Meciar Szlovákiájához hasonlította Bozóki András az Orbán-féle illiberális rezsimet, Mitrovits Miklós Lengyelország-szakértő szerint pedig komoly történelmi okai vannak az ilyen folyamatoknak a térségben. A Political Capital és a Friedrich Ebert Alapítvány konferenciáján az is elhangzott, hogy az Unióban azt gondolják: a magyarok ugyan elmennek a falig, de lehet velük tárgyalni, a lengyelekkel viszont nem. Az EU pedig nem a szankciókra épül, hanem a közös értékekre, ezért sem tud azzal mit kezdeni, ha valaki ezekkel szembe megy.
Fotó: FüHü
Arató Krisztina, az ELTE jogi karának egyetemi tanára arról beszélt, hogy sokat emlegetik: az Európai Unió válságban van, és a demokrácia válsága csak egy a sok közül. Emlékeztetett arra, hogy először ez a kérdés nem is az új tagok között merült fel, hanem még 1999-ben, Ausztria esetében, amikor a szélsőjobboldali Szabadságpárt bekerült a kormányba. Ott a vizsgálóbizottság azt találta, hogy nem történt olyan alapjogi sérelem, amire számítottak – ez presztízsveszteséget okozott az Uniónak, ezért is óvatosak az ilyen fellépéseknél.
Most viszont Magyarország és Lengyelország esetében komoly dolgokról van szó.
Lengyelországgal szemben el is indult az eljárás a hetes cikkely alapján. Ha viszont ezt érvényesítik, akkor Arató Krisztina szerint érdemes belegondolni, hogy valóban a kívánt hatást érnék-e el, vagyis, hogy az érintett országok visszatérnek a demokratikus értékekhez, és nem pont az ellenkezőjét, hogy még inkább befelé fordulnak.
Bozóki András, a Közép-európai Egyetem tanára szerint a magyar helyzet annyiból érdekes, hogy
„már nem beszélhetünk liberális demokráciáról Magyarország esetében”,
ez már „a szürke zónába tartozó hibrid rezsim”, olyan, mint Meciar Szlovákiája, Iliescu Romániája, Milosevics Szerbiája volt. Ilyen viszont az EU-ban nincs, és még nem is volt. Lengyelországban „ugyan súlyos problémák kezdenek mutatkozni”, de nagy a társadalmi ellenállás, nincs még bebetonozva a rendszer.
A magyar viszonyokat viszont demokráciáknak kell eladni, Bozóki szerint
„ezt nevezi a miniszterelnök pávatáncnak, hogy mást mond Brüsszelben és mást Magyarországon”.
Ezért nem súrlódásmentes Magyarország és az Európai Unió viszonya, amit tovább bonyolít, hogy a Fidesz az Európai Néppárt tagja.
Bozóki szerint, ha nem lenne Magyarország az EU tagja, akkor beláthatatlan lenne, hogy meddig menne el ez a folyamat. Az Uniónak ugyanis vannak eszközei, de limitáltak, mivel nincs felkészülve arra, hogy egy nem demokratikus ország lesz a tagja, csak bizonyos szabadságjogokat tud számon kérni, demokratikus jogi alapnormákat nem. Ráadásul a kohéziós alapok révén az Unió hozzá is járul az ilyen rezsim fennmaradásához – hiszen azok a szövetséges elithez kerülnek.
Krekó Péter, a Political Capital igazgatója Gyévai Zoltánnak, a Bruxinfo főszerkesztőjének egy korábbi írását idézte, miszerint egy magas rangú uniós tisztviselő azt mondta neki: Orbán Viktor olyan, mint egy gyorshajtó:
ha lefotózzák 160-nal, akkor visszakapcsol 140-re,
vagyis még mindig túl gyorsan hajt, de legalább nem fejjel megy a falnak.
Gyévai Zoltán szerint valóban vannak vörös vonalak: például a halálbüntetés kérdése, vagy az Európai Bíróság ítéleteinek elfogadása. Azt mondta: továbbra is az Brüsszelben a mérvadó vélemény, hogy a lengyel kormánnyal szemben
Orbán Viktor elmegy ugyan a falig, megpróbálja kitolni, de megérti, mikor kell megállni, és lehet vele tárgyalni.
A Lex CEU-val kapcsolatban azt mondta, politikai és jogi folyamat is elindult: az Európai Néppárté volt a feladat, hogy politikailag figyelmeztesse a Fideszt, de a megoldást a jogi úttól várták. Szerinte a magyar kormány él a jogi lehetőségekkel – mellékesen azt is megjegyezte, hogy a magyar jogászokat sokszor csodálattal emlegetik Brüsszelben, hogyan találnak mindig új lehetőségeket.
Mitrovits Miklós, a Magyar Tudományos Akadémia kutatója arról beszélt, hogy kívülről sokszor csak a következmények látszanak, de Magyarország és Lengyelország esetét nem lehet az elmúlt 5-10 év távlatában vizsgálni. Szerinte minimum 200 évről van szó: az 1815-ös bécsi kongresszuson Európa felosztotta Lengyelországot (a korábbi felosztások után újra), mert a nagyhatalmak úgy gondolták, nincs szükség Európa ezen részén független nemzetállamokra.
Ekkor indult el az a folyamat is, ami a mostani európai demokráciákhoz vezetett. Viszont többek között Magyarország és Lengyelország esetében folyamatosan, a nyugati hatalmak egyetértésével levert szabadságmozgalmakról volt szó, vagyis
nem tudott kifejlődni az, ami Nyugat-Európában.
Később sem volt esélye ennek a régiónak a Nyugathoz csatlakozni, hiszen a második világháború után például a szovjet érdekszféra része lett. A kelet-európai nacionalizmusoknak szerinte fontos eleme „a Nyugat minket elárult” gondolat, ami megjelenik a magyar és a lengyel kormánypártoknál is.
Gazdaságpolitikában ugyanakkor van különbség: a lengyelek közelíteni akarják az országot az Unióhoz. Strukturális különbség a társadalom ellenállási képessége is – ennek okát pedig az 1945 után történtekben látja. Lengyelországban 10-12 évente volt egy társadalmi robbanás, ezért ott
teljesen más a megítélése a civil és jogvédő mozgalmaknak, illetve a magántulajdonnak.
Tehát szerinte csak látszólag megy egy irányba a magyar és a lengyel politika. Azt is problémának látja, hogy az Unió csak tüneteket kezel, nem a mélyebb problémákat, és választ kellene találni arra, hogy ez a régió mennyire része Európának.
Ugyanakkor azt is kiemelte, hogy a rendszerváltás utáni régiós elitnek is történelmi felelőssége van abban, hogy a mostani rendszer kialakult – szerinte kevesen tekintették a centrumhoz való felzárkózást prioritásnak.
Fotó: MTI/EPA/Pawel Supernak
Arató Krisztina egyetértett azzal, hogy a megkésett iparosodás problémája is jelen van a mostani helyzetben. Szerinte a „mit tehet az EU?” kérdésben megjelenik a
„mentsen már meg minket Brüsszel magunktól”
gondolat is.
Bozóki András szerint az EU eltérően kezeli Magyarországot és Lengyelországot – de Lengyelország nem is válaszol az uniós megkeresésekre, Orbán Viktor viszont igen, ráadásul a Néppárt tagjaként többet is elnéznek neki.
Gyévai Zoltán azt mondta, hogy nagyon kevés az ismeretanyag, ami Magyarországról és a régióról felhalmozódott az Európai Bizottságban, és egyik oka az, hogy nem vagyunk régóta tagok. Magyarország (és Lengyelország) azt a lehetőséget sem használta ki eddig jól, hogy lobbizzon az Unión belül – amit a németek fejlesztettek tökélyre. Szerinte
„kicsit úgy érzékelik Lengyelországot és Magyarországot Brüsszelben, hogy ezek az országok rosszul érzik magukat a bőrükben, és ezen segíteni kell”.
Arra is felhívta a figyelmet, hogy az EU eleve nem a szankciókra épül, hanem a közös értékekre, ezért sem tud azzal mit kezdeni, ha valaki ezekkel szembe megy. Ezért kétfajta megoldás kínálkozik: összekötni a jogállami elveket a kohéziós alapokkal, vagy valahogy ösztönözni a nagyobb együttműködésre ezeket az államokat – és ez az, amit a többség támogat.
Fotó: MTI/EPA/Radek Pietruszka
Mitrovits Miklós szerint Lengyelország történelmi lehetőséget szalaszt most el, mert szinte soha nem volt arra lehetősége, hogy olyan mértékben szólhasson bele Európa jövőjébe, mint ahogy most tehetnék.
Arató Krisztina a kérdésre, hogy Magyarországot felvennék-e ma az Európai Unióba, azt válaszolta: szerinte nem, de az ország sem így működne, ha ma kellene csatlakoznunk. Gyévai Zoltán annyit tett hozzá: nem csak Magyarország nem teljesítené a tagok közül most a feltételeket.
