Kezdőlap Címkék Kim dzsong un

Címke: kim dzsong un

Trump-Kim Dzsong Un találkozóra készülve Szingapúrban – a cikk folyamatosan frissül!

Lázas készülődés folyik Szingapúrban a történelmi Trump-Kim Dzsong Un találkozó előtt. A mai nap a színfalak mögötti tárgyalásoké és a kiszivárogtatott értesüléseké. Beszámolónk a helyi televíziós adások – a yonhap news TV, a YTN csatorna és t a 조선 Choson TV élő közvetítése alapján – folyamatosan frissül.

14:45

Donald Trump szerint szingapúri találkozója Kim Dzsong Un-nal nagyon jól sülhet el – jelentette a Reuters. Külügyminisztere, Mike Pompeo arról beszélt, hogy az előkészítő tárgyalások elég gyorsan haladnak előre, s

„várakozásaink szerint a vártnál gyorsabban jutnak el a logikus kifejlethez”.

Az amerikai diplomácia vezetője ugyanakkor igyekezett hűteni a kedélyeket, mondván: nem lesz gyors áttörés, a csúcs feladata a teljes, ellenőrizhető és visszafordíthatatlan atommentesítéshez elvezető, kemény munkával kikövezett út kereteinek a kijelölése. Az amerikai szankciók mindaddig fennmaradnak, amíg ez be nem következik, s

ha a diplomácia nem megfelelő irányt vesz, akkor a szankciók súlyosbodni fognak

– figyelmeztetett.

12:30

Trump mintegy 40 percet tárgyalt ma Mun Dzse Innel. Erről hivatalosan csak annyit közöltek, hogy az eddigi előre haladásról volt szó.

07:30

Sang Kim és északi tárgyaló partnere ismét asztalhoz ültek, tehát a tárgyalás folytatódik. Közben kiszivárgott az is, hogy Észak-Korea külügyi felelőse egyórás nem publikusan kezelt találkozón vett részt Szingapúr külügyi megbízottjával.

06:30

Négy embert kiutasítottak Szingapúrból, pusztán azért, mert öngyilkos merényletre alkalmas bomba készítését nézték az interneten. Állampolgárságuk egyelőre nem ismert.

Sang Kim elindult ebédelni, vagy befejeztek a tárgyalást, vagy ebéd után folytatják, ezt egyelőre nem tudni.

06:00

Donald Trump most indult el ebédelni szingapúri miniszterelnökkel – őt nem láthattuk a felvételeken, viszont azt megtudhattuk, hogy Kimhez hasonlóan ő is két teljesen egyforma autót használ, s nem tudni éppen melyikben ül.

Közben folyamatosan beszámol a helyi média a nemzetközi reakciókról, várakozásokról.

Izrael azt nyilatkozta, hogy Irán és az USA között ugyanilyen szerződést szeretne látni, az atomfegyverek leszerelését illetően.

05:40

A helyi lapok lapszemlézik a Nodong sinmun-t, s elemzik az észak-koreai média változását. Meglepő módon – mint írják – nem csupán Kim szingapúri útjával foglalkoznak, de hírül adták azt is, hogy a kínai államfő gépével utazott, illetve hangsúlyozzák, hogy az amerikai elnökkel való találkozás új fejezetet nyit Észak-Korea történelmében.

Elemzők szerint ez gyakorlatilag biztos egyezséget jelent, mert ha bármi kétség lenne, akkor a Nodong sinmun egyszerűen nem írna semmit

Meglepő módon Hjan Szo Val, az észak-korai kultúráért felelős hölgy is a delegáció tagja, ez kulturális együttműködést jelent.

Közben bejelentették, hogy Donald Trump hivatalos vacsorán vesz részt a szingapúri miniszterelnök meghívására. Elemzők szerint elképzelhető, hogy a vacsorára Kim Dzsong Un is meghívást kap.

Észak-Korea és Szingapúr között igen szoros a kapcsolat. Eddig is volt vízummentesség a két ország között. Az egyetlen északi hamburger étterem szingapúri tulajdonban van, a szigetállam szakemberei rendszeresen tartanak előadásokat és képzést északon a piacgazdaság működéséről, a marketingről.

05:00

Ma reggel jelent meg először híradás a Nodong sinmun-ban arról, hogy „Kim Dzsong Un a nép jóléte érdekében Szingapúrba utazott, találkozni az Egyesült Államok elnökével”. A Nodong sinmun az egyetlen észak-koreai újság, a neve azt jelenti, hogy munkások újságja.

A tudósítások szerint Donald Trump azt mondta, hogy jó előérzete van a tárgyalással kapcsolatban, Kim Dzsong Un pedig, hogy a nép érdekében komoly áldozatok meghozatalára készül a keddi tárgyaláson.

Ferenc pápa a világbéke felé vezető mérföldkőnek nevezte a szingapúri találkozót. Nem véletlenül övei kiemelkedő figyelem a találkozót szerte a világban. Japán, amely számára a találkozónak még talán a többi országnál is nagyobb a tétje, megfigyelőket küldött Szingapúrba, nem másnak, mint a kémelhárítás vezetőjének a személyében.

04:50

15 perccel ezelőtt kezdődtek, az eddig is folyamatosan tárgyaló felek újabb tárgyalásai, az amerikai nagykövetségen. Sang Kim, a Dél-Koreában született Fülöp-szigeti amerikai nagykövet tárgyal azzal a titokzatos észak-koreai hölggyel, Cse Szan Hi-vel, akit csak nagyon komoly tárgyalások esetén vet be Kim Dzsong Un.

Donald Trump és Kim Dzsong Un egyelőre nem mutatkozik, bár nagy a mozgás, sorra találkoznak egymással a felek. Kim Dzsong Un ma semmilyen hivatalos programon nem vesz részt, legalább is nincs neki ilyen szervezve.

Retektelenítés – Koreanapló 6.

Napok óta nem írtam, mert zavar van a mátrixban, nem sikerül nekem jelszavat generálni, amit a Word Press elfogad, és persze szerkesztő legyen a talpán, aki a hektikus írásaim valamiféle rendszerbe képes szedni, pláne ha édes kiskutyái születnek.

Hétvégén a férjem két napos osztálytalálkozóra utazott, amolyan férfi buli, csak pasik az évfolyamból, lévén fiúgimnázium, tábortüzet raktak, katonatörténetekkel szórakoztatták egymást, nyers halat ettek, és persze horgásztak, meg ittak is, a tábortűz mellett énekeltek, olyan dalokat, amelyeket én még sosem hallottam, kérdeztem is a férjem, mondta, hogy iskolai dalok, meg katonaságban énekelt dalok voltak. Készült sok videó, némelyiken egészen aranyosak voltak, de hogy jól érezték magukat együtt, az biztos.

Én virágot ültettem, meg szépítkeztem, csak a boltig és a szemetesig mentem le olyan meleg volt. Megjöttek a ventilátorok, azonmód be is üzemeltem őket, így sokkal kellemesebb már.

Az imént még itt ült a családom a szobámban, lehetőleg mindig akkor éreznek késztetést a velem való társalgásra, amikor írok, szerintem féltékenyek olyankor, csak nem tudnak róla.

De aztán közös megegyezéssel elvonultak a fürdőszobába, retekteleníteni egymás hátát. Az itt olyan, hogy persze mindenki naponta zuhanyzik, de ettől még nem érzik tisztának magukat.

A tisztaság érzés akkor jön, amikor az elhalt bőrt is ledörzsölik.

Erre vannak önellátó segédeszközök is, de amolyan kurkászásnak számít, ha a családtagok dörzsölik egymás hátát, úgyhogy most épp ez történik nálunk, szavak nélküli kifejezése a szeretetnek, meglehetősen sajátos módszerrel.

Egyszer én is próbáltam, de csak azt értem el vele, hogy olyan lett a karom, mintha lehorzsoltam volna, nekem a bőröm jött, nem a retek, azóta nem erőltetem ezt, a lányom és a férjem viszont élvezik, egészségükre.

A napokban sok ismerősöm írt, beszélt a szépségről, ápoltságról, cseréltek profilképet a Facebookon, amolyan uborkaszezon téma, de fontos, itt különösen, és máshogy, mint Magyarországon.

Eleve, itt az emberek később öregszenek, egyrészt genetikailag, másrészt mert nagyon lényeges része az életüknek az egészség, amiben benne foglaltatik az ápoltság is.

Kismillió dolgot vesznek, esznek, isznak, kennek, hogy szebbnek látszanak, de ami ennél sokkal fontosabb, hogy rendszeresen sportolnak úgy, hogy a szabadtéri és ingyenes, parkokban, lakóparkokban, patakparton, bárhol lévő sporteszközöket használják, amelyeket a városok, falvak karbantartják azokat.

Rengetegen teniszeznek, tollasoznak, görkoriznak késő éjszaka, mert akkor van rá idő. Ezek a létesítmények, mint a focipálya, tollas pálya, kosárlabda pálya, görkorcsolya, és kerékpár pálya, mind nagyon biztonságosak, igen sok van belőlük, és természetesen ingyenesek.

Vannak akik túráznak, az országban hatalmas túraútvonal hálózat épült ki alig néhány év alatt, milliók használják.

Az, hogy a zöldség alapú táplálkozás egészséges, tudjuk.

De természetesen itt is van gyorsétterem, ami egészségtelen, ráadásul óriási választékban, és 24 órás házhoz szállítással. Egy időben sok fiatal el is hízott miattuk, de észbe kaptak, ma már ismét kínos kövérnek lenni, egyet jelent az igénytelenséggel. A hormonális eredetű elhízás kezelése TB támogatott, a nem hormonálisé is, ugyanis rengeteg betegség fakad belőle, ezért megéri az államnak dotálni a fogyást, jobban, mint gyógyítani a szív és érrendszeri megbetegedéseket vagy a cukorbajt.

Kimenni a boltba lehet ugyan melegítőbe öltözve, vagy az ilyenkor szokásos póló, rövidnadrág, papucs kombóban, de szupermarketbe már nem, oda felöltöznek.

Kismillió egészségvédő műsor van a televíziókban, mind roppant érdekes, és úgy vannak elkészítve, hogy legalább annyira szórakoztatók, mint amilyen fontos információkat adnak át. Nem egy trükköt lestem már el ilyen adásokból én is, a legtöbb bevált, azóta is alkalmazom. Némelyik gerinctorna, némelyik ennivaló, más pedig az alvást segíti, vagy épp olyan torna, ami száz százalékban kíméli a térdet, és mégis képes fejleszteni a comb izmot. Mindenki kiválaszthatja a kínálatból, amire épp szüksége van.

Ebben a kultúrában szépen megöregedni érdem, mert csak jó emberek képesek rá. Szépnek születni is érdem, mert az az előző életünkből hozott jó karmát jelenti. Megőrizni a szépségünket pedig a szorgalom, és az önfegyelem jele, amely tulajdonságok ebben a társadalomban nagyon fontosak, és elismertek.

Néztem ma reggel a neten egy híres arborétumot, nincs is messze, csak ötven kilométer, mondtam a férjemnek, hogy oda szeretnék menni kirándulni a napokban, cserében a hétvégi férfi buliért. „Már megint virág”, sóhajtotta, de nincs választása, az üzlet az üzlet.

Mindeközben úgy tűnik, ezen a nyáron nem lesz politikai pihenő, Trump bejelentette ma, hogy Kim Dzsongunnal, és Mun Dzse In elnökkel együtt szeretné a koreai békeszerződést aláírni Szingapúrban, úgyhogy végül sikerült neki kitalálnia, hogy miért nem maradhat ebből ki Dél-Korea.

Ma is nagyon meleg volt, zselét, hideg tofut, kaviárt és jégbe hűtött dinnyét ettem, hozzá gyógyteát kortyolgatok, azt is a hűtőben tárolom már.

Itt már este van, és még mindig egy fokkal húsz alatt az éjjeli hőmérséklet, a monszunról sincs még hír, aminek én örülök, bár tudom, hogy szükséges, ahogy a tájfun is.

A tájfunt szeretem. Megmutatja milyen jelentéktelen vagyok, az egész életem összes örömével és bánatával együtt.

Nem árt ezzel olykor szembesülni.

Szalmán – Koreanapló 5.

Ma majdnem egész nap egyedül voltam, és én azt nagyon szeretem, néha kimondottan szükségem van rá. A férjem osztálytalálkozóra ment a nyugati tengerhez, kétnapos, csak holnap este jön majd haza. Reggel megetettem vele négy paradicsomot turmixban, ha már megvette, egye, és én is ettem kettőt, meg egyet ebédre, úgyhogy csak elfogy lassan, majd még a gyerekre is tukmálok belőle. Elzavartam fodrászhoz, nagyon dögös lett a frizuja, igaz, küldtem neki képet, és mellé írtam, hogy ILYENRE!!!  Aztán elment, némi lelkiismeret-furdalás kíséretében, de mondtam neki, hogy érezze jól magát, majd hét közben bevasalom rajta ezt a két napot.

Persze ma még melegebb volt, mint tegnap, ez most már így lesz nyár végéig, viszont megjöttek a rendelt ventilátorok, csak össze kellett raknom őket, ami nem is volt annyira egyszerű, de végül sikerült. Miközben csavaroztam és illesztettem az alkatrészeket, forradalmi ötletem támadt, jelesül az, hogy ha előszedem a párologtatót, megtöltöm jéghideg vízzel, mögé állítom a ventilátort, akkor olyan hűvös lesz, hogy csak na! Megcsináltam, naná, hogy megcsináltam, általában véghezviszem, amit kitalálok, és működik, ámbár jött a gyerek, és egy bizonyos ideig nem bírt megszólalni a röhögéstől, majd mondta, hogy visszavonhatatlanul koreaivá váltam, ilyesmire csak ők képesek, és eztán nem fog „white women-nek” hívni, meg „child labor-t” emlegetni, mikor felhívom a figyelmét arra, hogy a „kösz a vacsorát” félmondat nem egyezik meg a mosogatással.

Az orchidea gyereket nem mertem letörni, megkértem a férjem, aki nagy bátran megtette, és sikerült neki. Rögvest el is ültettem, a többi virágot is meglocsoltam, most már ritkábban fürdetem őket, elég nagy a pára, nem szükséges hetente. Aztán megnéztem, hogy a kedvencem, a rendhagyóan molett, ám rendkívül okos professzor asszony a tévében, hogy elemzi a mai nap történéseit, majd roppant önelégülten vettem tudomásul, hogy pont úgy, mint én, úgyhogy meg is írtam.

A híres dél-koreai BTS. Forrás: Wikipédia

Utána éhes lettem, de ilyen melegben nem fogok főzni, elővettem egy tofut, koreaiul tubu névre hallgat, tettem rá  vörös kaviárt, mellé fekete csemegeszőlőt, és jól belaktam. Aztán jött a gyerek, mutatott mindenféle videót, ismét kiállt a melegek, és a biszexuálisok jogaiért, bár ellenem erre nincs szükség, egy véleményen vagyunk, ám akkor is elmesélte, hogy hol, és kit ért ez ügyben sérelem, meg, hogy megkérdezték a Bátángszonyandán (BTS) repperét egy interjúban, hogy milyen típusú barátnőt képzel el magának, ő meg elsorolta a számára szimpatikus tulajdonságokat, majd hozzátette, hogy de a részéről a kínálat nem merül ki a lányokban. Nagy BTS rajongó a gyermekem, pedig egyébként az idol csapatokat nemigen tartja sokra. Majd Celine Dion és Deadpool közös videóját kellett megnéznem, ami valóban jó volt, meg vicces is, aztán elviharzott ismét.

Most még nyitva az összes ablak, de már teljesen sötét van, a rolókat sem húztam le, viszont villanyt sem kapcsoltam, így látni pár erősebb fényű csillagot, de sokat nem, ez a város azért túl nagy ahhoz. Nem tudom, vajon a hegyről látni-e őket, de alkalomadtán megnézem, örülnék ha igen.

Szombat este van, biztos lesz valami klassz film a mozi csatornák egyikén, de az is lehet, hogy keresek valamit a Netflixen, vagy lemegyek a stúdióba egy könyvért, bár azt talán nem, fáj a szemem. estére elfárad. Trump azt mondta Kim Dzsongun levelére, hogy „giant”, erre a mem gyártók beindultak, most mutogatják a termést a JTBC-n. Viszont ezek szerint közben mégiscsak kibontotta, mi több, tetszett neki ami benne van. Holnapra 34 fokot mondanak, helyenkénti záporokkal, pedig muszáj lesz levinni a szemetet, hirtelen megszaporodtak az üres kartondobozok. A fiatalok hétvégére hazautaztak a szüleikhez, itt csendesek a szombat esték, amennyire ezt a fogalmat egyáltalán lehet használni Koreában.

A Big Deal

Donald Trump, a mai nap folyamán kinyilatkoztatta, hogy márpedig június 12-én megtartják a nagy találkozót Szingapúrban, közte, és Kim Dzsong Un között, mi több, az imént Mun Dzse In dél-koreai elnök azt nyilatkozta, hogy Trump adminisztrációja felhívta őt, hogy vegyen részt a találkozón.

Az még nem biztos, hogy rögtön az elejétől igénylik a társaságát, de lehet, Trump egy cseppet sokat beszél örömében, és kicsit össze-vissza, ezért ilyen részletek elsikkadnak.

Például azt mondta, hogy a Kim Jang Csal, magas rangú északi küldött által személyesen továbbított levél, amit Kim Dzsong Un írt Trumpnak, nagyon jó, és érdekes, majd 8 perc múlva azt, hogy fogalma sincs mi áll benne, mert még nem nyitotta ki.

Mondjuk ha koreaiul íródott, akkor nagy eséllyel akkor sem lesz, ha kinyitja, de majd csak találnak valakit aki lefordítja, hogy az elnök úr mégis tudja, mire mondta, hogy szép, és érdekes, reméljük, nem a híres hideg tészta, a nengmjan északi receptjét kapta meg, amiért mellesleg nem egy déli szakács a fék karját adná.

Mondta, hogy dollár milliárdokkal segítették Délt, majd azt, hogy ilyen nem történt, aztán azt, hogy  dollár trilliókkal fogják segíteni Északot, majd azt, hogy ők nem segítenek, segít Dél, Kína, meg Japán. Mondjuk azt azért megnézném, amikor oda Japán beteheti a lábát, de mindegy is, az elnök úrnak majd küldünk néhány szem ginkgo bilobát, hogy ne keveredjen bele folyton önmagába.

A helyszín körül is éleződnek a találgatások, legnagyobb készültség a Shangri-La, és a Capella hotel környékén van Szingapúrban, de van még másik három is a dobozban. Biztonsági okokból, a tényleges helyszín vélhetőleg csak a legvégén derül majd ki.

Maga a megállapodás is körvonalazódni látszik.

Volt kezdetben az egyszerű változat, hogy ne legyen Észak-Koreának atomfegyvere, aztán jött amerikai részről, hogy jó, de legyen a leszereléssel párhuzamosan lehetetlen később is az atomfegyver előállítása, azaz a leszerelés legyen irreverzibilis.

Kicsit még később, hogy még ez sem elég, legyen azonnal.

Na, erre már a szakértők is felhúzták a szemöldöküket, ugyanis szerintük ha 8 év alatt technikailag,  – igen jelentős külföldi segítséggel – véghez lehet vinni a feladatot, akkor igen ügyesek leszünk. Nem ilyen munkamorál, és élettempójú országokban, körülbelül 15 évbe telne a dolog.

Végül megállapodtak egy un road map-ben, ami 4 lépésben semmisítené meg az összes atomfegyverrel kapcsolatba hozható létesítményt, anyagot, technológiát Észak-Koreában, nemzetközi szakértők részvételével, az első kör 2o2o-ban fejeződne be.

Pár napja aztán Trumpék kitalálták, hogy még ez sem tetszik nekik eléggé, Kim Dzsong Un a hordozó rakétáit is semmisítse meg, ám ez eddig nem volt műsoron, lévén azok nem atom fegyverek, ha alkalmasak is atomfegyver hordozónak.

Az Amerikában tárgyaló delegáció nincs felhatalmazva, hogy Kim Dzsong Un helyett döntsön, következésképp most megy az üzengetés, miközben Trump már ismét trillió dollárokról, és az Arab Emirátusokat is megszégyenítő gazdagságról beszél Északnak, meg olyan biztonsági garanciákról, amely az ő elnöklése után is kötelezné Amerikát, hogy védje meg Kim Dzsong Un hatalmát szükség esetén.

Szóval, hagyott egy lapot azért a végére, ez lesz a „big deal”, a rakéták megsemmisítése, amit majd ő, és Kim hoz tető alá, nem hagyja, hogy a tárgyaló csapatok ellopják előle a show-t. Nem csodálkoznék ha nagyon szeretne játszani, de győzni még annál is inkább, nem is titkolja, hogy mennyire élvezi.

Kicsit higgadtabb emberek azt mondatták vele, hogy a big deal után még kell történjen néhány még inkább big deal, ugyanis egy megállapodással lehetetlen az összes technikai részletet megbeszélni, pláne megalkudni arról, hogy mibe fog ez a Trump -féle győzelem fájni Amerikának.

Mindenesetre Kim Dzsong Un azt mondta, hogy ő szeretne egy amerikai hamburger láncot Északon. Ez ugye a diplomácia nyelvén azt jelenti, hogy az államtól független magánbefektetőket várjuk szeretettel.

Ugyanezt ígérte Lavrovnak is, meg Si Dzsin Pingnek is, bár Si azért nyilván más tekintetben is számít, hiszen amennyiben gyakorlatilag a gyalogos hadseregén, és a muzeális értékű tankjain kívül nem marad fegyvere Észak-Koreának, Délnek viszont igen, felmerül a félsziget katonai egyensúlyának megbomlása, ami még akkor sem fog egészen helyreállni, ha az utolsó amerikai katona is elhagyja a félszigetet, mert Dél hadi ereje igen jelentős.

Kína azonban tudja, hogy Koreától nincs tartani valója katonai szempontból, neki az amerikai befolyás megszűnése elegendő biztosíték lesz.

Eközben tegnap, északi-déli magas rangú katonai megbeszélés volt, ami folyamatossá válik alacsonyabb szinten, 14-én, 18-án. A következő szimbolikus találkozás a Koreai-félsziget legszebb hegyén, a Kümgángszán-on lesz, június 22-én, ismét magas rangú tisztségviselők között.Ismét műsoron van a szétszakított családok találkozója, ami már csak szimbolikus, lévén az érintettek közül alig él már valaki. A déli televízióban következetesen „uri táng”-ként emlegetik Északot (is), ami annyit tesz, a mi földünk, a mi országunk. Ez is üzenet értékű, és meglepően pozitív üzenetet hordoz.

Mondott néhány mondatot az északi, belügyminiszternek nevezhető úr, az újságírók gyűrűjében, és én azt hittem, hogy csak én nem értem, ezért a férjemhez fordultam, hogy fordítson nekem, ám legnagyobb meglepetésemre ő sem értette. Kissé zavarban volt, és azt mondta, hogy van amit ért, de a kulcsszavak ismeretlenek a számára. Tehát nem csupán az intonáció nagyon más, hanem olyan szavakat használnak, amik itt nem léteznek. Itt az újabb feladat, meg kell tanulni északiul is.

Azért kisakkoztuk, hogy valami olyasmit mondott, hogy ha egyik oldalon sem állítanak szándékosan akadályokat a megbeszélések elé, akkor azok fénysebességgel fognak haladni.

Na most, mivel Kim Dzsong Unnak, aki akadályt próbált állítani, az már nem él, ez a pár mondat egyértelműen a déli ellenzéknek szólt, szerintem az északiaknak szokniuk kell még a demokráciával járó tökölődést, láthatóan ez nehezükre esik.

Ahogy egy déli elemző igen találóan azt megfogalmazta, nyakig ülünk egy Trump féle reality showban, és csak kapkodjuk a fejünket, de a segéderő, mármint Kim Jang Csal, akinek egyébként ma Trump megveregette a vállát, aminél kevés udvariatlanabb dolgot követhetett volna el, esetleg adhatott volna neki még barackot a fejére, de akkor senki se csodálkozzon, ha Trump elnök hirtelen elhuny szívrohamban, szóval ő teszi a dolgát, ahogy Pompeo is, meg a fülöp szigetről elhozott amerikai nagykövet, akit szintén Kimnek hívnak, és az északi szigorú hölgy, aki kivételesen nem Kim, de attól még az elit elitje Északon.

Trump elnök még azt is mondta, hogy nem csak papíron, de ténylegesen is véget ér a Koreai Háború, és ez mekkora dolog, így hetven év tűzszünet után. Ebben mindenképp igaza van, mi már alig várjuk, legyen az akár big deal, vagy sok egymást követő big deal, mennénk már a Kümgáng szán-ra, és a hóhatár feletti csúcsokat is szeretnénk látni, no meg az a közel harminc milló koreai megérdemli, hogy végre jobban, boldogabban éljen, ha a demokrácia kérdését természetesen még nem feszegeti senki, akkor is.

Itt tartunk most

Donald Trump amerikai elnök tegnapi utolsó tweetjében azt írta, hogy mégis megrendezik a szingapúri találkozót közte, és Kim Dzsong Un között az eredeti időpontban, illetve amennyiben szükséges, úgy egy későbbi időpontban.

Ehhez, sejtésem szerint a golfpályára menet, még hozzátette az újságírók gyűrűjében, hogy „everybody plays games, you know, you know better than anybody”, közben láthatóan roppant elégedett volt önmagával. Tehát azt mondta igen önelégült mosoly kíséretében az újságírói kérdésre, hogy „mindenki játszik, te tudod, jobban tudod, mint bárki”. Ez a megjegyzése egészen nyilvánvalóan arra utal, hogy a fejléces levélpapíron megfogalmazott levél Kim Dzsong Un részére, egy blöff volt, ami viszont működött, amennyiben a reakciók alapján azonnal tudni lehetett, hogy ki, hol áll a történetben.

A szingapúri találkozó lemondását követően, Japán miniszterelnöke, Sinzó Ábe rögvest közölte, hogy Dél-Koreának és az ENSZ-nek még nagyobb nyomást kell gyakorolnia Észak-Koreára, szoros szövetségben az Amerikai Egyesült Államokkal. Japánnak nem érdeke a félsziget békéje és együttműködése, mert a két Korea együtt minden szempontból erősebb, mint Japán.

Kína sajnálkozását fejezte ki, bár ez inkább amolyan kincstári sajnálkozás volt, és kikérte magának, hogy ő lenne a felelős a béketárgyalás meghiúsulásáért, ahogy azt Trump említette, pedig de. Részben legalábbis, ugyanis a nagy és örökös párttitkár, Si Dzsin Ping nem kis nyomást helyezett Kim Dzsong Unra, akinek a realitásokat figyelembe véve, az egyetlen jelenlegi köldökzsinórja az életben maradáshoz, Kína.

Fogy a pénz az ENSZ szankciók okán, és hiába szeretne Dél segíteni, még nem teheti, hiszen akkor megszegné azt, amit maga is megszavazott az Egyesült Nemzetek Szövetségében.

Tehát Kim Dzsong Un és Észak-Korea igen nagy mértékben függ Kínától, arról nem beszélve, hogy az északi lakosok jelentős része közvetlenül, vagy közvetve a Kínából csempészett fogyasztási cikkek kereskedelméből él. Egy mozdulattal beszüntetheti ezt Si császár, és akkor bizony a saját népétől retteghet majd Kim.

Si Dzsin Ping azért akadályozta a maga módján a tárgyalást Kim és Trump között, mert úgy érezte, hogy a kereskedelmi háborúban jelenleg többet adott Trumpnak, mint amennyit kapott; legutóbb igen komoly gesztust tett, amikor beruházásokat ajánlott Amerikának Kínában, továbbá azt, hogy jelentősen visszafogja az USA-ba irányuló exportját.

Si nem bánja, ha Észak-Korea prosperáló, Déllel akár egy ország is lesz, sőt, kényelmesebb a számára, mint egy potenciális háborús góc a közvetlen szomszédjában.

Még az ellen sem volt kifogása, amit Kim javasolt, hogy amerikai magánbefektetők jelenjenek meg Észak-Koreában, azonban az új amerikai külügyminiszter, Pompeo által emlegetett Marshall terv már nem fért bele abba az Amerikától egészséges távolságtartás politikájába, amit ő követ.

Trump ismételt ígérete, miszerint részletekben kivonná a katonáit Dél-Koreából, tetszett neki. Az, hogy a béke által a THAAD rendszer szükségtelenné válik, szintén. A két Korea potenciális uniója is, de Amerika, mint állam jelenléte Északon, már nem. Tehát Trumpnak engednie kell valamit a külkereskedelem terén, és távol tartania a katonáit a félszigettől, továbbá elállni bármilyen állami belépéstől Észak-Korea infrastrukturális fejlesztésébe, de pénzt nyugodtan adhat.

Putyin visszafogottan sajnálkozott, látszott rajta, hogy az elúszni látszó déli irányú földgáz- és kőolaj-vezeték nem esik jól neki, de azért ez a térség jelenleg Oroszország számára nem kulcskérdés.

Dél-Koreában kimondott pánik alakult ki,

itt két napja a csapból is elemzések folynak, mindenki beleélte már magát a békébe, abba, hogy felmentést kap az ország az Amerikába történő exportra kivetett szankciók alól, hiszen az Északkal való megegyezés esetén Trump erre tett nyilvánosan ígéretet, miként abba is, hogy beruházhatunk Északon, meg szabadon átmehetünk majd, és egyszer majd egy ország lesz megint a két Korea.

Most, hogy Trump 24 óra alatt felbolydította a világot, majd ismét tárgyalni akar Kimmel, még nem jött szinte sehonnan reakció, sőt, Mun Dzse In, dél-koreai elnök sem hívta fel Kim Dzsong Unt a forró dróton, pedig az már él.

Egyelőre mindenki visszafogott, és kivár.

Észak-Korea a tegnapi nap folyamán három magas rangú képviselője által tudatta Amerikával, és a világgal, hogy a bírálatai ellenére, ő tárgyalni szeretne Trump elnökkel, szó szerint „bárhol és bármikor”, és hogy „elkötelezett az atomfegyverek leszerelését illetően, az észak-koreai nép jóléte érdekében, az eddigi tárgyalási szándéka semmiben sem változott.”

Mindazonáltal ott van a képben Pence alelnök, John Bolton külügyi tanácsadó, akiről kiderült, hogy este tíztől éjfélig beszélt Trumppal, mielőtt az megíratta a szingapúri találkozót lemondó levelét. Egyikőjük sem békepárti, sőt… Bár Pence fegyelmezettebb, Bolton kimondottan utálja a koreaiakat, sokszor vett részt kudarcba fordult tárgyalásokon Kim apjával, nagy szakértőnek számít észak-koreai ügyekben, bár én inkább tartom nagy szarkeverőnek.

Tehát a show folytatódik, a résztvevők egy picit próbálják magukat moderálni, és mi, a félsziget lakói a magunk hite szerint imádkozunk a békéért.

Az előadás bizonytalan időre elnapolva – Koreából jelentem

Tegnap délelőtt 11 órától, egészen délután négy óráig tartott Észak-Koreában, az 5 ország újságírói előtt tartott a földalatti atomfegyver kísérleti telep felrobbantása. Az újságírók még nem értek vissza a bázisra, így élő képeket csak az Északi televízióban láttunk a robbantásról. A kísérleti telep felrobbantása beletartozott a Koreai-félsziget békéjének kialakítása érdekében Kim Dzsong Un által tett ígéretek közé, amit a délieknek tett, mikor találkozott Mun Dzse In elkökkel Pánmundzsamban. Az ígéretek között szerepelt az órák átállítása déli időre, ami szintén megtörtént. A forró drót élesítése is megtörtént. Hátra van még a szétszakított családok találkozójának megszervezése. Ez csak augusztusban esedékes, erről nem tudni, hogy áll. Végül a Keszánkongdáng közös ipari létesítmény újraindítása, amelyben jelenleg Dél-Korea részéről lehetetlen az előrelépés az ENSZ szankciók Északot érintő intézkedései miatt. Itt van még Mun elnök őszi Északra látogatása, amiről ismét csak nem tudjuk, vajon megvalósul-e.

Az ígéretekben ugyan nem szerepelt kémek elengedése, amerikai kémeké végképp nem, ámbár azt senki sem mondta ki, hogy ők kémek, ellenben senki sem verte az asztalt a szabadon bocsájtásukért, ami arra utal, hogy mégis azok voltak. Mindazonáltal Kim személyesen adta át őket Pompeonak, aki az elmúlt rövid időszakban két alkalommal is járt Észak-Koreában, Kim Dzsong Unnal találkozni.

Eközben Kim Dzsong Un két alkalommal is találkozott a Kínai nagy emberrel, Si Dzsin Pinggel. A két találkozás között meglátogatta őt a kínai külügyminiszter is, másik három idős úr kíséretében, és szemmel láthatóan megfenyítették a fiatal diktátort. Si párttitkár első alkalommal kissé fagyosan, második alkalommal roppant kedvesen viselkedett Kim Dzsong Unnal, azonban, hogy mi hangzott el köztük, azt nem tudja senki.

Kétségtelen tény, hogy ezt követően Kim Dzsong Un retorikája ellenségesre váltott Dél-Koreával és az USA-val szemben. Nehezményezte, hogy soha nem látott fegyverarzenál felvonultatásával közös hadgyakorlatot tart az Egyesült Államok és Dél-Korea. Hangot adott annak a véleményének, hogy Észak-Korea nem fog Líbia sorsára jutni, mert, hogy John Bolton egyre másra ezt szorgalmazta. Déli, ellenzéki politikusok bizalmatlansága ellen is felemelte a hangját, végül Pence alelnököt nevezte hülyének, mert amikor Mun elnök kérésére Bolton csendben maradt, akkor Pencet adott interjút és ő ismét a líbiai modellt emlegetett.

Ezzel együtt a hangulat nem durvult el annyira, mint azt korábban láthattuk, a rakétakísérletek idején.

Május 22-én Mun Dzse In elnök rövid időn belül harmadjára utazott Washingtonba, hogy tető alá hozza a Trump – Kim találkozót, mint mediátor. Azon a közös sajtótájékoztatón már Trump említést tett arról, hogy lehetséges, hogy Szingapúrban mégsem fog találkozni Kim Dzsong Unnal, tekintettel arra, hogy nem biztos, hogy az előkészületek addigra befejeződnek. Arra senki sem gondolt, ami történt, mármint, hogy Trump elnök hivatalos levélben mondja le a találkozót, melynek hangvétele ugyan szokatlanul szofisztikált, ám a tartalma mégis csak szimpla fenyegetés. Az előző nap még az előkészületekre hivatkozó amerikai elnök a levélben a nyíltan ellenséges hangvételt nehezményezte Észak-Korea részéről, de azért hagyott egy kiskaput Kimnek, miszerint, ha meggondolta magát, akkor jelentkezzen.

Nem tudom a világon más országok mire számítottak, de Dél-Korea ezt a lépését Trumpnak nem várta, az egyszer biztos. Itteni idő szerint éjjel egy órakor Mun elnök vészhelyzeti külügyi kormányülést hívott össze, kiértékelni Trump levelét, és az azt követő pár mondatát, amiben már azt emlegette, hogy kész a konstruktív párbeszédre Kim Dzsong Unnal, amennyiben az szavaival és viselkedésével is ezt óhajtja, valamint folytatja atomfegyverei leszerelését és csatlakozik a nemzetközösséghez.

Kim adminisztrációja ma, azaz május 25-én délelőtt tíz órakor közleményben azt írta, hogy az ő álláspontjuk nem változott, bármikor, és bárhol hajlandóak a Koreai-félsziget békéje érdekében tárgyalni az Egyesült Államok vezetésével. Erre válasz az USA-ból még nem érkezett.

Trump elnök semmibe vette Mun Dzse In elnököt, ráncigálta a kezét a kézfogáskor, amit eddig nem tett. Vállon veregette, és azt mondta, hogy A++-t adok neked, azaz leosztályozta a közvetítői munkáját, mint egy gyereknek, említette, hogy amennyiben Mun elnök erre igényt tart, ezentúl a két Koreát egyként említi, majd távozása után pár órával kiadta a levelét, amivel nem elsősorban Kim Dzsong Unt sértette vérig, hanem Dél-Korea elnökét, Mun Dzse Int.

Akik most örülnek, azok kétségtelenül Pence, Bolton, és Si Dzsin Ping, Ábe.

Akik most nagyon nehéz helyzetben vannak, azok Mun Dzse In, Kim Dzsong Un, és az egész Koreai-félsziget minden lakosa.

Mindenképp nagy csalódás ami történt, meglátjuk, hogyan alakul a helyzet a továbbiakban, vajon reagál-e Trump Kim Dzsong Un ismételten kinyilvánított tárgyalási szándékára, vajon enyhül-e Észak és Dél ismét fagyos viszonya, vajon mennyire képes befolyásolni Kína Északot, mert most, mintha behúzta volna a csőbe a fiatal Kimet, legalábbis nagyon úgy tűnik.

Amikor Buddha itt járt – Koreanapló

Hosszú hétvége van ezen a héten, mert 22.-én ünnepeljük Sákjamuni Buddha születését, ami nem pontos fordítás egy folyamatosan reinkarnálódó megvilágosodott esetében, itt úgy mondják, hogy „ amikor Buddha itt járt”.

Roppant érdekes jelenség, hogy a négy évvel ezelőtt történt hírhedt komp baleset, és a nép által elzavart, bukott elnöknő, Pák Kün E keresztény szektákhoz kötődése okán, ez a vallás rendkívül hirtelen, és nagy mértékben szorult vissza Koreában. Sorra zárnak be a protestáns templomok, és térnek vissza az emberek a hagyományaikhoz, így a buddhizmushoz is.

Ma reggel csodás napsütésre, és enyhe szellőre ébredtünk, minden port és kínai légszennyezést elmosott az eső. Dugig vannak az autópályák, a fix munkaidőben dolgozók ilyenkor mennek kirándulni.

Ezen a hétvégén van az a különleges jelenség is, amikor többé, kevésbé száraz lábbal át lehet gyalogolni a félszigetről Dzsindo szigetére, ahonnan a híres kutyafajta, a dzsindo ke (ke-kutya) származik. Idén azért piros gumicsizmákat kap minden résztvevő, mert úgy lábszárközépig ér a víz. Egészen úgy néznek ki, mintha sokszor hét törpe vonulna a bányába dolgozni, egyes sorban.

Ma hajnalban 73 éves korában elhunyt az LG cégcsoport alapítója és tulajdonosa. Az elmúlt egy évben több agyműtétet is végrehajtottak rajta, sikertelenül. Az LG szintén csebal, de a kulturáltabbak közül való, és a termékeik is szeretni valóak, magam nagy LG fan vagyok, nálunk nincs Samsung termék, csak LG. Igaz ugyan, hogy a vízálló telefonom elmosása után rizsben kellett kiszárítani, hogy életre keljen, de kicsire nem adunk, a korrupt Samsungot meg nem támogatjuk, ez is a polgári öntudat egy megnyilvánulása.

Észak-Korea kilátót és fedezéket épít a 23-25. közé meghirdetett robbantássorozatra, amikor is a leginkább használt föld alatti atomfegyver kísérleti telepüket fogják megsemmisíteni. Az oda vezető alagutakat több helyen, magát a kísérleti telepet szintén. Műhold képek alapján Amerika és Dél is tisztában van a telep elhelyezkedésével, Észak pedig ismertette a robbantások helyét, ennek fényében korrektnek minősítik a dolgot a szakértők is, ámbár mindenki tisztában van azzal, hogy ez egy gesztus, ahogy az amerikai kémek elengedése is az volt, a tényleges leszerelés Szingapúr sikere esetén valósulhat meg.

Dél abba akarta hagyni a hadgyakorlatot tegnap, de Amerikánál csak annyit sikerült elérni, hogy elvitték a B52-eseket, illetve az egész gyakorlat mértékét erősen visszafogták.

Érdekes az északiak bejelentése, ugyanis azt mondták, hogy az eredeti időpontban, és az eredetileg meghívott 5 ország újságíróinak részvételével tartják meg a robbantást, ugyanakkor még mindig nem reagáltak a déli újságírók vízumkérelmére, mondhatni szórakoznak velünk, a hadgyakorlat miatt.

Mun Dzse In elnöknek randija van 22-én Trumppal Washingtonban, Buddha legyen vele, és úgy döntött, hogy az eddigi elképzelésekkel szemben mégsem hívja fel a hotline-on Kim Dzsong Unt előtte, majd utána, ha már lesz mit mondania.

Az ellenzéki pártok között van egy, a csájanhángugdáng, (dáng-párt) amelyik erősen konzervatív, ők továbbra is megpróbálják a békefolyamatot aláásni, hálistennek kevesen vannak, bár kétségtelenül hangosak.

Cannes-ban a kritikusok díját kapta a Burning című koreai Thriller, melynek rendezője Í Csang Dong. Még egy díjat kapott a film, azaz a művészeti rendező Sin Dzsam Hi, a Vulkán díjat, melyet a képi és hangi megjelenítésért adnak.

Egy igen kellemes vasárnap van ma, nem túl sok, és szerencsére nem is rossz hírrel, sok kirándulóval, lampionokkal felvonuló buddhistákkal, bárányfelhős éggel, kellemes 25 fokkal. Az egyetlen probléma, hogy kifogyott a tejeskávé a bögrémből, de ezt mielőbb orvosolni fogom.

Történelmi találkozó: békekötést ígér a két koreai vezető

0

Kim Dzsong Un lépte át először a két Koreát elválasztó demarkációs vonalat Panmindzsonban, ahol megkezdte a tárgyalásokat Mun Dzse In dél-koreai elnökkel. 1953 óta ő az első észak-koreai vezető, aki Dél-Korea területére lépett. A kézfogás után áthívta Munt, hogy ő is tegyen pár lépést Észak-Koreában. A találkozót lezáró nyilatkozatban Kim Dzsong Un bejelentette, hogy kész felszámolni atomprogramját. Mindkét elnök megígérte, hogy beszüntetik az ellenségeskedés minden formáját.

A hosszú másodpercekig tartó, a demarkációs vonalon átnyúló történelmi kézfogás után Kim Dél-Korea területére lépett, majd az ő javaslatára Munnal együtt a demarkációs vonal túloldalán, vagyis Észak-Korea területén is tettek egy-két lépést. A szöuli elnöki hivatal illetékesei szerint

ez meglepő gesztus volt Kim részéről,

mert nem szerepelt a protokollban. Közben többször ismét kezet szorítottak, szívélyesen társalogtak egymással, majd elvonultak tárgyalni a demilitarizált övezet déli oldalán lévő Béke Házába. Az egyik kézfogásnál Kim két kézzel fogta meg Mun kezét, ami a hagyomány szerint a fiatalabbak, alárendeltebbek gesztusa.

Kim Dzsong Un és Mun Dzse In
Fotó: MTI/EPA/Korea-közi csúcs sajtószolgálata/pool

A szöuli elnöki hivatal közlése szerint Kim a megbeszélésen szóba hozta a dél-koreai Jonpjong-sziget ellen 2010-ben végrehajtott északi tüzérségi támadást. Arról beszélt, hogy a folyton az újabb északi támadástól rettegő Jonpjong lakói, valamint az 1950-53 közötti koreai háború során egymástól elszakított családok és azok, akik megszöktek Észak-Koreából most nagy reményeket fűzhetnek a Korea-közi tárgyalásokhoz, amelyek begyógyíthatják a múltbéli sebeket.

„A határvonal nem olyan magas: végül egyszer el fog tűnni, ha már sok ember átkelt rajta”

– mondta szöuli beszámolók szerint.

Mun Dzse In szóvivője azt is elmondta, hogy a dél-koreai elnök javasolta: tartsanak további találkozókat. Mun jelezte, hogy szívesen ellátogatna az észak-koreai Pektu-hegyhez. Kim erre azt mondta: a jelenlegi körülmények között az utazás kényelmetlen lenne, de a látogatás előtt majd fejlesztik közlekedési hálózatukat. Szerinte a februári téli olimpia alkalmából Dél-Koreában járt északi delegációt lenyűgözték a déli nagysebességű vasutak. Mun erre azt felelte, hogy ha sikerül javítani országaik kapcsolatait és összekötni vasúti hálózataikat, akkor mindkét Korea élvezheti majd a nagysebességű vasút előnyeit.

Fotó: MTI/EPA/Korea-közi csúcs sajtószolgálata/pool

Kim Dzsong Un azzal is tréfálkozott, hogy megígérte:

nem fogja többet kora reggel álmából felzavarni a dél-koreai elnököt.

Ezzel tavaly a hajnali órákban végrehajtott északi rakétatesztekre utalt.

Kim Dzsong Un kilenctagú észak-koreai küldöttség élén érkezett a tárgyalásokra. Szemüvegben volt, a megszokott fekete Mao-zubbonyt viselte, miközben kíséretének tagjai katonai egyenruhában vagy öltönyben voltak.

Még mielőtt megkezdődtek volna a tárgyalások, Kim bejegyzést írt a Béke Házának vendégkönyvébe. Azt írta: „új történelem kezdődik most. A béke korszaka a történelem kezdőpontjától”.

A tárgyalások sajtó számára is nyilvános kezdetén Kim Dzsong Un arról beszélt, hogy reméli, a megbeszélések jelentős eredményeket hoznak.

„Azzal a reménnyel érkeztünk ide, hogy új lapot nyissunk a két Korea történelmében.

Biztos vagyok abban, hogy Mun Dzse In elnökkel konstruktív tárgyalásokat tudunk majd folytatni, amelyeknek nagyon jó és jelentős eredményei lesznek” – mondta. Nem szeretné a múlt megismétlődését, és eltökélt abban, hogy végrehajtja az észak-koreai fél által vállalt minden kötelezettséget.

Mun Dzse In arra szólította Kimet, hogy együtt teremtsenek békét és virágoztassák fel a Koreai-félszigetet. „Tudatában vagyok annak, hogy milyen felelősség nyomja a vállunkat. És én hálás vagyok azért a határozottságért és bátorságért, amelyet ön tanúsított a tárgyalásokra érkezve. Tanúsítsunk hát együtt bátorságot és határozottságot, és

teremtsünk békét a Koreai-félszigeten.

Ettől a naptól a demarkációs vonal többé nem a viszály, hanem a béke jele” – mondta.

A két elnök tárgyalásainak első fordulója másfél-két órán át tartott, utána nem nyilatkoztak. A dél-koreai elnöki hivatal közleménye szerint Kim elfogadta a meghívást Szöulba, tetszőleges időpontra. Egyes hírek szerint arról beszéltek, hogy az eddig mindkét oldalon 2-2 kilométeres demilitarizált övezet szélessége 700 méterre csökkenhet.

A megbeszélések után Kim kocsival a demilitarizált övezet észak-koreai részére hajtott, ahol egyedül ebédel. Tizenkét testőre futva tette meg az utat az autó mellett.

See Kim's security guards run alongside limo

As Kim Jong Un drove away from the early session of his summit with South Korean President Moon Jae-in, 12 bodyguards were seen running beside the vehicle https://cnn.it/2Kjaabq

Közzétette: CNN – 2018. április 26.

Hírügynökségek szerint a két koreai vezető ezután elültet egy, a békét és virágzást jelképező fenyőfát, majd rövid sétát tesznek, de csak kettesben, kíséret nélkül, és csak ezután tartják meg a megbeszélések második fordulóját.

Legutóbb tíz éve tartottak csúcstalálkozót a jogilag még mindig hadban álló két Korea vezetői, de még sosem fordult elő a háború óta, hogy phenjani vezető Dél-Korea területére lépett volna.

A találkozó lezárása után kiadott nyilatkozatban

Kim Dzsong Un bejelentette, hogy elkötelezett a Koreai-félsziget teljes atommentesítése

és Észak-Korea atomprogramjának felszámolása mellett. A két elnök megfogadta, hogy megpróbálják hivatalosan is lezárni az 1950-53-as koreai háborút, amely után csak fegyverszünetet kötöttek.

Mindketten megígérték, hogy május 1-jétől kezdve berekesztik az ellenségeskedés minden formáját földön, vízen és levegőben. Ebbe az is beletartozik, hogy leállítják a határra telepített hangosbemondók propagandaadását.

Megegyeztek abban is, hogy

szorosabbra fűzik a két ország diplomáciai kapcsolatait. 

A kommunikáció megkönnyítése érdekében közös és állandó összekötő irodát hoznak létre a határ észak-koreai oldalán fekvő Keszongban. Arról is megállapodtak, hogy az augusztus 15-én ünnepelt felszabadítás napja alkalmából kezdeményezik a koreai háború miatt szétszakadt családok újraegyesítését. Emellett

a határon átívelő vasút- és közútvonalakat építenek.

Mun Dzse In pedig beleegyezett, hogy ősszel újabb csúcstalálkozón vesz részt Kim Dzsong Unnal, ezúttal Phenjanban.

A találkozó egyes kommentárok szerint előrejelzésként szolgálhat a május végén vagy június elején esedékes, történelmi jelentőségű csúcstalálkozóhoz Donald Trump amerikai elnök és Kim Dzsong Un között.

Észak-Korea felfüggeszti az atomprogramját

0

Kim Dzsong Un észak-koreai vezető bejelentette, hogy az ország felfüggeszti nukleáris kísérleteit és rakétatesztjeit, valamint bezárja nukleáris kísérleti telepét. Donald Trump szerint ez nagyon jó hír.

Kim Dzsong Un
Fotó: MTI/EPA/KCNA

A kísérleteket már mától leállítják, emellett Észak-Korea csatlakozik a globális nukleáris leszerelési folyamathoz. Nem fog nukleáris fegyvert és azzal kapcsolatos műszaki ismereteket átadni más országoknak – mondta Kim Dzsong Un a Koreai Munkapárt Központi Bizottságának plenáris ülésén. Azt is bejelentette, hogy

Észak-Korea soha nem fog atomfegyvert bevetni, ha nem éri nukleáris fenyegetés vagy provokáció.

Kim Dzsong Un április 27-én találkozik Mun Dzse In dél-koreai elnökkel a két országot elválasztó demarkációs vonalon fekvő Panmindzsonban. Dél-Korea üdvözölte szombaton az észak-koreai bejelentést. A szöuli elnöki hivatal közleményében azt írta: ez jelentős előrelépés a Koreai-félsziget atommentesítésében, amelyet a világ is akar, és kedvező környezetet teremt a két Korea, valamint az Észak-Korea és az Egyesült Államok közötti csúcstalálkozóhoz.

Donald Trump amerikai elnök szokása szerint a Twitteren reagált a bejelentésre.

Azt írta: „ez nagyon jó hír”. A héten egyébként megerősítette, hogy tartanak az előkészítő tárgyalások a várhatóan május végén vagy június elején tartandó csúcstalálkozóról. Részletekről nem beszélt, de azt elmondta, hogy pillanatnyilag öt lehetséges helyszínt vizsgálnak.

A várható csúcstalálkozóról egyeztetett a napokban Phenjanban Mike Pompeo, a CIA igazgatója is, akit Trump elnök a külügyminiszteri posztra jelölt. Pompeo személyesen tárgyalt Kim Dzsong Unnal.

A felvétel egy novemberi rakétakísérletről készült
Fotó: MTI/EPA/KCNA

Kono Taro japán külügyminiszter szerint Észak-Koreának 2020-ig teljesen meg kell szabadulnia atomfegyvereitől,

a folyamatnak visszafordíthatatlannak és ellenőrizhetőnek kell lennie.

Szerinte az atomfegyver-mentesítésnek még a jelenlegi amerikai, dél-koreai és japán vezetés időszakában kellene megtörténnie, miközben Észak-Koreában nem fog változni a vezető személye. Ha elhúzódna a folyamat, akkor a keletkező szünetet Észak-Korea felhasználhatná arra, hogy folytassa atomfegyverének fejlesztését.

Észak-Koreában a Punggje-Ri atomkísérleti telepen 2006 óta hat kísérleti atomrobbantást hajtottak végre. A legutolsót tavaly szeptemberben.

A diktátor vagy a húga utazott vonaton Pekingbe?

0

Észak-Koreából befutott a Kim-dinasztia vonata a kínai fővárosba – jelentette a Nippon News Network japán hírügynökség. A sárga sávos vonat korábban Kim Ir Szent, a kommunista rendszer alapító diktátorát vitte külföldre, ezzel jött Magyarországra is a nyolcvanas években.

A veterán kommunista vezér félt a repüléstől, és attól még jobban, hogy a gépet lelövik. Ezért ragaszkodott a vonathoz. Éppúgy, mint fia, a dinasztia második uralkodója, Kim Dzsongil, aki 2011-ben meghalt. Ekkor került hatalomra Kim Dzsongun, aki Svájcban végezte középiskolai tanulmányait, majd otthon, a Kim Ir Szen egyetemen tanult. Hivatalosan eddig sehol sem járt külföldön.

Most viszont találkozóra készül Dél-Korea elnökével, majd pedig Donald Trumppal. Illene tehát, hogy előbb találkozzon egyetlen szövetségesével, a kínai elnökkel. Pekingben gyanakodva figyelik a ténykedését, hiszen ők reformokat javasoltak háborús politika helyett. Kim Dzsongun viszont korábban kivégeztette nagynénje férjét, aki Kína emberének számított.

A bizalom tehát nem mondható teljesnek, de mindkét félnek szüksége van a másikra.

Észak-Korea külkereskedelmének 80 százaléka Kínára jut. Az illegális ügyek jórészét is kínai fedőcégeken keresztül bonyolítja le az észak-koreai titkosszolgálat. Peking mindenképp szeretné elkerülni a háborút a koreai félszigeten.

A fő kérdés most az: ki utazott a Kim-család vonatán Pekingbe? Hivatalosan senki sem mond semmit. Korábban is az volt a szokás, hogy csak utólag jelentették be az észak-koreai diktátor látogatását Kínában. Akkor is csak egy semmitmondó közlemény jelezte a csúcstalálkozó megtartását, de senki sem tudta, hogy valójában miről is tárgyaltak.

A külföldi tudósítók szerint valószínű, hogy maga Kim Dzsongun érkezett a kínai fővárosba, de néhányan úgy vélik: a húga, Kim Jodzsong képviseli a családot. Az előfutár szerepet ő már betöltötte, amikor a téli olimpián képviselte Észak-Koreát. Ezzel megtört a jég, és lehetővé vált a koreai csúcs éppúgy, mint a találkozó Donald Trumppal.

A hazatérő Kim Jodzsongot annak idején nemzeti hősként fogadták Phenjanban. Ő volt ugyanis a Kim-család első tagja, aki Dél-Koreában járt.

Kim Jodzsong egyébként nem akárki a hierarchiában: tagja a Politikai Bizottságnak, és ő a felelős a propaganda irányításáért.

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!