Kezdőlap Címkék Szél Bernadett

Címke: Szél Bernadett

Szél: Werbernek nem jár sikerdíj

0

Az új elnökség már foglalkozik a Werber-üggyel, mondta Szél Bernadett arról, hogy a kampányguru szerint több mint tízmillió forinttal tartozik neki az LMP.

A magyarnarancs.hu számolt be arról a két levélről, amelyekben a kampányban az LMP-t segítő, majd a pártot még a választások előtt hirtelen otthagyó Ron Werber ügyvédje arról ír, hogy elszabotálta a kampányt a párt és nem fizették ki a tanácsadó járandóságát.

A márciusban kelt levelek szerint a párt vezetése rendszeresen megkerülte Werbert olyan ügyekben, melyek irányításával eredetileg őt bízták meg, halogatták a fontos döntéseket

„kulcsfontosságú kampányeseményeket téve középszerűvé, hatástalanná, sőt, néhány esetben kontraproduktívvá“.

Werber ügyvédje szerint a közös munka ellehetetlenítése mellett több mint 10 millió forintot nem fizetett ki a tanácsadónak a párt. A Magyar Narancs úgy tudja, hogy egyik levélre sem válaszolt az LMP.

Szél Bernadett minderre hétfőn este a Hír TV Egyenes beszéd című műsorában úgy reagált, hogy Ron Werber magára hagyta őt a kampány utolsó heteiben, ezért ebben a helyzetben „ambivalens dolog” sikerdíjat követelni.

Arról is beszélt, hogy pontosan nem tudja, miért hagyta ott az LMP-t Werber, mert nem ő tartotta a kapcsolatot vele, de valószínűleg nem volt elégedett azzal, ahogy a párt kampánya ment. Szél szerint viszont szó sem volt arról, hogy elszabotálták volna Werber tanácsait. Amivel egyetértett a párt vezetése, azt megcsinálták, amivel nem, azt pedig nem. Szél Bernadett hangsúlyozta, hogy ő maga is ragaszkodott ahhoz, hogy a pártnál legyen a végső döntés joga a kampánnyal kapcsolatban. Arra is utalt, hogy voltak olyan tanácsai Werbernek, amelyeket anyagi vagy más korlátok miatt nem tudtak megvalósítani. Szerinte ezt egy tanácsadónak tudomásul kell vennie.

„Nekem a kampányfinisben nem az volt a dolgom, hogy Ron Werberrel levelezzek”

– mondta arról, hogy a vitás kérdésekről nem ért rá tárgyalni a tanácsadóval. Azt mondja, neki is át kell nézni, hogy pontosan mi történt, mert nem Werber távozásával foglalkozott a választások előtt, hanem a választókkal.

A pénzzel kapcsolatban elmondta még, hogy havidíjat kapott Werber, emellett pedig egy nagyobb összegű sikerdíjban állapodtak meg. Ez lett volna az a bizonyos több mint 10 millió forint, de Szél szerint ez a pénz nem jár Werbernek, miután otthagyta a pártot. Többször is hangsúlyozta, hogy maga a tanácsadó mondta azt, hogy egy kampányban az utolsó hetek a legértékesebbek, miközben ő maga pont akkor nem volt jelen.

Szél azt is hozzátette, hogy mivel szigorú gazdálkodást folytat a párt, egyébként ki tudnák fizetni Werbert, ha mindenképpen szükséges lenne.

Bréking nyúz, május 27. – Tudósítás a másik valóságból

0

Igazi kis vegyestálat sikerült ma összeállítanunk. Van itt minden, mi szem, szájnak ingere: sápítozás az LMP-ben (és persze egy oldalvágással a Jobbikban) kialakult feszült helyzetről; Mellár ócsárlásáról és általában is az emberileg vállalhatatlan ellenzékről; a migránsokat segítő – trükkösen nem civileknek, hanem NGO-knak mondott – szervezetekről; s végül arról, hogy a műanyagszigetek nem is léteznek, csak riogatják velük szegény nyugati embereket.

 

Echo TV – Emberileg vállalhatatlan az ellenzék

A tévé Civil kör műsorának a vendégei véleményezték többek között Bősz Anett kilépését a Párbeszédből, valamint Mellár Tamás belépését a frakcióba, megmentve azt. Pesty László úgy fogalmazott: Mellár Tamás a magát konzekvensen mindig konzervatívnak és függetlennek tartó ember szépen megmentette a Párbeszéd frakcióját. Bősz Anett pár héttel azt mondta, belép ebbe a frakcióba. Ezzel szemben most azt mondta, nem látja annak lehetőségét, sem politikai akaratot, sem eszközt, sem semmit, hogy itt liberális politizálást folytathasson. Miért tette volna, ha nem így van? – tette fel a kérdést Pesty László.De jelen esetben, aminek egyszerűbb az olvasata és egyébként egy disznóság, hogy Mellár, aki saját magát konzervatív gondolkodónak aposztrofálja egyszerűen csak belép ebbe a frakcióba.

Pedig megígérte a választási kampányban, erre építkezett, hogy ő független keresztény-konzervatív, ezzel szemben most elfogadta a baloldal támogatását és pénzét – tette hozzá.

Ferencz Orsolya úgy vélekedett: ez az elvtelenségnek a magasiskolája és a gusztustalanságnak a folytatása, amit egyébként a kampány során is mutatott a baloldal. Felidézte, hogy egyébként Herényi Károly és Lendvai Ildikó is korábban arról beszélgetett, hogy azok tették jól, akik a Fideszre szavaztak.Hiszen, így a legjobbat tették az országnak, mert emberileg vállalhatatlanok azok, akik ma az ellenzéket képviselik.

Origo – Újabb ellenzéki párt szakad: az LMP kongresszusa fellázadt

A teljes ellenzékhez hasonlóan az LMP-ben is folytatódnak a belharcok, az elnökség ismeretlen tagokkal lett tele  – írja az Origo hivatkozva a PestiSrácokra. A portál szerint ennek a jele, hogy ugyan az LMP két társelnöki posztjáért kihívó nélkül csak ketten indultak, Szél Bernadett és Keresztes László Lóránt, ám az előbbi csak 60, az utóbbi pedig 77 százalékos támogatást kapott.

A küldöttek a vártnál gyengébb választási szereplés mellett az LMP iránytű nélküli, sodródó politizálása miatt is büntették a párt miniszterelnök-jelöltjét.

A portál LMP-s forrásai szerint komoly esély van arra, hogy a párton belüli konfliktusok (amelyeket Sallai R. Benedek és Hadházy Ákos verekedése is jelzett) tovább éleződnek, és – a Jobbikhoz hasonlóan – pártszakadáshoz közeli helyzet állhat elő az LMP-ben is.

 

888.hu – Több mint száz NGO segít a migránsoknak Európába jutni

Két év alatt körülbelül 114 civil szervezet és 7 356 önkéntes vett részt Leszbosz szigetén a migránsokkal kapcsolatos akciókban. Ha kellett mentették őket, de ruhát, élelmet és jogi segítséget is nyújtottak nekik, valamint tanácsokkal látták el őket, hogy könnyebben boldoguljanak útjuk további részén – írja a portál, amely felidézi, hogy Charalampos Athanassiou görög parlamenti képviselő érdeklődött az NGO-k munkájáról, amelyre két minisztertől, a hajózásért és a bevándorlásért felelős miniszterektől érkezett a megdöbbentő válasz.

A válaszaikból kiderült, hogy nem tudják megfelelően ellenőrizni ezen civil szervezetek tevékenységért, amiért a két miniszter egymást kezdte el okolni.

Olaszországban sem jobb a helyzet, ott is aktívak tevékenykednek az NGO-k. Az elmúlt két napban 1500 migráns mentettek a tengerről. Az illegális bevándorlóknak közel a felét a Sea-Watch és a Sea-Eye szervezetek mentették.

Figyelő – A nem létező Csendes-óceáni szemétsziget egy sokkal veszélyesebb dologra mutat rá

A National Geographic legfrissebb címlapjával, ami egy jéghegyre hasonlító óceánban úszó nejlonzacskót ábrázol, újramelegítette az óceánok műanyag szennyezésének témáját. Ezzel még nem lenne probléma, csakhogy ezzel együtt újra szétterjedt a szemétsziget legendája. Erről a szigetről már annyiszor olvashattunk, hallhattunk, viszont – nem véletlenül – nem láttuk soha, írja a Figyelő. Adódik a kérdés. Vajon miért nem készült még légifelvétel erről a lebegő óriásról, amely állítólag még a hatalmas amerikai államnál is kétszer nagyobb.

Egész egyszerűen azért, mert a szó szoros értelmében nincs olyan, hogy szemétsziget.

Ez természetesen nem azt jelenti, hogy az óceánok nem szennyezettek műanyaggal. Csakhogy amit szemétszigetnek neveznek, az inkább egy szemétfolt, ami szabad szemmel nem is igazán látható.

A téma drámai tálalása egyértelműen arra szolgál, hogy a világ bűntudatra leghajlamosabb embertípusát, a nyugati embert sokkolja.

 

Több egyeztetést tartanak a jövőben az ellenzéki pártok

0

Egy fal dőlt le azzal, hogy az Országgyűlés ellenzéki pártjai egyeztettek egymással a jövőbeli munkáról – ezt mondta Szél Bernadett, az LMP társelnöke a mai tárgyalás után. Az MSZP-Párbeszéd szövetség ellenzéki kerekasztal létrehozását kezdeményezi.

A tárgyaláson az összes ellenzéki párt képviselője részt vett. A megbeszélésről Szél Bernadett részleteket nem árult el, mint fogalmazott, azért, hogy nagyobb eséllyel valósulhassanak meg az elhangzott javaslatok. Csupán annyit mondott:

a tárgyalás konstruktív volt, és a jövőben több egyeztetést tartanak majd,

hogy minél eredményesebben dolgozhassanak a választókért.

Szabó Tímea, a Párbeszéd társelnöke újságíróknak szintén azt mondta, hogy konstruktív volt a hangulat az egyeztetésen, a tárgyalásokat kedden folytatják. Vadai Ágnes, a DK alelnöke arról beszélt, hogy több javaslattal érkezett az egyeztetésre, de megállapodtak arról, amíg nincs döntés, addig nem is beszélnek róluk a nyilvánosság előtt.

Közben Tóth Bertalan, az MSZP frakcióvezetője és Karácsony Gergely, a Párbeszéd társelnöke a két párt frakcióülésének szünetében bejelentette:

ellenzéki kerekasztal létrehozását javasolják.

Karácsony szerint ez az állampolgárok, a civil kezdeményezések és az ellenzéki pártok közös intézménye lehet annak érdekében, hogy képviselni tudják a parlamentben azt a hangot, amely ott van az utcán, a tüntetéseken és nagyon sok választópolgár lelkében. Beszélt az ellenzéki egyeztetésről is, azt mondta: ha érdemi előrelépést akarnak, akkor az álláspontokat nem a sajtóból ismerik meg elsőként.

Szerinte többet kellene beszélni a parlamenten kívüli együttműködésről, arról, hogy

van egy világ, amely kint tüntet az utcán és amely a változást akaró polgárok többségét jelenti.

Odaszúrt egyet az LMP-nek, mondván, ha a párt felelősebben politizál, akkor talán most nem lenne ilyen égető szükség arra, hogy rendezzék a soraikat.

Tóth Bertalan azt mondta, eddig is volt együttműködés az ellenzéki pártok között az Országgyűlésben, ezért javasolják azt, hogy ne csak a parlamenten belül, hanem azon kívül is működjenek együtt. Ő is bírálta az LMP-t, mert szerinte a főváros több választókörzetében a jelöltek visszalépésével meg lehetett volna akadályozni a kétharmados többséget.

Karácsony Gergely az ellenzéki kerekasztallal kapcsolatos kérdésre azt mondta, a javaslat még nincs kidolgozva, szerinte az lenne a legfontosabb, hogy azokról a témákról is tudjanak beszélni, amelyeket a Fidesz elhallgat, akár egyfajta árnyékparlamentként.

Bréking nyúz, április 22. – Tudósítás a másik valóságból

0

Délelőtti extra szemlénkben már megmutattuk, mit írt a kormánymédia a tegnapi tömegtüntetésről, de szokásunk szerint azt is megnéztük, mi minden mást találni még az alternatív valóságban.

Hatalmas „oknyomozás” az Origónál: Facebook-kommentekből írtak „cikket”

„Az LMP tárgyalni hívta az ellenzéki pártokat, erre a Facebook-on elszabadultak az indulatok, sokszor egészen szélsőséges trágárságokkal: a legtöbben új ellenzéket követelnek, és arra kérik a politikusokat, adják vissza a mandátumukat. Jelen állás szerint Gulyás Márton, Soros-aktivista szája íze szerint alakulnak a dolgok, az ellenzékváltás újabb lépcsőfokhoz érkezett. (…)

Mivel Hadházy Ákos lemondásával egyetlen vezetője maradt az LMP-nek, Szél Bernadettre hárult a kellemetlen feladat, hogy a párt legújabb tárgyalósdi ötletet valamiképpen kommunikálja. Közösségi oldalán megpróbálta, a reakciókból ítélve sikertelenül. Ugyanis a felhergelt emberek mindent elsöprő lendülettel kezdtek el új ellenzéket követelni, és kezdték el ütni nemcsak az egykori zöldpártot, hanem a komplett, hagyományos ellenzéket. Az egyik kommentelő haszonlesőnek nevezi az ellenzéki pártokat, akik a választás után nagyon megszerették egymást. (…)

Innentől viszont eljött a soha senki által meg nem választott Gulyás Márton ideje, egyre többen követelik, az ellenzéki politikusok adják vissza a mandátumokat.”

A 888 szerint fontos beszámolni egy stockholmi bűncselekményről

„Csütörtök este támadtak rá ok nélkül egy hazafelé tartó nőre Stockholm egyik metróállomásán. A nőt jelenleg is kórházban ápolják, ugyanis súlyos sérüléseket szenvedett. (…)

„Épp arra várt, hogy megjöjjön a metrókocsi, mikor megtámadta egy csoport. Több mint egy tucat ember ütötte-rúgta az áldozatot minden ok nélkül” – mondta a szóvivő.”

A Magyar Idők szerint az MNB-n nem múlik az innováció

„Már most tisztán látszik, hogy a technológiai fejlődés alapjaiban alakítja át pénzpiacokat, a bankoknak meg kell változtatniuk üzleti modelljüket, teljesen új alapokra kerül a verseny. A Magyar Nemzeti Bank vezetői szerint a hazai felügyelet irányító szerepet kíván betölteni, akár a fejlődés elősegítéséhez szükséges törvénymódosítások érdekében is kész közbenjárni.”

És végül döbbenetes dráma a Ripostban

„A Nagy Duett második élő adása előtt nincs könnyű helyzetben Csobot Adél és duettpartnere, Rózsa György.

A 70 éves magyar műsorvezető egy légkondi miatt járt pórul: teljesen berekedt és nem is nagyon tud beszélni.

Vajon így is vállalják a vasárnap esti élő adást?

„Gyuri légkondicionált öltözőben aludt. Elfelejtette, hogy ez nagyon rossz hatással van az ő szervezetére” – mondta el Adél, aki mindenkit megnyugtatott, színpadra fognak állni.

„De semmi pánik! Nagyon rendben lesz ma estére.””

Hadházy: elismerem, hogy részünkről újabb visszalépésekre lett volna szükség

Feljelentette az őt tettleg is bántalmazó Sallai Róbert Benedeket Hadházy Ákos. Az incidens az LMP fegyelmi tárgyalásán történt, rövid szóváltás után Sallai először fellökte Hadházyt, aki a fejét beverte egy radiátorba, ezért mentővel kórházba szállították.  Hadházy Ákos, az LMP lemondott társelnöke azt nyilatkozza a Független Hírügynökségnek, hogy pártjának képviselői a választásokon azért nem léptek vissza az esélyesebb induló javára, mert Sallai R. Benedek– Schiffer Andrással együtt – milliós perekkel fenyegette meg a képviselő-jelölteket. A visszalépések elmaradása viszont kétharmados többséget eredményez a Fidesznek.

 

Jobban van már, képviselő úr?

Fizikailag rendben vagyok, lelkileg viszont nem teljesen hevertem ki a történteket.

Az igaz, hogy miután Sallai R Benedek meglökte, vagy megütötte, ön ráesett a radiátorra és elvesztette az eszméletét?

Elnézését kérem, de én nem szeretnék a részletekbe belemenni. Szerencsére komoly bajom nem történt, a mentő csak elővigyázatosság miatt vitt el.

Egykori párttársa Sallai R Benedek bár bocsánatot kért, az állítja, hogy ön „rájátszott” az esésre. Majdnem azt mondta, hogy szimulált. Hallott erről?

Nem magamtól kerültem a földre, annyi bizonyos. De van nyolc tanú, ez elegendő lesz a részletek tisztázása. Rövidesen megindul a párton belüli eljárás, s a feljelentésem alapján az igazságszolgáltatás is tisztázhatja a történteket. Itt mégiscsak garázdaság történt.

Korábban kerestem már telefonon, mert olyan hírek terjedtek, hogy a visszalépésekben játszott szerepe miatt a pártja már fegyelmi eljárást indított ön ellen. S ha igaz, akkor ezt az ütést is a fegyelmi eljáráson kapta.

Igen, de amikor először keresett, akkor nem tudtam a fegyelmiről. De az kétségtelen, hogy egy másik eljárás során sérültem meg. Sallai R. Benedek kezdeményezésére felelősségre akarták vonni azokat a politikustársaimat, akik a választáson az esélyesebb ellenzéki jelölt javára visszaléptek.

Ön ellen is azért indult eljárás, mert a visszalépések mellett volt?

Igen.

Valamennyi visszalépő képviselő ellen eljárást indítottak, vagy csak ön ellen?

Többen voltak, de ennek részleteiről nem szeretnék nyilatkozni.

Mi volt a párttestület döntése?

Végül nem született ítélet. Az eljárás félbeszakadt az erőszakos események miatt. De végül Sallai ellen is elindult az eljárás.

Azért nem született ítélet, mert önt kórházba szállították?

Nézze, nem szeretnék ennek részleteiről többet mondani, mert ez a történet nemcsak az LMP-t járatja le, de kompromittálja az egész ellenzéket. Végső soron pedig az egész ország jövőjét veszélyezteti, ha most, egy beláthatatlan következményekkel járó választási eredmény után miatt az emberek elfordulnak a politikától.

Ha jól értem ezt a fegyelmi tárgyalást akár folytatni is lehet?

Ez a párt belügye, ezért nem szívesen beszélek róla. Azért is kell okosan lezárni az ügyet, mert ami történt, az egyenes következménye annak a folyamatnak, amit a Fidesz művel ebben az országban. A legnagyobb kormánypárt ugyanis hosszú évek óta csöpögteti a gyűlölet mérgét a társadalomba. A Fidesz szembefordítja egymással a pártokat, az embereket, s még ez ellenzék erői között is képes viszályt teremteni. A diktatúrába hajló kormány uralni akarja az egész társadalmat. Meggyőződésem szerint Magyarország jövőjét az dönti majd el, hogy akad-e még olyan ember, aki az ellenzéki oldalon hajlandó politikával foglalkozni.

Nincs kétségem, hogy az ellenzék feladata a jövőben az lesz, hogy a Fidesz társadalomba juttatott mérgét hatástalanítsa.

Mindenesetre, ha nem sikerül az LMP belső konfliktusait rendezni, az a párt végét is jelentheti. Ugye a rendszerváltás óta eltűnt már néhány párt a Fidesz környezetéből, elég csak a Kisgazdákat, az MDF-et említeni, s a KDNP-ről már ne is beszéljünk.  Erre gondol?

Csak részben, inkább arra gondoltam, hogy Fidesz elsőrangú érdeke, hogy sikerüljön felkorbácsolni az érzelmeket és az indulatokat az ellenzék, és ezen belül az LMP soraiban is. Ha nem sikerül ezen túljutni, akkor

a Fidesz jegyet váltott az örökös hatalomgyakorlásra.

A politizáló tömegeket egyelőre azt foglalkoztatja, hogy az LMP miért nem tudta a visszaléptetésekkel megakadályozni a Fidesz kétharmadát. Csak a fővárosban újabb öt mandátumot szerezhetett volna az ellenzék, ha önök nem csak mondják, de valóban visszalépnek. Ennek mi a magyarázata?

Akár visszalépések nélkül is lehetett volna ellenzéki győzelem, ha az ellenzék pártjai meg tudják győzni az emberek többségét, hogy készek és képesek gyökeresen új irányt adni az országnak. Az LMP ezen dolgozott, értünk is el sikereket, hiszen soha ennyi szavazónk nem volt, szemben pl a baloldali pártokkal, akik szavazókat veszítettek. De kétségtelen,

miután a választások előtt már látszottak a várható eredmények, visszalépésekkel nagyobb volt az esélye a sikeres ellenzéki szereplésnek.

Főleg, ha a pártok a megfelelő helyen léptek volna vissza egymás javára. Az is egyértelmű volt, hogy a kormányváltás esélye akkor nő csak meg jelentősen, ha széles körben, sok helyen és a Jobbiktól a baloldalig terjed. Ennyit láthattunk a választások előtt.  A választások után viszont valóban egyértelmű, hogy ha jobban döntenek az LMP képviselői, akkor talán a kétharmadot sikerülhetett volna megakadályozni.

Ismétlem: csak a fővárosban öt plusz ellenzéki mandátumot jelenthetett volna, ha visszalépnek.

Így igaz, de ezt előre nem lehetett tudni és én kicsit máshogy fogalmaznék: szinte csak a fővárosban jelenthetett plusz mandátumot a visszalépés. De úgy gondolom, hogy a „felelős keresése” rendkívül céltalan, és félrevezető. A választási kudarc valódi oka nem a visszalépések körül keresendő. Sokkal inkább abban, hogy

az ellenzéki pártok nem tudtak olyan alternatívát nyújtani, hogy a választók elhiggyék: képesek új pályára állítani az országot. Ha az ellenzék hitelesen tudja képviselni a gyökeres változások szándékát, és a kormányzóképességet bizonyítani, akkor a visszalépésekre sem lett volna szükség.

Tehát azok a pártok felelősek a választások kudarcáért, melyek nem tudtak alternatívát felmutatni. Ismétlem: baloldal pártjai nem szereztek több szavazót, mint az előző választásokon, az LMP viszont korábbi önmagához képest jól szerepelt, ugyanis annyi szavazatot kaptunk, mint még soha.

Ez viszont a kormány leváltáshoz, vagy a kétharmad megakadályozásához kevésnek bizonyult.

Azt elismerem, hogy részünkről újabb visszalépésekre lett volna szükség, amit az LMP elnöksége támogatott ugyan, de – ahogy korábban már elmondtam – a visszalépők polgári perekkel történő fenyegetése akadályozta ezt a folyamatot.

Viszont Schiffer a maga részéről cáfolta, hogy ő bárkit perrel, kártérítéssel fenyegetett volna. Hazugságnak nevezte, amit ön állít.

Holott csak a tényeket ismertettem, ugyanis jegyzőkönyvek, e-mailek születtek a történtekről. Sallai R. Benedek előterjesztést is készített erről. Mindez még akkor volt, amikor egyetlen visszalépőnk sem volt, a titktár 150 milliós perrel fenyegette meg azt, aki elsőként vállalja. Ezt ugyan az elnökség nagy többséggel elutasította, és a párt jogásza is jogi nonszensznek nevezte. Ezt követően

Sallai felkereste a Schiffer és társa ügyvédi irodát, ahol kérésére készítettek egy vállalhatatlan szakvéleményt, amely akadályozta a visszalépést. Ezt köröztették, s így persze, kevesen merték vállalni a visszalépést.

Mindenesetre az látszik, hogy az LMP ugyan beszélt, sőt tárgyalt a visszalépésekről, de aztán mégsem tette meg.

Igaztalanul vádolták Szél Bernadettet, hogy ő akadályozta a visszalépéseket, hisz kifejezetten komolyan gondolta a széleskörű együttműködést.

A látszat viszont ez ellen szól, ma már az LMP számlájára írják, hogy a Fidesz túlhatalmát biztosította. A szavazóknak majdnem mindegy, hogy ez Schifferen, Sallain, vagy Szél Bernadetten múlt. 

Valóban ez a látszat, amiért felelősnek is érzem magam, részben ezért mondtam le. De ez részletkérdés. A lényeg az, hogy a pártok nem tudták magukról elhitetni, hogy valóban változást akarnak. De ez a múlt, viszont jövő csak akkor lesz, ha az ellenzék semlegesíteni tudja a Fidesz által gerjesztett, a társadalomra ömlő gyűlöletet.

Komolyan vehető információim szerint a Fidesz-kormány arra készül, hogy a parlamenti pártok támogatását alaposan megemelje. Mégpedig azért, hogy az ellenzék kényelembe helyezhesse magát. Nagyon logikus lenne, hisz úgy tűnik az újonnan kialakult ellenzéki pártstruktúra nagyon kellemes a Fidesz számára. Pedig

az alakuló parlament nem egy demokratikus parlament, egészen elképesztően nagy az egyensúly hiánya a kormány és az ellenzék között. Ezért ma már nem az a kérdés, hogy mi történt, hanem az, hogy ebben a helyzetben mi a helyes magatartás az ellenzék részéről.

A kormánypárt kétharmados többsége azért fontos, mert ennek birtokában a Fidesz eldöntheti, hogy ki lesz a Kúria új elnöke, kik lesznek alkotmánybírák, illetve marad-e legfőbb ügyész Polt Péter. Az ő hivatalban tartása elsimíthatná az elmúlt nyolc év tíz-, száz-, vagy ezermilliárdos korrupcióit. Ez önt nyilván érzékenyen érinti.

Igen, ez tragédia. Sallai valószínű még ma sem fogja fel, hogy mit művelt, de még az ellenzékben sem döbbentek rá erre. A tény azonban tény: a kétharmadnak beláthatatlan következményei lehetnek gazdasági, de közjogi értelemben is.

Valóban lehet olyan érzése az embernek, hogy szinte valamennyi ellenzéki párt gátja volt az együttműködésnek. Ebből következően mintha mindenki a Fidesz kétharmadát építette volna.

Ezt így érzem én is, magabiztosan elzárkózott a Jobbik, de az MSZP vezetői között is akadt olyan politikus, aki azt mondta, hogy a teljes körű összefogást a Fidesz nem fogja engedélyezni. Nem is engedték, engem pedig az utóbbi két hónapban hazugságokkal próbáltak lejáratni.

A pártja társelnöki posztjáról lemondott, a mandátumát felveszi?

Ezt még nem döntöttem el, sok mindent át kell gondolnom, de a parlament nyitóüléséig ezt is el fogom dönteni.

A Fidesz a jelenlegi választási rendszerben legyőzhető?

Sokszor elmondtam, hogy szerintem ez volt az utolsó olyan lehetőség, amikor a Fidesz legyőzhető demokratikusnak nevezhető választáson. Miután ez nem sikerült, úgy érzem, hogy normális választáson ez már nem következhet be. Éppen ezért kell nagyon-nagyon átgondolni a felelős ellenzéki magatartás módját. A kétharmaddal folytatják a jogállam leépítését, mert nem szeretnék még egyszer átélni, amit a hódmezővásárhelyi eredmény és a választások között megéltek. Megcsapta őket a vereség szele, valósággal rettegtek, mert tartottak a börtöntől. Ezt aligha akarják még egyszer kockáztatni, ezért szerintem a következő négy évben azon dolgoznak majd, hogy minden változás lehetőségét ellehetetlenítsenek. Elképesztő dolgok jönnek. És sajnos jó esély van arra is, hogy az Európai Unióból kizárják az országot, ami a teljes gazdasági összeomlással járhat. Csak remélni tudjuk, hogy ez nem következik be.

Szél: Kétszer olyan keményen kell küzdeni

Szél Bernadett körzetének Budakeszin még nem dőlt el a sorsa, amikor értékelte a választások eredményét éjfél után az LMP eredményváróján. Hadházy Ákos lemondott.

Szél megköszönte mindenkinek, aki elment szavazni, és kiemelten az LMP-szavazóknak. Ezután arról beszélt, hogy a Fidesz nagyarányú győzelme azt mutatja, hogy

a küzdelem új szintjét és új minőségét kell megvalósítani,

mert nem sikerült a kormányváltás.

Kétszer olyan keményen és kétszer annyit kell küzdeni, mint eddig – mondta. Hozzátette, hogy nem az LMP programján kell változtatni, mert az jó, hanem azon, ahogy megközelítik a választópolgárokat. Minél több emberhez el kell juttatni a programot, „mostantól ezen fogok dolgozni” – mondta Szél.

Az LMP társelnöke mindenkit arra kért, hogy ne adják fel a küzdelmet, bármit is mutatnak most az eredmények.

Egy dolgot tudunk tenni, hogy még nagyobb megértéssel, türelemmel viseltetünk egymás iránt, és a szekértáborokat felszámoljuk

– mondta Szél, aki nem gratulált Orbán Viktornak és a Fidesznek.

Az LMP listán valamivel 6 százalék felett végzett, egyéniben pedig biztosan csak Csárdi Antal jutott be Budapest 1-es választókerületében.

Szél Bernadett Budakeszin néhány száz szavazattal volt elmaradva a beszéd pillanatában a fideszes jelölthöz, Csenger-Zalán Zsolthoz képest, így neki még van esélye nyerni. Hadházy Ákos viszont biztosan nem győzött Szekszárdon, és korábban megígérte, hogy a Fidesz abszolút többsége esetén lemond, amelyet meg is tett.  

Hangsúlyozta, hogy nagyon nem volt tisztességes és egyenlő a verseny. „Abban ne legyen biztos a Fidesz hogy megszabadult tőlem” – tette még hozzá.

Lengyel László: Az Orbán elleni lázadás benne van a levegőben…!

„A választók egyértelműen el akarják zavarni Orbán Viktort, ennek érdekében a túlnyomó többség átszavazni is hajlandó az esélyesebb versenytárs jelöltjére!”- nyilatkozza a Független Hírügynökségnek Lengyel László a Pénzügykutató Rt elnöke. A közgazdász új jelenségnek tartja, hogy a választó felismerte: a kezében van a döntés, és az ellenzéki pártokat is képes rákényszeríteni a kormány elzavarására, mert a választó ma már a győzelmet akarja.


A legfrissebb Medián felmérés ismét kétharmados Fidesz győzelmet mutat. Ez vajon végleg elveszi az ellenzéki reményt, vagy inkább együttműködésre kényszeríti a pártokat?

Feltétlen az egyezkedés irányába tolja a pártok vezetőit. Ha viszont nem jönne létre megállapodás, annak drámai következményei lesznek. Nemcsak a választás végeredményére, hanem a politikusok jövőjére nézve is. A választók ugyanis egyértelműen el akarják zavarni Orbán Viktort, ennek érdekében a túlnyomó többség hajlandó átszavazni a versenytárs esélyesebb jelöltjére is. Ez a választói nyomás kényszeríti a politikusokat a kétségbeesett egyezkedésre.  Ha az ellenzék győzhetne, de megállapodás híján elmulasztja, akkor azokat a pártvezetőket saját tagsága is lapátra teszi. Minderre a kispártok kicsit későn ébredtek rá, ezért időzavarba kerültek; nekik már sem a megegyezés, sem a megállapodás elutasítása nem hoz politikai hasznot.

A Lehet Más a Politika halogató tárgyalási stratégiájára gondol, ami pártszakadással is járhat?

Igen, mert végül az utolsó pillanatban az Együtt megegyezett a kölcsönös visszalépésekről a baloldal többi pártjával, s ezzel elkerülte a teljes megsemmisülést; ha pártként nem is jut az országházba, de néhány képviselőjük bekerülhet.  A megállapodások elmulasztása miatt az LMP, de megkockáztatom, más okból még a Demokratikus Koalíció is kieshet a parlamentből. Ugyanis a héten nagy port felvert Medián felmérés egyértelműen jelezte a hirtelen megnőtt választási kedvet. Ha a kevéssé aktív falusi szavazók száma 68 százalékra emelkedett, akkor a „kétharmados kormánypári győzelem réme” a városokban még inkább urnához viszi a szavazókat. Ha magas lesz a részvétel, akkor a kis pártok nem tudják megszerezni a bejutáshoz szükséges többletszavazatokat, tehát a létük a tét.

Meglátjuk, hogy a pártok egyezkednek-e vagy sem. De vajon a választókat nem ijeszti meg a kétharmados Fidesz győzelem, vagy őket is inkább doppingolja?

Feltétlenül! Pár hónappal ezelőtt még csak a kétharmad megakadályozása lehetett az ellenzéki szavazó célja. Azonban a hódmezővásárhelyi ellenzéki győzelem megcsillantotta számukra a reményt. Innentől kezdve elhitte az ellenzéki szavazótábor, hogy ha egyszer sikerült, akkor mindenhol lehet győzni, s ebben a hitben éltek az emberek. A Medián kijózanító kutatásának eredménye láttán a szavazók a pártokat kezdték hibáztatni, mondván: „elszúrták a disznók, még azt sem tudom, ki a közös jelölt”. Ennek hatására tovább nőtt a választói nyomás, s persze az indulat. Elkezdték utálni még a kedves, vicces Kétfarkú kutyapárt jelöltjeit is, „akik nem restellnek elvenni szavazatokat az ellenzéktől! Na, ne hülyéskedjünk már, dühöng az elveszett 1-2 százalék miatt az Orbánt leváltani akaró tömeg”.

Ugyanakkor a Fidesz győzelemben reménykedőket elkényelmesíti a Medián felmérése, hiszen a kormánypárti szavazók a biztos siker tudatában nehezen mozgósíthatók.

Végül a Medián után jött egy optimistább felmérése, a Publicus Intézeté, ami újra megcsillantotta a reményt. Persze csak akkor, ha mindenki elmegy szavazni. Az ön húsvéti jegyzete is a szavazókhoz, elsősorban a fiatalokhoz szólt. Kiábrándult már a pártemberekből?

Nekem személyesen már régen elegem van a pártvezetőkből, ezért kezembe sem vettem volna a tollat. Az viszont már valóban újdonság, hogy a szavazótól függ valami. Nemcsak visszaigazol, hanem dönt is! Eldönti, hogy vagy Orbán, vagy az ellenzék! Nem Vona Gábor számít, vagy Gyurcsány Ferenc, Karácsony Gergely vagy Szél Bernadett. Őket megszólítani tökéletesen értelmetlen. Itt ugyanis nem a pártok, hanem a választók összefogása a lényeg. Azt nem is szeretném, hogy a pártvezetők, Gyurcsány Ferenc és Vona Gábor egymás nyakába boruljon, mert komolytalan, és hiteltelen lenne. De hogy adott választókerületben egyetlen jelöltet képes kiállítani az ellenzék a kormány ellen, az elfogadható, illetve kötelező! Ha a Jobbikos javára lépnek vissza, az nem a politikai ízlésem szerint való, de ha adott választókerületben Vona pártja képes megdönteni Orbán rendszerét, az szerintem politikai értelemben is helyes. Egy másik helyen a Jobbikos szavazó tudja majd nehezebben elfogadni a baloldal jelöltjét, de a rendszerváltás érdekében el kell fogadnunk egymást. Nincs más lehetőség.

Ezt a fiatalok nálam hamarabb megértették, véleményem szerint a Momentumot is azért nem támogatja jelentősebb mértékben az ifjúság, mert nem voltak képesek ezt a nézetet képviselni. Először minden erőnek össze kell fogni, hogy a történelem szemétdobjára lehessen dobni Orbán rendszerét, csak utána lehet az egymással versengő pártok programjait a szavazókkal elfogadtatni.

Úgy gondolja, hogy azért nagy az átszavazásai hajlandóság, tehát a Jobbik táborának 30 százaléka azért kész átszavazni a szocialistákra, s fordítva, mert ma nem egymást, hanem Orbánt tartják a fő ellenségnek?

Pontosan! És ebben semmi ideológia nincs, és olyanféle értékközösséget sem szabad keresni, mint korábban Kelet-Magyarországon, hogy a társadalmi egyenlőtlenség összehozta a baloldali és a Jobbikos szavazókat. Itt másról van szó: a pártok szavazóit – egyébként néha eltérő okok miatt – zavarja az Orbán rendszer! A mai rendszerváltó pártok közös ügye, legyenek azok jobb-, vagy baloldaliak, hogy ez a rendszer velejéig korrupt. Mészáros hirtelen jött milliárdjairól, Kósa Lajos hihetetlen ezermilliárdjáról, Tiborcz István milliárdos lámpabotrányáról, Farkas Flórián cigányoktól ellopott milliárdjairól beszél egyaránt a baloldali és Jobbikos szavazó. Nem is csoda, hisz Orbán Viktor és udvartartása szétlopta az országot, tehát ez az elsődleges dolog, amiben mindenki egyetért.

A pártok mennyire felelősek azért, hogy a hétvégi választások bármilyen eredményt hozhatnak? A kormánypárt kétharmados győzelme épp úgy elfordulhat, mint az ellenzék kétharmados győzelme.

Nagy a felelősségük, leginkább a Fidesz felelőssége borzasztóan nagy. A Fidesz kiviszi Európából az országot. Ezt tudnia kell az egész Fidesznek. Ennek ellenére Orbán Viktor ellen nem tört ki semmiféle lázadás, pedig ennek a lehetősége megvan a pártban.  Mindenki tudja, hogy a lázadás szelleme már jó ideje parázslik. Ennek a kifejezője Simicska Lajos, aki a legbelsőbb körből lett a legnagyobb ellenség, vagy ha úgy tetszik lázadó. A lázadás igényét mutatja, hogy a korábbi orbáni sajtó jórészét felszabadítva, jobboldali újságírók elég jó színvonalú, kritikus munkát végeznek. Kiszálltak tisztességes jobboldali értelmiségiek is. De maga a párt nem lázadt fel se a korrupció erkölcstelensége, se a tekintélyelvű Európa-ellenes politika miatt. Látják, hogyan semmisíti meg egyes szakmák, az önkormányzatok autonómiáját. De tűrnek. 1953 és 56 között ellenállás bontakozott ki a kommunista pártban Rákosi ellen, ahogy 1987-88-tól az MSZMP-ben a Kádár-rendszer ellen: a reformkommunistáké. A Fideszben nincsenek „reform-Fideszesek”. Ez egyszer még nagyon sokba fog kerülni a Fidesznek. Orbán Viktor magával rántja majd egész rendszerét, s bedönti majd az egész pártot is, aminek becsületét ma még megmenthetné egy zendülés. De akik látják, mi történik, gyávák a szembefordulásra, ezért jön az összeomlás. Ahogy korábban Gyurcsány magával rántotta az egész szocialista pártot, a baloldalt, amit igazán a mai napig nem hevertek ki. Ezt kockáztatják a Fideszben is, ahol egyelőre összetartás van. A tetejében a legnagyobb hazugság, egy erőszakos kampányban a migránsozás, a sorosozás mellett kell kiállniuk.

Egyelőre azonban még ott tartunk, hogy az ország dermedten nézi, ahogy bizonyos köröket Orbán Viktor megpróbál megfélemlíteni. A táboron belül is van ok az ijedtségre. Korábban már beszéltem arról, hogy a Fidesz felfalja saját gyermekeit. Lám, az „ősfidesz” szinte minden tagja eltűnt, már. Na jó: Kósa Lajos még van, de mindenki másnak nyoma veszett, akivel Orbán Viktor kezdett.

Az ellenzéki politikusok, akik jórészt csendben végignézték a mai rendszer kiépítését, s ma már dühösek. Nem késő?

Az utolsó ellenzéki politikus, aki hitt a győzelemben, aki le akarta győzni Orbán Viktort, az Botka László volt. Sajnos nem tudott szövetségi politikát csinálni, a pártvezetők el is buktatták, a választók el is vesztették a remény. De a hódmezővásárhelyi diadal visszahozta. Rákényszerítette az ellenzéki politikusokat, hogy egymás legyőzése helyett Orbánéban gondolkodjanak, mert a választó ma már a győzelmet akarja! Vagyis ha az ellenzék győz, akkor nem a pártok, hanem a szavazók győznek.

Az a közvélemény kutatás bizonytalanságában nem jelenik meg, hogy ha győz is az ellenzék, senki nem tudja, hogy ki fog itt kormányozni, s persze program sincs.  Igaz, a Fidesz programját sem ismerjük. Nem ez a sötétbe ugrás okozhat zavart?

Ha győzne az ellenzék, akkor a kormányra kerülő pártok három opcióból választhatnának.  Alakíthatnak kormányt politikai szereplőkből, de ehhez szükség lenne olyan mindenki által elfogadott szereplőkre, akik képesek kormányozni; nemcsak a kormányfő személyét kéne kitalálni, hanem a miniszterekét is. Kéne olyan ember is, aki tud költségvetést csinálni, a másik vinné a külügyeket, vagy a belügyet, stb.

Karácsony Gergelynek van árnyékkormánya, ott akadnak erre alkalmas emberek!

De azokat el kellene fogadni a koalíciós félnek is, feltehetően a Jobbiknak, ami a szocialista politikusok esetében cseppet sem könnyű. De megcsinálható, hisz a szomszédos Szlovákiában is hasonló típusú koalíció működik. A másik megoldás a kisebbségi kormányzat lehetne, tehát az egyik párt – feltehetően az erősebb – kisebbségből kormányozna, a másik pedig kívülről, szavazataival segítené. Ez Európában mindennapos gyakorlat. A harmadik megoldás a szakértői kormányzás. A politika lenne a megrendelő fél, a szakértők pedig igyekeznének megoldani a kormányzás, a demokratikus átmenet feladatát. Az uniós partnereknek minden bizonnyal az utóbbi megoldás tetszene a legjobban, mert ez hatékony, s hozzáértőkkel tudnának tárgyalni.

Nyilván minden szempontból fontos lenne a stabilitás. Ez megteremthető?

Igen, bár azt tudni kell, hogy két veszély van: az egyik az utca. Orbán nem szokott beletörődni a vereségbe, kiviszi embereit az utcára. Azonnal kell valaki belügyminiszternek, aki képes parancsolni a rendőrtábornokoknak és rendet teremteni az utcán. A másik, hogy a Mészáros-, Matolcsy- stb. birodalmak pillanatok alatt összeomolhatnak, hiszen gazdasági buborékok. A hódmezővásárhelyi győzelem után a „Mészáros részvények” azonnal a mélybe zuhantak. Mészáros Lőrincnek a megszerzett bankjaihoz és vállalkozásaihoz képest semmilyen háttérvagyona nincs. Tehát ha főrészvényesként az MKB-t fent kéne tartania, akkor elég nagy bajban lenne, mert hitelből gazdálkodik. A részvényei Orbán bukására leértékelődnének, akkor Mészáros Lőrincet elsöpörné a gazdaság.

Minden mesterségesen létrehozott vagyon bedőlne?

Itt láncreakciókról van szó. Láttuk a Questor összeomlását. Nincs mögöttük se tőke, se szakértelem. A mai „oligarchák” nem valódi tőkések, mert ezek csak ellopták a pénzt, de nem tudják működtetni! Ha valaki megveszi a Balaton déli partjának szállodáit, azokat fent is kell tartani, működtetni kell, amihez tőkére van szükség. De a tőke nem azonos az ellopott pénzzel!

És nyilván több hasonló helyzetet kezelni kell majd a kormánynak, de ennél sokkal fontosabb a már említett költségvetés, amihez azért szerencsére van szakértelem az országban. Ezért én elsősorban a szakértői kormányzást tartom elképzelhetőnek.

A húsvéti publicisztikájából kihagyta, hogy mi lesz itt, ha nem lesz kormányváltás. Gondolja, hogy a dolgok mennek tovább az „orbáni úton”, vagy lehet konszolidáció?

Az eddigi gyakorlat szerint Orbán Viktor minden választási győzelem után újabb háborúkba és foglalásokba kezdett. 2014-ben sem konszolidálta az előző ciklus történéseit, hanem elkezdte kivégezni azokat, akikkel korábban osztozkodott. Elvette a vagyonukat, vagy megpróbálta. Egyebek mellett a Simicskával való összeveszés is akkoriban történt. Aztán végső formát öltött a médiastratégia, Orbán közölte, hogy a Népszavánál és a 168 óránál nagyobb portfóliója az ellenzéknek nem lehet. Lényegében ez azt jelentette, hogy 50 ezernél nagyobb tömeget el sem érhetnek azok, akik a világot Orbántól eltérően látják. De tovább rohamozott Brüsszel ellen és végig vitte az illiberális demokráciát.

Egy újabb győzelem esetén fokozott lendülettel folytatná a térfoglalást. Neki fog rontani a maradék oligarcha tulajdonosoknak. Csányi Sándor helyében én nagyon ideges lennék, mert vannak földjei, amivel már most elkezdtek szórakozni, de óriási falat az OTP is. Mindez csak néhány példa arra, mi minden válhat prédává. De megtámadhatják az RTL klubot is, az egyetlen komoly médiumot, ami nincs a kormányzat befolyása alatt. A civil intézményeket eddig is fenyegette, a maga törvényes jogtalanságával igyekszik majd megsemmisíteni. Mindazokat a szerveződéseket, amelyek a múltból még megmaradtak, elteszik láb alól, az önkormányzatoknak a maradékát is felszámolják, s ezzel a maradék autonómiát megszüntetik. Vagyis ha a Fidesznek kétharmada lesz, akkor feltehetően befejezik, amit az előző nyolc évben elkezdtek. Megakadályozzák majd, hogy az ellenzék létezni, vagy bármivel támadni tudjon. Ez pedig a putyinizmusnak az a formája, amikor az ország 75 százaléka „önként és kéjjel” kiálltja, hogy éljen a vezér, éljen Putyin! Na, ez az igazi veszedelem!

Ha így lesz, akkor már másnap be kell ásnunk magunkat, védelmeznünk kell a szabadság kis köreit, meg kell találnunk egymást, hogy megőrizzük a demokratikus és európai Magyarország reményét.

Kaparós sorsjegytől technikai koalícióig – ez volt a jelöltek vitája

Határozottan kizárták a koalíciót a Fidesszel az ellenzéki pártok miniszterelnök-jelöltjei az RTL Klub által rendezett vitán. Karácsony Gergely kaparós sorsjegynek nevezte a Jobbikot, ő és Szél Bernadett is bízik még visszalépésekben, Vona Gábor ezt elutasította.

A Baló György által vezetett vitán Karácsony Gergely biztosnak nevezte, hogy a baloldal több szavazatot szerez a Jobbiknál, és arra készül, hogy a demokratikus ellenzéki pártok abszolút többséget szerezve koalíciós kormányt alakítanak, és

a Jobbik segítségével módosítani tudják a kétharmados közjogi törvényeket,

amelyek az Orbán-rendszer ketrecét jelentik.

Szél Bernadett egy technikai koalíció lehetőségét vetette fel vitapartnereinek, hasonlót ahhoz, amelyet Karácsony 2012-ben javasolt. Szerinte ugyanis az ellenzéki pártok túl messze állnak egymástól ahhoz, hogy együtt kormányozzanak. Karácsony Gergely válaszában nem zárta ki a technikai koalíció lehetőségét, ugyanakkor Vona Gábor azt mondta,

a Jobbik nem működne együtt a baloldallal, csak az LMP-vel és a Momentummal,

mert szerintük az országnak megújulásra van szüksége.

Karácsony Gergely a Jobbik néppártosodására vonatkozó kérdésre válaszolva

kaparós sorsjegyhez hasonlította Vona Gábor pártját,

amelytől szerinte korábban nem volt idegen a gyűlölet politikája, a választók ezért nem lehetnek biztosak a folytatásban.

Vona Gábor válaszában elfogadta Karácsony Gergely hasonlatát, de szerinte a Jobbikkal akár nyerhetnek is a választók, szemben az MSZP-s és a fideszes sorsjeggyel, amelyet már háromszor lekapartak, és nem nyert. A Jobbik elnöke ismételten azt mondta: hajlandó bocsánatot kérni azoktól, akiket korábban megsértettek, és szerinte most már Orbán Viktor miniszterelnökön kívül senkinek nincs oka félni tőlük, mert a javukra változtak, az elmúlt években pedig mindig a demokrácia védelmében léptek fel a kormánnyal szemben.

Szél Bernadett erről azt mondta, hisz abban, hogy az emberek meg tudnak változni, még ha ez pártok esetében nehezebb is. Ő is és Karácsony Gergely is, ugyan konkrétumok említése nélkül, de utalt arra, hogy

további jelöltek visszalépése is megtörténhet még.

Az erről szintén megkérdezett Vona Gábor azt mondta: számukra erkölcsileg és taktikailag sem éri meg sehol sem a visszalépés, ugyanakkor szerinte a választók bölcsessége miatt valószínűsíthetők az átszavazások. Szerinte a visszalépésekről az elmúlt napokban folytatott vita kaotikus helyzetet teremtett, mire Szél Bernadett emlékeztette, hogy a megegyezéssel várhatóan több képviselői helyet elvesznek a Fidesztől.

„A szavazók nem birkák, hogy terelgessék őket”

– ezt Karácsony Gergely mondta, aki mindenhol a saját jelöltjük támogatására szólította fel a választókat (illetve, ahol visszaléptek, akkor azokéra, akik javára ezt megtették), és szerinte igyekeztek mindenhol világos helyzetet teremteni, hogy ki számít az esélyes jelöltnek. Nem szeretné, ha a Jobbik kerülne többségbe, ugyanakkor azt is mondta: „nem fog a kardjába dőlni”, ha a Jobbik minél több helyet elvesz a Fidesztől.

Az átszavazással kapcsolatban egyébként Vona Gábor azt mondta: a választókra bízza a döntést, de persze a Jobbik jelöltjeit ajánlja.

Karácsony Gergely arról is beszélt, hogy az emberek többsége az élet minden területén változást szeretne, amennyiben pedig ő vezethetné az országot, akkor legfontosabb feladatának azt tartaná, hogy befektessen az emberekbe, vagyis például javítsa az oktatás színvonalát, emelje a béreket és növelje a szociális biztonságot.

Vona Gábor szerint

a mostani választás két generációra eldöntheti Magyarország sorsát,

a Jobbik ezért egyszerre védené meg az országot a bevándorlástól és attól, hogy fiatalok százezrei vándoroljanak külföldre, emellett elszámoltatná a Fideszt, és egy szakértői kormánnyal felszámolná a korrupciót.

Szél Bernadett azt mondta, hogy amennyiben az LMP-nek erős jelenléte lenne a parlamentben, akkor a kormány a jövőben nem nyúlhatna át az emberek feje felett, hanem partnerként kezelné őket, továbbá javítanák az oktatás és az egészségügy színvonalát, és elszámoltatnák az elmúlt 28 év politikai vezetőit.

Arról is beszélt, hogy az LMP visszalépne a paksi bővítéstől, a személyi jövedelemadót pedig háromsávossá tennék, amivel szerintük a társadalom 90 százaléka jobban járna. Karácsony Gergely hazaárulásként jellemezte a jelenlegi paksi szerződést, ezért azt ők is felbontanák, a minimálbért szintén adómentessé tennék, a legtöbbet keresők adókulcsát pedig növelnék. A Jobbik elnöke úgy fogalmazott, hogy győzelmük esetén felülvizsgálnák a paksi szerződést, a munkát terhelő adókat pedig csökkentenék. Megerősítette, hogy a Jobbik választási veresége esetén lemond a pártelnökségről.

Ezek voltak az elmúlt hónap legnagyobb botrányai

A választáshoz közeledve egyre több a botrány – sorra derülnek ki a kormánypárthoz köthető, legalábbis korrupciógyanús ügyek, az ellenzéki pártok pedig egymással veszekednek, hogy kinek kivel kellene összefogni. Összeszedtük a hónap legemlékezetesebb történeteit, időrendben.

(Fontos megjegyezni: a kormánymédia különböző karaktergyilkossági kísérleteivel nem foglalkozunk.)

Újra előzetesben Czeglédy Csaba

A DK politikusát több mint hatmilliárdos, bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalással vádolják. Ennek ellenére indul a választáson, emiatt kiengedték az előzetesből, de mivel újra felfüggesztették a mentelmi jogát, ismét letartóztatták. A DK szerint azt „hazug látszatot kívánják kelteni”, hogy Czeglédynek köze van az ellenzéki pártok finanszírozásához.

Lázár bécsi videója

Rasszista hangulatú videóval jelentkezett Lázár János Bécsből, amelyben arra panaszkodott, hogy eltűntek a „fehér keresztények”. A miniszter azonnal az ellenzéki bírálatok kereszttüzébe került, de nem csak ők tiltakoztak, hanem Bécsben élő magyarok és osztrák politikusok is.

Semjén svédországi vadászata

A miniszterelnök-helyettes helikopteres segítséggel vadászott rénszarvasra Svédországban, amelyet állítólag egy üzletember fizetett. A kirándulást az ellenzéki pártok azonnal luxusvadászatként kezdték emlegetni, és azóta az is kiderült, hogy Semjén egy háziasított rénszarvast, vagyis valakinek a háziállatát lőtte le, ami miatt a svéd ügyészség elé került az ügy.

A romák és a menekültek párhuzamba állítása

Először Orbán Viktor nevezte bevándorlóknak a miskolci romákat, majd az elvileg a romák felzárkóztatásáért is felelős Balog Zoltán emberi erőforrás miniszter beszélt arról, hogy az ő integrációjukra szánt pénzt majd a bevándorlóknak kell adni, később pedig Lázár János azt mondta: 600 év alatt sem sikerült integrálni őket.

A kamupártok másolt aláírásai

Több kamupárt is lebukott azzal, hogy másolt ajánlásokat adtak le képviselőjelöltjeiknek. A volt szocialista miniszter, Lévai Katalin pártjáról az is kiderült, hogy Budapesten a 14. és a 7. kerületben a Fidesz ajánlásait másolták le. A jelöltjeik nem is indulhatnak.

Kósa Lajos és az 1300 milliárd

Rejtélyes örökségi ügybe keveredett Kósa Lajos, amivel kapcsolatban az ellenzék szerint egy kérdés van: „gazember vagy ostoba”. A minisztert még debreceni polgármesterként bízta meg egy csengeri asszony egy állítólagos 1300 milliárd forintos örökség kezelésével, amelyből Kósa édesanyjának ajándékoztak 800 milliót. Az ügy főszereplője a Független Hírügynökségnek szólalt meg.

Orbán és az elégtétel

Jogi, erkölcsi és politikai elégtétellel fenyegette meg ellenfeleit március 15-ei beszédében Orbán Viktor. Később már arról beszélt, hogy a kormány „név szerint tudja”, ki tartozik a „2000 Soros-ügynök közé”, emiatt az Együtt feljelentést is tett.

Szita Károly és az ügynökmúlt

A Magyar Nemzet szedte elő a kaposvári polgármester ügynökmúltját, és azt írták: aktívan szolgálta a Kádár-rendszert. Ő válaszul a Facebookon annyit írt: „Az én lelkiismeretem tiszta, nem félek tőled Simicska Lajos!”

Összefogás a Jobbikkal?

Az ördöggel is össze kell fogni, ezt mondta március 15-én Karácsony Gergely, Gyurcsány Ferenc pedig tárgyalni hívta a Jobbikot is – ők viszont visszautasítottak minden ilyen kezdeményezést, mondván, többet veszítenének vele, mint amennyit nyernének. Karácsony azóta már arról is beszélt, hogy még mindig sok a náci a Jobbikban.

Részegség-vád

Részegen tárgyalt velük Gyurcsány Ferenc – erre utalt Vágó Gábor LMP-s képviselőjelölt, miután a párt vezetői leültek a DK és az MSZP-Párbeszéd vezetőivel. A DK elnöke erre perrel fenyegette meg, Vágó bocsánatot kért, amit Gyurcsány elfogadott.

Sikerül-e megegyezni az LMP-vel?

A tárgyalás után is próbálkoztak még az ellenzéki pártok, hogy valamilyen választási megállapodást kössenek, ez azonban nem sikerült. Ennek bejelentését aztán kölcsönös vádaskodások követték minden oldalról. Egyedi visszalépések viszont történtek, és állítólag hasonlókra még lehet számítani.

Szél Bernadett és Polt Péter

„Fideszes módra magyarázták félre”, amikor Polt Péter legfőbb ügyész esetleges maradásáról beszélt, ezt mondta Szél Bernadett, az LMP miniszterelnök-jelöltje.

Furcsa e-mailek a Fidesztől

Sokan kaptak kampánylevelet Bakondi Györgytől, a miniszterelnök főtanácsadójától, és közülük sokan azt mondták, hogy biztosan nem adták meg e-mail címüket a Fidesznek. A párt szerint viszont „a jelzett személyes adatokat önkéntes hozzájárulás alapján” kezelik.

Az államtitkár és a belize-i offshore cég

A Magyar Nemzet szerint 1,2 milliárd forintnyi dollár van egy olyan belize-i offshore cég számláján, amelyet Szabó Zsolt államtitkár nevére jegyeztek be. Szerinte ez hazugság, és csak Simicska Lajos lejárató akciójáról van szó.

Az újabb 1300 milliárdos ügy

Szintén a Magyar Nemzet írt először arról, hogy egy magyar férfi FBI-védelem alatt áll az Egyesült Államokban, és a gyanú szerint szerepe volt abban, hogy az elmúlt években 3-4 milliárd euró, vagyis kb. 1300 milliárd forint szivároghatott ki Magyarországról arab és ázsiai országokban lévő számlákra, a nyertes uniós pályázatok „alkotmányos költségeként”. A férfi ügyvédje cáfolta a rendőrség állítását, hogy azért nem tudják kihallgatni, mert megszökött.

A belvárosi visszalépések

Azon is összevesztek az ellenzéki pártok, hogy ki lehet az esélyes képviselőjelölt a belvárosban. Egyelőre egy dolog biztos: Juhász Péter már visszalépett, a Momentum, az MSZP-Párbeszéd és az LMP politikusai azonban még nem tudtak megegyezni.

A Fidesz is aláírást gyűjtött a zuglói LMP-s jelöltnek

Mint Barta János elismerte, tartottak attól, hogy nem lesz neki elég. Az LMP válaszul kizárta a pártból, Hadházy Ákos társelnök viszont azt mondta: szerinte vannak a Fidesznek beépített emberei a pártban.

Rogán szabadalma ügyében is nyomoz az OLAF

Rogán Antal 2015-ben két társával együtt bejelentett az elektronikus aláírással kapcsolatos szabadalmat. Két nappal később, a Profitrade 90 Kft. négy tulajdonosa, az egyik föltaláló-társ és szülei, valamint egy a svájci Zug kantonban működő cég több mint 41 millió forint nyereséget vettek ki, amiből ezer-ezer forint a három magyar tulajdonosé lett, a többit a Zug-beli cégnek utalták.

Tiborcz István zavaros ügyei

Az Elios-botrány után újabb zavaros cégügybe keveredett a miniszterelnök veje, akivel kapcsolatban az MTI rendszeresen visszautasítja, hogy közölje az ellenzéki pártok közleményeit. Az LMP-s Váró Gábor, viszont megtrollkodta a rendszert: vicces közleményben üzente meg, hogy „Tiborcz István ülni fog”.

Hangfelvétel Orbán Ráhelről

Juhász Péter, az Együtt elnöke mutatott be egy videót, amelyen a miniszterelnök lánya arról beszél valakivel, hogy van valaki, aki „sok pénzt szeretne keresni a magyar államból”, és „ha van ellentételezés, az még jó is lehet”.

A nemzetbiztonsági bizottság ellehetetlenítése

Egyre több ügyről tárgyalna a bizottság, a fideszes politikusok távolmaradása (vagy kivonulása) miatt azonban folyamatosan határozatképtelen.

Megbüntette Orbánt a Nemzeti Választási Bizottság

A miniszterelnök óvodásokkal kampányolt, emiatt 345 ezer forintra büntették és a videót is el kellene távolítani a Facebookról – ez egyébként egyelőre nem történt meg.

Atombomba, presztízs, patkányok, tolvajok – Figyelt a héten? Kvíz

0

Ezen a héten is összegyűjtöttünk több emlékezetes mondatot, amelyek különböző politikusok száját hagyták. Emlékszik például arra, ki szerint presztízs, ha őt meghívják? Töltse ki kvízünket és kiderül.

A korábbi hetek hasonló kvízeit ide kattintva találja.

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!