Kezdőlap Címkék Lendvai

Címke: lendvai

Lendvai: Orbán nem sértett májas hurka

0

Nem szabad úgy venni ezt a végletesen cinikus profit, aki 30 éve trükközik, intrikál, manipulál, mint aki duzzog – írja Paul Lendvai. Szerinte Orbán itthon semmilyen kockázatot nem vállal az Európai Parlamentben elszenvedett vereséggel. Éppen ellenkezőleg: bizonyosan a választási hadjárat fő témája lesz, hogy meg kell védeni a nemzetet a bevándorláspárti brüsszeli bürokraták és politikusok, valamint Soros hazai „zsoldosai” ellen. 

Paul Lendvai a Der Standardban arra figyelmeztet, hogy hiba volna a magyar miniszterelnököt sértett májas hurkának, azaz olyan valakinek tekinteni, aki felhúzta az orrát. Az „Orbán pávatánca” című írás szerint sok Európai Néppárt-i képviselőt megdöbbentett és zavart a magyar politikus engesztelhetetlen fellépése a plenáris ülésen, illetve kereszténydemokraták frakcióülésén. Ez nagyban hozzájárult, hogy

jókora pofont kapott a világ szemében.

Orbán hat éve maga mondta el a nyilvánosság előtt, hogy látszólagos engedményekkel meg kell téveszteni az EU-t. Ám Lendvai szerint most nem szabad úgy venni ezt a végletesen cinikus profit, aki 30 éve trükközik, intrikál, manipulál, mint aki duzzog. Ő ugyanis odahaza semmilyen kockázatot nem vállal az EP-ben elszenvedett vereséggel. Éppen ellenkezőleg: bizonyosan a választási hadjárat fő témája lesz, hogy meg kell védeni a nemzetet a bevándorláspárti brüsszeli bürokraták és politikusok, valamint Soros hazai „zsoldosai” ellen.

A megosztott és részben megvásárolt ellenzék nyomora, a sajtó helyenként a szocialista korra emlékeztető, szinte teljes ellenőrzése, az igazságszolgáltatás, valamint a rendőrség kézbentartása, de elsősorban

Orbán megkérdőjelezhetetlen hatalma szavatolja, hogy ő döntsön minden lényeges ügyben.

A strasbourgi határozat kapcsán az egyetlen veszély számára az, ha az unió a korrupciós gyanú miatt netán visszafogná az anyagi támogatást a következő hosszú távú pénzügyi időszakra. De ki tudja, mi történik az elkövetkező években. Orbán és jobboldali-populista német illetve olasz barátai mindenesetre nagy előretörésre számítanak jövő májusban.

Der Standard/Szelestey Lajos

Gáti: Ha Orbán győz, a CEU megy

Ha kétharmaddal győz április 8-án, tovább korlátozhatja az igazságszolgáltatás függetlenségét, még inkább a maga javára módosíthatja a választási törvényt, és még jobban elfojthatja a szabad sajtót. A jelek szerint számára a Horthy-rezsim szolgál modellül. A puha diktatúra, amely azonban csak megaláztatást és pusztulást hagyott maga után. Vagyis jelen esetben csak felgyorsulna Magyarország lecsúszása Közép-Európából a Balkánra, már ha a történelem ismételné önmagát.

A magyar kormány megállás nélkül kampányol Soros György ellen, így ha a Fidesz győz a választásokon, bizonyos, hogy a CEU bizonyos intézményeinek el kell költözniük Budapestről. Ezt Charles Gáti írja a Washington Postban Paul Lendvai legújabb Orbán-életrajzának amerikai megjelenése kapcsán. Megjegyzi, hogy Magyarországon manapság minden bajért Soros a hibás, és be is válik, hogy befeketítik, hiszen a szavazók egy része hajlandó volna a nem létező Soros-párt ellen voksolni. Vagyis termékeny talajra hull a mozgósítás a nyugati értékek ellen. A kormányfő hívei tényleg azt gondolják, hogy ha nem volnának az összeesküvő külföldi ellenségek, az országnak sokkal jobban menne. Mert különben miért lenne Magyarország az EU öt legszegényebb tagja között? Mi másért ment volna mintegy félmillió ember Nyugatra? A hivatalos magyarázat az, hogy az ország ezúttal Soros és az unió cselszövésének áldozata.

Orbán annak idején mindenben pontosan az ellenkezője volt, mint amilyen ma. Lendvai úgy mutatja be,

mint ravasz és tehetséges politikai kaméleont.

Taktikusként, szerencsejátékosként és rögtönzőként igen fontos látni, hogy elutasít mindenféle tekintélyt. Ez segít megérteni a politikafelfogását. Ma is nehezére esik, hogy elfogadja bárki másnak a felsőbbségét. Emiatt tűnik úgy, hogy ég a vágytól megteremteni a jogi fundamentumokat egy új alkotmányhoz, amely alapján azután teljes egészében tekintélyuralmi rendszert alakíthat ki. Ha kétharmaddal győz április 8-án, tovább korlátozhatja az igazságszolgáltatás függetlenségét, még inkább a maga javára módosíthatja a választási törvényt, és még jobban elfojthatja a szabad sajtót. A jelek szerint számára a Horthy-rezsim szolgál modellül. A puha diktatúra, amely azonban csak megaláztatást és pusztulást hagyott maga után. Vagyis jelen esetben csak felgyorsulna Magyarország lecsúszása Közép-Európából a Balkánra, már ha a történelem ismételné önmagát.

Nehéz megjósolni, hogy az elkövetkező években meg lehet-e fordítani ezt a folyamatot.

Szerencsére az USA ragaszkodik a tiszta választásokhoz és a média függetlenségéhez,

így ez magában foglalja a demokratikus újjászületés reményét. Az EU ellenben mindig visszariadt a kemény ellenlépésektől. Még rosszabb a dologban, hogy Brüsszel kezdi azt hinni: az idő Orbánnak dolgozik. A politikus a nacionalizmust és a szuverenitást írta a zászlajára. Ráadásul vannak hívei az lengyeleknél, olaszoknál, briteknél és Trump Amerikájában. Így hatékonyan küzd az integráció és a transzatlanti szövetség ellen. Lendvai megállapítja, hogy komolyan kellene venni.

Levélváltás a baloldalon

0

Lovas Zoltán újságíró írt nyílt levelet Lendvai Ildikónak, az MSZP volt pártelnökének, amelyben a párt megmentésére szólítja fel. Lendvai inkább a jelenlegi pártvezetést támogatná.

Lovas Zoltán azzal a mélységes aggodalommal indokolta a levélírást, amelyet párt, az MSZP sorsa miatt érez. „Véleményem szerint az MSZP a legeslegutolsó pillanatban van, mielőtt komolyan vehető baloldali erőként végképpen kimúlik.”

A levélből az is kiderül, hogy Lovas miért éppen Lendvainak írt:

„Te 2010-ben méltánylandó módon kiadtad a párt vezetését a kezedből. Úgy vélem ez súlyos hiba volt. A későbbi fejlemények legalábbis ezt igazolják.

Az utánad következő pártelnökök mind rosszabb teljesítményre ösztönözték az MSZP-t,

s mára a kimúlás szélére juttatták.”

Lovas úgy gondolja, hogy „mind pártod, mind az ország érdekében szükséges lenne sajtólevelezői szerepkörödből kilépni, és újra és konkrét szerepet vállalni pártod irányításában”.

Lovas Zoltán szerint az MSZP előtt ma 3 lehetőség áll:

1) a semmibe hullás, kiesés a rendszer parlamentjéből, és a szétfoszlás.

2) a rendszer kegyéből életben maradás és a hűséges álbaloldali báb szerepébe való belesüllyedés (személy szerint per ma ennek látom a nagy veszedelmét).

3) az azonnali újrakezdés, elvek és nem érdekek és pénztárcák és pénztárosok sodorvizében. Ez utóbbinak lenne az embere Lendvai Ildikó Lovas Zoltán szerint.

Az MSZP volt pártelnöke válaszában megköszönte ugyan Lovas bizalmát, de személy szerint nem erősebb pozícióban szeretné segíteni a baloldalt mint a jelenlegi szocialista pártvezetés támogatójaként.

„Hozzád hasonlóan én is a széthullásnál is nagyobb tragédiának, igazi szégyennek élném meg, ha a párt a rendszer kegyéből, vagy annak akaratlan tartozékaként élne tovább. A helyzetet tehát egyformán ítéljük meg. Talán azt látjuk másképp, hogy számos kudarcunk ellenére szerintem az MSZP jelenlegi elnöke és legjobb emberei ugyanígy ezt akarják elkerülni.”

Tíz éve történt – Az MSZP a tervezett Zuschlag-Szijjártó paktumról

0

2007. október 10-én a Független Hírügynökség beszámolt Lendvai Ildikó közleményéről. Az MSZP frakcióvezetője szerint jó, hogy a Fidesz is elkezdett gondolkodni a közélet tisztaságát, a demokrácia átlátható működését szolgáló eszközökön, de árulkodónak tartja azt, ami hiányzik a legnagyobb ellenzéki párt és a KDNP 8 pontos javaslatából.

Délelőtt Navracsics Tibor és Semjén Zsolt, a két ellenzéki párt képviselőcsoportjának vezetője bejelentette, hogy 8 pontos javaslatcsomagot nyújtanak be – Gyurcsány Ferenc 7 pontja után.

Ezek tartalmazzák a 200 fős parlament bevezetését, a miniszterelnök, a miniszterek és az államtitkárok adóbevallásának nyilvánosságra hozását, az országgyűlési képviselők tiszteletdíjának és költségtérítésének, valamint a miniszterelnök, a miniszterek és az államtitkárok illetményeinek befagyasztását az euró bevezetéséig, a miniszterelnökök, miniszterek és államtitkárok vagyongyarapodásának évenkénti vizsgálatát, a miniszterelnök, a miniszterek és az államtitkárok illetményei változásainak nyilvánosságra hozatalát, valamint politikai hirdetések tiltását a sajtóban és szabadtéri reklámhordozón.

Az MSZP szívesen tárgyal ezekről – szögezte le Lendvai Ildikó. Szerinte azonban árulkodó, hogy a javaslatokból hiányzik a pártfinanszírozás rendbetétele, a pártok ifjúsági szervezeteinek nyilvános és legális, a rejtekutakat tiltó finanszírozása. Egy szó sem esik a civil szféra depolitizálásáról, a képviselői költségelszámolások számlához kötéséről, arról, hogy legyen tilos álcivil szervezeteket felhasználni a kampányköltségek elcsalására – fogalmaz Lendvai.

Az MSZP frakcióvezetője szerint,

ha csak a Fidesz javaslatai kerülnének törvénybe, az egy valódi lex Simicskát eredményezne,

amely a politika fekete- és szürkegazdaságát, az átláthatatlan és gyanús pártfinanszírozást szentesítené, olyan világot, amelyben nem lennének legális párthirdetések és önkormányzati közérdekű közlemények, de volna Magyar Vizsla. Nem válna el a pártpolitika a civil világtól, de volna Zuschlag-Szijjártó-paktum, és a képviselők továbbra sem számlával igazolnák költségeiket – áll a szocialista politikus közleményében.

Lendvai keményen beszól a baloldali szavazóknak udvarló Vonának

0

A kormány leváltása nem ideológiai, nem érzelmi és nem pártszimpátiát érintő kérdés, hanem össztársadalmi ügy, a közös cél, amelynek össze kell kötnie a magyarokat, függetlenül attól, hogy egyébként milyen világnézettel rendelkeznek és milyen kulturális értékrendben hisznek – ezekkel a gondolatokkal ajánlott “történelmi szövetséget” Vona Gábor, a Jobbik elnöke a baloldali szavazóknak. Lendvai Ildikó hiénaviselkedésről beszélt, a DK szerint azok a szavazók, akik már választották korábban is a baloldalt, nem dőlnek be az Orbán Viktorral egy polgári körben nevelkedett Vona Gábornak.

 

Vona Gábor, a Jobbik elnöke a Facebook-oldalán közzétett, a magyarokhoz intézett nyílt levelében a többi között arra hívta fel a figyelmet, hogy ma már a valódi törésvonal nem a jobb- és a baloldal között van, hanem a között, hogy ki akar kormányváltást és ki nem.

„A kormányváltó szövetséget ezért nem pártoknak, hanem nekünk, a józan ész alapján álló polgároknak kell megteremtenünk”

– fogalmazott.  Ehhez pedig a Jobbik meg fogja teremteni a kormányváltó szövetséget – írta Vona,

hozzátéve: a baloldaliak figyelmébe ajánlja pártja programját, és biztosítékként a Jobbik által vezetett települések egyértelmű sikerét és helytállását.

DK: A baloldaliak nem dőlnek be

„Vona Gábor hiába próbálja demokratára maszkírozni magát, a demokraták nem fognak olyan pártra szavazni, amely listázza, hogy ki a demokrata, ki a magyar és ki nem, amely néhány éve még az iszlámban látta a jövőt, s amelynek vezetői uniós zászlót égetnek, beleköpnek a rakparti cipőkbe” – reagált a FüHü megkeresésére Gréczy Zsolt, a Demokratikus Koalíció szóvivője.

Hozzátette: Vona bizonyára azt reméli, hogy neki is sikerülhet az, ami Orbán Viktornak korábban, nevezetesen, hogy folyamatosan átmaszkírozza magát.

A DK egyik legfontosabb feladata az elkövetkező fél évben az, hogy meggyőzze azokat a szavazókat, akik már egyszer a baloldalra szavaztak. Sok a bizonytalan, elszegényedett ember, akinek kiutat kínál a DK szociális, bérlakás és nyugdíjprogramja. A DK elmegy az ország legkisebb szegletébe is, hogy meggyőzze őket – szögezte le.

Lendvai Ildikó: ez hiénaviselkedés

Feltehetően a Botka Lászlóval folytatandó vitára készült eredendően ez a szöveg – nyilatkozta a Független Hírügynökségnek Lendvai Ildikó, szocialista politikus. A vita hétfőn este lett volna az RTL Klub műsorában, Baló György moderálásával, de miután az MSZP miniszterelnök-jelöltje visszaadta a jelölését, a vita is elmaradt.

Ez igazi hiénaviselkedés amúgy, legalább is, ha tévednék és mégsem a vita eleme lett volna ez a felhívás, hanem az MSZP belső problémáinak kiéleződése hozta ki a Jobbik elnökéből a gondolatot. Természetesen ezen nem lehet csodálkozni, pártvezetőként ki akarja használni a helyzetet,

és ha már  az előbb hiénákról beszéltem, most a holló és a róka meséjét idézném; megpróbálja kiénekelni a sajtot a szánkból  – folytatta volt országgyűlési képviselő.

Lendvai Ildikó azonban bízik abban, hogy egy ilyen felhívás nem hozhat túl nagy sikert, főként akkor nem, ha a szombati választmányi gyűlés után pártjának sikerül a Botka utáni időkre ráfordulnia, s nem ragad le az önsajnálatnál, vagy a vesztes kommunikációnál.  Lendvai szerint a baloldal szavazói nem akarhatnak olyan párttal együttműködni, vagy arra szavazni, ahol például Toroczkai László polgármester lehet.

„Nekünk minél hamarabb meg kell nyugtatnunk a szavazóinkat, hogy nincs semmi baj, gyorsan túllépünk az átmeneti válságon”

– mondta az MSZP egykori elnöke.

Lendvai Ildikó reagált a Facebookon is. A többi között a következőket írta:

„Attól is lelkes volna-e az a bizonyos baloldali ember, ha majd minden sarkon Horthy-szobor áll? Ha még több Soros-plakátot láthat, ha mindenhol Őcsény lesz, ha ugyanúgy brüsszeleznek, Putyinhoz törleszkednek, folytatják Paksot, hiszen ebben a Fidesz és a Jobbik egyetért? Ha Simicskát, majd Mészárost újra Simicska váltja? Ha a többgyerekes csak akkor kap több családi pótlékot, ha tehetős, és semmiképpen sem cigány? Ha minden iskola szegregált lesz, és kilökik a „selejt” gyerekeket? Ha tovább folytatódik a szakképzés segédmunkás-képzéssé degradálása? Ha korlátozzák a szavazati jogot? Ha marad a közmunkásbér, de még jobban csökken a szociális segélyezés, nehogy már a legnyomorultabbakhoz jusson? Ha bocsánatos bűn komcsizni, buzizni, cigányozni, zsidólistázni? Ha a „néppárti” Jobbikban is helye van annak, aki beleköp a dunaparti cipőkbe, Alföldi Robertázik, Holokamuzik?”

Ki veri szét Budapestet ősszel? – 8. Tüntetések: van-e forgatókönyv?

2006. október 6-án a Fidesz nagygyűlést rendezett a Kossuth téren. Ezen Orbán Viktor bejelentette, hogy ezt követően minden nap, délután 5 és 6 óra között találkoznak a híveikkel.

Ezzel kezdetét vette egy hosszú, hetekig tartó tüntetéssorozat, amelyen

a parlamenti ellenzéki pártok szimpatizánsai, valamint más ideológiák képviselői keveredtek egymással.

Beszámolónkban, amelyekben a 11 évvel ezelőtt eseményeket idézzük fel, a Független Hírügynökség eredeti, szó szerinti szövegeit dőlt betűkkel közöljük.

„Régiek” és „újak” a Kossuth téren

Október 6-án, pénteken, kiderült, hogy a parlament aznapi plenáris ülése várhatóan épp akkor ér véget, amikor minden bizonnyal tele lesz tüntetőkkel a Kossuth tér, így nem lehet tudni, hogy a képviselők milyen körülmények között hagyják el az épületet.

Az MSZP nem kért külön rendőri biztosítást – tudta meg a Független Hírügynökség a párt frakcióvezető-helyettesétől. A parlamenti be- és kiléptetés megoldott – közölte a BRFK szóvivője.

Az MSZP-frakció tagjai gyalog hagyják el a Parlamentet a plenáris ülés után az épület oldalsó kijáratánál – mondta Mesterházy Attila. A szocialista képviselő nem tud arról, hogy külön rendőri biztosítást kapnának, de nem is tart atrocitástól. A Parlament előtti parkoló nem használható a demonstráció miatt, a képviselők többsége a Képviselői Irodaháznál hagyta a kocsiját, oda pedig gyalog fognak átsétálni – közölte az MSZP frakcióvezető-helyettese.

A rendőrség biztosítási terve nem publikus – közölte Schőn Péter, a BRFK szóvivője. – A parlamenti be- és kiléptetés megoldott.

A Fidesz délutáni nagygyűléséről már csütörtökön lezajlott az egyeztetés a párt és a Kossuth téri demonstrálók képviselői között.

A Fidesz 17 órától 20 óráig kapja meg a hangosítást – mondta a Magyar Nemzeti Bizottság 2006 egyik vezetője. A korábbi hírekkel ellentétben a tér nem lesz kordonnal elválasztva a „régi” és az „új” demonstrálók között – közölte Molnár Tamás.

Az MSZP frakcióvezetője szerint minden egyes utcai zavargás csökkenti a forint, a nyugdíjak és fizetések értékét.

Ma már számokban és munkahelyekben mérhető az a kár, amelyet néhányan a magyar gazdaság és a nemzeti vagyon kockáztatásával okoztak az elmúlt hetekben. Lendvai Ildikó erről a parlament pénteki, rendkívüli ülésén beszélt a miniszterelnök expozéja után.

A szocialista politikus szerint Magyarországnak fontos vonzereje és belső értéke volt eddig, hogy a térségben stabilitásra és utcai nyugalomra lehetett számítani, „de ez törékenynek bizonyult”. Lendvai Ildikó vezérszónoki felszólalásában emlékeztetett arra, hogy már a kormányfő balatonőszödi beszédének kiszivárogtatása előtt is „elharsant a jelszó: megindulunk a kormány ellen”. Az emberek ezért most kétféleképpen látják az eseményeket: van, aki úgy hiszi, hogy a tüntetéseknek van forgatókönyve, és van, aki úgy gondolja, hogy nem. Ledvai Ildikó azt mondta, hogy utóbbiak táborába tartozik.

Az MSZP frakcióvezetője arra figyelmeztetett, hogy

a válsággal keletkező kár lassan nagyobb lesz, mint a megszorítások teljes összege.

Új kezdetre és váltásra van ezért szükség, amelyhez háromféle bizalom kell: politikai, társadalmi és emberi – mondta.

Lendvai Ildikó szerint a pénteki szavazás előtt már mindenki tudta, hogy a koalíció bizalmáról biztosítja majd Gyurcsány Ferencet és kormányát. A név szerinti voksolásra mégis szükség van, mert a parlamenti képviselőknek felelősen kell vállalniuk döntéseiket választóik előtt a Parlament falai között. A frakcióvezető reméli, hogy a bizalmi szavazás a befektetői bizalmat is megerősíti majd.

Délután 1/2 3 -kor 500-600 békés tüntető demonstrál a Kossuth téren. Egyre több a fideszes aktivista. Demonstrálók érkeztek Zamárdiból, Lajosmizséről és Békéscsabáról is.

A tömeg folyamatosan nő. Közben egyre több rendőr van a Parlament és a Képviselői Irodaház között. Az utat rendőrautók biztosítják, ők valószínűleg a szavazásról kiérkező képviselőkre vigyáznak majd.

Bizalmi szavazás Gyurcsánnyal és a kormánnyal szemben

A hivatalos eredmény szerint 207 igen és 165 nem szavazat mellett bizalmat kapott Gyurcsány Ferenc és kormánya pénteken a parlament rendkívüli ülésén. A képviselők név szerinti szavazással döntöttek így. Gyurcsány Ferenc miniszterelnök igennel voksolt, szintén igennel szavazott Gyenesei István, az egyetlen független képviselő.

Gyurcsány Ferenc beszéde a parlamentben.

Sólyom László köztársasági elnök tudomásul veszi a parlamenti bizalmi szavazás eredményét – tudatta a Független Hírügynökséggel az államfő szóvivője. Wéber Ferenc ezen túlmenően semmiféle kommentárt nem fűzött az elnöki hivatal részéről a voksolás eredményéhez.

Sólyom László az elmúlt hetekben többször lépett a nyilvánosság elé a belpolitikai válság kapcsán.

Nehezményezte, hogy Gyurcsány Ferenc miniszterelnök elhallgatta valódi kormányprogramjukat a tavaszi választások előtt,

s bocsánatkérésre szólította fel. Az önkormányzati választás urnazárása utáni beszédében egyértelművé tette, hogy a kormányfő sorsa a koalíciós frakciók kezében van. Ezt sokan úgy értelmezték, hogy burkoltan a miniszterelnök leváltását sürgette az államfő.

Szerdán levelet írt Sólyom László a képviselőcsoportok vezetőinek, azt kérve tőlük, hogy a bizalmi szavazáson vegyenek részt a frakciók. Ennek hatására döntött úgy a Fidesz és a KDNP, hogy eredeti tervükkel ellentétben mégis elmennek a vitára és a szavazásra.

A Független Hírügynokség akkori tudósítása szerint egyik parlamenti pártot sem érte meglepetésként az, hogy a többség bizalmat szavazott Gyurcsány Ferencnek és kormányának a péntek parlamenti szavazáson.

Lendvai Ildikó az MSZP frakcióvezetője szerint a szavazással a kormány megerősítette politikai bizalmát, de szükség van egy szélesebb értelemben vett társadalmi bizalomra is a sikeres kormányzás érdekében. Lendvai hangsúlyozta, hogy most ennek a bizalomnak az erősítése a cél. A frakcióvezető reméli, hogy belföldön és külföldön is érteni fogják a szavazás üzenetét: belföldön mindenki megérti, hogy aki a parlamenti demokrácia híve, annak a parlament döntését tudomásul kell vennie, külföldön pedig remélhetőleg megnyugszanak a befektetők. Lendvai reméli, hogy a szavazás után erősödik a béke Magyarországon.

Kuncze Gábor nem lepődött meg a szavazás eredményén, azt mondta az történt amire számított: „a parlamenti többség kiállt a kormány mögött, ami így megkapta a felhatalmazást a folytatásra”.

Az SZDSZ frakcióvezetője ugyanakkor kifogásolta, hogy az ellenzék részéről ismét nem hangzott el javaslat arról, hogy mit kellene tenni az ország érdekében, illetve, hogy Orbán Viktor, a Fidesz elnöke ismét nem szólalt fel munkahelyén, a Parlamentben.

Navracsics Tibor a Fidesz frakcióvezetője a szavazás után azt mondta, bejött a papírforma. A politikus

nem tartotta elegáns megoldásnak azt, hogy a kormányfő is szavazott magára.

Az MDF frakcióvezetője, Herényi Károly „színvonaltalannak” nevezte a pénteki vitát és szavazást, de annak eredményét tudomásul veszik. Herényi szerint az ország helyzete egyre rosszabb és csak a nagykoalíció lehet a megoldás.

Halász Zsuzsa, a KDNP frakciószóvivője a bizalmi szavazással kapcsolatban annyit mondott: „a színjáték lezajlott”, pártját nem érte meglepetés, mivel a bizalmi szavazás eredményét napokkal ezelőtt tudta már mindenki.

Péntek délután 4 órakor megkezdődött a Fidesz nagygyűlése a fővárosi Kossuth téren a Parlament előtt. A rendezvényre érkezők gyakorlatilag megtöltötték a teret, és a környező utcákból is folyamatosan érkeztek még. Orbán Viktor csütörtöki felhívására az emberek többségének kezében nemzeti színű zászló volt, és a kormány távozását követelték.

Menjen, vagy maradjon Gyurcsány?

A megkérdezettek 47 százaléka szerint Gyurcsány Ferenc kormányfőnek annak ellenére is távoznia kell posztjáról, hogy bizalmat kapott a Parlamentben. A válaszadók 46 százaléka ugyanakkor úgy véli: a bizalmat kapott miniszterelnöknek minden jogalapja megvan hivatali idejének kitöltéséhez. A Századvég és a Forsense közvetlenül az önkormányzati választások után készítette telefonos felmérését, amely 800 fős reprezentatív mintán alapul.

A bizalmi szavazás kezdeményezését háromból két megkérdezett (64%) jó ötletnek tartotta. A szocialista szavazók 84 százaléka egyetért a kezdeményezéssel, a Fidesz-táboron belül azonban már volt ilyen egyértelmű a bizalmi szavazás megítélése. A válaszadók 49 százaléka támogatta, 48 százaléka viszont ellenezte a kezdeményezést. A bizonytalanok megoszlása ebben a kérdésben szinte megegyezik az összes megkérdezett véleményével: 63 százalékuk ért egyet a bizalmi szavazással, és csupán 20 százalékuk ellenzi azt.

A Századvég szerint felmérésükből az derült ki, hogy a bizalmi szavazás önmagában nem képes számottevő mértékben csökkenteni a magyar politikai közéletben kialakult feszültségeket.

Minden nap 5 és 6 óra között tiltakozás a Kossuth téren

Áder János a Kossuth téren.

Szombattól minden napra találkozót hirdet a Kossuth térre híveivel a Fidesz. A program, amelyet péntek este a párt budapesti nagygyűlésén Orbán Viktor jelentett be, szombaton délután 5 órakor kezdik, akkor Áder János, az Országgyűlés alelnöke lesz a szónok. A tervek szerint az ellenzéki párt híveivel minden nap így tiltakozik 5 és 6 óra között a gyurcsányi politika ellen. A rendezvényeken mindig más fideszes politikus szónokol majd.

Ezzel együtt a hazugság eltörlése, a fehér politika és az igaztalan politikusok felelősségre vonása érdekében útjára indította a Fidesz az „Igen Magyarország Chartát”.

Orbán Viktor azt nem jelölte meg beszédében, meddig tart a tiltakozássorozat.

Azt sem mondta el, hogyan lehet csatlakozni a chartához, ha valaki így dönt.

A Fidesz elnöke a Parlament lépcsőjén, és nem a felállított színpadon mondta el beszédét. Orbán Viktor a kormánnyal és a kormányprogrammal kapcsolatos pénteki parlamenti bizalmi szavazást úgy értékelte: azzal, hogy a szocialisták Gyurcsány Ferenc mellett tették le a voksukat, csapdába zárták az országot, és végérvényesen magukról letörölhetetlenné tették a hazugságot. Ennek szerinte beláthatatlan következményei lesznek, és ez leginkább a gazdasági romlásban lesz érzékelhető.

A nagygyűlésen a fideszes politikus meghirdette a „fehér politikát”, amely megfogalmazása szerint nem piros, nem narancssárga, és az igazságra, a hazugság felszámolására illetve a számonkérhetőségre épít.

Hangsúlyozta, hogy az országban most tapasztalható, soha nem látott válságából csak az igenekre épülő út vezet ki. Szerinte párthovatartozástól függetlenül igent kell mondani a nemzeti egységre, a demokrácia megvédésére, a köztársasági elnökkel szembeni tiszteletre, az ígéretek betartására és a felelősségre. Orbán Viktor hangsúlyozta: ki kell közösíteni azt a politikust, aki ezekre az érdekekre nemet mond.

A Fidesz elnöke minden felelősséggel gondolkodó politikust arra szólított fel, hogy csatlakozzon a Fidesz „Igen Magyarország Chartájához”.

Orbán Viktor végül arra hívta fel a figyelmet, hogy bár egy akkora tömeg, mint a Kossuth téri egy csapásra eltörölhetné, ami az útjába kerül, a demokraták igazi ereje mégsem fizikai jellegű. „A demokraták ereje a méltóság és a fegyelmezettség” – mondta.

A sorozat néhány korábbi cikke:

Ki veri szét ősszel Budapestet?

Ki veri szét ősszel Budapestet? – 2. Szeptemberi Sajnálatos Események

Ki veri szét Budapestet ősszel? – 3. A politikusok is beszállnak a buliba

Ki veri szét Budapestet ősszel? – 7. A Kossuth téri helyzet fokozódik

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK