Vegyünk egy mély levegőt, és fussunk neki még egyszer.
Nem jó dolog, hogy idejönnek Európába a menekültek. Nem tetszett az sem, ahogy két évvel ezelőtt áthaladtak Magyarországon, az ígéret földjére, Németországba tartva.
Az lenne normális, ha mindenkinek a szülőföldjén lehetne az otthona. Más országokba csak turistaként, üzleti ügyekben, esetleg önszántából, például a szerelme után utazna. Egyébként pedig örülne annak, hogy békés, nyugalmas lakóhelye van.
Olyan hely, ahol ismeri a nyelvet, a környező utcákat, tereket. Van kedvenc vendéglője, ahol hétvégén a családjával ebédel, és van pénze, hogy ezt a vendéglőt meg is tudja fizetni.
Az lenne a jó, ha senki sem menekülne. Nem gyalogolna száz kilométereket, esőben, fagyban, hőségben, nem várakozna reménytelenül idegen pályaudvarokon, asszonyával, gyerekeivel a földön ülve. Nem vágyna mindennél jobban egy palack vízre, ételre, takaróra, zuhanyozási lehetőségre.
Nem a menekülés mellett vagyok, hanem azokkal, akik nem hagyják sorsukra az elesetteket. Takarót, ruhát, sátrat, élelmet visznek nekik.
Ha már az állam nem.
Ha már az egyházak nem. (Tisztelet a kivételnek. Tuggyukki.)
Normális emberek nem rúgnak bele az elesettbe, hanem ételt, vizet, ha kell, orvosságot adnak neki. Ha valaki éhes és beteg, akkor mindegy, hogy miért lett ilyen. Nem azokat kell okolni a sorsukért, akik nálunk is szegényebbek és szerencsétlenebbek.
