Kezdőlap Címkék Rogán

Címke: rogán

A propaganda miniszter élénk fantáziája

A magyar hivatalos fakenews gyártás a valóság teljes kizárásával működik és mintha a Sargentini-jelentés még nagyobb mellébeszélésre ingerelné Rogán Antalékat.

Íme a magyar propagandaminiszter Agatha Christiet megszégyenítő krimitörténete Salzburgból, ahol, mint ismeretes nemhivatalos EU-csúcs zajlott és ahol Orbán Viktor miniszterelnök ismét fényes győzelmeket (többet is) aratott a bambán hüledező 27 állam- és kormányfő felett:

„A miniszterelnök kabinetfőnöke felidézte, hogy két esemény zajlott le egyszerre. Egyrészt az Európai Néppárt csúcstalálkozója az EPP-hez tartozó kormányfők és pártelnökök részvételével, másrészt az európai uniós állam- és kormányfők csúcstalálkozója. Az Európai Néppárt csúcstalálkozóján Jean-Claude Juncker tett egy javaslatot, amely a Fidesz kizárására irányult az EPP-ből. A miniszter sajnálatosnak nevezte, hogy az EB elnöke ezt a javaslatot akkor tette meg, amikor Orbán Viktor már nem tartózkodott a teremben, mert el kellett mennie egy négyszemközti találkozóra Sebastian Kurz osztrák kancellárral; ez előre ismert program volt.”

Magunk elé el tudjuk képzelni, amint Juncker, az egyik főgonosz tűkön ül a gyanútlan néppártiak között és már alig várja, hogy Orbán, az Igazságos kitegye a lábát. Azonnal felpattan és túlharsogva a némán szendergő konzervatív atyafikat felteszi a hamleti kérdést: lenni vagy nem lenni Orbán nélkül. Az okvetetlenkedőt lehurrogják.

A baj Rogán úr történetével még az is, hogy semmilyen más hírforrás még csak nem sejtette, hogy ilyen izgalmas jelenetek játszódtak volna le Mozart városában. Ez azonban nem fogja megakadályozni a magyar közvélemény nagy részét, hogy diadalittasan le ne vonja a kikerülhetetlen következtetést, miszerint Orbán, akit csak Miniszterelnök Úrként szokás titulálni, minden alattomos gáncsoskodás ellenére ismét megvédte a magyarokat.

Az olcsó kukacoskodás szintjére süllyednénk, ha a történethez hozzátennénk, hogy mielőtt Juncker tőrbe csalta volt csalárdul a magyar miniszterelnököt, a néppártiak elnöke Joseph Daul kibökte: „Az uniós alapszerződés hetes cikke szerinti, az előző héten kezdeményezett jogállamisági eljárás lezárultáig semmiképp sem zárja ki soraiból a Fideszt az Európai Néppárt.”

Juncker tehát vagy a már eldöntött kérdés ellenére egy kamikáze magánakcióval akarta mégis hidegre tenni Orbán Viktort, vagy ez utóbbinak a szárnysegédje nem mond igazat.

A jogállamisági eljárás lezárulta pedig magyarra fordítva annyit jelent, hogy mint az várható is volt, a néppártiak hánytak, vetettek és arra a következtetésre jutottak, hogy jól jön nekik az több mint egy tucat fideszes mandátum a jövő májusi választás eredményeként. A kecske is jóllakik, a káposzta is megmarad, a magyar népet meg tovább etetik.

Vajon most mit szól Rogán Rezesova szabadulásához?

Ma szabadul a börtönből Eva Rezesova, a szlovák milliomos nőként megismert gázoló, aki ittasan, a megengedett sebességhatárt alaposan túllépve, négy ember halálát okozta. 9 év börtönt kapott ezért, s ma, hat év elteltével, jó magaviselete okán, feltételesen szabadul.

Vajon mit szól ahhoz Rogán Antal, hogy Rezesova elhagyhatja a börtönt? Ezt csak azért kérdezzük, mert annak idején, amikor a bíróság a jogerős ítéletig háziőrizetbe helyezte a gázolót, Rogán kiállt Rezesová bérelt lakása elé és elmondta, hogy szólni fog mindenkinek, bíróságnak és parlamentnek, elő ne forduljon máskor ilyen.

Rogán meg még jószerivel be sem fejezte a beszédét, épp hogy csak feltette a Fészbukra a szöveget, már mentek is Rezesováért a martalócok. A nő kezén bilincs csattant, mehetett vissza, ahonnan jött, a kóterbe. Persze, Rogán nyilatkozatának nem volt köze ahhoz, hogy Rezesovát kirakták a bérelt házi őrizetéből és berakták a börtönbe. Ezt mondta a bíróság szóvivője, és a vak is látja, hogy tényleg véletlen egybeesésről van szó. A bíróságok függetlenek, az államnak, ha bele akarna szólni a működésükbe, rácsapnak a szájára.

Nem szeretjük Eva Rezesovát, mert akkor sem szeretnénk, ha lenne rajta mit szeretni. De nincs rajta semmi szeretnivaló, mert ittas állapotban ült a gépkocsijába, és ennek következtében négy ember meghalt.

A Rogán Antalt viszont szeretjük. Mert a Rogán Antal, hiába hogy időnként helikopterezik, akár a Fidesz frakcióvezetőjeként, akár a belváros polgármesterként, akár miniszterként beszél, a mi szívünkből szól. Ami a szívünkön, az a Rogán száján. Ő mindig azt mondja, amit a magyar emberek hallani szeretnének. Ezért is csökkentette a rezsinket a Rogán – igen, ő volt az eredeti rezsicsökkentő, Németh Szilárd csak később szállt be a buliba – mert nálánál jobban senki se tudja, hogy a magyar ember ezeréves álma az olcsó rezsi.

A másik, amire a magyar ember emberemlékezet óta vágyott, hogy Rezesová ne háziőrizetben legyen, hanem börtönben. A magyar ember mindig is híres volt az igazság iránti fogékonyságáról, és Rogán nem kívánt szembehelyezkedni a magyarok igazságérzetével. Ha a magyar emberek azt akarják, hogy olcsó legyen a rezsi, szóljanak a Rogánnak, elintézi. Ha a törvény van a bögyükben, amely a jogerős ítéletig házi őrizetbe helyezi a halálos gázolót, csinál ő nekik másik törvényt.

Nem Eva Rezesovát védjük, mert nem szeretjük. Szeresse őt a rosseb, vagy a Rogán Tóni! Csak hát ítéletek kommentálásánál a látszatokra is kellene adni. Akkor is, ha még nem miniszter az ember, csupán egy kormányzó párt frakcióvezetője.

Politikai (H)arcképcsarnok – XVI. Habony Árpád, az Ilyen Nevű Ember

Politikusokat bemutató sorozatunk legújabb főszereplője nem politikus, de politikusok között mozog. Fizetést nem kap, jövedelme nincs, ez azonban nem gátolja meg abban, hogy az átlagosnál nagyobb lábon éljen. Néhány éve egy ibizai klub reklámfilmjében szerepelt, és bérelt belvárosi lakásának falát a Szépművészeti Múzeumból kölcsönzött márkás festmények borították. Ő Habony Árpád, aki Orbán Viktor közlése szerint nem szerepel a kormány fizetési listáján.

 

Orbán Viktor tanácsadója és egyik legfőbb bizalmasa is Soros-ösztöndíjas volt egykor. Habony az 1987 és 1990 közötti adatok szerint az Országos Széchenyi Könyvtár (OSZK) és a Soros Alapítvány közös papírrestaurátor iskolájába járt. A Soros Alapítvány több millió forinttal támogatta a képzést, amelyben szintén részt vett Habony több korábbi cégtársa is.

Egy kép a közelmúltból

2016. december 9-én egy középkorúnak látszó férfi vágott át a szegénység ellen tüntetők között. Gyalogosan közlekedett Habony Árpád, mindössze egy – hozzáértők szerint akciósan mintegy 360 ezer forintba kerülő – Gucci táskát lóbált a kezében. Korábban Rogán Antal villantott hasonló cekkert a parlamentben, de róla legalább tudni lehetett, hogy kicsoda. Rogán Antal miniszter, aki nem csak a rezsicsökkentés egyik élharcosaként került az újságokba, hanem azzal is, hogy vagyonbevallása naponta újabb lakásokkal, lakrészekkel, négyzetméterekkel gyarapodott.

MTI Fotó: Czeglédi Zsolt

Rogán Antalt tehát ismerjük (ismerni véljük), Habony Árpádról ezzel szemben csak hallunk néhanapján. Valójában nem lehet tudni, hogy ez a meglehetősen érdekes megjelenésű férfiember mivel foglalkozik és miből él.

A múltjából főként annyi ismert, hogy 2011. május 4-én a Fővárosi Bíróság garázdaság vétsége miatt jogerősen két év próbaidőre bocsátotta, amiért 2006 novemberében egy ötvenes éveiben járó házaspárral került összeütközésbe. Visszafogottan és árnyaltan fogalmaztunk: Habony ugyanis az akkor 55 éves férfit leütötte, majd a férje segítségére siető feleséget hasba rúgta.

Ennyi, ami nyilvános Habony Árpáddal kapcsolatban. Talán még megemlíthető, hogy hősünk egy időben az ötödik kerületi önkormányzat által százmilliókért felújított Szerb utcai ház egyik lakásában szokott előfordulni. Több tízmilliós terepjáróval jár, emellett úgy tudni, hogy Orbán Viktor tanácsadója – igaz, ezzel kapcsolatban magas helyről többször is közölték, hogy Habony Árpád nem áll munkaviszonyban a kormánnyal.

Rogán Antal és Lázár János ugyan elismerte, hogy Habony időnként szokott nekik tanácsokat adni, de ez nyilván nem munkakapcsolat. Mindenki adott már tanácsot valakinek, nem kell az ilyenből nagy ügyet csinálni. Az adóhivatalt láthatólag nem érdekli, miből tartja el magát és terepjáróját Habony – ha érdekelné, már nyomoznának utána. Köztudott, hogy Magyarországon 47 ezer forintból is meg lehet élni, de Habonynak 47 ezer forint ismert jövedelme sincs, mindössze gazdag ruhatára van, drága táskája és terepjárója, valamint a közvélemény előtt homályban tartott élete.

Ilyen Nevű Ember

2015 decemberében a 444 felfedezte, hogy Habony Árpád, Orbán Viktor bizalmasa egy ibizai klubban múlatta az időt.

A Heart klub reklámfilmjében szerepelt. Mielőtt bárki rákérdezne, hogy került Habony Árpád Ibizára, elmondjuk, amit erről tudunk: mi, magyar adófizetők küldtük oda. Járt már Habony Árpádnak ez a kis kiruccanás, megannyi munkával töltött év után. Hogy milyen munkát végzett Habony Árpád, azt nem tudhatjuk, Orbán Viktor szerint nem a kormánynak dolgozik, maga a miniszterelnök mondta néhány éve, hogy Ilyen Nevű Ember nincs a fizetési listán.

Habony Árpád tehát Ilyen Nevű Emberként ismert bizonyos körökben, de a magyar emberek nem sajnálják tőle Ibizát, elküldenék máshová is. Ha tehetnék, vennének neki még a mostaninál is drágább autót, bérelnének számára a jelenleginél is jobb helyen lakást, vásárolnának neki drágább és főleg szebb ruhát. Mert ilyenek a magyar adófizetők: teli a szívük jósággal, ha valakit megszeretnek, annak az utolsó forintjukat is odaadják.

Habony és a helikopter

2017, júniusában Habony Árpád helikopterrel lógott meg az újságírók elől a Liszt Ferenc zeneszerző nevét viselő ferihegyi repülőtéren. A miniszterelnök titkos tanácsadója, aki Andrew Vajna nagylelkű kölcsöneinek köszönhetően fényűző életet él, drága festményeket aggat szobája falára és Ibizán mozgatja az orrát, ugyanarról a magángépről szállt le, mint az azóta elhunyt Demján Sándor, valamint Demján és Csányi Sándor közös cégének alelnöke.

Hongkongban jártak az urak, gyaníthatóan a letelepedési kötvények körül maszatoltak, és nem makaóztak Makón, ahogyan azt Kósa Lajos – akkor még a Fidesz frakcióvezetőjeként – a tőle elvárt és megszokott szellemességgel előadta.

Miután leszállt a gép, ment mindenki amerre látott. Kivéve Habony Árpádot, mert róla sokáig nem lehetett tudni, hogy hol van. Kijönni nem látták az épületből, bent nem volt – nagyon úgy nézett ki, hogy valamilyen általunk eddig nem ismert halmazállapotban van.

MTI Fotó: Varga György

Aztán kiderült, hogy helikopterrel távozott. Ugyanannak a cégnek a helikopterével, amelyen Rogán Antal és családja néhány hónappal korábban Rogán Cecília barátnője lakodalmán tette tiszteletét. Rogán akkor először azt mondta a sajtónak, hogy nem ő utazott a helikopteren, biztosan összetévesztették valakivel, ám amikor megmutatták neki a fotókat, akkor, becsületére legyen mondva, felismerte önmagát. Bevallotta, hogy a felesége sikeres üzletasszony, ő szerezte a helikoptert, kölcsönbe persze, nekik odahaza nincsen saját helikopterük. Tényleg így van, semmi urizálás, jó, néha egy kis utazás ide-oda. De ezen felül aztán tényleg semmi, egyszerű parasztgyerek a Rogán Tóni, ő maga mondta ezt magáról, a parasztgyerekek pedig, tudjuk, nem szoktak urizálni.

Tarlóssal évente kétszer

Egy évvel ezelőtt, 2017. júniusában a polgármesteri indulásán még hezitáló Tarlós István azt mondta egy sajtótájékoztatón, hogy évente kétszer találkozik Habony Árpáddal. Azt sajnos nem mondta meg, hogy milyen minőségben beszélgetnek. Ha régi ismerősök, és számos közös élmény köti őket össze, akkor nincs baj, találkozhatnának gyakrabban is. Már magunk elé is képzeltük, ahogyan Tarlós felhívja Habonyt: Árpikám, baszki, ezer éve nem hallottam, rólad, mikor tolod már ide a képedet, gyakrabban is beugorhatnál hozzám!

Ha azonban nem a régi haverság az apropója az évi két beszélgetésnek, akkor felvetődik a kérdés, hogy a főpolgármester milyen minőségben fogadja Habony Árpádot. Utóbbi munkaköri leírásáról ugyanis csupán annyi tudható, hogy nem szerepel a kormány fizetési listáján. Hiányszakma lehet nem szerepelni a kormány fizetési listáján, mert szemmel láthatóan nagyon jól jövedelmez. De azért jó lenne tudni, van-e valami hivatalos alapja ezeknek a beszélgetéseknek.

Korrigálnánk a fentieket, már van jövedelme

Átolvasva a fentieket, meg kell állapítanunk, hogy valótanul állítottuk, miszerint Habony Árpádnak nincs jövedelme. Legalábbis abban az értelemben, hogy amit írtunk, az néhány évvel ezelőtt még igaz volt, ám mára érvényét veszítette. Az Mfor ez év júniusi cikke szerint ugyanis Habonynak nagyon bejött az élet: médiacége, a Lokál napilapot, a lokal.hu-t és a 888.hu-t kiadó Modern Media Group adózott eredménye az elmúlt egy évben 54 millióról 683 millióra nőtt. A nyereséget osztalékként egy az egyben ki is vették a cégből. A bankbetétek értéke is növekedett: 170 millióról 522 millióra, a saját tőke 385 millióról 1 milliárdra szökött fel, a Ripost Média Szolgáltató és Kommunikációs Kft. nettó árbevétele szűk egymillióról 3 milliárdra ugrott, az adózott nyereség pedig 58 millióról 208 millióra.

Kitört a sajtószabadság

Mostantól tombol a sajtószabadság, semmi nem állhat az információk áramlásának útjába. Visszatért a tékozló fiú, újra a Fidesz kedvére tesz majd a Hír TV. Volt néhány durcás év, amikor egykori gazdája szembefordult az örök és megbonthatatlan vezérrel, de ez csak amolyan rövid kitérő volt, mondjuk úgy, félreértés.

Mostantól majd a Fidesz prominensei is nyilatkoznak a Hír TV-nek. Különböző rendű és rangú politikusai hirdetik majd ott az igét, amiből az állampolgáriok megtudhatják, hogy minden nagyon szép, minden nagyon jó és mindennel meg vannak elégedve.

Más nem is tehetnének: Magyarország épül, sőt, jobban teljesít. Brüsszelt megállítottuk, a migránsok pedig nem veszik el a munkánkat.

Akkor lesz igazán jó nekünk, ha majd már nem lesz, aki valódi híreket mond, és igazi információkat oszt meg az emberekkel. Mert akkor nem fogunk azon bosszankodni, hogy Mészáros Lőrinc már megint vett egy hotelt, strandot, lapkiadót, mikor mi esik útjába. Nem fogunk mérgelődni azon, hogy Rogán Antal a fizetéséhez képest fényűző módon él, és nem leszünk mérgesek amiatt, hogy a miniszterelnök veje miatt milliárdokat kell visszafizetnünk az Európai Uniónak.

Mostantól egy sor olyan elvtársat is láthatunk majd a Hír TV-ben nyilatkozni, akik idáig meg nem szólaltak volna ezen a csatornán. És nem csak nyilatkoznak, de lelkesítenek is bennünket. Elmagyarázzák például, hogy milyen jó nekünk: annyira jó, hogy jobb már nem is lesz.

Ki kicsoda a negyedik Orbán-kormányban?

A miniszterelnök és Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes (egyben tárca nélküli miniszter) mellett tíz miniszterrel és két tárca nélküli miniszterrel kezdi meg működését a negyedik Orbán-kormány. Az alábbiakban rövid, mondjuk úgy, vázlatos áttekintést adunk a kormány most hivatalba lépő tárcavezető munkatársairól.

A szűkebb pátriájába visszatért Lázár János helyett Gulyás Gergely lesz a Miniszterelnökség vezetője. Utóbbi Gulyás azon három személy egyike, akikre a kormánypártok az új alkotmány megszövegezését bízták, ő volt a frakció vezérszónoka az alaptörvény előkészítéséről szóló parlamenti vitában. A jövőben ő celebrálja majd a Lázár János által bevezetett csütörtöki kormányinfókat, ahol valódi újságírók is tehettek fel valódi kérdéseket, és még az is előfordult, hogy valódi válaszokat kaptak.

Gulyás Gergelyt sokszor láttuk a televízióban nyilatkozni, egyszer azt is bemutatta, hogy a futball labdával is ügyesen bánik, ha a szárnyaló magyar labdarúgó válogatottból kiesik valaki, rá biztosan számíthatnak a szövetség vezetői.

Rogán Antalt nem kell bemutatni, mindenki ismeri, hiszen fiatal kora ellenére régi motoros a szakmában. Orbán Viktor negyedik kormányában akárcsak a harmadikban a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezeti, de bizonyára továbbra is foglalkozik majd a letelepedési kötvények ügyével. Helikopteren nem fog utazni, ezt a nagy nyilvánosság előtt ígérte meg, még a feleségét is megkérte arra, hogyha legközelebb lakodalomban mennek, az utazásnak valamilyen más, a nagyközönséget kevésbé irritáló módját válasszák. Várhatóan folytatódik a nemzeti konzultációk sorozata, például a demográfiai fordulatról, vagyis arról, amiről már Orbán Viktor is beszélt, hogy 2030 évre szóló átfogó megállapodást akar kötni a magyar hölgyekkel. Hogy ebben igán Antal miként tud tevékenyen részt vállalni, az egyelőre a jövő zenéje.

Szijjártó Péter marad külügyi és külgazdasági tárca élén, vagyis, továbbra is élvezi a miniszterelnök bizalmát. Várhatóan az elkövetkező években is sok dolga lesz, megküzd Magyarország ellenségeivel, megállítja Brüsszelt, s még az eddigieknél is több nagykövetet rendel be. A hírek szerint május végén az új amerikai külügyminiszterrel találkozik, amire magyar viszonylatban évek óta nem volt példa, ha hinni lehet az előrejelzéseknek, az amerikaiak most még megússzák komolyabb feddés és fejmosás nélkül, de ha kihúzzák a gyufát, például a vízummentesség belengetett megszüntetésével, Szijjártó nem fog sokat hezitálni, és gond nélkül hadat üzen nekik.

Pintér Sándor már többször megszellőztette, hogy távozik, ám egyelőre belügyminiszter marad. Még Rogánnál is régebbi motoros, az első Orbán-kormányban is belügyminiszter volt, majd, miután Orbán Viktor 2010-ben visszakerült a hatalomba, közölte, hogy bízik Pintér szakmai tudásában, és abban, hogy két hét alatt felszámolják a bűnözést. A magyar emberek ez utóbbit saját bőrükön tapasztalhatták, a bűnözés mint olyan, megszűnt Magyarországon, ha lenne, akkor Polt Péter legfőbb ügyészsége már egy sor súlyos ügyben nyomozást rendelt volna el. Pintér Sándor mindenesetre bizonyította, hogy tudja a leckét, miniszteri meghallgatásán a migráció megállításának fontosságáról beszélt.

Trócsányi László is marad helyén, igazságügy miniszterként szolgálja a hont, ami egy fontos poszt Magyarországon, mert a bíróságok függetlensége is hozzá tartozik. Trócsányi egyébként 2000 és 2004 között diplomata volt, Brüsszelben képviselte a magyar érdekeket, ily módon a saját bőrén tapasztalhatta, hogy milyenek a no-go zónák, valamint hogyan hanyatlik és rohan a megsemmisülés felé a migránsok miatt élhetetlen Nyugat.

Varga Mhály nem új fiú, de új miniszterséget kap. A Nemzetgazdasági Minisztérium ugyanis Pénzügyminisztérium néven folytatja, nyilván nemcsak az intézmény neve változik, de a feladata is. Mielőtt új kormányának tagjairól döntött volna, Orbán Viktor kijelentette, hogy neki olyan pénzügyminiszter kell, aki garantálni tudja, hogy a gazdasági évi növekedése 4 százalék, vagy annál magasabb lesz. Feltehetőleg Varga volt az, aki mindenki másnál szebben és hihetőbben ígérte meg ezt a miniszterelnöknek.

Az emberi Erőforrás minisztériumot (Emmi) Balog Zoltántól Kásler Miklós veszi át. A kiváló onkológusként elkönyvelt Kásler hamar letette a névjegyét, mikor közölte, hogy a halálos betegségek mintegy háromnegyede elkerülhető lenne, ha az emberek betartanák a tízparancsolatot. Ez a felfogás váratóan jelentős előrelépés lesz a várólisták rövidülése és az egészségügyben dolgozók anyagi megbecsülése terén, és remélhetőleg az ugyancsak az Emmi alá tartozó oktatásügy is profitál az ilyen és ehhez hasonló, tudományos megfogalmazásokból.

Palkovics László az újonnan létrejött Innovációs és Technológiai Minisztériumot vezeti majd. Ő a kormányban amolyan szürke eminenciás, ismertebb balhé, necces kijelentés nem fűződik a nevéhez. Korábban az oktatásért volt felelős, de ott már nincs rá szükség, mert az oktatással minden rendben van, például elegendő mennyiségű kréta van az iskolákban, és az utóbbi időkben arról sem kaptunk hírt, hogy valahol egy iskolaépület összedőlt volna.

A mezőgazdasági minisztériumot Fazekas Sándor helyett Nagy István vezeti majd a jövőben. Épp jókor jött a váltás, emlékszünk még, hogy Fazekas úr azzal riogatta a magyarokat, hogyha az országot elözönlik a migránsok, akkor a magyar emberek majd hús helyett kénytelenek lesznek grillezett skorpiót enni. Ezzel szemben Nagy István más minőséget képez, ő már miniszteri meghallgatásán is egyértelművé tette, hogy a hazánkban újból jelentkező sertéspestist a migránsoknak köszönhetjük, az elhullott vaddisznó ugyanis azért dobta fel a talpát, mert megevett egy migráns által eldobott fertőzött szendvicset.

A honvédelmi tárcát az eddigi vezérkari főnök, Benkő Tibor vezeti. A rendszerváltozás óta ő az első olyan honvédelmi miniszter, aki nem civil, hanem katona. Ami egyébként érthető, a civil kifejezés az utóbbi években szitokszóvá vált Magyarországon, ráadásul Benkő úr viszonylag szálkás termetű, kisportolt, katonás ember benyomását kelti, ami azért jó, mert Orbán Viktor miniszterelnök néhány évvel ezelőtt kijelentette, hogy nem szereti a pocakos katonákat. Benkő úr oly módon alakítaná át a hadsereget, hogy amint azt miniszteri meghallgatásán elmondta, alkalmas legyen a migránsok megállítására.

Nő is lesz Orbán Viktor negyedik kormányában, mégpedig a nemzeti vagyonért felelős Bártfai-Máger Andrea személyében. Róla az feltételezhető, hogy jó kezekben lesz a nemzeti vagyon, mert amikor kiderült, hogy miniszter lesz belőle, több lap is megírta, hogy volt férje által használtlakásban olyan vállalkozásokat is működtetett, melyek utóbb százmilliós tartozásokat maguk mögött hagyva szűntek meg. Az új miniszter ezzel kapcsolatban azt mondta, hogy ő nem tudott ezekről az ügyekről, amit gond nélkül elhihetünk, mert nemcsak életszerű, de nincs is más lehetőségünk, mint hogy elhiggyük.

Csendben, szinte mindenki által ismeretlenül, de már a harmadik kormányban is a paksi bővítésért felelős tárca nélküli miniszter volt a most újrázó Süli János. Nem csoda, hogy keveset tudunk róla, magáról a paksi bővítésről sem tudunk sokat, legalábbis ahhoz képest, amennyit beszélünk róla, és amennyibe mindez a magyar adófizetőknek belekerül. Miniszteri meghallgatása sorén elmondta, hogy az új paksi blokkok 2026-27-ben állhatnak kereskedelmi üzembe, ekkortól adnak áramot, energiát, és minden mást, amire szükségük van a magyar embereknek.

A végére hagytuk az általános miniszterelnök-helyettest, Semjén Zsoltot, aki a nemzetpolitikáért felel a kormányban. Vagyis, várható, hogy amint azt korábban is megtette, fehér lovon üget be Kézdivásárhelyre, de ha igény lesz rá, más külhoni magyar településeket is meglátogat. Semjén Zsolt a választás előtt kisebb vadászati kalamajkába keveredett, kiderült róla, hogy Svédországban házi rénszarvasra vadászik, mely tevékenység nem elhanyagolható költségét egy baráti vállalkozó fizette. Semjén úr és minisztériuma először azzal védekezett, hogy rokonai élnek Svédországban, később, lányos zavarában viszont arról beszélt, hogyha lenne rá módja, jegesmedvére is vadászna.

Orbán Viktor régi-új miniszterelnök érdemeinek méltatásától ezúttal eltekintünk. Őt mindenki ismeri, munkásságát, ha akarnánk sem tudnánk néhány sorban összefoglalni.

Elhagyja Budapestet a Nyílt Társadalom Alapítványok irodája

0

Már hónapokkal korábban téma volt, hogy az 1984 óta Budapesten működő, Soros György általa alapított és támogatott szervezet elköltözik Budapestről. Csontos Csaba, az alapítvány szóvivője a Független Hírügynökségnek is beszélt arról, hogy az alapítvány irodáját Berlinbe költöztetik.

A mostani, hivatalos bejelentés időzítése nem véletlen: A Fidesz politikusai a választás után többször is beszéltek arról, hogy a negyedik Orbán-kormány elsőként a Stop Soros törvényjavaslatot fogadtatja el az országgyűléssel, tegnap pedig Rogán Antal miniszteri meghallgatásán azt mondta: a korábban tervezetthez mérten szigorítani fogják a Stop Soros törvény tervezetét.

Mindezek fényében az alapítvány közleményében úgy fogalmaz: „az egyre nyomasztóbb magyar politikai és jogi környezet miatt helyezik át nemzetközi tevékenységüket Berlinbe, és a munkatársakat is átköltöztetik a német fővárosba.”

Terveik szerint ennek ellenére továbbra is támogatni fogják a civil szervezeteket Magyarországon az olyan fontos területeken, mint az emberi jogok, a művészet és a kultúra, a sajtószabadság és az átláthatóság, valamint az oktatás és egészségügyi ellátás biztosítása minden magyar állampolgár számára.

Az Alapítványok Budapesten dolgozó több mint 100 munkatársa elsősorban nemzetközi adományozással foglalkozik, körülbelül 60 százalékuk magyar állampolgár, és sokan közülük több mint egy évtizede dolgoznak a Nyílt Társadalom Alapítványok kötelékében.

A szervezet megteszi a szükséges lépéseket, hogy biztosítható legyen az iroda elköltöztetésében érintettek biztonsága és egzisztenciája.

A Nyílt Társadalom Alapítványok közleményének szövege itt olvasható.

Rendkívüli bréking nyúz – Miniszterjelöltek tündöklése

0

Megkezdődött a negyedik Orbán-kormány miniszterjelöltjeinek bizottsági meghallgatása, ami természetesen a jelenlegi magyarországi parlamentarizmus állapotában merő formalitás. De azért a jelöltek kitettek magukért. A pálmát mindeddig a jövendő agrárminiszter viszi, aki szerint egy migráns eldobott egy szendvicset, ezért van Magyarországon sertéspestis. Még egy napig tartanak a meghallgatások, tehát még van remény, hogy migránsozásban újabb remekmű születik.

Nagy István, aki ma is méhésznek tartja magát

Az Országgyűlés mezőgazdasági bizottsága előtt bemutatkozott Nagy István, aki Fazekas Sándor utódja lesz a negyedik Orbán-kormányban. Nagy István elmondta, hogy Újfehértón, egy tanyán született, Debrecenben járt állattenyésztési szakközépiskolába, majd Mosonmagyaróváron tanult agrárgazdaságot, aztán középiskolákban és felsőoktatásban is tanított, emellett pedig méhészetből doktorált, ma is méhésznek tartja magát, van méhészete is.

Az afrikai sertéspestisről azt mondta, szerinte az úgy kerülhetett be Heves megyébe, hogy egy migráns vagy vendégmunkás eldobott egy szendvicset, amit megtalált egy vaddisznó, amely így megbetegedett.

MTI Fotó: Kovács Tamás

Kásler Miklós, akinek az ajtaja mindenik előtt nyitva áll

A magyar és egyetemes kultúra alapértékeinek megőrzését, fejlesztését nevezte a kultúra egyik legfontosabb feladatának Kásler Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériumának miniszterjelöltje az Országgyűlés kulturális bizottságának hétfői ülésén megtartott, kinevezés előtti meghallgatásán, ami után a bizottság 8 igen és 6 nem szavazattal támogatta Kásler Miklós miniszteri kinevezését.

A képviselőknek, főleg az oktatásra vonatkozó kérdéseire adott válaszában kiemelte: az ajtaja mindenki előtt nyitott. Szeretne leülni az MTA-vezetőjével is – mondta, és örömét fejezte ki az oktatásról adott állásfoglalás kapcsán. A világ akkor szép, ha tarka, ha a különböző értékek megjelennek az oktatásban, a kultúrában, a művészetekben egyaránt – mondta hozzáfűzve, hogy nem vitás, a magyar kultúra európai kultúra, és mindig sok forrásból táplálkozott. Azt mondta, párbeszédet és pénzt szeretne, de ahhoz, hogy a célokat meg lehessen valósítani, minden eszközre szükség van. Az ember éljen jól és éljen szépen, ehhez szeretnének segítséget nyújtani – összegezett.

MTI Fotó: Máthé Zoltán

Rogán Antal, a Stop Soros pátyolgatója

Változatlan célok mellett, a változó körülményekre tekintettel szigorítana a kormány a Stop Soros törvényjavaslaton, amelyhez az alkotmányos alapokat is meg kell teremteni – mondta Rogán Antal, a Miniszterelnöki Kabinetiroda miniszterjelöltje kinevezése előtti meghallgatásán az Országgyűlés igazságügyi bizottságában.

Rogán Antal ezzel kapcsolatban annyit közölt: a jogszabálynak minden olyan tevékenységet meg kell akadályoznia, amelynek célja, hogy Magyarország területére a magyar törvények megkerülésével, a nemzeti szuverenitás megsértésével, illegálisan hozzanak be bevándorlókat. Mint mondta, jelenleg külföldről támogatott szervezetek nyújtanak segítséget ehhez.

MTI Fotó: Máthé Zoltán

Trócsányi László, akinek 20 év elméleti tudása van

Eljött az idő, hogy a közigazgatási felsőbíróság létrehozásával kapcsolatos munka befejeződjön – mondta Trócsányi László igazságügyi miniszterjelölt a kinevezése előtti meghallgatáson az Országgyűlés igazságügyi bizottságában.

Trócsányi László szerint a bírói függetlenség a „demokrácia állócsillaga” – írja az MTI. Visszautasította azokat a véleményeket, hogy „olyan jellegű közigazgatási mutyit” akarnak létrehozni, ami nem a jogállamiság kereteire épül. „Azért is visszautasítom, mert 4 év munkám van benne, és 20 év elméleti tudásom van mögötte” – közölte a miniszter, aki szerint a tárca a jövőben is nyitott lesz az ezzel kapcsolatos egyeztetésekre.

Lapszem – 2018. május 14.

0

Ma a Bonifácok ünneplik a névnapjukat. Elő a melegebb ruhákkal és az esernyőkkel/esőkabátokkal: jön ugyanis a csapadékosabb, hűvösebb idő, helyenként erős széllel. A hőmérséklet kora délután ország nagyobb részén 20 és 24 fok között, a csapadékos délnyugati tájakon 18 fok körül várható. Késő estére 13, 18 fok közé csökken a hőmérséklet. Lapszemlénk következik.

 

Magyar Idők: A migráció lesz az EP-választás központi kampányeleme

A 2019-es európai parlamenti választáson minden országban a migrációs válság lesz a meghatározó kampánytéma, és az erőviszonyok átalakulásával az unió közelebb juthat majd a migrációs válság megoldásához – fogalmazott a Magyar Időknek adott interjúban Navracsics Tibor. Az Európai Bizottság kulturális, oktatási, ifjúságpolitikai és sportügyi biztosa szerint az Európai Parlamentben nyilvánvaló pártpolitikai csatározások folynak, ezért hangzanak el gyakran teljesen alaptalan vádak hazánk ellen a baloldali képviselőktől.

Navracsics beszélt arról, hogy folyamatosan tartja Orbán Viktorral a kapcsolatot, a válaszás óta telefonon is beszélt vele, s júniusra egy személyes találkozójuk is tervbe van véve. Több kérdés – például az Európai Parlament LIBE-bizottságának jelentése – kapcsán is beszélt függetlenségéről, mint uniós biztos, leszögezve:

amikor a bizottságon belül nem tényszerű vagy kifejezetten pártos véleményeket fogalmaznak meg hazánkkal szemben, akkor természetesen megszólal, többször is volt példa erre.

A 7. cikkely szerinti eljárás esetleges megindítása esetére arról beszélt, hogy meg kell nézni a joganyagot, amelyet a tagállamok elfogadtak, amikor beléptek az unióba, és ha a mostani gyakorlatuk ütközik ezzel, akkor különböző lehetőségekkel élhet a bizottság, ilyen például a kötelezettségszegési eljárás.

A terjedelmes interjúban Navracsics nagyon sok kérdést érintett, közte a bevándorláspolitikát („Csak olyan megoldás működhet a bevándorláspolitikában, amelyet az unió tagállamainak mindegyike támogat”); a kvótarendszert („azt az uniós országok kevésbé hatékony lépésnek tartják „Soros Györgyöt („Az uniós biztosok között akad, aki büszkén vállalja, hogy Soros György a legjobb barátja”), s álláspontját a kormányhoz viszonyítva:

„A kormány tagjai és én is egy célért dolgozunk, hogy Magyarország minél sikeresebb legyen az Európai Unióban.

Magyar Hírlap: „Kiemelkedően jó a magyar közbeszerzések átláthatósága”

A brüsszeli adatokkal szemben hazánkban rekordalacsonyra, csupán 16,63 százalékra csökkent az egyszereplős közbeszerzések aránya. A közbeszerzések átláthatóságát tekintve is kiemelkedően teljesít Magyarország – állítja a lap, amely szerint téves adatokat közölt az Európai Parlament költségvetési ellenőrző szakbizottsága (CONT), amely szerint 36 százalék volt tavaly azon magyarországi közbeszerzések száma, ahol egy ajánlattevő volt – mondta Rigó Csaba, a Közbeszerzési Hatóság elnöke arra reagálva, hogy a 2018. évi országjelentésben és a CONT véleményében egyaránt a hibás szám szerepel, amely az unió szerint a második legmagasabb érték a tagállamok között.

Javuló tendencia látszik az összes közbeszerzési eljárás, a nagy értékű uniós vagy a hazai ügyek tekintetében egyaránt – mutatott rá az elnök.

A CONT azon javaslatára, mely szerint „javítani kell a közpénz elköltésének átláthatóságát, valamint erősíteni a közbeszerzési struktúrákat és a korrupcióellenes programokat”, Rigó Csaba úgy reagált, az Európai Bizottság belső piaci eredménytáblája alapján is az látszik, hogy

a magyarországi közbeszerzések átláthatósága százszázalékos.

Ez azt jelenti, hogy az ajánlatkérők elegendő információt tesznek közzé egy-egy eljárás során, az ajánlattételi felhívásokat vagy az elbírálás eredményeit és egyéb információkat tekintve egyaránt.

Az elnök szerint hazánk e téren is kiemelkedően teljesít, olyan országokat megelőzve mint Dánia, Finnország, Hollandia vagy Svédország.

Népszava: Orbán emberei – A lojalitás dönthetett a kormány-castingnál

Komplett sorokat cserélt kormányában Orbán Viktor, és nagy neveket is kispadra küldött. A válogatón nem a szakmai vagy morális kiválóság, hanem a lojalitás a döntő. A miniszterelnök kivételes képességű személyiség, aki nem tud mást adni, mint önmagát – jelentette ki Kövér László, az Országgyűlés elnöke, egy minapi interjúban. Orbán Viktor „önazonossága” jól látszik azon is, hogy hatalomgyakorlása ciklusok óta változatlan: amilyen könnyen emel fel bizalmi posztokra embereket, éppúgy löki is le onnan őket. Az új, negyedik kormányában is kevés a régi „arc”, és közülük is csak Pintér Sándor, Semjén Zsolt, Rogán Antal, Varga Mihály meg Szijjártó Péter számít alapembernek – emlékeztet a lap, amely konkrét példákkal veszi végig a 2010 óta a kormányban megfordul emberek névsorát, s megszólaltatja Ceglédi Zoltán politikai elemzőt, aki rámutat: a nagy túlélők, Rogán és Szijjártó nem tud többet, mint Lázár, Pokorni, vagy Navracsics, de előbbi kettő teljes mértékben függ a kormányfő akaratától.

Míg a másik három fideszes politikus lojalitása korlátosabbnak tűnik, ezért hosszabb távon nem kompatibilisek a kormányfő közvetlen közelségével.

Orbán Viktornak egyébként – folytatta a szakértő – nem bizalmasai, inkább végrehajtói vannak, és természetesen elvárt tőlük a maximális lojalitás. Nem szakmai, morális vagy politikai kiválóság, hanem a sorvezető követése a döntő. Ugyanakkor a siker nagyobb mozgásteret is jelent: Lázár János például teljesítményére büszkén többször is kibeszélt a hivatalos kormányzati kommunikációs kánonból, míg mondjuk a botrányokkal terhelt Rogán Antalnak erre semmi alapja nem lehetett – vélekedett Ceglédi.

Annak, akiben egyszer csalódik Orbán szinte lehetetlen visszatérnie az élvonalba, de erre is találunk példát.

 

Politikai (h)arcképcsarnok – III. Rogán Antal, a bulibáró

Volt idő, amikor a mára miniszterré avanzsált politikusnak az volt a ragadványneve, hogy a kis Rogán. Azóta azonban annyira megnőtt, hogy a Befolyás-barométer 2016-ban Magyarország hetedik legbefolyásosabb személyeként tartotta nyilván. Rogán egyébként 1998 óta országgyűlési képviselő, a Fidesz parlamenti képviselőcsoportjának 2012–2015 között volt frakcióvezetője, 2006–2014 között Budapest V. kerületének polgármestereként dolgozott, 2015-től miniszteri rangban a Miniszterelnöki Kabinetirodavezetője, a miniszterelnök kabinetfőnöke.

Rogán Antal mozgalmas politikai pályájának bemutatását lazításként egy mára már csaknem feledésbe ment, meglehetősen bulvárízű esemény felidézésével kezdjük. Akkoriban Rogán Antal és felesége még vállalt kisebb-nagyobb televíziós szerepléseket, bár ezekre utólag nem feltétlenül büszkék. (Igaz, ez másokkal is megesik.)

Fotó: Facebook

2010. márciusában a TV2 Mr és Mrs című vetélkedőjének heti sztárpárjai közé meghívták Rogán Antalt és feleségét, Cecília asszonyt is. Az akkor V. kerületi polgármester (egyben országgyűlési képviselő) és kedvese rezzenéstelen arccal válaszolgattak a magánéletüket firtató, nem egyszer szalonképtelen kérdésekre, melyek során házasságukra, otthoni meztelenkedésre, vagy éppen az anyagcsere-folyamatokra is kitértek.

Amikor a szemérmességről kérdezték Cecíliát, Rogán Antal válaszolt helyette.

Elmondta, a meztelenségnek is megvan a helye, majd egy történettel igazolta, hogy felesége szégyellős asszony. „Egyszer elmentünk Rómába egy hétvégére. Utolsó nap, már kifelé menet a repülőtérre, lemegyünk, én mondom, hogy fizetek. Cecil mondja, hogy „jaj, otthagytam valamit a szobában”, és boldogan felrohant. Én már kifizettem, hívtam a taxit, még mindig semmi. Egyszerűen az történt, hogy hiába laktunk egy szobában, gyakorlatilag nem mert előttem, úgy hogy én ott voltam, elmenni wc-re. Két egész napon keresztül kibírta”– nevetett jóízűen feleségén a politikus.

A nap, amikor Rogán meghajolt a hölgyek akarata előtt

 „Meghajlok a hölgyek akarata előtt.” Ezt 2012-ben mondta Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetőjeként, amikor bejelentette, hogy a családon belüli erőszakról rendelkező törvény mégsem úgy lesz, ahogyan azt egy héttel korábban az éjszakai órákban megszavazták. Külön tényállásként szerepel majd a törvényben a családon belüli erőszak, a hölgyek akarata ugyanis szent dolog.

Néhány nappal korábban még csupán az számított, amit a Fidesz, és vezérszónoka, dr. Varga István gondolt a nők és a férfiak kapcsolatáról, a családról, és úgy általában mindarról, amit társadalomnak neveznek. Vagyis, hogy

a nőnek a konyhában a helye, néha el lehet engedni, hogy szüljön egy kicsit, s ha sikerrel jár, megúszhatja, hogy ura és parancsolója agyba-főbe verje.

Ha a nők több gyereket szülnének, akkor béke lenne a családokban, mondta dr. Varga képviselő úr. Ha már megvan a szülés, és a vacsora is elkészült, lehet emancipálódni.

Ebbe az idilli képbe rondított bele Rogán felesége, Cili, aki azt mondta a férjének, hogy ha nem változtatnak a törvényen, akkor ő is elmegy tüntetni az ellenzékkel és a civilekkel. Ezt a blamát sikerült Rogánnak elkerülni, amikor változtattak a törvény szövegén.

Rogán, a drága

2013-ban sokaknál kiverte a biztosítékot, amikor kiderült, Rogán Antalnak nemcsak a szíve, de az órája is aranyból van. És a táskája sem két fillérbe kerül. Utóbbi úgy derült ki, hogy egy ilyen közel fél milliót kóstáló Louis Vuitton táskával fotózták le a parlamentben.

Eredetileg nem az övé volt a táska, feleségének Cilinek vette, akinek viszont nem tetszett. Vett ő persze mást is Cilinek, egy  szerepet például a Jóban Rosszban sorozatban, mert arra már régóta vágyott a Cili. Még fizetni sem kellett érte, a kapcsolati tőkét is elfogadták.

Egy mém a sok közül a Facebookról.

Miután botrány lett a drága, hivalkodó táskából, Rogán úgy döntött, hogy elárverezi, és az érte kapott pénzt nem luxusnyaralásra költi, hanem egy, az ötödik kerületben kilakoltatásra kerülő asszonynak adja.

Ha már ötödik kerület és kilakoltatás: említsük meg, hogy Rogán Antal számos ellensége közül az egyik legádázabb mostanság a politika perifériájára szorult. Juhász Péterről van szó, aki ötödik kerületi önkormányzati képviselőként egy pitbull szívósságával vetette rá magát a kerület általa kétesnek tartott ingatlanügyeire. Öröm az ürömben, hogy

Juhász Péter állításait az ügyészség többnyire nem tartotta megalapozottnak, ezért nem is indult nyomozás ezekben az ügyekben.

Rogán másik nagy politikai ellenlábasa, Lázár János is mostanság távozik a politika első vonalából. Sajtóhírek szerint Lázár János köreiből szivárgott ki Rogán emlékezetes helikopteres botránya, valamint a naponta növekvő területű Pasa parki lakással kapcsolatos érdekességek nagy része is. „Cserébe” állítólag Rogánék szellőztették meg a volt kancelláriaminiszter kapcsolatát az Elios ügyekkel, és azzal a vadászkastéllyal, amely ugyan papíron nem az övé, de a családja birtokai veszik körül.

Portik Tamás és a tízmilliós nylonszatyor

2016. júliusában az ügyészség úgy döntött, hogy nem nyomoz Rogán Antal ellen. Az lett volna a vád ellene, hogy pénzt kapott a mostanság főként Gyárfás Tamással kapcsolatba hozott Portik Tamástól és Vizoviczky László egyik közeli munkatársától. Előbbitől tízmilliót nejlonszatyorban, utóbbitól évi rendszerességgel 4 millió forintot, ki tudja milyen csomagolásban.

Viszonzásul az említett urak kisebb szívességet kértek és kaptak volna. Hogy milyen szívességekről és baráti segítségekről lett volna szó, azt most már fölösleges taglalni. Az ügyészség ugyanis úgy határozott, hogy miután sem Portik, sem Vizoviczky közeli munkatársa nem tisztességes emberek, hanem bűnözők, a vallomásuk sem tekinthető hitelesnek.

2016 novemberében újabb érdekességek derültek ki Rogán Antalról. Például az, hogy a letelepedési kötvények körül bábáskodó Kertész Balázs ügyvéd közeli ismerőse. Rogán először tagadta, hogy közük lenne egymáshoz, később elismerte, hogy ismeri Kertész Balázs ügyvédet, de csak azért láthatták az irodájába bemenni, mert felugrott hozzá egy kávéra.

Kertész Balázsról, akit Rogán előbb letagadott, majd később beismerte, hogy kávézni felugrott hozzá, az is kiderült, hogy állandó lakcíme nem Magyarországon, hanem Svájcban van. Egy Zug nevű városban tulajdonol egy egészen csinos ingatlant, ami a helyiek szerint magyar pénzre átszámítva 580 millió forintot ér.

Svájcnak ez a része adóparadicsomként ismert, vagyis azok számára jelent praktikus megoldást, akik az adófizetést szeretik okosba – vagy fogalmazzunk így: kreatív módon – megcsinálni.

Parasztgyerek, parasztvakítás

2016 végén egy rövid ideig úgy nézett ki, hogy Rogán belebukik a vele kapcsolatos botrányokba. Miután a nem sokkal később bezárt Népszabadság megszellőztette, hogy

helikopterrel utazott a felesége egyik barátnőjének lakodalmába, ahol igazi bulibáróként még az éneklésből is kivette a részét,

a parlamentben elnézést kért mindenkitől. Közölte: odahaza megmondta a feleségének, hogy máskor ilyen elő ne forduljon, még akkor sem, ha minden törvényesen történt.  Ő ugyanis nem szokott urizálni, mert ő egy parasztgyerek.

Helikopterrel utazott a felesége egyik barátnőjének lakodalmába.

„Minden egyes támadás csak megerősíti Rogán miniszter úr pozícióját”. Ezt nem sokkal ezután, 2016. novemberében mondta Orbán Viktor miniszterelnök a parlamentben, amikor az ellenzék Rogán Antal viselt dolgairól kérdezte.

Orbán nyilván osztott és szorzott, és arra juthatott, hogy a Fidesz azzal jár jobban, ha Rogán továbbra is élvezi a bizalmat. Bár a választási kampány nagy részében eltüntették, ám a Fidesz számára kiütéses győzelmet hozó választás éjszakáján már előkerült, és azóta csillaga újból felfelé ível. Az új, negyedik Orbán-kormányban is miniszteri tárcát kapott, az általa vezetett minisztérium felel a kormány kommunikációjáért. Igazi bizalmi pozíció ez, hiszen Orbán Viktor kormánya – eddig legalábbis – jóval többet foglalkozott kommunikációval és propagandával, mint a valódi kormányzással.

Lapszem – 2018. 05. 03.

0

Ma Tímea és Irma napja van. A Tímea görög, magyar eredetű, Jókai Mór névalkotása. Jelentése: jó, tisztelet. Az Irma germán eredetű, Irmin germán istenségről. Jelentése nem ismert. Legyen egy jó napja, olvassa el a lapszemlét!

Magyar Hírlap: Hitközségi feszültségek, kifogásolt irányvonal

Nem csitulnak a belső feszültségek az országos főrabbi lemondása nyomán, információink szerint Frölich Róbert a budapesti hitközség önállósodását is felvetette.

Egyre többször merül fel belső fórumokon a Budapesti Zsidó Hitközség (BZSH) önállósodásának gondolata, ennek egyik propagálója a nemrég lemondott országos főrabbi, Frölich Róbert — tudta meg a Magyar Hírlap.

Frölich a BZSH-hoz tartozó Dohány utcai zsinagóga főrabbija maradt, befolyása továbbra is jelentős, és egyértelműen ellenzi a Heisler András Mazsihisz-elnök által fémjelzett, a „változó világra nyitott zsidóság” jelszavával meghirdetett új irányvonalat. Ennek nyilvánosan is hangot adott. Egyébként hasonló okokra hivatkozva hagyta ott nemrég a Mazsihiszt a Magyarországi Orthodox Izraelita Hitközség is, amelynek anyagi követelései is lehetnek anyaszervezetétől, kilépése az állami kárpótlási járadék felosztását is érintheti.

Népszava: Befuccsolt Rogán általálmánya

Április közepén megszűnt Rogán Antal és két társa, Csík Balázs és Lengyel Csaba találmányának ideiglenes szabadalmi védettsége – derül ki a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala adatbázisából. A hatóság kénytelen volt lemondottnak tekinteni a védelmi kérvényt, mivel a találmány jelenlegi gazdája, a Csík Balázs és Lengyel Csaba jegyezte MobilSign – pontosabban az általuk megbízott szabadalmi ügyvivő – a lehető leginkább meghosszabbított határidő ellenére se adta be a találmány érdemi vizsgálatához szükséges papírokat.

Rogán Antal Orbán Viktor régi-új kabinetfőnöke két társával együtt 2015 nyarán kérte egy elektronikus aláírási, illetve azonosítási eljárás levédését a hazai hatóságtól – olvasható a Népszavában. Kedvüket nem szegte, hogy a sajtó már az idő tájt arról cikkezett: az akkor épp Rogán Antal vezette Fidesz-frakció törvénymódosításokkal milliárdos bevételeket terel a Csík Balázs többségi, illetve Lengyel Csaba kisebbségi tulajdonában álló, tanúsítással foglalkozó Hunguard Kft.-hez.

A Népszava a cikk publikálását követően más forrásból azt az információt kapta, hogy az érintettek tudatosan hagyták kifutni a szabadalmi ügy hazai fellebbezési határidejét, mivel inkább az európai szabadalmaztatási eljárást választották. A sikeres európai szabadalombejegyzést Magyarországon is érvényesíteni tervezik. A Népszava nyomán a cikket a Lapszemlében közlő Független Hírügynökség is elnézést kér az  érintettektől.

Magyar Idők: Brüsszeli hadüzenet Magyarországnak

Olyan eszközt akar magának az Európai Bizottság, amelynek segítségével sakkban tarthatja a Brüsszelből nézve renitens tagállamokat – írja a Magyar Idők. Erre az „új mechanizmusra” tegnap hivatalosan is javaslatot tettek az uniós költségvetés tervezetének bemutatásakor. Az előterjesztést több EP-képviselő szerint kifejezetten Magyar- és Lengyelország ellen írták.

Brüsszel túlhatalmát hivatott biztosítani az Európai Bizottság (EB) tegnap bemutatott uniós költségvetési tervezete. A javaslat ugyanis lehetőséget teremtene arra, hogy a jogállamiság követelményeinek megsértésére hivatkozva pénzügyi nyomás alá helyezzék a nemzeti szuverenitásukat óvni igyekvő országokat – akár egyhangú döntés hiányában is. Az előterjesztés értelmében ugyanis a jövőben az EB javaslatára a tagországok kormányait képviselő Európai Tanács minősített többséggel dönthetne a források korlátozásáról vagy akár teljes befagyasztásáról.

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK