Kezdőlap Címkék Kubatov

Címke: kubatov

Az én konteóm

Néhány hete figyelem a különböző közvélemény-kutatók táblázatait. Hatalmas változáson mentek keresztül. Már nem a DK a közös többszörös az ellenségkép felvázolásakor. Sőt! „legjobb ellenzéki kampány, a legnagyobb mozgósítási képesség, nagy húzásnak bizonyul Dobrev (a’la Gyurcsányné) politikussá válása satöbbi… satöbbi…

Igaz, hogy volt néhány oldalbaszúrás a kormánymédia aljáról, sőt volt néhány hátbaszúrás  a szocik részéről, de mivel a DK nem vette fel az elédobott kesztyűket így ezek a szirénhangok, ha meg nem is szűntek, de piano üzemmódra váltottak.

A jobboldali közvélemény-kutatások rendre második, harmadik helyre, de mindenféleképpen az Mszp elé sorolták a DK-t, sőt, a némiképpen objektívnek nevezhető kutatások is nagyon szoros, hibahatáron belüli eredményt mutattak ki a két deklaráltan baloldali elkötelezettséget hirdető párt között. Kivétel természetesen az a cég amelyiknek az MSZP-hez való kötődése kétségbe sem vonható.

„Gyurcsány Ferenc pártja örülhet, ha a Fidesz nem mozgósít jól – derült ki a Nézőpont Intézet elemzéséből.” (Mandiner)

Rövidre fogva eszmefuttatásomat azt gondolom, hogy a politika boszorkánykonyháján egyesek összesúgtak és arra a következtetésre jutottak, hogy a DK vitorlájából leginkább úgy lehet kifogni a szelet, ha nem harcolunk ellene, hanem elkezdjük jó hangosan hizlalni egójukat, sokcsatornás üzemmódban, hogy inkább önelégülten nézegessék magukat a tükörben, mintsem felszántsák az országot és végül még néhány kistelepülésre is eljussanak. Tántoríthatatlan rajongóik – hangzott fejemben a kósza gondolat – pedig elégedetten üljenek inkább otthon, mondjuk vasárnap is, hiszen még a fideszes hátterű közvélemény-kutató is „minket” hozott ki második, sőt: MÁSODIK! helyen, tehát „elegen vagyunk, nélkülem is meglesz a kellő számú szavazat és megyek inkább pecázni!”

Közben a Kubatov listák felhasználói pénzünket nem kímélve elképesztő hatékonysággal mozgósítanak: sokmilliós plakátokkal és hirdetéshegyekkel bombázzák alattvalóikat, vagy akár személyes megkeresésekkel terelgetik a még tévelygőket (- Úgy hallom hétfőn szeretnél jönni a közmunkára! vagy éppen az óvodában van még egy betöltetlen állás számodra…) Persze bevetik a legdrámaibb fenyegetést is:

„Ha a Fidesz-tábor nem elég aktív, akkor a DK három helyet is szerezhet”.

Ettől remélik a leginkább mozgósításra késztető hatást. Ezzel másodszor a mozgósítási hatékonysággal: a szavazók nagy számával fogják garantálni, hogy a DK nagyon is  behatárolt szavazótáborának minden voksa is kevés legyen akár a második és harmadik képviselő Brüsszelbe küldéséhez.

Na, szövögethetek én itt mindenféle összeesküvés-elméletet, vasárnap este sem fog kiderülni a furmányból kiderülni semmi csak az eredmény beszél majd helyettem, amiből annyit azért megtudhat minden ellenzéki párt mekkora szeletet vághat magának az őszi önkormányzati tortából.
És verkli megy tovább…

Bréking (fék)nyúz, 2019. január 18. – Tudósítás a másik valóságból

0

Kubatov Gábor végre felvilágosított minket: az összes ellenzéki párt Soros zsebében van. A Magyar Hírlapból megtudhatjuk, hogy a munkások nem akarnak sztrájkolni. A Magyar Idő meg lerántja a leplet a kormányt bíráló közgazdászokról.

Az összes ellenzéki párt Soros zsebében van, hiszen különböző szervezeteken keresztül ő pénzeli mindnyájukat

A legfontosabb kérdés, hogy a bevándorláspárti erők, vagy pedig a bevándorlásellenesek kerülnek többségbe. Nehéz dolgunk van, hiszen a Soros-frakció mindenre képes, minden eszközt be fog vetni azért, nehogy a bevándorlásellenes erők győzzenek – minderről Kubatov Gábor beszélt az Origónak.

A Fidesz alelnöke kijelentette: a mostani ellenzéki főpolgármester-jelölti előválasztás egy gigantikus roncsderbi. Bukott, levitézlett politikusok próbálják kritizálni azt a budapesti városvezetést, amely a kisujjával többet tett kilenc év alatt a fővárosért, mint a Demszky-féle társaság húsz év alatt. Szólt arról is, hogy az önkormányzati választáson megkerülhetetlen kérdés lesz újra, hogy mely városok akarnak majd befogadni migránsokat, és melyek nem. „Én legjobban Tarlós Istvánt sajnálom, hogy ilyen méltatlan ellenfelekkel kell vitáznia” – mondta Kubatov. (Origo: Kubatov Gábor: Az összes ellenzéki párt Soros zsebében van)

A munkások nem akarnak sztrájkolni

Miközben a szakszervezetek azt ismételgetik, hogy a galádul megszigorított sztrájktörvény miatt nem képesek átütő erejű munkabeszüntetést szervezni, a valóság az, hogy alapvetően nem a jogszabályok gátolják a tiltakozó akciókat.

Hanem maguk a munkások, akiknek jelentős része igenis érzi a béremelkedést, tapasztalja az életszínvonal növekedését, ha pedig elégedetlen, akkor saját sikertelenségéért nem a kormányt okolja – bár ez egyesek számára kézenfekvő megoldás. De ha mégis lázadozik, akkor sincs annyira elkeseredve, hogy együtt vonuljon az ajtóspecialista Kunhalmi Ágnessel vagy magával Gyurcsány Ferenccel – akiről egész biztosan nem a gyülekezési szabadság jut először az eszébe – vagy éppen az elhíresült molinójukra „SZRTÁJK”-ot pingáló fiatalokkal. (Magyar Hírlap: Korompay Csilla: Sztrájk és kávé)

Sok a balliberális áltudós

Ott tartunk, hogy környezetemben egyre többen vonják kétségbe a közgazdaságtan tudományos jellegét azon szakértők miatt, akik életükben még egy adatot sem találtak el a magyar gazdaságról szóló előrejelzéseikben. Különösen igaz az ezotériába hajló okoskodás olyan időszakokra, amikor nemzeti kormány próbálja kirángatni a balliberálisok által előidézett csődhelyzetből az országot.

Közölték, hogy Orbán Viktor és Matolcsy György elképzelései eleve megvalósíthatatlanok. Ehhez képest ma az a helyzet, hogy közel nyolcszázezer új munkahely létesült a beígért egymillióból, a béljósoknak folyamatosan felfelé kell korrigálniuk növekedési számaikat, alig van infláció, és kiveszett a politikai szótárból a megszorítás kifejezés. Mit mondanak erre a rettenetesen nagy eszű gazdasági szakértők? Senki ne gondolja, hogy a tények megzavarják tudományos éleslátásukat. Most az a mantra, hogy jó, jó, de mindez csak és kizárólag az uniós forrásoknak köszönhető, és egyébként is fenntarthatatlan.

Az pedig, hogy a jelenlegi kormányt vádolják amiatt, mert még a régió­ban is le vagyunk maradva bizonyos mutatók tekintetében, a cinizmus és az aljasság minősített esete. Nem a közgazdaságtan áltudomány tehát, csak sok a balliberális áltudós. (Magyar Idők: Tudományos béljóslás)

Szívtől az égig – és ami mögötte van

Kubatov Gábor, az FTC elnöke – nem mellesleg a Fidesz alelnöke – nem akar kockáztatni. Ő maga mondta ezt egy sajtótájékoztatón. Nem szeretné, hogy a csapatát sokadszorra is megbüntessék, esetleg kitegyék a nemzetközi kupasorozatból. Márpedig van erre esély, a Ferencváros ugyanis a jövő héten a Maccabi Tel-Aviv csapatával játszik. Izraeli csapat a Maccabi – innentől pedig nem kell mondani senkinek, hogy miért az elnök-alelnök úr fokozott aggodalma.

Kubatov Gábor felelős vezetője a Ferencvárosnak, bántaná, ha balhé lenne és emiatt hátrány érné a csapatát. Az FTC elnöke szerint „arra a kérésre keressük a választ, hogy a Ferencváros nemzetközi porondon tud-e jól teljesíteni és viselkedni a lelátón.” Majd meg is válaszolja, hogy miért keresik a kérdésre a választ. „Az UEFA ugyanis nagyon komolyan veszi ezt a témakört (a rasszista megnyilvánulásokat kell témakör alatt értenünk – a szerk.) A Maccabi ellen kijön 10-12 ezer ember várhatóan, és nem szabad, hogy közülük akár egyetlen ember is csináljon olyat, ami nem helyénvaló. Ha akár egy is ilyet tesz, akkor annak beláthatatlan következményei lesznek.

Kubatov Gábor azt is elmondja, hogy milyen következményekre gondol. „Ha kitiltanának a nemzetközi porondról, akkor itt minden összeomlana, elveszítenénk a támogatóinkat, de nem tudnánk igazolni se.”

Ezt szeretné elkerülni Kubatov, mert nem lenne jó, ha a Fradi elveszítené a támogatóit és ezért nem tudnának igazolni. Ezért kéri a drukkerektől, hogy a sokat vitatott karmozdulatot, a Szívtől az égig! karlendítést ne használják, mert „ezért nagyon komolyan büntetnek, hiába próbáltuk megértetni a szervekkel, hogy ezeknek semmilyen mögöttes tartalmuk nincs.”

Talán nem csak a szervekkel kellene megértetni, hogy a náci karlendítésre hajazó mozdulat nem az, aminek látszik. És nemcsak az izraeli sportolókkal, valamint a Magyarországon élő zsidó származású emberekkel, hanem minden olyan polgárral, akit zavarnak a rasszista megnyilvánulások. Nemcsak a zsidózás és a cigányozás, de huhogás és a rasszizmus minden más megjelenési formája. És ha nem lehet megértetni, akkor talán nem kellene náci karlendítésre hasonlító mozdulatokkal drukkolni. Ki kell találni valami mást, ami egyáltalán nem hasonlít náci karlendítésre, vagyis nem olyan, ami sokakban rossz emlékeket ébreszt és félelmet kelt.

Mert hiába mondja Kubatov Gábor, hogy a Szívtől az égig karlendítésben nincs mögöttes tartalom, ha egy állat hápog, úgy totyog és úgy néz ki, mint egy kacsa, akkor az az állat bizony kacsa.

Megnyugtatóbb lenne, ha az elnök úr nem a lehetséges retorziókra való hivatkozással kérné a drukkereket a renitens magatartás mellőzésére, hanem közölné velük, hogy a szurkolásnak ez a módja minden tisztességes ember számára gusztustalan, gyomorforgató és megbotránkoztató.

A Fidesz 17 pillanata – 4. Kigyúrt kopaszok a választási irodánál

Két évvel ezelőtt, 2016. február 23-án Lukács Zoltán, az MSZP alelnöke a Klubrádió reggeli műsorában mondta el, hogy 15-20 “bőrfejű”, fiatalember állta el a Nemzeti Választási Iroda bejáratát az Alkotmány utcában. Ezzel megakadályozták, hogy a párt szóvivője, Nyakó István népszavazási kérdést nyújtson be a vasárnapi boltzárral kapcsolatban.

A történet előzménye, hogy a hivatalosan heti pihenőnapnak nevezett, ám valójában az üzletek vasárnapi zárva tartását célzó törvény heves vitákat és ellenérzéseket váltott ki a társadalomban. Többen is megpróbáltak népszavazást kezdeményezni az ügyben, ám ezek a próbálkozások egytől egyig elbuktak.

Hol a jog állta útját, hogy az emberek szavazhassanak a vasárnapi nyitva tartásról, hol pedig valamilyen külső körülmény miatt hiúsult meg a népszavazás.

Amikor azon a február 23-i napon Nyakó István, az MSZP szóvivője a kora reggeli órákban megérkezett a Nemzeti Választási irodához, ám hiába volt ő az első, mégis megelőzte egy idős hölgy. Erdősi Lászlóné ugyan csendben – és látszólag magányosan – ült a választási iroda előterében, ám szemmel látható volt, hogy az előbb említett kopasz fiatalemberek hallgatólagos támogatását élvezte.

Lukács Zoltán az MTI-nek elmondta: provokációnak tartja az esetet, hogy szélsőjobboldali férfiakat küldött rájuk a hatalom. Szerinte nehezen elképzelhető, hogy a helyszínen lévő férfiak mindannyian népszavazási kérdést akartak benyújtani, sokkal valószínűbb, hogy meg akarják akadályozni, hogy a vasárnapi zárva tartás ügyében népszavazást lehessen tartani.

A sajtó – legalábbis annak a kormányhoz nem kötődő része – utánaeredt a történetnek. Hamar kiderült, hogy a kopasz fiatalemberek passzív, de hathatós védelmét élvező hölgy nem más, mint a herceghalmi polgármester felesége.

Akinek a férjéről, Erdősi Lászlóról annyit lehet tudni, hogy a régi fideszesek közé tartozik, 2010-ben Herceghalmon a Fidesz jelöltje volt, 2014-ben viszont már függetlenként indult. A felesége azonban még ekkor is egy Orbán Viktort ábrázoló, „Az én miniszterelnököm” feliratú kitűzővel járt-kelt a településen a választás idején. A Facebookon pedig többen arra hívták fel a figyelmet, hogy Erdősi Lászlóné és a rezsicsökkentést reklámozó idős asszony nagyon hasonlít egymásra.

Utóbb az is kiderült, hogy egytől egyig büntetett előéletűek azok a kopaszok, akik megakadályozták, hogy Nyakó István beadhassa népszavazási kezdeményezését, egyiküket fegyveres rablásért ítélték el. (Mindezt Nyakó ügyvédje tudta meg a nyomozati iratokból.)

Ami viszont furcsa, hogy sem Erdősi Lászlónét, sem a kopasz fiatalembereket nem hallgatták ki az ügyben. Hiába derítette ki a rendőrség, hogy kicsodák, hiába adták meg a nevüket, elérhetőségüket, a nyomozó szervek nem tartották fontosnak, hogy megkérdezzék ezeket a kopasz urakat.

Pedig elmondhatták volna, hogy valójában miért is mentek egy igen szokatlan időpontban a választási irodához, miért tornyosultak fenyegetően az MSZP kezdeményezését beadni kívánó Nyakó István elé. Mióta foglalkoznak olyan intenzíven közéleti kérdésekkel, hogy reggel 6 órakor népszavazási kezdeményezést tartalmazó dossziékkal érkezzenek a választási irodához? Lett volna kérdés elég, de talán azért sem zaklatták őket, mert még elkotyogták volna, hogy ki rendelte őket e viszonylag szokatlan időpontban a Nemzeti Választási Irodához.

A fotókon szereplő kopaszok közül ketten, a Tibike és Lóci becenévre hallgató nagytestű fiatalemberek egy korábbi felvételen Fradi Security feliratú rendezői mellényben, sorszámmal a mellükön láthatók.

A sajtó azt is megtudta, és nyilván Erdősi Lászlóné is elmondta volna, ha a nyomozó hatóságok megkérdezik, hogy az őt kísérő fiatalembert Varró Ádámnak hívják.

Az pedig nyilván csak a véletlen műve, hogy Varró Ádám és Kubatov Gábor titkára, Kindlovits Máté osztálytársak is voltak a Pál Apostol Katolikus Gimnáziumban. Hab a tortán, hogy osztályfőnökük Ríz Levente volt, a XVII. kerület fideszes polgármestere volt.

Sok a különös egybeesés, melyek azért jelzik, hogy a Polt Péter felügyelte ügyészség miért nem tett semmit. Pedig, egy állampolgárt megakadályozni abban hogy demokratikus jogait gyakorolja – szavazzon, népszavazási kérdést nyújtson be, stb.  – a jogállamiság súlyos megsértése és mint ilyen, bűncselekménynek számít.

Az ügyészség a történtek után fél évvel bűncselekmény hiányában megszüntette a nyomozást.

Egy internetes mém 2016-ból.

 

A történet utózöngéje, hogy a múlt héten kiderült: Nyakó István pótmagánvádas büntetőeljárás indított azokkal a kopaszokkal szemben, akik két évvel ezelőtt megakadályozták, hogy elsőként adja be a népszavazási kezdeményezést.

Magánvádas esetben nem a Polt Péter vezette ügyészség képviseli a vádat, hanem a sértett.

Kubatov nem nyilatkozik a Hír TV-nek

0

Szerdán este az FTC elnökét, Kubatov Gábort kérdezték volna a Hír TV munkatársai a két héttel ezelőtti, késeléssé fajult tömegverekedéssel kapcsolatban.

Nem kegyet gyakorol valaki, ha egy sokakat érdeklő ügyben nyilatkozik, hanem a közvéleményt tájékoztatja, ám az egykori kemény magos szurkolóból klubelnökké avanzsált Kubatov közölte a tévé munkatársaival: azért nem nyilatkozik nekik, mert őket egy milliárdos megvásárolta.

Mindenkinek szíve joga, hogy nyilatkozik-e valamelyik lapnak, tévének, rádiónak.

Legalábbis, abban az esetben, ha az ember pék, postás, pincér.

Ha Kibatovot valamely konkrét sérelem érte volna a Hír TV részéről, akár ez is méltánylandó ok lehet a nyilatkozat megtagadására. Ám konkrét sérelemről nem tudunk, csak annyit, hogy a Hír TV tulajdonosa az a milliárdos, aki a G-napon látványosan összekülönbözött Kubatov főnökével.

Kubatov Gábor azonban nem csupán a Ferencvárosi Torna Klub elnöke, hanem a kormányzópárt alelnöke is egyben. Ebben a minőségében nem elegáns, hogy ne álljon szóba egy milliárdos tévéjével, csak azért, mert az illető jó két évvel ezelőtt összeveszett a főnökével.

Nem a „milliárdossággal” van baja Kubatovnak – más milliárdosok tévéjének szívesen nyilatkozik. Andy Vajna tévéjének például, és az egyik milliárdostól (Széles Gábor) a másik milliárdos (Mészáros Lőrinc) által megvásárolt tévében is bármikor megjelenik.

A tanulság nem nagy, viszont nem is túlságosan szívderítő: eszerint minden milliárdos egyenlő, de Kubatov szerint vannak, akik náluk is milliárdosabbak.

Futballhuligánok: ma állítanak bíróság elé két szurkolót

Lakhelyelhagyási tilalom elrendelését indítványozza a Fővárosi Főügyészség azzal a két férfivel szemben, akiket a szombati FTC-Debrecen futballmeccs szünetében történt verekedés miatt vettek őrizetbe.

Az ügyészség közleménye szerint a mérkőzés szünetében a gyanúsítottak eddig nem azonosított társaikkal együtt – arcukat különböző módon eltakarva – rátámadtak a két férfira, és őket bántalmazták, amelynek következtében

az egyikük könnyebb, a másik sértett pedig súlyos sérüléseket szenvedett.

A jelenleg rendelkezésre álló adatok elemzése alapján az ügyészség megállapította, hogy a szökés, elrejtőzés és a bűnismétlés veszélyének kiküszöbölése érdekében a gyanúsítottakkal szemben kényszerintézkedés elrendelése szükséges és indokolt. Az ügyészség álláspontja szerint azonban ezen célok eléréséhez enyhébb kényszerintézkedés, nevezetesen lakhelyelhagyási tilalom is elegendő azzal, hogy amellett további korlátozások előírása is szükséges.

A Budapesti IX. Kerületi Ügyészség mindezek alapján a gyanúsítottakkal szemben lakhelyelhagyási tilalom elrendelésére tett indítványt, nyomkövető technikai eszköz alkalmazásával. Emellett a kerületi ügyészség indítványozta azt is, hogy a bíróság kötelezze a gyanúsítottakat arra, hogy bármely sportszövetség által megrendezésre kerülő sportrendezvény látogatásától tartsák magukat távol, továbbá mindkettőjük tekintetében rendelje el azt is, hogy a sértettekkel semmilyen módon nem léphetnek kapcsolatba.

A kényszerintézkedés, illetve az ahhoz kapcsolódó korlátozások elrendelése kérdésében a bíróság ma dönt.

Mint ismert, a Ferencváros ultrái a hétvégén három év után először szurkoltak élőben a csapatnak. A szünetben a B-közép lelátója alatt verekedés tört ki. A szájkarate után

előkerültek a kések, majd két szurkolót összevertek, sajtóhírek szerint azokat, akik kést rántottak.

A biztonsági cég azt ígérte, mind az 50 résztvevőt azonosítani fogják, azokat is, akik csuklyát húztak, vagy sállal takarták el az arcukat.

Újabb nemzeti konzultáció indul, ezúttal a Soros-tervről

0

Juhász Péter, az Együtt elnöke szerint a nemzeti konzultációval a Kubatov-listát frissítené a Fidesz.

Velencén a Fidesz háromnapos frakcióülésén Orbán Viktor azt mondta, hogy

ma nincs fontosabb számára, mint „a Soros-terv elleni küzdelem”,

ezért nemzeti konzultációt indítanak róla.

A Fidesz-kormány azért indítja egyik konzultációt a másik után, hogy a választások előtt ezekkel az adatgyűjtő ívekkel frissítsék, bővítsék a Kubatov-listát – írja közleményében Juhász Péter.

A nemzeti konzultáció pénzkidobás, kizárólag hamis propaganda célokat szolgál,

a Fidesz-kormány közpénzből hazudik a magyar polgároknak és manipulálja őket.

A Fidesz-KDNP-nek azonnal abba kell hagynia a Kubatov-lista bővítését, nem indíthat több pazarló hazugságkonzultációt! Orbán Viktor ennek árát, körülbelül egymilliárd forintot az egészségügyi rendszer rendbetételére fordítsa!

Az őszi utcai zavargások részletes menetrendje

– Halló, Zavargásügyi Államtitkárság?

– Igen. Utcai Zavargások és Állampuccs Főosztály.

– Kubatov urat keresem.

– Üdvözlöm, én vagyok. Milyen ügyben?

– A 666. hu portáltól vagyok. A tervezett őszi zavargásokról szeretném kérdezni.

– Mi érdekli?

– Mikor kezdődnek, hány ezer emberrel számolnak, hol lesznek a csomópontok?

– A részletes programot még csak most véglegesítjük.

– Itt az ősz, és maguknak még nincs kialakult programjuk?

– Valóban úgy tűnhet, hogy késésben vagyunk. De biztosíthatom, hogy időre elkészülünk mindennel. És azt is megígérhetem, hogy a költségeket sem lépjük túl.

– Hallhatnánk azért részleteket?

– Már szeptemberre is tervezünk kisebb csetepatékat, de a nagyobb volumenű összecsapások októberben várhatók.

– Ez hagyomány Önöknél.

– Igen, 2006-ban is bevált.

– Azt mondta, hogy nem lépik túl a költségeket.

– Bennünket gyakran vádolnak azzal ellenfeleink, hogy túlságosan vastagon fog a ceruzánk…

– Úgy szokták mondani, hogy Önök lopnak.

– Igen. Nos, örömmel jelenthetem, hogy az előirányzott költségeken belül maradunk.

– Elárulná, melyek lesznek a legnagyobb tételek?

– A legtöbb pénzt szervezésre, és a zavargók mozgósítására költjük. Szerencsére uniós pénzekkel is számolhatunk.

– Spontán tömegek nem is lesznek?

– Lesznek ilyenek is, de mi a profikban jobban bízunk. A tapasztalataink azt mutatják, hogy rájuk sokkal jobban lehet támaszkodni.

– Mire költenek még?

– Nem elég az embereket fizetni, de ki is kell képezni őket. Kiváló kődobáló trénereink vannak még 2006-ból, és az akkori autóborogató- és gyújtogató szakemberek is a rendelkezésünkre állnak.

– Idén is tervezik a Kossuth tér összehugyoztatását?

– Igen, ezzel külön munkacsoport foglalkozik.

-Összességében elégedett a dolgok állásával?

– Teljes mértékben.

Vagyis?

– Felbolygatjuk fél Budapestet, aztán szépen elfojtjuk a megozdulásokat, és a végén kihirdetjük a szükségállapotot.

– Ez utóbbi nem lesz túlságosan durva intézkedés?

– Nem tudom. Ilyet még tényleg nem csináltunk. De bízunk az embereink szakértelmében, és reméljük a legjobbakat.

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK