Kezdőlap Címkék Szabó Tünde

Címke: Szabó Tünde

TÉVES HELYSZÍNVÁLASZTÁS

Olvasom az interneten – konkrétan a kiváló 444-en – hogy a Kerepesi temető Munkásmozgalmi Panteonjában emlékezett meg vagy száz ember Tamás Gáspár Miklósról.

A tudósítás a megemlékezők közül Jámbor András, Szabó Tünde és Tordai Bence országgyűlési képviselőket, valamint Schiffer András és Szanyi Tibor korábbi képviselőket emeli ki. Szabó és Tordai a Párbeszéd vezető politikusai, Jámbor András is a Párbeszéd frakciójában ül, bár függetlenként, a Szikra mozgalom jelöltjeként indult az előválasztáson, és a Párbeszéd támogatásával győzte le a Fidesz jelöltjét, Szanyi Tibor MSZP-s volt, most a legegyszerűbben szélsőbaloldaliként jellemezhető ISZOMM alapító politikusa. Baloldaliak gyűltek össze tehát Tamás Gáspár Miklósra emlékezni, olyanok, akik politikai tevékenységükben valamilyen értelemben antikapitalistákként, az 1989-90 óta kialakult magyar piacgazdasági berendezkedés éles kritikusaként lépnek fel. Életének és közéleti tevékenységének utolsó évtizedeiben, a liberalizmustól való elfordulása óta TGM is a magyarországi piacgazdasági berendezkedés élet kritikusaként lépett fel, és ebben az értelemben vitathatatlanul jogos, hogy e baloldali politikusok közösen megemlékeztek róla. Jogos, hogy ők is magukénak tekintik TGM örökségének egy fontos részét, miközben mi, magyar liberálisok. egykori SZDSZ-esek is magunkénak tekintjük őt, ha ebben az utolsó időszakában a kapitalizmus megítélésében egyfelől a szocializmus lehetséges illetve kívánatos voltának megítélésében másfelől súlyos nézetkülönbség alakult ki köztünk. Közben persze haláláig összekötött minket elkötelezettsége a szabadság és szolidaritás mellett – egykori közös pártunk, az SZDSZ a szabadság és szolidaritás pártjaként definiálta magát, és annak idején az is volt. Gazsi öröksége sokunké.

Ugyanakkor fölöttébb szerencsétlennek tartom, hogy a baloldaliak megemlékezésének szervezői a Munkásmozgalmi Panteonhoz hívták a részvevőket. A Munkásmozgalmi Panteont az egykori magyar állampárt hozta létre, és az egészen 1989-ig az állampárt magasrangú vezetőinek és az általuk elismert egykori kommunistáknak hivatalos temetkezési helye volt. TGM mindig világossá tette, hogy az, hogy baloldalinak, marxistának, olyankor kommunistának minősítette önmagát, semmit sem változtatott azon, hogy élesen szemben állt az egykori kommunista párttal, az általa működtetett rendszerrel, az egykori „szocialista világrendszer” kommunista berendezkedésével, amelynek egyik államából, amelyben született és ahol gyermekéveit, ifjúságát töltötte, elüldözték, és ahova áttelepült, ott is elvesztette állását, hivatalos egzisztenciáját. Annak, amit Magyarországon szocialista rendszernek szoktunk nevezni, TGM egész felnőtt életében ellenfele volt, a magyar és nemzetközi kapitalizmusnak kritikusa. A tudósításban felsorolt politikusok közül Szanyi Tibor lett a magyarországi szocializmus apologétája, és nem tudni, hogy a szervezők és részvevők között voltak-e mások is ilyenek. Fontos ugyanakkor, hogy valóságos képünk legyen TGM nézeteiről és egész pályájáról, ha – nagyon helyesen – emlékezünk rá.

Lapszem – 2017. december 29.

0

Ma a Tamaráknak és a Tamásoknak kívánunk boldog névnapot. Az idő? Nos, eléggé vegyes lesz: nyugat felől felszakadozik, csökken a felhőzet, a Dunántúlon már napsütésre is számíthatunk, de a Tiszántúlon estig marad az erősen felhős ég. Itt-ott lehet erős szél, s csapadék is. A nappali hőmérséklet 1 és 6, késő estére -4, +2 fok lehet. Lássuk, miről írnak a lapok!

 

Népszava:  Megroppanó nagyvárosok

A nagyvárosok eladósodottságának szentel több cikket is a mai Népszava. Pécs után Miskolc is szorult helyzetbe kerülhet, egy év alatt csaknem 12 milliárd forinttal 45 milliárdra nőtt a borsodi város cégeit összefogó holding kötelezettségvállalása, ami durván a háromszorosa az alaptőkéjének – derül ki a holding 2016-os beszámolójából. A polgármester cáfol, de a zrt. hitelkeretét növelik, s a város éppen újabb terhet vállalhat fel kormányzati segítséggel. A kabinet ugyanis a december 27-i döntésével hozzájárult ahhoz, hogy a város összesen mintegy 2,6 milliárd forintos fejlesztési hitelt vegyen fel – áll a cikkben.

A Népszava „Öt éve megjósolt adóssághegyek” címmel  egy másik írást is közzétett a témában. Ebben a szerző a többi között arról ír, hogy Pécs és Miskolc eladósodottsága aligha lehet meglepetés a kabinet számára: már öt éve készült olyan kormányzati elemzés, amelyben előre jelezték az önkormányzati túlköltekezés veszélyeit.

„Az önkormányzat pont olyan meggondolatlan hitelfelvevő volt, mint a lakosság. Nem gondolta át, hogy miből fizeti vissza a kölcsönt”

– vélekedett az úgynevezett Századvég-akták egyike. Az elemzésben a mintegy 7,5 milliárdos adósságba vert Szentendre egyik korábbi vezetője azt mondta:

„A képviselő-testület abban érdekelt, hogy a fejlesztési projektek megvalósuljanak, hiszen a választási rendszerből fakadó ösztönzők erre késztetik őket”. Vagyis mindegy, hogy megtérül-e az, amit hitelből építenek, csak át lehessen adni választások előtt.

A problémát a Bankszövetség képviselője is jelezte, mondván, „ne lehessen a következő vezetésre hagyatékolni az ügyletek visszafizetésének terhét” – áll a lapban. A bankszövetségi szakértő egyébként azt is javasolta, hogy be kellene vezetni a városvezetők személyes, büntetőjogi felelősségét. Ám az adósságkonszolidáció 2011-es kezdete előtt a 19 legnagyobb tartozást felhalmozó város közül 16-ot kormánypárti polgármester vezetett.

Magyar Nemzet:  Rengeteg pénzt költ a kormány baráti életművekre

Nehezen indokolható mértékű támogatásokat ad a kormány kedvenc művészeinek életműgondozására – erről ír a Magyar Nemzet. A napokban jelent meg a Magyar Közlönyben, hogy az Előretolt Helyőrség és egy erdélyi médiaegyesület együttesen közel 3 milliárdos támogatást kapnak, de a vonatkozó kormányhatározat ezen túlmenően is hatalmas összeget biztosít négy művészéletmű kezelésére.

360 milliós forrást nyert el Szervátiusz Jenő és a Szervátiusz Tibor szobrászok munkásságának gondozására az NMI Művelődési Intézet Nonprofit Közhasznú Kft.. Ennyi pénzből akár két múzeumot is lehetne alapítani a szobrász apának és fiúnak – igaz, már van egy közös múzeumuk, Kolozsváron.

Az Origo cikke szerint vállaltan Fidesz-barát Csoóri Sándor életművének gondozására 150 millió forintot adott a kormány: a pénzt az ürömi Violino Talentum Tehetséggondozó és Kulturális Szolgáltató Bt. kapta, melynek az Opten nyilvántartása szerint két tagja van: Csoóri özvegye, Balogh Júlia és nevelt lánya, Csoóri-Bányai Réka – a társaság tavaly 1,2 milliós árbevétellel zárta az évet.

Százmillió forint jutott a Kossuth-díjas zeneszerző, Szokolay Sándor életművének gondozására is: a forrás kedvezményezettje a támogatáshoz képest szerény forgalmat bonyolító Legend-Art Kft., amit szintén két hozzátartozó vezet: Szokolay Orsolya hegedűművésznő az ügyvezető, özvegy Szokolay Sándorné pedig tag a családi vállalkozásban. Szokolay Sándor 2003-ban lépett be a Fideszbe; 2013-as temetésén Orbán Viktor is részt vett.

Szobrokra is komoly forrásokat szánnak: Kocsis Máté józsefvárosi polgármester kérésére 128 millió forintot adnak a Lech Kaczynski-szobor felállítására. A vértanúhalált halt lengyel pap, Jerzy Popiełuszkó emlékére pedig 50 milliós szobrot állítanak. Mindkét emlékművet az NMI Művelődési Intézet állíthatja fel.

A Nemzeti Művelődési Intézet utódjának számító nonprofit kft. egyébként is nagyot merített az év végi kulturális pénzesőből, hiszen a 26 támogatott projektből 17-et ők vittek el, 4,2 milliárd forint értékben.

A művelődési intézet jelenlegi fenntartója az a Lakiteleki Népfőiskola Alapítvány, amit a korábbi MDF-es, ma a Fidesz-frakcióban ülő Lezsák Sándor hozott létre.

Magyar Idők: Botrányba fullasztanák a 2018-as választást

Nehéz helyzetben vannak az ellenzéki pártok és a „politikai civilek” Szánthó Miklós, az Alapjogokért Központ igazgatója szerint, hiszen a Fidesz–KDNP 2006 ősze óta minden országos választást megnyert és 12 éve toronymagasan vezeti a közvélemény-kutatásokat – mutatott rá, mondván, ezért most arra törekszenek, hogy mindenféle mondvacsinált okkal megkérdőjelezzék a 2018-as voksolás tisztaságát.

Több magyarországi szervezet kapott jelentős összegeket az elmúlt évben Soros György Nyílt Társadalom Alapítványok (OSF) hálózatától olyan célokra, mint a „szervezetfejlesztés”, az „állampolgári tudatosság növelése” vagy az „alkotmányosság helyreállításának elősegítése”.

A 2018-as országgyűlési választás közeledtével a Társaság a Szabadságjogokért beindította válaszTASZ című internetes oldalát, amelyen egyebek között a kampányrendezvények megzavarására buzdít, balliberális lapok pedig már most igyekeznek minden, a kormánypártokkal összefüggésbe hozható akciót, például egy tojásosztást választási csalásként feltüntetni. Szánthó Miklós úgy véli, a cél a Fidesz–KDNP egyre fokozódó nyomás alá helyezése.

Ennek folyománya az is, hogy az ellenzéki pártoknak jelenleg nincs reális esélyük a kormányváltásra, a baloldal önmagával van elfoglalva, azt azonban tudják, hogy ők maguk – a kommunikációs frázisokon túlmenően – a gyakorlatban nem lebegtethetik be a választások bojkottját,

annak illegitim mivoltára hivatkozva, hiszen ilyen alapon megkérdőjelezhető lenne, miért vettek részt a 2014-esen és miért vették fel azt követően országgyűlési mandátumukat. A „terep előkészítését” ezért érzékelhetően magukra vállalják a „politikai civilek – írja a lap.

Magyar Hírlap: Minden szinten siker

Ezzel a címmel közölt évértékelő interjút a lap Szabó Tünde sportért felelős államtitkárral, aki szerint a mindennapos testnevelés bevezetésének eredményeként ma már közel egy millió kétszázezer gyermek mozog mindennap. Az elindított szakmai programok hatására a sportoló fiatalok száma folyamatosan nő, a verseny engedéllyel rendelkezők száma meghaladta az ötszázezret, és míg 2009-ben hazánk felnőtt lakosságának csupán öt százaléka sportolt rendszeresen, a friss nemzetközi felmérések szerinti ez mára közel tizenöt százalék, amely visszaigazolják a meghatározott irányok, hosszú távú elképzelések helyességét. Ami az élsportot illeti: az az idén 81 nemzetközi sporteseményt rendeztek, többek között a FINA vizes világbajnokságot, a judo világbajnokságot, az RG Európa-bajnokságot és az EYOF-ot. A magyar sportolók csodálatos eredményeket értek el, egyebek között úszóink, de atlétáink közül is több, s a teniszezőink is remekeltek.

Szóba került a TAO hat éve működő finanszírozási rendszere is, s szerinte a csapatsportok társasági adókedvezményének pozitív hatásai az utánpótlássport, a szabadidősport és a létesítményfejlesztés területén a leglátványosabbak.

Am a focit illeti: szerinte türelemre, hitre, összetartásra és folyamatos munkára van szükség ahhoz, hogy végül elérjük a kitűzött célokat.

A szurkolók támogatása ebben is nagy segítséget jelent.

Jelentős változás történt az idén: a sport teljes igazgatási és finanszírozási rendszere az államtitkársághoz került. Szabó Tünde szerint az átállás zökkenőmentes volt. Az egycsatornás finanszírozás mindenképpen előnyös a sportági szakszövetségek számára, mert átlátható és tervezhetőbb támogatási rendszert, egységes követelményeket és ellenőrzési folyamatokat biztosít – szögezte le.

Úszók: Szabó Tünde már nem alelnök, csak államtitkár

0

Szabó Tünde sportért felelős államtitkár szerdán lemondott a Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) általános alelnöki posztjáról.

Szabó Tündét a szervezet 2015. május 22-i rendkívüli közgyűlésén választották a MÚSZ vezetőségébe, ám azt állami vezetői megbízatása óta szüneteltetette.

Az államtitkár a lemondásával szeretne a rendkívüli tisztújítás előtt álló MÚSZ-nak „lehetőséget adni, hogy aktívan tudják képviselni a sportágat”.

Szabó Tünde köszönetet mondott a MÚSZ mindenkori vezetőségének, a szakembereknek, a háttérben álló támogatóknak, és az állami sportirányítás vezetőjeként munkájával továbbra is segíti az úszósport fejlődését, sikereinek elérését.

A szervezet pénteken tartja rendkívüli tisztújító közgyűlését, amelyre azért kerül sor, mert korábban az elnökség működésképtelenné vált, mivel több tagja is lemondott.

Két és fél év múlva lesz csak Sportkórház

0

A hivatalos kormányzati kommunikáció folyamatosan azt sulykolja, hogy 2019-ben adják majd át a teljesen megújult Sportkórházat. Mint azonban a Független Hírügynökség megtudta, ez 2019 decembere lesz, vagyis ténylegesen csak 2020-ra lesz kész a létesítmény.

 „Kiemelt jelentőségű projektről van szó, a feladatra külön miniszteri biztost nevezett ki a kormány Berkes István professzor személyében, illetve jelentős forrásokat fog elkülöníteni a jövőben” – közölte Szabó Tünde sportért felelős államtitkár, még az idén márciusban.

A sportszakmai oldalról a fejlesztéseket többek között azzal magyarázta, hogy a magyar lakosságban jelentősen, 15 százalékra nőtt a rendszeresen sportolók aránya. Megemlítette, hogy a 16 kiemelt sportág esetében megközelítőleg 66 százalékkal nőtt a versenyengedéllyel rendelkező sportolók létszáma az utánpótlással együtt. Hasonló a növekedés aránya a húsz felzárkóztatási sportág esetében is, míg az öt látvány-csapatsportágnál eléri a 72 százalékot.

A sajtóeseményen Berkes István, az OSEI elhelyezésével összefüggő feladatok összehangolásáért felelős kormánybiztos elmondta, hogy a Sportkórház költözése már a múlt hétfőn megkezdődött,

az első ütemben az adminisztrációs részleg, a másodikban a járóbeteg szakrendelések költöznek

az eddigi – a Testnevelési Egyetem melletti – székhelyről.

Mi történt és mi várható?

Azóta eltelt fél év, és valóban bizonyos feladatokat, szakrendeléseket átvett a volt Ortopédiai Klinika; a körülményekről erősen megoszlanak a vélemények. Hallhattunk olyan megnyilatkozásokat, hogy

az állapotok nem emberhez méltók, de olyat is, hogy jártak már ennél rosszabb helyen is.

Tudni kell azonban, hogy az utóbbi évtizedben meglehetősen hányatott sorsúvá vált intézmény csak 2019-re nyeri el végleges, sportkórház formáját. A hivatalos kormányzati kommunikáció folyamatosan ezt a 2019-es dátumot említi, mondhatjuk: némi csúsztatással, az átadás időpontja, mint az a Független Hírügynökség megtudta, 2019 decembere. Vagyis, ismerve a magyar viszonyokat az átadás feltehetően megtörténik akkor, de ténylegesen csak 2020-ra lesz kész.

 

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!