Kezdőlap Címkék Orosz

Címke: orosz

Hollik szerint a foci

Lehetett a horvátoknak szurkolni a futball világbajnokság döntőjében, lehetett a franciáknak is, ha már a magyaroknak nem lehetett, mert mi a futballban sem vagyunk sehol. Egy dolgot nem lehet, azt, amit Hollik István tett. Vagyis, azt is lehet, csak ebben az esetben az embernek számolnia kell azzal a nem túlságosan szívet melengető opcióval, hogy ettől kezdve a tisztességes emberek szemében a lojalitással elegy aljasság mértékegysége az 1 hollik.

Hollik István, a Fidesz-KDNP szóvivője ugyanis ezt írta néhány órával a futball világbajnokság döntője előtt a Facebook oldalára: „A foci persze arról szól, hogyan küzd két csapat a pályán. De a foci ennél mindig sokkal többről szól. A világbajnoki döntőnek Európa jövője szempontjából is fontos üzenete lehet, hiszen egy bevándorlóország játszik egy nemzeti identitására büszke, keresztény országgal. Már csak ezért is hajrá Horvátország.”

Az eredményt ismerjük: a bevándolóország csapata legyőzte a nemzeti identitására büszke keresztény ország válogatottját. De ez – szemben Hollik úr állításával – semmit sem jelent Európa jövője szempontjából, legföljebb Hollik úr politikai jövője alakul jól, legalábbis abban az esetben, ha a főnöke, Orbán Viktor miniszterelnök értesül beosztottja a Facebookon véghez vitt verbális hőstettéről.

Grabar-Kitarović nyilván nem örült annak, hogy nem a horvátok, hanem a franciák nyerték meg a világbajnokságot, de ez nem gátolta meg abban, hogy kéz a kézben menjen Emmanuel Macron francia elnökkel az eredményhirdetésre. (Aki egyébként puszival köszöntötte a legyőzött csapat országának elnökasszonyát.) A nemzeti identitására büszke keresztény ország vezetője, Kolinda Grabar-Kitarović a saját csapatának tagjait megpuszilta, az ellenfél játékosait pedig megölelte.

Vélhetően azért, mert nem tudta, hogy Hollik szóvivő úr mit üzent nekik és a világnak, de főleg a magyaroknak. Ha olvassa Hollik úr veretes bejegyzését, lehet, másképp alakul minden: Kolinda Grabar-Kitarović nem öleli meg a francia színekben futballozó fekete fiúkat, és Emmanuel Macron sem ad puszit a nemzeti identitására büszke keresztény ország elnökének, Kolinda Grabar-Kitarovićnak.

Amikor az eredményhirdetéskor eleredt az eső, a szervezők elsőként Putyin orosz elnök fölé tartották az esernyőt. A bevándorlóország államfője (Emmanuel Macron) és a nemzeti identitására büszke keresztény ország első embere (Kolinda Grabar-Kitarović) pedig annak rendje és módja szerint ronggyá ázott.

Lehetne ez a kis intermezzo afféle párhuzam is. Miszerint Hollik István képviselő úr Facebook-bejegyzése, és az, hogy nem a hölgy, hanem az úr fölé tartottak esernyőt, ugyanarról a tőről fakadó nettó bunkóság.

Simán nyertek az angolok, a horvátok büntetőkkel jutottak az elődöntőbe

0

A szombati két mérkőzés közül a délutáni találkozón úgy látszott, hogy mindkét csapat arra törekszik, hogy a futballnak minél rosszabb hírverést csináljon. Ebben a svédek voltak a jobbak, játékban viszont az angolok így ők jutottak a legjobb négy közé.

Az esti meccsen a házigazda oroszok a horvátokkal játszottak. Az első félidőben küzdelem volt, játék alig. Aztán az addig meglehetősen kényelnesen játszó horvátok váratlanul, de nem érdemtelenül gólt kaptak, vagyis az oroszok megszerezték a vezetést. (Gyenisz Cserisev )

MTI/AP/Alekszandr Zemljanyicsenko

Ekkor kezdtek el a horvátok is játszani, aminek viszonylag hamar meg is lett az eredménye, mert egy szép támadás végén sikerült kiegyenlíteni. (Andrej Kramaric fejelt hat méterről a hálóba.)

A hosszabbításban a horvát csapat volt aktívabb, meg is szerezték a vezetést, ám a hazai közönség előtt játszó oroszoknak sikerült egyenlíteniük.

A tizenegyespárbajt a horvátok nyerték, így ők játszhatnak szerdán Angliával a döntőbe jutásért.

Horvátország-Oroszország a rendes játékidőben 1-1, hosszabbításban 2-2, tizenegyesekkel a horvátok jutottak tovább.

Az oroszok már Brüsszelben vannak

Az orosz hírszerzés igen aktív Belgiumban – a többi között erre hívja fel a figyelmet a titkosszolgálatok ellenőrzésével megbízott vezető. Guy Rapaille a Le Soir című lapnak elmondta: különösen az nyugtalanítja, hogy az orosz hírszerzés igyekszik befolyásolni a választásokat minden EU tagállamban.

Guy Rapaille arra célzott, hogy Franciaországban Putyin nyíltan támogatta a liberális Emmanuel Macron szélsőjobboldali ellenfelét, Marine Le Pent. Hasonló a helyzet Olaszországban, Ausztriában és Belgiumban is.

Putyin az Európai Unió megosztására és gyengítésére törekszik, ezért támogat euroszkeptikus politikusokat és pártokat. Mindez különösen aggasztó lehet a jövő évi Európai Parlament-i választások idején. A belga vezető egyébként nem naiv: pontosan tudja, hogy az EU döntéshozatali folyamatai és tagállamainak befolyásolása nemcsak Oroszország számára fontos. Az amerikai NSA éppúgy lehallgatja az EU központját, mint a kínaiak hírszerzése – közölte a belga titkosszolgálatok működését ellenőrző vezető.

Belgium és ezen belül Brüsszel az iszlamista terrorizmusnak is az egyik fő központja.

Emiatt különösen aggasztó, hogy mind Törökország mind pedig Marokkó titkosszolgálata egyre nagyobb figyelmet szentel Belgiumnak, és benne természetesen Brüsszelnek. Arról nem sokat mond a belga titkosszolgálatokat ellenőrző vezető, hogy mit tesznek ez ellen.

Az európaiak csak Edward Snowden leleplezései nyomán döbbentek rá: szövetségesük, az Egyesült Államok őket is lehallgatja. Obama akkor megígérte, hogy véget vet ennek a folyamatnak. Már Obama ígéretének sem hittek sokan Európában, de Trump politikája egyértelműen igazolja, hogy az USA új irányvonalat követ. Szövetségeseit éppúgy lehallgatja, mint ellenfeleit. Oroszország ilyen irányú aktivitása nem újdonság Belgiumban, hiszen Brüsszel nemcsak az Európai Unió, de a NATO központja is. A nagyhatalmak informatikai háborújában Belgium nemigen játszhat komoly szerepet. Ezért nyilván az EU-ra illetve a NATO-ra vár, hogy megvédje magát az informatikai háborúban.

Ami pedig a választásokat illeti: nemcsak az oroszok. hanem az amerikaiak is igyekeznek befolyásolni az európai politikát. Jó példa erre az USA új berlini nagykövete, aki a szélsőjobboldali Breitbartnak adott interjúban szólította fel arra Európát, hogy váltson elitet.

Ma 32 éve kaptunk ki 6-0-ra az oroszoktól

Ma véget ér a hazai futball bajnokság. Az elsőség már a múlt héten eldőlt, a végjáték mégis izgalmasnak ígérkezik – már amennyiben izgalmat jelent a számunkra, hogy mely csapatok esnek ki az első osztályból, és melyek maradhatnak jövőre is a legjobbak között.

Jobb híján így kell mondanunk: legjobbak.

Nem egészen két hét múlva, június 14-én kezdődik az oroszországi labdarúgó világbajnokság – persze megint a magyar válogatott nélkül. Nemzeti tizenegyünk utoljára 32 évvel ezelőtt, 1986-ban szerepelt világbajnokságon. Abban sem volt sok köszönet, de akkor legalább ott voltunk. (Mezey György volt a szövetségi kapitány, Egervári Sándor a segítője.)

Napra pontosan 32 évvel ezelőtt, 1986. június másodikán játszotta a magyar labdarúgó válogatott az emlékezetes 0-6-os mérkőzést a szovjetek ellen a mexikói világbajnokságon, Irapuatóban. Ez volt a híres „tésztás” meccs. Igaz, azóta többször is megírták, hogy szó sem volt tésztáról, csak az egyik játékos mondta ezt a meccs után, hátha békén hagyják az érdeklődő sajtómunkások.

A meccset Szegeden néztem a televízióban, akkor alig három hónapos fiam, és a feleségem társaságában. Amikor a bíró a sípjába fújt, elindultam a konyhába sörért, de még ki sem értem, a feleségem már szólt: Gól!

Persze, nem mi rúgtuk. Visszarohantam, megnéztem az ismétlést, majd újra a hűtőszekrény fel vettem az irányt. Ám ezúttal sem tudtam hozzájutni a sörhöz, mert bent a szobában ismét megszólalt a feleségem hangja: Gól!
Ezt sem mi rúgtuk.

Ekkor feladtam a próbálkozást, megkértem a feleségem, úgyis látott már két gólt, hozza be ő a sört. Így is lett. A hátralévő időben kaptunk még négy gólt, a megivott sörök számára nem emlékszem.

A 0-6 rejtélye azóta sem oldódott meg, és most már valószínűleg soha sem derül ki, hogy miért kapott az akkoriban – a mostanihoz képest – jónak számító magyar válogatott hat gólt a szovjetektől.

Most megint vb jön, a szovjetek – ezúttal Oroszország néven – már a csak a rendezés jogán is ott lesznek. És ott lesznek a belgák is – ez számunkra azért érdekes, mert valahol egy kicsit mi is belgák vagyunk. Igaz, a valódi belgáktól – tudásban, teljesítményben – messze vagyunk, de belga a szövetségi kapitányunk, aki ugyan eddigi két meccsén két zakót jegyzett, de a jövő, legalábbis George Leekens szerint, fényesnek tűnik.

A Belgiumból ideiglenesen hazánkba migrált tréner ugyanis másfél hónappal a következőket nyilatkozta a magyar miniszterelnökről, és annak kedvenc sportjáról: „Orbán Viktor sokat tud a fociról is, én kedvelem. Szereti a sportot.”

Leekens tréner mindehhez még hozzátette: “Magyarországon hamarosan átadják majd az új 70 ezres nemzeti stadiont. Hol vagyunk mi, belgák ezen a téren? 20 éve csak ünneplünk, de nem csinálunk semmit. Úgyhogy jobb, ha szerények maradunk a kritikáknál.”

Magyarország amúgy az ötvenedik helyen áll azon a FIFA-ranglistán, amelyen Belgium a harmadik.

Izraeli rakéták védik majd Románia légterét

0

Az izraeli Rafael hadiipari cég olyan beruházásról írt alá egyezményt Romániával, mely lehetővé teszi, hogy – izraeli licencek alapján – a rakétavédelmi rendszert maguk a románok állítsák elő.

Az ynetnews izraeli portál szerint ebből a Rafaelnek többszáz millió dolláros haszna lesz. Joáv Har-Even tartalékos vezérőrnagy, a Rafael főnöke elmondta: a cég üzletpolitikája az, hogy együttműködik más államokkal azok védelmi képességeinek a fejlesztésében. Természetesen ehhez mindig megkérik az izraeli kormány engedélyét.

Románia nagy védelmi fejlesztési programot hajt végre – hangsúlyozta a Romaero cég főnöke, aki aláírta a szerződést az izraeliekkel. Az egyik legkorszerűbb rakéta rendszert sikerült így megszereznünk – mondta Remus Vulpescu, a román cég vezetője.

Románia az orosz fenyegetésre hivatkozva hajt végre jelentős beruházási programot a védelmi iparban.

Erre buzdít minden NATO tagállamot Trump elnök is. Az észak-atlanti szerződés elvben a GDP 2 százalékban határozza meg a honvédelmi költségvetés értékét, de ezt az európai szövetségesek döntő többsége nem teljesíti. Persze Trump azért is szorgalmazza a katonai költségvetés növelését, mert szeretne eladni amerikai fegyvereket Európában.

Eredetileg a románok is amerikai rakétákat akartak, de azután rájöttek, hogy a Rafael rakétái ugyanolyan jók, és ráadásul jóval olcsóbbak. Ezért vette meg Románia az izraeli rakétavédelmi rendszert, melyet azután helyben gyártanak majd. Ez sok új munkahelyet teremt Romániában. Ezenkívül lehetővé teszi a technológiai előrelépést is, hiszen Izrael a hadiiparban világszínvonalú technológiát alkalmaz, melyet most a Rafael eladott Romániának, hogy a jövőben izraeli rakétákkal védhesse légterét mindenfajta fenyegetéssel szemben.

Teret neveznek el a meggyilkolt orosz ellenzékiről Washingtonban

0

Borisz Nyemcov meggyilkolt orosz ellenzéki politikusról nevezik el a washingtoni orosz nagykövetség épületével szembeni kis teret az amerikai főváros önkormányzatának döntése alapján.

A washingtoni önkormányzat 13 tagja – tizenegy demokrata párti és két független politikus – egyhangúlag szavazta meg a kis tér átnevezését. Szerdán azonban még csupán első olvasásban fogadták el a javaslatot.

A tér új névtábláját február 27-én, Nyemcov meggyilkolásának harmadik évfordulóján avatják fel.

Addig a hely változatlanul Wisconsin sugárút 2650 néven szerepel.

Nyemcovot 55 éves korában, 2015 februárjában ölték meg öt lövéssel a Kreml közelében, néhány órával azután, hogy ő Oroszország Ukrajnában történt katonai beavatkozása miatti demonstrációra szólított fel. 2017 nyarán egy orosz bíróság öt embert talált bűnösnek a gyilkosságban. Magát a gyilkost, Zaur Dadajevet, aki hátba lőtte a politikust, húsz év letöltendő börtönbüntetésre ítélték, bűntársaira pedig 6-tól 11 évig terjedő börtönt szabtak ki. A Kreml tagadta, hogy köze lett volna a gyilkossághoz.

Washingtonban sem az önkormányzati politikusok, sem a szintén demokrata párti Muriel Bowser polgármester újságírók megkeresésére nem volt hajlandó kommentálni a döntést. A Politico című lap azonban megjegyezte: nyilvánvalóan Moszkvának szóló jelzésről van szó.

Orosz légicsapások: két tucat civil halt meg Szíriában

0

Legalább 23 civil halt meg szerdán a szíriai fővároshoz közeli, ostromlott kelet-gútai térségben, többségük az orosz légierő csapásai következtében.

„Huszonhárom civil halt meg szerdán Kelet-Gútában, 18-an közülük a Miszrába városát ért orosz légicsapásokban, a többiek pedig a rezsim által lövetett két másik városban” – közölte a francia hírügynökséggel Rámi Abder-Rahmán, az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja vezetője.

A Nagy-Britanniában működő, kiterjedt helyi aktivistahálózatra támaszkodó megfigyelőcsoport szerint a halálos áldozatok között három gyermek, tizenegy nő van és egy „fehérsisakos” önkéntes, a lázadó övezetekben működő mentőszolgálat soraiból. A szerdai támadásoknak több tucat sebesültje is volt.

Rámi Abder-Rahmán szerint a Dzsais al-Iszlam lázadó csoport által ellenőrzött Miszrábában

belvárosi lakóépületeket értek az orosz légicsapások, miközben a lázadók főhadiszállása a város szélén található.

Dúma egyik kórházában a francia hírügynökség tudósítója saját szemével látta, amint a mentők sebesülteket vittek be, többségükben nőket és gyermekeket.

A lázadó erők utolsó „fellegvárát”, a Damaszkusz melletti Kelet-Gúta térségét 2013 óta tartják ostromzár alatt Bassár el-Aszad szíriai elnök csapatai. Nemzetközi jogvédő és segélyszervezetek számtalan alkalommal figyelmeztettek, hogy a mintegy 400 ezer lakosú, hatalmas térségben fenntarthatatlan állapotok uralkodnak, rengeteg embert került az éhezés szélére, mások pedig a gyógyszerhiány miatt kerültek válságos állapotba.

Orosz gázt kapnak az angolok – a szankciók ellenére

0

Az Ukrajna miatt Oroszországgal szemben fenntartott  szankciók ellenére orosz földgáz érkezett a fagyoskodó Angliába. Kérdés, hogy lehet a szankciók megkerülésével orosz földgázhoz jutni?

 

Cseppfolyósított földgázt szállító tankhajó érkezett egy brit kikötőbe, ahol már várták a szállítmányt, mert Nagy Britannia fázik. Egyes területeken -15 fok van. Ezért mindenütt igyekeznek fűtőanyagot szerezni. Csakhogy Oroszországot szankciók sújtják amiatt, hogy bekebelezte a Krím félszigetet még 2014-ben.

Először is a vásárló nem brit hanem malajziai: a Petronas állami olaj és földgáz cég. Másodsorban pedig a földgáz ugyan orosz, de csak részben. A sarkvidékről való, ahol egy nemzetközi konzorcium termeli ki a földgázt és a kőolajat. Az oroszoké ebben a főszerep, de van francia és kínai partner is. Ezért ezt a céget nem sújtják közvetlenül a szankciók.

A 170 ezer köbméter cseppfolyósított földgáz tehát enyhítheti az energia gondokat Nagy Britanniában, és közben a kormány is elégedetten dörzsölheti a kezét: úgy jutottak orosz földgázhoz, hogy nem sértették meg a szankciókat, melyeket Nagy Britannia az Európai Unió más tagjaival együtt az ukrajnai válság miatt alkalmaz Oroszországgal szemben.

Putyin szerint bedrogozták az orosz doppingdoktort

0

Grigorij Rodcsenkov doktor az FBI hatására vádolta meg hazáját a dopping tesztek meghamisításával- állította Vlagyimir Putyin, aki az év végén válaszolt a sajtó szigorúan szűrt kérdéseire.

Rodcsenkov doktor vezette Moszkvában a dopping ellenőrző szervezetet, mely lehetővé tette, hogy az orosz sportolók doppingoljanak a téli olimpián Szocsiban és másutt is. Rodcsenkov doktor Amerikába szökött, ahol a befogadásért cserébe leleplezte a nagy csalást: az FSZB, a titkosszolgálat segítségével meghamisították a dopping teszteket. Emiatt számtalan orosz sportolót tiltottak el a versenyzéstől.

Az oroszok nem indulhatnak saját zászló alatt a jövő évi téli olimpián Dél Koreában.

A WADA, a nemzetközi dopping ellenőrző testület ma is arra gyanakszik, hogy az orosz versenyzők valahogy csalhatnak, ezért nem fogadják el a hazai dopping teszteket csakis a külföldieket.

Vlagyimir Putyin szerint hiba volt kinevezni Rodcsenkovot a moszkvai dopping ellenőrzés élére.

Szerinte Rodcsenkov nővére kábítószer-csempész volt az USA-ban, és az FBI ezen a címen cserkészte be őt.

„Én dolgoztam a titkosszolgálatnál, és tudom, hogy miképpen is megy ez! Jelenleg az FBI teljesen ellenőrzése alatt tartja Grigorij Rodcsenkovot. Ki tudja, hogy mit adnak be neki?”- mondta Putyin újságírói kérdésre válaszolva Oroszország nagy dopping botránya kapcsán. Arról, hogy minden bizonnyal ő adott engedélyt a dopping tesztek meghamisítására Vlagyimir Putyin orosz elnök természetesen egy kukkot sem szólt.

Újabb amerikai szankció Oroszország ellen

0

Washingtonban a nemzetbiztonsági tanács úgy ítélte meg, hogy Moszkva megszegte az 1987-es amerikai-orosz nukleáris egyezményt amikor cirkáló rakétákat adott el külföldre. Ennek következtében azokat az orosz cégeket és állami intézményeket, melyek részt vettek a cirkáló rakéták eladásában feketelistára teszik az Egyesült Államokban.

Trump elnök jóváhagyta az újabb szankciót, mely az oroszok szerint a 30 évvel ezelőtt megkötött Reagan-Gorbacsov egyezmény megsértése. Már Obama idején is érte bírálat Washingtonban az oroszokat amiatt, hogy amerikai megítélés szerint megsértik az egyezményt. Semleges szakértők attól tartanak, hogy ha így megy tovább, akkor az egyezmény betartása mindkét fél részéről kétségessé válhat.

Közben Mueller egykori FBI igazgató egyre jobban érdeklődik Trump adósságai iránt,

melyeket az amerikai sajtó szerint két orosz bank vásárolt fel. Az amerikai lapok azt írták: Mueller kötelezte a Deutsche Bankot, hogy adja át neki a Trump családdal kapcsolatos teljes dossziét! Ennek azért van jelentősége, mert Trump a kilencvenes években a csőd közelébe került. Amerikában nem kapott hitelt, de a Deutsche Bank segített. Állítólag többszáz millió dollárral volt szó. Ezt az adósságot két orosz bank, a VEB és a Gazprombank állítólag megvásárolta.

A Trumppal ellenséges amerikai sajtó szerint Putyin ezzel tartja kézben Donald Trumpot. Aki az elnökválasztási kampányban megígérte: javítja a kapcsolatokat Oroszországgal és eltörli a szankciókat vele szemben. Ehhez képest Donald Trump most újabb szankciót jelentett be Oroszországgal szemben.

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!