Kezdőlap Címkék Szdsz

Címke: szdsz

Bréking nyúz, 2018. július 8. – Tudósítás a másik valóságból

0

Ne menjen senki Svédországba, legalábbis, az Origo nem ajánlja, mert kezelhetetlenné vált ott az élet. Nem is értjük miért nem jönnek ide tömegesen a svédek, amikor nálunk kezelhető. Lehet, hogy Semjén Zsolt is lemondja svédországi vadászatait? Nem szeretnénk svédek lenni. A 888-ban egy józsefvárosi apa úgy látta, hogy a gyereke sír, ezért aznap estére elmentek a kerületből. A Lokál szerint az a probléma az étvággyal, hogy nem tudsz tőle megszabadulni, ezért egy csodás gyógytapaszt ajánlanak a fogyni vágyóknak, de a szer nevét juszt sem írjuk le.

 

Origo: Malmőben és Stockholmban vadnyugati viszonyok vannak

„Horváth József biztonságpolitikai szakértő az M1 aktuális csatornán vasárnap azt mondta: a Svédországban is erősödő bevándorlás alapjaiban rengeti meg a jóléti állam társadalom- és egészségbiztosítási rendszerét és a közbiztonságot is, hiszen például Malmőben és Stockholmban mindennaposak a bandaháborúk, vadnyugati viszonyok vannak.

A svéd államnak milliárdos tétel a bevándorló családok elhelyezése, ez jelentősen megterheli az állam költségvetését, amit már a svéd állampolgárok is megéreznek – tette hozzá.

Horváth József kitért arra is, hogy Svédországban szeptemberben választások lesznek, és a felmérések szerint jelentősen emelkedett a bevándorlásellenes Svéd Demokraták párt támogatottsága.”

888: Cigánnyá avatták a józsefvárosi „eszdéeszes” jelöltet

„Az egykori SZDSZ-es képviselő, Győri Péter most Józsefvárosban próbálna szerencsét, jövőbeli terveiről egyelőre sokat nem tudni, de a hétvégén szervezett rendezvénye alapvetően arra enged következtetni, hogy a közbiztonság javítása és a bűnözés, a drogozás visszaszorítása helyett inkább csak lekenyerezi a helyi cigányságot, hangos bulit szervez, majd az ott lakókat magára hagyja a problémáikkal. Ilyet láttunk már 2002 és 2010 között, csak akkor az egész országgal tették azt, amit most Józsefvárossal csinálnának.

Győri Péter, az az ember, aki függetlennek és civilnek adja el magát, de valójában hat ellenzéki párt is támogatja, amelyből értelemszerűen három posztkommunista.

A „jelölt” pénteken bulit szervezett a Kálvária térre, amelyre nem nyerte el a kerület lakóinak a tetszéstét. Az egyik józsefvárosi családapa is beszámolt az eseményekről, ő úgy látta, hogy a részeg mulatozóktól és az agresszív alkoholistáktól gyereke sírógörcsöt kapott, inkább elmentek aznap este a kerületből.

Lokál: Hogyan fogyjak le 14 nap alatt edzés és koplalás nélkül?

„Az emberi test a Földön évezredeken át uralkodó körülményekhez adaptálódott. Ebben az időben az élelem nem volt bőséges, és az ősemberek főleg vadászásból és gyűjtögetésből tartották el magukat. Így alakult ki testünk igénye az energiában gazdag élelemre.

Stressz vagy fáradtság esetén a test első reakciója, hogy édes vagy zsírban gazdag ételre vágyik. Ilyenkor az agy olyan anyagokat bocsát ki, amelyek az örömöt ezen ételekhez kötik, így pszichológiai függőség alakul ki. Ezért szereti a legtöbb ember az édes, zsírban és szénhidrátban gazdag ételeket.

A probléma az étvággyal, hogy nem tudsz tőle megszabadulni.”

Itt bizony egerek szültek egereket

  • Vártak, amíg Sztálin elvtárs rá nem bólint

  • Látványos volt a Fidesz hangulatváltása

  • “Erkölcsi Héroszok gyülekezete”

  • Civileknek, politikusoknak együtt kell működniük

  • Veszélyben vannak a magántitkaink

  • Lehet, hogy már kifulladt a Gyárfás-ügy?

Amikor utoljára beszélgettünk, még a választások előtt, bár optimista akkor sem volt, de ilyen súlyos kudarcra ön sem számított, ugye?

Én mindenféle forgatókönyvre számítottam, többek között fogadtam arra, hogy kétharmada lesz a kormánypártoknak. Magam ellen szurkoltam, de sajnos nyertem. Az igazsághoz tartozik, hogy április 8-án, amikor láttam a részvételi adatokat, én is azok közé tartoztam, akik azt gondolták, hogy itt most valami nagy dolog történik. Így aztán nagyon vártam az eredményt, amit azonban nem közöltek addig, amíg Sztálin elvtárs nem hagyta jóvá. Szóval meglepődtem, meg nem is. Én ugyanis azért fogadtam a Fidesz kétharmadára, mert úgy ítéltem meg, hogy ez az ellenzék képtelen arra, hogy igazi ellenfélként jelenjen meg. Sajnos ez következett be. Arra, bevallom őszintén, egyáltalán nem számítottam, hogy vidéken, és főleg a kis településeken, ekkora mozgósító ereje van a Fidesznek.

Érdekes, hogy Hódmezővásárhely után a Fidesz vonta le igazán a tanulságot, és nagyon erős kampányba kezdett, az ellenzék pedig levonta a tanulságot, majd erős akarattal nem csinált semmit.

Annyiban azért felmenteném az ellenzéket – amely egyébként nem felmenthető -, hogy az a pénzmennyiség, amelyet a kormány beletett ebbe a Fidesz-kampányba eleve versenyképtelenné tette a baloldalt…

Természetesen ez is igaz, meg az is, hogy milyen a választási törvény, meg az is, hogy az országos választás nem volt hasonlítható a hódmezővásárhelyihez. Országosan is egy tömbben kell indulni az ellenzéknek, de nem tudja megtenni, mert a szélsőjobbnak nevezett Jobbikkal, amely ugyan megpróbálta átfesteni magát, de egyelőre csak csíkosra sikeredett, nem lehetett összeállni a demokratikus pártoknak, mert a szavazóik egy része azonnal levált volna róluk és otthon marad. Épp úgy, mint a Jobbik tábora, amelynek egy része szintén inkább a Fideszre szavazott volna, mint balra. Persze működhetett volna a Juhász Péter által másfél évvel korábban javasolt Új Pólus, az LMP-vel, Momentummal, Együttel, Párbeszéddel, amelyek ernyőszervezetet alakítva akár tizenöt százalékra is képesek lehettek volna, és még ezen az oldalon maradhatott volna az MSZP DK együttműködés. Ez a konstrukció biztosan megakadályozta volna a kétharmadot. Egyéniben természetesen abban kellett volna minden szereplőnek megállapodni, hogy csak egy jelölt induljon.

Az ellenzék tulajdonképpen végig tehetetlenkedte a Hódmezővásárhely utáni időszakot. Az, hogy a Fidesznek végül meglett a kétharmada alapvetően ennek köszönhető, no meg annak is, hogy az LMP nem tette meg azt, amit meg kellett volna tennie.

Még folytatná, nem engedhetem el azt a mondatát, amikor azt mondta: addig nem hozták nyilvánosságra a választási eredményt, amíg Sztálin elvtárs jóvá nem hagyta. Úgy gondolja, hogy Orbán előbb tájékoztatták az eredményről?

Én a televízió közvetítését néztem, és abban azt láttam, hogy egyszer csak megnyugodott a Fidesz. Biztos vagyok benne, hogy tudták a részeredményeket, korábban, mint mások. Ezzel magyarázható az a hangulatváltás, ami egyszer csak bekövetkezett náluk.

Ön is előbb tudta 1998-ban, amikor a választásokért felelős miniszter volt?

Dehogy tudtam. Akkor, ha egy adatot felvittek a rendszerbe, az azonnal látható volt a televízióban is. Egy dolgot lehetett tudni, amit meg mindenki tudott, hogy a kistelepülésekről sokkal gyorsabban jöttek az adatok. Tehát tudtuk, hogy ha az elején rosszul álltunk, most az SZDSZ-ről beszélek, akkor még nem kell kétségbeesni, mert a vége, a nagyvárosok és Budapest feljavítja a pártot. De az, hogy előre tudjam az eredményt, ki volt zárva. Oda se mentem a választási központba. Visszatérve áprilisra: ez a választás úgy fog élni az emberek emlékében, hogy itt valami suskus történt. És akkor még ehhez tegyük hozzá a választási törvény lejtős pályáját, az anyagi lehetőségek közötti szakadéknyi különbséget, ráadásul ahol csak lehetett, mindenhol megpróbálták manipulálni a választási adatokat.

Igen, de ettől még a Fidesz, köszöni szépen, jól elvan, szemben az ellenzékkel, amely, mintha csak felgyorsított idővel találkoznánk, másfél hónap alatt produkálja mindazon negatívumokat, amelyeket előzőleg nyolc évre osztott el.

Igen, így van. Az ellenzék továbbra is azt a játékot játssza, hogy mindenki azt hiszi magáról, hogy ő lesz majd az ellenzék vezető ereje, így aztán majd neki virrad fel a nap a legközelebbi választáson. Ezért aztán halálra versengik egymással magukat, aminek következtében nyer a Fidesz, veszít a választópolgár és döbbenten mered maga elé. A bajt csak tetézi, hogy vannak ilyen ügyetlenkedések, mint például a Liberálisok kiszállása az együttműködésből. (Csak zárójelben teszem hozzá, hogy a nem mérhető Liberális Párt, meg a fél százalékra taksált Párbeszéd harcol a nemlétező választási eredményükkel a frakció megalakításáért; ez mindkét pártot hiteltelenné teszi.) De ha már így: Bősz Anett bizonyíthatta volna, hogy ügyes politikus, egy kis frakcióban van annyi munka, hogy öröm nézni, megmutathatta volna magát, és megjeleníthette volna a liberális értékrendet. Ki nem zárták volna a frakcióból, mert akkor az megszűnik. Most lett volna lehetősége igazán keményen és következetesen a liberális szempontok szerint politizálni. Azért nem értem a lépést, mert a parlamentben igazán még semmi nem történt, vagyis arra kell következtetnem, hogy itt valami más van a háttérben. Így most elveszett Bősz Anett lehetősége, elveszett a pártjuk képviselete. És mindezt egy „erkölcsi Héroszok gyülekezete” csomagba becsomagolni, ez őket végképp kivégzi majd, sajnos. A többiekről sincs különösebben jó híre az embernek. A Momentumnál már lemondott a vezetés, itt ugye mindenki bejelentette, hogy le fogja váltani az Orbán-kormányt; az LMP azt mondta, hogy most mi jövünk, miközben Hadházy ment; a Momentum azt, hogy övék a jövő és senkivel sem, akinek múltja van, aztán közben Momentumból majdnem mementó lettek; az úgynevezett összefogás, ahol a Karácsony Gergő arra kérdésre, hogy mit fog csinálni április 9-én, azt válaszolta: bebiciklizik a miniszterelnökségre, aztán közben örülni kell annak, ha a biciklijét megtarthatja; a Liberálisok, akik három helyre számítottak, a Párbeszéd önálló frakcióra; itt mindenki tönkreveszítette magát. A DK-t valamelyest értem: eddig nem volt frakciója, most már van.

De az sem egy sikertörténet…

Igen, azt akarom mondani…

Pedig ön is odaállt melléjük…

Be is jutottak a parlamentbe…(mosolyogva). Szóval nekik most lett frakciójuk, de ők is a kormányváltást csillogtatták, ehhez képest majdnem kiestek.

Az ellenzék úgy ahogy van vereséget szenvedett,

és úgy tűnik, hogy egyesek ebből saját magukra nézve levonják a következtetést – a pártelnök lemond, Gőgös Zoltán kilép, Hadházy hátrahúzódik és mesél egy kicsit az LMP belső ügyeiről -, de az összellenzéki következtetés levonása elmaradt. A következő lépcső az Európa parlamenti választás. Az egy tiszta listás szavazás, tehát nem kellene összefogni, kivéve, ha nem lenne egy érvényességi küszöb. De van. Ezért megint ott a probléma a pártok előtt: ezt most hogyan oldják meg. Kik fognak össze kikkel, kik azok, akik hősként megmutatják, hogy ők bármikor képesek a küszöb alatti eredmény elérésére. Ez tehát megint egy mérföldkő: mit fognak lépni, és milyen gyorsasággal. Mert minél gyorsabban teszik, annál inkább válnak hitelesebbé, ellenkező esetben újra tíz hónapon keresztül láthatjuk a szenvedést, hogy valami olyasmi szülessen, mint most, vagy négy éve. Hogy vajúdnak az egerek és egeret szülnek.

A realitás most az, hogy nyugodtan fogalmazhat Orbán Viktor 2030-ig?

Így van. Mert, és erről korábban is beszéltem már, hogy fel kell mutatni Orbán Viktorral szemben egy hiteles, esélyes jelöltet, akire azt lehet mondani: emberek, ha ránk szavaztok, akkor ő lesz a miniszterelnökötök.

Ön lejárt lemez?

Magammal nem kalkulálok. Hiteles miniszterelnök jelöltet sem 2014-ben, sem 2018-ban nem tudott az ellenzék felmutatni.

A politikát meg kell személyesíteni. Nincs mese, ez az első lépés. Ezt az embert közösen kell megtalálniuk. Ez az ember a jelenlegi ismereteink szerint nincs benn a parlamentben. Valahol kívül van, és lehet, hogy nem is akar politikai szerepet vállalni,

mert fél a karaktergyilkosságtól. Ha megtalálják a megfelelő embert, akkor jön a következő lépés: a pártoknak és a civileknek meg kell tanulniuk, hogy egymás nélkül nem megy. A civil világ például most mutathatná meg az igazi erejét – nem ilyen piknik jellegű tüntetésen -, hiszen most akarják a szervezetek egy részét ellehetetleníteni, esetleg a tevékenységüket kriminalizálni. Megmutathatná az erejét akkor is, amikor a bíróságok függetlenségét akarják lekaszabolni. Ez utóbbi mindnyájunk életéről szól, mert ha ez megtörténik, bárkiből lehet bűnözőt csinálni és bárkit börtönbe lehet csukni. A politikusoknak most az a tanulság: egyelőre ők nem érdeklik a közönséget. Ha ugyanis ezeket a tüneteseket a pártok akarták volna megszervezni, lettek volna vagy három-ötezren. Ezért mondom:

civilek és politikusok egymásra vannak utalva. A civileknek meg kell tanulniuk politizálni, hiszen minden megmozdulásuk amúgy is valamilyen politikai tételről szól, és az akaratukat pedig az ellenzékben lévő pártok tudnák a parlamentben megjeleníteni. Ennek az együttműködésnek a végén kialakulhatna az a formáció, amelyiknek lehetne esélye 2022-ben  Orbán ellen, és lehet, hogy a civilek közül kerülne ki az az ember, aki a megfelelő ellenfelet testesítené meg.

Ezzel most mégis azt mondja, hogy ne fogadjuk el Orbán 2030-ig tartó jóslatát?

Azzal egyetértek, hogy Orbán 2030-ig tervez, de remélem, hogy nem ő fogja megvalósítani. Ő az uniós pénzekre hivatkozik, én is erre hivatkoznék: ilyen hosszú idő alatt, mennyi mindent meg lehetne abból a pénzből valósítani. Ők persze azt tervezik, hogy ennyi idő alatt mennyi mindent lehetne ellopni ebből a pénzből. De a kiinduló pontunk ugyanaz: ez egy belátható perspektíva. Csak mások a céljaink. Vagyis, amíg vannak uniós pénzek, és ismerjük a költségvetést, a támogatásokat meg tudjuk szerezni; ez így rendben van, csak nem akarom, hogy Orbán alakítsa ki és hajtsa végre a terveket.

Ön szerint mit sugall az, hogy Pintér Sándor belügyminiszter miniszterelnök helyettes is lett?

Minden sugallatot nem tárok a nyilvánosság elé, ami megfordul az agyamban, de a legegyszerűbbet igen. Pintér Sándor szemmel láthatóan féken tudja tartani a rendőrséget, a katasztrófa védelmet, a polgári védelmet, a tűzoltókat, a határom teljesítőket, és ez a miniszterelnök számára fontossá, megbízhatóvá teszi Pintért. Ugyanakkor az is látszik, hogy neki távlati, további politikai céljai nincsenek. Ezért aztán ő addig marad belügyminiszter, ameddig csak akar. Most, mint hírlik, gondolkodott a kora miatt azon, hogy abbahagyja. Maradásra bírták, és kapott mellé egy szép címet. Ha tehát nincs semmi hátsó gondolatunk, akkor azt mondhatjuk, hogy

Pintér Orbán szempontjából megnyugtató helyen van. Abszolút veszélytelen a miniszterelnökre. Nem úgy, mint más, aki minden héten sajtótájékoztatót tartott, nyilatkozott nagyon sokat, ugyanannyi beosztottja volt, mint Pintér Sándornak, jól is végezte a dolgát, el is kellett tűnnie. Mert neki nyilvánvalóan voltak politikai ambíciói.

Csak nem Lázár Jánosra gondol?

Talán rá.

Tévedek akkor, amikor azt gondolom, hogy Orbán egy sokkal militánsabb kormányt hozott létre, akkor, amikor katonát jelölt honvédelmi miniszternek, Pintért előléptette, a közvetlen maga mellé rendelt egy hírszerző csoportot?

Nem téved. Illetve azt mondom: igen, veszélyben vannak a magántitkaink. Ha meg nincsenek, akkor is úgy érezzük. Nem véletlen, hogy újra egyre több ember fél, vagy gyanakszik arra, hogy lehallgatják a telefonját. Ez 2010 előtt nem volt, azóta viszont nagy tételben. Ma annyi szervezetnek van lehetősége, joga lehallgatni, megfigyelni, hogy az már ijesztő. Régen az igazságügy miniszternek kellett kiadni az engedélyt, akihez egyik szervezet sem tartozott, hogy elindulhat-e a megfigyelés vagy sem. Ma már senki sem tudja, hogy ki adhat ki engedélyt. Ez viszont azt jelenti, hogy bizonytalan a magántitkom, azaz bármikor bármi történhet velem. És akkor még nem beszéltünk a bíróságok függetlenségének veszélyeiről.

Ha már magántitkok… Mi a magyarázata annak, hogy hirtelen elővették a Fenyő-ügyet, Gyárfás Tamással szemben, és még önt is belekeverték?

Nem tudom, döbbenten állok a dolog előtt. Hogy engem belekevertek, ez egy régi ügy: Perczel Tamás nyilatkozta azt, hogy a Fenyő behozott nekem a minisztériumba egy dossziét, ami persze nem volt igaz. De miért is hozta volna be nekem a Gyárfás állítólagos adóügyeit tartalmazó dossziét nekem, a belügyminiszterhez, akihez semmi ilyen nem tartozott. És miért adtam volna oda Kiss Ernőnek, aki nem nyomozott ilyen ügyekben, és miért vettem volna ki belőle húsz oldalt. Szóval ez egy hülyeség. Ráadásul egyszer meg is hallgattak, még 2012 környékén.

A rendőrségen?

Igen, behívtak meghallgatásra, aztán elváltunk. Már akkor sem értettem, hogy miért hívtak, de ennek ma már nincs jelentősége. Viszont, ahogy olvasom, minden információ korábban is rendelkezésre állt, különböző időpontokban. Rejtély, hogy most hirtelen mitől indultak be az események? Újabban mintha csend lenne. Lehet, hogy máris kifulladt a roham?

Visszatérve a politikára: most már annyi szerepet sem vállal, mint a választáskor, amikor is adta az arcát a DK-nak?

Jól érzem magam, szellemileg egyben vagyok, de azt tudomásul kell venni, hogy a politikai vita akörül is folyik, hogy ki mit rontott el az elmúlt húsz évben, hogy mást kellett volna csinálni. Ilyen körülmények között ez olyan támadási felület, amivel kár terhelni bármilyen politikai akció szereplőit, ezért aztán

én úgy tekintek magamra, mint aki már nem játszik politikai szerepet.

A lelátón ül?

Igen, de hallom hogy mit beszélnek az öltözőben.

Ne a bosszúállásra hangoljuk magunkat

A kormány bekebelezte a közrádiót, tévét, és a hírügynökséget is, az írott sajtó szereplői közül pedig gyalázatosan elsöpörte a Népszabadságot, azt a lapot, amelynél határozottan érezhető volt a közszolgálatra való törekvés, ami különösen értékes volt a közrádió és a köztévé átérzett hiánya miatt – mondta Gombár Csaba, a Magyar Rádió egykori elnöke (1990-93) a Független Hírügynökségnek adott interjújában. Szerinte a a BBC közszolgálati eszménye soha nem valósult meg, mert a közhangulatot a kormány és az ellenzéki pártok részéről is az elégtételvétel, a megtorlás, a bosszúállás szelleme befolyásolja.

Azt mondtad, most mikor megérkeztem, hogy nem mentetted el a telefonszámom, és csak ezért nem mondtad le ezt az interjút, mert igazában nincs neked már új mondandód, amit persze én nem hiszek el, de mégis érdekel, miért nem akartál nyilatkozni?

Elnézést ezért a fogadtatásért! Úgy érzem, a közszolgálati intézményekről az elmúlt évtizedben már mindent elmondhatót elmondtak. Azt az álmot, amit a BBC közszolgálati eszménye, mint etalon jelent, sokszor felidézték már, de Magyarországon ez sose valósult meg, ilyen sohse volt, most meg pláne nincs. És manapság semmi jelét nem érzékelem annak, hogy ez hamarost kialakulhatna.

Miért nem?

Kevés erre az esély, bárhonnan nézem. A közhangulatot a kormány és az ellenzéki pártok részéről is az elégtételvétel, a megtorlás, a bosszúállás szelleme befolyásolja. Úgy tetszik – ez hallik, mint a „nép” kívánságának  való megfelelés -, hogy egy esetleges kormányváltásnál nem kényeskednének, hanem a büntetőjogot a politika eszközeként használnák fel. Így aztán a Fidesz-kormány se alaptalanul riogat ezzel. Egy ilyen politikai klíma eleve nem kedvez a tárgyilagos közszolgálatiság kialakításának. Ahhoz pedig, hogy egy közszolgálati híradás folyamatosan működjön, ezeknek az intézményeknek egyfajta corpus separatumként, különleges jogi státusszal, viszonylagos autonómiával rendelkező szervezetként kellene léteznie. Vagyis a politikai pártoktól és a kormánytól intézményesen függetlenül, autonóm módon, a törvényhozás által biztosítva ehhez a szabályozási  és az anyagi feltételeket. Az ilyen közszolgálati szervezet, mint különálló test az államszervezeten belül, ha sikeres, a saját tradíciója által erősödik és létezik. De nemhogy tradíció nincs, még szándékot is nehezen lehetne találni most egy ilyen rendszer kialakítására.

Azt mondtad, hogy a rendszerváltás óta nem volt Magyarországon közszolgálat, vagyis ezt magadra is, mint hajdan volt rádió-elnökre is értetted? Ez csak azért lep meg, mert a személyedet egyfajta mítosz lengi körül…

Szerintem akkor sem volt. A rendszerváltozás persze különleges, nagy idő volt modernkori történelmünkben. Sokan akartunk a kormánytól és a politikai pártoktól független, tárgyilagos közszolgálatiságot, törekedtünk erre, de mint említettem, ehhez intézményes alapokat kell teremteni, ha már tradíciók nem voltak. Ehelyett azonban csak a politikai konfliktusok sűrűsödtek az akkori egyetlen televízió és rádió körül. Igaz, sok pozitív törekvéssel találkoztam a politikusok körében is, de még többen voltak, akiknek nem volt ínyére az önállósodásunk, főként nem annak esetleges törvényes intézményesülése. Úgy telt el az akkori idő –  kissé paradox módon így fogalmaztunk -, hogy kint sztrájkolnak, bent tüntetnek.

Mi volt a baj?

Az, hogy nem tudott stabilizálódni a kívánatos, viszonylagos autonómiánk, nem sikerült elérni, hogy a kormány ne akarjon beleszólni a különféle középvezetők kinevezésébe, és hogy erre más pártoknak se legyen befolyásuk. Talán nem volt elég időnk, hogy megértessük, minden erőcsoportnak érdeke lett volna az autonóm sajtó megerősödése. A néha durva konfliktusok a pártok és személyesen a politikusok között a rendszerváltás mikéntjéről és a személyi helyezkedésekről közvetve lecsapódott ránk is, az állami TV-ből és rádióból mássá lenni kívánó intézményekre is. Így a közszolgálatiság  helyett jöttek a megtorlások, a tömeges elbocsátások.  Mára meg lett újra állami TV és állami rádió.  És egy új jelenség: a közösségi média. Ez a facebookos, twitteres világ olyan, mint a fekete lyuk. Egyszerűen benyel, eltüntet, semlegesít minden olyan tárgyilagosságra való törekvést, amelyet a közszolgálat eszményével írhatnánk le. Pokorni Zoltán mesélte egyszer, hogy a közösségi média egy sor dolgot tesz lehetetlenné országosan, és az ő kerületében is. Az emberek ugyanakkor rákaptak arra, hogy beleszólnak mindenbe, mert ezáltal úgy érzik, hogy tényleg és azonnal részt vesznek a döntéshozatalban, és a dolognak ez az oldala pozitív. Csak hát ennek az azonnaliságnak számos, a meggondolatlansággal járó negatív és persze a minőségi hírforrásokra is romboló hatása van, az alpári, gyalázkodó stílusról már nem is szólva. És mindennek tetejébe a világ legerősebb országában ott a globálisan ható Trump-jelenség, hisz az elnök ebben a közösségi médiában lubickol.

És te?

Én régimódi vagyok. Nekem így is rövid a nap ahhoz, hogy végigolvassam és felfogjam mindazt, ami engem érdekel, s úgy érzem, nem hiányzik a facebook és társai. Ám ki tudja – hátha kihagyok valami fontosat.

Értem én, hogy a közösségi platformoknak negatív hatásuk lehet a közszolgálatra. De alapvetően nem a kormány az, amely elferdíti azt rossz irányba?

Ebben nincs közöttünk vita. A kormány bekebelezte a közrádiót, tévét, és a hírügynökséget is, az írott sajtó szereplői közül pedig gyalázatosan elsöpörte a Népszabadságot, azt a lapot, amelynél határozottan érezhető volt a közszolgálatra való törekvés, ami különösen értékes volt a közrádió és a köztévé átérzett hiánya miatt. A közösségi médiát meg azért is említettem, mert sajátos módon, minden oldalról azt halljuk, hogy erősen torzít.  Az ellenzék a Fidesz-trollok  ármányáról beszél, a  kormányszócsövek  szerint pedig döbbenetes a baloldali meg liberális túlsúly és gyűlöletkeltés.

Végül is jó, vagy rossz, hogy létezik ez a csatorna?

Nem tudom. Nem zárnám ki, hogy lehet pozitív hatása; hogy egyszer majd felbukkan vele és benne egy kiegyensúlyozó lehetőség. Ezt a megoldást azonban még nem izzadta ki magából az emberiség. Hiszen még a híresen higgadt Britanniában is a BBC-vel együtt sikerült belegyalogolniuk a Brexitbe. Az a helyzet alakult ki, és ezt most általános tanulságként fogalmazhatjuk meg, hogy amikor a szélsőséges vélemények tömegével találkoznak a média-fogyasztók, a tárgyilagos megközelítés már sokakat nem érdekel, nem köt le. Amikor egymásnak feszülnek a táborok, akkor az olvasók, nézők, azonosulva a küzdő politikai felekkel azt értékelik, aki rátesz még egy lapáttal, aki erőset mond, jól odacsap. Vagyis a közszolgálat tárgyilagossága, ha egy ország politikai erői drámaian megosztottak, még önmagában keveset ér.

Ezek szerint nem pusztán elviseli a társadalom, hogy nincs közszolgálat, még csak igénye sincs rá?

Van, akinek van. Nekem van, kiváltképp a rádióra, amely mint a valahai Magyar Rádió nem mellesleg egy kulturális kincsesbánya is, a zenétől az irodalmon át az ország közéleti történéseiig. Az a nagy civilizációs tevékenység, amelyet a Magyar Rádió végzett a húszas évektől kezdve, változó politikai színezettel,  a mai rendszerben a közszolgálati rádiónak ez a része is tönkremegy. Egy közrádiónak az éle a politikai híradás, közvetítésekkel, stílusával az határozza meg a karakterét, és befolyásolja az irodalmi, de még a zenei szolgáltatást is. Ugyanakkor be kell látnunk a negyedszázaddal ezelőtti időkről szólva, hogy egy csomó illúziónk volt a globalizációt, a demokráciát, a nyilvánosságot, a politika lehetséges minőségét illetően. Egyedileg és egyénileg a plurális politikai erők kínálata nagy lehetőség, közülük egyiket, másikat lehet kedvelni és támogatni. A rendszerváltás idején azt gondoltuk, hogy a sajtó feladata lesz nyilvánosságra hozni a megoldatlan problémákat, meg persze a disznóságokat. És azt is hittük, hogy ez hatással lesz mindenkire, lelkiismeret furdalást, szégyenkezést okoz, ha egy disznóság kiderül. No, ez aztán nem így lett. Mert ugyan nyilvánosságra kerültek  ilyen-olyan  ügyek, de az érintettek lerázták magukról, mint kutya a vizet; tagadtak, vagy csak a vállukat rándították. Szóval illúziónak bizonyult, hogy a nyilvánosságot tisztítótűzként képzeltük el. Ezzel együtt, szükségünk van az illúziókra, mert a rossz helyzetekből csak így mozdulhat ki a világ. Mert azért néha mozdul.

Ha a nyilvánosságnak nincsenek igazán komolyan vehető következményei, akkor miért költ a kormány több mint nyolcvan milliárdot a költségvetésből a közmédiára?

Mert nyilván célszerűnek gondolja és a lobby-csoportok ki is járják ezt a rengeteg pénzt. A manipulációt, a dezinformálást, a rémhírek terjesztését – nos, ezeket mindig használták a politikai erők, és beletartozik az államok politikai eszköztárába. A hamis hírek gyártása mindig része volt a modern államnak. A félrevezető propagandát kifejezetten erősíti, hogy most már valós időben lehet elterelő információkat küldeni, dezinformálni, amelyet sokan önként tesznek meg, mások fizetett alkalmazottként. Ez nehezíti is a tájékozódást, hiszen a közvetítőkön keresztül a legkülönfélébb, sokszor egymásnak teljesen ellentmondó információkhoz jutnak az emberek.

De csak kell lennie valamilyen védekezésnek ezzel szemben, nem?

Az oktatás, talán, amely képes kritikussá tenni a befogadót. Az iskolának kell megtanítania bennünket az intellektuális kételkedés képességére. Hogy tudjunk mérlegelni.

A mai kormányzat az oktatás területén is az ellenkező irányba megy…

Ha az ember pluralitását tartom természetesnek, és erénynek annak intézményesülését, akkor bizony nagyon nem szimpatikus, amit ez a kormány csinál. Persze feltehetjük a kérdést: miért csinálják? Azért, mert más ok-okozati összefüggésekben, de nem kevésbé racionális az, aki nemzetállami összefüggésekben gondolkodik a globalizáció ellenében – túl persze az anyagi és hatalmi érdekeken. Kitűzték például azt a célt, hogy a kis- és nagykereskedelem, az oktatás, az energia, a hírszolgáltatás, stb. zömmel nemzeti, vagyis állami vagy magyar (?) kézbe kerüljön. Egy régi toposz, hogy el vagyunk nyomva mi, magyarok; még saját hazánkban is el vagyunk nyomva. Szerintem ez nem jó megközelítés és nem jó célkitűzés, még akkor se, ha a globalizáció nem alaptalanul szül ellenérzéseket is. De ez a nemzetállami gondolkodás belekapcsolódik egy nemzetközi trendbe (l. „America first”- hogy megint Trump elnökre utaljak). És a liberalizmuson belül is egy úgynevezett identitás liberalizmus került előtérbe, ami egy dezintegrációs és disszimilációs folyamatot erősít a nemzetközi, de az országon belüli integrációval szemben is. A Fidesz törekvései itt összekapcsolódnak ezzel az identitás liberalizmussal. Így a miniszterelnök még a liberális oldalon is érintkezési felületeket talál az identitás-keresésben. Ez az identitás politika nekem persze ellenszenves, mert egy politikai erőcsoport, akit csak elér, azt magával azonosítani, identifikálni akar.  S mivel ez nemzetközi áramlat, ezáltal sokkal fenyegetőbb probléma. Ami az én balsejtelmeimben azt is jelenti, hogy a liberalizmus meg a baloldal is, számos ok miatt, lejtmenetben van.

De a társadalmi morál is, nem? Hiszen látjuk, milyen korrupciós ügyekkel vagyunk tele.

A korrupció mint rontott politika, mint közrossz (mint a közjó ellentettje)  ősi probléma. Számunkra mindebben, az utóbbi évtizedben viszonylag új a nepotizmus. Az ugyanis a XX században már nem volt szokás nálunk, hogy sógorom, vejem, lányom, apám, szóval a családom tagjai részesei valami hivatali és morális összeférhetetlenségnek. Az mindenképpen eltér az eddigi „megszokott” korrupciós ügyektől, hogy egy politikusnak a közvetlen családtagjai is szembetűnően közpénzekből gyarapodnak.  Sok minden lehetséges, sok mindent megérünk. Lehet  kapitalizmus demokrácia nélkül is, mint ahogy jogállam is lehetséges demokrácia nélkül. Azok az értékek, amelyekről azt véltük, hogy immár összetartoznak, mint például az egyenlőség és a szabadság a liberális demokráciában, lám képesek egymás ellen fordulni, vagy egyként elpárologni.  Látjuk, lehet egy demokrácia illiberális, ha a szabadság értékeit másodlagossá tesszük – de, gondoljunk bele, ezzel az egyenlőségnek is búcsút mondunk. Az egyenlőtlenség növekedése, sajna, szintén nemzetközi trend évtizedek óta. A hatalmas vagyonok a lakosság egy tized, meg egy század százalékánál csomósodnak. No, ilyesmire gondoltam, amikor lejtmenetről szóltam.

De nem mindegy hogy hol: a tetején, a közepén vagy az alján? Mert ha az alján, azt akár felfoghatjuk reményként is.

Ebben igazad van. De ez majd csak a jövőből tudható, amit meg nem ismerünk. Közben, a közszolgálat lehetőségéről, illetve lehetetlenségéről beszélgetve, eszembe jutott egy nekem bosszantó jelenség. Ma mindenhol, ott is ahol semmi nem indokolja, szóvivőt alkalmaznak, és alighanem már többen vannak, mint az újságírók. Nekik az a dolguk, hogy eltakarják a valóságot a nyilvánosság elől, és helyettesítsék azt, akinek valóban kötelessége lenne megszólalni, magyarázatokat adni. Ha én közrádió, vagy köztévé lennék – de akárcsak egyszerű újság lennék – szóvivővel szóba nem állnék.

De te már nem vagy a közrádió. Egyébként szerinted egyáltalán szükség van erre a formára?

Igen. Minden borúlátásom ellenére feltétlenül fontosnak gondolom.

Vajon kell-e attól tartani, hogy az ellenzék, ha nyerni tudna, a revans-politika jegyében, ugyanúgy megpróbálja elfoglalni ezeket az önállónak szánt intézményeket?

Ezzel számolni kell. De dédelgetni kell álmainkat, nem feladni. És tudnunk kell különbséget tenni a büntetőjogi felelősség, a politikai felelősség és a morális felelősség között. És, ha úgy indulunk neki egy választásnak, bosszúállásra hergelve magunkat és a tömegeket, akkor baj van. Én mindenesetre elvárnám a politikusoktól, hogy civilizáltan viselkedjenek.

Nem gondolod, hogy az egész lényed, gondolkodásmódod, enyhén szólva is anakronisztikus?

Ezért is akartam lemondani a találkozást, csak hát nem tudtam a telefonszámodat. De azért remélem, vannak mások is, akik így gondolkodnak, még ha tán ez nem is gyakorlatias a politikában. És mi is itt vagyunk.

Évente egy városnyi ember hal meg feleslegesen

Elvtelen, szemét, korrupt, disznó társaság – így jellemzi a fideszes vezetést László Imre, a Demokratikus Koalíció szakpolitikusa, a Szent Imre Kórház korábbi igazgatója, ugyanakkor azt is hozzáteszi: a kórházi finanszírozás rendszerén lényegében két és fél évtized nem változtattak, az állam mindig kevesebbet ad, mint amennyit a betegre elköltenek. Ennek is a következménye, hogy minden évben egy Gyöngyös nagyságú város lakossága, azaz 32 ezer ember hal meg feleslegesen.

 

Most mivel foglalkozik?

A szakpolitikával, ami az esetemben az egészségügyet jelenti. De, ha úgy kérdezi, hogy hol vagyok állásban, akkor ez most nem állás, nem kapok fizetést érte. Egyébként pedig folyamatosan monitorozom a helyzetet, mint a Demokratikus Koalíció szakpolitikusa. És persze, ha tehetem, és van rá érdeklődés – szerencsére mostanában egyre többet van -, akkor elmondom a véleményemet, mint például most is.

A gyógyításból, mint orvos, vagy a kórházigazgatásból kiöregedett?

Ugye azt szokták mondani, hogy mindenki annyi idős, amennyinek érzi magát,. én hál Istennek – bár nem vagyok vallásos – jól érzem magam, az egészségem tökéletesen rendben van, rendszeresen teniszezem, tehát igyekszem karban tartani magamat. Úgy érzem, hogy szellemileg is elfogadható állapotban vagyok, tehát egyben vagyok. Tudnám is még csinálni, de ebben a rezsimben nincs szükség sem az őszinte szóra, sem pedig a segítségre nincs szükség. Egyszerűen azért, mert nemkívánatos személy vagy.

Az emberekben van egy olyan naiv hit, hogy a kórházigazgatás, vagy az orvoslás nem politikai alapon működik. De önnel mi a helyzet: politikailag nem felelt meg, rossz kórházigazgató volt, esetleg csapnivaló orvos?

Az a helyzet, hogy politikailag nem vagyok megfelelő. A szakértelmemet talán visszaigazolja, hogy a Kórházszövetség elnökségének voltam a tagja; kaptam Budapesten Pro Urbe díjat, a köztársasági elnök Lovagrenddel tüntetett ki. Erre, természetesen mondhatják, hogy mindezeket akkor kaptam, amikor az MSZP volt kormányon, de azt hogy engem kihívtak 2005-ben az EU-s miniszterek, államtitkárok számára tartott tanácskozásra, azért mert az interneten felfedezték, hogy van Budapesten egy olyan kórház, amelyik sajátos struktúrában, nem osztálytagozódásos, hanem mátrix-rendszerben működik, és nagyon hatékonyan, hogy személyesen beszéljek erről a módszerről. A levezető elnök a volt finn miniszterelnök, felmutatta az én kórházam működését bemutató tanulmányt, ez ugye a Szent Imre kórház volt, és tanulmányozásra ajánlotta, mint követendő példát. Én az életben nem voltam olyan zavarban, amikor e szavak kíséretében felállított, és bemutatott az uniós szakembereknek.

Úgy fogalmazott, hogy felállították, és ettől zavarba jött. Akkor is, amikor az állásából állították föl? Vagyis, amikor kirúgták?

Az 2011-ben történt, és nem jöttem tőle zavarba, mert pontosan tudtam, hogy ez fog történni. Mégpedig onnan, hogy az egészségügyi bizottság alelnöke, Pesti Imre egy közös amerikai szakmai utunk során megelőlegezte, hogy ha hatalomra jutnak, ez fog velem történni.

Csak úgy, minden előzmény nélkül?

Nem teljesen. Megkérdezte, hogy a mi gondom nekem velük? És én nem udvariaskodtam, hanem azt válaszoltam, amit ténylegesen gondoltam róluk. Azt mondtam, az a bajom veletek, hogy arrogánsak vagytok, cinikusak vagytok, és ha egy orvos azt mondja egy védőoltásra: ne használja senki, mert a gyártó cég szocibarát, nos az az én szememben nem orvos.

Mi volt a válasz?

Megdöbbent először, aztán kijelentette: ez a te véleményed, az enyém meg az, hogy a én pozícióba kerülök a fővárosban – akkoriban még SZDSZ-es volt a városvezetés, akkor neked annyi. Hát pozícióba kerültek, 2010 őszén megválasztották őket, megvárták, hogy befejeződjön a kórház rekonstrukciója, átvágták a szalagot, majd május 19-én átadtam az utódomnak a kész kórházat.

Csak úgy, pályázat nélkül?

Nem, volt pályázat, amin – az eredeti szándékom ellenére – én is elindultam, hetedmagammal. Rábeszéltek, mégpedig azzal érveltek, hogy ha nem jelentkezem, akkor még csak magyarázkodniuk sem kell, hiszen, nem is akartad az állást. A hét pályázóból hárman kaptuk meg a maximális pontszámot. Tarlós István azonban csak egyetlen embernek az anyagát terjesztette a közgyűlés elé. Hiába volt egy kicsi botrány is belőle, a dolog le volt vajazva.  Nekem semmi gondom az utódommal, legfeljebb annyi, hogy eleve eldöntetett, neki kell nyernie.

El volt keseredve miatta?

Nem, mert örülök annak, hogy hatvanöt éves koromig dolgozhattam. Így indult el aztán ez a mostanáig tartó nyugalmas periódus. Annyit még, csak úgy érdekességként, hogy nyolc hónap volt a felmondásom, és úgy volt, hogy ebből négy hónapot le kell dolgoznom, mégpedig a Fővárosban, tanácsadóként. Ezt azonban Szentes Tamás, aki az én kórházamban dolgozott, és ekkor éppen főpolgármester helyettes volt, kijelentette: engem nem lehet beengedni a Városházára, mert veszélyes ember vagyok.

Ha jól értem, azóta nem talált munkát…

Két évig dolgoztam még egy magáncégnél, orvosigazgatóként. Azóta hivatalos, fizetett munkám nincs.

Talán nem volt elég ügyes, hogy nem tudott olyan kapcsolatokat kiépíteni, amíg funkcióban volt, amelyek később kamatozhattak volna önnek? Vagyis nem volt egyáltalán B-terve?

A B-terv ez a magánvállalkozás volt. Egyébként kaptam más ajánlatot is, de nem olyanokat, amelyeket szívesen elfogadtam volna. Egyébként se nagyon törekedtem semmilyen állásra. 2008-2009-ben egyébként nagyon komoly kritikával illettem a szocialisták politikáját, egészen pontosan az egészségügy finanszírozási rendszerét. A televízió nyilvánossága előtt mondtam el a véleményemet. Muszáj tennem, mert látom az objektív adatokat, nemzetközi felméréseket. Szólnom kellett és kell. Ezt azért említem, mert én akkor sem fogtam vissza magam, amikor az MSZP volt kormányon. Mielőtt bekapcsolta volna a diktafonját, arról beszélgettünk ugye, hogy milyen a viszonyom a jelenlegi vezetéshez. Vegyes, mondhatom, ilyen is, meg olyan is, de az, hogy ők – ezek – engem foglalkoztassanak, az fel sem merül. És mondom a véleményem, mert engem már nem érhet retorzió, gondoltam.  A feleségemet viszont igen. Ő volt az Uzsoki Kórház gazdasági igazgatója, és kifejezetten miattam kitették az állásából. Behívták, és közölték vele: menjen nyugdíjba, mert a férje nagyon csúnyákat mond a kormányra. Vagyis engem nem tudtak büntetni, hát őt érte retorzió. Velem nem tudnak mit csinálni, ezért aztán a családomat vették elő.

Ilyenkor mit tehet? Milyen indulat van önben?

Inkább elmélyíti azt, amit ezen emberekről gondolok. Elvtelen, korrupt, szemét, disznó társaság. Nem az érdekli őket, hogy az adott feladatát ellássa, hanem az, mit tud a pozíciójából leszedni önmagának.

Lefordítva az egészségügyre, mit jelent az, hogy elvtelen, korrupt, szemét, disznó?

Én a vezetésre gondoltam. Az egészségügyben dolgozókat nem akarom bántani. Ott érdemes a cserépkályhától, azaz a finanszírozás rendszeréből kiindulni. A kórházak egy összegben kapják meg a támogatást, és mindent abból kell megoldaniuk, tehát a bért, működtetni kell az intézményt, be kell szerezni a gyógyszert, magyarul mindent. Mára kialakult az a helyzet, hogy az az összeg, amit egy kórház a betegek gyógyítására fordítanak, és amennyit az államtól kap, az köszönő viszonyban nincs egymással, lényegesen többet költ a kórház, mint amennyit kap. Az alapokat még 1993-ben határozták meg, mondhatni még a kőkorszakban. Akkoriban alakították ki, hogy mi mennyibe kerül. Ma már nem összegeket használnak, hanem viszonyszámot, úgy nevezik ezt, hogy súlyszám. Ez most 195 ezer forint. És ehhez a súlyszámhoz viszonyítják a beavatkozásokat. Minden betegség súlyszámban van megadva. Ám, amikor emelik a súlyszám összegét, nem kalkulálnak egy-egy betegség belső szerkezetével, azaz, hogy az árak nem arányosan változtak, gondoljon csak az energiára, a bérekre – ezek ugyanis mind benne vannak ebben a súlyszámban. Így távolodott el egyre jobban a tényleges ráfordítás, meg az állami finanszírozás. 2005-ben, amikor a miniszter megbízott egy bizottsági munkával – Rácz Jenő vezette akkor az egészségügyet -, és akkor derült ki, hogy 1999 óta nem volt értékkövetés. Azt javasoltam akkor, hogy készítsenek egy új ráfordítás-mérést, mert nagyon eltorzult az állami támogatás a valóságtól. A munka 2010-re készült el, de soha senki nem hozta nyilvánosságra és nem is léptették életbe.

Ma is a régi rendszer van életben?

Igen. A rendszer alapvetően azóta nem változott.

A kérdés egyébként onnan indult, hogy minősítette a mai Fidesz-vezetést, illetve jelezte, hogy a kemény jelzők nem a szakmabeliekre vonatkozott.

A szakmában jóindulatú emberek vannak, őket én nem is hibáztatom.

Tehát nincs korrupció…

Statisztikailag nyilván előfordulhat, de magára a rendszerre nem jellemző. Vagyis azokért a gondokért, amikről beszéltem a kórházi dolgozók és vezetőik nem hibáztathatóak. Hiába íratnak alá például egy igazgatóval, hogy a kórházában nem lesz adósság, adósság mindig van és lesz, mindaddig, amíg az állam kevesebb pénzt ad, mint amennyit egy-egy beteg gyógyítására ténylegesen el kell költeni. Hiába cserélik le a vezetőket, hiába tesznek oda kancellárokat, a hiányt ők sem tudják eltüntetni.

Abból, amit ön mond, az is következik, hogy ez lényegében a rendszerváltás óta megoldatlan probléma, valamennyi kormány, úgymond, elfelejtette rendbe tenni az egészségügyet… Vajon miért: Emlékszem Gyurcsány Ferenc kiemelt programként fogalmazta meg az ágazat rendbetételét, aztán még sem sikerült neki… Jogos-e arra következtetnem, hogy az egyes kormányok inkább csak retorikai fordulatként használják az egészségügy feltámasztását, és aztán hagynak mindent a régiben. Miért? Mert a betegnek nincs érdekérvényesítő képességük?

Ha már Gyurcsányt szóba hozta: lényegében ebbe bukott bele. Az ápolási és a tandíj bevezetésének ötletébe, ami egyébként komoly bevételi forrást jelentett volna, és a lakosság számára sem volt megterhelő, maximum évi 3600 forint. De miután a fideszes népszavazási kérdést úgy tették fel, ahogy, vagyis, hogy akar-e a polgár fizetni, vagy sem, ki az az őrült, aki az igen mellett voksol. Tudta a Fidesz, hogy ez nem tisztességes dolog, és ez a pénz majd hiányozni fog neki, de akkor ezt már nem lehetett visszahozni. A tandíjat ugyanakkor visszahozták, ráadásul úgy, hogy sokkal többet kell fizetni annak, aki nem jutott be az állami képzésbe. Csökkentették az állami férőhelyek számát és növelték a fizetőseket.  Az oktatást így elrendezték, de nézze meg mi történik az egészségügyben. Folyamatosan szorítják ki az embereket a magán egészségügybe. Kap például egy háromhónapos CT előjegyzést vagy ultrahangra, miközben esetleg arra is felhívják a figyelmét, hogy lehetséges egy rosszindulatú folyamat a háttérben, naná, hogy nem várja meg, inkább elmegy a magánrendelésre, ahol pénzért gyorsabban megcsinálják. Kezd az egészségügy szétszakadni; egy a szegényeknek, az állami oldalon, egy pedig a tehetősebbeknek, a magánoldalon. Nem véletlen, hogy Csányi Sándor OTP vezér is invesztál a területre, most például megvett a gerincgyógyászati központot. Most már nem csak egynapos beavatkozásokat végeznek, hanem kifejezetten nagy műtéteket is. Összességében, visszatérve a szakma képviselőire, én az orvosokat, nővéreket nagyon tisztelem. Iszonyatos túlterheltséggel dolgoznak, és bizony ott vannak a kiégés határán. A működési anomáliák sokszor éppen ebből vezethetőek le.

Kimondhatjuk, hogy azért nem fordítanak több pénzt erre a területre, mert hiába tennék, ennek nem lenne a szavazatmaximálás szempontjából hozadéka?

Hogy ezt tudatosan teszik-e vagy sem, nem tudom, a jelek azonban erre utalnak. Egy nemrég nyilvánosságra került statisztikai adat szerint a 2017-es finanszírozás reálértékben nem éri el a 2006-os színvonalat, egy másik adat pedig arról szól, hogy 2007 és 2017 között 1863 milliárd forintot vontak ki az egészségügyből. A visegrádi országok ráfordítása két százalékkal magasabb, mint a mienk, ez 6-700 milliárd forintnak felel meg. A szlovákok teljesen elhúztak mellettünk, de már Albánia is megelőzött bennünket. Egy stockholmi intézet vizsgálata, amely hat terület harminchat indikátorát vette górcső alá, és azt a besorolást adta, hogy Magyarországon nem megfelelő színvonalon elvégzett az egészségügyi szolgáltatás. A rangsorban harmincadikak vagyunk, harmincöt ország között. Szóval ezer adat mutatja, hogy baj van, de a kormány részéről csak a hárítást lehet tapasztalni. a magyar országgyűlés elnöke azt mondja a kínai vendégeinek, hogy a magyar egészségügy világszínvonalú. Pubi, te hova jársz, kérdem én. Neked lehet, hogy azt nyújtják, már VIP-es vagy, de a hétköznapi embernek nem az. Annak kínkeserves.

Ebből viszont az is következik, hogy nagyon sok ember hal meg feleslegesen…

Tudja azt ön, hogy évente egy Gyöngyös nagyságú város pusztul ki? A betegsége alapján nem kellene, gyógyítható, vagy megelőzhető lenne, de nem gyógyítják meg és nem előzik meg. Harminckétezer ember hal meg évente, teljesen feleslegesen.

Konrád György: Én még nem éltem demokráciában

Real political animal – idézte fel egy külföldi kolléga jellemzését Konrád György Kossuth díjas író, beszélgetésünk ama részében, amikor Magyarország rendszerváltás utáni miniszterelnök jelöltjeit jellemezte. Szerinte Gyucsány Ferenc szeretett a politikában donjuankodni, Orbán pedig, akit sosem szeretett, mindig szélsőséges, kapkodó dolgokat csinált. Konrád, aki magát résztvevő megfigyelőnek nevez, azt is elmondta a Független Hírügynökségnek, hogy mindig rossz kormányok alatt élt, és, ami most van egy olyan gyorslift, amely levisz bennünket az alagsorba.

 

Kezdjük egy nagyon banális kérdéssel: milyen a politikai közérzete?

Olyan, mint rendesen. Én nem éltem még demokráciában, csak nagyon rövidke ideig. Még 46-47 táján reménykedhettem, de egy évvel később már világos volt, hogy nem lesz demokrácia. Érdekesnek találtam valamennyire az ’56-ot megelőző éveket, a Nagy Imre korszakot, de nem gondoltam azt, hogy örülnöm kellene. Szóval rövidke korszakok voltak, amikor jól érezhettük magunkat, jó volt ’88-89, például. ’88-ban még kaptam a hátamra gumibotütéseket, de az mégiscsak reményteljes dolog volt. Viccesek voltak a kölcsönös ki hadműveletek. A rendőrök vadonatúj Yamahákkal érkeztek, mire az egyik tüntető fiatalember elkiáltotta magát: borítsuk fel a Yamahákat. Mire a rendőrök, akik újak voltak, meghökkentek, hirtelen nem tudták mit is tegyenek, de aztán megfordultak, feladva a fiatalok kergetését inkább a motorjaikat akarták megóvni. Azt akarom mondani, hogy volt humora a jelenetnek.

Ön gondolom nem a fiatal rendőrök közé tartozott, aki a Yamahát védte, legalább is a gumibotból erre következtetek. Ugyanakkor úgy beszélt a tüntetőkről, mintha azokhoz sem tartozott volna…

Én inkább résztvevő megfigyelő voltam.

De akkor miért kapott verést?

Mert nem volt rám írva, hogy én csak egy öreg megfigyelő vagyok.

Azt mondta, még nem élt demokráciában. Akkor sem érezte annak, amikor a rendszerváltozás környékén ön is erőteljesen jelen volt a változást akarók sorában, mégpedig SZDSZ-esként?

De akkor éreztem. Csakhogy ezek nagyon rövid időszakok voltak.

Legfeljebb a 1998-ig, a Fidesz korszakig beszélhettünk egyfajta demokráciáról.

Bár nem mondhatom, hogy a Horn-korszaktól el lettem volna ragadtatva. Egyébként emlékeztem rá, még 1985-ből; egy fórumot akartunk rendezni, ám ő kijelentette, hogy csak olyan rendezvény lehet, amelyet ők akarnak, és ők engedélyeznek. Arra gondoltam akkor, hogy ni csak milyen kis ember, és hogy keménykedik. Aztán adta alább is, mert a fórum végül összejött, annak ellenére, hogy különböző trükkökkel meg akarták akadályozni. Volt a dologban valami humor is.

Ha egy kicsit előbbre lépünk, és végignézünk az elmúlt közel harminc év miniszterelnökein, ki hogyan jellemezne?

Antall Józsefnek volt eleganciája, végül is úri fiú volt.

Jó tanár volt, és lehetett volna jó miniszterelnök is, de nem érett még meg rá. A környezet sem tette könnyebbé számára a munkát, meg talán már a betegsége is lopódzkodott.

Boross Péter?

Ő nekem kezdettől ellenszenves volt, és az is maradt.

Horn Gyula következett…

Két kis anekdotával tudnám őt jellemezni. Az egyik 1989 februárjában történt, egy filmfesztivál zsűrijében találkoztunk, amelynek ő volt az elnöke, ekkor hangzott el Pozsgay Imre elhíresült mondata, hogy 1956-ban nem ellenforradalom volt, hanem népfelkelés. Megkérdeztem Horn Gyulát: ehhez mit szólsz?, csóválta fejét: elsiette ezt az Imre, mondta. Mikor kellett volna, kérdeztem. Még ráért volna, válaszolta. Legközelebb szeptemberben találkoztunk, egy olyan megbeszélésen, ahol a téma az volt, milyen legyen majd a demokratikus kormány külpolitikája. Az SZDSZ-től Tamás Gáspár Miklóst, meg engem delegáltak, természetesen Antall József is ott volt. Mindannyian mondtunk mindenfélét, beszéltünk valamilyen közép-európai társulásról, konföderációról, Horn Gyula viszont kijelentette: a legfontosabb célunk, hogy belépjünk a NATO-ba. Hát mindenki csodálkozott ezen. És akkor eszembe jutott

az akkori amerikai nagykövet véleménye, aki azt mondta, amikor Hornról kérdeztem őt, hogy ő egy: real political animal. Vagyis egy igazi politikai, talán úgy fordíthatnám, hogy hiéna.

Úgyhogy tulajdonképpen kedveltem is őt, meg respektáltam, hogy az a szarvasagancs a fején, milyen jól volt hasznosítva… Azt hiszem hülyeségnek tartottam, hogy politikailag leginkább az SZDSZ-szel harcolt, ahelyett, hogy a Fidesszel szemben védekezett volna. Neki, úgy érezte, a fő ellenfele a Kuncze Gábor volt, talán azért, mert az olyan nagydarab…

Ez politikai hiba volt?

Súlyos politikai hiba volt, igen. De hát ki a hibátlan…

Horn után, négy évvel később, jött Medgyessy Péter.

Pech volt az az ügynöki besorolás, D-209-es ügy. Pedig reményteljes volt, hogy egy civil fogja elnyerni a politikai hatalmat. Aztán

hibázott abban is, hogy le akarta mondatni az SZDSZ által delegált gazdasági minisztert, Csillag Istvánt, a pártja viszont nem akarta.

Szóval ez egy felfuvalkodottság volt Medgyessy részéről, mert Csillag értett a dolgához, és nem lehetetlen, hogy jobb közgazdász volt, mint ő.

A D-209 ügyben a legádázabb ellenfele az ön pártja volt Medgyessynek…

Az SZDSZ-esek nyilatkozhattak volna óvatosabban, mert végül is jó miniszterelnök volt. Megfelelt a funkciójának. Még tudott franciául is, tudott viselkedni, mutatós volt, de a hiúsága elragadta. Valamennyi miniszterelnöknek ez volt a baja; hogy funkciójának követelményeit, amelyek némi alázatot is előírnak, nem tudták megtartani, és saját fegyelmezetlen hiúságuknak teret engedtek.

Következett Gyurcsány Ferenc…

Őt szerettem. Eltérően némely politikai barátomtól, akik megbízhatatlannak tartották. Én elmésnek találtam, és azt gondoltam, ez tud a legjobban beszélni. Ő a legintelligensebb, a leggyorsabb eszű. Jó volt a fizimiskája, és az is tetszett nekem, hogy tud élésen fogalmazni. De túlságosan szerelmes volt a pozíciójába. Egy kollégája mesélte, hogy

együtt álltak a vizeldében, és egyszer csak Gyurcsány nagy sóhaj közepette megszólalt: de szeretek kormányozni, mondta.

Mások meg azt mesélték, hogy hiába állapodtak meg abban, hogy egy bizonyos ügyben nem nyilatkoznak másnap délig, de Gyurcsány már délután kettőkor beszélt róla a rádióban… Úgyhogy tud bűvölni, tud donjuankodni a politikában. De egy ilyen lassúvérű országban előbb-utóbb rájönnek, hogy ebben van kóklerség. Ahogy ő is nagyon pontosan ismerte fel a kóklert az Orbánban. Egy politikai szélhámos, mondta róla. Lehet, hogy rokonlelkek. Én sajnálom, mert úgy éreztem, hogy Gyurcsánynak van spontán érzéke a demokráciához. Egy sármör. A népvezéreknek úgy látszik sármörnek kell lenniük. Az ellenfelének, az Orbánnak is megvan ez a tehetsége.

Bajnai Gordon?

Ő tudta mik a helyes intézkedések. Nem hiúskodott, nem alkalmazott demagóg fordulatokat, nem mondott nagyokat. Valószínűleg hallgatott a feleségére, aki nem szerette, hogy a politikában ennyire benne van. És most szépen megvannak Párizsban.

Elérkeztünk Orbánhoz, bár már egyszer jártunk nála, de kihagytuk az első kormányzásának idejét, hogy most egyben jellemezhesse őt.

Nekem nem volt sem akkor, sem most rokonszenves. 1989-ben, a híres Hősök terén elhangzott beszéde nyomán, világossá vált, hogy nem szótartó.

Arra utal, amiről nyilatkozott is már korábban, hogy megígérte, nem fog beszélni az orosz csapatok kivonásáról, de mégis beszélt?

Igen arról. Beszélt és ezzel a hiúsága aratott. Akkor még nem volt rendezve az oroszokkal a távozás. Ő ilyen heveskedő, szélsőséges dolgokat csinált. Emlékszem egy régi beszélgetésre, amikor arról váltottunk szót többekkel, hogy vajon mit lehet várni Gorbacsovtól. A többség azon a véleményen volt, hogy biztató, amiket csinál. Állt ott egy sötéthajú fiatalember, aki megszólalt és a következőket mondta: én nem bízom az oroszokban. Ő volt Orbán Viktor. Mindig becsaptak minket, mondta, mindig ellenünk vannak, az oroszok a mi ellenségeink. Azt gondoltam akkor, hogy vajon miért kell ilyen túlzásokba esni. Nem értettem egyet azzal a politikával sem, hogy diadalmaskodnak az oroszok felett, mert ez még nem volt diadal. Én, aki sokat foglalkoztam az orosz irodalommal, azt is elég világosan láttam, hogy ha szétesik a szovjet birodalom, elég sok orosz ember kerül majd túlságosan is ambiciózus kis nacionalizmusok felügyelete alá. Összefoglalva azt tudom mondani: sosem voltunk Orbánnal barátok.

A saját szerepét hogyan látja, ezalatt a közel harminc év alatt?

Kérem, pontosítsa a kérdését…

Úgy érzem, mintha örök ingadozásban lett volna, mennyire ártsa bele magát a politikába, illetve mennyire maradjon, ahogy ön fogalmazott, résztvevő megfigyelő.

Azt hiszem ez volt a középarányos, ez a részvevő megfigyelés. Persze az ember soha nincs középen, hanem hol erre, hol arra billen. Egyetemi hallgatóként kétszer, vagy háromszor voltam kizárva az egyetemről, vagy éppen az apám miatt, hol azért, mert mondtam mindenfélét. Engem már a középiskolában is kirúgtak a Diákszövetségből, úgy hogy már volt praxisom… Tulajdonképpen elsősorban megérteni akartam a történéseket. Egyszer Japánban kérdezték meg tőlem, hogy mi az én világnézetem. És azt válaszoltam: komprehenzionista vagyok. Tudniillik a megértés embere. A megértés szociológiáját műveltük akkor Szelényi Iván batárommal. Az emberekhez való viszonyomnak is ez az ösztönzője: a kíváncsiság, a megértés. Ezért kérdezgettem mindig is sokat az embereket. Már gyerekkoromban is, apám üzletében az alkalmazottakat, vendégeket. És mindig volt politikai érdeklődésem is. Már gyerekként is. Emlékszem, a második világháborúban imádkoztam a szövetséges csapatok győzeleméért.

Visszatérve a mába, illetve a közelmúltba: tett-e magának szemrehányást azért, hogy esetleg aktívabbnak kellett volna lennie?

Többnyire intuitív döntéseket hoztam. Amikor az egyetemen,’56-ban, szaladgált a Gömöri Gyuri, meg a Hárs Gyuris, hogy srácok, kinek kell géppisztoly, mondtam, igen, nekem is kell. Hogy miért kell? Mert az biztonságosabb, ha van. Aztán otthon volt a rekamiéban. Később meg elástam. Úgyhogy nem voltam én egy olyan végzetes hős. A Pannónia utcában ástam el, gondolom azok, akik ott egy nagy OTP házat építettek, megtalálták. Szóval ezek ilyen döntések.

Azt is mondja ezzel, hogy a politikai aktivitással szemben mindig visszahúzta az íróasztal?

Igen. Hát az az én munkám. A politika nem a munkám, csak belekotnyeleskedem. Én például nem tudok délelőtt elmenni valahova, valamilyen politikai fontoskodás ügyében. Annak idején beválasztottak az SZDSZ Országos Tanácsába, ez a párt volt számomra a legérdekesebb, egy érdekes szociológiai gyűjtemény tárháza volt. Nos, ez a tanács valahogy mindig szombaton délelőtt 10 órakor tartotta a gyűléseit. Én szombaton délelőtt sem a zsinagógába, sem az SZDSZ-be nem voltam hajlandó elmenni. Ilyenkor én kinézek, szívok egy mélyet a tiszta levegőből, aztán leülök az asztalomhoz.

Sose szerette önt a jobb oldal, de nemrégiben, egy rövid ideig szívesen emelte magához, mégpedig azért, mert menekültügyben azt nyilatkozta, amit… Szóval, hogy ne jöjjenek. Megbánta?

Azt gondoltam és mondom is, hogy az ellenőrizetlen, áradatszerű befogadás nem helyes. Általában úgy van – és így volt velünk még a rendszerváltás előtt -, hogy nem demokráciából demokráciába belépni nem akadálymentes, megnézik, ki honnan jön és miért, meglepően nagy anyagot gyűjtenek össze egy emberről, mielőtt megadnák a vízumot. Úgy éreztem, hogy ez a megfontolás nélküli herzlich willkommen, helytálló lereagálása a német bűntudatnak a holokauszt miatt, és értem azt, hogy ez teher rajtuk, a lelkükön van. De azt is láttam, hogy ez nagy beáramlás nem a halál elől futó emberek gyors életben maradási ösztönének a megnyilvánulása, hanem pontosan tudják, hova akarnak menni: Svédországba, vagy Németországba. Nem bolondok. Ebből az következik, hogy nem kötelező nagy tömegben befogadni, mert a kiáramlásnak is megvan a ragályszerű jellege. Emlékszem ennek a pszichózis-szerű hangulatára, ’56-ból.

Nem volt tehát alaptalan az a megjegyzésem, hogy nem kell korlátlanul, és szűretlenül beengedni senkit. Nem egy ostoba kijelentés az, hogy ott kell segíteni őket, ahol élnek, itt pedig csak annyiban, amennyiben reálisan szükségük van rá.

A kritikátlan kizárásról, vagy a kritikátlan befogadásról egyaránt elfogadhatatlan, aki ilyeneket mond, az félrebeszél. Sok kritikát kaptam a barátaimtól emiatt, de vallom akkor is, hogy a nacionalizmus szélsőséges válfaja a nácizmus, a szociáldemokrácia szélsőséges ága a kommunizmus, de megjelent a harmadik szélsőség is, mégpedig az iszlámizmus. Ezek mind elvi okokból hajlandóak ölni. És azok a mozgalmak, amelyek elvi alapon feljogosítják magukat az ölésre, nekem nem szimpatikusak.

Amit most mond, az fakad némiképp a zsidó létből is?

Lehet talán, mert zsidónak könnyebb arra gondolni, hogy sok embert megöltek, csak azért, mert zsidó. Elítélem, és totalitárius rendszernek tartom mindegyiket, mert mind valamilyen ravasz retorikával magyarázza tetteit.

Ravasznak nevezi ezeket a szörnyű tetteket, finoman fogalmaz, ami nagyon illik is önhöz. De mit mond a mai rendszerről?

Orbán udvarol Netanjahunak, és hangoztatja, hogy megvédi a zsidókat. Én azonban, ami most történik, kezdettől antiszemita kampánynak tartottam. Csak azért antiszemita, mert könnyebb a zsidókat megutáltatni, mint a nem zsidókat…

Mert van történelmi előzménye…

Úgy van. Ez egy olyan cipő, amelybe kényelmesen bele lehet tépni. Vissza kell térnem a beszélgetésünk elejére, és ezt most az Orbán időszakkal kapcsolatban is mondom: nem érezhettem Magyarországon egy demokrácia polgári biztonság szabadságát.

Mindig rossz kormányok alatt éltem. Vagy eleve rosszak voltak, vagy gyengék, bizonytalanok és kapkodóak. Én nem szerettem sem a nácizmust, sem a kommunizmust, mindkettőről azt gondoltam, hogy gyorslift bizonyos embereknek felfelé.

És most milyen liftben vagyunk?

Olyanban, amelyik lemegy az alagsorba.

Orbánnak csak az lesz a gondja, melyik palotába költözzön (1.)

„Csicskaügyészség  nincs tovább, az alkotmánybíráskodásnak is el kell majd indulnia a kollektív bölcsesség irányába, nincs többé ÁSZ uralom, és nincs többé cinkelt Nemzeti Választási Bizottság. Nincs tovább kilenc, majd újabb kilenc évre meghosszabbított Fidesz-kinevezettek a független intézmények élén, és legfőképpen nincs tovább a parlamentben napirendi diktatúra.” – ezt mondja Haraszti Miklós, egykori parlamenti képviselő, az ENSZ választási raportőrje, az új választási törvényért küzdő politikus a Független Hírügynökségnek adott interjújában. És ezt akkor is mondja, ha az a törvény, amely mindezt lehetővé teszi egyelőre csak papíron létezik. Szerinte most egy reális cél állhat a pártok előtt: megakadályozni a Fidesz újabb kétharmadát. Ellenkező esetben Orbán még további lépéseket tesz a közjogi rendszer átalakítására, az illiberális rendszer teljes kiépítéséhez, ahol ő lényegében teljhatalmú elnök lesz, és csak azt kell eldöntenie, hogy a Sándor Palotát, vagy a Karmelita Kolostort válassza.

 

 Nem érzi azt, hogy csúfos kudarcot vallott?

Történelmi sikerrel felérő kudarc ez. Siker, mert az ellenzéki pártok a Közös Ország Mozgalom szervezésében előállították az arányos választási törvény-tervezetet.  Ez a törvény megmarad, meg fog valósulni előbb vagy utóbb, és biztosítja majd, hogy ebben az országban túlhatalmat soha többé nem szerezhet senki.   Kikényszeríti a konszenzuspolitikát. Így tudunk majd átmenni a vezérdemokráciából, a szavazatokkal ki nem érdemelt fölényből, a hatalommegosztás és a független intézmények elsöpréséből vissza a hatalommegosztás birodalmába.

Ön tehát elégedett azzal, hogy papíron létezik egy olyan törvénytervezet, amely biztosítja Magyarországon az egyenlő feltételeket a választásokon, de a valóságban viszont nincs ilyen. Mire akkor ez a nagy elégedettség?

Mert a javaslat fideszes lesöprésekor világossá vált, hogy itt egyetlen egy párt diktátuma az élő választási törvény minden más párt ellenében. Volt már ilyen, s tudjuk mi lett a vége1989-ben. Ennek is ez lesz a sorsa; a jövendő Magyarországa erre a törvényre fog épülni.

Ez lesz az igazi rendszerváltás. Ugyanis felesleges új ellen-kétharmadról, új elsöprésről, megváltásról álmodozni. Nem lesz mindent vissza, csak a konszenzus-demokrácia felé van kimenet.

Ez a hatalommegosztás uralma alá helyezi majd a politikát, és ez nem kevés, hanem az egyedül kívánatos. Nem kell Fidesz rendszer más logóval. Például csicskaügyészség nincs tovább, az alkotmánybíráskodásnak is el kell majd indulnia a kollektív bölcsesség irányába, nincs többé ÁSZ uralom, és nincs többé cinkelt Nemzeti Választási Bizottság. Nincs tovább kilenc, majd újabb kilenc évre meghosszabbított Fidesz-kinevezettek a független intézmények élén, és legfőképpen nincs tovább a parlamentben napirendi diktatúra. Ennek a törvénynek az elfogadásával már most itt tartanánk. Persze, ha belementek volna a pártok az egyetlen lehetséges kitörésbe, vagyis az ilyen közös játékszabály elfogadásához kötötték volna választási részvételt.

Vagyis bojkottálják a választást, nem?

Nem. Mert szerintem a Fidesz az, aki bojkottál.

A demokrácia ugyanis két lépésből áll: először a szereplők megállapodnak a közös játékszabályokban, a másodikban pedig betartják ezeket.

Aki nem vett részt már az elsőben sem, az a Fidesz. A többi párt bebizonyította, hogy ilyen közös játékszabályra vágynak, meg is alkották, csak végigvinni nem merték.

Miért nem?

Mert Stockholm-szindrómában szenvednek, belesodródtak a rendszerbe. Az önsorsrontó nem-akarásuk miatt az én javaslatom kivihetetlen volt, fordítva ült a lovon.  Én ugyanis azt javasoltam, hogy a pártok addig ne vegyenek részt a választásokon, amíg nincs közös törvény a választási rendről. De Gulyás Márton mozgalma megtalálta a folytatást: megszervezték a pártok közös munkáját. Gulyás azt mondta: csináljuk meg, ne várjunk a Fideszre. Már csak azért is, mert az ellenzéki pártok valójában az ország többségét képviselik. 2014-ben például a Fidesz egy arányos választási rendszerben nem tudott volna kormányt alakítani; 45 százaléka volt, míg az ellenzéknek együttesen 55. Ugyanakkor azt láttuk, hogy egyharmadnál kevesebb erejük lett a törvényhozásban, a Fidesznek meg kormányalakításhoz sem elegendő többséggel alkotmányerejű mandátumfölénye lett.

A Fidesz viszont azt állítja, hogy Magyarországnak stabil kormányzásra van szüksége, márpedig ehhez ilyen választási rendszer kell.

Ez történelmileg is hazug, meg, hogy úgy mondjam államtanilag is hazug. A kormányozhatóságot nem az igazságtalan aránytalansággal, hanem két dologgal kell biztosítani, és mindkettő megvan a kidolgozott arányos rendszerben is. Az egyik, hogy ne aprózódjék el a parlament, ezt az ötszázalékos küszöbbel biztosítják, a másik pedig a konstruktív bizalmatlanság. A német rendszerben is megtalálható meg ez a két elem, és tökéletesen stabil a kormányzás. Nem szükséges hozzá, hogy egyetlen párt kétharmados többséghez jusson.

Ma már szinte hihetetlen, de igaz, hogy az 1989-ben és 1990-ben éppen azért került be a megállapodásokba egy sor kétharmados törvény, hogy ne lehessen senkinek túlhatalma, s hogy a kardinális kérdésekben ki kelljen kérni a parlament véleményét.

De az MSZP-SZDSZ kormány, ugyan két párt koalíciója volt, de kihasználta a kétharmadát, a parlamenttel szemben…

Egyetlen egyszer, az önkormányzati törvényben. Bevezette a közvetlenül választott főpolgármester rendszerét, ami akkor kétségtelenül Demszky Gábornak kedvezett, az meg viszont a Fidesznek, hogy a polgármesterek egyben országgyűlési képviselők is lehessenek. De ez az egy alkalom is nagy válságot váltott ki az SZDSZ-ben, Petri György költő barátom ki is lépett a pártból. Ekkor határozta el a koalíció, Horn Gyula nagy bosszúságára, hogy az ellenzék közreműködése nélkül soha többé nem fogja használni a kétharmadot. A Fidesz viszont ezt az egyszeri népszerűséget igazi posztszovjet, illiberális módon, a hatalommegosztás felszámolására, a fékek és ellensúlyok kikapcsolására használta. Az abszolút hatalom jegyében, forradalomnak hazudva ezt a szerencsés szavazást, átalakította a rendszert. A pártok ezek után megértették, hogy csak egy új választási rendszer lesz képes megszüntetni ezt a mély demokrácia-válságot.

De mikor? Mi tudja majd ezt kikényszeríteni?

Hogy el lehet-e indulni e felé, az azon múlik, hogy sikerül-e elkerülni az újabb Fidesz-kétharmadot. Vaskos önbecsapás azt állítani, ahogyan számos párt és szakértő most hitegeti, hogy ha a Fidesz meg tudta szerezni a kétharmadot, akkor ez a rendszer szembe is fordulhat a megalkotójával, és más is meg tudja szerezni.

A valódi kibontakozás útja felismerni, hogy most a szimpla győzelem sem esélyes, hanem az a tét, hogy maradjon politikai élet az országban, s ennek kulcsa, hogy ne legyen kétharmada a Fidesznek.

Csak ebben az esetben van értelme a pártok mostani magatartásának, hogy behúzódnak a fűtött irodahelyiségeikbe, és a 2022-es választásra készülnek. Ha nem akadályozzák meg a kétharmadot, ami viszont a hatalmukban áll a körzeti koordináció útján, akkor lebegjen az összes párt előtt a Jobbik példája. Magyarországon megtették most először azt, ami Kazahsztánban, Azerbajdzsánban, Tádzsikisztánban, minden választás előtt megtörténik, hogy a legfőbb ellenzéki erőt valamilyen hamis ürüggyel kicsinálják. Az éppen legerősebb ellenzéki pártnak mindig ezzel kell majd szembenéznie. Hiú remény, hogy az egyharmad alatt van élet és kibontakozás.

Akkor mi a megoldás?

Három fontos elemet említenék, és abból talán kiderül az is, hogy miért nyújt reményt a kétharmad megakadályozása.  Az egyik a Nyugat reakciója. A véleményük ismerten igen rossz, és különösen az lesz, ha most kialakul a német-francia tengely.  De

amíg az ellenzék és az általa képviselt valódi többség képtelen szembefordulni ezzel a beteg rendszerrel, amelyben csak a választási törvény manipulációi miatt jut kormányzó többséghez a Fidesz, addig a magyar nép helyett senki nem fogja kikaparni a gesztenyét.

Más lesz a külpolitikai helyzet, ha megérkezik az a nagyon fontos üzenet, hogy a Fidesz nyolcévi totális hatalom után nem tudta ezt újra elérni. A másik, ami nagyon fontos dolog, hogy mi vár ránk, ha újra magunkra engedjük a kétharmadot.  Hiú remény, hogy a győztes választás után majd lecsillapodik Orbán Viktor. Elmondhatatlan közjogi változások következnek. Íme, néhány: a bíróságok el fogják veszíteni maradék függetlenségüket is. Újabb kétharmados törvényekkel, intézmény-átalakítás révén fogják megtörni a bírók ellenállását, nem pedig leváltásokkal. A következő lépés: rohanunk a keleti típusú elnöki köztársaság felé. A Fidesz, ha ismét alkotmányozó hatalma lesz, el  fogja fogadni néhány botor ellenzéki párt javaslatát, a közvetlen elnökválasztást. Persze az alkotmánymódosítás nem protokolláris, hanem valódi hatalmat adományoz majd az így megválasztott elnöknek. Ebben az esetben Orbán azt fogja mondani: nem bánom, lemondok a pártelnökségről, leszek köztársasági elnök. Vele szemben a pártok saját elnökaspiránst fognak jelölni, lesz majd elnökválasztási álverseny, amelyben az nyer, egyfordulós szavazáson, aki több szavazatot kapott. Gyakorlatilag teljhatalmú elnökként Orbán felviszi magához a Budai Várba az összes kétharmados törvényt, a többit meghagyja a parlamentnek. Ezek után csak egyetlen gondja lesz: melyik palota legyen az övé, a Sándor-palota, vagy a Karmelita kolostor. Én az EBESZ tisztségeim miatt húsz éve járom a posztszovjet világot, látom, hogy

minden illiberális rendszer elkerülhetetlenül elmegy az elnöki köztársaság irányába.

A pártválasztáson alapuló legitimációról áttérnek egy népszavazás-szerű hatalom-magyarázatra, amelyet az addiginál demokratikusabbnak állítanak be, mondván, az emberek közvetlenül, a pártok felett állva fejezték ki, hogy kinek a személyébe vetik bizalmukat. Ezek után pedig gyakorlatilag rendeleti kormányzásba foghat. Magyarországon eleve megásta a demokrácia sírját az a visszaélés, hogy a kétharmados törvényeket a Fidesz az abszolút hatalom zálogaként kezelte, nem pedig a konszenzus kikényszerítésére, ahogy ez eredetileg tervezve volt. Az elnöki hatalom ezt még inkább bebetonozná.

Említett egy harmadik elemet is…

Ez pedig az internet szabadsága. Az internetre is ki fog terjedni az oligarcha felvásárlás Putyintól tanult rendszere, így szerezték meg a TV2-t, a vidéki médiát is.

A globális médiára is kiterjed majd a „magyarítás”. Például ahogyan az Oroszországban történik, internetes média csak hazai szerverről lesz működtethető, így kerül majd ez is magyar tulajdonba, Pénztáros Lőrincen keresztül például…

Pénztáros Lőrinc?

Igen, Pénztáros Lőrinc, a Népszabadság mészárosa… A tíz magyar titkosszolgálat – mert már ennyi van – jogot kap arra, hogy megszerezze az összes hazai felhasználó összes adatát. Igaz ugyan, hogy az internet globális marad, s igaz ugyan, hogy az interneten tartalmat jogállami módon nem lehet korlátozni, ennek ellenére működni fog a félelem ostora. Aki kritikus tartalmat akar közölni, az tudja majd, hogy félni kell.

Egyetlen diktátor sem úgy kezdte, hogy gyilkolt

„ Azt mutatja a történelem, hogy a kis huncutságokból jönnek a nagy huncutságok, a nagy huncutságból a kis gonoszságok, a kis gonoszságokból a nagy gonoszságok, a nagy gonoszságokból a kis bűnök, és onnan pedig a nagy bűnök. És ez nem tud visszafordulni.” – ezt nyilatkozta Eörsi Mátyás, a Demokratikus Koalíció politikusa, szentesi képviselőjelölt. És hozzátette: Orbán már ezen az úton jár, minden jogszerűt és jogszerűtlent el fog követni annak érdekében, hogy hatalmon maradjon. Azt is állítja: Orbán, ha kormányon marad, akkor is visszalép a CEU-ügyben, mint ahogy az orosz viszonyon is enyhítenie kell, ha el akar jutni Trumphoz.

 

Azt állította valaki egy beszélgetésben, hogy ha lenne Magyarországon életképes alternatíva, akkor az Egyesült Államok segítene a kormányváltásban. Ön szerint létezhet-e ilyen helyzet, illetve egyáltalán: külföldről lehetséges-e, hogy beavatkozzanak a magyar választásokba?

Kétfajta Amerikáról beszélünk. Beszélünk arról, amelyet megismertünk, és amelyik tavalyig volt olyan, amilyennek gondoltuk, és beszélünk egy olyan Amerikáról, amelyek Trump Amerikája, és amely precedens nélkül áll; az az új kormányzati stílus és tartalom, amelyet az ő elnöklése jelent. Ezzel együtt azt kell mondanom, nincs olyan kormányzati stílus és tartalom, amely akarna, és amely tudna beavatkozni. Arról az Amerikáról beszélek, amelyik érdeklődik a világ dolgai iránt, és amelynek van elkötelezettsége a demokrácia iránt, amely azt gondolja, hogy az Egyesült Államoknak is akkor jobb, ha a demokrácia szélesebb, nos ez az Amerika is van annyira bölcs, hogy egy kívülről besegített változással legalább annyi kárt okoz, mint amennyi hasznot hajt esetleg. Ugyanis annak a vesztesei sosem fogják elfogadni azt a változást. Én magam is így vagyok ezzel: szeretném, ha ez a kormány megbukna, de ezt a magyar lakosságnak kell elérni, mégpedig külső segítség nélkül. A demokrácia ugyanis nem egy állomás, ahová eljutunk, hanem egy folyamat, márpedig ez a folyamat akkor jó, és akkor tudunk belőle tanulni, ha ez a mi történeteinkből áll össze.

A Magyar Idők információja szerint az Egyesült Államok hosszú idő után végre nagykövetet küld Budapestre. Ez a tény, ha valóban az, jelzi-e azt, hogy eredményesebbé vált az Orbán kormány diplomáciai kapcsolata az Egyesült Államokkal?

Először is: a Magyar Időknek nincs ilyen információja. De, ha lesz nagykövet, vagy más lesz a nagykövet, mint akit jövendölnek, egyik sem jelent semmit. Magyarország egy szövetségi rendszerben van, diplomáciai kapcsolat van a két ország között, ezért aztán küldünk egymás országaiba nagykövetet. Az a furcsa helyzet, ha nem. A Trump-adminisztáció hivatalba lépése után elkezdte megoldani a számára legfontosabb ügyeket, most lassan sorra kerülnek a kevésbé fontosak. Hogy küldenek nagykövetet, az tehát természetes dolog. Mint ahogy az is, hogy nem karrierdiplomatát, hanem politikai kinevezettet küldenek.  Csak a magyar jobboldal gúnyolódott azon, amikor a demokraták elnöklése idején politikai kinevezett érkezett hozzánk. Lám, most megfordult a kocka, republikánus elnök van, olyat küld feltehetően, aki jó sok pénzt adott a kampányába. Ez semmiféle előítéletre ne adjon okot; akár nagyszerű nagykövet is lehet belőle.

És ehhez a Szijjártó-látogatásnak semmi közte nincs?

Nem, ehhez az égvilágon semmi köze nincs. Ha Magyarország megpróbálná megfogalmazni az igényét, hogy milyen nagykövetet szeretne, azzal hosszú időre elhalasztaná a kinevezést. Emlékezzen rá, a még tapasztalatlan Trump jelezte, hogy kit szeretne Nagy Britannia nagyköveteként Wasingtonban látni, London azonnal hevesen tiltakozott és jelezte: szó nem lehet róla. A magyar kormány tehát akkor viselkedik bölcsen, ha meg sem szólal ebben az ügyben. A Szijjártó-féle látogatásnak az volt a célja, hogy miközben Orbán folyamatosan arról beszél, őt nem érdekli a Nyugat, valójában remeg azért, hogy Washingtonban fogadják őt, vagyis ezt kellett volna a külügyminiszternek valahogy előkészíteni, vagy elérni.  Obama alatt ugye ez nem volt lehetséges, ezért Orbán az elnökválasztáson, okosan, Trumpra tett. Okosan, mert Hillary Clintonnál esélye sem lett volna. Azáltal, hogy egyedüli európai vezetőként Trump mellé állt, jó lapra tett. Ám, érdekes módon, ennek ellenére sem hívták meg. Sokan mondják, hogy ennek az az oka, hogy Magyarország kicsi és nem fontos ország, de én ezt az érvelést nagyon nem szeretem, mert nem vagyunk sem kicsik, sem jelentéktelenek. A látogatás elmaradásának politikai okai vannak. Hadd tegyem hozzá: a cseh elnököt fogadták, a román elnököt fogadták, a finn miniszterelnököt is fogadták, hogy csak hozzánk hasonló, vagy viszonylag hasonló méretű országokat említsek. A vizit elmaradásának politikai okai kell, hogy legyenek. Hogy mik ezek? Én két dologra tudok következtetni: Trump ugye azt mondja, Amerika mindenek előtt. Orbán azt mondja: Magyarország mindenek előtt, de közben a Fideszre gondol. Trump viszont lehet, hogy azt mondja, amit gondol. Ebből következően

számára a CEU nem más, mint egy amerikai alapítású egyetem. Hogy szereti-e Soros Györgyöt, az teljesen mindegy. Aki a CEU-t támadja, az Amerikát támadja. És, amíg a CEU veszélyeztetve van, addig nem jók az esélyek a meghívásra.

A másik még ennél is súlyosabb ügy, érdemes figyelni az amerikai politikát, én ezt megteszem: Trumpnak meg kellett szabadulnia a legközelebbi embereitől az orosz kapcsolatok miatt. Meg kellett, mert Oroszország fenyegetést jelent, mégpedig arra az erős Amerikára, amelyet Trump elképzel.

Annak dacára, hogy a hír szerint Oroszország éppen Trump oldalán avatkozott bele az amerikai elnökválasztásba?

Az, hogy beavatkozott, ez lassan tény. Pont erről van szó, vagyis pont ezért: minden olyan kapcsolat, amely az oroszokat segíti, alámoshatja a hatalmát. Van olyan a munkatársi között, aki ellen büntetőeljárás is indult az orosz kapcsolatok miatt. Most ebben a helyzetben Trumpnak fogadni egy olyan európai vezetőt, aki a kontinensen köztudottan a legjobban szolgálja ki Putyin érdekeit, egyszerűen nem éri meg neki. Nem lehet tudni, hogy egy Orbán látogatás esetén az amerikai sajtó, vagy ellenzék, mit bányászik ki, már megint.  Azt ugye már kibányászták, megállapították, hogy az amerikai választásba történt beavatkozásnak van egy magyar szála is, egy másik bizonytalan ügyet feltáró papír kifejezetten budapesti kapcsolatot említ, márpedig ezek a dolgok Trump számára, legalább is veszélyesek.

Ezért azt gondolom, ha Orbán Viktor ki akar menni Washingtonba, meg kell nyernie a választásokat, ha reménykedik továbbra is a meghívásban, a CEU ügyet rendeznie kell, az orosz kapcsolatából pedig engednie kell.

Ön szerint jellemző az Orbánra, hogy enged?

Azt állítom, hogy igen. Igen, meg fog történni.  A CEU ügyben egészen biztos vagyok. Ebben a kérdésben Orbánt meglepte nem csak az amerikai az európai ellenállás is, ahol szinte fellázadtak a CEU miatt. Szóval egészen biztosan visszavonulót fog fújni, de csak a választások után. Ez meggyőződésem. Az orosz-ügy az nehezebb lesz, mert ha nem találja meg a kellő arányokat, akkor Putyinnak feltehetően van anyag a zsebében Orbánnal szemben.

Mi van az ön diplomáciai karrierjével?

Ez váratlan fordulat a beszélgetésünkben. De még mielőtt erre válaszolok, hadd mondjam el, hogy

én azt szeretném, ha a mindenkori magyar kormány és a mindenkori amerikai vezetés között jó kapcsolat legyen.

Na látja, íme a kérdés indoka…

Akkor válaszolok. 2010 óta külföldön élek, bizonyos megszakításokkal persze, nagyon különböző állásokban. Dolgoztam Jordániában, Líbiában, Berlinben, Vilniusban és az utolsó három évben pedig Varsóban.  Most viszont úgy döntöttem, hogy hazajövök, és nem pályázok sehova. Izgalmas és érdekes volt ez a hét év, de kicsit sok volt egyedül… 

Ezért most megpróbál képviselőjelöltként elindulni, itthon…

Igen, miután én a Demokratikus Koalíció lelkes támogatója vagyok, kaptam egy felkérést, hogy induljak el a választásokon, Szentesen. Szeretnék segíteni a tudásommal, tapasztalatommal. Már csak azért is, mert alapvetően új helyzet van Magyarországon.

Azt szokták mondani a laikusok a politikusokról, hogy mindegy kit választanak, egyik kutya másik eb. De, ha itt kirúgják Fekete Győr András édesapját az állásából, akiről pedig köztudomású, hogy a Fideszhez kötődik, soha többé nem lehet azt állítani, hogy egyik kutya, másik eb.

És akkor egy szót sem szóltam az Állami Számvevőszék elképesztő tombolásáról. Aki ezek után azt mondja, hogy ezek egyformák, az nem normális. Én most nem megyek bele abba vitába, hogy diktatúra van, vagy sem. De:

azt mutatja a történelem, hogy a kis huncutságokból jönnek a nagy huncutságok, a nagy huncutságból a kis gonoszságok, a kis gonoszságokból a nagy gonoszságok, a nagy gonoszságokból a kis bűnök, és onnan pedig a nagy bűnök.

És ez nem tud visszafordulni. Mert, ha például azt tapasztalja Orbán, hogy a lakosság többsége már őt nem akarja, akkor egyre több bűnt követ el, éppen azért, mert tart attól, hogy ha elveszíti a hatalmát, akkor jön a számonkérés, a bűnért a bűnhődés. Ennek elkerülése érdekében mindent meg fog tenni, jogszerűt és nem jogszerűt egyaránt.

Egyetlen diktátor sem úgy kezdte, hogy rögtön gyilkolt. És ezzel nem azt akarom mondani, hogy Orbán erre az útra fog tévedni, de a folyamat mindenképpen veszélyes.

Magyarország jobban jár, ha véget vet ennek a folyamatnak.

Ez az újabb Soros György elleni rejtett, vagy nem is rejtett támadás, ez az újonnan bedobott törvénycsomag is a kis gonoszságok kategóriájába tartozik?

Szerintem ez kampányfogás, és talán nem lesznek belőlük törvények.  De nem tudok ilyen megkülönböztetést tenni, hanem újra a történelemhez nyúlok vissza: nehéz Hitler nevét kiejteni, mert akkor rögtön azt mondják, hogy Orbánt Hitlerrel vetem össze, ami tényszerűen nem igaz. Csak arra akarom felhívni a figyelmet, hogy Hitler is szavakkal, csak szavakkal kezdte. Minden a szavakkal kezdődik. A világ ma más, mint a harmincas években volt, és nem hiszem, hogy ma el lehetne jutni ugyanoda, ahova akkor, de arra muszáj felhívnom a figyelmet: pontosan ilyen kijelentések hangzottak el akkoriban is. Akkor nem tudtuk, nem tudták, hogy mindez hova vezet. Ma már tudjuk. Ezért fontos, hogy felismerjük ezeket a mondatokat. Magyarország nagyon sokáig nem lesz már olyan, mint amilyen 2010 előtt volt, mert az a gyűlöletmétely, amit a Fidesz szétengedett, azokon a vérebein keresztül, akik végigcsaholják az országot, rettenetes károkat okozott. Ezt kell visszafordítani, de nagyon gyorsan, mondjuk úgy: amíg lehet.

A Demokratikus Koalíciónak, amelynek lelkes támogatója, ahogy mondta korábban, mi a preferencia sorrendje: leváltani a Fideszt, ez áll az első helyen, vagy a legerősebb baloldali párttá válni?

A Demokratikus Koalíciónak tagja is vagyok, mégpedig az Országos Tanácsának is.  A kérdésre pedig határozottan az a válaszom, hogy a legfontosabb cél Magyarországot visszaterelni az európai fősodorba. Ennek feltétele az, hogy az Orbán-kormányt az ellenzék együttesen leváltsa. Ehhez képest az, hogy a DK hányadik helyen végez, harmadrangú kérdés.

Ez egyben azt is jelenti, hogy a közös listára szavazna ön is?

Nem. Készült ugyanis egy felmérés, és ez azt mutatta ki, hogy a közös lista kevesebb szavazatot kapna, mintha külön-külön indulunk. Ugyanakkor a választók azt megértik, hogy csak egy egyéni jelöltnek szabad a Fidesz jelöltjével szemben állnia.

Ön a visszalépők táborát fogja erősíteni?

Ha az LMP-vel létrejön megállapodás és az arról szól, hogy lépjek vissza, fájó szívvel bár, de megteszem.

Tíz éve történt – Molotov koktélt dobtak Kóka János házára

0

2007. december 16-án Bíró Győző, az SZDSZ sajtófőnöke a Független Hírügynökség kérdésére megerősítette: Kóka Jánosnak, az SZDSZ elnökének épülő villájához dobtak molotov koktélt szombaton éjfél körül Budapesten.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese ugyanakkor a Független Hírügynökség kérdésére csak annyit mondott: egy XII. kerületi építkezésre dobtak molotov koktélt.

Kormos Endre, a Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese a Független Hírügynökségnek azt mondta, több gyúlékony folyadékkal töltött palackot dobtak be az épülő villához az éjjel, senki nem sérült meg. Egy palack meg is gyulladt, minimális kárt okozott és a tüzet a biztonsági őrök eloltották. Senki nem sérült meg, a rendőrség rongálás miatt keresi a támadókat.

Tíz éve történt: Döntött az SZDSZ Kóka utódjáról

0

Kákosy Csabát javasolja új gazdasági miniszternek az SZDSZ ügyvivői testülete – írta 2007. november 20-án a Független Hírügynökség.

Az év végén távozó Kóka János jelenlegi kabinetvezetőjét egyhangú szavazással jelölték. Kóka János 2007. július közepén jelentette be, hogy

év végével lemond miniszteri posztjáról.

Döntését azzal indokolta, hogy teljes erejével az SZDSZ vezetésére kíván koncentrálni, egyúttal átvenné a frakció vezetését is.

Tíz éve történt: Együtt szavazott a Fidesz és a kormány az ingatlanadóról

0

Meglepetésről írt a Független Hírügynökség 2007. november 5-én: a várakozásokkal ellentétben a Fidesz a kormánytagokkal és az SZDSZ-szel közösen megszavazta, hogy be lehessen vezetni a csak értékalapú ingatlanadót.

Az MSZP-frakció nem támogatta a javaslatot. Az egyes adótörvények módosító javaslatainak szavazásánál ugyanakkor az MSZP frakció akarata érvényesült, mert az ellenzék szavazataival közösen többségbe kerültek az SZDSZ-szel és a kormánnyal szemben, így mégsem vonták össze 2008-tól az úgynevezett kisadókat.

Volt, amelyik kérdésben azért egyetértett az MSZP-frakció a kormánnyal és az SZDSZ-szel, vagyis koalíciós partnerével:

nem támogatták az ellenzékkel szemben a személyi jövedelemadó 18 százalékos adókulcsához tartozó összeghatár megemelését. Ennek támogatásától az SZDSZ a koalíciós egyeztetés után állt el.

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK