Ungár Péter elmagyarázza

0
451
Facebook

Van az úgy, kérem, hogy az ember nem érti a dolgokat, ám akkor jön egy derék szakértő és mi, laikusok is megtudjuk tőle, hogy miről van szó. A jövevény sokkal járatosabb az éppen adott szakma, teszem föl, a politika berkeiben, mint mi, ismerős azzal, amivel mi nem, az pedig, hogy sokkal okosabb is nálunk, nem kérdés, így aztán a magyarázat után az ember végre megvilágosodik, sőt sokadmagával világosodik meg. Az ismeret birtokában már könnyedén illeszti be a korábban homályos valamit saját eszének puzzle rendszerébe, és ennek megfelelően fog viselkedni is. Persze ha félreértette a magyarázatot (akár hiszik, akár nem, van ilyen), akkor az észjárása a többiek számára követhetetlenné válik, ami nem a legszerencsésebb, pláne, ha az illető magas hivatalt tölt be.

Ahogy azt már korábban bejelentették, a Demokratikus Koalíció, a Momentum, az MSZP és a Párbeszéd – ZÖLDEK közös ellenzéki demonstrációt szervezett február 25-re a Kossuth térre. A tüntetésen a pártok a közvetlen elnökválasztást követelték. Ez nagyon is érthető, hiszen az ellenzéknek ezzel az elhibázott kegyelemmel végre olyan fegyvere van, ami egyrészt nagy érdeklődést keltett a választópolgárokban, másrészt a kérdésben a választópolgárok döntő többsége egyértelműen a FIDESZ ellen foglalt állást. Ha tehát az ellenzék bemutatja, hogy ő az emberek véleményével nagyon egyetért, mert ez a kegyelem szerinte is nagy hiba volt, és az államelnöknek jogosan kellett lemondania, akkor a következő lépés logikusan az, hogy immár nem Orbán kezébe adná a döntést, hogy ő mondja meg, ki legyen az államelnök. Ne azt nevezze ki, akit csak akar, hiszen a kinevezésnél már többször is melléfogott, hanem a nép kezében legyen a döntés. Eddig ilyen fegyvere az ellenzéknek nem volt, most viszont végre van. Racionális okokkal ugyan magyarázhatatlan, miért pont ez az államfői kegyelemadás verte ki a választópolgároknál a biztosítékot (), de az egy általános harci tétel, hogy a fegyvert nem magyarázni kell, hanem használni. Ezért szervezték a pártok a tüntetést.

Mint az ismeretes, eddig a FIDESZ-nek kétfajta elnököt sikerült kineveznie. Az egyik a megbukós típus (Schmitt, Novák – ebből van több), a másik, akinek tevékenységéből csak a horgászbotra meg az újévi pezsgőspoharakra emlékezhetünk (Áder), ugyanis olyan halkan és gyorsan írt alá mindent, amit elé tettek, hogy annak nem volt semmiféle hírértéke, így aztán az infó sohasem jutott a Sándor palota szomszéd szobájánál távolabb. Ez az aláírási magatartás persze az előbbi két államelnökre is jellemző, ami nem csoda, hiszen mindkettő, ugyanúgy, mint Áder, ízig-vérig a FIDESZ embere, akik mindent a pártnak köszönhettek, és ezért nem győztek hálásak lenni érte. Ebből következően az ellenzéki pártoknak van oka azt mondani, akkor már inkább a nép válassza, hogy ne legyen a regnálók kiszolgálója (mert a FIDESZ mindig olyat választ), és ne kövessen el szarvashibákat (mert a FIDESZ általában olyat választ).

Felettébb érdekes módon ezt a törekvést a közvetlen elnökválasztásra sokan támadják. Hogy miért lenne csúnya dolog, azt nem tudom, mindenesetre a témáról a következők mondhatók:

  • Szokvány ellenzéki technika, amelynek révén azt közlik a néppel, hogy a FIDESZ által választott elnökök egyrészt bábok, másrészt csődöt mondtak, azaz esetünkben a változtatás szükségességének az indoklása a lényeg, nem maga a változtatás. Az indoklás mutatja be a választóknak, hogy a FIDESZ nem ért hozzá, hiszen többször is hibázott, ezért jobb lenne az államelnököt közvetlenül választani, a csődöt mondott FIDESZ-t meg leváltani.
  • Mindenki tudta, hogy úgysem lesz a közvetlen elnökválasztásból semmi (ahogy nem is lett), még az ellenzéki pártok is, sőt ők tudták a legjobban, mert ismerik az ellenfelet. A FIDESZ majd hülye lenne a zsebre tett fékek és ellensúlyok közül akár egyet is semlegesként üzemelni hagyni. Ha minden az övék, akkor minden! Punktum. Ugyanakkor a téma felvetése, mint azt az előző pontban láthattuk, konkrét javaslattal csökkentheti a FIDESZ alkalmasságába vetett választói hitet, ezért az ellenzéknek jól jön.
  • Az a fideszes érv, hogy az ellenzéki pártok miért nem intézték el a közvetlen elnökválasztást, mikor ők voltak hatalmon, kövér ostobaság, ugyanis az akkori Alkotmány megváltoztatásához kétharmados többség kellett, és nekik nem volt annyi.

A fentiekből megállapítható, hogy a közvetlen elnökválasztás követelése inkább a FIDESZ alkalmatlanságának bemutatása, és egy tőle független módszer javaslata. Akik tehát szidják vagy elítélik ezért az ellenzéki pártokat (mindkettőből van bőven), azok nagyon finoman fogalmazva nem értenek a politikához.

A politikus Ungár persze megpróbálta magyarázni. Azt mondta, hogy az LMP azért nem vesz részt a megmozduláson, mert:

Inspiráló volt már a tartalomkészítők megmozdulása és kiállása is a Hősök terén február 16-án, és az ott elhangzottakkal egyet is értünk, főleg azzal, hogy a gyermekvédelem a pártpolitikán felülemelkedik. Viszont a mostani megmozdulással kapcsolatban – hasonlatosan a tanártüntetésekhez – az LMP véleménye az, hogy nem a civilek és szakemberek elé és helyére, hanem a civilek mögé kell állnia a politikának.”

Ja. A gyermekvédelem felülemelkedik a pártpolitikán. Ahogy a tanárok fizetése is felülemelkedik, a lerohadt egészségügy feljavítási igénye szintén, a svédek NATO csatlakozásának megszavazása is, Orbánék botrányos fék és ellensúly valamint média lenyúlása meg pláne! De még mennyire, hogy felülemelkedik! Ezekhez tehát az LMP szerint a politikának nincs köze, hátrébb hát az agarakkal Gyurcsány! Kiáltja az LMP. Nehogy már a politika beleavatkozzon a gyönyörűszép civil megmozdulásokba, és az ellenzék hatalomra jutva még a végén tényleg megvalósítsa a komplex gyerekvédelmet részletes felvilágosítással és segítő központokkal (az előbbi a leglényegesebb, hogy a gyerek tudja, mi történik vele, és hogy mit tehet, mit kell tennie a saját érdekében), felemeli a tanárok fizetését, rendbe hozza az egészségügyet, satöbbi, satöbbi, satöbbi! A helyzet ugyanis az, hogy csak ők, az ellenzéki politikusok akarják és tudják ezeket megtenni, a civilek nem. A civilek maximum beszélnek róla, de attól még sem a tanári fizetés nem lesz több, se a gyerekvédelem nem lesz jobb. Ahhoz le kell győzni Orbánt, de ezt az LMP láthatóan nem akarja. Azon javaslat megfogadásával, hogy a politikai pártoknak a civilek mögé kell helyezkedni, végképp sikerülhet az ellenzéknek a láthatatlanná válás, ami nyilván az LMP legfőbb célja is. A cél közelítése sikeres, a párt jelenlegi támogatottságából legalábbis úgy tűnik nekem.

A magyarázatokból az alapító, a pártból azóta retirált Schiffer sem maradhatott ki:

Konkrétan Sulyok Tamás tudomásom szerint soha nem volt egyetlen pártnak se tagja, még egy röpke időre sem. Önmagában az ő megválasztása üzenet a brüsszeli központ felé, hogy azért ez mégsem egy, a diktatúra posványában elsüllyedt ország, hiszen egy európai jogot is tudományos szinten művelő, oktató ember, egy alkotmányjogász, az Alkotmánybíróság elnöke lesz az államfő. Remélem, Sulyok Tamás arra alkalmas lesz, hogy azt, ami közös bennünk, megpróbálja igenis időről időre akkor is felszínre hozni, ha ez nem érdeke egyik vagy másik politikai irányzatnak, éppenséggel a kormánynak.”

Az ember igazán nem tudja, hogy kacarásszon vagy sírdogáljon inkább, mikor elolvassa a sok helyre állandóan meghívott, sok ügyben megkérdezett „politikai szakértő” Schiffer fenti mondatait. Tisztára olyan, mintha sohasem politizált volna, de még újságot sem olvas, pláne nem itt Magyarországon, sőt még sohasem hallott Orbánról meg a FIDESZ-ről sem semmit, és most reméli, hogy Sulyok egy üzenet Brüsszelnek, akit úgy választott ki a miniszterelnök, hogy elsősorban a jelölt „független viselkedését” tartotta szem előtt. Aha. A miniszterelnök. Rendkívül jellemző rá, hogy így választ, amint ez köztudott.

Egyébként Schiffernek részben talán még igaza is lehetne, ha az a „mégsem” szócska nem lenne ott. Arról a vágyálmáról pedig, amelyben a rózsaszín bárányfelhők közül aranykarddal kibukkanó, szárnyas Sulyok majd jól ellenáll a kormánynak, inkább nem írnék semmit. Túl erős szavakat kéne használni hozzá.

Maga a Parlament, illetve hát Orbán általi elnökválasztás a szokott rendben zajlott. A Főnök nincs megelégedve a nőkkel mostanában, ezért lett az új államelnök férfi. Nem kérdés, hogy ő is nagyon hálás lesz Orbánéknak, ez abból is látható, ahogyan eddig az Alkotmánybíróság élén hálálkodott. A mostani kinevezéssel elégedett lehet, lakás, kocsi, suska, amit csak kívánhat egy volt alkotmánybírósági elnök, a  párt, de főleg Orbán iránti hálája a legfőbb pozícióba helyezésért ezek után annyira automatikus lesz, hogy annál automatikusabb már nem is létezik. Különösebb dolga az aláíráson kívül nincs, néha egy fogadás, hivatalos vacsora, repülőút valamely baráti kipcsák tartományba, és persze az újévi köszöntők, ahol a feladat minden január elsején annyi, meg kell ígérni, hogy a következő év jobb lesz, pedig mindenki tudja, hogy nem. Kegyelmi kérvény aláírása csak hosszas vizsgálódás után javasoltatik. Ha a bűnlajstromban van gyerek, akit ütött-vert, éheztetett, megalázott vagy lelökött a lépcsőn a kegyelmi kérvényt benyújtó delikvens, az nem baj, csak szex ne legyen. De még a gyanúja se!

És akkor az új államelnök nyugodt körülmények között töltheti be hivatalát, amíg világ a világ, sőt egy nappal még azon is túl.

Mi meg maradunk tisztelettel, itt a Alsóbékafalván. Üdvözlet mindenkinek.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .