Kilábalás a posztfeudális (familiáris) társadalomból – politikai javaslat, I. rész

0
1282
wikipedia commons

Minden más fogalommal szemben, amit Ungváry Rudolftól és Magyar Bálinttól kezdve Filippov Gáborig alkalmas vagy kevésbé alkalmas módon az orbánista állam leírására használtunk, fontosabbnak és előrébb valónak gondolom a társadalmunkra vonatkozó gondolkodást. A társadalmi folyamatok megértése fontosabb, mint az államé, mert ma nem beszélhetnénk fasiszta mutációról, maffiaállamról vagy hibrid rezsimről, ha ezeket a társadalmi képességek (hiánya) nem támogatná/k. Ezeknek a (mai hazai) képességnek az összefoglaló jellemzésére alkalmasnak találom a posztfeudalizmus címszót, de még alkalmasabbnak a középkortudományból ismert familiarizmust, amelyeket itt szinonimaként használok és külön-külön vagy együtt kifejezik a társadalmi fejlődésünknek egyfelől a megkésettségét és a nyugati fejlődéstől való eltérülésének tartós, valójában már a török hódoltság előtt megkezdődött folyamatát, másfelől a korruptságát és anómikusságát (kb. rendezetlenségét, szabálytalanságát, amennyiben egy XV. századra is alkalmazható kifejezésnél [!], a posztfeudális familiarizmusnál, én legalábbis nem tudok precízebb leírását a mai helyzetnek), harmadrészt mutatják ezek a terminusok a patriarchális családi életviszonyok és erkölcs premodern, tartósan gyarmatosító hatását a szociális viszonyokban.

Az, hogy mennyire megkésett és anómikus a társadalmunk, jól mutatja, hogy a feudalizmusra jellemző klasszikus hűbéri rendszer, amely magánjogi kapcsolatokon – kb. szolgálat a földért alapon — piramisszerűen, szabályozottan épül fel, igazából sosem honosodott meg  Magyarországon. Ehelyett az ún. familiáris rendszer volt jellemző, amelyben a földadományok döntően az uralkodótól érkeztek, az ennél alacsonyabb szintű kapcsolatokban a szolgálat fizetsége csak ritkán volt a föld, illetve, mint ismeretes, a szabad tulajdonos parasztság egészen a XIX. század közepéig ismeretlen volt. A társadalmi viszonyokra az udvar és földbirtokos-nemes (országos és vármegyei) elit – a natio – közjogilag is szabályozott viszonyán innen a személyes függés (kiszolgáltatottság) és az esetlegesség volt jellemző.

Ami most a Fidesz politikájában a család kapcsán megannyi pozitívumnak tűnik, az valójában több évszázados szemlélet, társadalmi algoritmus és a politikai közösség rendezetlenségének, inkompetenciájának egyik oka. A patriarchális családi szemlélet – amelyet az évszázadok fejlődésében alig fegyelmezett közjó, a polgári viszonyok és a demokrácia – valójában a modern kooperatív politikai közösség kialakulásának egyik gátja és a korrupció menlevele. Ám mivel ez a gát együtt épült fel a család közkeletű feladatain túl a hatalmi – védekező és a szolgáló – funkcióinak sok évszázadon keresztüli beidegződéséből, nagyon nehezen lehet lebontani, ami külön megnehezíti a politikai modernizáció dolgát. Innen érthető, hogy a család(ok) és a nemzet érdekei az utóbbi puszta reprodukcióján túl bizony konfliktusban állnak egymással.

Ezzel az elméletibb bevezetővel, amit a következő praktikus rész elé szánok, azt akartam érzékeltetni, hogy az első bekezdésben felsorolt megközelítések miért felületesek, amikor a társadalmi viszonyok mélyrétegei helyett a politikai rendszerre koncentrálnak, illetve nem reflektálnak elég tárgyszerűen a politikai rezsimet fenntartó, történetileg kialakult szociális és kulturális képességekre. Magyarán, Magyarország tényleges felemelkedése – kicsit pikírten fogalmazva – nem az utcai randalírozáson demonstrációkon fog megfordulni, sokkal kevésbé ezen, mint fog akár az Orbán-rendszer sorsa. Viszont kétségtelen, hogy a felemelkedéshez előbb meg kell dönteni a rendszert, mivel magától képtelen a produktív változásra.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .