Home Világ Fontos Helyszíni tudósítás Párizsból – 14.

Helyszíni tudósítás Párizsból – 14.

0
Helyszíni tudósítás Párizsból – 14.

A sárgamellényesek szombati tüntetései folytatódnak és noha a résztvevők száma az utóbbi hetekben szombatról szombatra csökkent – az utolsó, 26. felvonáson azért még 36 ezren tüntettek az országban a szervezők szerint, 18 ezren a Belügyminisztérium közlése szerint -, szellemük egyre erősebben rányomja bélyegét a politikai közéletre.

A példátlan rendőri megtorlás ellenére hat hónapja tüntetők fő követelése továbbra is a RIC (a népi kezdeményezésű referendum francia rövidítése) és a gazdagok „szolidarításadójának” visszaállítása. Ezek változatlanul mint falrahányt borsó leperegnek az Elysée és a Matignon palota falairól, a társadalom különböző rétegei azonban egyre hangosabban jelzik, hogy ezzel az elnöki és kormánymagatartással, a társadalmi létra alján élők meg nem hallgatásával komoly gondok vannak.

Ezt a valami-nagyon-nincs-rendben érzést többek között a neten terjesztett petíciók tükrében lehet látni, leírni.

Vegyünk sorra csak négyet. Az első hármat a május elsejei tüntetés eseményei inspirálták, főleg a délutáni epizód, amikor a rendőrség könnygáz bombáitól fuldokló tüntetők egy csoportja az útvonalon lévő Pitié-Salpêtrière kórházban keresett menedéket. A rendőrök a nyomukba szegődtek és ott, a kórházban brutalizálták, letartóztatták őket, a belügyminiszter pedig rögtön nyilatkozott, hogy a tüntetők megtámadták a kórházat, és ebben a helyzetben a rendőrök feladata a kórtermekben fekvő betegek védelme volt. A helyszínre kiment egészségügyminiszternő sokkal óvatosabban nyilatkozott, mindenesetre nem erősítette meg kollégája szavait, a kórház személyzete, a betegek és a szemtanuk pedig egyenesen megcáfolták a tüntetők gyűlöletéről már jól ismert, sorozatosan hamis információkat terjesztő belügyminisztert.

A három petíció egyikét, az újságírókét, 325 újságíró és 39 alternatív sajtóorgánum írta alá. Tárgya az utóbbi hónapokban mintegy 90 újságíró ellen alkalmazott rendőri erőszak. Egy nem régi anekdota: május elsején az egyik rendőri agressziót maga egy célpont-újságíró, Gaspard Glanz filmezte, ami csak azért volt lehetséges, mert a rendőr, aki előbb az újságíró lábát majd arcát célozta meg LBD 40 lövedékkel, mindkettőt egy-két centiméterrel elvétette. Öt mondat a petícióból: „Munkánk egyik jellemzője, hogy a társadalmi harcok eseményeinek tüzében gyakran a tüntetők és a rendőrök közötti konfliktusok közelében vagyunk. Tudjuk és elfogadjuk helyzetünk veszélyességét. De a (jelenlegi) társadalmi mozgalom során munkánk egyre kockázatosabbá, nehezebbé, mondhatni lehetetlenebbé vált. (…) Ennek kevésbé a tüntetők, sokkal inkább a rendőrök magatartása az oka. (…) Franciaország, az emberi jogok szülőhazája, ma (…) a 32-ik helyen áll a sajtószabadság tekintetében. (…) Ezzel a petícióval követeljük az informáláshoz való jogunkat és a sajtószabadság tiszteletben tartását.”

A másik  „Nem vagyunk naivak” (Nous ne sommes pas dupes) című petíciót a Yellow Submarines kollektívához tartozó 1400 művész, színész, filmrendező, író indította el, és néhány nap alatt több mint 24 ezren írták alá. Az aláírók között szerepel Juliette Binoche, Emmanuelle Béart, és a 27 éves, hirtelen ismertté vált Éduard Louis is. Louis „Leszámolás Eddyvel” (2014) című önéletrajzi regénye Pataki Pál fordításában magyarul is megjelent. Hasznos olvasmány azoknak, akik többet szeretnének tudni a sárgamellényesek társadalmi és anyagi hátteréről.

A petícióban többek között ezt olvashatjuk: „Amit (a sárgamellényesek) kérnek, azt nem csak maguknak, mindenkinek akarják. Mi vagyunk a sárgamellényesek. (…) Világosak azok az elkopott módszerek, amelyekkel diszkreditáni próbálják őket, mondván hogy antiökologisták, extremisták, rasszisták, rombolók. A manőver nem működik, a legenda nem fedi a valóságot, de a nagyközönség médiái és a kormányszóvivők célja, hogy bedőljünk neki. (…) Nem, a legrémisztőbb erőszak nem (a sárgamellényesek) oldalán keresendő. Az erőszak mérlege hétről-hétre egyre nyomasztóbb: 2019 április 19-én 1 halottat, 248 fején, arcán talált sebesültet, 23 szemen lőtt, megvakított nőt és férfit, 5 kezét elvesztett, nyomorékká tett tüntetőt tartottak számon. Mindez méltatlan a köztársasághoz. (…) Az elnyomás ilyen foka mellett, hogyan élhetünk a tüntetéshez való jogunkkal?”

Igen, ez a macronizmus által kiteljesített autoritáriánus köztársaság (ez az oximorom egyre gyakrabban olvasható, hallható) nagy kérdése. Hova tűnt a klasszikus demokrácia, amelyik biztosítja állampolgárainak a tüntetéshez való jog emberi feltételek melletti gyakorlását?

A petíciónak van egy 4 perces videó-változata is, amely a fenti horror-tettek sokat látott képei mellőzésével mutatja a sárgamellényesek elszántságát, humorát és hitét abban, hogy van értelme annak, hogy 26 hete életüket, testi épségüket kockáztatva az ország forgalmi körterein, Párizs, Marseille, Bordeaux, Toulouse, Lyon, Strasbourg, Rennes és sok kisváros utcáin tüntessenek. A videó költői címe: „Ha elfogadod, hogy vízcsepp vagy, óceánná változol”.

A harmadik petíció címe „Nous accusons„, (Vádolunk – csaknem 13 ezer aláíróval), nyílt utalás Émile Zola J’accuse-ére. Mindenki érti, az 1898-ban megjelent zolai mondat, a Dreyfus-ügy alakulását meghatározó vádirat a 2018-19-as eseményekre való aktualizálásáról van szó. A bevezetőben a petíció szerzői, egyetemi oktatók, kutatók és állampolgárok felvázolják az elmúlt 6 hónap eseményeit, azt a politikai és gazdasági rendszert, amely ellen a sárgamellényesek 2018 november 17-én felkeltek. „Ahogy a franciák nagy többsége, (kutatókként) mi is ugyanazokkal a problémákkal találkoztunk, a politikai intézkedéseknek ugyanazokat a hatásait figyelhettük meg, mint amiről ők beszélnek, a társadalmi egyenlőtlenségek konstans elmélyülését a társadalom minden szegmentumában.” Zola 1898-ban a III. Köztársaság nyolc személyisége és intézménye, a „Nous accusons” ma az V. Köztársaság öt intézménye ellen emel vádat.

Az első megvádolt intézmény a Belügyminisztérium, amely, mint a petíció írja, „tudatosan provokálja az erőszakot a városokban, a forgalmi körtereken, a nyilvános fórumokon azzal a céllal, hogy kriminalizáljon mindenkit, aki szembefordul a katasztrófális (macroni) törvényekkel és politikával.” A második a kormány, amely „a nyugati országok összesége és számos nemzetközi szervezet által tiltott háborús fegyverekkel lép fel civilekkel szemben”. A harmadik a bírósági rendszer, amely „szolgai módon végrehajtja a kormány előírásait”, a negyedik az Országos Rendőrség Általános Felügyelete, amely „álvizsgálatokat ugyan indított, de az erőszakot elkövető rendőrök közül senki ellen nem indított eljárást”. Végül az ötödik a sajtó és a TV csatornák, amelyek „beleegyeztek, hogy a Belügyminisztérium és a prefektúra szóvíőivé váljanak, lemondva az információforrások ellenőrzéséről”.

Eladják a repülőtereket

A fenti petíciók mellett egy a sárgamellényesektől látszólag távol eső esemény kapcsolódik a mozgalmuk által előtérbe hozott RIC (népi kezdeményezésű népszavazás francia rövidítése) témájához. A Párizs Repülőterei (francia rövidítéssel ADP, az Orly, Roissy-Charles De Gaulle, Le Bourget és az ezeken működő kereskedelmi központok), az évi több mint 600 millió eurós haszonnal, többségi állami tőkével működő vállalat privatizálásának, kiárusításának megakadályozására irányuló ellenzéki akcióról van szó. A parlamenti vita során az ellenzék a kiárusítás abszurditását gazdasági érvekkel támasztotta alá, majd emlékeztetett az ugyancsak Macron – akkor Holland gazdasági minisztere – által eladott autópályák és toulouse-i repülőtér gyászos mérlegére. Amikor március közepén Macron képviselői megszavazták a repülőterek privatizálását a jobb- és baloldali ellenzék egy emberként megmakacsolta magát. A francia parlamenti ellenzékek történetében először, 248 jobboldali és a baloldali képviselő és szenátor megegyezett, hogy a kettős kezdeményezésű népszavazás, francia rövidítéssel RIP, (Référendum d’Initiative Partagée) eszközéhez folyamodik.

A „kettős” kezdeményezés a parlamentre és a szavazókra utal. A nagyon bonyolult procedúra elindításához az Alkotmánybizottság engedélye szükséges. A 248 képviselők április 16-án kelt beadványában megfogalmazott főérv az volt, hogy „az ADP (…) állami monopólium, és az alkotmány értelmében köztulajdonban kell maradnia”. Egy azon frissében elkészült IFOP közvélemény-kutatás még az ellenzéket is meglepő számokkal szolgált: a franciák 73%-a venne részt ezen a népszavazáson, és 70%-uk a privatizálás ellen szavazna. Az Alkotmánybizottság május 9-én hozta meg váratlan döntését: engedélyezi a RIP-et.

Mindenkit meglepett a hír, Macront és a miniszterelnökét meglehetősen kellemetlenül. A kommentátorok szerint most csak meg kell várni az EU választásokat, ami a 34 (!) listán kampányolók és a sajtó minden energiáját leköti május 26-ig, azután viszont teljes erővel beindulhat a kilenc hónapig tartó aláírásgyűjtés – a népszavazási kérvényt kilenc hónapon belül 4,7 millió választónak kell aláírnia. Mivel az aláírásgyűjtés időszakában a kormány nem léptetheti életbe a megszavazott törvényt, a vita az ADP jövőjéről és tágabban az állami tulajdonban lévő javak, vállalatok és szolgáltatások privatizálásáról ezúttal igazi „nagy vitának” ígérkezik, amelynek feltételeit, témáit és kimenetelét ezúttal nem Macron fogja előírni. Sokan valódi párbajt jósolnak Macron és a vele szemben állók között. Valószínűnek tartják, hogy ha meglesz a 4,7 millió aláírás, akkor körülbelül egy év múlva Macronról fognak ítéletet mondani a szavazók. Ez, az eredménytől függetlenül, a sárgamellényesek követelésének megvalósítása lesz.

Feltárták a Yemen papers-t

Végül még egy ügy és a hozzá kapcsolódó petíciók. Április 15-én a Notre Dame-ban kiütött pusztító tűz előtti órákban a France Culture rádió déli híreiben értesültek a hallgatók a Disclose médiakollektíva és a Radio France vizsgálati osztályának közösen feltárt „Yemen papers”-ről. A feltárt dokumentum több mint valószínűsíti, hogy Szaúd Arábia és az Arab Emirátus többek között Franciaországtól vásárolt fegyvereket használ Jemenben a síita kisebbség ellen négy éve folytatott háborújában. Az eddig is ismert volt, hogy Franciaország Szaúd Arábia egyik fontos szárazföldi, tengeri és légi fegyverellátója, de a francia kormány hivatalos verziója eddig az volt, hogy ezeket nem háborús (?) célokra használják. Ezt a helyi és nemzetközi civil szervezetek komoly kételyekkel fogadták mindig, most azonban világossá vált, hogy Szaud Arábia francia gyártmányú fegyvereket használt nem csak Jemen civilek által lakott területeinek bombázására, hanem jemeni civilek tömegeinek halálra éheztetésére is.

A „Jemen akta”, a (francia) Katonai Információs Igazgatóság egy 2018 szeptember 25-én kelt 15 oldalas „bizalmas” feliratú dokumentuma (benne részletes listák, táblázatok és térképek) megcáfolja a francia kormányok állításait. Noha a most feltárt dokumentum hivatalos úton már 2018 októberben eljutott Macronhoz, a miniszterelnökhöz, a külügyminiszterhez és a hadügyminiszternőhöz, most, hogy a nagyközönség is tudomást szerezhetett róla, érdekes, hogy hogyan reagált a kormány.

Első menetben a hadügyminiszternő április 18-án azt nyilatkozta, hogy „nincsenek bizonyítékok arra, hogy francia gyártmányú fegyverek okolhatók lennének jemeni civil áldozatok ügyében”. Második menetben a május 8-án Le Havre kikötője felé hajtó, a következő szállítmány elvitelére küldött szaúd-arábiai teherhajó érkezéséről ismét a Disclose médiakollektíva tájékoztatott, így a civil szervezetek tiltakozására felső utasítás jött, hogy nem vethet horgonyt a teherszállító hajó. Így üresen kellett elhagynia a francia vizeket. Majd másnap Emmanuel Macron nyilatkozott személyesen, hogy megnyugtassa a francia fegyvergyártók szaúd-arábiai partnereit. Azt közölte, hogy Franciaország nem szünteti meg a fegyverszállításí kapcsolatait Szaúd Arábiával, mert – ez mindenkit nagyon megnyugtatott – „garanciát” kapott, hogy a francia fegyvereket Jemenben „nem használják a civil lakosság ellen”.

Harmadik menetben a kormány eljárást indított a titkos információkat feltáró három újságíró, Geoffrey Livosi, Mathias Destal (Disclose) és Benoît Colombat (Radio France) ellen. Május 13-ára voltak kihallgatásra beidézve a DGSI-re (a Bel-biztonság Országos Igazgatósága francia rövidítése).

A három újságíró védelmére indult petíciók továbbragozzák a sajtószabadság korlátozásának témáját, és az autoritáriánus demokráciát, amelyik egyre kevésbé tolerálja azokat az újságírókat és sajtóorgánumokat, melyek az állam árnyékolt területein kutatnak, megszállottan azon fáradozva, hogy ezek az árnyékolt területek megszűnjenek. Az egyik petíciót egy jemeni újságíró, Afrah Nasser tette fel a Change.org platformra és több mint 51 ezren írták alá. Érdemes két mondatot idézni belőle. „Jemeni újságíró lévén nagyon jól ismerem a médiákra nehezedő nyomásokat és megfélemlítéseket. A tájékoztatás szabadságát az egész világon veszély fenyegeti, így még aggasztóbb látni, hogy Franciaország, amely azt állítja, hogy a sajtószabadság bajnoka, hozzájárul a (sajtószabadság) gyengítéséhez.” A jemeni kolléga ezek szerint nem tudja, hogy Franciaország egy ideje már nincs a bajnokok emelvényén.

Körösi Zsuzsa

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .