Címke: összefogás
Mai kérdés – Ön szerint jó úton halad az ellenzéki Összefogás a parlamenti választások megnyerése felé?
“Az ellenzék csapatai valóban harcban állnak, ám momentán nem a legyőzendő ellenséggel, hanem többnyire egymással csatáznak.”
NYÍLT LEVÉL MÁRKI-ZAY PÉTERNEK
Kedves Péter!
Összeszorított szájjal hallgattam az elmúlt napokban azt a sok mindent, amit nyilatkoztál sokszor és sok helyen. Fegyelmezett vagyok, ezt talán te is elismered. Baloldali vagyok, ezt tudod. Azt pedig magad is megtapasztalhattad, hogy milyen sokat jelent nekem az összefogás. 2018 decembere óta kitartó munkával, sokan dolgoztunk azon, hogy a hat ellenzéki párt és a civilek idáig eljussanak. Eddig csöndben voltam, mert azt hittem, hogy csak egy rossz 24 órád volt. Most azonban világos, hogy nem ez a helyzet.
Péter!
– Ma Dunakeszin azzal szólított meg egy házaspár, hogy jöttünk mi, hazaárulók szavazni. Érted? A mi szavazóink, az ellenzék, és az általad is támogatott jelöltek szavazói.
– Arról nyilatkozol, hogy Dobrev Klára gyűlöletkampányt folytat ellened. Mit, Péter? Gyűlöletkampányt? Átgondolod te egyáltalán, amit mondasz?
– Azt állítja egyik társad, persze nagy nyilvánosság előtt, hogy van DK-s alapszervezet, amelyik melletted áll. Péter! Nincs ilyen szervezet!
– Az állítod, hogy a családod támadja a DK. Ki Péter? Megmondom én: közülünk senki!
– Azt állítod, hogy a Fidesz Klára mellett mozgósít. Péter! Klára mellett? A lelked mélyén te is tudod, hogy egészen más a helyzet.
– Azt állítod, hogy csak te jelented a reményt. Nem Péter! A reményt az ellenzéki összefogásra szavazó sok magyar jelenti.
– Feszül szét az együttműködés a szavaid miatt. És nem az eltérő programok miatt, hanem mert ütsz-vágsz mindenkit, aki nem téged támogat ebben az amúgy nagyon szépnek és nemesnek indult előválasztási versenyben.
Kedves Péter!
Te folyton azt mondod, hogy a riválisaink számára Dobrev Klára a főnyeremény. Elnézve azt, amit az elmúlt napokban tettél, láthatóan te vagy nekik a főnyeremény. Bántasz ellenzéki szavazót, azt mondod, hogy árulják a hazát, közben rombolod a szövetséget. Olyanokat állítasz, ami nincs vagy nem igaz. Kifordultál magadból. És nem tudom, hogy miért.
Egy politikus sorsa sem lehet fontosabb a haza sorsánál. 12 év után először van remény, hogy közösen új hazát építsünk. Kérlek, hogy ne vedd el ezt a reményt a változást akaró magyaroktól.
Még nincs késő, hogy visszatérj arra az útra, amely elvezet közös sikerünkhöz. Ha folytatod, lehet, hogy nyersz egy pillanatot, de elveszíted közös győzelmünk lehetőségét. És lehet, hogy a sors ezt megbocsátja neked, de mi, ellenzéki szavazók nem fogjuk.
Remélve, hogy megértesz:
Vadai Ágnes
Miféle előválasztás
Sosem értettem egyet az előválasztás ötletével. Amikor még volt Népszabadság, ezt meg is írtam benne. Azért nem tetszett, mert az előválasztást egy párt politikusai közötti belső versengésre találták ki, és ami nálunk folyik, az nem ez. Ebből mindenféle zavar következhet.
Kétségtelen, hogy ettől még lehet előnye is a dolognak, és szemlátomást van is. Már a 2019-es önkormányzati választáson is egyfajta lendületet adott az ellenzéki kampánynak az előválasztás, és ez bizonyára hozzájárult mind Karácsony Gergely, mint Baranyi Krisztina győzelméhez, és az ellenzéki szövetség összeszokásához.
Pár napja érdekes vitát láttam az ATV A nap híre címűműsorában. (Hol másutt?) A miniszterelnök-jelöltekről volt szó, és az egyik meghívott, Kerpel Fronius Gábor momentumos főpolgármester-helyettes szóvá tette: „… amit én hiányolok Jakab Péternek a mondataiból azok mellett a valóban karcos állásfoglalások mellett, amiket tesz, az pontosan az, amit a Momentum miniszterelnök-jelöltje ennek az előválasztási kampánynak a lényegeként fogalmazott meg, hogy beszéljünk arról, hogy mi történik itt majd ebben az országban 2022-ben. És Jakab Péter erről nem beszél. Soha, egyetlen kijelentést nem tesz arról, hogy mit is tenne a Jobbik ezzel az országgal 2022 után. ”Teljesen igaza van.
A Jobbik részéről jelen levő Brenner Koloman azzal válaszolt erre, hogy közös lesz a program, és ők nem állnak elő külön programmal.
Bizony, a Momentum és személy szerint Fekete-Győr András az előválasztást kezdettől fogva nem személyek, hanem politikák közötti választásként kezeli. Aki valaha is figyelemmel kísérte a klasszikus példát, az amerikai elnökválasztást megelőző előválasztást, az tudja, hogy
az amerikai előválasztás teljesen a politikák közötti választásról szól. Így van ez másutt is, mint Franciaországban vagy Olaszországban, amikor néha valamelyik párt vagy pártszövetség előválasztást tart. Ahány induló, annyiféle politikai álláspont.
Nálunk viszont a legtöbbször úgy fogalmazzák meg az előválasztás célját, hogy azt a jelöltet keresik, akinek a legnagyobb esélye van a Fidesszel szemben, és kerülik azt, hogy a jelöltek közötti politikai különbségekről, politikai irányokról beszéljenek.
Maguk a jelöltek többnyire kifejezetten kerülik saját pártjuk politikájának azokat az elemeit, amelyekkel más pártok szavazói nem értenek egyet. Kivételnek számít, hogy Fekete-Győr felveti az eurót, a különféle családmodellek egyenjogúságát – amibe Jakab Péter rögtön bele is kötött –, és más olyan politikai gondolatokat, amelyeket más pártok nem osztanak. Ő azért indult el miniszterelnök-jelölt-jelöltként, hogy a Momentumnak ezeket a politika törekvéseit az ellenzéki szavazótábor egészével elfogadtassa. Szerintem neki van igaza: ez az előválasztás politikai funkciója, ha kicsit is komolyan vesszük. Elvégre nem szépségversenyről, hanem politikai versenyről volna szó.
Az elmúlt hetek, napok sokunk számára váratlan fejleménye, hogy számos jelölt, akit a pártok már nyilvánosan bejelentettek, visszalépést jelent be, mégpedig nemcsak úgy általában, hanem egy másik párt jelöltjének javára.
Fura dolog ez. Korábban azzal érveltek az előválasztás ötlete mellett, hogy így majd a választók döntik el, hogy ki legyen a közös jelölt, és nem „füstös szobákban” a pártvezetők. Amikor én kezdettől fogva idegenkedtem az előválasztás ötletétől, az egyik aggályom éppen az volt, hogy ez nem fog menni,
a pártok nem engedhetik meg maguknak, hogy a választókra bízzák az egyes pártok jelöltjei közötti arányokat. Azért nem, mert a majdani parlamentben érvényesíteni akarják a köztük levő támogatottsági arányokat, ami nem kifogásolható.
Úgy tűnik most, hogy valóban nem engedik meg, és ezekkel a kölcsönös visszaléptetésekkel igyekeznek megszabni azokat. Persze a legtöbb választókerületben így is marad még választási lehetőség, és bizonyosan végig megmarad a miniszterelnök-jelöltek szintjén.
Egy dolog azonban sehogy sem fér a fejembe. A visszalépések valaki más javára történnek, többnyire valaki harmadikkal szemben, és végül is kölcsönösek lesznek két-két párt között.
Azt gondolná az ember, hogy a politikailag egymáshoz közelebb álló pártok léptetnek vissza jelölteket egymás javára, a tőlük távolabb álló jelöltekkel szemben. Kétfordulós választási rendszerekben, amilyen a francia vagy amilyen 2010 előtt a magyar rendszer volt, így szokott ez történni.
Franciaországban egykor a baloldalon belül voltak kölcsönös visszalépések a szocialisták és kommunisták között, nálunk az MSZP és az SZDSZ illetve a Fidesz és a Kisgazdapárt jelöltjei léptek vissza egymás javára a második forduló előtt. Az MSZP és az SZDSZ jelöltjei a Fidesszel szemben léptek vissza egymás javára, a Fidesz és a Kisgazdapárt jelöltjei az MSZP–SZDSZ-szel szemben. Ha ez így szokás, és így logikus, akkor magyarázza meg nekem valaki, hogy miért egymás javára lépnek vissza sokfelé
a DK és a Jobbik jelöltjei? A DK most már a Jobbikot érzi magához legközelebb a pártszövetség pártjai közül? A Jobbik pedig a DK-t?
Kivel szemben? A Momentummal, a Párbeszéddel szemben? Erre az nem válasz, hogy mások javára is előfordul visszalépés. A kérdés az, hogy egyáltalán hogyan fordulhat elő ilyen visszalépés.
Korábban még arról volt szó, hogy a Fidesszel szemben a Jobbikkal is össze kell fogni. Engem ugyan nem sikerült erről meggyőzni, de az Orbán-rendszerrel szemben állók nagy többsége elfogadja ezt. De hogy
a Momentummal vagy a Párbeszéddel szemben is a Jobbikkal kell összefogni, ez nekem nem fér a fejembe.
Megszületett a teljes ellenzéki összefogás
Az ellenzéki pártelnökök idei utolsó ülésén megszületett a döntés: az ellenzék közös listán indul a 2022-es országgyűlési választáson, ezzel is kifejezve a nemzet egységét, amely egység egyszerre fogja elhozni a kormány- és a korszakváltást Magyarország számára.
Az ellenzéki pártelnökök mai döntésükkel kijelölték az összefogás kereteit: mind a 106 körzetben közös jelöltekkel, közös miniszterelnök-jelölttel, közös programmal és immár közös listával fogják lebontani az Orbán-rendszert, megadva a nemzetnek mindazt, amit a rendszerváltáskor megígértek neki: szabadságot és jólétet.
Az ellenzéki pártelnökök egyben elfogadták a közös listaállítás feltételeit tartalmazó Korszakváltás Garanciái című dokumentumot is, amelyben kinyilvánítják: szövetségük célja megteremteni a független, élhető és büszke Magyarországot.
Ennek érdekében a közös listát állító pártok vállalják, hogy csak olyan személyeket indítanak képviselőjelöltként, akik nem vettek részt korrupciós bűncselekményben és nem játszottak össze a Fidesszel. Azzal a párttal, amelyik még a válságban sem segítő jobbot, sem bértámogatást nem nyújt a magyaroknak, helyette az iparűzési adón keresztül vérezteti ki az ellenzéki vezetésű önkormányzatokat, még tovább nehezítve a lakosság védelmét.
A pártelnökök hitet tettek amellett: véget vetnek annak, hogy a hatalom egymás ellen fordít magyart a magyarral. Ezzel szemben vállalják a jólét és a társadalmi béke megteremtését, a közélet megtisztítását, a jogállamiság helyreállítását és a múlttal való szembenézést, beleértve az ügynökakták nyilvánosságra hozatalát is.
A nemzet iránt érzett felelősség összeköt bennünket ez a felelősség pedig erősebb mindennél. Az ellenzéki összefogás a mai nappal megszületett.
2020. december 20.
Demokratikus Koalíció
Jobbik Magyarországért Mozgalom
Lehet Más a Politika
Magyar Szocialista Párt
Momentum Mozgalom
Párbeszéd Magyarországért Párt
A helyzet kényszerei
Az idén őszelőn a magyar társadalom minden szegmense válságban van, miközben a kormánypártok és a keresztény-illiberális kormány képviselői és hírszolgáltatása harsogva sorolják az egész világot lenyűgöző sikereink sokaságát. A kivéreztetett egészségügyi rendszer a járvány terheivel súlyosbítva a működőképesség határán létezik. Az oktatás az alsó tagozatoktól az egyetemekig …!
Az ellenzéki önkormányzatok inognak a kormány csapásai alatt, a kormánypártiak a fű alatt külön támogatáshoz jutnak, de az egész rendszer hovatovább összeomlik. Fegyverkezünk eszelős összegekért, jóllehet az országunkat érintő tényleges biztonsági fenyegetések ennek módját és eszközeit nem indokolják. Viszont nem segítünk a milliónyi nyomorgón és a tartósan munkanélkülieken.
Közben pedig vészesen megbillent az államháztartás egyensúlya, ismét külföldről kell kölcsönöket felvennünk, mert az ország gazdasági teljesítménye és jövedelme zsugorodik, a vírus elleni gazdasági védekezés jegyében hozott intézkedések jószerint hatástalanok, és a kormány ostobaságokra fecsérel tíz-húsz-százmilliárdokat!
Ráadásul a további gazdasági visszaesésnek komoly esélye van.
Közben pedig az MTA, az Index, az SZFE, a Klubrádió esete és más rémtörténetek annak igazolásai, hogy pártunk és kormányunk sziklaszilárdan halad a nagy nemzeti pöcegödör irányába.
És akkor?
„Akkor nemesb e a lélek, ha tűri balsorsa minden nyűgét, s nyilait, vagy kiszáll tenger fájdalma ellen…“
Ezen a hamleti kérdésen szerintem immár túl vagyunk. Irányt kellene váltani! Helyesebben:
irányt kell váltani! Még pontosabban kormányt és rendszert kell váltani!
No, idáig bárki demokrata, hazafiúi lélek eljuthatott, aki a mindennapok során a bőrén érzi a Fidesz és a kormány áldásos működését, és legalább valamelyest tájékozott közügyekben. A továbbiakat illetően a bölcs véleményformálók és a hatalom megszerzésére ácsingózók, nemkülönben a haza önzetlen megmentőinek mezében harcba induló közszereplők sokasága csak tétován botorkál a célravezető módszerek és eszközök kiválasztásakor.
E tétovaság mögött sokszor sejthető a rejtőző szándék:
„a mi politikai csoportosulásunk, főként pedig a mi jelöltünk legyen, lehet az egyesült ellenzék vezető ereje és majdani miniszterelnök-jelöltje.“
Ami a jelenleg még nagyon kesze-kusza állapotban levő ellenzék és a választók számára eddig világos: minden választókerületben egyetlen közös jelölt lesz. És előválasztásokat tartanak majd mindenütt, ahol kell, de hogy hol mindenütt, az még kérdéses. Formálódik egy közös program. Ennek tartalmát egyelőre ne feszegessük, de bizonyára érdekes lesz, mert a programalkotók között helyet kap majd a jobbközép nemzeti hitvallású Jobbik, a balliberális DK, a liberális-zöld Momentum, a magát a munkavállalók pártjának hirdető balos MSZP és egy sor kisebb párt és csoportosulás képviselője, valamint a szakértők.
Churchill is parolázott Sztálinnal, sőt elmondta, ha sikerülne szövetséget kötni Belzebubbal, alighanem szólna néhány jó szót a pokolról az alsóházban.
Szanyi, Thürmer, valamint Toroczkai követői biztosan kimaradnak ebből a csapatból valamint a kamupártok tucatjai, amelyek a Fidesz zsoldjában állva igyekeznek megosztani a választókat.
Ördög tudja, hol tart most a folyamat, talán maguk a résztvevők sem tudják. A választók alighanem világosabban látnak. Világosan látják a helyzet kényszereit, vagyis az ország állapotát, a kormány és a rendszer leváltásának kényszerét, amely csak a szervezett és tartalmi együttműködés révén lehetséges 106 közös jelölt, közös program, közös vezető révén.
2018. évi voksolás előtt Bokros Lajos egymás iránti türelmet kért az ellenzéki pártoktól a , de senki nem hallgatott rá.
A kényszerű összhang megteremtésének igénye most is érvényes lenne legalább a győzelem után az első-második évig, ameddig a fideszes romhalmazt eltakarítják, és újjáépítik a jogállamot, a gazdaságot, a nagy elosztási rendszereket és az Unióval fenntartott kapcsolatokat.
Ha egyáltalán lesz győzelem. Mert a kényszereket mihamarabb fel kell ismerni, el kell fogadni, s alkalmazkodni kell hozzájuk! Tűrni pedig nem kell, ami tűrhetetlen – írta valaha TGM!
“…szájából szép volt az igaz.”
Az utóbbi hetekben felerősödtek azok a hangok amelyek az összefogásról és annak mikéntjéről szólnak. Ötletelések és miniszterelnök jelöltséget vállalók már vannak.
Ja, meg vannak pártok is!
Ha összeadjuk a teljes felnőtt népesség körében a júniusi felmérés szerint az ellenzéki pártokra szavazók arányát, akkor nagyjából harminc százalékos összesített eredményt kapunk. A Fidesz-KDNP-nek 34-35 százaléknyi szavazója van. A maradék 26-30 százalék nem tudja kire szavazzon, vagy nem akar szavazni, vagy egyszerűen csak nem mondja meg, de a korábbiak szerint legalább a fele valóban nem is megy el leadni voksát.
A számokat reálisan értékelve nincs más alternatíva, mint az összefogás.
Nincsen lehetőség ki-kivel és ki-kivel nemet játszani, mert sehogyan se jön össze másként a matek. Így is csak akkor, ha az összefogás pártjai képesek növekedésre, szemben azzal a jelenlegi tendenciával, hogy némelyik párt növekedés helyett mínuszos eredményt ér el még az elmúlt hónaphoz képest is. A Jobbik még mindig fizeti a néppártosodás árát, most éppen a gyöngyösi szervezete szűnt meg, de ne legyenek kétségeink nem ez az utolsó ág amelyik leválik a törzsről. Igaz, a jobbik magához is vonzhat olyan választókat, akik nem vállalnak közösséget a baloldaliakkal, de egyelőre mínuszos az egyenlegük. Az LMP zöld orientációja inkább mantrának tűnik, látszik is a két százalékukon, míg az MSZP csak a Párbeszéddel együtt éri el a parlamentbe bejutási küszöböt. El kell, hogy keserítsem őket, ha a Párbeszédnek van egy csepp politikai érzéke másik pártot keres társnak.
A Párbeszédnek a pártpiacon szétnézve két lehetősége marad:
Momentum vagy Kétfarkú. Az Összefogás érdeke a Kétfarkúval kötött szövetség lenne, mert ezzel integrálná a Kutyapártra szavazókat is! A Momentum még mindig csak a lehetőségek pártja. Attól, hogy egyre többen szavaznának rá még sem elvi, sem gyakorlati politikájának nincsen határozott kontúrja. Igaz, pontosan ezért lehet a nem baloldali, sőt kimondottan konzervatív, ám demokrata szavazók gyűjtőpártja is.
Gyurcsány Ferenc miniszterelnöki ténykedését értékelve sok hibát vétett és még több hibás kompromisszumot kötött. Azt időben felismerte, hogy új világnak kell eljönnie (Őszödi beszéd), azt azonban nem, hogy az új világ túllép az MSZP-n. Csak amikor végképp tarthatatlanná vált helyzete akkor lépett ki pártjából és megalakította a Demokratikus Koalíciót. MSZP örült, hogy megszabadult tőle, volt kire fogni a kormányzás minden kudarcát. Nem tekintették konkurenciának, de azért maguk is élénken rádolgoztak a Fidesz csontig hatoló lejáratókampányára. Az idő Gyurcsányt igazolta, mára vitathatatlanul az ellenzék legnagyobb pártjává tette a DK-t, míg
az MSZP, ha nem kap hátsó támogatást a Fidesztől valószínűleg el sem éri az országgyűlésbe való bekerülés küszöbértékét.
Gyurcsány néhány napja “kiáltványt” tett közzé Facebook oldalán: “Most akkor tényleg: hagyjuk a pávatáncot Orbánra!” címen.
Szándékát nem lehet kétségbe vonni: minden szó egy demokratikus, szabad európai országért szól.
“Parlamentáris demokráciát akarunk. Ez a pártok tisztességes versengésén, a pártokban megjelenő népképviseleten keresztül lehetséges. Vagy találjatok ki másik politikai rendszert! Szervezett politikai szándékok, akaratok, programok versengenek egymással.
A szervezetlenség a szervezett diktatúra legjobb barátja. Ezt akarjátok?”
vagy:
“Ha mindenki ugyanazt teszi a demokratikus oldalon, mint amit eddig tett, akkor az eredmény is ugyanaz lesz, mint amit eddig elértünk. Majdnem semmi.
Vagy együtt, vagy sehogy.
Mondom minden demokratának, minden európai hazafinak.”
Okos mondatok. Van azonban olyan mondat is amivel nagyon nem értek egyet, minden hallgatást kérő szava ellenére is szóvá akarom tenni.
“Vagy együtt, vagy sehogy.
És ez mindenkire vonatkozik. Politikusra, szimpatizánsra, megmaradt tisztességes újságíróra és elemzőre, mindenkire.
Kit érdekel, hogy kinek milyen fenntartásai vannak ezzel vagy azzal? Nekem is temérdek van. Temérdek.
Majd egyszer lejátsszuk ezt a meccset. De nem most. Majd ha egyszer megint lesz szabad szó, szabad szerveződés, szabad egyház, szabad egyetem, és a többi. Egyszer. Majd ha demokrácia lesz.”
Elnök úr! Ki az abszolút igazság letéteményese, hogy ne csak a célt, de a hozzá vezető utat is kijelölje? Ki az a tévedhetetlen vátesz, aki erre vállalkozhat? Ugye…
És amíg a célhoz vezető út rögökkel teli addig többféle lehetőség van kikerülésükre is! Jobbról is, balról is kikerülhetjük, sőt, mint az orosz tankok egyenesen haladva, magunk alá gyűrve a rögöket közelíthetünk a célhoz.
És itt van az írás elhallgathatatlan tévedése: tisztességes újságíró és elemző nem hallgathat. Politikus megteheti, de a média még a cél érdekében sem! Sőt, akkor segít a legtöbbet, ha a célhoz vezető utat akár másoknak ellentmondva is, de tényekkel véleményekkel segíti a minél kevesebb veszteséggel kijelölni.
Aki öncenzúrát kér, az cenzor! – tudom, ez erős mondat.
Viszont azt is tudom, a Facebook poszt írója azon kevés itthoni politikusok egyike, aki képes tévedése elismerésére és hiszem, hogy jobb politikus lesz általa.
Példának okárt javasolom a megszámlálhatatlan tiltakozás helyett a pártok készítsenek közös programot, méghozzá olyat, amelyik egyiküket sem kényszeríti önfeladásra csak kompromisszumra. Törekedjenek erre méghozzá ne csak hangzatos deklarációk szintjén! Ne legyőzendő félként tekintsenek a többiekre, hanem egyenrangú félként.
És mindenekelőtt sürgősen találják meg közös miniszterelnök-jelöltjüket. Olyan jelöltet, akinek “szájából szép volt az igaz.”
Mi médiamunkások addig is tesszük a dolgunkat.
“Török” Armin lesz Merkel utóda?
2017 óta Armin Laschet Németország legnépesebb tartományának miniszterelnöke. Koalícióban kormányoz a szabad demokratákkal. Az 58 éves egykori újságíró a mérsékeltek jelöltje lehet a kancellár asszony posztjára miután a kijelölt utód visszalépett.
Észak Rajna Vesztfália tele van vendégmunkásokkal, mindenekelőtt törökökkel, akik az első nagy hullám idején érkeztek Németországba. Armin Laschet jól kijön velük, ezért is kapta a “Török” becenevet. Mindez hasznos lehet hiszen sok egykori vendégmunkás családja immár német állampolgár vagyis szavazatával támogathatja a kereszténydemokratákat, akik a legutóbbi választásokon általában leszerepeltek.
Migráns ügyben Merkel álláspontját osztja
A toleráns Armin Laschet sziklaszilárdan kitart a kancellár asszony mellett annak ellenére, hogy a CDU-n belül is sok bírálat érte emiatt Angela Merkelt. Mindenekelőtt régi ellenfele, Friedrich Merck vall markánsan eltérő álláspontot a migráns kérdésben. De nemcsak abban. Friedrich Merck lehetségesnek tartja az együttműködést az Alternative für Deutschland szélsőjobboldali párttal. Vagyis helyesli azt a szövetséget, mely Thüringiában létrejött: a jobboldal – beleértve az Altetnative für Deutschland pártot is – összefogott a baloldal ellen. Egy napig élt csak ez a koalíció, mert a berlini pártközpontok megvétózták az együttműködést a szélsőjobboldallal. Csakhogy a berlini koalíció: a kereszténydemokraták és a szociáldemokraták együttműködése mind kevésbé népszerű. A két nagy párt lefelé tart. Új koalíciós partnereket kell találni.
A koalíciós együttműködés mestere
Armin Laschet azért lehet megfelelő utóda Merkel kancellárnak, mert elfogadható partnernek tartják őt a liberális szabaddemokraták (FDP) és a feljövőben levő zöldek is. Egy ilyen nagyobb koalíció meg tudná akadályozni az Alternative für Deutschland előretörését és bekerülését a hatalomba. Ez nemcsak Németországnak, de egész Európának is érdeke hiszen a kontinens első számú gazdasági nagyhatalmáról van szó.
Heller elmúlt igazsága
Itt hagyott bennünket. Mihez fogunk most nélküle? Alighanem ő is helyeselné, ha tovább gondolkodunk azon, amit mondott, amit írt.
Naponta politizáló tudós volt. Egyike, s talán legtekintélyesebbje volt azoknak, akik már a 2018-as, elveszett választás előtt teljes, a Jobbikot is magába foglaló ellenzéki összefogás mellett érvelt. Ha az MSZP, az állampárt utódpártja demokratikus párttá válhatott, miért ne válhatna a Jobbik is demokratikus párttá egy megváltozott helyzetben, mondta. A legfontosabb ugyanis, hogy menet közben megállítsuk az épülő Orbán-rendszer kialakulásának, bebetonozásának folyamatát. Ha ez csak a Jobbikkal összefogva megy, hát úgy.
Azok közé tartozom, akiket meglepett, hogy ezzel állt elő, és nem is fogadtuk el a logikáját, sem a választások előtt, sem utána. Ami engem illet, azt gondoltam, s gondolom ma is, hogy a Fideszt akkor lehet legyőzni, ha azt a politikai irányt – az agresszív nacionalizmust és idegenellenességet, az európai integrációt elutasító bornírt protekcionizmust, a szegényellenes társadalompolitikát – elutasítja majd a társadalom többsége. Én ezeket az elemeket tartom ugyanis az orbáni politika fő pilléreinek.
A közpénzek és közvagyon iparszerű fosztogatását (amit pontatlanul korrupciónak szoktak nevezni, s amely jelenség köré a maffiaállam-teóriát építették) pedig csak
kísérőjelenségnek.
Márpedig a Jobbikkal valójában csak ez utóbbi jelenség elutasításában és ostorozásában van egyetértés, a politika többi kulcselemét illetően nincs, azokat illetően a Jobbik a Fidesszel mindmáig csereszabatos. A vele együtt elért esetleges győzelem ezért csak rendkívül ingatag győzelem lehetett volna, ha egyáltalán elérhető.
Ez az én, évek óta ismételt gondolatmenetem. Amit Heller Ágnes a Jobbikkal kötendő szövetség ügyében képviselt, szemben áll ezzel. Meglepett vele, de látnunk kell, hogy az ő érvelésében is súlyos igazság van. Immár tizedik éve vagyunk tanúi annak, hogyan épül föl egy demokratikus jogállam romjain az orbáni önkényuralom. Lépésről-lépésre épül az új rendszer, kezdve onnan, hogy 2010 nyarától minden kiegészítéssel inkább a magukévá tették az Alkotmánybíróságot, majd ősszel korlátozták a hatáskörét is, és felszámolták az államtól való függetlenségünk egyik legfontosabb elemét, a magán-nyugdíjpénztárakat, odáig, hogy a 2018-as választást követően megszüntetik a Magyar Tudományos Akadémia kutatóhálózatát, súlyosan korlátozzák a magániskolákat és magántanulást.
Ezek az intézményi keretek, de az ország szolgasorba hajtásának legalább ennyire fontos oldala az, hogy hogyan idomul ehhez milliók viselkedése, világlátása. Ahogy 1989 előtt az akkori milliók számára magától értetődő volt, hogy hátralevő életüket is a pártállami rendszerben élik le, ugyanúgy 2010 óta a mai milliók is egyre inkább magától értetődőnek tekintik, hogy belátható ideig ebben a rendszerben fognak élni. Ehhez igazítják minden vágyukat, törekvésüket, ebben a rendszerben keresik a maguk helyét, ennek rájuk nézve adódó előnyeit igyekeznek kihasználni, és hátrányait csökkenteni. Ahogy 1989 előtt 99 százalék szavazott a Népfront jelöltjeire, és kilencvenvalahány százalék el is ment szavazni, úgy szavaz ma már ötvenvalahány százalék a Fideszre, de a falvakban ez sokfelé már ma is kilencvenvalahány százalék.
Persze lehet a félig teli poharat félig üresnek tekinteni: ma még csak ötvenvalahány százalék.
Az új egypártrendszer még csak épül, még nincs kész. Ennyiben volt jogos úgy gondolkodni, hogy ha ezt a rendszerépülést megszakíthatja egy választási vereség, bárkitől is szenvedi el azt a Fidesz, az új állampárt. Ez lehetett az alapja Heller Ágnes tavalyi álláspontjának, miszerint a Jobbikkal is össze kellett volna fogni az Orbán-rendszer megbuktatására. Lássuk be tehát: megalapozott álláspont volt.
Miközben nem kevésbé igazunk volt akkor, amikor azt gondoltuk vele szemben, hogy a Jobbik bevonása az Orbán-ellenes összefogásba erkölcsileg is, politikailag is hitelteleníti ezt az összefogást.
Ez állt Setét Jenő, a kiváló roma politikus felháborodása mögött, aki a nyilvánosságban a leghatározottabban utasította el Heller álláspontját.
Amikor Heller Ágnes megfogalmazta a maga álláspontját a Jobbikkal való összefogásról, a Jobbik még húsz százalékos párt volt, a legerősebb ellenzéki párt, a Fidesznek pedig nem volt meg az ötven százalékos szavazattöbbsége illetve kétharmados mandátumaránya. Azóta a Fidesz kétségkívül tovább erősödött (ezt nem teszi kétségessé, hogy Európában nem érte el nagyratörő, de irreális célját, a szélsőjobboldal blokkoló kisebbségét az Európai Parlamentben), a Jobbik pedig húsz helyett hat százalékos párttá, a legnagyobb helyett a harmadik-negyedik ellenzéki párttá zsugorodott. Egykori szavazói részben elmentek Toroczkai mozgalmához, részben a Fideszhez, és olyanok is lehetnek egykori szavazói között, akik visszatértek a baloldalra. Ha ma ez a helyzet, akkor egyre kevésbé éri meg a Jobbikkal való összefogással tenni bizonytalanná a Fidesszel szembeni ellenzékiség erkölcsi és politikai alapjait.
Ezt persze vele kellene megvitatni. Ha már nem lehet, akkor magunknak, magunkban kell megőriznünk az ő érveit is a magunkéi mellett.
Ózd versus Eger, Soroksár
- „Egy az egy ellen” előbb négy, később hatpárti összefogással
- Ha egy közös jelöltet mégsem támogat mind a hat párt, akkor akit nem arra a támogatás megvonása ennek ellenére sem indít saját jelöltet
- A Jobbik minden jelöltje azt a pártot képviseli, amelyet náci jellegű pártként ismertünk meg
- Hogy az összefogás valójában mire jó, azt akkor látjuk meg, amikor az ellenzéki összefogás polgármesterei és helyi képviselői átveszik mandátumukat, és munkához látnak
„Egy az egy ellen” – így szól az ellenzék stratégiája az önkormányzati választásra. Széles összefogás a DK-tól az MSZP–Párbeszéden, LMP-n és Momentumon át a Jobbikig. Az EP-választás után az áprilisban még négy párti (MSZP–DK–Momentum–Párbeszéd) budapesti szövetséget is hat pártira (plusz Jobbik, LMP) bővítették.
Minden városban, budapesti kerületben egy polgármester-jelölt indul a Fidesz jelöltjével szemben, és az összes párt azt az egy jelöltet támogatja. Ugyanígy az egyéni választókerületeket is elosztják egymás között. Abban bíznak, hogy ennek következtében ott, ahol az EP-választáson többen szavaztak az ellenzékre, mint a Fideszre, az ellenzéki jelöltek nyerhetnek. Reménykedjünk, hogy így lesz.
Néhány napja viszont kiderült, hogy Ózdon a DK és a Momentum nem támogatja a jobbikos polgármestert. Nem, mert néhány éve náci ízű kijelentéseket tett. Nem indítanak vele szemben jelöltet, de nem támogatják, nem vesznek részt a kampányában.
Korábban MSZP-s politikusoktól hallottam, hogy a Jobbik jelöltjei esetében egyénileg mérlegelik: ki tekinthető olyannak, akit lehet támogatni – mint a Jobbik gyöngyösi vagy soroksári polgármester-jelöltjét –, és ki az, akit nem. Úgy tűnik, ma már a DK is így gondolkodik, a Momentum pedig, ha nem tévedek, mindig is így gondolkodott.
Sajnálom, de ez tévedés.
A választás: politika. A választók különféle politikák között választanak. Az önkormányzati választás is az. Sokszor mondják ugyan, hogy nincs baloldali meg jobboldali csatorna vagy köztisztaság, vagyis a helyi politikában a pártok különböző elvei félretehetők, de ez tévedés. Hogy csak egy-egy nagyon ismert példát mondjak: Kriza Ákos Miskolcon megmutatta, hogy mi a jobboldali várospolitika (a jobboldal szó magyarországi értelmében), Karácsony Gergely pedig Zuglóban azt, hogy mi a baloldali várospolitika. A menekültkérdésben Botka László mutatta meg Szegeden 2015-ben, hogy hogyan viselkedik egy baloldali városvezető. Toroczkai László Ásotthalmon pedig azt, hogy hogyan viselkedik ugyanabban az ügyben egy szélsőjobboldali polgármester.
A Jobbik minden jelöltje azt a pártot képviseli, amelyet náci jellegű pártként ismertünk meg, hiszen még félkatonai szervezetet is létrehozott, ahogy az egy náci jellegű párttól elvárható, és amely évek óta „néppártosodásról” beszél, ami politikailag tartalmatlan megfogalmazása valamiféle változási törekvésnek, de
az Országgyűlésben megszavazta a Fidesz hetedik alaptörvény-módosítását. Azt az alaptörvény-módosítást, amely egyebek mellett alkotmányossá (pontosabban alaptörvényessé, mert alkotmány ma nincs Magyarországon) tette a hajléktalanság üldözését és lehetővé tette a menekültügy még szigorúbb, még embertelenebb kezelését.
Megszavazta azt az Egerben közös polgármester-jelöltként induló Mirkóczki Ádám is, akit a Jobbikon belül mérsékeltnek tekintenek. Soroksári polgármester-jelöltjük, Berecki Miklós nem, mert nem országgyűlési képviselő, de ha az lenne, minden bizonnyal megszavazta volna.
Az önkormányzati választási együttműködések létrehozásánál a részvevők igyekeznek elkerülni azokat a témákat, ahol eltérnek a nézeteik. („Azt nézzük, ami összeköt, s nem azt, ami elválaszt.”) Ha depolitizálják az önkormányzati kampányt, akkor ez a kampányban akár még működhet is. Jó ez arra, hogy a pártok politikai identitása még jobban elmosódjon, mint amennyire a pártok egy részénél már eddig is elmosódott. Ugyanakkor Ózdon a DK és a Momentum híveinek nem lesz kire szavazniuk, hiszen csak a Jobbik vagy a Fidesz jelöltjére szavazhatnának. (Az idei EP-választáson Ózdon 1513-an szavaztak a DK-ra, ami 18,5 százalék volt, és 294-en a Momentumra, ami pedig 3,6 százalék.)
Ha hosszabb távra gondolkozunk, akkor sem az nem jó, hogy Ózdon nem lesz kire szavazni, sem pedig az, hogy másutt csak olyan politika képviselhető, ami minden ellenzéki pártnak elfogadható, és elmosódik a pártok arculata. (Sok tekintetben az országos politikában is elmosódik, de ezt most félreteszem.) Hogy jó-e ez az október 13-ig terjedő rövid távon, azt október 13-án este meglátjuk. Hogy valójában mire jó, azt akkor látjuk meg, amikor az ellenzéki összefogás polgármesterei és helyi képviselői átveszik mandátumukat, és munkához látnak. Akkor, amikor döntenek majd valahogy a cigánytelepekről, általában is lakásügyekről, a kilakoltatásokról, továbbá a közmunka elosztásáról, az óvodákban érvényesülő szegregációról (hiszen az iskolaiba már nincs beleszólásuk) és más, korántsem politikamentes dolgokról. A politika ugyanis nemcsak abból áll, hogy itt vagy ott legyőzzük-e Orbánt. Az első lépés persze ez, de a másodikról és harmadikról sem célszerű hallgatni.
