Címke: orbán
CDU főnökasszony: ha Orbán tagja az Európai Néppártnak, akkor vitatkozhatunk vele
Ha kizárnánk, akkor erre nem lenne lehetőség - mondta Annegret Kramp-Karrenbauer, aki első látogatását tette Brüsszelben azóta, hogy decemberben a német kereszténydemokraták megválasztották őt...
BuzzFeed.news: Pompeo útja
Mike Pompeo amerikai külügyminiszter közép-európai utazást fontolgat, és külügyminiszterként ez lenne az első ilyen útja – jelentette az amerikai portál. Hozzátette: ha lesz ilyen...
Orbán azért nem megy el az EP ülésére, mert az szerinte...
Orbán Viktor a rádióban ma is az állítólagos Soros-tervről beszélt, szerinte ennek a része, hogy az Európai Parlament a jogállamisági előírások betartásához köti az...
Hazudni rendületlenül
Talán mégsem olyannyira kifizetődő a sorosozás s talán mégiscsak túl költséges Horthy-örökösnek lenni.
Még, hogy Magyarország nem a következmények országa. Dehogynem, s még csak ezután...
A megtagadott közlemény
Az MTI nem adta ki a DK közleményét az euró bevezetésének évfordulójáról, mert abban az orbáni lopásról volt szó, ezért ajánljuk ismételten szíves figyelmükbe...
(Orbánnak) fontos dolgok – Déli Kávé Szele Tamással
Így kávé mellett beszéljünk most kicsit a fontos dolgokról. Csak hát mi a fontos? Ha a kollégáimat kérdezném, sokan a miniszterelnök tegnapi sajtótájékoztatóját találnák...
Az ellenzéki pártok szerint Orbán hazudozott a sajtótájékoztatón
Az ellenzék szerint Orbán Viktor nem a magyar emberek valódi problémáival foglalkozott a sajtótájékoztatón, hanem hazudozott és kampányolt. A pártok közleményeit ismertetjük:
MSZP-Párbeszéd: Orbán végig...
Orbán Viktor hosszú idő után először sajtótájékoztatót tartott
A kormányfő sajtótájékoztatóján egyebek között kiderült, hogy szerinte a magyarok többsége illiberális, a rabszolgatörvényt nem vonják vissza és újra Matolcsyt jelöli jegybankelnöknek. Azt persze...
Egy kérdésem Orbán Viktorhoz
Nem igazán tisztelt miniszterelnök úr! Ön azt ígérte, hogy tavaly év végén tart egy sajtótájékoztatót, amin lehet kérdéseket is feltenni. Ebből persze nem lett...
Kilábalás a posztfeudális (familiáris) társadalomból – politikai javaslat, I. rész
Minden más fogalommal szemben, amit Ungváry Rudolftól és Magyar Bálinttól kezdve Filippov Gáborig alkalmas vagy kevésbé alkalmas módon az orbánista állam leírására használtunk, fontosabbnak...



























