Azonnali kérdésesdi a „Nemzeti összetartozásról”

Írta:
Bauer Tamás
-
1
1229
Fotó: Steindl Imre Program Zrt.

Vannak olyan műfajok a parlamentben, amelyeknek elvileg az a funkciója, hogy a képviselők (főleg ellenzékiek, de nem feltétlenül csak azok) faggassák a kormánytagokat, és ezáltal ellenőrizzék a kormányt.
Ilyen műfaj a kérdés, az interpelláció, az azonnali kérdés. A magyar gyakorlatban a kormánypártok sokszor (a Fidesz mindig, az egykori MSZP és SZDSZ olykor-olykor, amit én saját párttársaimnál is hevesen elleneztem) a maguk álláspontjának nyomatékos ismertetésére használják ezeket a műfajokat, amivel csúfot űznek a parlamentből. Ezért írok a címben azonnali kérdésesdit. A legvisszataszítóbb, amikor az ellenzékiek támadására használják fel a kormánypárti képviselő és a kormánytag „felelgetősét”, hiszen a támadott ellenzékiek ilyenkor nem kaphatnak szót. Most azonban nem ilyen esetet hozok szóba, hanem olyat, amikor a kormánypárti képviselő és kormánytag „felelgetőse” csak érintőlegesen szólt az ellenzékről, a fő cél a kormány tevékenységének magasztalása volt.
A tegnapi azonnali kérdések órájában – alighanem a másnapi évfordulóhoz, a „nemzeti összetartozás napjához” időzítve – Seszták Miklós fideszes (névleg KDNP-s) képviselő, korábbi miniszter „faggatta” a külügyminisztert a székelyföldi gazdáknak nyújtott magyar állami támogatásokról, ami azután a felelgetősben kibővült mindenféle, a határon túlra küldött vállalkozóknak, gazdáknak, építkezőknek nyújtott támogatásra a Vajdaságba, Erdélybe és Dél-Szlovákiába. (Kárpátalja valamiért nem került szóba.) A külügyminiszter helyett Magyar Levente államtitkár válaszolgatott, aki az ellenzékiekkel szemben rendszeresen minősíthetetlen hangot enged meg magának. Most azonban nem ellenzékieknek válaszolt, hanem kormánypárti képviselőnek, kettőjük között éteri harmónia honolt. Együtt lelkesedtek azért, hogy 2010-ben paradigmaváltás következett be a magyar kisebbségekkel kapcsolatos politikában: immár nemcsak a nyelvhasználattal, oktatással és kultúrával kapcsolatban folyósít támogatásokat a magyar állam a kisebbségi közösségeknek, hanem a „nemzeti összetartozás” jegyében vállalkozásaikat, parasztgazdaságaikat és lakásépítkezésüket is tízmilliárdokkal segíti. Azért az államtitkár nem hagyta ki, hogy hangsúlyozza: a „nemzeti összetartozás” ügyében konszenzus van a magyar politikában, az egyedüli DK kivételével.

 

Erre a kivételre én büszke vagyok, mint ahogy annak idején arra is büszke voltam, hogy az SZDSZ egyedüliként nem szavazta meg a státustörvényt.

Azt helytelenítem, azt ítélem el, amit az államtitkár büszkén paradigmaváltásnak nevezett. A fideszes paradigmaváltásnak két iránya volt ahhoz képest, amiben a magyar politikában 1990 és 2001, a státustörvény megszületése között valóban konszenzus volt: adjon a magyar állam támogatást ahhoz, hogy a kisebbségi magyar közösségek kiterjedten használhassák a magyar nyelvet, működjön szülőföldjükön a magyar nyelvű oktatás az óvodától az egyetemig, jussanak hozzá magyar nyelvű sajtóhoz, médiához, működjenek a magyar nyelvű színházak, együttesek, könyvtárak. A paradigmaváltás egyik iránya a kisebbségi magyarok és a magyar állam közötti közjogi kapcsolat megteremtése volt előbb a státustörvénnyel, majd a letelepedés nélküli állampolgársággal, amihez a választójogot is felkínálták a kisebbségi magyaroknak.

Ezt közjogi, alkotmányos illetve nemzetközi megfontolásból ellenzem 2001 óta: ez ellentétes a világháborúkat követően kialakult békerenddel. Amikor azzal dicsekednek, hogy egymillióval növelték a magyar állampolgárok számát, azt üzenik, hogy a határon túli magyarok közjogilag hozzánk tartoznak, reparálták a békeszerződések következményeit. Én ezt lakossági revíziónak nevezem, ami a területi revíziót hivatott pótolni. A paradigmaváltás másik, 2010-től kibontakozó iránya az, hogy a magyar állam gazdasági támogatásokat nyújt a szomszéd országokban élő magyar vállalkozásoknak, gazdáknak, háztartásoknak, ezzel is kifejezésre juttatva: ők gazdaságilag és szociálisan is hozzánk tartoznak, ennyiben is reparálják a békeszerződés következményeit. Erről

azt gondolom, hogy az elvárható a magyarországi adófizetőktől, hogy ahhoz járuljanak befizetéseikkel hozzá, hogy a szomszéd országokban élő magyarok magyarként élhessék életüket a határon túl, és ehhez támogassuk magyar nyelvű oktatásukat és kultúrájukat.

Az viszont, hogy a kilenc és félmilliós magyar társadalom adófizetői további mintegy kétmillió határon túli magyar gazdasági és szociális helyzetének javítását is „társfinanszírozzák”, szerintem nem várható el tőlük. Ha a DK politikusai ezt a paradigmaváltást vitatják, akkor ez nem tekinthető a határon túli magyarság elleni uszításnak, mint azt az államtitkár állította. Arról van csupán szó, hogy ezt a paradigmaváltást, a „nemzeti összetartozás” ilyen kiterjesztett értelmezését nem helyeseljük. Ahogy a magyarországi magyarok számottevő része sem.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEKTÖBB A SZERZŐTŐL

1 hozzászólás

  1. Maximálisan egyetértek. És ocsmány disznóságnak tartom, hogy a képen látható „látványterv” alapján épülő gigantikus kolumbáriumba akarják zárni élő nemzetemet.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .