Kezdőlap Címkék Magyar Idők

Címke: Magyar Idők

Bréking (fék)nyúz, 2018. december 7. – Tudósítás a másik valóságból

0

Végre azt is megtudtuk a Magyar időknek köszönhetően, hogy Brüsszel nem Moszkva, az EU véletlenül sem ­hasonlítható a Szovjetunióhoz. Rosszabb annál. A 888 leleplezte a balliberális lapokat: azok zsidóznak, nem a jobboldal. A Ripost pedig Vona Gábort leplezte le: könyvet lopott!

Brüsszel a kis Moszkva

Brüsszel nem Moszkva, az EU véletlenül sem ­hasonlítható a Szovjetunióhoz. Rosszabb annál, ugyanis a kommunizmus sosem hirdette magáról, hogy a szólásszabadság és a jogállamiság fellegvára.

A „népi demokrácia” nem tűrte a fősodortól eltérő hangot, véleményt, világnézetet, de ezt nem is rejtette véka alá. Aki akkoriban Moszkvában a hivatalos politikai irányelveket nyilvánosan kritizálni akarta, pontosan tudta, mire számíthat: cenzúrára, betiltásra, rendőrségi intézkedésre.

De nézzük, mi a gyakorlat manapság az Európai Unió központjában. A belga fővárosban szerdán a magyar kormány megbízásából egy plakátos kisteherautó járta az utcákat, amellyel az elhibázott bevándorlási politika következményeire akarták felhívni figyelmet. A plakáton egymás mellett olvasható Guy Verhofstadt, liberális EP-frakcióvezető korábbi felelőtlen kijelentése, miszerint nincs bevándorlási válság, illetve az, hogy már több százan haltak meg terrortámadásokban Euró­pában.

A mozgó kampányplakát híre gyorsan eljutott a belga hatóságokhoz, mert a járművet rendőrök állították meg, és arra kényszerítették a sofőrt, hogy szerelje le a feliratot. (Magyar idők: Cenzúra kis Moszkvában)

A 888 bemutatta a liberális kettős mércét

A tudathasadásban szenvedő baloldali újságok előszeretettel hivatkoznak a szakmaiságra, a moralitásra és az újságírói etikára, de rendre megfeledkeznek arról, hogy ha a jobboldali, konzervatív közösséget, esetleg ha Orbán Viktort kell lejáratni, akkor az eszközökben egyáltalán nem válogatnak. Sőt, a baloldali közösség kurucinfójának számító Magyar Narancs gusztustalanabbnál gusztustalanabb címlapjain már szerepelt Orbán Viktor szögesdrótos Hitler-bajusszal, pajeszos rabbiként ábrázolva, vagy éppen Köves Slomó kormánypárti díszzsidóként.

Sok éven át a baloldal és a hozzá hűséges szellemi holdudvar dönthette el, hogy ki az antiszemita, ki a fasiszta és ki a náci. Ha jobboldalinak vallottad magad, esetleg arra vetemedtél, hogy feltűzz a ruhádra egy kokárdát, akkor rendre megkaptad, hogy te bizony egy utolsó fasiszta vagy.

Szerencsére (vagy éppen egyesek sajnálatára) a baloldalnak és a vele szövetséges médiának, amely 2014-ig masszívan liberális és baloldali volt, sikerült lejáratnia ezeket a jelzőket, sőt a túlbuzgósága visszafelé sült el. Ezen jelzők hallatán ma már mindenki legyint, de ha antiszemita, netán becsületsértő cikkeket akarunk olvasni, akkor mindenképp vegyünk Magyar Narancsot, mert ott szinte csak ilyenek vannak. (888: Balliberális lapok zsidóznak, de még nekik áll feljebb!)

Vona, a könyv tolvaj

Kínos ügybe keveredett a Jobbik mai napig legbefolyásosabb politikusa, aki a háttérből továbbra is mozgatja a pártot, egy könyvesboltból üzentek neki, hogy ideje lenne végre kifizetni azokat a könyveket, amelyekkel fizetés nélkül kisétált az üzletből. A kár hozzávetőleg 10 ezer forint.

A történet úgy került nyilvánosságra, hogy Vona Gábor az új fészbúkos divathullámnak megfelelően kedvenc könyveit ajánlgatja a közösségi oldalon.

Csakhogy az egyik könyvről kiderült, hogy Vona fizetés nélkül távozott vele a könyvesboltból! Arra hivatkozva, hogy ő a „híres Vona”, rávette az eladót, hogy a kiválasztott könyveket ne kelljen kifizetnie. Azt állította ugyanis, hogy nincs nála pénz, otthon felejtette a pénztárcáját. Persze megígérte, hogy másnap beviszi a több ezer forintos vételárat – legalább 9-10 ezer forintról van szó -, csakhogy erre aztán sohasem került sor. Magyarán Vona trükkösen lenyúlta az egyáltalán nem olcsó könyveket.

A bolti eladónál akkor szakadt el a cérna, amikor az egyik ravasz módon eltulajdonított könyvet meglátta Vona Facebook-oldalán. Dühös lett, hogy a ki nem fizetett, magyarán ellopott könyvvel dicsekszik a bukott pártelnök. (Ripost: Vona Gábor ki­sé­tált egy bolt­ból, de fi­zetni el­fe­lej­tett)

Bréking (fék)nyúz, 2018. december 6. – Tudósítás a másik valóságból

0

Orbán Viktor jól megvédi a sajtószabadságot, amelynek értelmezése szerint a korlátozását kérte tőle a Zsidó Világkongresszus elnöke. Kovács Zoltán – mint azt például a 888-ból is megtudhatta az olvasó – jól kioktatta Soros lapját, a The New York Timest. Lélegzet eláll, szem kidülled, agy lefagy, ha az ember meglátja a szocialistákat sárga mellényben.

Orbán Viktor jól megvédi a sajtószabadságot

„Magyarország kormánya a zéró tolerancia politikáját követi az antiszemitizmus kérdésében. Kormányom fellépése, döntései nem hagynak kétséget afelől, hogy a magyar kormány a zsidó származású állampolgáraiért teljes felelősséget érez, és gondoskodik biztonságukról. Ön és szervezete erre az egyértelmű magyar kormányzati politikára a jövőben is számíthat” – írta Orbán Viktor miniszterelnök a Zsidó Világkongresszus elnökének.

Ronald S. Lauder, a Zsidó Világkongresszus elnöke néhány napja egy levélben arra szólította fel Orbán Viktor miniszterelnököt, hogy nyilvános ítélje el a Figyelő címlapján megjelent, szerinte antiszemita képet.

„Csodálkozásomat fejezem ki azért is, mert mintha az Ön tolla csak akkor találna papírt, ha zsidó származású baloldali közéleti szereplő kerül egy vita középpontjába. Ám még sosem kaptam Öntől levelet, amikor a kormányzattal együttműködő vagy jobboldali érzelmű zsidó származású állampolgár került hasonló helyzetbe. Ennek beszédes példáit mellékelten küldöm” – írta Orbán Viktor, aki sajtófőnöke tájékoztatása szerint a HVG hetilap és a Magyar Narancs egy-egy korábbi számának címlapját mellékelte leveléhez. (MTI: Orbán Viktor válaszlevele Ronald S. Laudernek: Ön a sajtószabadság korlátozását kéri tőlem)

A The New York Times is Soros lapja

A The New York Times szerkesztőbizottságát rendkívül “izgatja” és “aggasztja” Orbán Viktor magyar miniszterelnök “jobboldali, nativista, nacionalista politikája” – írta ironikus hangvételben a Miniszterelnöki Kabinetiroda nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkára, reagálva a Soros lapjában a közelmúltban megjelent, Magyarországgal és Orbán Viktor miniszterelnökkel foglalkozó cikkre.

Az államtitkár szerint a “manhattani klikkhez” a héten csatlakozott a The Guardian című baloldali brit újság egyik cikkírója is, aki “véletlenül” a Central European University (CEU) egy volt professzora, és aki “gyászolja a szomorú napot, amikor a CEU-t kiszorították Magyarországról”.

Csakhogy ez nem így történt. Az intézmény teljes mértékben akkreditált Közép-európai Egyetemként még mindig szabadon működik Magyarországon” – tisztázta (ismét) a helyzetet az államtitkár. A CEU viszont a saját bevallása szerint még mindig nem folytat semmilyen felsőfokú képzést az Egyesült Államokban” – tette hozzá. (888: Kovács Zoltán kioktatta Soros lapját, a The New York Timest)

Sárga mellényes szocialista bárgyúság

Lélegzet eláll, szem kidülled, agy lefagy, ha az ember meglátja a szocialisták Facebookjára kitett fényképet. A három „nagyágyú”, Ujhelyi István, Tóth Bertalan és Karácsony Gergely sárga mellényt húzott, és azt üzenték, így tüntetnek majd, és döntik meg majd az Orbán-kormányt.

„Ami Párizsban sikerült, az Budapest utcáin is sikerülni fog! Minden lehetséges eszközzel tiltakozunk egészen addig, amíg meg nem állítjuk Orbánt, és a kormány ki nem hátrál a rabszolgatörvényből!” – írták. Az elvtársak elfelejtették, hogy Párizs nem Orbán ellen, hanem saját francia barátjuk, Emmanuel Macron ellen lázadt fel. (Magyar Idők: Újabb csúcsot döntött a szocialista bárgyúság)

Bréking (fék)nyúz, 2018. december 5. – Tudósítás a másik valóságból

0

A 888 megírta, hogy a baloldal pont 14 éve a magyarok ellen hergeli a magyarokat. A Magyar Idők talált és megfejtett egy videót a közösségi médián, amiből számukra kiderült: csak politikai haszonszerzés volt a Soros-egyetem melletti tüntetés. Demeter Mártáról meg az derült ki, hogy veszélyes Magyarországra

A baloldal a magyarok ellen hergeli a magyarokat

2004. december 5-én új szintre süllyedt a magyarországi baloldal: azért kampányoltak, hogy ne kapjanak magyar állampolgárságot a határon túli magyarok.

December 5-e egy nagyon csúnya szégyenfolt a magyar történelemben. Számos csapás érte már ezt a népet, voltak ennél durvábbak bőven. Azonban ezen a napon a csonka-magyarországiak egy jelentős része egyszerűen leköpte és megalázta a gúnyhatáron túlra szakadt testvéreit. (888: 14 éve hergeli a magyarokat a magyarok ellen a baloldal)

Csak politikai haszonszerzés volt a Soros-egyetem melletti tüntetés

A CEU többmilliós tandíja mérsékelhető, ha az ember aktivista, például antifasiszta szervezet tagja, mert akkor ösztöndíjat kap – minderről a Momentum tagja, Krómer Patrik beszélt egy videóban. Az aktivista szavai szerint a „TASZ meg ezek” sokat segítettek nekik, hogy ne kapjanak szabálysértési büntetéseket, az aktivista szerint a sorosista jogvédőknek köszönhetően nem kellett sohasem ilyen büntetést fizetnie.

A videó­ban elhangzik: Patrik szélsőbaloldali nézeteket vall, a Momentum tagja, s ezt büszkén vállalja. Azt is elmesélte, hogy a XVI. kerületi momentumos jelöltnek a DK beállt segíteni, de ezt is elrontották.

Mint mondta: ezeknél a „civil” szervezeteknél rendszeres a lehúzás, egymás átverése, sokan a saját pecsenyéjüket sütögetik. Szavai szerint rengetegen politikai haszonszerzés miatt álltak a CEU mellé, ő maga azonban sosem fogadott el pénzt azért, mert részt vett a demonstráción. (Magyar Idők: a Soros-párti aktivista szerint haszonszerzésből tüntetnek)

Demeter Márta veszélyes Magyarországra

Szávay István öblös zsidózása, illetve Gyurka bá részleges csapatkivonásai (CEU-költözés) közepette elsikkadt egy nüansznyinak tűnő, ám valójában jelentékeny hír. Demeter Márta nem csupán hazudott Orbán Viktor leányának sosemvolt ciprusi repülőútjáról, hanem – mint azt az adatvédelmi hatóság most lezárult vizsgálata megerősítette – titkos katonai adatokat hozott nyilvánosságra a miniszterelnök és családja bemószerolására. Önök szerint, aki ilyen nyegle lazasággal szellőztet meg titkos hadászati adatokat, az hány másodperc alatt játszana át ilyeneket ellenérdekelt titkosszolgálatoknak?

Péterfalvi Attila, az adatvédelmi hatóság vezetője közleményben tudatta: a Demeter Márta által nyilvánosságra hozott információk kétséget kizáróan titkosak voltak, és vizsgálata szerint ezzel a politikus is tökéletesen tisztában volt. Demeter Márta ellen egyébként már eljárás indult, így hamarosan a bíróság előtt is duzzoghat, meg orbánflórázhat egy sort. (PestiSrácok.hu: Demeter Mártának már papírja is van róla, hogy veszélyes Magyarországra)

Bréking (fék)nyúz, 2018. december 1. – Tudósítás a másik valóságból

0

Rétvári szerint a CEU blöffje nem veszélyezteti a magyar felsőoktatás megítélését. A Magyar Idők szerint Gémesi György szándékosan blokkolta a hatékony szemétszállítást. Az Origo már Macron francia elnök bukását jósolja.

Rétvári szerint blöff a CEU Bécsbe költözése

Az oktatásért is felelős humán tárca államtitkára a Hír Televíziónak azt mondta: az intézmény eddig nem tudta bizonyítani, hogy külföldön is van működő egyetemi képzése, amely alapján Budapesten is kiadhat diplomát. Az államtitkár hozzátette: a magyar felsőoktatási intézmények előkelő helyen szerepelnek a nemzetközi ranglistákon, a CEU képzésein pedig inkább külföldi hallgatók vesznek részt.

„Meg kell becsülnünk a saját, hazai egyetemeinket, azokat kellő helyen kell értékelni, nagyon sok rangsorban nagyon szép helyezéseket érnek el, a felsőoktatási normatíva 40 százalékkal fog emelkedni a hallgatói normatíva a következő két esztendőben” – nyilatkozta az államtitkár. (Hír TV: Rétvári: A CEU blöffje nem kell, hogy veszélyeztesse a magyar felsőoktatás megítélését)

A szemétszállítást Gémesi György akadályozta politikai okokból

Politikai körökben úgy tartják, hogy Gémesi a Zöld Híd élén szándékosan blokkolta a céghez tartozó területeken a hatékony szemétszállítást, és különböző formákban zsarolta a kormányzatot.

A Fidesz szerint az LMP parlamenti listáján harmadik helyen szereplő politikus lépése „gyakorlatilag felért egy beismerő vallomással”. Gémesinek ezért kellett távoznia, mert a kirobbant botrány, a Zöld Híd hulladékügye, amiért Gémesinek vállalnia kellett a felelősséget.

– Semmiféle pénzügyi, vagy egyéb vita nem indokolhatja, hogy megszüntessenek, egy olyan közszolgáltatást, amely 300 ezer embert érint – nyilatkozta korábban Vécsey László országgyűlési képviselő.

A politikai motiváció a Gémesi által irányított szervezetnél nyilvánvaló volt, mert az ország egyéb területein működő hulladékgazdálkodási rendszerek, amelyek hasonló forrásokból gazdálkodnak, el tudták látni a feladatukat. (Magyar Idők: Pont kerülhet Gémesi György hulladékbotrányának végére)

Elkezdődött a francia baloldali és neoliberális elit bukása

Ugyanaz zajlik most a franciáknál, mint néhány éve az olaszoknál. Ott a Vasvillák lázadásával kezdődött a baloldali és neoliberális elit bukása.

Tovább folytatódik Párizsban a sárgamellényesek lázadása Emmanuel Macron dilettáns gazdaságpolitikája ellen. Most már rendszeresek az összecsapások a tüntetők és a rendőrök között, a tüntetők barikádokat emelnek, és festékkel dobálják a rendőröket, akik könnygázzal oszlatnak, és több helyen brutálisan lépnek fel. A bukott szocialista miniszterből lett francia köztársasági elnök, Emmanuel Macron nem akar visszalépni a megszorításokból, a franciák széles rétegeit sújtó adóemelésekből és pénzelvonásokból, pedig már pártján belül is többen felszólították rá.

Jacques de Saint Victor egyetemi tanár, jogtörténész, publicista a Le Figaroban közölt írásában azt írta: ami történik, az valójában logikusan következik Macron önmagát populistának nevező, de valójában neoliberális politikájából. A konfliktus szükségszerűen elmélyül, további frusztrációkat teremt, és végül ugyanúgy fordulathoz, Macron bukásához vezethet, ahogy Olaszországban megbukott a francia elnökhöz meghökkentően hasonló politikát folytató Matteo Renzi. A neves történész szerint feltűnő a hasonlóság az olasz fordulat (a baloldal bukása és az 5 Csillag-Liga koalíció győzelme) és a mostani francia események között. A törésvonalak már nem a bal- és a jobboldal, hanem a paloták és az utcák népe között vannak, amihez erősen hozzájárult a brüsszeli neoliberális uniós elit is, amely a politikát megfosztotta a lényegétől – írja a neves történész. (Origo: Lázadás Franciaországban: közel lehet Macron bukása)

Bréking nyúz, 2018. november 25. – Tudósítás a másik valóságból

0

A ballibek ismét utcára vonultak, tüntiztek Budapesten és a 888-at támadták. Továbbra is a bevándorlást támogatja az új uniós költségvetés. A Magyar Idők bebizonyította, hogy a CEU-ügy a 21. század eddigi legsikeresebb médiahackje. 

Tamás Gáspár Miklós sivalkodott a tüntizők előtt

A ballibek ismét utcára vonultak. “A tudomány és az oktatás szabadságáért” tüntiztek Budapesten és a 888-at támadták.

A bátor “forradalmárok” az esemény Facebook-oldala szerint Soros György egyeteméért és a tanszabadságért “léptek a frontvonalra.”

Sőt az esemény beharangozója szerint elfoglalják a Kossuth teret és egy hétig ott maradnak. A Facebookon megadták még a Paypal számlaszámukat is, ahova pénzt lehet utalni nekik. Az ígérték, a befolyt összeget a téren veszteglők ellátására fogják költeni. A semmittevésért nagylelkűen még pénzt is elfogadnak.

A tüntetésen felszólalt Tamás Gáspár Miklós filozófus, a CEU oktatója, aki a gender-tanulmányok szak megszüntetése és a Soros-egyetem várhatóan Bécsbe költözése miatt adott hangot felháborodásának. Aztán egy hatalmasat sivalkodott a 888 véleménycikke miatt, amelyben őszintén írt arról, hogy az ELTE-n politikailag milyen egyoldalú, manipulatív mondatok hangoztak el. Majd a portál arra kérte a hallgatókat, ha ők is találkoztak hasonló esettel tanulmányaik során, írják meg nekünk. TGM mindennek ellenére tudatosan megválogatva szavait feljelentgetésekről beszélt az ’50-es évek diktatúráját vizionáló baloldali médiával együtt. (888: “Független” civilek tüntiztek a Soros-egyetemért)

A CEU megy is, marad is

A CEU-ügy a 21. század eddigi legsikeresebb médiahackje. Kutya sem foglalkozott volna ezzel a nem túl jelentős intézménnyel, ha betartaná a törvényt, ha nem akarná kiváltságos, törvények feletti előjogait megtartani, és ebbe nem kapcsolódna be az alapító, George Soros.

A CEU rektora, Michael Ignatieff most Kanadában adott egy olyan interjút, amely tökéletesen tükrözi az egykori liberális vezér, vagy a helyzet tudathasadásos állapotát.

A theglobeandmail.com cikk már címével leleplezi az alig titkolt zsarolási szándékot, mondván: Ignatieff, azaz a CEU „határidőt adott Magyarországnak”.

Az interjú szerint „…ha december 1-jéig a kormány részéről nem írják alá a szükséges dokumentumokat, a CEU Bécsbe költözik.”

De mielőtt az újságíró (vagy bárki más) is komolyan venné az állítást, felteszi (naiv) kérdését, hogy akkor mi történik majd Budapesten?

És csiribí-csiribá, rektor úr szerint a CEU Magyarországon marad. Itt az épület, Ignatieff szerint folytatják tevékenységüket!

A CEU tehát (majd, ha…) megy is, marad is.

Kérdés, künn s benn is egyszerre a macska hogy foghat majd gendert? (Magyar idők: Ignatieffi itt a Soros, hogy a Soros)

Az EU több pénzt költene a migráció kezelésére

Farkas Örs politikai elemző szerint a brüsszeli elit még az európai parlamenti választások előtt akar elfogadtatni egy migrációt támogató költségvetést. Ennek a hátterében az áll, hogy jelenleg még azok a képviselők vannak többségben, akik egyértelműen a bevándorlás mellett tették le a voksukat és a következő költségvetés megalkotásánál is ezt a szempontot érvényesítették.

Hozzátette, a képviselők azonban tudják, hogy amennyiben a következő választás alkalmával olyan összetétele lesz a Parlamentnek, amely adott esetben nem támogatja és elutasítja a bevándorlást, akkor ezek a szempontok nem érvényesülhetnek.

A frissen elfogadott költségvetési tervben ugyanis a jelenleginél több pénzt szánnának a migráció kezelésére. (PestiSrácok.hu: Továbbra is a bevándorlást támogatja az új uniós költségvetés)

Bréking nyúz, 2018. november 23. – Tudósítás a másik valóságból

0

Szegény Gruevszkit Soros emberei üldözték, még az élete is veszélyben volt, ezért jogosan kapott menedékjogot. Jeszenszky Zsolt nagyon örül, hogy az apja nem lett tagja Márki-Zay Péter szivárványos alakulatának. A Hír TV-ből megtudhattuk, hogy Botka a szegedi maffia főnöke.

Gruevszki életveszélyben volt, jogosan kapott menedékjogot

Robbantásos merényletet is követtek el Nikola Gruevszki ellen, így a Magyarországon menedékjogot kapott macedón exkormányfő a hazájában folyamatos életveszélyben volt – mondta a Magyar Időknek Cvetin Chilimanov, a macedón hírügynökség újságírója. Szavai szerint a nemzeti szuverenitás mellett kiálló Gruevszki eltávolítása a nyílt társadalmakat hirdető Soros-hálózat érdekében is állt.

A Nikola Gruevszki számára megítélt magyarországi menedékjogot bírálók nem vesznek tudomást arról, hogy a korábbi macedón kormányfő egy önkényuralmi rendszerből menekült el, ahol politikai ellenfelei üldözték, és az élete is veszélyben volt.

A  konzervatív miniszterelnök biztonsága érdekében volt szükség a páncélozott járműre, amelynek megvásárlását a jelenleg hatalmon lévő szociáldemokrata SDSM párt Tank-ügynek nevezett, és igyekezett korrupciós botránynak beállítani. (Magyar Idők: Sorosnak az útjában volt Nikola Gruevszki)

Jeszenszky Zsolt szerint Márki-Zay Péter “Mindenki Magyarországa” szivárványos alakulat

A legutóbbi Szabadfogás adása egy ponton külön kispályás mérkőzéssé változott, amikor a műsorban elsőbálozó Jeszenszky Zsolt lemezlovas, “politikai hobbista” kérdőre vonta Herényi Károlyt, a volt MDF volt frakcióvezetőjét, aki magát örökös konzervatívnak nevezte, mégis szimpatizál Márki-Zay Péter “Mindenki Magyarországa” című szivárványos alakulatával. “Apám minden kijelentése ellenére konzervatív maradt és nagyon örülök neki, hogy a neve nem került oda Mellár Tamás, Lukácsi Katalin és Bod Péter Ákos mellé az alapítók listájára” – vetette oda Jeszenszky, megjegyezve, hogy ebben az édesanyjának igen nagy szerepe van. (PestiSrácok.hu: Jeszenszky Zsolt Herényinek: Örülök, hogy az apám nem állt be Márki-Zayék mellé)

Botka a szegedi maffia főnöke

Szabó Bálint a károsultak képviselőjeként elégedett azzal, hogy letöltendő börtönbüntetést kaptak a Szeviép-ügy vádlottjai, jogászként azonban van hiányérzete – derült ki csütörtök este a Magyarország élőben című műsorban a Hír TV-n.

Szabó Bálint szerint Botka László egykori polgármester, valamint Ujhelyi István MSZP-s politikus tevőlegesen is részt vett Szeged legjelentősebb gazdasági és politikai bűncselekményében.

A károsultak képviselője Botkával kapcsolatban azt mondta, nemcsak köze van ahhoz, hogy 516 alvállalkozó pénze eltűnt, hanem ő a bűncselekmény egyik főszereplője. „Botka a szegedi maffia főnöke” – jelentette ki Szabó.

(Hír TV: Szabó Bálint: Botka László a szegedi maffia főnöke)

A kormánymédia már megint gátlástalanul hazudozik a CEU-ról – persze lebuktak

0

A Magyar Idők egy hangfelvételre hivatkozva azt állította, hogy nem indított egyetemi képzést a Soros-egyetem, a CEU az amerikai Bard College-dzsal közösen, és ezzel persze megsértette a CEU-törvényt. Vagyis a CEU nem teljesíti a feltételeket, ezért nem működhet majd Magyarországon. Ezt a vádat aztán átvette az egész kormánymédia, az MTI-től az Origón át a Pesti.Srácok.hu-ig.

A propaganda lap szerint a Bardon a Mesterképzésért Felelős Tanulmányi Osztály vezetője, Janet Stetson arról tájékoztatott egy diákot, hogy nincs a CEU-nak mesterképzése az egyetemen. Csak egy jelentéktelen együttműködés van a két egyetem között: a Bard College alapképzésben részt vevő diákjai fél vagy egy évre ellátogathatnak a CEU-ra Erasmus-ösztöndíjhoz hasonlóan.

Mindezt persze Enyedi Zsolt, a CEU rektorhelyettesre és a Bard tanulmányi főtitkár-helyettese, Jonathan Becker is megcáfolta.

Enyedi Zsolt Facebook bejegyzése:

Méretes lukra futott a Magyar Idők

A sok rosszindulatú és szánalmas próbálkozás közül is kiemelkedik a Magyar Idők mai cikke. Először is azt „bizonyítják”, hogy a Bard College-ban folyó programunk nem mesterdiplomát ad, hanem oklevelet (advanced certificate-et). Ezt a nyomozó újságírás módszereivel, egy rögzített beszélgetés hanganyagára való hivatkozással teszik. Megtehették volna persze azt is, hogy közvetlenül idéznek tőlünk, hiszen több tucat nyilatkozatunkban és kommünikénkben állítottuk ugyanezt, de akkor hol maradt volna a leleplezés.

Ami még kínosabb, a rövid beszélgetés jelentős része a Study Abroad programról szól, nem az Inequality Analysis programról. A napilapnak ezek szerint nem esett le, hogy ez egy másik program, mint az, amit tavaly indítottunk el. A Bard diákjai már hosszú évek óta járnak hozzánk cserediákokként, a Study Abroad keretében, ennek semmi köze az Inequality Programhoz.

Amikor a Magyar Idők újságírója tegnap felhívott és említette a hangfelvételt, kértem, hogy mutassa meg. A szerkesztői nem engedték. Kár, ezzel megkímélhették volna a – feltételezésem szerint – jószándékú kollégát attól, hogy a teljes inkompetencia benyomását keltse.

A cikk azt is állítja, hogy az „advanced certificate” „nem megszokott” felsőfokú képzések esetében, ami egyértelműsíti, hogy a lap munkatársai még nem láttak belülről amerikai egyetemet.

A leggyönyörűbb a konklúzió: „A Soros-egyetem tehát valótlanul állította korábban, hogy a BC-vel kötött megállapodásuk eredményeként képzést indítottak az Egyesült Államokban, így továbbra sem felelnek meg a magyar törvényeknek.” Írta ezt az újságíró annak ellenére, hogy átküldtem neki a New York Oktatási Hivatala igazgatójának a hivatalos levelét amiben leszögezi, hogy a Bard-os együttműködés keretében, valamint attól függetlenül New York városában, felsőfokú oktatást végzünk New York Államban.

Azt is javasoltam neki, hogy forduljon a Bard illetékes munkatársához, a tanulmányi főtitkár-helyetteshez. Ezt nem tette meg, gondolom nem engedték neki, pedig ezzel elkerülhette volna a totális leégést. Én most megtettem, és már meg is érkezett a válasz, amit idemásolok.

Amennyiben a Magyar Idők munkatársainak szüksége lenne fordításra, csak szóljanak.

Cáfol a Bard College is

Az angol nyelvű levelet itt most nem tesszük közzé teljes terjedelemben, akit nagyon érdekel, az elolvashatja Enyedi Facebook posztjában. Néhány részletet azonban magyar fordításban most közlünk. A hosszú levél elején rögtön kiderül az is, hogy Jonathan Becker nem csak a Bard tanulmányi főtitkár-helyettese, hanem a CEU képviselője is New York-ban.

Hangsúlyozza, hogy a CEU közös programot működtet a Bard College-dzsal, az oklevelet (advanced certificate-et) adó Inequality Analysist, amelyet New York állam oktatási hivatala már bejegyzett. Azt is hozzáteszi, hogy már van is egy olyan hallgató, aki elvégezte a programot és jelenleg egy tucat hallgató tanul a program keretében New York államban, Annandale-on-Houstonban, a Bard campusán. Az ott tanuló diákok majd Budapesten, a CEU-n is tanulnak.

“Ha jól értem, a magyar újságíró azt állítja, a Bard munkatársa arra utalt, hogy a Bard és a CEU között nincs program. Először is azt sugallni, hogy a Bard és a CEU között nincs program, vagy hogy a CEU nem kínál egyetemi oktatást New Yorkban abszurd – totális ferdítés és kitaláció.”

A hangfelvételt is manipulálták

Filipov Gábor politológus a Facebookon megírta, hogy a vágatlan telefonbeszélgetésből (amit a Magyar idők már levett) kiderül: a diák a Bardon szerezhető képesítésekről érdeklődött, nem a CEU-s képzésekről. A Bard munkatársa pedig a közös programokról informálta, nem a CEU saját képzéseiről, tehát nem arról, amit a törvény megkövetel.

Bréking nyúz, 2018. november 8. – Tudósítás a másik valóságból

0

Lebuktatta a CEU-t a Magyar Idők. A  liberális média számára az a fontos az amerikai választáson, hogy hány nő, leszbikus, mohamedán, szuahéli, zsiffin, piréz stb. kapott most képviselői helyet. Mint ahogy korábban ünnepelték az Egyesült Államok első néger elnökét, aki persze szar elnök volt.  Közben az is kiderült, hogy az isiászos Jean-Claude Juncker megint hangulatban volt.

A Soros-egyetemnek nincs megfelelő külföldi képzése

Nem indított egyetemi képzést a Soros-egyetem, a CEU az amerikai Bard College-dzsal közösen – írja a Magyar Idők egy birtokába került hangfelvételre hivatkozva. Mindössze jelentéktelennek mondható együttműködés van a két intézmény között, amely abban merül ki, hogy a Bard alapképzésben részt vevő diákjai néhány hónapra eljöhetnek Európába a Soros-egyetemre, az Erasmus-ösztöndíj programban követett gyakorlathoz hasonlóan. (Magyar Idők: Az amerikaiak buktatták le a CEU-t – hanganyaggal)

Csúcsra járatja az identitáspolitikai elmebajt a liberális média

A demokraták ugyan megszerezték a többséget a képviselőházban, ám a nagy áttörés nem sikerült. A szenátusban pedig a republikánusok hódítottak el helyeket a demokratáktól. Ám a lényeg nem is ez, hanem az, ahogyan a liberális média beszámol az eredményekről. Számukra az a fontos, hogy hány nő, leszbikus, mohamedán, szuahéli, zsiffin, piréz stb. kapott most képviselői helyet.

Ugyanezt sikerült eljátszani Barack Obama megválasztása után is. A lényeg az volt, hogy Obama volt az Egyesült Államok első néger elnöke, és ennek önmagában is örülni kell, függetlenül attól, hogy a legszarabb elnök volt Jimmy Carter óta. Az a lényeg, hogy néger. Most az a lényeg, hogy ki leszbikus, nem bináris, szomáliai. (888: Meleg, indián, muszlim, nő, szomáliai, palesztin, leszbikus: csúcsra járatja az identitáspolitikai elmebajt a liberális média)

Juncker Helsinkiben is “hangulatban volt”

Az isiászos Jean-Claude Juncker megint hangulatban volt az Európai Néppárt éppen az utódjelöltjéről döntő helsinki kongresszusán, amikor a VIP-társalgóban a tőle megszokott ruganyos léptekkel (nikotinéhségét csillapítandó) nekiindult megkeresni a kijáratot. A PestiSrácok.hu videójának tanúsága szerint végül Orbán Viktor segítségével sikerült kinyitnia az ajtót…

Már megérkezésekor is nagyon vigyáztak testőrei a furcsán viselkedő Junckerre. Az isiászos, politikusokat végigpofozó, kokizó, papírkötegekkel legyintgető Jean-Claude Juncker testőrei kínosan ügyeltek arra, hogy megóvják szeretett elnöküket az újságírói kérdésektől. (PestiSrácok.hu: Juncker Helsinkiben is “hangulatban volt” – Orbán segített az ajtónyitásban)

Beismerő vallomás: ismerem Ady Endrét!

Tisztelt Bíróság, Ügyészség, Állami Számvevőszék, Tisztelt Megfelelő aláhúzandó!

Megtörtem a tények súlya alatt és részletes, beismerő vallomást teszek. 1848-ban találkoztam először „a baloldal által készpénzen megvásárolt ember keresztény magyar típusával, Ady Endrével…” Remélem, jól idéztem a Magyar Idők cikkéből, nem szeretném, ha emiatt bajom esne.

Adyt akkor még nem Adynak hívták, és mint utóbb kiderült, nem is ő volt. Utána még többször összefutottunk, először a kiegyezéskor, 1867-ben, majd a Tanácsköztársaság idején, 1919-ben.

Tessék? Hogy ez nem lehet? Jó, hát akkor mondják meg az urak, hogy mikor és hol találkoztam az Ady nevűvel. Nekem mindegy, csak tudjam, hogy mi van. Akkor találkoztam vele, és ott, ahol az uraknak ez megfelel. Profi tanú vagyok, ahogy parancsolni tetszenek.

Azt a viccet ismerik az urak, amelyik úgy kezdődik, hogy két Ady utazik a vonaton? Azt mondja a Kohn a Grünnek…

Micsoda? Hogy ne vicceket meséljek? Hanem mondjak el mindent, úgy, ahogyan történt?

Most, hogy említeni méltóztatnak az urak, már kezdek emlékezni. Ürgebőr is volt, csőszkunyhó, jugoszláv békaemberek. Minden, ahogyan az meg van írva. Remélem, nem hagytam ki semmit.

Hogy miről beszélgettünk? Amiről mindig: azt mondta nekem az Ady nevű, hogy ártani akar a magyaroknak. Mondtam neki, hogy én is. Ennek nagyon megörült. Felvetette, hogy ártsunk együtt. Nekem először nem tetszett az ötlet, mert már hozzászoktam, hogy egyedül ártok.

De aztán mégis rávett valahogy. Volt nála ugyanis egy nagy halom papírpénz, tudta, hogy azzal engem mindig meg lehet győzni. Ahogyan öreg barátom, Woody Allen, úgy én is elmondhatom magamról: a kedvenc számom a sok.

Miután gondosan megszámoltam a pénzt, mert üzletben ugye nincs barátság, az Ady nevű azt mondta, hogy hozzunk létre egy háttérhatalmat. Én nem tudtam, hogy mi az, mert akkor még senki sem tudta, de nem akartam bunkónak látszani, ezért rábólintottam. Mint utóbb kiderült, ez jó ötletnek bizonyult.

Elkezdtük az ártást. Kezdetben kicsiben ártottunk, ezért először döcögősen ment az üzlet, ám idővel egyre jobban belelendültünk. Hamarosan Közép-Európa legnagyobb és legismertebb ártói lettünk, sőt, még a tengerentúlon is lettek referenciáink. Ma már, ha valahol ártani kell, szinte mindig minket hívnak. Ami, mondjuk így, nem csoda: mi álmunkban felébredve is bármikor képesek vagyunk ártani. Nemcsak a magyaroknak, bárkinek. (Legutóbb a hollandoknak ártottunk, és egy olaszországi megbízásunk is aláírás előtt áll.) Mi nem kedvtelésből ártunk, mint az amatőrök, hanem azért, mert ehhez értünk.

Nekem tisztelt urak, már az óvodában is az ártás volt a jelem, az Ady nevűnek meg a háttérhatalom. Végezetül szeretném megjegyezni, hogy bízom a Tisztelt Bíróság, Ügyészség, Állami Számvevőszék, Tisztelt Megfelelő aláhúzandó nagylelkűségében, és remélem, találnak enyhítő körülményeket a számomra.

Bréking nyúz, szeptember 30. – Tudósítás a másik valóságból

0

Ma sem pihen a kormánypropaganda: visszatért a kultúrharc a Magyar Időkbe, nem tud leszállni az Átlátszóról az Origo, Jobbik-kongresszuson járt a Pesti Srácok. Lapszemle az alternatív valóságból.

Alföldi Róbert és a színházak a Magyar Idők kultúrharcos sorozatában

„A rengeteg szakmája mellett Alföldi úr a térség legjobb társadalomkritikusa is. A Centrál Színház 2018/2019-es évadának műsorfüzetében különleges interjú olvasható a művész-rendező úrral. Épp Ödön von Horváth Kasimir és Karoline című darabját viszi színre. Az interjúból megtudjuk, az előadás nem egészen hasonlít a német nyárspolgárok kritikájához, mert nálunk hiányzik ez a réteg. Mint mondja: „Itt csak reménytelen, kiszolgáltatott, szorongó és gyáva emberek vannak. Amiért mégis hasonló társadalmi folyamatok játszódnak le nálunk, mint a harmincas évek Németországában, az épp a kiszolgáltatottság miatt van.”

Végre ismét eljutottunk a náci világhoz. (…)

Forrás: Wikimedia Commons

Jól ismert módszer: fellépni vendégként egy országban, majd a szabad művészet jegyé­ben lehülyézni a többségi szavazókat. Függöny! Taps! Ezek után lehetett interjúk, cikkek özönében hangoztatni a balliberális „magaskultúra” felsőbbrendűségét, megemlítve, hogy a fideszesek bunkók, legfeljebb szotyizni járnak ki a focimeccsekre. Mivel ennyire korlátoltak, ezért próbálják megszüntetni a színházi szabad világ szigeteit.”

Az Origo szerint valójában pánik, hogy mindenki a kétségbeesett erőfeszítéseiken szórakozik

„Teljes a pánik a hazai Soros-világban, miután rámutattunk az amerikai milliárdos hazai és nemzetközi csapatának összjátékára. A bevándorláspárti milliárdos támogatásaiból működő blog most éppen a hazai Soros-világ egyik jellegzetes figuráját vetette be, aki a portálon megjelenő írásában a Soros-hálózat létét igyekezett letagadni. A meglehetősen zavaros, a magyarázkodástól a mellébeszélésen át a fenyegetőzésig terjedő írás komoly bizonyítéka annak, hogy Bodoky nevetséges önleleplező szelfije mekkora zűrzavart okozott Soros szövetségesei között. (…)

A prímet a Mérce igyekezete ellenére mégiscsak az Átlátszó vitte, szombaton a lap vezetőjének jó barátja, Vágvölgyi B. András kezdett furcsa merengésbe. Úgy tűnik, a magát ostobán leleplező, ezért pánikba esett főszerkesztő régi harcostársának segítségét kérte, aki ennek maximálisan eleget tett. De még, hogy!”

Sajátos beszámoló a Jobbik-kongresszusról a Pesti Srácokon

„Ismét kongresszust tartott a Jobbik, immár 20. alkalommal dugták össze a fejüket a nemzeti-konzervatív-baloldali-jobboldali-liberális ellenállók. Hangzatos, dagályos, ám szinte értelmetlenül hömpölygő és semmitmondó gondolatokat hallhattunk Gyöngyösi Mártontól, a Jobbik parlamenti frakcióvezetőjétől, és Sneider Tamástól, a párt elnökétől. Nem véletlenül írtuk, hogy ellenállás, hiszen a kongresszus elhatározta, hogy kilépve az ellenzéki szerepből, ellenállást hirdet és minden fronton harcolni fog a diktatúra ellen. Stábunk az ellenállás gyakorlatáról szeretett volna többet megtudni Sneider Tamástól, de Jakab Péter, a Jobbik szóvivője, először lesöpörte az asztalról kérdésünket, és hiába intéztük a pártelnöknek, Jakab egyszerűen kivonultatta a teremből Gyöngyösi Mártonnal együtt. Kérdésünkre később ő maga próbált meg válaszolni, de az arrogancia mellett egyéb tényeket nem tudtunk meg azon kívül, hogy ma Magyarországon diktatúra van.”

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK