Kezdőlap Címkék Kövér lászló

Címke: kövér lászló

Atombomba, presztízs, patkányok, tolvajok – Figyelt a héten? Kvíz

0

Ezen a héten is összegyűjtöttünk több emlékezetes mondatot, amelyek különböző politikusok száját hagyták. Emlékszik például arra, ki szerint presztízs, ha őt meghívják? Töltse ki kvízünket és kiderül.

A korábbi hetek hasonló kvízeit ide kattintva találja.

A rászoruló családokat támogatnák a parlamenti büntetésekből

0

Kövér László Szél Bernadettre a maximális, a fizetés egyharmadát jelentő büntetést szabta ki, míg Hadházy Ákosra százezer forintos megrovást kapott. Az LMP szerint elfogadhatatlan, hogy a Kövér László által saját hatáskörben kiszabott büntetésekből befolyt összeget később a Kövér László által vezetett Országgyűlés költheti el szintén saját hatáskörben.

Mint ismeretes, Kövér László a napokban  jelentős büntetéssel sújtotta Hadházy Ákost és Szél Bernadettet, amiért az LMP társelnökei egy „hazudik” felíratot tartott fel az Országgyűlésben, miközben Németh Szilárd beszélt.

Az LMP szerint már önmagában az is elfogadhatatlan, hogy

Kövér László kettős mércét alkalmazva folyamatosan korlátozza az ellenzéki frakciókat a szabad véleménynyilvánításban.

Az azonban végképp tarthatatlan, hogy a jelenlegi szabályozás szerint a ház elnöke érdekelt a minél gyakoribb és minél magasabb büntetések kiszabásában, mert ezen pénzek utána az általa irányított Országgyűlés által elkölthető összeget növelik.

Az LMP ezért azt kezdeményezi, hogy az Országgyűlés hozzon létre egy alapot, és az összes büntetésből befolyó pénz oda kerüljön.

Az összegből később olyan rászoruló családokat kellene támogatni,

akikről a kormány az elmúlt hét évben teljesen megfeledkezett.

Fidesz-kongresszus: Kövér egy aberrált rendszerről beszélt

Kövér László, Kubatov Gábor, Gulyás Gergely és Szájer József is felszólalt a Fidesz kongresszusán.

A kongresszus korábbi eseményeiről itt olvashat.

MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

Kövér László házelnök azzal kezdte, hogy tegnap este még nem akart beszédet tartani, de azt mondták neki, hogy muszáj, és „a Fidesz egy demokratikus párt”, vagyis mindenkinek azt kell csinálni, amit mondanak neki.

Azt mondta: meg kell védeni az elért eredményeket, a biztonságot, „kultúránkat, hitünket, nyelvünket”.

Szerinte a választásnak európai jelentősége lesz, mert már „csak Magyarország védi a normalitást”.

Aztán arról beszélt, hogy 1994-ben sem hitte volna el, hogy „a kommunizmus bukása után fenyegethet minket egy még aberráltabb rendszer, amely az ember társadalmi meghatározottsága után már annak biológiai meghatározottságát is vitathatóvá teszi”. Szerinte „az európai elit a pénzhatalom zsoldjába esett”, a magyar ellenzék pedig szerinte nincs azon az intellektuális szinten, hogy akár a kérdéseket megértse.

Ezután Kubatov Gábor pártigazgató, a Fradi elnöke következett. Azt mondta, hogy sajtótájékoztató-sorozatot terveztek az ellenzéki pártok székházainál, de „rájöttek, hogy nincsenek ilyenek”. Szerinte

az ellenzék illegalitásban van és titkos koalíciókat köt.

A Jobbikról azt mondta: nekik ugyan van irodájuk, de lehet, hogy már azt is megvette Simicska Lajos, és akkor

„hamarosan szalon lesz szemöldökszedéssel, szőrtelenítéssel”.

Szerinte nagy meccs lesz a választás, és előfordulhat, hogy a „a múltat sikerül végképp eltörölni”.

MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

Gulyás Gergely, a párt frakcióvezetője szerint az ellenzék rossz állapotban van. A baloldali pártokról nem akart beszélni, mondván, jobban utálják egymást, mint a Fideszt. A Jobbik legnagyobb sikerének pedig azt nevezte, hogy Havas Henrik könyvet ír Vona Gáborról. Azt állította, hogy ma már többen jönnek haza külföldről, mint ahányan elmennek.

MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

Szájer József, a párt EP-képviselője arról beszélt, hogy a baloldal nem tudja elfogadni, hogy „a magyarok nem akarnak tömeges illegális bevándorlást”. Szerinte fenyegető a helyzet Európában és az emberek elfordulnak a demokráciától.

A beszédek véget értek, kezdődik a tisztújítás. Az elnökjelölt természetesen Orbán Viktor (ellenjelölt nincs), az alelnök-jelöltek pedig Gulyás Gergely, Kubatov Gábor, Németh Szilárd és Novák Katalin.

Kövér: emelkedőben az agrárium

A magyar mezőgazdaságban már több, mint 200 ezren dolgoznak, a termelés és az export is növekszik évek óta – hangzott el az idei OMÉK megnyitóján Kövér Lászlótól, az Országgyűlés elnökétől. Fazekas Sándor miniszter szerint már érdemes dolgozni az ágazatban.

Az idén a 78. Országos Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kiállítás és Vásár (OMÉK) hivatalos megnyitó ünnepségén Kövér László elmondta, hogy a rendezvény iránt folyamatosan nő az érdeklődés, az idei árumustrán mintegy ezer kiállító mutatkozik be, és több, mint 100 ezer látogatót várnak. A kiállítás mottója a Kárpát-medence kincsei, amely a regionális szemlélet fontosságát, a külhoni magyar és régióbeli nem magyar termelőkre fordított figyelmet jelzi – tette hozzá. Az OMÉK díszvendége Japán.

A házelnök kifejtette: az agrárium a magyar gazdák munkájának eredményeként a nemzetgazdaság húzóágazatává vált. A mezőgazdaság kibocsátása hat éve emelkedik, tavaly meghaladta a 2619 milliárd forintot (ami a bruttó hazai termék körülbelül nyolc százaléka). Növekedési pályára állt a szántóföldi növénytermesztés, az állattenyésztés és az agrárexport is.

Az agrárkivitel értéke hat év alatt 37,5 százalékkal, a külkereskedelmi többlet pedig 34,9 százalékkal nőtt

– ismertette Kövér.

A mezőgazdasági foglalkoztatottság tavaly szintén tovább bővült, annak köszönhetően, hogy a statisztikai adatok szerint már 217 ezren dolgoznak főállásban – mondta el az Országgyűlés elnöke.

Az állam szintén megtette a magáét az ágazat fejlődése érdekében – emelte ki Kövér László. Míg 2007-2013 között az unióból az agrárium számára 10,4 milliárd euró – mintegy 3000 milliárd forint – jutott, addig a 2014-2020 közötti támogatás összege 12,3 milliárd euró, azaz 3700 milliárd forint.

Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter arról beszélt, hogy a mintegy ezer kiállító között 122 határon túli termelő is bemutatkozik. Kitért arra, hogy

a mezőgazdaságban az elmúlt években 50 ezer új munkahely jött létre,

bizonyítva, hogy az ágazatot sikerült stabilizálni, fejlődési pályára állítani. A magyar agráriumban már érdemes dolgozni. Igaz, a megélhetés nem könnyű, de biztonságos mindazoknak, akik keményen dolgoznak – emelte ki a miniszter.

Masaaki Taniai japán mezőgazdasági, erdészeti és halászati miniszterhelyettes elmondta: megtiszteltetés a távol-keleti szigetország számára, hogy az idei OMÉK partnerországa lehet. Az EU és Japán közötti szabadkereskedelmi egyezmény megkönnyíti az árucserét Japán és Magyarország között is, általa közelebb kerültek az európai piacok Japánhoz. A látogatók a japán pavilonban sok érdekességet láthatnak, például szakét, vagyu marhahúst, amit meg is lehet kóstolni – hívta fel a figyelmet a miniszterhelyettes.

MTI/FüHü                                        Fotó: FüHü

Lapszem – 2017. augusztus 19.

0

Augusztus 19., szombat van, az Emíliák, Hubák és Marianok névnapja. Az ünnep előtt megjelenő lapokból szemléztünk.

Népszava: Rejtélyes ügyvéd blokkolja a népszavazást

Egy ismeretlen ügyvéd támadta meg a Kúriánál a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) határozatát, amelyik hitelesítette Vágó Gábor, a Korrupció Ellenes Szövetség (KELLESZ) titkárának a korrupciós bűncselekmények elévülését tizenkét évre emelését célzó népszavazási kérdését – értesült a Népszava. Az NVB a legritkább esetben ad zöld fényt ellenzéki népszavazási kérdésnek, így az idén elbírált 96 beadványból mindössze kettőt engedett át, az egyik a május 2-i NVB-ülésen komoly meglepetésre átment Vágó Gábor népszavazási kérdése. Vágó mégsem kezdhetett bele az aláírásgyűjtésbe, mivel néhány nappal a hitelesítés után értesítést kapott a Kúriától, hogy ismeretlen személy az NVB határozatának a felülvizsgálatát kérte a testülettől.

A lap érdeklődésünkre Vágó Gábor elmondta: nem közölték vele a Kúriánál, hogy ki kért felülbírálatot. A Kúriánál pedig a lapnak leszögezték: az eljárás során anonimizált a felülbírálatot kérő neve. Szeptember elejére kerülhet pont az ügyre.

Magyar Nemzet: Matolcsy Györgyék megint bőkezűen bántak a milliókkal

Miután az év első három hónapjában egymilliárd forintot osztott szét a jegybank, a második három hónapban már egész szerényen mindössze 217,3 milliót osztottak ki ötmillió forint feletti támogatások jogcímén – szedte össze a Magyar nemzet a jegybank Magyar Nemzeti Bank (MNB) honlapján közzétett listából. A tucatnyi kedvezményezett között van egyetem, egyházak, szövetség és alapítványok is.

Egy másik, szintén a jegybankot érintő információról is olvashatunk a lapban: az intézménynek júniusban már mintegy 1400 alkalmazottja volt. Korábban, 2013 októberéig hatszáz alkalmazottal működtek, majd beolvadt a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete, ekkor 1100 munkavállalóra ugrott fel a létszám, de azóta is folyamatosan bővül. Júniusban bérként összesen 1,3 milliárd forintot fizettek ki, ebből 186 millió forint az 58 vezetőnek jutott, ez hárommillió forintos átlagos bért jelent.  Matolcsy György ötmillió forintot keres havonta. A vezetők között 812 ezer forint értékben étkezési jegyet is szétosztottak, gépkocsihasználatuk költségtérítése pedig 5,2 millió forintba került. Az alkalmazottak átlagos bére 800 ezer forint körüli, és a pályakezdők is havi félmilliót kapnak.

Magyar Idők: Még nem nyertük meg a választást

A közvélemény-kutatások nem téveszthetik meg a kormányzó pártok táborát, mert a választást még nem nyerték meg – egyebek között ezt is mondta Kövér László, az Országgyűlés elnöke a Magyar Időknek adott interjújában. A Szent Istváni örökség kapcsán a többi között arra tért ki, hogy az állami szuverenitásunk minél teljesebb megőrzése nemcsak a nemzeti létünk záloga, de a demokratikus berendezkedésnek is alapfeltétele. Szerinte Magyarország közvetlen ellenfele a brüsszeli bürokrácia, az Európai Bizottság, amely felhatalmazás nélkül a politika alakítójává akar válni, de elsősorban Németország határozza meg az európai intézményrendszer működésének irányát, a saját nemzeti érdekei alapján. Ő mindenesetre nem kötne fogadásokat az EU hosszútávú fennmaradására. Soros György kapcsán leszögezte: senki nem gondolhatja komolyan, hogy egyedül Soros mozgatja a világ történéseit, aki a háttérhatalom szereplője. Mindenesetre szavaibó az derül ki, hogy nagyobb veszélynek tartja, mint Simicska Lajost. Beszélt még a civilekről, a kíberbűnüzésről, a médiáról és arról, milyen kampányra készül a Fidesz. Leszögezte: „Saját táborunknak egy pillanatig sem szabad azt éreznie, hogy a közvélemény-kutatások szerint már megnyertük a választást.”

Magyar Hírlap: Megtisztítják az ócsai talajt

Uniós támogatással valósul meg a Magyar Honvédség ócsai üzemanyagraktárának kármentesítése – írja a Magyar Hírlap. A munkák elvégzésére a Környezeti és Energiahatékonysági Operatív Program keretében 160,4 millió forint vissza nem térítendő, európai uniós támogatást nyert el honvédelmi tárca Védelemgazdasági Hivatala.

A bázis területén már felszámolták az üzemanyagtartályokat, és lebontották az épületeket. Összesen hét hektárt tisztítanak meg a szakemberek 2020 decemberéig.

 

Lapszem – 2017. 08. 01.

0

Jó reggelt! Néhány perccel ezelőtt azt ígértük, hogy mindjárt jön a lapszemle. Már itt is vagyunk. Előtte még elmondjuk, hogy ma nagyon meleg lesz, öltözzenek hidegen!

Repül a kormány

2017 első félévében bő 477 millió forintból összesen 1808 repülőjegyet vásárolt a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) a tárca diplomatáinak, valamint a hozzá tartozó háttérintézmények munkatársainak- olvasható a ma reggeli Népszavában. A kormány összesen százmilliókat költött repülésre. Szállnak rendelkezésünkre. Bővebben a Népszavában.

Kövér kiakadt

Kövér László házelnöki minőségében begurult és kemény hangú levelét írt Demeter Márta képviselőnek, aki a letelepedési kötvények irőnt érdeklődött. Demeter Márta a Magyar Nemzetnek azt mondta, a házelnök közbelépése jelzi, hogy igencsak bűzlik a letelepedési kötvények ügye, az pedig, hogy már a kérdésekre sem ad választ a Rogán Antal vezette minisztérium, azt mutatja, hogy a legpitiánerebb módon próbálják leplezni a korrupciót.

Megújul az ünnep

A Magyar Hírlap megírta, hogy egy sor újítással készülnek idén az augusztus 20-i nemzeti ünnepre. A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium államtitkára még azt is elárulta a lapnak, hogy az utóbbi évek leglátványosabb tűzijátékára készülnek.

Molnár majdnem Madridban hagyta a laptopját

Érdekes történetet talált és tálalt fel olvasóinak a Magyar Idők. A lap szerint Molnár Zsolt, az MSZP képviselője egy madridi repülőgépen felejtette államtitkot is rejtő laptopját. Az eset még húsvét előtt történt, és a laptopot csak a helyi nagykövetség segítségével, órák múltán tudták visszaszerezni.

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!