Végjáték: Ciprus már nem sokáig lesz az orosz oligarchák menedékhelye

0
935
FH

Az Egyesült Államok és Nagy Britannia komoly nyomás alá helyezte a szigetországot, hogy lépjen fel határozottabban a Putyint támogató oligarchákkal szemben, akik nemcsak az éghajlata miatt kedvelik Ciprust.

10 ezer orosz bankszámlát zároltak Ciprus szigetén az USA és Nagy Britannia kérésére. Washington és London nem viccel: 13 ciprusi céget illetve személyt feketelistára helyeztek, mert ők intézték két világszerte ismert orosz oligarcha: Roman Abramovics és Aliser Uszmanov pénzügyeit. Mindkét orosz oligarcha igen közel áll Putyinhoz. Az orosz elnök azzal bízta meg Roman Abramovicsot, hogy építsen ki baráti-üzleti kapcsolatokat a brit elittel. A dollármilliárdos Abramovics ebből a célból megvette a Chelsea futball csapatát, és ennek páholyában szinte az egész brit elit megfordult. Putyin Ukrajna elleni agressziója után a brit hatóságok rákényszerítették Roman Abramovicsot a Chelsea futball csapatának eladására is.

A dollármilliárdos Aliser Uszmanov kapcsán a Szabad Európa az év elején azt közölte, hogy

a magyar diplomácia megpróbálta őt levetetni az Európai Unió szankciós feketelistájáról.

Az Európai Unió hivatalos lapja Aliser Uszmanovot Kreml barát oligarchának nevezte, és azt írta róla, hogy “Putyin kedvenc oligarchája, az orosz elnök üzleti ügyeinek intézője.”

Aliser Uszmanov tulajdonában volt a világ legnagyobb jachtja, melynek értékét 600 millió dollárra becsülik. Az orosz oligarcha megpróbálta visszaszerezni jachtját az Európai Bíróságon, de vállalkozása nem járt sikerrel.

A londoni Guardian rámutat arra, hogy a brit hatóságok azután léptek fel Cipruson is az orosz oligarchák ellen, hogy a liberális lap hosszú leleplező írást közölt Putyin kedvenc oligarcháinak viselt dolgairól, elsősorban arról, hogy

helyi strómanok segítségével hogy játszák ki a nyugati szankciókat.

Ciprus nemrég beiktatott új elnöke információkat kért az Egyesült Államoktól és Nagy Britanniától, hogy “határozottabban fel tudjunk lépni a törvények megsértői ellen.” Cipruson a tíz évvel ezelőtti bankválság idején már kiderült, hogy rengeteg orosz pénz forog a szigeten, de akkor még külföldről nem sürgették a vizsgálatot. Putyin agressziója Ukrajna ellen döntő fordulatot hozott: az USA és Nagy Britannia jelezte, hogy immár nem tolerálja az orosz oligarchák ciprusi menedékhelyét.

 “Tudjuk, hogy Ciprus jó hírneve forog kockán”

– hangsúlyozta Christodoulides államfő. Cipruson több mint ezer orosz vásárolt magának aranyútlevelet.

4000 orosz bankszámla tulajdonost sújt a jelenlegi ciprusi döntés. A Bank of Cyprus szóvivője közölte (ennek a banknak van a legtöbb orosz ügyfele), hogy a befagyasztás a betéti állománynak csak a 0,5%-át érinti. A tiltás a hétvégén történt, hogy az orosz ügyfelek ne vehessék ki a pénzüket, de valószínű, hogy a nagy halak mint Roman Abramovics és Aliser Uszmanov már korábban fülest kaphattak, és nem tartottak túlságosan sok pénzt Cipruson. A szigetország mostani intézkedései szigorúbbak mint a legtöbb uniós tagállamban, ahol általában csak 100 ezer euró fölött vált tilossá a pénz kivétele illetve átutalása. Teljesen nem zárolták a számlákat mint most Cipruson.

Nem véletlen a ciprusi hatóságok ügybuzgalma az orosz bankszámlákat illetően: attól tarthatnak, hogy a szankciókat kijátszó bank feketelistára kerül  Washingtonban.

“Ha az amerikaiak lehetetlenné teszik, hogy egy bank dollárban kereskedjen, akkor annak a banknak vége van. Már régóta mondogattam a kormánynak, hogy Ciprus külföldi megítélése forog kockán, most végre ők is rájöttek erre”

– nyilatkozta a Guardian tudósítójának Fiona Mullen, a Sapienta Economics tanácsadó cég igazgatónője.

Ciprus évtizedek óta menedékhelye külföldi pénzembereknek

A libanoni válságok idején rendszeresen érkeztek Bejrútból családok és pénzek Ciprusra. Ugyanez történt a jugoszláviai polgárháború idején. Milosevics uralma alatt ideális pénzmosó hely volt Ciprus az egymással harcoló elitek számára. Még magának a háborús bűnökkel vádolt Milosevics elnöknek is volt bankszámlája Cipruson. 1991-ben a Szovjetunió bukása után érkeztek az első kivándorló csoportok: oroszok, ukránok, örmények stb. Roman Abramovics, aki állítólag egy ideig Vlagyimir Putyin pénztárosa volt, dollár és euró milliárdokat mosott tisztára a szigeten, ahol az ellenőrzés meglehetősen laza.

“Ciprus szabályosan függővé vált az orosz pénztől. Most az amerikai hozzákezdtek méghozzá nagyon hatékonyan ahhoz, hogy ezt megszüntessék.

Évtizedekig ment ez a játék, de most vége, ez az utolsó felvonás”

– mondja a Nicosia Egyetem professzora Hubert Fausmann.

A Nemzeti Bank irányítja az akciót az orosz pénz ellen Cipruson. A válságstáb ülésén a Nemzeti Bank elnöke elmondta, hogy összesen 123 ezer gyanús bankszámlát fagyasztottak be, és ezenkívül megszüntettek 43 ezer stróman céget, melyek elsősorban orosz ügyfeleknek dolgoztak Cipruson.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .