hívei a tőzsde­spekulánsnak. A hálózatnak különösen szoros a román, a grúz és az afrikai beágyazottsága.

Utóbbi akár azzal is összefügghet, hogy a milliárdos Nyílt Társadalom Alapítványaival számos projektben együttműködő Világbank kelet-afrikai részlegének volt igazgatója, Peter Eigen a Transparency Interational első számú alapítója. Eigen nagy tisztelője Sorosnak, akivel együtt indították el 2002-ben a Publish What You Pay kampányt, amelyhez világszerte több mint nyolcszáz nem kormányzati szervezet csatlakozott az évek során.

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK