Kezdőlap Címkék Koronavírus

Címke: koronavírus

Soros helyett a koronavírust kellene a plakátokra rakni!

Eddig nem aggódtam különösebben, de most, hogy Orbán Viktor azt mondta a koronavírus kapcsán a közmédiában, hogy „bízzunk meg benne”, kicsit elkezdtem izgulni. Félreértés ne essék, a koronavírus járvány kapcsán komoly dologról van szó, amelyet én sem akarok felelőtlenül elviccelni, de mindent érdemes józanul és megfontoltan kezelni.

Éppen ezért hiányolom a propagandában és kommunikációban eddig professzionális rutint felmutató Fidesz-kormányzat higgadt és tudatos tájékoztató kampányait, amely egyszerre nyugtatja a kedélyeket és egyszerre biztosít megfelelő tájékoztatást. – kezdi szokásos heti nyílt levelét Ujhelyi István, majd így folytatja: Egyelőre a közvélemény több információt és részletet ismerhet meg a közösségi médiában és a hírcsatornákon, mint a kabinet sűrített kormányinfóin.

Fontos mindenkinek tisztában lennie azzal, hogy az egészségügy szervezése tagállami, vagyis kormányzati hatáskör. Bízzunk benne, hogy nem lesz szükség tömeges karanténokra, sokezer ember rapid ellátására, mert félő, hogy erre a legyengített magyar egészségügyi rendszer sem technikai, sem humánerőforrást illetően nincs megfelelően felkészülve, pontosabban felkészítve. Egy ehhez hasonló

vészhelyzetben pontosan ki fog derülni, hogy milyen az egészségügyi rendszerünk valós állapota, milyen az egészségügy kormányzati irányításának felkészültsége és világosan ki fog derülni az is, amiről régóta beszélek: ideje legalább minimális standardok szintjén egységesíteni az egészségügyi rendszereket Európában és nem tisztán a tagállami kormányok kezében hagyni annak finanszírozását és szervezését.

Ugyanilyen fontos lenne, ha a propaganda-kormány végre nem kreált, hanem valós ellenségek ellen folytatná a harcait: ideje lenne például megfelelően tájékoztatni a közvéleményt arról, hogy az egészségügyi kockázatok mellett milyen rendkívül súlyos gazdasági károkat fogunk mindannyian elszenvedni a korona-vírus és az azt övező pánik miatt. A tőzsdék már most zuhannak, komplett iparágak remegnek bele a lezárásokba és szigorításokba, a globális gazdaság miatt pedig dominószerűen fognak összedőlni a most még gránitszilárdságúnak tűnő piacok. Elvárható lenne a kormánytól, hogy sürgős intézkedéseket tegyen a már meglévő és a még tudhatóan súlyos mértékben növekvő károk kivédése, de legalábbis enyhítése érdekében. Kezdhetné például azzal, hogy a közpénzből fizetett médiájában és plakáthelyein tisztességes, korrekt és felelős tájékoztatást nyújt az állampolgároknak arról, hogy mi vár rájuk a következő időszakban. A vírusok és gazdasági problémák ellen ugyanis nem használ sem az állami fakenews, sem a kerítés.

Trump is tart a koronavírustól

Az amerikai elnök lemondta találkozóját néhány ázsiai vezetővel – jelentette a Reuters hírügynökség. Március közepén tartottak volna csúcstalálkozót Las Vegasban az Asean államok vezetői Donald Trumppal. Az USA elnöke korábban nem ment el a délkelet ázsiai államok szervezetének csúcstalálkozójára. Washington szeretné szembeállítani az Asean államokat Kínával, melyet stratégiai ellenfélnek tekint. Közbejött viszont a korona vírus járvány …

 

Pence alelnök a vírus cár

Donald Trump az alelnököt bízta meg azzal, hogy koordinálja a harcot a koronavírus járvánnyal, mely az Egyesült Államokat is fenyegeti. Egyidejűleg 2,5 milliárd dollárt kért a washingtoni kongresszustól erre a célra. Ebből több mint egymilliárd dollár olyan oltóanyag előállítását célozza, mely hatékony lehet a korona vírus fertőzés ellen. Az egészségügyi miniszter felháborította a közvélemény jelentős részét amikor közölte: lehet, hogy az ellenszer olyan drága lesz, hogy azt sok amerikai nem tudja majd megfizetni. Az ellenzéki demokraták azt követelik, hogy az amerikai állam biztosítsa mindenkinek a védelmet a korona vírussal szemben.

Fokozott ellenőrzés, gyors képzés, megfelelő eszközök

A koronavírus elérte Európát: Olaszországban egyetlen hétvége alatt háromról több mint kétszázra ugrott a megerősített koronavírusos megbetegedések száma, majd Ausztriában és Horvátországban is megjelentek az első betegek.

Cseh Katalin, a Momentum EP-képviselője sajtótájékoztatóján elmondta:

Magyarországnak fel kell készülnie a koronavírus hirtelen megjelenésére. A Momentum az alábbi intézkedéseket javasolja, amiket egy felelős kormánynak minél előbb meg kell lépnie:

  1. STOP SOROS helyett STOP KORONAVÍRUS: Indítson információs kampányt a kormány a propagandára szánt milliárdokból. A legújabb, csak uszításra alkalmas kommunikációs kampányokból csoportosítsák át a forrásokat egy információs kampányra, amivel tájékoztatható a lakosság a megelőző intézkedésekről.
  2. Fokozott ellenőrzés bevezetése a reptereken és a határokon. Fokozott ellenőrzés az országhatárokon, hogy már a határon megkezdhessék a betegek szűrését. Emellett a reptereken több hőkamera beszerzésére van szükség, és valamennyi beérkező utast vizsgálni kell.
  3. Gyors képzés a háziorvosoknak. Vegyenek részt a háziorvosok egyetemek által szervezett oktatásokon – hasonlóan ahhoz, ahogy a Szegedi Tudományegyetemen minden egészségügyben dolgozónak dokumentáltan részt kell vennie egy belső oktatáson, amit az infekciókontroll osztály tart.
  4. Megfelelő eszközök beszerzése, élelmiszertartalék felhalmozása. Magyarországon globális vírus jelenléte nélkül is kórházi fertőzésekben halnak meg emberek, egyértelmű, hogy a kórházaink nem állnak jelenleg készen egy ilyen agresszíven terjedő vírus megfelelő kezelésére. Megfelelő mennyiségű légzésvédőt és fertőtlenítőszert kell biztosítani az orvosok és ápolók számára, valamint élelmiszertartalékra is szükség van – 2016 óta tudjuk, hogy az államnak nincs élelmiszertartaléka, ami egy komolyabb járvány esetén hatalmas problémákat okozhat.

Háziállatról nem terjed

A Spallanzani Fertőző Betegségek Nemzeti Intézete, valamint a WHO, a világ legnagyobb egészségügyi szerve, határozottan kijelentette vizsgálataik igazolták:

A háziállatok nem terjesztik a koronavírust.

Kutyák, macskamadarak, kis rágcsálók és akváriumi halak: semmilyen módon nem terjesztik a vírust, és nem is egészséges hordozók.

Jó ezt tisztázni, mivel a vírus első átterjedése a vuhani piacról indult és denevérről emberre terjedt át.   Pontosan az előzmények miatt fontos a WHO mostani bejelentése: a háziállatok – szakértők szerint – nem lehetnek a fertőzés terjedésének eszköze.

Fontos tudni és terjeszteni ezeket a híreket, hogy semmiféle szárnyrakapó fake news ne okozhasson pánikot a háziállatot otthon tartó százezrek között.

Már magyar fertőzött is van

Koronavírussal fertőződött meg egy magyar Japánban – jelentette be a Külgazdasági és Külügyminisztérium tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára hétfőn Budapesten.

Menczer Tamás közölte: a japán hatóságok tájékoztatása szerint pozitív lett a Japán mellett karanténba helyezett hajón dolgozó egyik magyar állampolgár koronavírustesztje.
A Diamond Princesst február 5-én karantén alá helyezték. Ezt február 19-én feloldották, és az emberek többsége február 22-éig elhagyta a hajót, de a személyzet jelentős része ott maradt. Köztük volt három magyar: egy zenész testvérpár és egy felszolgáló – tette hozzá.
Hármójuk közül egyikük koronavírus-tesztje pozitív lett. Őt elkülönítették, két-három napon belül átszállítják egy kórházba vagy egy megfigyelő központba. Elmondása szerint jól van – közölte Menczer Tamás.

MTI

London átvállalja az olimpia megrendezését Tokiótól

Ha a japánok nem lennének képesek megrendezni az idei olimpiát , akkor a brit főváros vállalná azt – állítja London árnyék polgármestere. A konzervatív Bailey elkeseredett csatát vív London jelenlegi polgármesterével. A baloldali Sadiq Khan vezet a közvélemény-kutatásokban.

Eddig két halottja volt a korona vírusnak Japánban

Többszázan estek át a Kínából importált vírus járványon, de csak ketten veszítették életüket Japánban. Ahol a tokiói olimpia szervező bizottsága külön csapatot szervezett a vírus elleni harcra. Tokió hét éve szervezi az olimpiát, és esze ágában sincsen kiengedni a kezéből a nagy lehetőséget. Legutóbb Tokióban 1964-ben volt olimpia, ezért a japánok úgy érzik: megilleti őket a rendezés joga.

Júliusban kezdődik az olimpia

A távol-keleti szigetországban abban bíznak, hogy addigra elmúlik a korona vírus pánik. A jelek egyelőre nem különösebben biztatóak, mert már külföldön is le kellett zárni egy nagyvárost a korona vírus járvány miatt.

Karantén egy Budapest méretű városban

A 2,5 milliós Daegu-ban egy szekta hívei körében terjedt el a járvány. Emiatt szólított fel a polgármester mindenkit, hogyha teheti, akkor maradjon otthon. Eddig ilyesmire csak a járvány kiindulópontján, Kinaban került sor.

A 11 milliós Vuhan még mindig karanténban van, mert a járvány terjedése ugyan lassul, de a veszély még nem múlt el. Ráadásul

külföldön erősen kételkednek abban, hogy a kínaiak által közzétett számok csakugyan kifejezik a valóságos helyzetet.

Mielőtt ugyanis lezárták volna Vuhan városát több mint négymillió helyi polgár utazott el otthonról a Holdújévi ünnepségek miatt. Közöttük nagyon sok lehet a vírus hordozó. Emiatt Hongkongba például nem engednek be olyan kínaiakat, akik Hupej tartományból jönnek (ennek a fővárosa Vuhan).

Vírusveszély a gyógyszerárakban

A gyógyszergyártástól az autógyártásig, a mobil telefon gyártástól a világ olajkitermeléséig mindenben okoz fennakadásokat az elsősorban Kínát sújtó koronavírus fertőzés. Már most mutatkoznak az ellátási zavarok, amelyek felverik az alapanyagok árát, míg végül  a fogyasztókon csapódik le.

A koronavírus nemcsak Kína egészségügyi ágazatát, hanem a feldolgozóipart is sújtotta. Kínának jelentős visszaesései vannak a gyógyszeripar és a mobiltelefon-ágazatban. A feldolgozóipart érintik a tartós ellátási zavarok. A paracetamol, a leggyakrabban használt fájdalomcsillapító ára egyes országokban 40%-kal emelkedett. Eközben szakemberek szerint a bakteriális fertőzések kezelésére használt azitromicin antibiotikum ára 70 százalékkal nőtt.
A koronavírus, amely több mint 1800 embert ölt meg, a világ második legnagyobb gazdaságának recesszióját fenyegeti. A gyógyszeripari ágazatoknak fel kell készülnie arra, hogy a megnövekedett kereslet miatt az alapanyagok ára jelentősen növekedni fog.
India, a világ legnagyobb generikus gyógyszerellátója nyersanyagának 80%-ában Kínára támaszkodik.India adja az Egyesült Államok gyógyszerpiacán a generikus készítmények körülbelül 12% -át.  A gyógyszeripar nem az egyetlen olyan terület, ahol Kína termelését felfüggesztették és ez jelentős termeléskiesést, csökkenést hoz magával szerte a világon.

Drákói intézkedések a vírus miatt

A közúti közlekedést is betiltották Hupejben, az emberek lakónegyedeikbe zárva kényszerülnek élni. Más kínai területeken már folyamatosan csökken a megbetegedések száma.

A kínai Nemzeti Egészségügyi Bizottság hétfőn közölt adatai szerint a koronavírussal fertőzöttek száma vasárnap éjfélig 2048 új megbetegedéssel 70 548-ra emelkedett. Ugyaneddig 105 új halálozást jelentettek, amivel a járvány halálos áldozatainak száma Kínán belül elérte az 1770-et. A járvány gócpontján, Hupejen kívül azonban az ország többi részén a napi új fertőzöttek száma immár tizenharmadik napja folyamatosan csökken: a február 3-án jelentett 890 új esettel szemben hétfőn 118 újonnan diagnosztizált betegről számoltak be a több, mint három hete lezárt tartományon kívülről. Vasárnap éjfélig a felgyógyultak száma tízezer fölé emelkedett Kínában. (Azóta valamelyest emelkedtek a számok, világszerte pedig jelenleg 71 710 fertőzöttet és 1775 elhunytat tartanak nyilván, 11 175-en felgyógyultak.)

Hupej tartomány kormányzata vasárnap bejelentette, hogy még szigorúbb óvintézkedéseket vezet be a járvány megfékezésére. Az 58 milliós tartomány lakói nem hagyhatják el a lakóhelyükül szolgáló városi lakónegyedeket vagy falvakat, ahová pedig csupán a legszükségesebb esetben engednek bármilyen külső személyt vagy járművet. A tartományban ráadásul betiltottak mindenféle közúti közlekedést a rendőrautók, a mentőkocsik, a létfontosságú árukat szállító és a külön engedéllyel rendelkező járművek kivételével. Korlátozni fogják továbbá az emberek számát az üzletekben, és

a bevásárlást is csak közösségi szervezésnek megfelelően intézhetik

azok, akik engedélyt kapnak lakóhelyük elhagyására. A tartományban már bezáratták az összes olyan üzletet, amely nem folytatott nélkülözhetetlen tevékenységet, a gyógyszertáraknak pedig kötelező begyűjteniük a megfázás és láz tüneteinek enyhítésére szolgáló gyógyszerek vásárlóinak személyes adatait és elérhetőségeit.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) vasárnap úgy nyilatkozott, hogy

lehetetlen megjósolni a járvány további alakulását.

Közben a szervezet által Kínába delegált nemzetközi szakértői csoport megkezdte az egyeztetéseket a kínai szakértőkkel. Mi Fong, a kínai Nemzeti Egészségügyi Bizottság szóvivője azt mondta, hogy a fertőzöttek körében a súlyos állapotban lévők aránya szombat éjfélig 22 százalékra csökkent a január 27-én jelentett 32 százalékról. Ez a bizottság szerint a vírus elleni óvintézkedések hatásosságára utal.

Semmilyen tünetet nem mutattak a Dél-pesti Centrumkórházban két hétig karanténban tartott magyarok, a koronavírus által okozott fertőzöttség nem igazolódott, így hazamehettek – mondta el az egészségügyért felelős államtitkár hétfőn. Horváth Ildikó kitért arra, hogy nemrég az európai unió egészségügyi miniszterei abban állapodtak meg, összehangolják a koronavírus elleni intézkedéseiket. Az uniós tagországok azonnali információcserét folytatnak, mert az emberek utaznak, ezért feltétlenül szükséges tudni, hogy hol vannak megbetegedések, és hogy azokat megfelelően izolálják-e. Magyarország kialakította azokat az ellenőrzési mechanizmusokat, amelyek kiszűrhetik a fertőzött embernek országba érkezését.

Főbelőtték, mert közfürdőbe ment

Észak Koreában történt az eset: Kínából hazatért külkereskedőt küldtek karanténba. Ahonnan meglépett, és felkeresett egy közfürdőt- veszélyeztetve ezzel az ott tisztálkodókat. Büntetése: kivégző osztag! Egy másik felelős funkcionárius hasonlóképp cselekedett, de ő a hírszerzés munkatársa volt. Ezért őt nem végezték ki hanem falusi munkatáborba küldték, ahol az élelmiszer fejadag az éhenhaláshoz sok, de az életben maradáshoz kevés …

Észak Koreából nem jelentettek vírus fertőzést – írja a dél-koreai sajtó, mely beszámol a kivégzésről. Ettől még persze lehet járvány is, mert a rossz hírek nem hírek a világtól elzárkózó nemzeti kommunista rendszerben.

Pánik és káosz Hongkongban az elhúzódó vírus háború miatt

Hongkongban rizsért és vécépapírért ölik egymást az emberek, mert a korona vírus elleni háború hosszú lesz – ezt már minden polgárnak észre kellett vennie a  hétmilliós nagyvárosban, ahol a közszükségleti cikkekből is egyre nagyobb hiány alakul ki. Míg a Mennyei Birodalomban ez nem számít óriási újdonságnak, az egykori brit gyarmaton megdöbbenti a fogyasztói társadalom polgárait.

Valóságos beszerzési pánik uralkodik, mert az emberek azt hiszik, hogy hónapokig elhúzódhat a vírus válság – számolt be a londoni Guardian helyi tudósítója. Aki leírja, hogy a helyzet olyan mint a Szovjetunióban a bukás előtt: hosszú sorok kígyóznak a boltok előtt, hogy a legalapvetőbb hétköznapi élelmiszereket és háztartási cikkeket beszerezzék. A rizs például, amely Hongkongban is mindennapos fogyasztási cikk, egyre inkább hiányzik. Sok szupermarketben már jegyrendszer működik vagy annak bevezetését tervezik. A szocialista Kínában ez évtizedekig fennállt, de Hongkongban újdonságnak számít.

Nem működik a piac? De igen, csakhogy minden sokkal lassabban megy mint a normális időben, mert a helyi kormányzat ellenőriz mindent. Hús és zöldség például bőven van, de rizs nincs!

Papíráru is minden műfajban megtalálható, de vécépapír nincs! A polgárok ugyanis készleteket halmoznak fel a nehéz időkre. Az ilyesmit a szocialista Kínában régebben büntették, de Hongkongban ez elképzelhetetlennek tűnt eddig. Most azonban nemcsak vécépapírból van végzetes hiány, de olyan vegyszerekből is, amelyekkel fertőtleníteni lehet a lakásokat.

A kormányzat igyekszik megnyugtatni az ideges polgárokat: 13 ezer tonna rizs van a raktárakban!

A baj az, hogy kevesen hisznek nekik:

„Egy szavukat sem hiszem”- mondta egy 65 éves asszony a Guardian tudósítójának. Már egy órával nyitás előtt beállt a sorba, hogy rizshez jusson. Kérte a tudósítót, hogy a nevét ne írja ki: ha ugyanis jegyrendszer lesz, akkor büntetést kaphat.

Egy halott – 50 vírus fertőzött

Jelenleg ez a hivatalos mérleg Hongkongban, de ebben a tekintetben is nagy a polgárok gyanakvása: nemigen hisznek a hivatalos információknak. Jó okuk van erre: a folyamatos pekingi nyomás hatására Hongkongban is egyre takarékosabban bánik a helyi kormányzat a rossz hírekkel. Márpedig jó hírt manapság nemigen tudnak közölni.

Az eredmény: soha nem látott mélypontra csökkent a helyi kormányzat iránti bizalom Hongkongban. Már csak a megkérdezettek 69%-a hiszi azt, hogy Hongkong kormányzata megfelelőképp kezeli a vírus válságot – írja a londoni Guardian tudósítója.

Új képek a koronavírusról

Hatvanötezerhez közelít a koronavírus fertőzötteinek száma és 1400-hoz az elhunytaké. Közben egy amerikai laboratórium új képeket készített a vírusról. Ismét hír érkezett ellenszerről.

Némileg talán lassulva, de tovább terjed a koronavírus. A globális adatokat közlő portál adatai szerint eddig 64 460-an fertőződtek meg, az elhunytak száma 1384-re nőtt, ahogyan gyarapszik a felgyógyultaké is (7171). A tömeges betegség változatlanul főleg Kínára, azon belül Hupej tartományra korlátozódik. Hupejen kívül folyamatosan csökken a járvány terjedésének üteme – közölte pénteken a kínai országos egészségügyi bizottság. Egyre többen fertőződnek meg az egészségügyi személyzet tagjai közül (keddig országosan 1716-an). A kórházak továbbra is arra panaszkodnak, hogy hiány van védőfelszerelésből, például maszkokból.

Az amerikai allergológiai és fertőző betegségek intézete (NIAID) Rocky Mountain Laboratóriuma (RML) új képeket közölt a koronavírusról.

Forrás: NIAID-RML

Mint írják, az új koronavírus (SARS-CoV-2, korábban 2019-nCoV néven ismertük) képeit pásztázó és transzmissziós elektronmikroszkóppal készítették, amelyeket az RML vizuális orvostudományi iroda digitálisan színesítette. A koronavírusok felületén megjelenő tüskék adják ennek a víruscsaládnak a nevét, a legtöbb koronavírusnak koronaszerű megjelenése van – fűzték hozzá megjegyzésül.

Forrás: NIAID-RML

A kínaiak tegnaptól kiterjesztették a fertőzöttség definícióját. Elkezdtek alkalmazni egy új diagnosztikai módszert. Eszerint a képalkotó vizsgálatok, a tünetek és az epidemiológiai háttér alapján fertőzöttnek nyilvánított páciensek és a közülük elhunytak számát hozzáadják azokéhoz, akiknek esetében a laboratóriumi tesztek is egyértelműen kimutatták a vírus jelenlétét. Az új protokoll miatt megugrott az új esetek száma, de a csütörtöki adatok már ismét a vírus terjedésének korábbi ütemét mutatják

A China National Biotec Group nevű cég bejelentette, hogy a koronavírus okozta betegségből felgyógyult páciensek plazmájában

a vírust semlegesítő antitesteket fedeztek fel.

A Hszincsingpao (Beijing news) című kínai lap pénteki tudósítása szerint a kínai gyógyszerészeti vállalat kísérletei azt bizonyították, hogy az antitestek képesek hatékonyan elpusztítani a vírust. A cég arról számolt be, hogy miután a gyógyult páciensektől levett plazmát megfelelő biztonsági ellenőrzéseket követően előkészítették, már 11 kritikus állapotban lévő beteg kezelésében alkalmazták szembetűnő eredményekkel.

Adam Kamradt-Scott, a Sydney Egyetem nemzetközi biztonsági tanulmányok központjának egyik szakértője szerint még az új adatok se utalnak arra, hogy közel volna a járvány csúcspontja, noha a kínai hatóságok egy kicsit megkésve, de szemmel láthatóan mindent megtesznek a járvány megállításáért. Gyógyszerfejlesztő szakemberek pedig többször elmondták, hogy ilyen ellenanyag elkészítése hosszabb időt vesz igénybe. Közel tíz napja már ugyancsak kínaiak bejelentették, hogy ígéretes kísérleteket folytatnak, amelyekről kiderült, hogy nem hoznak áttörést.

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK