Kezdőlap Címkék Propaganda

Címke: propaganda

Hol húzódnak Oroszország stratégiai határai?

Kiselőadást tartott Szocsiban Dmitrij Medvegyev, akire Putyin a rossz rendőr szerepet osztotta az ukrajnai háború propagandájában. Medvegyev most a Nemzetvédelmi Tanács alelnöke, aki nem szilovik vagyis nem fegyveres testület tagja mint az orosz politikai elit nagy része.

Medvegyev ököllel fenyegeti a NATO-t és az Európai Uniót addig az orosz hadsereg és titkosszolgálat sokkal óvatosabb, mert jobban ismeri a realitásokat. Amikor Putyin meghozta döntését az Ukrajna elleni agresszióról, akkor állítólag azt mind Viktor Geraszimov vezérkari főnök mind pedig Szergej Nariskin hírszerző főnök ellenezte. Emiatt Putyin meg is alázta a nyilvánosság előtt Szergej Nariskint, de mind ő mind pedig Geraszimov vezérkari főnök megőrizte tisztségét. Az ukrajnai háború ugyanis egyáltalán nem úgy alakult ahogy Putyin szerette volna pedig a titkosszolgálat figyelmeztette, hogy Ukrajna elfoglalása nem sétagalopp.

Miért döntött mégiscsak Putyin Ukrajna megtámadása mellett?

Ezt próbálta megindokolni Medvegyev amikor Oroszország stratégiai határairól beszélt Szocsiban. Ezek a stratégiai határok nem azonosak a földrajziakkal. Nemes Gábor Klubrádiós összeállításából az derül ki, hogy Medvegyev főként a múltra hivatkozott éppúgy mint Putyin amikor halálra untatta Tucker Carlsont véget nem érő orosz történelem leckéjével, amelyből kilógott a lóláb: Putyin indokolni próbálta Ukrajna elleni agresszióját.

Ezt magyarázta állítólag William Burnsnek is 2021 őszén amikor a CIA igazgatója, aki korábban az USA moszkvai nagykövete volt, az orosz fővárosban járt, hogy megtudakolja: mire készül valójában Oroszország? Putyin állítólag Kennedy elnök kubai ügyét hozta fel példaként mondván: Oroszország nem tűrheti el, hogy a NATO illetve az USA olyan rakétákat állítson fel Ukrajnában, melyek pillanatok alatt elérhetik Moszkvát illetve a stratégiai célpontokat Oroszországban. Mire azt a választ kapta, hogy az orosz tengeralattjárókról kilőhető nukleáris töltettel rendelkező rakéták ugyanilyen fenyegetést jelentenek az Egyesült Államok számára.

“A stratégiai határok az érdekszférákat érintik”

Ezt hangsúlyozta Medvegyev, aki nem hagyott kétséget afelől, hogy Ukrajnát az orosz érdekszférába tartozó államnak tekintik Moszkvában. Pontosabban:

”semmiképp sem hagyhatjuk, hogy ezekben a stratégiai határokon belül fekvő országokban velünk ellenséges erők berendezkedjenek.”

Hol húzódnak ezek a stratégiai határok? Medvegyev szándékosan homályosan fogalmazott nyilvánvalóan abból kiindulva, hogy ezt az erőviszonyok döntik el. Csakhogy ezek nem Oroszországnak kedveznek. Moszkvának fel kellett adnia kelet-európai birodalmát 1989-90-ben, a Szovjetunió felbomlott 1991-ben. Ukrajna népe a függetlenségre szavazott, és ezt Moszkva elismerte. Abba is beletörődtek Moszkvába, hogy az egykori balti tagállamok immár nemcsak, hogy függetlenek, de a NATO és az Európai Unió tagjai. Ebbe az irányba tájékozódik Moldova és Georgia is. Sőt újabban Örményország is, amelyet Oroszország nem tudott vagy nem akart megvédeni Azerbajdzsánnal szemben. Pasinjan örmény államfő ezért a Nyugathoz forduit.

Putyin Ukrajna elleni agressziója dermesztő hatással van szomszédaira: a kaukázusi és közép-ázsiai egykori szovjet tagköztársaságok nyugati vagy kínai irányban tájékozódnak, és mindinkább távolodnak Moszkvától. Ahol az orosz elit képtelen versenyképes gazdasági rendszert teremteni, amely vonzóvá tehetné Oroszországot mint Kínát. Ráadásul az is kiderült: a király meztelen! A rettegett orosz hadsereg és titkosszolgálat csúfosan megbukott Ukrajnában. Háromnapos villámháborúra készültek, és két év után sem jutottak sokra.

Trumpra várva

Putyin éppúgy mint Orbán Viktor, Trump választási győzelmében bizakodik. Azt gondolják, hogy Donald Trump az ukránok feje fölött megegyezne Putyinnal, és létrejönne valamiféle kompromisszum és fegyverszünet. Az USA tulajdonképp már elérte stratégiai célját: a margóra szorította Oroszországot, hosszú időre lehetetlenné tette az együttműködést Moszkva és Brüsszel között, megerősítette vezető szerepét a nyugati világban. A NATO két új taggal bővült: Finnország és Svédország már részt is vesz azon a nagy hadgyakorlaton, melyet az észak-atlanti szervezet az orosz határok közelében rendez.

Oroszország egyre inkább Kína függvényévé válik miközben Pekingből éreztetik Moszkvával: nekik sokkal fontosabb az Egyesült Államok mint az orosz szövetséges.

Így Medvegyev egyre inkább az az ordas farkas, aki nem ijeszt meg senkit sem. Oroszország nem képes a NATO fenyegetésére hiszen Ukrajnát sem tudja elfoglalni.

Putyin egy fegyverszünettel talán megmentheti az arcát, és győzelemként tüntetheti fel, hogy a Krímen kívül is megszerzett pár ukrán tartományt. A megnyerhetlen háború mindenkinek árt keleten és nyugaton egyaránt, de mivel mindenki győzni akar és senki sem hajlandó beletörődni a szánalmas realitásokba, ezért tovább folyik az öldöklés Ukrajnában, ahol a megnyerhetetlen háborúhoz nemcsak a pénz fogyott el, de a katonák is.

Hogy pénzeli propaganda gépezetét Putyin elnök?

Az Ukrajna elleni orosz agresszió – 2022 február 24 óta árad a pénz a propaganda gépezetbe, amely most turbó fokozatba kapcsolt hiszen Putyin márciusban újraválasztás elé néz két évvel egy olyan háború után, melynek az ára magas, az eredménye viszont csekély. Egy Észtországban működő portál megszerezte a Kreml propaganda gépezetének pénzügyi hátteréről szóló dokumentumokat.

1,1 milliárd euró értékű rubelt fordít Putyin propagandára, hogy megőrizze népszerűségét Oroszországban, ahonnan a háború ellenzői tömegesen menekülnek külföldre. Az Észtországban működő Delfi portál szerint Putyin valóságos propaganda háborút vív külföldön és belföldön egyaránt. A Vsquare szerint a Kreml közvetlenül 631 millió euró értékű fordít Putyin újraválasztásának propagandájára, melyben a médián kívül benne vannak a filmek és a könyvek is. A Vsquare kiemeli, hogy Moszkva különösen nagy figyelmet szentel “az új területeknek” vagyis a megszállt ukrajnai tartományoknak. Ezen a területen többszáz millió eurót költenek arra, hogy a lakosságot megnyerjék Oroszország ügyének.

A kampány sémája nagyon is ismerős:

”a filmstúdiók ugyanolyan ukázokat kapnak mint a harmincas években”

– nyilatkozta a London School of Economics Oroszország szakértője. Jeff Hawn a Hays kódra utal, amely évtizedekre meghatározta a hollywoodi filmstúdiók munkáját, és Sztálin idejében hasonló módszert követtek a Szovjetunióban is, ezt újítja most fel Putyin. Lenin még azt írta, hogy minden művészet közül számunkra a legfontosabb a film, de Putyin már rájött arra, hogy korunkban ez az internet. Épp ezért a legnagyobb pénzt az Internet fejlesztési intézet kapja, amely meghatározó szerepet játszik a mai orosz propagandában. 2023 január elseje óta ez az intézet több mint 400 millió eurót kapott.

2015-ben jött létre ez az intézet, hogy “összehangolja az internetes cégek és a kormányzat munkáját.”

A Medúza portál ezzel kapcsolatban azt írta, hogy új ukázt kapott az intézet 2017-ben amikor Putyin kiadta a jelszót: meg kell nyernünk a fiatalokat! Aztán az Ukrajna elleni agresszió után a fő feladat “a különleges hadművelet “ népszerűsítése lett. Hogy akarják ezt megoldani? Úgy ahogy azt Putyin a Tucker Carlson interjúban megmutatta: orosz nacionalista történelemszemléletet sugallnak éppúgy mint a cárok idejében. Sztálin is felértékelődött hiszen soha akkora nem volt Moszkva birodalma mint az ő idejében.

“Putyin rendszere minden erővel ezt az orosz nacionalista narratívát nyomja” – nyilatkozta a France 24 hír portálnak Vlad Sztrukov, aki jelenleg a Leedsi Egyetemen tanítja az orosz film történetét.

Az Internet Fejlesztési Intézet elsősorban internetes tartalmakat gyárt nacionalista szellemben, de finanszíroz filmeket és zenei fesztiválokat is.

Putyin azért költ ennyit a propagandára az elnökválasztás előtt, mert rájött, hogy enélkül aligha tud megfelelő eredményt produkálni. Már az utóbbi időszak választásait is csak csalással sikerült megnyernie, és akkor még nem volt háború, amelynek egyre több az áldozata miközben a sikere nem szembeötlő.

Az Oroszország szakértők úgy vélik, hogy a nagy propaganda kampánnyal Putyin mérsékelni szeretné a választási csalás mértékét.

Putyin távolról sem oly magabiztos mint ahogy mutatja

A Prigozsin lázadás megmutatta, hogy az orosz elnök pozíciója egyáltalán nem olyan sziklaszilárd mint ahogy azt Oroszország mutatni akarja.

Putyin elég hosszú időre eltűnt, és senki sem sietett kiállni mellette. A titkosszolgálat azután eltette láb alól Prigozsint, aki megszervezte Putyin magán hadseregét, amely azután fellázadt az elnök ellen.

A választási hatóságok megakadályozták annak a jelöltnek az indulását, aki kiállt a béke mellett Ukrajnában. A börtönben meggyilkolták Navalnijt, akinek szervezete egykor leleplezte Putyin palota komplexumát, melyet több mint százmillió néző láthatott világszerte.

“Putyin a propaganda kampánnyal azt szeretné elérni, hogy olyan sokan szavazzanak rá, ami elég ahhoz, hogy meggyőzze az orosz elitet: ő pótolhatatlan” – hangsúlyozza Jeff Hawn, a London School of Economics Oroszország szakértője. Arra is rámutatott, hogy eddig

“olyan Putyint akartak eladni az orosz népnek, aki nem követ ideológiát hanem pragmatikus. Ez az ukrajnai háborúval megváltozott, most már Putyin a “dekadens Nyugat” életerős alternatívája lett. Mára már Putyin “az orosz értékeket” védelmező bajnokká vált.”

Putyin problémája az, hogy nem ellenőrzi a nyilvánosságot annyira mint Hszi Csin-ping Kínában, ahol a nagy tűzfal az internetet is kontrollálni próbálja. Arra is rá kellett jönnie Putyinnak, hogy az állami propaganda az interneten nem nagyon jön át, ezért finanszíroz az orosz állam olyan intézményeket, melyek magánvállalkozásnak tűnhetnek. Ez a hibrid rendszer az, melyet Putyin üzemeltet, de a hatalmas összeg, melyet a propagandára költ, jól mutatja: az orosz elnök fél nem is annyira a Nyugattól hanem saját népétől és saját elitjétől, mely őt teszi felelőssé a megnyerhetetlen háborúért Ukrajnában.

“Orbán asztalánál olykor többezer milliárd forint üldögél”

Erről beszélt Magyar Péter, Varga Judit ex igazságügyi miniszter egykori férje a Telexnek, ahol elmondta, hogy néha ő is részt vett ilyen összejöveteleken.

“Ott ült az asztalnál többezer milliárd forint. Néha ott ült a miniszterelnök, sokszor ott volt a veje, Tiborcz István. Ilyenkor nyilván nem az ország megmentéséről, az egészségügy rendbetételéről vagy az oktatás megreformálásáról van szó hanem arról, hogy kinek mit kell átvennie, milyen foci csapatot kellene támogatni, milyen beruházásba lehetne beszállni, milyen konstrukcióban és ki vásárolja meg a repülőteret.”

Kik vesznek részt ezeken az ebédek én és vacsorákon?

“ezek baráti összejövetelek, gyakran olyan résztvevőkkel, akiket sokan az ellenzéki oldalhoz sorolnak.”

Mit csinál Orbán ezeken az összejöveteleken? Csak beszélget és meghallgat, de nem dönt. Főként az Európai Unió és a magyar kormány viszonyáról tájékoztatja a társaságot:

“Ha én lennék Brüsszel, akkor egy fillért sem adnék, kérdés az, hogy ők lesznek-e elég bátrak, hogy ezt megtegyék?”

Money makes the world go round – az egész világ a pénz körül forog- ezt a régi igazságot Orbán Viktor már réges-régen felfedezte, és erre építette fel a nemzeti együttműködés rendszerét, amely azért lehetett eredményes az elmúlt 14 évben, mert a hatalom mindenkinek adott valamit: a rokonoknak, barátoknak és üzletfeleknek milliárdokat, a nyugdíjasoknak tizenharmadik havi nyugdíjat és infláció követést. A szegényeknek közmunkát és rezsi csökkentést. Csakhogy ennek most vége szakadt, hét szűk esztendő jön – jósolta maga Orbán Viktor a megnyert választások után 2022-ben.

Ha nincs pénz, akkor felértékelődik a titkosszolgálat és a propaganda

Jól megfigyelhető volt ez Nicolae Ceausescu nemzeti együttműködési rendszerének utolsó évtizedében amikor a diktátor lenyomta a lakosság életszínvonalát, hogy eltüntesse az államadósságot, és ily módon megerősítse “szuverenitását”.

Ezért növekszik Rogán Antal szerepe a nemzeti együttműködés rendszerében. Ő felügyeli mind a titkosszolgálatokat mind pedig a propagandát.

Mit mondott most róla Magyar Péter a Telexnek?

“Rogán Antalnak mindenkiről van különleges tudása.”

Rogán nem véletlenül húzódik a háttérbe, mert amit ő csinál, az nem kívánkozik a nyilvánosság elé. Megbízik benne Orbán Viktor? Magyar Péter egy érdekes megjegyzést tett a miniszterelnök fiatalabb vejével kapcsolatban, aki éppúgy mint Rogán Antal nemigen szerepel a nyilvánosság előtt.

“Szokira Tamásnak is van szerepe a családi részvénytársaság működtetésében például a baráti sajtó igazgatásában: kit nevezzenek ki a zászlóshajókon és hogy milyen irányba menjenek a dolgok. Ő kapcsolattartó, láttunk már ilyeneket a maffia filmekben” – mondta az igazságügyi miniszter ex férje. Persze az is lehet, hogy Szokira Tamás nemcsak kapcsolattartó, de ő figyeli Rogán Antalt. Sztálin élete végén meg akarta buktatni Beriját, az állambiztonság fejét, mert már ő is tartott tőle.

Annak a különleges törvényszéknek, mely villámgyorsan halálra ítélte Nicolae Ceausescut és nejét nem más volt az elnöke mint Stanculescu tábornok, a katonai hírszerzés parancsnoka, akit maga Ceausescu nevezett ki erre a fontos tisztségre.

Magyar Péter egyébként Lévai Anikóról is elejtett egy-két megjegyzést mondván:

“a miniszterelnök neje politikailag kívülről alulértékelt figurának látszik, de nagy szerep jut neki a párton belüli személyi döntésekben. Láttam, hogy minisztereket számonkért, képviselőket beszámoltatott.”

Ha jó az időjárás, pénzbőség van, akkor a nemzeti együttműködés rendszere hatékonyan működik: biztosítja a politikai hatalmat a szegény többség megvásárlásával, de mi van a hét szűk esztendőben? Rogán Antal propagandája és titkosszolgálata éppúgy tehetetlen ezzel szemben mint Nicolae Ceausescu Securitateja. Orbánnak pénzt kell szereznie, mert ingyen az ő hatalmát sem védik meg.

Propaganda, avagy érdekes egy Pártunk és Kormányunk van ám nekünk!

Azt, hogy miért ezt a megnevezést használom az uralkodó osztályt illetően, mindenki találja ki maga, aztán vagy egyetért vele, vagy nem, mert az is az ő dolga. Az persze, hogy a Párt és a Kormány száz százalékban azonos, nem vitatható (egy régebbi mintát követnek), az pedig, hogy nem a nép szolgáiként (minister), hanem uraiként (dictator) viselkednek, és ezt mi megengedjük, sőt tapsolunk nekik, mintha kódolva lenne a magyar népbe, pedig nem is Stockholm a fővárosunk.

A nem fideszhívő, a napi életben sok bajjal-gonddal viaskodó állampolgár az érdekes helyett sokkal jobban szeretne egy unalmas, praktikus, „eseményektől” mentes kormányzást, amely az emberek problémáit egyszerű, érthető, sőt igazságos(!) jogszabályokba és rendeletekbe foglalva teszi megoldhatóvá, valamint ellenőrzi a járható utakra terelt ügyintézést, hogy még véletlenül se legyen gikszer, ami megzavarná a normál üzletmenetet. De nincsen szerencséje.

A mi Pártunk és Kormányunk ugyanis nem ilyen. A magyar PÉK állandóan küzd, harcol, üstökön ragad, fejszével csépel. tombolva rombol, bármi áron megszerez, és tűzön-vízen át képvisel, mégpedig mindent és mindennel, ami csak a keze ügyébe kerül, legyen az COVID vírus, lélegeztető gép, Soros, EU, migráns, infláció, magyarérdek, vagy akár az ördög öreganyja is. Közben félelmet nem ismer, mert ez nála a minimum. Tevékenysége nagyban hasonlít a Gyalog galopp Lancelotjának küzdelmére, és a végeredmény is kb. azonos.

Nem jó helyen végeztünk a COVID halottak számában, nem volt valami nagy üzlet a lélegeztető gépek beszerzése (mármint, hogy az országnak nem volt az), Soroséknak meg sem kottyan a magyar handabanda, az EU meghunyászkodás helyett letiltotta a nekünk megítélt pénzeket (szemetek!), Szlovákia a tőlünk(!) érkező migránsoktól védi belső(!), EU-s határát, az osztrákok állandóan panaszkodnak, hogy innen érkezik oda a legtöbb illegális bevándorló, és hogy inflációban magasan vertünk, sőt még ma is verünk mindenkit a 10 százalék alattinkkal, az csak természetes. A nyugdíjasokról, a reálbérekről, az orosz gáznak való kitettségről meg az urizálásról most ne is beszéljünk, mindegyik téma túl uncsi már.

Ilyen PÉK-kel persze mindez nem csoda. Kész katasztrófa a működése. Nyilván ezért szavazzuk meg állandóan kétharmaddal, ugyanis a magyarok szeretik a katasztrófaturizmust, még ha nem is kell elutazni érte sehová, mert mi ezt (ah, szerencsés nép) itthon élvezhetjük. Nagy öröm ám az ilyesmi, úgysincs pénzünk az utazgatásra.

A külső küzdelem az ellenséggel a magyarok érdekeiért folyik. Meglepő módon a belső küzdelem is. Az ember azt hinné, hogy ha a többség szavazza is meg a kormányt, azért ő az összes magyart képviseli. Hát nem. Korántsem. A PÉK csak egy magyart képvisel, és ha az ő érdeke akár az ország érdekeivel ellentétes, akkor ott egye meg a fene az országot is. Tisztára olyan, mint Donáth Anna. Neki sem fontos az ország. Csak a Párt.

Nálunk egy darab magyar kapja meg a teljes országos GDP-t szabad rendelkezésre, hogy vegyen le magának, amennyi kell, ami meg marad, abból fizesse a propagandistáit. Más nagyon nincs is, a főnöké az ideológia meg a pénz, a propagandán kívül meg az összes többi a belügyé. Tanárok, orvosok, tudósok, művészek, egyéb lótifutik esetében egy válasz lehetséges: Igenis, értettem! Szabványos tisztelgéssel! Vili?

Az ember úgy gondolná, ez azért mégse, hát ott van például Gulyás, Varga meg a többiek! Az csak nem lehet, hogy ők is propagandisták! A téma közelebbi megismerése érdekében nézzünk két példát.

Azt előre kell bocsátani, hogy a FIDESZ vezére egyrészt nagy, másrészt kicsinyes bosszúálló, ezért az ő egységesre beállított narancssárga sorait megbontó Karácsonyt különösképpen utálja. Mindent megtesz hát, hogy ellehetetlenítse. Ebben partnere a toppantgató Tarlós, neki különös pechje azonban, hogy csak egyetlen aduja van, az állandóan emlegetett, általa a budapesti kasszában hagyott 200  milliárd (ami tulajdonképpen 214 milliárd), viszont Karácsony szerint a plusz állami elvonások összesen 227 milliárdot tesznek ki, azaz Orbánék jogtalanul kiabálják, hogy a fővárosnak van pénze, fizessen a főváros!

Jogtalanul kiabálják? Na és? Ugyan mikor érdekelte a PÉK-et bármely morális megfontolás?

A PÉK (mert rendes fickó ám az, kérem) úgy próbálta 2018-ban segíteni a Fővárost, illetve hát Tarlóst, aki teljesen véletlenül a saját embere, hogy beígért neki a Lánchíd fölújításra támogatásként hatmilliárdot.

Az 1447/2018. (IX. 18.) Korm. határozat szerint:

1.) A kormány… támogatja, hogy Budapest Főváros Önkormányzata a Széchenyi lánchíd és a budai Váralagút teljes körű rekonstrukcióját egy időben, a fővárosi közlekedés lehető legkisebb korlátozásával és a műszakilag lehetséges leggyorsabb ütemezéssel valósítsa meg, azzal, hogy a gépjárműforgalom ezen közúti szakaszon való teljes vagy részleges korlátozása ne haladja meg a 18 hónap időtartamot;

2.1) egyetért a Beruházás megvalósítása érdekében összesen legfeljebb 6 000 000 000 forint központi költségvetési támogatás biztosításával;

3.b) a 2. pont szerinti támogatás biztosításának feltételeként rögzíteni kell, hogy az 1. ponttal összhangban a gépjárműforgalom teljes vagy részleges korlátozása nem haladhatja meg a 18 hónap időtartamot.

A 2019-ben megválasztott Karácsony úgy gondolta, hogy a kb. az ÁFÁ-t fedező összeget (amit így a PÉK úgyis visszakap, azaz plusz pénz nem kell hozzá egy vas sem) ő is megkapja majd, mivel az nem Tarlósnak, hanem a Fővárosnak lett beígérve. De Orbán nem úgy gondolta. Hja, kérem, a bosszú az bosszú. Ha piti, ha nem.

Gulyás szócső úr ezért kifejtette, hogy mivel a személyautókat Karácsonyék kitiltották a hídról, a részleges korlátozás továbbra is fennáll, ezért a hatmilliárdot (amit a PÉK ÁFA-ként a fölújítás során már besöpört) szívük szerint azonnal utalnák, viszont a határozatot nem lehet áthágni (ők maguk hozták!), így végtelen szomorúsággal bár, de sajnos nem adhatják oda.

Ha valaki a határozat szövegét elolvassa, és legalább IQ 95-ös értékkel bír, annak azonnal egyértelmű lesz, a 3.b. feltételt a PÉK azért szabta Tarlósnak, hogy a felújítás ne húzódjon el, azaz „korlátozás”-ként A FELÚJÍTÁS IDEJE ALATT bevezetett, A FELÚJÍTÁS MIATTI korlátozás értendő, vagyis a kormány azt mondta, ha gyorsan befejezitek a munkát, akkor adok pénzt, egyébként nem. Ebből következően, mivel a felújítás már befejeződött, tehát a korlátozás nem a felújítás miatt van, a pénz Karácsonyéknak, illetve a fővárosnak, egyértelműen jár, azaz aki a feltételre hivatkozik, mint például Gulyás, az vagy át akarja verni az imformációhiányos néptömeget, vagy maga is ostoba. Az ilyen átverést minősíthetjük fideszes propagandának is (náluk ez szokásos technika), azaz Gulyás, ha nem hülye, végső soron Orbán propagandistája.

Én persze felújítás után ravaszul helyreállítottam volna a teljes forgalmat, besöpörtem volna a hatmilliárdot, és csak aztán tiltottam volna meg a teher- és személyautók forgalmát, na de én nem is hiszem, hogy a PÉK ugyanúgy becsületes, mint én!

Ezt a PÉK trükköt hívhatjuk figyelmeztetésnek is a Főváros lakói részére: jobb lesz, ha legközelebb fideszest választotok, bolondok!

Ritka szemét dolog? Hát persze. Na és? Hiszen, győzködjük magunkat.

A másik sem lenne jobb?

A PÉK Budapest szolidaritási hozzájárulását a tizenkétszeresére emelte. Ezért a Főváros pert indított. A Fővárosi Törvényszék a keresetet elsőfokon vizsgálat nélkül arra való hivatkozással utasította vissza, hogy nincs hatásköre vizsgálni a PÉK tevékenységét. A Főváros fellebbezett. A másodfokú ítélet szerint bizony, hogy van hatáskör (a PÉK mégse áll a törvény felett!), ezért a másodfokon eljáró bíróság visszautalta az ügyet elsőfokra, és az eljárás végéig a Főváros számlájáról való állami pénzleemelést megtiltotta. A fenti határozatáról értesítette a peres feleket. Ekkor jött a meglepetés, a MÁK (Magyar Államkincstár) úgy lehívott Budapest számlájáról 5,6 milliárdot, mint a sicc, mondván, hogy másodfokon az eljárás véget ért, tehát az inkasszó letiltás már nem hatályos, a bíróság meg a megismételt elsőfokon azt dönt amit akar, a pénzt a PÉK, illetve a MÁK már úgyis besöpörte.

A fenti történet alapján erősen közepes képességgel is látható, hogy a másodfokon eljáró bíróság az inkasszó letiltását természetesen nem a másodfokú eljárás végéig tiltotta meg, hanem az ügy végéig, azaz addig, amíg ítélet nem születik. Miután ő maga nem hozott ítéletet, hanem az ügyet visszautalta elsőfokra, azaz ítélet még nincsen, a Budapest számlájáról történő pénzlehívás továbbra is tilos, tehát a MÁK a pénz leemelésével vagy óriási hülyeséget követett el (ostobák gyülekezete), vagy a PÉK parancsára Budapest tönkretételén dolgozik. Mindenáron. Nem számít neki, hogy néhány ember agyalágyultnak nézi, úgysem az a néhány ember érdekes, hanem a suska. Az meg jön nekik, ha jól viselkednek.

Hogy melyik a valószínűbb, az ostobaság vagy a tönkretétel, mindenki döntse el maga.

Itt van aztán még Varga (= pénzügyminiszter – nem nevet!), aki Kiss Ambrus főpolgármester-helyettes kijelentésére reagált, melyben Kiss a váratlan MÁK lenyúlást nehezményezte:

„Olvasom, hogy a főpolgármester-helyettes állítása szerint ma reggelre már csak 4 milliárd forint maradt a Főváros számláján. Ehhez képest a Főváros saját beszámolója szerint szeptember 30-án még 113 milliárd forint volt a számláján. Mindez azután, hogy idén rekordösszegű, 250 milliárd forint iparűzési adót szedett be a Főváros. Hová lett a pénz?”

Mi hablatyol a pénzügyminiszter? Egyrészt ez teljesen független az ügytől, másrészt ha nem lenne az, akkor sincs hozzá semmi köze. Foglalkozna inkább az államháztartás éves hiányával, az lenne a dolga („Az első 10 hónap után tehát így 3487,6 milliárd forintnál jár a kumulált hiány. Ez a valaha volt legrosszabb tízhavi adat”), de látjuk, ahhoz sem ért.

Egyébként eláruljuk, a beszedett pénz nagy részét a Főváros a kerületeknek utalta tovább, ha már annyira kíváncsiak fideszék.

Mivel Varga a felügyelete alá tartozó MÁK eljárásának helytelenítése és azonnali visszavonása helyett arról értekezett, hogy „Budapest rosszul kezeli a pénzét”, látható, hogy neki is csak egyetlen feladata van: mégpedig a FIDESZ propaganda (Karácsonyék lejáratása). A pénzt úgyis Orbán szedi be, és ő is költi el, Vargának abban nincs szava. Max. a siralmas eredményt közli a főnökkel néhanap.

A fenti történeteket ismeretében azt, hogy a nép csöndben van, megértem (nincs róla fogalma mi történt, és nem is lesz. ahogy ez látható), de hogy a magyar „nemfideszes” értelmiség, pláne a médiafelülettel bíró értelmiség nem kapta fel, és nem verte bele legalább 40 – 50 dühös cikkben az illetékesek orrát ezekbe a méretes és erősen párolgó exkrementumokba, az szerintem elképesztő. Nem fogom megszokni soha. Hogy csak leközlik Karácsonyt, Vargát meg Gulyást, de nem értékelik a történteket, és nem tálalják a köz elé.

Semmi felelősség az ország iránt? Kényelmesebb a zsűripáholy, ahonnan jól meg lehet mondani a tutit, miszerint magukon kívül mindenki hülye? Van ugyan ebben valami, de a PÉK kártékony rombolását immár 13 keserves év után meg kéne akadályozni végre, és ha valaki ezt egyedül az ellenzéki pártoktól várja, és nem a teljes „nemfideszes” választópolgár tömegtől, melyben mindenkinek ezen kell dolgoznia, az nemhogy nem értelmiségi, de észbelileg maga is pont abba a csoportba tartozik, amelyikről „megvan a véleménye”.

Nemzeti konzultáció V.

Folytassuk tovább kérem, bölcs vezérünk mélyenszántó gondolatainak megismerését! A vezér ki egyben vátesz és street fighter mások számára követhetetlen észjárással navigálja szép hazánkat az európai hullámverésben. Azért emlékezzenek gondolatai fundamentumára: zátonyra futás esetében a zátony a hibás!

Brüsszel el akarja törölni a gyermekvédelmi törvényt

Brüsszelből folyamatosan támadják a magyar gyermekvédelmi törvényt. Az Európai Bizottság bíróságon is megtámadta a jogszabályt. Eközben egyre több hír lát napvilágot a gyermekeket célzó agresszív LMBTQ-propagandáról.

Mint az ismert, a rendkívül gyermekszerető Magyarország kétfajta támadás ellen védi gyermekeit. Az egyik az erőszak, a másik az LMBTQ. Ezért regnálóék az utóbbiról szóló paragrafust a pedofil bűnelkövetőkkel szembeni szigorúbb fellépésről, valamint a gyermekek védelme érdekében egyes törvények módosításáról szóló törvénybe tették. Az EU szerint viszont utóbbinak semmi köze az előbbihez, szerinte annak a (pláne törvény általi) sugalmazása, hogy az LMBTQ csoportba tartozó egyének szintén pedofil bűnözők, sértés, ledegradálás, és a többiek felszólítása arra, hogy utálják őket, mert a bűnözőkkel azonos módon ők is megrontói, kihasználói, és erőszaktevői gyermekeinknek. Ezt pedig sugalmazni, pláne törvény által az EU szerint tilos. Ezért támadták meg a paragrafust. A mi bajunk, illetve hát Orbánék baja az, hogy az EU-nak igaza van, ők viszont ahelyett, hogy egyszerűen áttették volna az ominózus rendelkezést máshová, tiltakoznak, hepciáskodnak, sikoltoznak meg nemzeti konzultálnak. Több eszük sajnos nincsen. Ezért vagyunk ott, ahol.

Maga a paragrafus törvényileg teszi kötelezővé (és megszegés esetén büntethetővé) a gyermek tudatlanságban tartását 18 éves koráig, azt sugallva, hogy amiről nem tud, az nincs, pont úgy mintha minden hajléktalant befóliáznánk, nehogy már kedvet kapjon az a gyerek a hómleszséghez a család nagy szégyenére és még nagyobb bánatára! Azt, hogy az Akadémia nem szólalt meg még az ügyben, a magyar értelmiség árulásának felfogható, mert így minden dilettáns, például Dúró Dóra is azt handabandázik, amit csak akar.

A paragrafus ráadásul még azt a célt sem képes megvalósítani, amire állítólag kitalálták, miszerint a felvilágosítás a szülő joga, mert a szülő nincs benne nevesítve, azaz amit a szülőnek tilos, az pont ugyanúgy másnak is tilos, és ami a szülőnek szabad, az pont ugyanúgy másnak is szabad. Egyébként maga a cél értelmetlen, mert például a Püthagorász tétel megismertetése a gyermekkel nem a szülőre, hanem a tudomány által kiképzett szakemberekre van bízva, mégpedig törvényileg, ami nagyon helyes, mivel a gyerek csak a Biblia szerint a szülő tulajdona, a szekularizált társadalomban nem az. Ráadásként megállapítható, hogy az átlagszülő sokkal több mindenhez nem ért, mint amihez ért. (A paragrafusról bővebb információ még itt található.)

Annak, hogy a konzultációs szöveg szerint „egyre több hír lát napvilágot a gyermekeket célzó agresszív LMBTQ-propagandáról”, se értelme (mihez képest több hír?), se jelentősége.

 a felvilágosítás nem propaganda.

Az pedig, hogy az LMBTQ „propaganda” (ami tulajdonképpen ismertetés) agresszív lenne, végképp hülyeség. Vagy hazugság? Azt is lehet mondani.

Sajnos azt a szomorú tényt, hogy ez a paragrafusnak kinevezett akármi egy szekérderéknyi diplomás, sőt (horribile dictu!) jogászdoktor elmeszüleménye, inkább ne ragozzuk, mert túl csúnya képet kapnánk azokról, akiket immár 13 éve ültetünk kétharmaddal a saját nyakunkba.

Magyar értelmiség! Mivel foglalkozol?

Brüsszelből és a tengerentúlról küldött pénzekkel akarják befolyásolni a magyar politikát

Az elmúlt időszakban különböző külföldi szervezetek milliárdos összegekkel támogattak magyar politikai szereplőket és hozzájuk kapcsolódó aktivistacsoportokat. Így akarják kikényszeríteni, hogy Magyarország változtassa meg álláspontját a meghatározó kérdésekben. Sokak szerint ez nem más, mint politikai korrupció.

Így igaz. Pont ugyanúgy, mint mikor a FIDESZ belföldről lopott közpénzekből akarja befolyásolni a magyar politikát, azaz hogy ne a Gyurcsányt válasszák meg, hanem az Orbánt. A FIDESZ által erre fordított közpénzek: MTVA 130 milliárd/év, Rogán miniszterelnöki kabinet (plakátok, konzultációk, satöbbi) 50 milliárd/év, állami cégek hirdetései „baráti” médiumokban 5 milliárd/év, összesen 185 milliárd/év. Ehhez képest a (baloldali) politikai szereplők és aktivistacsoportok 4,5 milliárdja (MZP: 4 milliárd, Karácsony 0,5 milliárd) smafu. Nem csoda, hogy mindig Orbán nyer kétharmaddal.

A kérdés tehát: 4,5 milliárd kapott külföldi magánpénz vagy 190 milliárd lopott hazai közpénz? Ennek tudatában tessék választani!

Az „Így akarják kikényszeríteni, hogy Magyarország változtassa meg álláspontját a meghatározó kérdésekben.” mondatnál kövérebb blődséget rég olvastam. Főleg a kikényszerítés tetszett, ami mindig zsarolást jelent, viszont a „neki adok pénzt, mert vele értek egyet” mintha nem egészen lenne az. Az álláspontot illetően Magyarországnak 8 millió választópolgára és ennek megfelelően sokfajta álláspontja van, ráadásul az összes egy időben, így aztán nem tud álláspontot változtatni. Annak sincs értelme, hogy Orbán szerint ő Magyarország egy személyben, mert ő ugyan tud álláspontot változtatni (hajjaj), de nem ő kapta a pénzt.

A konzultációt tekintve: ez a zagyva kijelentés helyettesítené a „Néhány külföldi pénzt ad ellenzéki propagandára, hogy a magyar szavazók váltsanak kormányt” mondatot? Hát mit mondjon az ember…

Némi ellensúlyként megemlíthető, hogy a fogalmazás ugyan ostoba, de azért ravasz is. A pénz forrásául a „tengerentúl”–t és a „Brüsszel”-t megadni arra való egyértelmű utalás, hogy az ellenzék támogatói, azaz a magyar politikába beavatkozók az Európai Bizottság meg az Egyesült Államok kormánya. Mégpedig név szerint. Sajnos ismerve az MZP és Karácsony által kapott pénzmennyiséget azonnal látható, hogy ez csak a szokott fideszes hablaty, mert ilyen pimf összegekkel egyik sem foglalkozik. A százszorosa az persze más, ott már felmerülhet például a CIA részvétel, ugyanis ők biztosra mennek, és nem úgy dolgoznak, hogy na, kapjanak ellenzékék valamit, aztán vagy nyernek, vagy nem, de ennél a pénz jóval kevesebb.

Annak oka, hogy az adományt miért próbálják Orbánék a ”sokak szerint” kitétellel korrupcióvá átminősíteni, egyértelmű: így nemcsak a gonosz adományozó követ el bűncselekményt, hanem a pénz elfogadója is, ami nagyon fontos nekik. Ebből következően ugyanis egyedül a FIDESZ marad jóként a placcon, úgy kormányoz, mint az álom, építi a stadionokat, és ha fociban már eljutottunk egy döntetlenig Bulgáriával, akkor gazdaságilag is sikerülhet, igaz, emberek? Románia sajnos már előttünk jár gazdaságilag, de az EB-n összefuthatunk vele, akkor majd megmutatjuk nekik, mi a magyar virtus! De meg ám!

Ezzel tudnánk javítani. Érzelmileg. Valamit. Másunk sajnos nincsen.

Összefoglalás

Mint az a kérdőív ötrészes elemzéséből látható, az úgynevezett konzultáció (ahogy a többi szintén) összes pontjával, kérdésével és válaszával együtt a nép mellébeszéléses átverésének tipikus esete, amelyben még hibák plusz ostobaságok is találhatók. Meglepő eredmény ez a Finkelsteinen nevelkedett Kubatov csapattól. Többet várt volna az ember, nem igaz?

A nagy hercehurca célja egyértelmű: stabil hivatkozási alap legyártása, ugyanis Orbán a „magyar érdek”-nek álcázott eszetlen húzásait racionális érvekkel nem tudja indokolni, csak úgy, ha az eredményt lobogtatva kiabál mindenfelé, íme, a magyar nép is ezt kívánja! Magyarország mögöttem áll!

A FIDESZ propagandára önmaguk által önmaguknak adományozott sokmilliárdnyi közpénznek persze lenne jobb helye. Nem is kevés.  Annyi a betömendő lyuk, hogy nem tudja senki, először melyikhez kéne kapjunk. Jelenleg úgy tűnik, Orbánék sem tudják, kétségbeesett tűzoltás folyik országszerte, már a kínai Akkugyár is jó, csak jöjjenek! Nagy kérdés, hogy az az elképesztő propaganda túlerő – amelyen kívül másuk régen nincsen – meddig tudja őket a felszínen tartani.

Ami kétségbeejtő: a magyar értelmiség nem fideszes része immár 13 éve képtelen elintézni a leváltásukat. Tehetetlenség? Vagy tehetségtelenség?

Netán a magyar értelmiség, amely 2010-ben Orbán kétharmadát dicsérte, nem is akarja leváltani?

Az előző részek itt és itt és itt és itt olvashatók.

ELHIBÁZOTT

A költségvetési vita ezúttal megmutatta, hogy hogyan működik a Fidesz propagandagépezete.

Tudtuk eddig is – Kuncze Gábor ezt jellemezte sok-sok évvel ezelőtt a papagájkommandó kifejezéssel – hogy minden fideszes megszólaló elismétli ugyanazokat a kifejezéseket, mondatokat, fordulatokat. Kitalálja a központi kampánystáb, és odateszi a sajtótájékoztatót tartó, a parlamenteben felszólaló politikusok elé, akik minden alkalommal elismétlik. Ilyen szavak a „magyar emberek”, „családok”, „adócsökkentés”, „brüsszeli bürokraták” „illegális bevándorlók” „megvédjük” stb. stb. Ebben a mostani költségvetési vitában a fideszes felszólalók a „szomszédunkban dúló háború” kifejezéshez mindig hozzáteszik: „elhibázott brüsszeli szankciók”. Hogy az Európai Unió szankciókat vezetett be az Ukrajnát már 2014-ben megtámadó, majd idén februárban átfogó háborút indító Oroszországi Föderáció (ez magyarul az orosz állam pontos megnevezése) ellen, az vitathatatlan.

De miért elhibázottak ezek a szankciók?

A szankcióknak alapjában véve két iránya van. Az egyik: személyi szankciók az oroszországi gazdasági és politikai vezető réteg kiválasztott, kulcspozíciókat betöltő személyei ellen: utazási lehetőségük korlátozása az Európai Unió országaiba, illetve az EU-országokban levő vagyontárgyaik (ingatlanok, yachtok, bankbetétek) lefoglalása. A másik: Oroszország gazdasági: kereskedelmi és pénzügyi kapcsolatainak korlátozása azzal a céllal, hogy akadályozza az ország gazdaságának működését és ezzel gyengítse az orosz állam hadviselő képességét.

Mi ebben az elhibázott?

Azt szokták mondani, hogy a szankciók nagyobb kárt okoznak az EU tagországainak, mint az orosz államnak. Kétségtelen, hogy miután az Oroszország és az uniós tagországok gazdasági kapcsolatai az elmúlt évtizedekben mindkét fél számára előnyösek voltak. (Ugyanúgy, mint egykor a Szovjetunió kereskedelmi kapcsolatai a kis KGST-országokkal, köztük Magyarországgal: a szovjet nyersanyagok és energiahordozók szállítása stabil beszerzési forrást jelentett Magyarország és a többi kis KGST-ország számára, ugyanakkor a Szovjetunió biztos piaca volt a magyar ipar és mezőgazdaság alacsony és közepes minőségű tömegtermékeinek, ők viszont olcsón, rubelért jutottak hozzá a sokszor számukra kifejlesztett ipari termékekhez és élelmiszerekhez.) Nem vitás, hogy az orosz energiahordozók importja előnyös a közép-és dél-európai gazdaságok (Németország, Ausztria, Olaszország, Görögország) számára ugyanúgy, mint a továbbra is orosz energiahordozókat importáló egykori szocialista országok számára, és előnyös számukra az Oroszországba irányuló ipari export is. A kereskedelmi kapcsolatok megszakítása illetve korlátozása számukra is hátrányos, nemcsak az orosz gazdaságnak okoz károkat. Drágább lesz az energiahordozók beszerzése, elvesznek az ipari piacok. Még sincs más mód az orosz hadviselés gazdasági hátterének gyengítésére. Ezért vállalja ezt az áldozatot tudatosan a többi európai demokrácia. Az Orbán-kormány ezt nem helyesli. Az első öt szankciós csomagot ugyan vita nélkül tudomásul vette, a hatodikat már nem, csak úgy hagyta jóvá, hogy az olajembargó Magyarország kőolajimportját nem érinti. De a korábban elfogadott szankciókat is helyteleníti.

Mi az, ami a szankciókban elhibázott?

Az, hogy vannak. Az, hogy a kereskedelmi és pénzügyi kapcsolatok szűkítésével gyengítik az orosz hadviselés gazdasági hátterét. Ezt Orbán nem tartja kívánatosnak. Ugyanúgy nem, ahogy az Ukrajna honvédő háborúját segítő fegyverszállításokat sem.

Míg az Európai Unió többi országa Ukrajna oldalán áll a putyini Oroszország agressziójával szemben, az orbáni magyar állam nem.

Orbán és Szijjártó továbbra is az Orosz Föderáció szövetségese. Ezért nevezi elhibázottnak a szankciókat a fideszes papagájkommandó.

Andy Landy mosolyalbuma – Szijjártóval kampányolnak Oroszországban!

Propagandafotónak használja az orosz külügyminisztérium a fotót, amelyet Szijjártó Péter tett közzé pénteken arról, ahogy épp beadják neki az orosz koronavírus elleni vakcinát a Szputnyik V-t.

AL

Napilapok végveszélyben – Déli kávé Szele Tamással

Kisasszony, ma mindegy mit hoz, csak kávé legyen és keserű, nincs jó kedvem. Holnap jönnek az uniós választások, ma már nincs értelme győzködni az embereket, aki akar valamire-valakire szavazni, már eldöntötte, aki nem, az is – kampányolni sem akarok senkinek, szóval most inkább olyasmiről lesz szó, ami csak őszre várható, de akkor nagy baj lesz belőle.

Konkrétan arról van szó, hogy megszűnhet a teljes vidéki sajtó, mindenestől. Az a vidéki sajtó, amit nagy munkával és nem kevés ráfordítással szerzett meg a kormánypárt, terelt különféle társulásokba, majd azokat a társulásokat rakta egy zsákba decemberben a KESMA létrehozásával, hogy kevés kivétellel az egész magyar sajtó az övék legyen.

Magamban már akkor mondtam, hogy nem lehet ennek nagyon jó vége, ugyanis minél messzebb van egy lap munkatársaitól és olvasóitól a tulajdonos és a vezetés, annál nehezebb azt megírni is, de olvasni is. Van már némi tapasztalatom a vidéki napilapoknál is – a rendszerváltás korai éveiben édesanyám belső munkatárs volt a Tolnai Népújságnál, én magam külsősként erősítettem a lapot. De nem kicsit: gyakorlatilag minden nap átmentem a saját munkám után a szerkesztőségbe, és írtam egy jegyzetet vagy a saját nevemen, vagy a kollegináén, aki volt annyira szőke, hogy dolgozzak helyette, bár annyira nem, hogy a hálájának komolyabb jelét is adja. Aztán, amit a saját nevemen írtam, ki-kifizetgették, amit másén, azt nem, de a sörpénz megvolt belőle így is. Külsőztem én még a Dunántúli Naplónak is onnan.

No, de hagyjuk az én saját személyes nosztalgiámat, mert helyzet van.

Persze, hogy a vidéki napilapok nem nyereségesek, nem is lehetnek azok, ugyanis a vidéki napilapnak a helyi hírekről kell szólnia, aki az országosakat akarja olvasni, az vesz országos sajtóterméket. (Szekszárdon is olyan dolgokat kellett figyelni, hogy látjuk-e a tűzoltóautót, és ha látjuk, szirénázik-e vagy csendben megy? Ha nem szirénázott, akkor tudtuk, hogy csak sörért mennek a srácok, ha szirénázott, rohantunk utána.) És jogos is ez az igény: lehet, hogy Pestről nem tűnik eseménynek mondjuk egy borfesztivál, vagy épp csak fél kolumnát érdemel, jó esetben – de ott, helyben egy csomó ember fél éveket készül rá.

Szóval, ne tessék lenézni a vidéki napisajtót. Igény volna rá, csak épp most nem elégítik ki. Ezeket a lapokat ugyanis már most is főleg Pestről írják.

A Népszava szerint:

„Az újságoknál már csak a helyi híreket dolgozzák fel önállóan (természetesen ezt is alapvetően a kormánypártra hangolva, az ellenzéki megszólalásoknak minimális teret adva), de a politikai és sport oldalakat már egy központi szerkesztőség látja el anyagokkal. Igaz, egyelőre elég nagy a szórás: a Komárom-Esztergom Megyei 24 ÓRÁ-ban általában hat oldalt (plusz a címlap felét), a szomszédos Fejér Megyei Hírlap munkatársai tizenkettőt készíthetnek maguk, a Somogyi Hírlapnál viszont tíz oldalt írnak helyben.”

Bizony, bizony, a minap emlegettem a pár éve meghackelt Orbán-interjút, az is ilyen központi, Budapestről küldött írás volt már akkoriban is: épp azért lehetett akkoriban nagyobb baj belőle a várhatónál, mert nem elég, hogy Orbánból csináltak bohócot, de az interjút is az akkor Magyar Időknél, most Magyar Nemzetnél dolgozó Szakács Árpád írta és ő nem hagyhatta kihűlni sem a nyomot, sem a bosszút. Pedig az olyan étel, amit hidegen fogyasztunk, amint az olasz közmondás tartja.

No, de most még csak Szakácsról sincs szó, hanem arról,

mi lesz ezeknek a Pestről félreszerkesztett, kézzel vezérelt szerencsétlen lapoknak a sorsa?

Mert tény, ami tény: csökken a példányszámuk, olvasottságuk. Hogyne csökkenne: az, ami érdekelné az olvasóikat, nincs bennük, nem fér beléjük, az meg, amiből már nagyon elegük van, csak úgy dől a hasábokról. A Tolnai Népújság 10598-as példányszámról 8263-ra, a Somogyi Hírlap 15034-ről 11529-re, az Új Dunántúli Napló 20618-ról 15852-re, a Fejér Megyei Hírlap 25812-ről 20741-re, a Kisalföld 52503-ról 48797-re csökkent.

Hát, tévével már láttunk olyant, nem is rég, és a KESMA-n belül, miszerint úgy szüntették meg, hogy a megszűnt cég megmaradt, csak a konkurense nevén, a konkurens pedig megszűnt helyette. De annak idején a Magyar Nemzet stábját is lecserélte ugyanez a sajtóirtó felszámolóbanda a Napi Magyarország korábbi csapatára. Szóval, mit terveznek a sok vidéki napilappal, ha már nem rentábilisak?

Teljesen meg nem szüntetnék őket, mert propganadaértékük mégiscsak van.

De egy olyan megoldás szivárgott ki, ami szerint:

„Az önkormányzati választások után, de legkésőbb 2020 elején teljesen megszűnnének a jelenleg működő megyei napilapok, és a helyüket egy központilag szerkesztett újság venné át.

Ezek minden megyében ugyanazon a néven és arculattal jelennének meg, minimális helyi tartalommal, amit megyénként néhány újságíró állítana elő. Helyben nem lennének vezetők, főszerkesztők sem. Egy ilyen rendszer természetesen jóval olcsóbbá tenné a működést, márpedig a KESMA létrehozásának ez az egyik bevallott célja.” (Népszava)

Akkor, kérem, nagy a baj. Ha ez egy önálló médiavállalkozás volna, és nem tudnánk, hogy a kormány hatalmas kísérlete, szerintük a magyar sajtó átalakítására, szerintem meg a megsemmisítésére, azt mondanám: meg ne próbálják. Ugyanis ez maga a gazdasági csőd.

Igen, a rendszerváltás óta csökken a vidéki, megyei napilapok példányszáma, és ez nem véletlen: a korábban pártsajtóként fungáló lapokat annak idején nagy részben német cégek vették meg, a legtöbbet az Axel Springer. Annak még szemtanúja voltam, mikor a Tolnai Népújságot átvették, ígértek sok mindent, szépet, jót, amiből nagyjából csak két dolog lett: leharcolt, használt nyugati géppark és némi központosítás. Távolról sem ekkora, de már az is ártott az olvasottságnak: hát hogyne, Tolna az ország legkisebb megyéje, Szekszárd a legkisebb megyeszékhelye, harminckétezer lakossal, az ottani sajtónak – emlékszem, volt idő, hogy két napilapot és egy hetilapot is eltartott a közönség – nagyon helyinek kell lennie, és nagyon közérdekűnek, hogy el lehessen adni. Ami most nyolcezer példány, az 1998-ban még huszonnégyezer volt, korábban meg ennél sokkal, sőt, sokszor több.

És most jönnek csak a nehéz idők.

Ez az ötlet – a pár tagú vidéki leányvállalat-szerkesztőségek a Nagy Pesti Központ körül – nem tudom, miféle ember agyából pattant ki, de hogy inkább lehetett építőipari vagy másféle vállalkozó, mint újságíró, az is biztos. Nem lehet így dolgozni, mert a sajtó minden egyéb szakmánál rugalmasabb: nem lehet tervezni.

Hihetetlenül sok munka vész kárba, de sem nem lehet, sem nem szabad megtervezni mondjuk reggel a déli lapot vagy délben a másnap reggelit, és aztán ragaszkodni a tervhez, ugyanis alapvetően mégis az események kell bekerüljenek a lapba, és azok rendületlenül zajlanak, akármi is dőlt el az értekezleten, akármit is terveztek a címlapra. Egy tömegbaleset minden politikus-interjút felülír, jó újságírónak, szerkesztőnek munkakezdéskor maximum elképzelése van arról, mit is tervez, mert pontosan tudja, hogy hiába minden igyekezet, hiába a legszebben (előre) megírt riport és jegyzet, ha a részeges Pistike kiesik a negyedikről a főtéren és eltöri a lábát, az a címlap. Vagy ha valaki sampont, habfürdőt önt a szökőkútba, akkor az.

És nagyobb méretekben is így kell dolgoznunk:

én például este még úgy terveztem, ma Theresa May lemondásáról írok ide, csak közben érkezett a hír a vidéki napilapokkal tervezett őrültségről. Ilyenkor az ember mérlegel, és arra jut, hogy mivel ez magyar olvasókat érint (különben May lemondása is, csak az kevesebbeket érdekel), helyi, magyar szempontból fontosabb, nagyobb érdeklődésre tart számot. May asszony és a hozzá írt jegyzetek, három óra tegnapi előmunkával együtt mentek a levesbe, már ma délután sem érdemes megírni, holnap pláne nem – de mit csináljunk, a sajtó így működik. Ez most a fontosabb nekünk, nálunk.

Ezért nem lehet Pestről szerkeszteni a vidéki napilapot. Ott, ahol a vásárlói, olvasói élnek, tényleg nagyobb hír a Pistike lábtörése – egy Orbán-interjúnál mindenképpen nagyobb. Sajtót távirányítani nem lehet. Illetve lehet, csak senki sem fogja venni, olvasni. Az sem érv, hogy „ott a török kiverése óta nem történt semmi”. Az a semmi, ami nem történik ott nap, mint nap, na, az érdekli a helyi olvasókat. Egészen pontosan az.

Helyi sajtóhoz helyi, döntőképes, hatáskörrel felruházott vezetés és helyi munkatársak kellenek.

Az uniformizált vidéki napisajtó meg maga a lázálom: én ugyanis láttam ilyent élőben. Ceausescu Romániájában, ott ugyanis a megyei napilap négy oldalas volt, ebből az elsőt elvitte a Bukarestből, központilag kötelezően küldött vezéranyag és a fotó, amin kivétel nélkül minden esetben ugyanaz a személy szerepelt, legfeljebb más és más élethelyzetben, a másodikat a pár soros helyi hírek és a kötelező termelési riportok, a harmadikat a rovatok – kultúra, főzés, horgászat, kézimunka, bármi, csak politika nem, és akkortájt minden politikának számított – az utolsót pedig a sporthírek meg a temetkezési- és apróhirdetések. Művészet volt abba bármi sajtószerűt belecsempészni, de néha még így is sikerült, ha a szerkesztő félrenézett a szerző meg nagyon ügyes volt.

Bár még ez is inkább a mostani magyar vidéki állapotokat tükrözi, mert még volt helyi vezetés. Még voltak helyi hírek, csak az egyes oldal jött Bukarestből.

Orbán Viktor tervezett vidéki napisajtója rosszabb lesz Ceausescuénál.

És miért pont az önkormányzati választások utánra tervezik a Nagy Átalakítást? Persze azért, mert addig is, a kampányban szükség lesz azokra a napilapokra, működő formában. Aztán, ha már megtették a kötelességüket, mehetnek, jó mórokként.

Nem tehetek róla, egy közkeletű vicc jut az eszembe a helyzetről, pedig nem vagyok túl vidám.

Orbán Viktor horgászik, Áder messziről látja, hogy kifog egy aranyhalat. Odarohan árkon-bokron át, de mire odaér, Orbán már süti is egy serpenyőben a halat.

– De Viktor, a három kívánság!
– Nyugi. Már megvolt.

Szóval, körülbelül így járhat a vidéki napisajtó is: attól, hogy teljesíti Orbán kívánságát még megsütik, ha nem vigyáz.

Lendvai Ildikó: Arról jutott eszembe… – 8.

Arról jutott eszembe, hogy válogattam az üzletben a húsvéti sonkák között. Jó, jó, majd csak kiválasztok egy pofás, egészségesen rózsaszín, nem túl zsíros darabot, de utána ott állok vezetői iránymutatás nélkül. Tavaly bezzeg a miniszterelnök látható volt a Facebookon, ahogy személyesen főzi a sonkát, és kiokosítja nemzetét a művelet összes fortélyáról, a fokhagyma, a bors és a babérlevél helyes arányban történő alkalmazásáról.

Tanúsíthatom: jó recept volt. Idén viszont gyötör a hiányérzet, a kormányfő most nem osztotta meg velünk tudományát. Pedig még emlékszem, milyen jól állt neki az a sikkes kék konyhakötényke. Hiányérzetemet csak elenyésző mértékben csökkentette, hogy a kormány másik nagy szakácsa: Németh Szilárd éppen a böjt idején avatta be a nagyközönséget a jó pacal titkába. (Lásd még József Attilánál: „Én egész népemet fogom,/ nem középiskolás fokon/ taní-/ tani.”) Pacalt általában szívesen fogyasztok, de valahogy idegenkedem attól, hogy húsvét vasárnap ezt reggelizzem a kalács és a piros tojás mellé. Különben is, nekem a miniszterelnök kell!

Valószínűleg ő is érezte, hogy valamilyen családias jelenet azért kellene így húsvét táján. Megértem, hogy nincs kedve mindig egy teljes tévéstábot és a fél testőrséget bebocsátani az otthonába, a hozzátartozóknak sincs permanens késztetésük belemosolyogni a kamerába. Ám a PR-osok úgy számoltak, ideje megint a kormányfő emberi arcát mutogatni. Mikor, ha nem húsvétkor, pláne a családpolitikai célok évadján, amikor a legaktuálisabb az „Isten, haza, család” jelszó!

Így aztán lett emberi arc, lett videó a neten, lett család, ha nem is Orbán Viktoré. A miniszterelnök Szabadkán járva a kampánygyűlés előtt vagy után ellátogatott az egymilliomodik határon túli magyar állampolgár otthonába. Ott van a fb-oldalán, a gyengébbek kedvéért angolul is: „family visit”. A vizitált család egyébként valóban rokonszenves: lányos alkatú feleség, derék, gazdálkodó férj, megilletődött nagymama, két helyes kisfiú. Némely újságíróval ellentétben nem szörnyülködöm azon sem, hogy Orbán a falon is ott lóg, bekeretezve. A honosítási szertartáson csoportkép készült, a családtagok között középen a kormányfő, egyik szélen Kövér, a másikon Áder. (Épp, ahogy a „Két szélin fakanál,/ Közepibe aranytál” népi gyerekjátékban.) Hát persze, hogy fontos, szép emlék nekik, hát persze, hogy kirakták.

Forrás: Facebook

A miniszterelnök, ahogy kell, nyájas és joviális, még a gyereknek is bemutatkozik („Tiszteletem, Orbán Viktor vagyok” – naná, ki lenne, mintha napok óta nem az ő fogadására készülnének itt!). Mindenki igyekszik természetesen viselkedni, de ilyen helyzetben ez szinte lehetetlen. Ezért néha mintha egy abszurd dráma jeleneteit látnánk, a magas vendég egy másik darabból jött elő. Nagy csokorral érkezik: „Kinek adjam a virágot?” – kérdi. „Hát akinek hozta” – adja az egyetlen lehetséges értelmes választ a házigazda, hiszen van nagymama és van feleség is, csokor meg csak egy, a PR-os gépezetben a fogaskerekek közé kerülhetett valami homokszem. Persze a fiatalasszony kapja, végül is a CSOK is csak 40 alatt jár.

A miniszterelnök nem téveszti szem elől az akció célját (a kamerák nem is engedik, hogy elfelejtse): érzékelteti, ő is az egyszerű magyar emberek világából jött. A nagyobb sráccal közli, maga is falusi gyerek volt, a házigazdának hosszú monológba bocsátkozik arról, annak idején a falujában hogy eresztették ki a csordát a legelőre. „Hát itt nincs legelő” – maradna a realitások talaján a családfő, de vendége meg se hallja, nem hagyja elrontani a kompozíciót. Akár az ünnepi beszédek közben: jól néznénk ki, ha minden beszólásra felelne.

Ahogy már a választás előtt Bözsi néninél bevált, megnézik az állatokat is. De itt súlyos hiányosságról kell beszámolnom: semmi „Helló, Röfi!” nem hangzik el. Igaz, koca nincs, de itt vannak a tehenek, és sehol egy „Helló, Riska!”. Pedig a házigazda bemutatja őket: „Négy fejős, három hasas”. Mármint a tehenek között.

Mindegy, kisebb zavaroktól eltekintve a „family visit” gördülékenyen lezajlott. TEK-esek és tévések elhagyják az udvart, (a kamera előtt eddig se nagyon volt szabad mutatkozniuk). Az „emberarcú miniszterelnök” fedőnevű akció sikeresen zárul, húsvétra felkerül a Facebookra, a YouTube-ra. Jönnek a különböző előjelű kommentek: „Magyarország szerencsés, hogy ilyen szép szál legény igazgassa. Amíg Orbán Viktor a miniszterelnök, addig baj senkit sem érhet.”

Vagy talán mégis. Mert van ilyen hozzászólás is: „Látogassa meg itthon a bedőlt devizahitelű kilencgyerekes családot is!”

Hálátlan ország…

A fideszesek nem láttak még bankkártyát?

Elképesztően primitívnek tartom a papagájkommandó által naponta mantrázott hazugságot a menekülteknek adott veszélyes, név nélküli bankkártyákról. A Görögországba érkező menekültek egyebek között éppen a biztonság növelése érdekében kapnak kártyát, amit természetesen azonosítani lehet.

Szóval tisztázzuk, aki látott már bankkártyát, az pontosan tudja, hogy van benne egy chip meg ráírtak egy jó hosszú számot. A rendszer ezek alapján azonosítja és követi nyomon a használatát, akár rányomtatták a felhasználó nevét, akár nem. Miért nincs akkor név a „migránskártyán”? Nos, ha én kérek egy bankban egy bankkártyát, várni kell míg elkészítik és kipostázzák nekem. A „migránskártyákat” előre el lehet (és kell) készíteni, hogy a beeső menekült azonnal megkaphassa, persze, azt hogy ki kapta, hozzárendelik a rendszerben a kártyát azonosító számhoz.

Miért biztonságos ez?

Azért mert csak az erre feljogosított üzletekben lehet használni, csak meghatározott árukra és pontosan nyomon lehet követni, hogy ki mit vett, mikor és hol. És persze csak Görögországban használható. Ha helyette készpénzt adnának, azt nyom nélkül bármire, akár kábítószerre és fegyverre is el lehetne költeni. A fideszes által most ajánlott élelmiszerjegy is kevésbé biztonságos, hiszen nem lehet nyomon követni és (engedménnyel) akár készpénzre is cserélhető. A kártyák használatát viszont rendszeresen ellenőrzik, ha bármi gond van, egyszerűen letiltják.

A „migránskártyának” vannak más előnyei is. Például sokkal olcsóbb ezt osztogatni, mint kamionokkal élelmiszert szállítani a menekülttáborokba, és ott egy fizetett személyzet segítségével azt osztogatni. Azzal sem kell bajlódni, hogy a menekült mit ehet és mit nem, nem kell ahhoz igazítani az adminisztrációt és a beszerzéseket. Mert a menekült is lehet például cukorbeteg és a vallása is befolyásolja, mit ehet.

Persze az is hazugság, hogy a Soros által megvett Brüsszel osztogatja a kártyákat – ezeket az ENSZ menekültügyi szervezete (UNHCR) két másik nemzetközi humanitárius szervezettel (a katolikus segélyszolgálattal és a Vöröskereszttel) együttműködve adja a menekülteknek.

A „migránskártyás” kampány tökéletesen demonstrálja, hogy az állampárt propagandistái gátlástalanul hazudnak és az sem zavarja őket, ha a hazugságot könnyű leleplezni – magukénak vallják Joseph Goebbelsnek, Hitler propagandaminiszterének (sajnos sikeres) alapelvét, miszerint ha egy hazugságot eleget ismételnek, az emberek többsége elhiszi.

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!