Kezdőlap Címkék Rogán

Címke: rogán

50%-os élelmiszer áremelkedés, de miért?

Magyarország élelmiszer exportőr, de ennek ellenére messze az inflációs lista élén áll az Európai Unióban: 49,6%-os élelmiszer áremelkedést mért az Eurostat decemberben! Az uniós átlag ehhez képest 18,2%. A három balti állam van még az élbolyban az élelmiszer áremelkedést tekintve, de a rekorder Litvánia is “csak” 33%-os inflációt produkált e téren.

Mindenütt a világon az élelmiszer és az energia árak mozgatják az inflációt. A magyar kormány magyarázatai az energiaárakkal kapcsolatban valamennyire még érthetőek bár nem egészen világos, ha csökken az olaj és a földgáz ára a világpiacon, akkor miért nem csökken a gáz és villanyszámla, miért nem lesz olcsóbb a benzin? De hát Magyarország e tekintetben a külföldi szállításoktól függ. Mi van viszont az élelmiszerekkel, amelyekre oly büszkék szoktunk lenni?

Idén “csak” 30% lesz az élelmiszer infláció

Ezt jósolja a Nemzeti Bank, mely rámutat arra, hogy sok cég kihasználja a piaci helyzetet, és indokolatlanul emeli az árat. Mégis kinek a tulajdonában vannak a magyar agrár cégek? A Nemzeti Együttműködés Rendszerének tartópillérei ők, akik megakadályozták a tulajdonszerzést a magyar mezőgazdaságban. Csányi Sándor, az OTP elnöke a legnagyobb magyar agrár vállalkozó is. Egyben a Magyar Labdarúgó Szövetség vezetője is. Ebben a minőségben járt együtt Orbán Viktorral Katarban a futball világbajnokság idején.

A NER oligarchái az élelmiszer infláció legfőbb haszonélvezői. Ez már az energia kapcsán is kiderült amikor a MOL hatalmas pénzeket vágott zsebre az olcsó orosz olaj importjából. Most extraprofit adó címen ebből valamit visszafizet. No nem a fogyasztóknak hanem Orbán Viktornak, aki részben ebből finanszírozza a rezsivédelmi rendszert, amely nélkül meginogna a politikai hatalma.

Miért nem tesz semmit Orbán Viktor az élelmiszer infláció megfékezésére? Még a 27%-os áfát sem csökkenti igazán. A válasz: az inflációval a kormány előre menekül. A magyar vásárlók fizetik meg a NER túlélő programjának árát. Kérdezte őket erről valaki?

Rogán médiája nem akkor hazudik igazán amikor a feketét fehérnek mondja, hanem akkor amikor a legfontosabb kérdésekről nemigen beszél.

Ez most aktuális, mellőzzük

– mondta Fülig Jimmy, Rogán Antal be nem vallott mentora.

Trump és Orbán

0

A kormánypárti sajtó zászlóshajója, az Origo lelkesen üdvözölte Trump bejelentését arról, hogy újra indul az elnökválasztáson.

A Rogán média birodalom iránymutató portálja szerint Trump nagy győzelmet aratott az időközi választásokon, ezért indulása logikus. Valószínűleg az elmúlt napok amerikai hírei nem jutottak el az Origo szerkesztőségébe, mert Trump az időközi választások legnagyobb vesztese lett az Egyesült Államokban.

A republikánusok kérték: ne induljon, mert ezzel csakis a demokraták malmára hajthatná a vizet. Trump azonban 76 éves, és nyilvánvalóan azt gondolta: most vagy soha.

Pedig egykori tanácsadója, John Bolton is megmondta: Trump soha nem tér vissza a Fehér Házba!

A szintén kormánypárti Mandiner – ellentétben az Origoval – elolvasta az elmúlt napok amerikai híreit, és meglepő gondolati konstrukcióval állt elő:

Trump az amerikai Gyurcsány?

Trump bejelentése nagyobb kihívást jelent a republikánusoknak mind a demokratáknak – írja Rajcsányi Gellért. Se kiköpni se lenyelni nem tudják az ex elnököt, aki nagyszámú támogatót vonz ugyan, de még többen utálják őt az Egyesült Államokban.

A számok:

a választók 40%-a kedveli Trumpot, de 54% abszolút mértékben elutasítja!

“Trump új karaktert adott a republikánus pártnak. Ebből nem lesz visszaút” – írja a szerző. Szerinte a kérdés az, hogy a trumpizmus vele vagy nélküle valósítható-e meg jobban? És itt jön a “rémálom forgatókönyv”: Trump miatt a republikánusok elbukják az elnökválasztást, és a demokraták röhögnek a markukba. “Pont mint egy amerikai Gyurcsány a jobboldalon” – írja a Mandiner Orbán Viktor barátjáról, aki oly mértékben megosztó személyiség, hogy vele ugyancsak nehéz lenne választást nyerni az Egyesült Államokban.

Mi az a trumpizmus? – kérdezhetnénk hiszen az ex elnök nézeteit a közvélemény kutatások határozták meg. Csakhogy ez a közvélemény most Trump ellen fordult. Mi lesz, ha a “rémálom forgatókönyv” Orbán esetében is bekövetkezik? A gazdasági válság megfordíthatja a közvéleményt Magyarországon is.

Pintér kontra Rogán avagy ki irányítsa a titkosszolgálatokat

Hivatalosan a polgári nemzetbiztonsági szolgálat, az Alkotmányvédő Hivatal Pintér Sándor belügyminiszter alá tartozott a régi kormányban. A polgári hírszerzés, az Információs Hivatal pedig Szijjártó Péter alá.

A HVG értesülései szerint az új kormányban hivatalosan is a miniszterelnökséghez kerülnének a titkosszolgálatok. A valóságban ez eddig is így működött, és Szijjártó esetében nem is volt probléma hiszen a külügyminiszter szereti Orbán Viktor első janicsárjának nevezni magát. Pintér Sándor azonban viszonylagos önállóságot élvez. Erős a támogatottsága az Egyesült Államokban. Ő az utolsó miniszter, aki nemet mer mondani Orbán Viktornak. A miniszterelnök nem meri leváltani őt nehogy az USA megsértődjön, de azt szeretné, hogy a belügyminiszter ne lásson bele túlságosan a nemzetbiztonsági ügyekbe. Ezekről ugyanis informálhatja az amerikai szövetségest. Amelyik a választásokat megelőző időszakban nyíltan támogatta Márki Zay Péter kampányát, melynek fő célja Orbán megbuktatása volt. Az akció nem sikerült. Most mindkét félnek újra kell értékelnie a lehetőségeit.

Rogán, a joker

A Völner elleni akciót állítólag Pintér Sándor már azért inditotta, hogy meggyengítse Rogán pozícióit. Nem kizárt, hogy az ügyben szereplő titokzatos gazdi nem más mint maga Rogán Antal! Csakhogy Rogán Antal szervezte a hatalom választási kampányát, amelynek az eredményessége még magát Orbán Viktort is meglepte. Rogán Orbán jobbkeze vagyis támadhatatlan. Ha megtörténne az átszervezés, akkor a titkosszolgálatok még az eddiginél is aktívabban részt vennének a belpolitikai harcban. Ez az ellenzék megfigyelését és esetleg levadászását jelentheti. A szomszédos Szlovákiában épp mostanában leleplezik le az ilyen rendszert, melyet ott Fico ex kormányfő és Kalinak egykori belügyminiszter üzemeltetett. Ők lebuktak. Válaszul Fico közölte: Szlovákia amerikai tartomány lett! Finom célzás ez arra, hogy az USA nagy szerepet játszott bukásában.

Orbánnak is előbb vagy utóbb le kell ülnie amerikai szövetségével. A magyar miniszterelnöknek ez nem oly sürgős. Novemberben kongresszusi választásokat tartanak. Lehet, hogy ennek eredményeképp Orbán republikánus szövetségesei béna kacsává tudják változtatni Biden elnököt. Akárhogy is Orbánnak tisztáznia kell a viszonyát Putyinnal és USA-val. Persze nem kizárt, hogy ezt már réges régen megtette, de erről elmulasztotta tájékoztatni a magyar közvéleményt.

Az ellenzéknek fogalma sincs

Rogán tárcájának kiegészítését az informatikai funkcióval megint jól el lehet röhögni, de akik röhögnek, már évek óta nem értik, mi folyik itt – semmi stratégiai gondolkodás, ideértve ellenzéket és véleményformálókat. Ezek itt épp a kezdő lépések a totális digitális ellenőrzés felé, amelyben a Facebookot és a Google-t – a telefonkészülékek és a telefon szolgáltatók mellett – is le fogja váltani a kormány a kínai-magyar változatokra.

A FB-progresszivizmus, amely az érzelmek kifejezését döntően néhány emotikonon keresztül engedi, és friendnek nevezi, akivel még életünkben nem találkoztunk személyesen, csak kiegészül a szavak (megvéd, segít, szabadság, demokrácia, család, kereszténység, nemzet) fasiszta eltulajdonításával és új értelemmel való megtöltésével: üzlet és politika egymással versengve a közélet elprimitívizálását („demokratizálását”) szolgálja a „felhasználók” rapid módon erősödő függése mellett.

A játék kifutása a technológia, a kontroll, a propaganda/manipuláció és a demokrácia egyesítése egy csúnya új világban, amire az ún. liberálisoknak semmi reakciójuk nincs – nem beszélve a szabadság proaktív újrateremtéséről, amely mára elsüllyedni látszik a múltban és lassan már igény sincs rá. Annyira fájó és unalmas az ostobaságnak az árja a régi és új pártoknál! A szabadságot – stratégiai fontosságú narratívaként – még hatalmi célból sem képesek újra napirendre venni és kimerülnek a napi jelentéktelenségekben.

A magyar kultúra ismeretes módon nem fogalmi, hanem inkább tapasztalati típusú, kevésbé képes az elvont, mint a konkrét gondolkodásra. Nos, ez nyilvánvaló az ellenzék fogalmatlanságából – azzal a különbséggel, hogy a konkrét tapasztalatainkat sem képesek visszaadni és beforgatni a politikába.

A vállalatok növekvő algoritmizálása hosszabb távon megoldhatja a kevésbé versenyképes vállalati kultúrák felzárkózását a hatékonysági maximumhoz – e sorok szerzője is ismer olyan architektúrát, amellyel hatékonyabb vállalatirányítás válik lehetővé, mint bármi, amire a mai legjobb gyakorlatok, ideértve az IoT kezdeményeket, képesek. Ez – a közösségi médiával és digitalizált állami szabályozással kiegészítve – elavulttá teheti a liberális piacok ideálját is (nem beszélve a gyakorlatáról). A lényegi kérdéseket szemmel láthatóan jobban ismerik a felforgatók, mint a status quóban érdekelt Nyugat, nem beszélve az ötvenöt balkezes EU-ról, és ez lehet az utóbbi veszte.

A harc nem a globalizáció párti és globalizáció ellenes erők között, hanem – mivel az feltartóztathatatlan – a globalizáció irányításáért folyik. A tét az, hogy ez – a hatalom és a hatékonyság – elválik-e végül a politikai liberalizmustól. A magyar nép ebben a harcban eszköz csak, ami világos már csak abból is, ahogy a hazai KKV-k egyre nagyobb hátrányba szorulnak az állami forrásokért folytatott küzdelemben a globális társaságokkal szemben. Ez így is marad, illetve az egyetlen változás a magyar gazdaságszerkezetben az lehet, ahogy a kínai tőke lassacskán egyre nagyobb szerepre tesz szert a nyugati (főleg a nem-német) tőke kárára.

Te Tóni, miket nem mondtál már megint!

Európa számára továbbra is a bevándorlás a legfontosabb kérdés, kezelését azonban a nemzetállamokra kell bízni, mivel a brüsszeli vezetés nem hajlandó megfékezni a folyamatot – mondta a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában.

Te Tóni, a bevándorlás azon pártok legfontosabb kérdése, melyeknek a hazai problémákra nincsen megoldó képlete. Arra keresnek a bevándorlás kapcsán olcsó árokásó paneleket, melyekkel saját táborukat egyben tudják tartani, olyan súlyt helyezni a bevándorlás problémájára, amely elfedi a valóság elől a tisztánlátást.

Rogán Antal a Századvég nemzetközi felméréseire hivatkozva kijelentette, hogy az illegális bevándorlás elleni uniós fellépéssel nem csupán a magyarok, hanem a kontinensen élők többsége is elégedetlen.

Te Tóni, évi néhány milliárdért bármilyen eredményt kimutató felméréssel szolgálna bárki.

A Juncker-Timmermanns féle Európai Bizottság alatt – tette hozzá – az egyik legjelentősebb tagország elhagyta a közösséget, több mint 2 millió bevándorló pedig beáramlott. Sikertelen integrációjuk biztonsági válsághoz és a terrorveszély fokozódásához vezetett, a határokon ráadásul újabb tömegek várakoznak a bejutásra – hangsúlyozta Rogán Antal.

Te Tóni, valóban a bevándorló munkások voltak elsősorban az indokai annak, hogy a Farage féle gazembereknek sikerült megásni Britannia temetőjét, csak hogy azok akiket a UKIP kifogásolt azok kelet- és középeurópai uniós tagországokból  érkező bevándorlók voltak! Megértem, hogy a te alternatív valóságodat ilyen apróságok nem zavarják!

A veszély tehát nem múlt el, sőt állandósulni fog, ha a májusi EP-választás után továbbra is a bevándorláspárti baloldal akarata érvényesül az unió vezetésében. A szociáldemokrata, liberális és zöld pártok alapvető jognak gondolják a bevándorlást, vezetőik ismeretlenek tömegeit léptetnék be Európába, migránskártyákat és migránsvízumokat adva nekik – mondta.

Te Tóni, el kellene döntenetek, hogy magát a bevándorlást ellenzitek vagy csupán az illegális bevándorlók ellen lépnétek fel erőteljesebben? Ha az első variáció érdekes, akkor bizony gyorsan küldjétek haza azokat, akik „jópénzért” (erről Te sokat tudnál mesélni mennyire „jópénzért”), kaptak letelepedési kötvényt, valamint azokat a tízezreket is, akiket az olcsó munkaerőre éhes autógyárak igényének kiszolgálására hoztatok be! Ha pedig csupán a második variáció ellen ágáltok: megsúgom neked minden EU-s kormány sőt, maga a brüsszeli vezetés is hathatós intézkedéseket hozott  az illegális bevándorlás megakadályozására (veletek együtt, hiszen ti is megszavaztátok, a Frontex fejlesztését), nem is véletlen, hogy hatalmas mértékben csökkent az illegális bevándorlók száma! Emellett már eltörpül az az apróság, hogy a migránskártyát az ENSZ bocsátja ki az arra érdemes menekültek számára, s csak abban az országban használható fel, ahol kérvényüket beadták. (Szerintem az a havi 150 dollár nektek egy reggelire nem lenne elég.)

Rogán Antal szerint hivatalos dokumentumok nélkül senkit nem szabad átengedni a határokon, a Soros-féle szervezetek helyett pedig az érintett tagállamok határvédelmi kiadásait kell támogatni a központi uniós költségvetésből. Magyarország 2015 óta 300 milliárd forintot költött ilyen kiadásokra, Brüsszelből viszont támogatás nem, csak ígérgetések jöttek – fűzte hozzá.

Te Tóni, ki kérte tőletek azt a kerítést? Na ugye, sosem spóroltatok a mi pénzünkkel, ne csodáld, hogy nem akarja más kifizetni kisded játékaitokat!

A miniszter szorgalmazta a keresztény értékek erőteljesebb képviseletét is, kiemelve, hogy másfél ezer éve ezek jelentik az európai kultúra alapját.
A kereszténység Európában egyre inkább háttérbe szorul, a baloldal a létjogosultságát is megkérdőjelezi, miközben a muszlim országok a muszlim vallási jelképeket kötelező jelleggel használják – fogalmazott a miniszter.

Te Tóni, nekem semmi bajom nincsen a kereszténység iránt érzett aggodalmaddal. Javaslom neked minden keresztény földi helytartójának, Ferenc pápa intelmeit a hétvégi miséken felolvastatni! Ja, akkor mi lenne veletek  egy ellenségkép nélküli – és a „bárányok” megfélemlítése nélkül – májusi parlamenti választásokon? A választók nem akarnak páriák lenni Európában, elég ha Ti azzá váltatok! 

Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy az uniós döntéshozatalt a magyar szavazatok is befolyásolhatják, amennyiben a májusi EP-választáson Orbán Viktor programja megkapja a többség támogatását, és a Fidesz jelöltjei erős felhatalmazással jutnak az Európai Parlamentbe.

Te Tóni, a magyar szavazatok semmit nem befolyásoknak az uniós döntéshozatalnál, két szerepet kaphattok: a Néppárt keretein belül csahos kiskutyaszerepben töltitek el a következő öt évet, vagy bármely más pártcsoportosulásban futottak még kategóriájú szerepben vergődhettek!

A baj csak az, hogy miattatok mi is.

RAMIL SAFAROV (a baltás gyilkos) MAGYARORSZÁG MEGMENTŐJE – IV. rész

Ramilnak két levelébe került, hogy az azeriek nagy számban Wolf Katira adják le a voksukat az Eurovíziós Dalfesztiválon. A tüntetések intenzitásának és számainak radikális csökkenésében már sokkal több levélre volt szükség, de a végén abban is nagy eredményt értünk el. Már csak itt-ott pár diák gyülekezett, néha kormányellenes jelszavakat skandáltak, de ennek már szinte semmi jelentősége nem volt. Sőt, az azeri kormány hagyta őket még a tévében is szerepelni, hogy kifejtsék álláspontjukat és nemtetszésüket, hogy ezzel is mutathassák nyugat felé, hogy Azerbajdzsán egy ízig-vérig demokratikus ország, mely európai eszméket képvisel.

A stratégia fontos része volt az is, hogy Ramil magyar szerzők könyveit fordította azeri nyelvre, amelyeket aztán nagy csinnadratta közepette, óriási propaganda mellett, az azeri értelmiség részvételével Bakuban bemutattak, majd elárasztották vele a könyvesboltokat. Mindegyik könyv előszavában azeri szövegírók írtak magyarokat és Magyarországot istenítő szöveget, amelyet úgy tüntettek fel, mintha azt Ramil írta volna, mintha az ő előszava lett volna, az ő gondolataival és érzéseivel.

Ramil egyszer azt mondta, amikor megkapta „A Pál utcai fiúk” azeri kiadását, és olvasta az előszót, hogy minden egyes betű elolvasásánál úgy érzi, mintha szemközt köpné magát. Évekig megalázták, most meg úgy beszél róluk, mintha tejben-vajban-mézben fürdették volna. Ismerős volt az érzés, és teljesen együtt tudtam érezni vele, főleg, hogy számtalanszor voltam szemtanúja, miként alázták meg. Ramil egyáltalán nem volt azonos azzal, amit az előszavakban írtak az ő nevében.

Persze a magyar kormány sem tétlenkedett, gyorsan telepakolta az általa uralt médiát és sajtót, hogy Ramil Safarov magyar könyveket fordít azeri nyelvre. A Magyar Hírlap óriási kétoldalas interjút készített vele, melyben már egészen másképpen mutatta be, mint sok éven keresztül, amikor elvetemült gyilkosnak, barbárnak tüntette fel. Ramilt folyamatosan biztatni kellett, hogy csak a célra összpontosítson, és tegye félre a büszkeségét. Nem volt könnyű, mert egy igazi férfiről volt szó, aki a velejéig meggyűlölte a magyarokat, azért, amit tettek vele, és ahogy éveken át bántak vele.

– Arkadas, ugye egyszer megírod a valóságban hogyan zajlott ez az egész?
– Igen, meg fogom, Arkadas. – válaszoltam.
– Ígérd meg!
– Ígérem.

A magyar sajtó úgy tálalta, hogy Ramil már olyan jól megtanult magyarul, hogy kiválóan fordít. Az igazság az volt, hogy Ramil úgy beszélt magyarul, mint egy apacs indián angolul: „Én lenni rézbőrű főnök, te lenni sápadtarcú halott.”

Ramil olyan magyar szerzők alkotásait fordította azerire, amelyek már megjelentek törökül, és törökből fordította azerira. Ami olyan, mintha szlovákról fordítanának csehre, vagy szerbről horvátra, ukránról oroszra. Majdnem, hogy ugyanaz a nyelv, csak keveset kellett változtatnia a szövegen, de a nép hülyítéséhez teljesen megfelelt.

Ettől függetlenül Ramil valójában átírta azeri nyelvre, szinte szóról-szóra, A/4 lapokra, ha netán valakiben kétségek merülnének fel, hogy át akarják verni a népet, fel tudja mutatni a kéziratokat. (Később laptopjában tette ezt.)

Idővel, ahogy egyre jobban kezdett a propagandagépezet hatékonnyá válni, Ramil újabb kiváltságban részesült.

A magyar történelemben elsőként kapott a börtönben saját laptopot! Miniszteri engedéllyel. Egyértelművé vált számunkra, hogy a magyar kormány céljai nagymértékben Ramil Safarovra épülnek, ami a „keleti nyitás” programjukat jelenti. Jól látható volt, hogy azt az antieurópai politikát, amit folytat, részben azért engedi meg magának, mert bízik a keletre tartó ideológiájában, de ehhez elengedhetetlen volt Ramil. Több olyan e-mailt is kapott, amelyekben a magyar kormánypárti politikusok döntései és feltételei voltak olvashatóak.
A keleti piac rohamos növekedést mutatott az európaihoz képest, és azzal együtt is kecsegtető volt, hogy ez a növekedés valójában a nyugati befektetőknek volt köszönhető, hiszen a tőke jelentős részét ők biztosították.

Magyarországnak nem sok esélye lett volna bejutni a keleti piacra, ott barátja nem volt, főleg nem ennek a kormánynak, aki még ellenzékbe keményen szapulta Oroszországot. Persze pénze sincs, ami alapfeltétel lenne. Viszont okosan felismerték a Ramilban rejlő felbecsülhetetlen értékű kincset. Ramil volt a kulcs a keletre vezető kapu zárjába Azerbajdzsánból Törökországon keresztül.

Azerbajdzsán hatalmas kőolaj- és földgázkészletének, valamint a nagy testvérének is tartott Törökországnak köszönhetően a keleti gazdasági piac prominens tagjává vált. Viszont ezt a felbecsülhetetlen státuszt csak akkor tudja megőrizni és megerősíteni, ha az egész országban rend és béke van. Ehhez viszont már Ramil nélkül egyre kisebb az esély, mint ahogy Magyarországnak is, hogy Azerbajdzsán nélkül kinyílik a keletre nyíló kapu. Ramil nemcsak Azerbajdzsánban örvendett óriási népszerűségnek, hanem Törökországban is.
(Most, amikor írom ezt a fejezetet (2014. január 13.), véletlen egybeesés, hogy pont egy másik botrányos kiadatás vette éppen kezdetét.

A fülkeforradalmárok igazságügyi minisztere kicsattanó örömmel turbékolja tele a médiát, hogy győztünk! Valójában magára gondol és a többi fülkésekre, de úgy tesz, mintha a magyarok összességére gondolna. Győztünk, mert 14 év után egy kétszeres gyerekgyilkos, Francis Ciaran Tobin hajlandó volt börtönbe vonulni, megalázó feltételekkel. Mármint megalázó, Magyarországra nézve! Az a nagy igazságosztó kormány, amely bevezette a három csapást, megalkotta Európa messze legszigorúbb Btk-ját, aki kriminalizálta a 12-13 éves gyerekeket, a hajléktalanokat, térdre borult egy kétszeres gyerekgyilkos előtt, és gyáva módon megalázkodva, soha nem tapasztalt egyezkedésbe kezdett. Az egyezkedés vége az lett, hogy győzedelmeskedett a kétszeres gyilkos, és ő szabta meg a feltételeket, amelyek szerint hajlandó megkezdeni jogerős börtönbüntetését. A gyilkos győzött!
Hétfőn (2014. január 13.) jött, pénteken (2014. január 17.) már ment is. De az öt nap alatt is felesége minden nap 40 percre meglátogathatta. Ennyi idő, 5 nap kellett, hogy a két rugalmas kormány elintézzék egy kétszeres gyerekgyilkos kiadatását!)

Ha összevetjük Ramillal, láthatjuk az óriási különbséget. Neki másfél évet kellett várnia a kiadatására attól a perctől kezdve, hogy a magyar kormány meghozta a döntést, hogy hazaengedik. (2011 első negyedétől 2012 harmadik negyedévéig.)

Persze Magyarország nem szándékozott nyugat Európa felé terjeszkedni, nem is alázta meg éveken keresztül az ír kétszeres gyerekgyilkost, hogy vaskos propaganda hadjáratot kelljen indítania, hogy az ír nép enyhítve gyűlöletét a magyarok iránt, kormányközeli cégek és egyéb kormányzati érdekek a lincselést elkerülve megjelenhessenek az országban, mint azt meg kellett tennie Azerbajdzsán felé.

A TV2 reggeli műsorában a győztesek kidüllesztett mellel pöffeszkednek a kanapén, Papp Gergely, a halálra gázolt két kisgyermek családjának ügyvédje, és az apa. Vigyorognak, nevetgélnek, jól láthatóan jól érzik magukat. Még az apa is megkönnyebbült, „már megbocsátottam”, mondja.

Nekem meg egyre jobban rándul görcsbe a gyomrom, szorul ökölbe a kezem és fokozódik a hányingerem. Ünnepeltetik magukat, ünneplik a győzelmet a kétszeres gyerekgyilkos győzelmét. Már nem szánalmas, hanem egyenesen undorító, amit művelnek. Nem csak ők, az egész magyar média, a politikusok és úgy egyben a komplett társadalom.

Navracsics nem ír felháborodva levelet a legfelsőbb ügyésznek, hogy mégiscsak felháborító, hogy csak 3 évet kapott egy kétszeres gyerekgyilkos. Azért sem lázad, hogy 14 évig szökésben volt és ezért minimum a kedvezményt el kellene tőle venni, hogy legalább ne másfél év után szabaduljon, hanem ülje le azt a szégyenletes 3 évet!

Rogán Antal sem posztol videoüzenetet, hogy tiltakozzon, ahogy azt tette a Rezesova ügyben, holott a két ügy nem is hasonlítható össze még akkor sem, ha mindkét esetben ártatlan emberek veszítették életüket. Egy többszörös gyerekgyilkos a gyilkosok közt is a legalja, de ez Magyarországon jól láthatóan senkit sem zavar. A fülkeforradalmárokat a legkevésbé.

Orbán Viktor sem fenyegeti a bíróságot. Persze, hogy nem, hiszen ismét győzelmet arattak. Újabb győzelem egy nem létező ellenféllel szemben, egy győzhetetlen csatában.

A Jobbik sem krákogja tele a sajtót habzó szájjal, pedig pont a napokban fröcskölték mindenfelé, hogy „halálbüntetést a gyerekgyilkosokra”. Most ők is sunyítanak. Ez az igazi magyar virtus, a sunyiság, a meghunyászkodás és a néphülyítés.

A magát demokratikus ellenzéknek tartó szövetséget sem lehetett hallani, hogy valami gondja lett volna azzal, hogy egy kétszeres gyerekgyilkos szab feltételeket Magyarországnak. Nem lepte el Magyarországot plakáterdő, hogy: „Több tiszteletet a magyaroknak!”)

Barátom, Ramil, nem egyezkedett, nem kérte, hogy kiváltságos helyzetbe kerüljön. Akkor sem, amikor teljesen világossá vált számára, hogy bármit kérhet, nincs olyan, amit ne adnának meg neki. Sőt, naponta elmondta – miután a fülkeforradalmárok kedvezményekkel kezdték elhalmozni –, hogy milyen rohadtul kellemetlen ez számára. Évekig harcoltunk szinte vállvetve a jelvényesek önkényessége és brutalitásai ellen, most meg úgy érzi, hogy elárult. Elárult engem, és elárulta azokat, akikért harcoltunk. Persze, én egyáltalán nem így gondoltam és éreztem, de jólesett, hogy ő igen. Ez is azt bizonyította, milyen ember ő valójában.

Ramil férfihoz méltóan vállalta tettét és sorsát akkor is, amikor napjában többször is megalázták gyáva emberek tucatjai. Ahogy az apja is. Kiállt fia mellett, ahogy az egy igazi apához méltó, de elítélte fia tettét, és nyilvánosan bocsánatot kért. Nem celebeskedett, holott fia hős a szülőhazájában, még ha ő nem is tartja magát annak.
Utolsó beszélgetésünk alkalmával Ramil erősen megszorította a kezem, ezzel is nyomatékossá téve, hogy amit mond, azt mennyire komolyan gondolja és mennyire fontos számára, hogy én mit gondolok.

– Arkadas, ugye tudod, hogy ezt az egész szarságot nem magam miatt teszem, és egyáltalán nem így érzek! Soha a büdös életben nem fogom megbocsátani, amit Magyarországon műveltek velem, a vallásommal és az országommal. Sem én, sem a gyerekeim, és azok gyermekei sem! Ugye tudod?”
– Tudom, Arkadas, másképpen nem lennél a barátom!

Egy férfi nem bosszúálló, de soha nem felejt!

Ramil Safarov végül hazatért és ezzel egyidejűleg a Magyarország keleti nyitás stratégiája is beindult. Ha valójában sikeres lesz, akkor elmondhatjuk, hogy a „baltás gyilkos” Magyarország megmentője lett!

De ha Magyarországé nem is, jó pár fülkeforradalmáré igen! Sokan megtollasodtak azon, hogy eladták Ramilt saját hazájának. Sok kormányközeli cég és kormánytag tömte tele a zsebeit ropogós dollárral, köszönhetően Ramilnak és annak, amit tett, mert ha Ramil anno nem öli meg azt az örmény katonát, akkor a magyar államnak 2011-ben nem lett volna kit eladnia, és manapság Azerbajdzsánban egyetlen magyar cég sem tevékenykedhetne degeszre keresve magát.
Azt hiszem, ezek után el lehet gondolkodni azon, hogy vajon hol is van Magyarországon az a bizonyos erkölcsi mérce.

Folytatjuk

Ramil Safarov  I. rész

Ramil Safarov II. rész

Ramil Safarov III. rész

2018 legjobbjai – Csaba László: 2-3 év múlva robbanás lesz

 „Magyarország ma tele van halmozódó feszültséggel, de ez nem az idén április 8-án fog robbanni. Hogy mikor, nem tudni, szerintem 2-3 éven belül” – állítja Csaba László, egyetemi tanár, akadémikus. Orbán egykori tanácsadója a Független Hírügynökségnek levezette, hogy nálunk miért nem alakulhat ki putyini rendszer. „Az, hogy a Fidesznek ilyen agresszív a kampánya, az, hogy azt sulykolják, hogy sorsdöntő a mostani választás – nos, ez nem más, mint, hogy tudatában vannak saját gyengeségüknek” – véli. Már nincs mit elosztani, nincs mit ígérni – tisztára a nyolcvanas évek köszönnek vissza, amikor ideológiailag kiürült a rendszer, szervezetileg nem működött már normálisan, az elnyomó szervek nem működtek, az önkényuralom kultusza pedig hiányzik. Pedig 2010-ben adódott egy esélye Orbánnak, de ő egy tál lencséért eladta. Hogy miért? Csaba László szerint minden lépésre, fordulatra van egyenkénti magyarázat, de az egész folyamatra nincs.

 

Sokan mondják, hogy csak magunkat hibáztathatjuk amiatt, hogy ott tart az ország, ahol. Ön is egyike azoknak az értelmiségi szakembereknek, akik egy ideig Orbán-pártiak voltak, de csalódniuk kellett.

Nincs kire mutogatni amiatt, hogy itt tartunk. Nincs mentség, mert 2005 és 2010 között világossá vált, hogy Gyurcsány Ferenc egy hamiskártyás, hiteltelen, okos, de hiányzik minden más, a kormányzáshoz szükséges képessége, ahogy Széchenyi mondta anno: „sok a politicus, de kevés a státusférfiú”.  De azért az akkori Fidesz messze nem a mai Fidesz volt – akkor egy olyan nagykoalíció-jellegű kormányzásban hittek, amilyet Németországban a CDU-CSU folytatott, s sokan dolgoztunk is ennek előkészítésében. Az még egy nagyon más társaság volt – csak néhány név az akkori Széll Kálmán Körben és a Baross Körben folyó műhelymunkában aktívak, az azok köré szerveződött fideszesek közül: Csák János, Martonyi János, Járai Zsigmond, Navracsics Tibor. Az ő elveik, elképzeléseik nem mutattak a NER, s még kevésbé a 3. Orbán-kormány gyakorlata irányában. Hogy csak egy példát említsek: Csák János szerint nincs olyan konzervatív párt, amelynek nincsenek vállalkozói kapcsolatai, ugyanis ha nincsenek, akkor az már nem is konzervatív párt. Akkor még Matolcsy személyiségjegyében sem a központi hatalom építése volt a meghatározó.

Abban az időben elképzelhetetlen lett volna, hogy eljön egy olyan idő, amikor ha valaki elindul a Fidesz ellenében képviselő-jelöltnek, akkor elveszíti az állását. Még csak azt sem mondanám, hogy ismét eljött az idő, mert ilyen korábban már régóta nem volt

– ha valaki nem tetszett, legfeljebb nem léptették elő, nem kapott meg egy ösztöndíjat, de az állását nem veszítette el. De 2006 tájékán sem mutatott semmi ilyen irányba. Hogy mást ne mondjak, akkor még Lámfalussy Sándornak nagy befolyása volt a Fideszre, személyesen Orbán Viktorra – ez azonban olyan 2012 táján teljesen megszűnt.

Miben látja a legnagyobb különbséget az akkor Orbán-féle és a mai Orbán-féle Fidesz között?

A legellentmondásosabb az, hogy akkor egyértelmű volt például a kiállás a kisebb állam, az euró mielőbbi bevezetése, a Washington és Brüsszel irányában folytatott politika, a szomszédokkal való jó kapcsolat kialakítása mellett, s különösen nem volt kérdés az, hogy az országot az euro-atlanti együttműködés keretében kell előre vinni. De megfogható jelei is voltak annak, hogy ezt komolyan is gondolják: például Járai azzal kezdte pénzügyminiszterségét 1998-ban, hogy 600 főre csökkentette a minisztérium állományát – ma 2600-an vannak. De említhetném az MNB-t is – a 2001-ben jegybank-elnökké kinevezett Járai alatt 400-ra mérséklődött a létszám, ma, Matolcsy alatt már kétezer körüli. És akkor még nem beszéltem a minőségről:

mindkét egyetemen ahol tanítok, rendszeresen találkozom olyanokkal, akik már a közigazgatásban, a kormányban dolgoznak. Hogy mást ne mondjak: nagyon kilógnak – s nem pozitív értelemben – a hallgatók közül.

Az egész országban óriási baj van a közigazgatás személyi állományának minőségével.

Visszatérve a Fidesz elképzeléseinek, terveinek megváltozására: Ön miben látja a pálfordulás okát?

Őszintén mondom, nem tudom. Csak elképzeléseim vannak. Kornai Jánossal – akit egyébként mentoromnak tartok – volt is ezzel kapcsolatosan egy vitánk: szerinte Orbán 2009-es kötcsei beszédében már előre jelezte azt, ami később be is következett, s ezt ő – mármint  Kornai – 2010-ben meg is írta. Szerintem pedig ezt nem lehetett előre tudni, már csak azért sem, mert

2008 és 2013. közepe között élethalál harc folyt a Fidesz lelkéért. A vezérnek már akkor sem – ahogy soha nem – volt programja a saját hatalmának a kiépítését leszámítva, s nem lehetett tudni, mi lesz a kormányzás tartalma.

Mi, akik akkor kvázi értelmiségi holdudvarként igyekeztünk segíteni a Fidesznek abban az időben, azt gondoltuk, hogy a kormányzás majd középről folyik, miközben – a német CDU-CSU mintájára – lesznek „szájalók” mindkét szélen. Kiegyensúlyozott kormányzásra, az állami újraelosztás 10 százalékpontos mérséklésére 40 százalékra, a kisebb állam kiépítésére, az euró bevezetésére való törekvésre, a nagy magánvállalatok mellett a támogatott kis- és közepes vállalati kör boldogulásra számítottunk, s önkéntes gazdaságpolitikai korlátozásra. Ez a vonal akkor még jelen volt – egy néppártról beszélünk –, de

arra nem lehetett számítani, hogy eljön az idő, amikor a haveri kör támogatása lesz a központi kérdés.

Meddig tartott ennek a korábbi vonalnak az érvényesülése a Fidesz-kormányban?

Korábban még Varga Mihállyal közösen tartottunk a Fidesz-frakció számára gazdaságpolitikai előadást, 2012-ben pedig Kötcsén. Akkor még nem lehetett látni, hogy az év végén összeveszünk a Nemzetközi Valutaalappal és Brüsszellel. Az előadásunk zárt volt, utána Balog Zoltán beengedte a sajtót, s elmondta, hogy miről volt szó. Óriási balhé lett belőle: mint utóbb kiderült, Balog kapott rendesen a vezértől, aki – mint közölte: éppen az ellenkezőjét akarta annak bejelenteni, amiről mi Vargával az előadást tartottuk. Pár nap múlva egyébként tényleg be is jelentette…

Emiatt mondta tehát azt Kornainak, hogy nem lehetett előre látni, merre vesz irányt Orbán?

Pontosan. De Kornai szerint azért lehetett látni, mert ő már öt-hat helyen megélt ilyen fordulatot. Azt beismerem, hogy  a mi vitánkban Kornai akkor rendkívül borúlátónak tűnő helyzetelemzése helyesnek bizonyult. Ebben fontos az, hogy „bizonyult”, mert állítom továbbra is, nem lehetett előre látni. Ez olyan volt, mint egy fallabda-játék: jobbra-balra, le-fel pattog a labda, időnként mandinerre fut.

Ismét adódik a kérdés: miért? Mi lehetett a pálfordulás oka? S miért pont akkor? Miért nem előbb, miért nem később?

Akkor tűnt először úgy, hogy nyerésre állnak a gazdaságban. 2013-ig volt egy – földrajzi, politikai és gazdasági okokból összetevődött – kényszer, amely megszabta, hogy merre kell vinni az országot.

De 2013-ban elmúltak viharfelhők: elkezdtek jönni az uniós pénzek – ekkor kezdődött a radikális jobbra csúszás és – ezt nem én találtam ki – a Fidesz elkezdett a Jobbik kottájából énekelni.

Ironikus módon a Jobbiknak így maradt a jobbközép-, kisgazdapozíció.

Mindezt a hatalomért? A pénzért?

Nehéz megmondani az okot. Egyfelől fenn maradt a nagyon rövid  távú szempontok uralma is. De olyan azért nincs, hogy büntetlenül lehessen ezt folytatni: Peron argentin elnök  csinálta, hogy a mieinknek mindent szabad, másokra pedig lesújtunk a törvény teljes szigorával. S mi történt? Mára Latin-Amerikai harmadik leggazdagabb országából Argentína a harmadik legszegényebbé vált.

2010-ben adódott egy esélye Orbánnak, de egy tál lencséért eladta ezt.

S nem lehet jól megmagyarázni…persze minden lépésre, fordulatra van egyenkénti magyarázat, de az egész folyamatra nincs.

Ahogy mondta, ez a Fidesz azonban már nem az a Fidesz. Az emberek, a holdudvar is más…

Hol volt akkor Habony Árpád? Andy Vajna? Mészáros Lőrinc? Soha meg nem fordultak a Széll Kálmán Körben. Ahogy Rogán Antall vagy Lázár János sem. Nem volt ott Papp Dávid vagy éppen Schmidt Mária – ez utóbbi kvázi szilenciumban is volt akkoriban, szervezett ő is beszélgetéseket, de azok le voltak tiltva, nem volt szabad oda járni. Van, aki a maiak közül egyszer-egyszer jelen volt, hiszen az egyfajta forgószínpad volt  – ilyen például Garancsi István, akiben azonban  nem lehetett a jövő emberét látni. Magyarázatra szorul, hogy az akkori szellemi kapacitásból, személyi nívóból hogyan jutottunk el  a maiig. Akkor még előfordulhatott, hogy a kiszemelt miniszter, Tulassay Tivadar (akit felesége az utolsó pillanatban fenyegetett meg, hogy ha pozíciót vállal abban a kormányban, akkor negyven év után elválik tőle) visszalépése után már másnapra találtak helyette egy másik orvosprofesszor-jelöltet a Nemzeti Erőforrás Minisztérium, a NEFMI élére, Réthelyi Miklós személyében, aki szintén messze nem a Mészáros-féle színvonalat képviselte.

Persze nincs új a nap alatt: elég végignézni a Szovjetunió Kommunista Pártja Politikai Bizottságának történetét, annak vége tájt.

Ön ismeri Orbánt, az ő személyiségéből adódik pártjának ez a fajta fejlődéstörténete?

Egyfelől Orbánt teljesen összetörte a 2002-es választások eredménye. Valóban senki nem értette, hogyan veszíthetett az akkori kormány. Külföldi befektetőknek tartottam előadást akkortájt, és ők is értetlenül kérdezték tőlem: hogyan lehet ilyen dinamikus gazdasági növekedés mellett elveszíteni a választásokat. A politikában persze nagyon fontos a pénz, de nem minden: a politikai üzenet is fontos, s

Orbán akkor azt üzente hogy a haza nem lehet ellenzékben, ők örökkön örökké hatalomban lesznek. Erre a jövőre szóló üzenetre nem voltak vevők a magyarok, ők ezt nem akarták. Ebbe Orbán beleroppant.

És persze nem esett jól neki a 2006-os vereség sem. Ráadásul, amikor 2010-ben végre visszakerült a hatalomba, akkor válsághelyzet volt  a görögök miatt. Kormányzásának első másfél évében szinte észre sem vették Orbánék, hogy kormányon vannak és nem ellenzékben. De 2012. második felében – 2013. elejére végleg elmúlt a veszély, sikerült gazdasági és politikai téren egyaránt a felszínen maradni, s kétharmaduk is volt, akkor nekifogtak a nagy változtatásoknak.

Miért voltak ilyen merészek? Mert azért azok voltak.

Fontos, hogy azt látták: az őszes „csínyük” nem váltott ki nagy viharokat – gondolok ez alatt  a súlyos megszorításokra, az alkotmánybíróság hatáskörének az elvételére, az alaptörvényre – amely Sólyom László szavaival, önmaga ellentétévé vált, s amely nem pusztán elvi kérdésként fogalmazza meg például, hogy Mária országa vagyunk – az ilyen és hasonló kitételeknek komoly, operatív, hatalompolitikai jelentőségük van. Vagy ott van a választási törvény, amely mellett szintén szó nélkül ment el az ellenzék és a társadalom. Az előbbire csak annyit: 2014-ben mondta nekem egy bennfentes a következőket:

„amikor a választási törvényt kiegészítették a pártfinanszírozás tilalmával, akkor kilóra megvettük a pártokat, látatlanban aláírták annak fejben, hogy az ötszörösére növelik a pártok állami támogatását. Ebben az MSZP és a Jobbik állt az élen”. 

És akkor még nem beszéltem a bankrendszer, az energetikai ágazat, a közigazgatás, az MNB, az Állami Számvevőszék, a média és a külszolgálat komplett megszállásáról.  Szerintem evés közben jött meg az étvágyuk, miután látták, hogy a súlyosabb dolgokat idehaza és külföldön is lenyelték. Így visszamenőleg azért látjuk: már azon is el kellett volna gondolkodni, hogy két évig nem volt vezetője az Állami Operaház balettkarának pusztán amiatt, mert Orbán nem ért rá ezzel foglalkozni. Akkor ez extremitásnak tűnt – ma ez a normalitás.

Tehát Orbán nem eleve azzal tért vissza a hatalomba, hogy ezeket végigcsinálja? Pedig emlékszem, 2010-ben azzal kezdte a választások másnapján tartott nemzetközi sajtótájékoztatóját, hogy „Ma másként kelt fel a nap”.

Ez egy folyamat volt. Kevés olyan van, mint III. Richárd.

Orbán nem határozta el, hogy egyeduralkodó lesz.

Látva azt, amivé fajult a kormányzás, Ön szerint mi jöhet?

Visszatekintve azt mondom, hogy jó, hogy átélhettem a nyolcvanas éveket. Mert ugyan elvesztegetett évtized volt, de az is mutatja, hogy tévesek azok a nézetek, melyek szerint a NER 2030-ig, vagy mások szerint 2047-ig fennmaradt.  Ez már nem egy zárt társadalom, ezzel nem lehet azt megtenni: félmillió magyar külföldön él és dolgozik, az Internet mindenki számára elérhető,  pénzt gond nélkül, egy gombnyomással, akár telefon segítségével is ki lehet vinni az országból… Bankok, cégek, és (szemben sokak nézetével – legutóbb például az Eötvös Körben volt egy eléggé szerencsétlen beszélgetés erről) nem csak államilag kistafírozott burzsoázia van ma Magyarországon. A legfelső és a mikrovállalkozások által képviselt alsó réteg között van a középréteg, a Fidesz vagyonszerző csapata, de ez nem képezi le a teljes társadalmat.

Pestiesen szólva: és akkor mi van? Ebből mi következik?

Sokat akar a szarka de nem bírja a farka: ha fennállna az, ami egyébként a Kádár rendszerben három évtizedig fennállt, nevezetesen, hogy a gazdaság elfogadható ütemben bővül, amiből vissza lehet osztani, akkor sokáig fenn tudna maradni a rendszer. De a magyar gazdasági csoda csak statisztikai látszat! Nincs mögötte tartalom – akármilyen számokat ragadunk ki, lemaradásunk egyre nagyobb a régión belül is. És ne feledjük:

dollárban a gazdaság ma körülbelül annyit termel évente, mint tíz évvel ezelőtt. Csak éppen ezt 750 ezer emberrel több állítja elő. Akkor hol van a termelékenység?

De a jelek szerint ez sem izgatja túlságosan a magyarokat?

Ez a látszat, de szerintem robbanás valóban nem lesz. Az egy – hogy úgy mondjam – marxista tévképzet, hogy nem lehet így sokáig elevickélni. Sok ország elvan egy gyenge vagy alig növekedéssel – ilyen Japán, Olaszország, Portugália, de például a franciáknál sincs igazán növekedés, vagy vegyük Bolíviát, Venezuelát és Argentínát.

A gazdaságok kitermelnek annyit, hogy ne legyen éhínség, hogy a felső rétegnek mindig jusson valami – ez a politikai kapitalizmus modellje.

Kiváltképpen, ha emellé még társul egy tömény propaganda is, nem?

A propaganda lepereg az emberekről.

Én ezzel azért vitatkoznék, lásd migránsozás.

Ennek egy bizonyos körben van csak szerepe és foganatja: azokhoz szól, akik még megmaradtak hithű Orbán-hívőknek. Bár a szavazóbázis menetközben szépen lecserélődött: az egykori, képzettebb városi szavazóbázist felváltotta a képzetlen vidéki tömeg.

Ugyan szerintem a kerítés egy téves a stratégia, de azért egyelőre bejött, s megnyerte Orbánnak a 18-as választást.

Sokan tartanak attól, hogy ezzel még tovább erősítik majd a hatalmukat és az ország megszállását.

Szerintem nem, a 2022-es választást nem nyerik meg, sőt – ha ismét a történelmi példák felé fordulunk: az MSZMP XIII. Pártkongresszusa 1985-ben változatlan személyi összetételben szavazta meg a párt irányító testületeit, majd két évre rá már vissza kellett hívni Grósz Károlyt.

Magyarország ma tele van halmozódó feszültséggel – a szegregációval kezdve a regionális különbségeken, az elvándorláson és a nem működő jóléti rendszereken át egészen a közigazgatásig –, de ez nem az idén április 8-án fog robbanni.

Mi fog történni Ön szerint, és mikor?

Egy történettel válaszolnék: 1988-ban a budapesti amerikai nagykövetség fogadására voltam én is hivatalos, s mielőtt beléptem volna az épületbe odalépett hozzám egy alacsony úriember, hogy ilyen slendrián külsővel, felhajtott inggallérral nem lehet egy fogadásra bemenni, s megigazította azt. Bauer Tamástól kérdeztem, hogy ki volt ez az ember, mire ő azt válaszolta: Magyarország következő miniszterelnöke, Antall József. Vagy egy másik példa arra, hogy milyen váratlan dolgokkal kell gyakran szembesülnünk: amikor kiadták Franciaországban Nagy Imre összes beszédét, írását, a 12 kötetre rúgó sorozatban nagyítóval keresték azokat a megnyilvánulásokat, amelyek előrevetítették későbbi szerepét. Nem találtak ilyeneket. Ő attól lett Nagy Imre, hogy tudta, hova kell állni, s elmondta az ikonikussá vált szavait: Honfitáraim! Magyarok! Magamhoz kérettem Andropov urat….”

Ezzel csak azt akarom mondani, hogy ezek az emberek szinte a semmiből jöttek elő… Soha nem tudhatjuk. Csak azt tudjuk, hogy amikor a feszültségek halmozódnak, akkor egy merev test egy ponton túl nem bírja tovább és eltörik.

S amikor nincs mivel betömni az emberek száját – mert hogy nem nagyon lesz, akkor a feszültség egyre fokozódik.

És a putyini rendszer kialakítása? Nincs ennek veszélye, ha ismét nyer a Fidesz?

A putyini rendszer magyarországi meghonosításához legalább három olyan feltétel hiányzik, ami Oroszországban adott. Nekünk nincs olajunk és gázunk, amelyet könnyű kitermelni, a pénzt ellopni és Svájcba vinni. Nálunk nem áll rendelkezésre bevethető belbiztonsági, titkosszolgálat – a Phareon-ügy is mutatja a magyar titkosszolgálatok színvonalát, nálunk nem lehet úgy elbánni a politikai ellenfelekkel, mint ahogy Putyinék tették például Navalnijjal és Nyemcovval. Emellett a magyar – szemben az orosszal – , ahogy már korábban volt szó róla, nem zárt társadalom, áradnak az információk.

Bizonyos tekintetben ez utóbbit vitatom: a média nagy része kormány által irányított, tehát azt az információt juttatja el a népnek, amit akar.

Ezzel pedig én vitatkozom. Nem csak azért, mert az internetet nem tudják kontrollálni, hanem azért is, mert szerintem kevés emberhez jut el a médián keresztül terjesztett propaganda.

A hírpiacon a kormánymédiában megjelenő piaci hirdetések aránya, tulajdonképpeni nem léte azt mutatja, hogy alig nézik, olvassák azokat. Én olyan 5 százalékosra tenném az M1 részesedését.

Hiszen, ha nézettebb, olvasottabb lenne a kormány- és kormányközeli média, akkor a piaci szereplők ott hirdetnék termékeiket, szolgáltatásaikat. De nem teszik.

Mégis mindent átsző a propaganda…

Az, hogy ilyen agresszív a kampányuk, az, hogy azt sulykolják, hogy sorsdöntő a mostani választás – nos, ez nem más, mint az, hogy tudatában vannak saját gyengeségüknek. Már nincs mit elosztani, nincs mit ígérni – tisztára a nyolcvanas évek köszönnek vissza, amikor ideológiailag kiürült a rendszer, szervezetileg nem működött már normálisan, az elnyomó szervek nem működtek, az önkényuralom kultusza pedig hiányzik.

A minap egy általam is kedvelt étteremben jártam, ahol a pincérnő azzal fogadott: „Mondja, meddig maradnak ezek még itt?”. Hangosan, mindenki füle hallatára, félelem és szégyenkezés nélkül szegezte nekem a kérdést.

De mondok mást, a nyolcvanas években, ha az ember beült egy taxiba, szidták neki a rendszert – ma is szidják az Orbán-kormányt. Ezzel együtt sem számítok arra, hogy a választásokat elveszítik. Arra azonban igen, hogy amikor a gazdasági és a politikai erózió eléri a kritikus pontot – ez két-három éven belül be fog következni –, akkor jönnek majd a váratlan eredmények. Olyanok, mint amilyenek már elő-előfordultak, például Várpalotán, Ózdon, Veszprémben. Amikor ez országos folyamattá válik – nos, akkor lesz a váltás. Új felállásban – csak éppen azt nem tudjuk a még, milyenben.

A Nagy Testvér figyeltet

Az Átlátszó.hu birtokába került egy szerződés mely szerint a Miniszterelnöki Kabinetiroda blogokat, bejegyzéseket figyeltet kulcsszavak alapján.

A Rogán Antal vezette tárca „hírportálok, blogok, a YouTube, a Twitter, a Facebook, és az orosz közösségi oldal, a Vkontakte felületein megjelent cikkeket, posztokat, bejegyzéseket figyeltet egy magáncéggel”. A hivatalos magyarázat szerint az álhírek terjedése ellen küzdenek. Az internetet figyelő szolgáltatást a Mediaradar Információs Ügynökség Kft.-vel írták alá havi nettó 862 900 forint értékben.

Mielőtt felületesen ítélkeznénk, és nekünk is jutna az eszünkbe, amire józan paraszti ésszel minden normális ember gondolna, vagyis, hogy a pártállam már megint terjeszkedik, ráadásul a személyiségi jogaink rovására, vegyünk vissza az amúgy jogos indulatainkból és próbáljuk meg a dolog jó oldalát is észrevenni.

Nem arról van szó ugyanis, hogy a kormány Rogán Antal minisztériumán keresztül megfélemlítené az újságírókat, a bloggereket, számon szeretné tartani, hogy mi a véleményük bizonyos dolgokról, úgymint a korrupcióról, a lopásról és minden másról, ami a miniszterelnökkel és környezetével kapcsolatba hozható.

Ha például az a kulcsszó, hogy helikopter, akkor a kormány nem azt vizslatja, kik azok, akiknek nem tetszik, hogy Rogán Antal helikopterrel utazott a családjával együtt Szabó Zsófi színésznő lakodalmára. Már csak azért sem, mert ahogyan azt Bencsik András (a Demokrata főszerkesztője, korábban a pártállami Népszabadság pártrovatának oszlopa) is megfogalmazta, ez nem urizálás, mert egy helikopter bérlését a középosztály tagjai közül bárki megengedheti magának. Vagyis, a kormány épp azért figyelteti az internetet, hogy a helikopterezés ne csak kevesek kiváltsága legyen, hanem minél több magyar számára váljék elérhetővé.

Ha teszem azt, az a kulcsszó, hogy magánrepülőgép, ebben az esetben nem arra kíváncsi a kormány, hogy kik azok az elvetemült hazaáruló Soros-Sargentini ügynökök, akik már megint olyanba ütik az orrukat, amihez semmi közük. Vagyis, hogy Orbán Viktor miniszterelnök miért magánrepülőgépen repked futballmeccsekre és időnként hivatalos tárgyalásokra, hanem azt szeretnék, ha a magánrepülőzés a mindennapok részévé válna, például olyan esetekben is, amikor beteg a cica és Amerikába vinnénk gyógyíttatni.

Kósa Lajos is lehet kulcsszó, valamint a vele szoros kapcsolatba hozható csengeri örökösnő. Vagy teszem azt, maga Rogán Antal és a letelepedési kötvények, Semjén Zsolt svédországi vadászatai. Vég nélkül lehetne példákat hozni arra, hogy a kormány miként szeretné még a mostaninál is jobbá tenni az emberek életét. Nem kell tehát azonnal a legrosszabbat feltételezni, amikor a Rogán Antal vezette minisztérium most napvilágra került szerződésére gondolunk.

Rogán és társai értünk figyelnek, nem ellenünk – aki ezt nem hiszi, annak utánajárnak.

Nemcsak Orbán Ráhel verte ki a biztosítékot a drága órájával

Évek óta tart a vita arról, hogy ízléses-e Orbán Ráhelt, a miniszterelnök lányát kritizálni, csak azért, mert az apját Orbán Viktornak hívják. A vélemények megoszlanak, pedig a kérdésre maga az érintett, Orbán Ráhel adta meg a választ. Mégpedig néhány évvel ezelőtt, amikor 15 millió forintba kerülő svájci iskolai tandíja kapcsán közölte a nyilvánossággal, hogy hagyják békén az apját, ő felnőtt ember, aki családjával együtt a saját lábán áll.

Mindez azért került reflektorfénybe, mert néhány héttel ezelőtt, a Fidesz kötcsei piknikjére érkező Orbán Ráhel karján egy hozzávetőlegesen 12 millió forintba kerülő karóóra volt látható. Sokan felháborodtak, mondván, hogy a sokmillió szegény ember Magyarországán kirívó dolog ilyen drága órával hivalkodni.

Persze, olyan is volt, aki megvédte Orbán Ráhelt, sőt kifejezetten erényként állította be, ha valaki drága órát visel.  Az Echo TV Sajtóklub című műsorában Bencsik András, a Demokrata főszerkesztője nem kevesebbet állított, minthogy

„olcsó órát komoly ember nem vesz fel.”

Amúgy, ő az a Bencsik András, aki a pártállami időkben a Népszabadság pártrovatában belülről bomlasztotta a rendszert. Orbán Ráhel egyébként nem az első azok sorában, akiket Bencsik főszerkesztő a védelmébe vett. Amikor 2016-ban kiderült, hogy a Rogán házaspár helikopterrel utazott Rogán felesége barátnőjének lakodalmába, Bencsik a miniszter védelmére kelt: „Miért kell ezt a retek, proletár demagógiát nyomni a Népszabadságban? Félmillió forint egy ilyen helikopter-bérlés, minden középosztálybéli ember ki tudná fizetni, ráadásul Rogánnak ingyen volt.” (A mondat második fele arra utalt, hogy a magyarázatok szerint Rogán Antal feleségének cége barterben ellentételezte a helikopteres kiruccanást.)

Rogán Antal egyébként nemcsak az elhíresült helikopterezéssel verte ki a biztosítékot a közvéleménynél.

Egy néhány évvel ezelőtt készült fotón az ő karján is drága óra villog, méghozzá egy

3-5 millió forintba kerülő Hublot Big Bang karóra, amelynek limitált változatáért 6-8 millió forintot is elkérnek.  

Nem csupán fideszes, de szocialista és szabaddemokrata politikusoknak is voltak óraügyei. 2003-ban arról írt az akkor épp Orbánékat szolgáló és éppen ezért még létező Magyar Nemzet, hogy „egyik operabálból a másikba jár a Kóka János gazdasági miniszter, aki a szombati budapesti esemény után ma a bécsi elitnek mutathatja meg másfél millió forintos arany karóráját.”

Vannak politikusok, akiknél a Rolex a menő. Ez csak a hétköznapi emberek számára számít drágaságnak, a hírességek világában még cikinek is mondható. Botka László szegedi polgármester szocialista miniszterelnök-jelölt korában például egy Rolex Datejust II. viselt a karján, míg Lázár János a Rolex Bubbleback változatát részesíti előnyben – hozzáértők szerint ez menőbb, és értékesebb is, mint Botka órája.

Persze, nemcsak negatív viszonyulások kapcsolódnak a politikusok drága óráihoz,

vannak esetek, amikor kifejezetten jótékony célokat szolgálnak ezek a köznapi ember számára elérhetetlennek tetsző drágaságok.

2003. szeptemberében – te jó ég, milyen régen volt, már 15 éve – egy jótékonysági óraárverésről számolt be az MTI. Közel negyven parlamenti képviselő karóráját árverezték el, s a befolyó összeggel a rászoruló gyermekek étkeztetését támogatták. A felhívásra elsőként Gusztos Péter szabad demokrata képviselő jelentkezett, akit a következő két hétben a négy parlamenti párt majd negyven képviselője követett.

Néhány órának igen érdekes története van. Rogán Antal elmondása szerint egy alkalommal kénytelen volt zálogba adni óráját, hogy elutazhasson Indiába, és csak kalandos úton jutott az vissza hozzá.

A legmagasabb licitek Medgyessy Péter miniszterelnök és Orbán Viktor óráira érkeztek, másfél millió forintos nagyságrendben. Medgyessy Péter órája az uniós tagságról szóló népszavazással volt összefüggésben, ráadásul cserélhető hátlapjai az euróra váltott országok korábbi pénzérméit idézik, Orbán Viktor pedig a reggeli futásai idején használta a felajánlott órát.

A leütött órák vételáraként befolyó összeget a szervezők a Gyermekétkeztetési Alapítvány támogatására fordítják.

S ha márt a politikusok és közszereplők által viselt drága óráknál tartunk, állon itt egy érdekes adalék: Kara Ákos órája igazi kuriózum. Nem az értéke miatt, sőt, épp ellenkezőleg: az államtitkár által márkás órának hitt darabról ugyanis állítólag kiderült, hogy tízdolláros hamisítvány.

Rogánt kérdeztük volna, a válaszra még várunk

Egy napig vártunk, hátha csak elfoglaltak. Más, a közvélemény tájékoztatásánál is fontosabb dolguk akadt, és ha ezzel végeztek, akkor ránk is bizonyára sort kerítenek.

Rogán Antal minisztert kérdeztük volna, vagy ha ő nem ér rá, akkor valamelyik helyettesétől is elfogadtuk volna a választ. Esetleg a helyettese helyettesétől.

Mindegy, nekünk már az is elég, ha embernek néznek bennünket. Vagy ha bennünket nem is, akkor azokat, akiket képviselünk. Jelesül, az olvasókat. Nem a mi magánkíváncsiságunk okán kérdeztük (volna) ugyanis a Miniszterelnöki kabinetiroda vezetőjét, hanem a közvélemény kívántuk tájékoztatni. Ez a dolgunk, erre szerződtünk.

A napokban elindult ENSZ és EU ellenes plakátkampánnyal kapcsolatban vártunk válaszokat Rogán Antaltól. Megkérdeztük (volna) például, hogy rendelkeznek-e engedéllyel a plakátokon és a videoüzenetekben szereplő személyektől arcképük kampány célú felhasználására? Kértek-e egyáltalán erre vonatkozó engedélyt? Kinek a fotói a szóban forgó képek, fizetnek-e szerzői jogdíjat értük? Ha igen, kinek és mekkora összeget? Hány példányban nyomtatják, illetve sokszorosítják a plakátokat és a videokat, ezzel arányos-e az értük fizetendő díj? Amennyiben ingyenes forrásból származnak a fotók, melyek ezek, kértük, nevezzék meg.

Vártuk a választ. Realisták vagyunk, ezért nem gondoltuk, hogy a kérdéseinkre minden igényt kielégítő választ kapunk, de abban azért reménykedtünk, hogy valamilyen válaszféle érkezik. Mellébeszélő, maszatoló, esetleg kioktató. A legjobban persze annak örültünk volna, ha valódi kérdéseinkre valódi válaszokat kapunk, de megvalljuk őszintén, miután Magyarországon élünk, kevesebbel is beértük volna.

De még ezt a keveset sem kaptuk meg. Rogán Antal hivatala szóra sem méltatta az érdeklődő újságírót. Aki, lásd, mint fenn, nem a magánérdeklődését próbálta ily módon kielégíteni, hanem a kormány által gyakran hivatkozott embereket szerette volna tájékoztatni.

Talán majd legközelebb. Addig is, várjuk Rogán úr válaszát. Határidő folyamatos.

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!