Kezdőlap Címkék Nemzeti egységkormány

Címke: nemzeti egységkormány

Nemzeti?

Amióta létrejött a hatpárti szövetség az Orbán-kormány leváltására, és a szövetkező pártok politikusai újra meg újra elmondják, hogy nemcsak a választásokig kívánnak együttműködni, de közös kormányzásra is készülnek, a majdani közös kormányt jobbikos politikusok előszeretettel nevezik „nemzeti egységkormánynak”. Lássuk be, ez képtelenség.

A jelenlegi közvélemény-kutatási eredmények szerint egy választáson a válaszadók közel fele támogatná a szövetkező ellenzéki pártok közös listáját, ugyanakkor közel fele a Fidesz listáját. Tegyük most félre azt a kérdést, hogy a mostanában mért támogatottsági adatok alapján mandátumtöbbséget szerezne-e az Országgyűlésben az ellenzéki pártszövetség (mellesleg nem szerezne), de ha feltételezzük, hogy bekövetkezik még akkora eltolódás a támogatottságban, amelynek alapján már elérne mandátumtöbbséget a hat- vagy akár az újabb fejlemények alapján hétpárti szövetség és kormányt alakít, még mindig ott áll vele szemben egy jelentős létszámú parlamenti ellenzék.

E jelentős parlamenti ellenzék mögött a magyar választók jelentős kisebbsége állna, akik akár azért, mert mint frissen gazdagodó üzletemberek, akár mert családi megélhetésüket, lakáshoz jutásukat köszönhetik az Orbán-kormánynak, vagy várják az Orbán-kormány fennmaradásától, akár keresztény identitásuk, nacionalista gondolkodásuk, a szomszéd országokban kisebbségbe szorult magyarok ügye iránti elkötelezettségük állítja őket továbbra is a Fidesz mellé.

Ők az új többség által alakított kormányt nem tekintik a magukénak, továbbra sem támogatják. Ez a kormány tehát jó lelkiismerettel nem tekinthető, és ezért korrekt módon nem is nevezhető nemzeti egységkormánynak.

Horn Gábor, a Republikon Intézet vezetője az elmúlt napokban több médiumban is „nemzeti összefogásnak” nevezte a választásokra alakult pártszövetséget. Ez a szóhasználat ugyanúgy nem korrekt, mint a jobbikos politikusoké.

A pártszövetség listája mögött az optimista kutatási eredmények szerint is a válaszadók kevesebb mint 50 százaléka áll.

Hasonlóképpen egy negyven százalékot meghaladó, de az ötven százaléktól elmaradó részük a Fideszt támogatja, és emellett vannak mások isi, akik közül a Mi Hazánkat és a Kétfarkú Kutya Pártot rendszeresen 1 százalék fölött mérik a közvélemény-kutatók, s amelynek szavazói szemben állnak ugyan az Orbán-rendszerrel, de ilyen vagy olyan okból – politikai okból – nem készek támogatni a hat- vagy hétpárti összefogást. Holott ők is tagjai a nemzetnek. Miként a Fidesz rendületlen támogatói is. Mivel nem gondolom, hogy Horn ezt vitatná, nem nevezheti ezért jó lelkiismerettel „nemzeti összefogásnak” a hat- vagy hétpárti szövetséget.

Ennek megállapításán túl fel kell tennünk magunknak a kérdést: vajon miért ígérnek a Jobbik politikusai „nemzeti egységkormányt”, miért beszél Horn Gábor, az ellenzéki összefogás elkötelezett híve „nemzeti összefogásról”? A jobbikosok nyilván azért, mert így lépnek fel azzal szemben, hogy a Fidesz – ésszerű kampánymegfontolásból – baloldalnak nevezi az egész ellenzéket.

Márpedig a jobbikosok nem tekintik magukat baloldalinak, és ebben tejesen igazuk is van. Ők egészen más politikai világképet képviselnek, mint a szocialisták, a DK-sok vagy a Momentum támogatói.

Nehéz ezért egy politikai jelzővel kifejezni, hogy az Orbán-kormánnyal való szembenálláson túl mi egyesíti a pártszövetséget. Nyilván tisztában van ezzel Horn Gábor is, ezért nevezné az összefogást nemzetinek. Ez azonban nyilvánvalóan hamis.

Ki az a tábornok, aki legyőzte Benjamin Netanjahut?

A hatvanéves Benny Gantz Izraelen kivül jóformán ismeretlen. Ezért is próbált meg úgy feltűnni vele szemben Benjamin Netanjahu miniszterelnök, hogy ő olyan államférfi, aki a világ fontos vezetőivel egyenrangúként tárgyal.

Trump és Putyin nem is nagyon titkolta, hogy Benjamin Netanjahut támogatja a választásokon Izraelben. A választópolgárok másképp döntöttek: Netanjahu pártja, a Likud csak 31 képviselői helyet szerzett a Knesszetben míg Benny Gantz tábornok Kék és Fehér Pártja 33-at.

Netanjahu közös kormányzást ajánlott Benny Gantznak

61 képviselő támogatására van szükség a parlamentben a kormányalakításhoz, és elvben így lehetséges lenne a két nagy ellenfél összeborulása. Csakhogy minimális többségük lenne, mely fogyna is, ha valóban koalícióra lépnének egymással. Mindkét oldalon vannak ugyanis olyanok, akik hallani sem akarnak erről. Mindjárt itt van maga Benny Gantz, aki a választási kampány során hangsúlyozta: nem lép be olyan kormányba, melyben Netanjahu a miniszterelnök! Most persze új helyzet van: mind többen vélik úgy, hogy a hetvenéves Benjamin Netanjahu nyugdíjba vonulhatna. A miniszterelnök viszont hallani sem akar erről.

Benny Gantz miniszterelnök?

A tábornok 38 évet töltött el a hadseregben, ahol karrierje végén vezérkari főnök volt. Altábornagyi csillagját épp Benjamin Netanjahu miniszterelnöktől kapta meg. Kettőjük elképzelése a Közel Keletről meglehetősen hasonló. Benny Gantz abban nem ért egyet Netanjahu-val, hogy Izraelnek annektálnia kellene a Jordán völgyét. Gantz tábornok vezette Izrael hadseregét akkor amikor az csapást mértek a gázai övezetre – sok civil áldozattal. Benny Gantz nem bánta meg egyik akciót sem. Ma is híve az erő alkalmazásának Izrael érdekében.

Jöhet Avigdor Liberman

Az orosz zsidók pártjának vezetője vetette fel először egy nemzeti egységkormány megalakulását, melyben a két nagy mellett az ő kis pártja lenne a mérleg nyelve. Ő Benjamin Netanjahuhoz hasonlóan pragmatikus és ravasz politikus – ellentétben Benny Gantz tábornokkal, aki újoncnak számít a politikai életben. Avigdor Liberman szerint csak Netanjahu nélkül alakulhat nemzeti egységkormány. A Likud párt ragaszkodik Benjamin Netanjahu- hoz – egyelőre.

A miniszterelnöknek három kínos korrupciós ügye van, melyekkel kapcsolatban októberben kezdődnek meg a meghallgatások. A korrupció elleni harc Benny Gantz tábornoknak egyik fő jelszava volt a választási kampányban. Ezért nehéz elképzelni egy Gantz – Netanjahu paktumot, de nem lehetetlen. Az izraeli közvélemény látszólag megosztott, de valójában a három párt elképzelései között nincsen igazán nagy különbség. Vagyis létrejöhet a nemzeti egységkormány, ha más megoldást nem találnak Izraelben…

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!