Kezdőlap Címkék Szabóné

Címke: szabóné

„Kósának lesznek még álmatlan éjszakái”

Helmeczy László, a „csengeri asszonyként” ismertté vált Szabó Gáborné ügyvédje a Független Hírügynökségnek nyilatkozott annak kapcsán, hogy Kósa Lajos, a Fidesz országgyűlési képviselője az ATV-ben az ellenzéket vádolta a választások előtt nagy port felvert ügy kirobbantásáért. Helmeczy el sem tudja képzelni, hogy Kósa miért nevezte hamisítványnak a politikus édesanyjának szánt nyolcszázmillió forintos összegről szóló dokumentumot, hiszen ez köziratként létezik.

Kósa az ATV-ben a következőket mondta az ügy tanulságára vonatkozó kérdésre: „A pénzért és hatalomért az ellenzék eszközben nem válogat, mindenre képes.” De hát Ön tett ígéretet ennek az asszonynak, hogy segít? – hangzott az ATV műsorvezetőjének a kérdése. Válasz:

„Semmilyen ígéretet nem tettem.”

ATV: „De erről közirat van.”

Kósa: „Ez csak arról szól, hogy azt mondtam neki, hogy ha valóban igaz, hogy ilyen rengeteg pénzt örökölt, ezt fektesse magyar állampapírba. Ezzel segítsünk a magyar államnak.”

Majd később ismét Kósa: „Az édesanyámnak semmilyen ajándékot nem adtak, ez az egész hamisítvány.”

Helmeczy László, Szabóné ügyvédje a Független Hírügynökségnek úgy nyilatkozott, hogy

„már hogyan lehetne a Kósa édesanyjának szánt 800 milliós ajándékról szóló dokumentum hamisítvány, amikor erről hivatalos közjegyző által hitelesített közirat létezik.”

Helmeczy László

Helmeczy azt sem tudja felfogni, hogy Kósa miért az ellenzéket vádolja és gyanúsítja az üggyel kapcsolatban, hacsak nem az ő (mármint az ügyvéd) ellenzéki képviselőjelöltségére nem akart ezzel utalni. (Helmeczy a DK jelöltjeként indult a választáson.)

A Független Hírügynökség kérdésére, hogy kliensének mi a további sorsa, hiszen jelenleg is Svájcban tartózkodik és várja, hogy miként döntenek a hatóságok a kiadatási kérelemről, Helmeczy elmondta, hogy állandó kapcsolatban áll az ottani ügyvéddel. Még nem lehet tudni, hogy kiadják-e kliensét. És azt sem, hogy amennyiben ez megtörténik, akkor Szabóné mit határoz, azaz mit fog nyilvánosságra hozni. Ha mindent, akkor Kósának lesznek még álmatlan éjszakái – mondta Helmeczy László ügyvéd.

Kósa az ellenzéket vádolja

Egészen megdöbbentő nyilatkozatot Kósa Lajos az ATV reggeli műsorában. Túl azon, hogy az általuk – a Fidesz által – Soros-szervezeteknek titulált jogvédőket azzal vádolta, hogy tudatosan jogsértésre oktatják ki az illegális bevándorlókat, ilyen brosúrákat készítenek és osztanak ki a migránsoknak, beszélt saját ügyéről, a csengeri asszony által kínált 1300 milliárd forintos akcióról.

Az országgyűlési képviselő – büszkén hangsúlyozta: soha ennyien nem szavaztak rá – hangsúlyozta: semmilyen hibát, bűnt nem követett el, az akciót kifejezetten az ellenzék tervelte ki ellene, hiszen minden választás előtt kirobbantanak valamilyen hamis váddal egy botrányt. Kósa kijelentette:

semmi egyebet nem tett, mint elfogadta a felkérést Szabó Gábornétól,

hogy segít, az ország javára, állampapírba fektetni a mesés összeget. Az édesanyjának szánt nyolcszázmillió forintos összegről azt mondta: hamisítvány, ő sosem kért és kapott ilyen ajánlatot, az édesanyja adatait megszerezték, ellopták.  Szerinte az ügynek csak annyi a tanulsága, hogy az ellenzék mindenre képes.

A volt debreceni polgármester, Fidesz-frakcióvezető, miniszter arra a kérdésre, hogy mindezt mire alapozza, vagyis miből gondolja, hogy a történések mögött az ellenzék áll, határozottan közölte:

majd a rendőrség ki fogja deríteni.

Amivel ugye azt is állítja, hogy a hatóságok vizsgálódnak az ellenzék  háza táján, vagy ha nem is vizsgálódnak, ez lesz a feladatuk.

Az ügyben egyelőre egyébként csend van, a „csengeri asszony”, Szabó Gáborné változatlanul kiadatási őrizetben van Svájcban, még nem tudni, hogy mikor jön haza, illetve van-e esélye arra, hogy megússza az itthoni vizsgálatot. Az örökségről, illetve arról a vagyonról, amelyről a közjegyzői okirat – Kósa által is aláírt – szólt változatlanul nem tudni, hogy létezik-e, avagy tényleg egy csalóval állunk-e szemben. Helmeczy László ügyvéd, Szabóné védője ebben a kérdésben bizonytalanul nyilatkozott, miközben az a férfi, aki sokáig Svájcban segítette Szabónét azt nyilatkozta a fuhu.hu-nak, hogy a pénz létezik, csak a magyar eljárás elindítása miatt a svájci bank zárolta.

A rendőrségi vizsgálat kapcsán annyit lehetett tudni, hogy intenzíven keresték azokat az embereket, akiktől Szabóné kölcsönöket vett fel, és fedezetként az örökséget jelölte meg a hitelezőinek. Hogy hány feljelentés érkezett, arról a hatóság nem számolt be, mint ahogy az egész ügyről nem beszélt a nyilvánosság előtt a nyomozó szerv. Éppen ezért

különösen furcsa Kósának az a kijelentése, amely azt sugallja, hogy a rendőrség az ellenzék szerepét vizsgálja ebben az ügyben.

Abban az ügyben, amelyről sokak hitték Kósa Lajos politikai pályafutásának végét jelenti. Nem így történt, és bár komoly szerepe már nincs a politikusnak – a jövő évi önkormányzati választás kampányfőnöki címe egyelőre nem nevezhető komolynak -, de ez a mostani szerepvállalása egyfajta felmentésként is értelmezhető.

Fél Kósától és védelmet kér a csengeri nő

Körözést adtak ki a Szabó Gáborné ellen, egyelőre csak Magyarországon. A csengeri asszony, aki előbb Kósa Lajos feleségét, majd a politikus édesanyjának akart nyolcszázmillió forintos jutalmat adni, most – külföldön tartózkodva – arról számolt be a Független Hírügynökségnek, hogy félelemben tartják őt, és védelmet fog kér a hatóságoktól. Azt is mondja, hogy jövő héten már rendezni tudja az adósságait is.

 

Olvasom, hogy körözést adtak ki maga ellen.

Igen, Magyarországon.

De csak Magyarországon.

Igen. Csalásért, ugye?

Igen.  Egyébként eddig még egyetlen idézést nem adtak át sem nekem, sem Helmeczy ügyvéd úrnak. Nekem azért nem, mert külföldön vagyok, az ügyvéd úr meg, előfordul, hogy később kapta meg, mint amikorra szólt az idézés. Különben meg, képzelje, egy olyan fényképet tettek fel rólam a police.hu-ra, amely egy bálban készült, Kósa Lajos társaságában fotóztak le, de a képről Kósát levágták. Hát lehet ezt? Lajost leveszik róla, engem meg fölnagyítva kitesznek? Nemzetközi szervezetekhez fordulunk emiatt is, Helsinkibe, Brüsszelbe, meg ahova lehet. Tudniuk kell azt a törvénytelenséget, amit Magyarországon velem csinálnak.

Például?

Hogy sorra hallgatják ki az ismerőseimet, de ők semmi törvénytelenségről nem számoltak be.

Senki semmilyen terhelőt nem mondott Önre?

Semmit. Lényegében három, vagy négy ember, ebben benne van Orendi Mihály is, aki nyolcszázmillió forint ajándékot akart elfogadni.

Orendit is kihallgatták?

Őt nem tudom, hogy kihallgatták-e, de akik az én ismerőseim, őket igen. Ők valamennyien várják, hogy el tudjam rendezni a dolgaimat. És, ha elrendeztem, tudják, hogy visszakapják. Volt olyan, aki elmondta, hogy a tőlem kapott kölcsönt adta vissza.

Magának mekkora az adóssága?

Van egy százmilliós forintos, Polus Palace ügyben. Ez ugye az a bizonyos szállodavásárlás, amelyből visszaléptem. Kétségtelenül volt aláírt szerződés, de vevő akadt volna később is, ám a bank inkább ezt a velem való megegyezést akarta, ebből származik a százmilliós adósságom.  (1.8 milliárd volt a hotel vételára – A szerk.) Ezt a megállapodást a Magyar Követeléskezelővel kötöttük.

Ezt tehát ön elfogadta, hogy ennyivel tartozik.

Én azt mondtam, hogy százmillió forintot fizetünk, ha megkaptuk a pénzt.

Mit akart csinálni a szállodával?

Vendéglátással akartunk foglalkozni, szerettem volna, ha a fele a mienk. A család abból tudott volna profitálni.

Ezen kívül milyen adósságai vannak még?

Van egy család, akik mindig segítettek engem, nem is jelentettek fel, ott elég tetemes összeggel tartozom. Velük mai napig jó a kapcsolatom, és tudják, hogy meg fogják kapni a pénzt. Ők tudják miért segítettek nekem, én is tudom miért segítettem nekik.

Ennyi az összes adósság?

Meg a Kun-tenderes dolog van.

Amire a múltkor azt mondta, hogy nem a magáé.

Hát az enyém, mert az én nevemen van, meg a férjemén. A közös számlánkra jött a pénz.

De azt mondta, hogy ez a pénz lényegében csak átfutott a számláján.

Igen, igen.

Azt nem árulta el, hogy hova futott.

Lehet, hogy akit érint már nem is emlékszik rá. Mert ugye azt senki sem gondolja, hogy valaki Csengerből odamegy egy izsáki céghez, és kéri, adjanak már neki hatvanhét millió forintot, és ha megkapja az örökségét majd visszaadja. Ennyi erővel bemehetek az Audihoz is.

Szóval ön valakinek szívességet tett, de nem árulja el, hogy kinek.

Igen, De én még most is azt mondom, hogy ezt majd az ügyvéd úrral megbeszéljük.

Azt is hallottam, hogy fenyegetettnek érzi magát. Miért, ki fenyegeti?

Igen. Folyamatosan hívnak engem, meg azt is, aki itt van velem külföldön, őt is, egy 44-es angliai számról. Ma például azzal hívták fel az ismerősömet erről a számról, hogy elkészült az az útlevél, amelyet én kértem, az angol követségről beszél, de engem nem ér el, tudna-e segíteni abban, hogy hol talál meg. Soha nem kértem Angliába útlevelet.

Nem is kell Angliába útlevél.

Igen, ezért is érthetetlen. Próbáltuk visszahívni ezt a számot, de nem lehetett rajta elérni senkit. Rengeteg ilyen telefonhívás volt. Most meg azt tudtam meg közvetve, hogy Kósa Lajosnak érdekében áll, hogy én ne tudjak semmit elrendezni másodikáig, jobban mondva addig, amíg a kormány meg nem alakul. Mégpedig azért, hogy ne legyen bizonyíték arra, hogy hazudott.

De hogy tudja Kósa Lajos megakadályozni, hogy ön hozzájusson a pénzhez, és rendezze az adósságait?

Például a körözéssel. Nincs semmi jogalapja.

Még egyszer kérdezem: hogyan tudná Kósa megakadályozni azt, hogy hozzájusson a pénzhez?

Nem tudja megakadályozni. Akkor tudja megakadályozni, ha engem elfognak. Vagy megölnek.

Ne túlozzon.

Nézze, az alapján, amit a családom és az én személyem ellen folyamatosan elkövetnek, igazán mindenre fel kell készülnöm. Kósa különben mindig azt mondta nekem, hogy ha kiderül, mennyi pénzem van, veszélybe kerülök, ezért ne is mondjam el senkinek, mennyi pénz fölött fogok rendelkezni.

Igen, ezt elmesélte már egyszer nekünk.

Tudom, de most attól tartok, hogy a lányom és az unokám otthon vannak Magyarországon, nehogy bajuk essék. De én sem érzem magam biztonságban itt, külföldön sem. Bárki utána tud nézni, hogy hol tartózkodunk, és igen, félek. A történetben akadnak tisztességtelen emberek. És az már sok, hogy engem ennyire félelemben tartsanak. Ezt is be fogjuk jelenteni, legkésőbb a hétfői napon.

Mit jelentenek be?

Hogy védelmet kérünk.

A legutóbbi beszélgetésünkkor azt mondta, hogy április 17-27 között jut hozzá a pénzéhez.

Egy részéhez, amiből már tudom rendezni a dolgaimat.

Ezek szerint még nem jutott hozzá.

Részben igen. Az utalásokat jövő héten fogjuk tudni rendezni. A továbbiakat pedig május 1-e után.

Akkor most arról azért írunk, hogy védelmet kér.

Meg azt is, hogy kiteszik a fényképemet, úgy, hogy még csak meg se hallgattak. Azzal, hogy én csaló vagyok. Szerintem csak küldözgették az idézést, hogy ki tudják adni a körözést.

Tíz nap múlva pénzhez jut a csengeri asszony

A Független Hírügynökség újra beszélt telefonon Szabó Gábornéval, azzal a csengeri asszonnyal, aki jelenleg külföldön tartózkodik, és aki 1300 milliárdos vagyonhoz jutott volna hozzá egy okirat szerint. Ebből a mesés összegből kapott volna Kósa Lajos édesanyja nyolcszázmillió ajándékot, és ugyanennyit Orendi Mihály, Kósa Lajos vezetőtársa a korcsolya szövetségben. Az asszony azt állítja: áprilisban, 17-e után hozzájut a vagyon egy részéhez, május 2-án pedig az örökséghez, ami ennél jóval nagyobb összeg. Szabóné, elmondás szerint jelenleg egy négyszobás lakásban lakik, amit egy jótevőjének köszönhet.

 

A választások nem azt a helyzetet teremtették az ön számára, hogy jó ötlet lenne visszatérnie Magyarországra. Jól gondolom ezt?

Igen. Itt szeretnénk letelepedni külföldön, el is indítottuk a folyamatot, a gyermekeimet is itt szeretném szeptembertől iskolába járatni.

A gyerekek most még otthon vannak Magyarországon?

Húsvétra kijöttek, és magántanulóként fejezik majd be az iskolát. A lányom, meg a nagyobb fiaim hazamennek a jövő hét folyamán, hogy minden lényeges dolgot elintézzenek.

Kedves Mária, ha maga csaló, és nem hogy rendes iskolai végzettsége, de még pénze sincs, akkor miből él külföldön?

A támogatóm segítségével. Egy négyszobás luxuslakásban lakunk, az ügyvédeimet mindet tudom fizetni, a megélhetésünket tudom biztosítani.

Az örökség még mindig nem szabadult fel?

Nem örökség, vagyon. Az április 17-27 között fog felszabadulni. Amit örökségként kaptam, az május 2-án szabadul fel.

Vagyis április közepe után ön gazdag ember lesz?

Hát igen, remélhetőleg. Olyannyira, hogy a családommal együtt az vagyonom alapján fogom megkapni a tartózkodási engedélyt.

Ezek alapján magának élete végéig nem kell dolgoznia.

Remélhetőleg. Bár nem szeretnék nem dolgozni, itt is a vendéglátásban akarnék elhelyezkedni.

A jótevőjével, aki ugye segíti a megélhetést külföldön, hogy tudta elhitetni, hogy maga nem csaló?

Mert részese az egész folyamatnak, és általa jutok április 17-e után egy hatalmas összeghez. Az akkora pénz lesz, amelyből tudok majd rendezni minden korább tartozásomat, illetve biztosítani tudom belőle a megélhetésemet. És én leszek ennek a jótevőmnek az örököse is.

Ez az összeg, amiről beszélünk, mekkora? Már nem az első hírekben szereplő 1300 milliárdról van szó, ugye?

Amit én most a jótevőmtől kapok, az elegendő lesz, mint mondtam az elmaradásaim törlesztésére, de csak egy töredéke az 1300 milliárdnak. Amit viszont május 2-án kapok, az viszont legalább a kétszerese lesz.

Mármint az 1300 milliárdnak?

Amit én adni akartam, annak nagyjából a duplája. Szóval, ha kifizettem volna Kósa urat, meg Orendi urat, meg Kósa úr édesanyját, nekem még bőven maradt volna pénzem a megélhetésre.

Hát ezt most nem fogom tudni kiszámolni, vagy megérteni, hogy pontosan mennyi pénzről van szó.

Az a lényeg, hogy látni fogják, akiknek látni kell, hogy létezik a vagyonom.

Mondja, amióta kirobbant az ügy, kereste önt Kósa Lajos, vagy Orendi Mihály?

Kósa Lajos nem keresett, vele tavaly novemberben beszéltem utoljára. Orendi Mihály viszont keresett engem, tudatosítani akarta velem, azt, amit a Pesti Srácok újságírójával, akinek különben az információkat folyamatosan szállított, hogy akkor lépnék helyesen, ha azt vallanám, amire ő kér.

Mert, mire kérte?

Arra, hogy mondjam azt: engem is megvezettek, és a pénzből nincs semmi, nem is volt.  Ezáltal én is védve vagyok, de Kósa Lajosnak sem lesz semmilyen problémája. Ha ezt mondom, biztos nem lesz gond. Én erre azt válaszoltam, hogy ezek az összegek oda kerültek volna, ha a Lajos normálisan viselkedik, és vállalta volna az igazságot. Azt, hogy az az okirat, amelyik a nyilvánosságra került valódi, és hogy ha lesz a pénzből valami, akkor ő teljesíti, amit vállalt, és állampapírokat vesz belőle. Ennyit kellett volna Kósa úrnak mondani, nem pedig össze-vissza hazudnia. Nem hazudni, hogy nem ismer, hogy én csaló vagyok, meg már el is ítéltek. Soha nem voltam bíróságon. Nem kellett volna hamis anyakönyvi kivonatot kitenni, arról, akitől én örököltem. Semmilyen dátum nem stimmelt rajta.

Orendi Mihály mikor akarta rávenni, hogy a saját érdekében is mondjon valótlant?

Március 22-én, vagy 23-án, amikor úton voltam külföldre. Megvan a hangfelvétel.

Otthonról milyen hírei vannak? Hogyan folyik ön ellen a nyomozás?

Biztos, hogy folyik a nyomozás. A Kiskun tenderrel indult a feljelentés, tudja arról a cégről van szó, amely hatvanmilliót utalt a számlámra, részletekben.

Miért utaltak magának ettől a cégtől pénzt?

Engem megkértek arra, hogy írjak alá egy kölcsönszerződésről szóló megegyezést. Ez a pénz nem hozzám került, az én számlámról került valahova.

Ez a pénz tehát csak átfutott az ön száláján?

Igen, de erről most még nem akarok bővebben beszélni. Legfeljebb annyit: épelméjű ember elhiszi, hogy én megkeresek egy ilyen céget, és az örökségem reményében kölcsönt kérek, azt meg is kapom? Elhiszi ezt valaki? Egy egyszerű csengeri nőnek adnak ilyet? Amúgy, ha már itt tartunk, nem nyolc osztályt végeztem, hanem szakközépiskolát.

Tehát ön egy megbízást teljesített?

Igen.

De azt nem árulja el, hogy kinek a megbízását.

Nem. Az a lényeg, hogy én ezt az összeget vissza fogom fizetni.

Arra még nem válaszolt, hogy a rendőrség vajon mit akar megtudni azoktól, akiket kihallgatott?

A rendőrség – épp a Kiskun tender miatt – kikérte az OTP-s bankszálámat, és mindenkit behívtak azok közül, aki nekem pénzt utalt. Hét-nyolc emberről beszélünk. Mindenkitől azt kérdezték, hogy én a várható örökségem alapján kértem-e tőlük pénzt. Mindenkitől azt akarták hallani, hogy én csalással jutottam az ő kölcsönükhöz. Azt azonban nem kérdezte meg tőlük a rendőrség, hogy vajon nem azt a pénzt utalták-e vissza, amit én adtam nekik kölcsönbe.

Mert így történt?

Ilyen is van.

Újra kérdezem, amit a múltkor is: veszélyesnek tartaná hazautazni Magyarországra?

Igen. Veszélyben érzem magam, mert Kósa Lajos és társasága mindenre képes.

„Kósa személyesen is kapott volna ajándékot” – a politikus aktív szerepet játszott a pénz befektetési szándékában

„Sajnálom, hogy Ön is csatlakozott azokhoz, akik lejárató kampányt folytatnak és együttműködnek egy olyan emberrel, akinek az ügyeivel kapcsolatban a rendőrség csalás bűntettének alapos gyanúja miatt nyomozást folytat tavaly ősz óta. Engedje meg, képviselő úr, hogy a figyelmébe ajánljam: a személyemet érint ő feljelentés kapcsán a Központi Nyomozó Főügyészség lezárta az ezzel kapcsolatos vizsgálatot és semmit sem talált. Ellenben a rendőrség nyilatkozata szerint Szabó Gáborné többeket becsaphatott, és vele szemben csalás alapos gyanúja miatt eljárás indult. Egy jól kitervelt csalással állunk tehát szemben, vélhetően Szabó Gábornét ebben egy bűnszervezet segíthette. A konkrét üggyel kapcsolatban megtettem a feljelentést az illetékes hatóságoknál” – ennyi választ adott Kósa Lajos azokra a kérdésekre, amelyeket Mesterházy Attila szocialista képviselő tett fel neki, mégpedig hivatalos formában, az országgyűlésen keresztül.

 

Nyilvánvaló, hogy nem is lesznek ennél bővebb válaszok, vagy éppen Kósa Lajost érintő nyomozás, ha a Fidesz kezében marad a hatalom. Ezért is kért – és kapott – lehetőséget Helmeczy László, a csengeri asszony ügyvédje, hogy ő válaszoljon a Mesterházy által feltett kérdések többségére. És persze azért is meg akart szólalni az ügyvéd, mivel ő maga is szereplője – képviselő-jelöltként – a mostani választásoknak, emiatt pedig, az üggyel összefüggésben őt is érték politikai támadások.

Kósa Lajos, a fentebb olvasható válaszában már az írja: csalás alapos gyanúja miatt nyomoznak Szabó Gáborné ellen. Ön tud erről?

Nézze, az internet világába, nem kell nekem az éjjelemet, nappalomat azzal töltenem, hogy Kósa úr kijelentései után vadásszak, azok akarva akaratlanul eljutnak hozzám és az ügyfelemhez. Így aztán értesülök a hazugságairól is. Vagyis

az az állítása sem igaz a miniszternek, hogy Szabóné ellen nyomozást folytatnak tavaly ősz óta, mégpedig, ahogy mondja, csalás alapos gyanúja miatt.

Ha Kósának a rendőrség valóban adott ilyen tájékoztatást, azt részben nem adhatta volna, ahhoz ugyanis köze nincs Kósának, ha valóban nyomoznak benne, ha viszont tudott róla, akkor miért nem hozta nyilvánosságra?

Mint a parlament rendészeti és igazgatási bizottságának elnöke sem tudhatott róla?

Elvileg igen, ha leadják neki a drótot, de azért ez törvénytelen lenne, mert szolgálati titok, hogy ismeretlen tettes esetén ki ellen nyomoznak. De, ha mégis megtudta: akkor miért beszélt össze-vissza, amikor megjelent az ügy híre?

Kósa Lajos azt írja a Mesterházy-féle kérdésekre válaszul, hogy a nyomozó ügyészség lezárta velem kapcsolatos vizsgálatot, és semmit nem talált…

Mikor is robbant ki ez a balhé? Nagyjából egy hónapja. Ezt követően, körülbelül két hete Tényi István feljelentést tett. Egy elrendelt nyomozás határideje mindig harminc nap, de még a legegyszerűbb kérdésben sem záródik le egy nyomozás ennyi idő alatt. A kérdésem az, hogy a Központi Nyomozó Főügyészség, hogyan tudta megállapítani ennyi idő alatt Kósa Lajos vétlenségét? És az is kérdés, ha így történt, akkor ezt honnan tudja Kósa? Ha őt jelentették fel, a feljelentett személy kapott erről tájékoztatást? Az ügyészséget nem zavarják a törvények?

Lezárták úgy, hogy Szabó Gábornét meg sem hallgatták?

Hadd emlékeztessem önt, hogy én magam indítványoztam ügyfelem meghallgatását, illetve a Kósa Lajossal való szembesítést. Semmi ilyen nem történt, már csak azért sem, mert Szabóné változatlanul külföldön van. De most is azt kérdezem: honnan tudja Kósa úr, hogy az ügyészség semmit nem talált? A célszemély, akit feljelentettek, máris tudja a végeredményt?

A levél tanúsága szerint a rendőrség megállapította, hogy Szabóné többeket becsapott.

Komolyan vehető ez ön szerint? A rendőrség nyilatkozik Szabó Gábornéról Kósa Lajosnak? A rendőrség szabályszerűen meg nem idézte, ki nem hallgatta Szabónét, meg nem gyanúsította, nem került házi őrizetbe, ahogy ezt Kósa úr hazudta. Látott már bármilyen okiratot a miniszter úr? Honnan tudja, hogy csalás miatt indult eljárás? Hiszen még az idézést sem láthatja. Milyen alapon állít ilyeneket?

Azt is állítja a miniszter, hogy jól kitervelt csalással állunk szemben…

Miért, ha az történt, ő nem volt része ennek? Ő ugyan azt állítja, hogy a csalásban Szabónét egy bűnszervezet segítette, de vajon kik ezeknek a bűnszervezetnek a tagjai? Hat év alatt, amíg kapcsolat volt Kós Lajos és Szabóné között, nem ismerte meg ezeket a bűnözőket? De,

ha elfelejtette volna, memória zavara van, küszködik, mint szúnyog a viharban, kérdezze meg Orendi Mihály urat, vagy azokat az ügyvéd kollégákat, akik dolgoztak ebben az ügyben. Azokra az ügyvédekre gondolok például, akik okiratot szerkesztettek, olyan okiratot, amelyeknek Kósa úr, meg a hozzátartozói voltak a kedvezményezettjei, többszázmilliós nagyságrendekben.

De mégis csak az a lényeg, hogy Kósa megtette a feljelentést az illetékes hatóságoknál.

Miért többnél? Nem tudja, hogy elég egynél? Egyébként pedig, a hatóságnak már az alapján meg kellett volna indítania a nyomozást, ami az üggyel kapcsolatban eddig, okiratként, napvilágot látott. Hiszen azt csak furcsának kellett volna találniuk az illetékesek, hogy egy miniszterrel kapcsolatban, csak úgy repkednek a nyolcszázmilliók. Ajándékba, könyörgöm. Vajon mivel lehet ellentételezni egy ilyen ajándékot?

Térjünk rá a Mesterházy-féle kérdésekre. Elsőül azt feszegeti a képviselő, hogy találkozott-e Kósa Lajos és Szabó Gáborné egymással?

Költői a kérdés, hiszen többször találkoztak Csengerben, voltak együtt külföldön is. Üzleti kapcsolat volt közöttük, nekem lényegesen több, ez irányú okirat van a kezemben, olyanok is, amelyeket a sajtó még nem hozott nyilvánosságra.

Akkor tegyük meg most.

Tudnék róluk beszélni, de egyelőre nem vagyok rá felhatalmazva. Amire igen, azt már tudja mindenki: először a feleség, majd valamilyen probléma miatt az anyuka kapott, papíron, Kósa kérésére, nyolcszázmillió forintot ajándékba.

Mégis, áruljon el valamit azokról az iratokról, amelyekről eddig nem volt információnk.

Annyit mondhatok, hogy van olyan ajándékozási szerződés is a kezemben, amelyet személy szerint Kósa kapott és aláírt.

Ha jól értem, ezt az ajándékot maga a volt frakcióvezető, polgármester kapta volna…

Igen, persze.

És erről is van okirat.

Meg lehet ismerni ezen is az írását. Tehát nem hamis. Ellenjegyzett. Ez bizonyító erejű magánokirat.

És ez is készpénzről szól?

Erről most hadd ne beszéljek. Már csak azért sem, mert

nem nagyon bízok én szerkesztő úr ebben a telefonvonalban, mindenestre üzenem a lehallgatóknak, hogy olyasmit mondok el, amelyekkel nem sértek törvényt, és az ügyfelem érdekeit sem sértik.

Mesterházy Attila különben felteszi a kérdést, hogy Kósa Lajos jutott-e pénzhez bármilyen módon Szabó Gábornétól, vagy más szereplőtől?

Azt írja ezzel kapcsolatban Szabó Gáborné nekem, és felhatalmazott arra, hogy ezt ismertessem: „igaz, hogy pénzt még nem kapott, de titoktartást is aláírt külföldön, bankban is volt, ahol több nevet is említett, hogy hova fektetné be a pénzt, ha hozzáfér végre.”

Ez ugye azt mutatja, hogy Kósa Lajos aktív szerepet vállalt a pénz befektetésében. Itt ugyanis nem államkötvényről van szó, hanem egyéb befektetésekről…

Ezt én nem tudom, ennyit írt Szabóné. És az is biztos, hogy az ügyben eljárt a képviselő úr, ezt hangfelvétel is igazolja, amely hangfelvétel hamarosan a birtokomban lesz.

Ha meglesz, nyilvánosságra is hozza?

Azonnal, mert már elegem van abból, hogy azzal szórakozik Kósa Lajos, meg a kormánypárti média, hogy én politikai okokból álltam be a minisztert szidalmazó emberek közé. Tudja, kifejezetten felháborító, hogy megkezdődött itt a szerecsenmosdatás, amelynek során eljutunk oda, hogy a Központi Nyomozó Főügyészség megállapította, meg már Kósa Lajossal is közölte, hogy itt a világon semmi probléma nincs, Kósa egy balek, akit meg lehetett vezetni. Amúgy figyeljen oda a kommunikációs változásra: már nem a nyolc osztályt végzett egyszerű asszonyról beszélnek, aki becsapta a politikust, hanem bűnszervezetről van szó. Amire egyébként hat éven keresztül nem jött rá.

Csengeri Szabóné: vagyon van, örökség nincs

A Független Hírügynökség több cikkben is foglalkozott Kósa Lajos különös, ezerháromszázmilliárd forintos ügyével, az azzal kapcsolatos 800 millió forintos ajándékozási szerződésekkel és az ügy más furcsaságaival.

Elsőként készítettünk telefonos interjút a Kósa Lajos által „csengeri háztartásbeliként” említett Szabó Gábornéval, aki jelenleg Svájcban tartózkodik, ahol betegségét kezelteti és   ügyeit intézi.

Szabó Gáborné a Független Hírügynökségnek ma telefonon azt mondta, hogy szemben a sajtóban eddig megjelent állításokkal, neki nincs külföldön vagyona, sem részvényei, sem vállalati részesedése. Az örökségi ügyben talán a legérdekesebb új fejlemény, hogy Szabóné szerint nem örökségről van szó, hanem vagyonról, melynek egy részéhez hamarosan hozzájut, s ebből kívánja rendezni a kapott baráti kölcsöneit valamint a Kiskun Tender Kft.-vel szemben fennálló tartozását.

Korábban szó volt arról is, hogy mind Kósa Lajost, mind pedig Orendi Mihályt beperelte külföldön a titoktartási szerződés megszegése miatt. Szabó Gáborné most azt közölte a Független Hírügynökséggel: Kósa Lajos valóban Svájcban írta alá a  titoktartási megállapodást. Kósa svájci látogatását bizonyító dokumentumokkal, filmfelvétellel a jövő hét elején áll elő Szabóné. Orendi Mihály Magyarországon, nevezetesen Debrecenben írta alá az okmányt. Erről nem kaptunk további információt.

A Nemzet Balekje

Egyszer, még hónapokkal ezelőtt, azt írtam, hogy Németh Szilárdot azért tartják a Fideszben, hogy ne Kósa Lajos legyen a leghülyébb. Már bánom, hogy ilyet írtam. Tévedtem ugyanis.

A legutóbbi napok történései bebizonyították, hogy még így is Kósa Lajos a listavezető. Legalábbis, ezt igyekeznek bizonyítani párttársai, akik azt állítják, hogy az egykori debreceni polgármester – ma miniszter – nem elkövető, hanem áldozat. Megtévesztették, átvágták, becsapták.

Kósa Lajos egy „csengeri háztartásbeli” asszony áldozata. Aki elhitette vele, hogy örökölt ezerháromszáz milliárd forintot, be akarja fektetni, és ebben a leginkább Kósa Lajos tudna neki segíteni.

Legyünk naivak, és tegyünk úgy, mintha mi is annyira hülyék lennénk, hogy elhisszük ezt a kis mesét. Mondjuk én már azt sem értem, hogy amennyiben tényleg nem létezik az a pénz, amivel a „csengeri háztartásbeli” Kósát hitegette, akkor a „csengeri háztartásbelinek” mi lett volna ebben az üzlet? Miért ment el Kósával egy közjegyzőhöz, hogy mindenféle papírokat aláírasson vele? Mit nyert volna ezzel a Kósa Lajos által „csengeri háztartásbelinek” nevezett Szabóné?

És akkor ez még csak az érem egyik oldala. Mert, továbbra is feltételezve, hogy Kósa Lajos, mint minden más ügyben, ebben is ártatlan, akkor lehetetlen nem feltenni a kérdést: hogyan lehetett ennyire hülye? És ha ennyire hülye, akkor hogyan lehetett egy megyei jogú város polgármestere, egy kormányzópárt frakcióvezetője, majd minisztere?

És van még kérdés: ha Kósa Lajos ezekkel a képességekkel miniszter lehetett, akkor mi a garancia arra, hogy az Orbán-kormány többi miniszterét nem lehet hasonló módon és színvonalon átverni? Hány Kósa Lajos van még ebben a kormányban?

Emlékszünk még arra, amikor Szijjártóékat átvágták az azeriek? (Már amennyiben, tényleg…) Azt mondták nekik, hogy adjátok ki nekünk Szafarovot, a baltás gyilkost, mi meg majd jó alaposan gondoskodunk róla, hogy továbbra is börtönben maradjon.

Aztán láttuk, hogy mi lett. Szafarovot kiadták a magyarok, az azeriek pedig nemhogy dutyiba vágták volna, hanem szabadon engedték, előléptették és kitüntették. Nemzeti hős lett, a magyar kormány meg azzal védekezett, hogy bocs, nagyon hülyék voltunk, nem elkövetők, hanem áldozatok.

Lehet, hogy Orbán Viktort is megtévesztették a migránsokkal? Minden normális ember tudja, hogy senki sem akar migránsokat telepíteni Magyarországra, de valaki bemesélhette Orbánnak, hogy Soros György ebben mesterkedik. Olyan valaki, aki tudta, hogy Orbán egy jóhiszemű balek. Magyarország miniszterelnöke olyan ember, aki ha nagyon rossz magyarsággal megírt, pénzt kérő levelet kap Nigériából, már rohan is a Postára, hogy feladjon egy kisebb összeget egy elhunyt uralkodó átmeneti pénzzavarban lévő dúsgazdag örökösének.

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!