Kezdőlap Címkék Tanár

Címke: tanár

Végezne Momóval a Jobbik

0

A Jobbik Ifjúsági Tagozata szerint a kormányzat nem kezeli megfelelően a fiatalokra leselkedő veszélyes online tartalmakat.

Mint közleményükben írják, a legnépszerűbb közösségi oldalon az úgynevezett Kék Bálna kihívós játék után a legújabb félelemkeltés most a Momo nevezetű horrorisztikus fiktív figura, amely levélben fenyegeti a gyerekeket. Ez a „játék” nemrég egy 15 éves magyar kislányt hajszolt az öngyilkosságba, ami mutatja, hogy hazánkba is begyűrűzött és áldozatokat szed ez a veszélyes jelenség.

A családi háttér mellett óriási felelőssége van az oktatásnak is ezen internetes veszélyforrás elhárításában. Szerintük már az általános iskolában tanítani kellene a helyes internet- és közösségimédia-használatot, és ezt a Nemzeti Alaptantervben is szükséges volna rögzíteni.

A Jobbik Ifjúsági Tagozata szerint az üzenekre nem kell reagálni, és ha a gyerekek ilyet tapasztalnak, akkor forduljanak a szüleikhez, nagyobb testvéreikhez vagy a tanáraikhoz.

Az én népem, az én bűnöm, az én hazám

Mindig azt mondom, hogy nem érdekel, nem tartozom oda, le van ejtve, de azért ez nem teljesen igaz.

Tegnap, mikor megszavazták azt az ocsmány törvényt, tényleg nem érdekelt különösebben, meggyőződésem, hogy most már el kell menni a falig, különben érdemi változás megint nem lesz, ahogy a rendszerváltás idején sem volt.

Viszont amikor a fehér bőrű és keresztény gyökerű emberekről , illetve munkavállalókról olvastam, akkor összeszorult a torkom, ahogy akkor is, amikor láttam azt a képet, amin egy fehér család van feliratozva, hogy “azonos rasszú fiatalok ismerkednek”, meg a kisfiúra, hogy “nincs átoperáltatva”, a többire már nem is emlékszem.

Személyes érintettség ez, persze. Az én családom nem fehér, a gyermekeim félvérek, a férjem ázsiai, apám fehér, anyám is részben, részben mongol, én is mongol folttal születtem, de fehérnek nézek ki, az is vagyok javarészt, bár ezt mostanában kimondottan szégyellem.

Elsős gimnazista volt a fiam, és én bementem minden tetves szülői értekezletre, pedig gyűlöltem azokat, de bementem a gyerek miatt. Nagyon kedvesnek tűntek a tanárok a Budenz József gimnáziumban, franciát tanult a fiam második nyelvnek, mert a német betelt, és az a nő, a franciatanár lett az osztályfőnöke is.

A magyar tanár szélsőjobbos volt, nem hiszem, hogy akkor a Jobbik már létezett, de az igény erős volt rá. Persze, okosak a gyerekeim, ahogy általában a különböző rasszok keveredéséből születettek, szépek is, nem volt velük semmi baj, de valahogy mégis szúrta a szemét a létezésük néhány tanárnak. Nem voltak nyíltan rasszisták, ugyan! Csak olyasmi hangzott el órán, tollbamondáskor, hogy “kisfiam neked nem okoz gondot magyarul írni?”

Akkor még a gyerekek csak vendégségben jártak itt, alig beszéltek koreaiul, Magyarországon születtek, ott éltek, ott nőttek fel, és én vagyok az anyjuk. A tanárnő ezzel tökéletesen tisztában volt, és mégis megkérdezte. Pici, apró szúrások történtek, de ilyesmiből nem kell sok, a gyerekek hamar ráéreznek az ellenszenvre, és máris megvan, hogy miért kell valakit utálni, kiközösíteni, megalázni. Akkor a fiam már hosszú évek óta taekwondózott, nyaranta Koreában. Itt levizsgázott egy danra, hol máshol, ha nem Koreában, ahonnan ez a harcművészet származik. Néhányan örültek, a többség a klubban irigy lett. Érdekes módon nem a gyerekek, a felnőttek. Az edző, a helyettese, más felnőttek. Azt mondták nekem, hogy gratulálnak, de rövid idő elteltével a fiam nem akart edzésre menni, holott korábban imádta.

Kiutálták maguk közül negyvenes felnőtt férfiak a gyereket, mert nekik hosszabb időre volt szükségük ugyanazon teljesítmény elérésére, mint a fiamnak. A kislányomat egy fiú hetedikben fogdosni próbálta. Ő akkor még Rózsadombra járt, a Törökvészi úti általános iskolába. Nem engedte, de a gyerek nagyon erőszakos volt, ráadásul a többi lányt ez nem zavarta, így még erőteljesebben próbálkozott, nem kellett volna. Megfogta a lányom a fejét, és egyszer, de jó alaposan, beleverte az ajtóba. Az ajtó kiszakadt, az akkor 18o centis fiú orra eltört, egy foga kiesett. Hiába tanúsította az osztály többsége, hogy a gyerekem csak magát védte, ki akarták rúgni, behívattak és azt mondták, hogy a “gyerek ne vigye be az ázsiai kultúráját az iskolába”.

A javítást ki kellett fizetni. Elhoztam, mentünk másik iskolába, ott jobb volt, egy évig, aztán gimnázium, és kezdődött minden elölről. Apám beteg lett, vidékre költöztünk közben. Minden hónapban cirkusz volt a MÁV bérlet vásárlásakor, mert nem tudták, és nem akarták leírni a nevüket. Minden áldott nap, ugyanaz az ellenőr, ugyanazon az agresszív, arrogáns hangon, csak az én gyerekeimtől kérte el a bérletet, esténként a helybeli neonáci huszonévesek kiabáltak az iskolából hazaérkező kislány után, hogy “adok pénzt, jössz baszni?”. Legtöbbször futva jött az állomásról, sokszor sírva.

Én akkor Budapesten dolgoztam, a férjem Svédországban, anyám ugyan mit tehetett volna egymaga. Voltak barátaik, persze. De sokkal több ellenség, akiket még csak nem is ismertek. Gengekbe tömörültek a helybéli fiatalok, voltak cigányok, és neonácik. Voltak, akik nem akartak bandákat, és valahol a semmi közepén az én gyerekeim, akik megpróbáltak beilleszkedni, a siker legkisebb reménye nélkül. A fiam egész apró betűkkel kezdett írni, akkor már két danos volt, a másodikat is Koreában tette le, Magyarországon nem volt hajlandó taekwondózni többet, meghúzta magát, félt, érzékeny, sérült lelkű gyerek lett, míg a lányom épp ellenkezőleg, csak azért is megvédett mindenki mást, aki gyenge volt, mint valaha ő, nem engedte, hogy bárki bántsa őket.

Aztán egy nap négyen jöttek ellene, felnőttek, és kis híján megölték. A fejét rúgták Martens bakanccsal, elájult, bele az árokba, azt hitték talán, hogy vége, ott hagyták. Akkoriban történt, hogy az egyik zaklató anyja bement a polgármesterhez, hogy “vegyék el tőlünk a magyar állampolgárságot, mert nem vagyunk rá méltók”. A postaládánkba szemetet és döglött madarat dobáltak, apám meghalt, egy rokona, egy ismerőse, egy állítólagos barátja sem jött, hogy kifejezze a részvétét, két koreai pap búcsúztatta a kérésemre.

Eljöttünk, hogyne jöttünk volna el. És ez már nem számít, és tényleg nem fáj, több, mint tíz éve magunk mögött hagytuk Magyarországot, soha nem vágytam vissza, egy pillanatig sem volt honvágyam, gondolom érthető. Ma felmerült, pont itt a Facebookon, hogy legyek büszke a hazámra, jót nevettem rajta. Igazából, mikor ilyeneket olvasok, nem is a régi történéseket élem újra, hanem azt érzem, hogy talán más gyerekek, más szülők, és más nagyszülők most élik át azt, amit nekünk kellett. Talán mert homoszexuális a gyerekük, talán mert félvér, mint a mieink, talán mert cigány, vagy bármiben más, és mint ilyen, gyengébb, támadhatóbb, a horda pedig meg fogja támadni minden esetben, hiszen így működik, lám, hogy félnek a migránsoktól azok, akik soha nem láttak még bevándorlót, vagy menekültet, lám az elhíresült pirézes kísérlet is milyen eredménnyel járt, és az arab számok?

Nagyon sok ismerősömnek ez szomorú, meg kellemetlen, és sajnálja, de soha nem élte át, mit jelent kitaszítottnak lenni, és mennyire szörnyű úgy az élet minden egyes pillanata, amit odakint, más emberekkel kell tölteni. Mindkét gyerekem lelkileg súlyosan sérült, ahogy nem véletlen, hogy a 61 éves korában Magyarországról eljött anyám azóta egyszer sem ment vissza, még látogatóba sem. A férjem nagyon sok mindenről nem is tud, egyszerűen szégyelltem elmondani, mert az én népem, az én bűnöm, az én hazám…..volt.

Nem szóltál

Nem szóltál, amikor lenyúlták a magánnyugdíj-pénztárakban tartott háromezermilliárdot. Nem a te ügyed volt, nem volt ott pénzed, miért is szóltál volna. Így jártak, gondoltad magadban.

Nem mentél ki az utcára, amikor belerúgtak a tanárokba, átkapcsoltál a másik híradóra, amikor azt mutatták, hogy kicsesznek a diákokkal. Hallgattál, amikor megrövidítették az egyenruhásokat, a civileket.

Nem vagy tanár, diák. Sem rendőr, katona, tűzoltó. Nem vagy civil. Azt hitted, megúszhatod, hogy rád soha nem kerül sor.

Nem szóltál, amikor kisemmizték az ápolókat, az ápoltakat. Időseket, fiatalokat. Páros lábbal beleszálltak a nagymamákba, a kismamákba. Nem vagy ápoló, nem vagy ápolt. Nem vagy még nagymama, nem vagy már kismama.

Sajnáltad őket és remélted, ha csendben maradsz, megúszod valahogy.

Nem szóltál, amikor rossz lett a kéményseprőknek, a pékeknek, a zöldségeseknek. Miért is mondtál volna bármit! Kéményt csak messziről láttál, kenyeret soha nem sütöttél, zöldséget csak vásároltál, el soha nem adtál.

Nem a te ügyed volt ez sem. Sajnáltad azokat, akiknek rossz lett, de hát ilyen az élet, nem lehet mindenkinek mindig jó.

Amikor a devizahiteleseket cserbenhagyták, nem szóltál, mert neked nem volt devizahiteled. Az ember addig nyújtózkodjon, ameddig a takarója ér. Ha nincs kölcsön, nincs tartozás, mondtad, és közben sajnáltad azokat, akiknek elvitte a bank a házat a fejük fölül.

Nem szóltál, amikor éhező gyerekekről hallottál. Nem mentél az utcára, nem vonultál, nem tiltakoztál. Sajnáltad szegényeket, miközben magadban örültél, hogy nem vagy gyerek, és nem vagy olyan szegény, mint azok, akiknek még nálad is kevesebbjük van.

Nem szóltál, amikor láttad a hazájukból elűzött menekülteket. Nem vagy menekült, gondoltad magadban, falak vannak körülötted, tető a fejed fölött. Van otthonod, nem kell házat, hazát, szülőföldet és minden ingóságot magad mögött hagyva idegen országok ismeretlen pályaudvarain várakoznod.

Nem szóltál soha, amikor szólhattál volna. Nem tiltakoztál, nem vonultál. Pedig, és ezt ott legbelül te is tudod, belőled is bármikor lehet egyenruhás, vagy civil, ápolt, vagy ápoló. Menekült, pék, zöldséges, nagymama és idős ember, vagy éppen fiatal.

Devizahiteles, kéményseprő.

Bárki lehet bármelyikünkből.

Pukli hátat fordít a politikának

0

Pukli István üstökösként robbant be a magyar közéletbe, amikor a Tanítanék mozgalom egyik arcaként társaival együtt tízezreket vitt ki az utcára. A Kossuth téren megtartott, utóbb szimbolikussá nőtt “esernyős tüntetés” nyílt szembenállás volt az akkor még Hoffmann Rózsa nevével fémjelzett, sokak által károsnak tartott oktatási rendszerrel szemben.

Pukli a budapesti Teleki Blanka igazgatójaként vált ismertté. Amikor az intézménybe érkezett, nem túl nagy lelkesedéssel fogadták, a diákok még tüntettek is ellene. Fideszes ejtőernyősnek tartották, és ennek volt is alapja, mert Pukli valóban közel állt Orbán Viktor pártjához. Ám iskolaigazgatóként viszonylag hamar konszolidálta a viszonyokat, tekintélyt szerzett magának, és a vele szembeni ellenérzések is fokozatos csökkentek.

Amikor a Miskolci Hermann Ottó Gimnázium tanárainak nyílt levele nyomán elindult

a Tanítanék mozgalom, Pukli a szerveződés egyik arcává vált.

Ám a reményteljesnek induló – tanárokat,diákokat, szülőket és másokat – megmozgató Tanítanék idővel szép csendben elhalt. Hivatalosan még létezik, de már régóta nem hallani róluk semmit.

Fél évvel ezelőtt ezelőtt Pukli bejelentette, hogy politikai pályára lép. Az általa alapított Polgári Világ Pártja azonban nem tudott jelentős tényezővé válni, és betagozódott a sok kicsi, az kormánytól és az ellenzéktől egyenlő távolságot tartani akaró pártok közé.

Pukli István, aki a politikával történő kacérkodás után jelenleg történelemtanárként dolgozik egy budai általános iskolában, a Magyar Nemzetben megjelent szerdai interjúban bejelentette: hátat fordít a politikának és nem kizárt, hogy a Polgári Világ Pártjából is távozik.

14 éves diákjait zaklatta egy médiaiskola vezetője

0

A bizonytalan, bátortalan lányokat kereste „Misi bácsi” a Hír TV szerint. Amint elmúltak 14 évesek, több lánnyal le is feküdt. Úgy bukott le, hogy egy szülő meglátta csókolózni egy kislánnyal.

„Voltak ölelkezős, lányokkal csókolózós fotók,

nyelvnyújtogatós, póló alá nyújtogatós, rengeteg. Volt két belsős lány, akinek az volt a dolga, hogy bárhonnan Balatonról, Párkányból, bárhonnan megérkeztek, válogassa le a fotókat. És ki volt adva utasításként, hogy egyetlenegy fotó nem kerülhet föl róla az internetre” – ezt mondta a Hír TV Riasztás című műsorának az iskolába járó egyik kislány édesanyja. A gyerekek is titkolták, mi történik a táborokban és az iskolában.

Egy apuka azt mondta: „Nem azokra a lányokra figyelt oda igazán, akikkel minden rendben volt, hanem

teljesen tudatosan az olyan kislányokat hálózta be, aki egy kicsit bizonytalan volt, bátortalan volt, hiányzott neki a szeretet,

nem volt esetleg apukája, anyukája, vagy meghaltak a szülei.”

A tanár úgy bukott le, hogy az egyik szülő meglátta csókolózni egy kislánnyal. A család feljelentést tett.

A nyomozás során kiderült, hogy Misi bácsi – ahogy a gyerekek hívták –

évtizedek óta molesztálhatott hetedikes-nyolcadikos lányokat.

Korábban egy budapesti általános iskola földrajztanára volt, egy ottani volt diákja elmesélte, hogy vele három nappal a 14. születésnapja után feküdt le, de addig is „minden egyéb dolgot, ami éppen azzal nem jár együtt, megcsinált”.

A Riasztás 21 órakor kezdődő adásából az is kiderült, hogyan reagált a tanár a vádakra.

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK