Kezdőlap Címkék Kim dzsong un

Címke: kim dzsong un

Logika, és az ő hiánya

Mostanában megint az érdeklődés homlokterébe került Észak-Korea és a kissé döcögősen haladó békefolyamat.

Igen sok helyen megírtam ok-okozati összefüggésekre alapozott véleményem, miszerint Kim Dzsong Un valóban fel szeretné cserélni a fegyverkezést a jólétre, ami ebben a kultúrkörben nem jelenti a hatalma elvesztését, sőt, sokkal inkább hálásak lesznek neki az emberek, még az unokáit is tisztelet övezi majd, ugyanis ő lesz az az ember, aki hetven év után kivezeti a népét az éhezésből.

Mivel az észak-koreaiak rendkívül alacsony életszínvonalon éltek a legutóbbi időkig, mi több, megfélemlítve, rögtönítélő falubíróságok árnyékában, és nyilvános akasztásokat kötelezően megnézve, messze nincsenek komolyabb elvárásaik a demokráciát illetően, mint amilyenek mondjuk a kínaiaknak vagy a vietnamiaknak van. Legyen ennivaló, jobb lakások, egyenletes áram- és vízellátás, dél-koreai szappanoperák, meleg télen, hűvös nyáron, csökkenjen a bűnözés.

Egyelőre ez is az álmok birodalmába tartozik.

Ugyan mi okból támadnák azt a vezetőt, aki ezt megteremti nekik?

Olvasom a különböző angol nyelvű híreket, hogy a gyenge és zanzásított magyar fordításokról már ne is beszéljek, és csak fogom a fejem, hogy hová lett a logika, miért nem képesek legalább az elemzők, az újságírók elvonatkoztatni a személyes preferenciáiktól,

miért nem próbál megismerni valaki egy kultúrát, mielőtt véleményt mond az ott történő folyamatokról,

ráadásul kijelentő módban, megfellebbezhetetlennek tetsző hangvételben.

Azt mondják, Kim Dzsong Un becsapja Trumpot, és nem is akar leszerelést.

Magyarázza meg nekem valaki, hogy miért ne akarna!

A tények a következők:

  • Kim Dzson Un atomfegyver-fenyegetést hozott a világra, hogy valóban rendelkezik-e ilyen fegyverrel vagy sem, azt nem tudja senki, de a gyanú él, ő azt állítja, van neki ilyen fegyvere.
  • Az bizonyított, hogy kifejlesztette a hordozórakétákat, amelyek adott esetben mainland Amerikát is elérik, ha kell.
  • Ezzel felhívta magára Trump figyelmét, szóbeli adok-kapok kezdődött, majd Dél-Korea hathatós segítségével ez átfordult egyezkedésbe
  • Jelenleg az alkudozás fázisában vagyunk, Kim megtette, amit megígért, visszaküldte a kémeket Amerikába, átadta a halott amerikai katonák maradványait, felrobbantott egy kísérleti telepet, Déllel egyre jobb kapcsolatokat ápol, és most várja, hogy az eddigiekért cserébe kapjon valamit.
  • Amikor Mike Pompeo külügyminiszter legutóbb menni akart Északra, Kim azt üzente, ha nem hoz valamit, akkor nyugodtan maradjon otthon.

Az már más történet, hogy ezt otthon Trump hogy adta el, tudjuk, hogy úgy, hogy állítólag Pompeo maga döntött az utazásról, majd másnap Trump elnök „megkérte”, hogy ne menjen, mert nem elég jó a helyzet, és különben is Kína a gazdasági korlátozások miatt negatívan befolyásolja Észak-Koreát.

Ez ebben az esetben pont nem volt igaz, de az átlag választópolgár IQ-ja sehol a világon nem magasabb a többinél.

Hszi Csin-ping, a kínai csá…, izé, párttitkár nem ment el az Észak-Korea létezésének hetvenedik évfordulóján tartott ünnepségre, pedig Kim meghívta, maga helyett egy kevéssé ismert, ám magas rangú hivatalnokot küldött.

Nos, ez azt jelenti, hogy

Kína már nem érdeklődik, csak amennyire feltétlenül szükséges,

nem Észak-Korea a fegyver a gazdasági háborúban a továbbiakban, nem véletlen hívta meg majd az összes afrikai ország vezetőjét látványosan Kína, más irányt vesz a gazdasági háború, Észak-Korea kérdésénél lényegesen globálisabbá válik.

Ezek tények, s mint ilyenek, meglehetősen nehéz velük vitatkozni.

A tények egyben okok is, amelyek okozatokat szülnek, és a világ dolgai ezek mentén alakulnak.

Őrült diktátornak, elmebetegnek ugyan lehet nevezni bárkit, Kim Dzsong Unt és Trumpot, meg Hszi Csin-pinget, Erdogant, Orbán Viktort is, csak nem érdemes, mert ezek az emberek nagyon furfangos módon törekednek valamire, hatalomra, bekerülni a történelembe, sok pénzre, és még furfangosabb módon, többnyire bírják is az adott társadalom többségének támogatását, mert kiszolgálnak olyan igényeket, amelyeket a píszí idejében nem volt illendő kiszolgálni. Ez sem más, mint ok és okozat.

Tegnap délután olvastam a hírt, miszerint az MSZP megszavazza a Sargentini-jelentést.

Nagyon meglepődtem, hogy ez vajon mitől hír értékű bejelentés, hiszen Judith Sargentini olyan evidens, mindenki által látható, tudható tényeket sorolt fel a jelentésében, amellyel bárkinek egyet kell értenie, aki Magyarországon él, vagy látta már, hogy hol van a térképen, szerintem a Fidesz is egyetért vele, de teljesen logikus módon, a hatalma megőrzése érdekében ezt nem teszi ki az ablakba.

Vannak a magyar parlamentben ellenzékinek mondott pártok, mint például a DK, az MSZP, vagy az LMP, és mások is.

Amennyiben komolyan gondolják ezek a képződmények az ellenzékiségüket, abban az esetben

a minimum, hogy ezt a jelentést megszavazzák,

ami ugyan csak egy gesztus, mégis több, mint amennyit eddig összesen tettek a Fidesz ellen.

Ok, okozat.

Ok az, hogy reálisan ítélem meg Magyarország helyzetét és ellenzékben vagyok, mert nem értek egyet a hatalom gyakorlóival.

Okozat, hogy emiatt, egy, az Európai Parlament ezzel megbízott képviselőjének velem egy véleményen lévő jelentését elfogadom, mi több, támogatom.

Az nem fér bele a tisztességes gondolkodásba, hogy mi lesz, ha nem kapok pénzt a Fidesztől, vagy mi lesz, ha a Fidesz engem hazaárulónak fog kikiáltani.

Mi lenne? Semmi. Az a Fidesz és a követői véleménye lesz, aminek fényében én mint ellenzéki párt csak hitelesebbé válok azok szemében, akik érzik, tudják, hogy nem helyesen, nem jól, de még csak nem is demokratikusan irányítja a Fidesz az országot. Egyszerű logika, semmi több.

Amennyiben pedig a létezésem a kormánypárt anyagi támogatásától függ, nekem, mint ellenzéknek, abban az esetben a legjobb döntés, ha leteszem a lantot, hazamegyek, és értelmesebb foglalatosságot keresek magamnak, mint amit eddig űztem, mert ezek szerint képtelen vagyok annyi embert megszólítani, amennyi a létemet garantálná.

Ha bármelyik ellenzékinek mondott párt nem szavazza meg a Sargentini-jelentést, akkor jól fogja tudni a választó, hogy az adott szervezet ellenzékisége nem valós.

Ez is egyszerű, és logikus.

Következő összefüggés:

Adott a magyar társadalom, jelenlegi mentális és egyéb állapotában. Volt neki ilyen mindig, csak mindig más.

Ez a társadalom felnevelte Orbán generációját, majd az enyémet, majd még fiatalabbakat is.

Mindig azt tudta csak átadni a fiataloknak, amivel rendelkezett.

Én még a székely himnuszt hallgattam ötévesen a részeg elvtársaktól éjszakánként, amíg húzta nekik a cigány, mert nekik az volt a kultúra, meg az akácos út, és a bimbóból a rózsa, a homoszexualitásról Hofi, hogy amíg nem kötelező, engem nem zavar, a nőkről, hogy nélkülözhetetlenek, de mégsem férfiak, a demokráciáról semmi, a dolgok intézésének módjáról a „megoldjuk okosban”. Én még mindig mindent képes vagyok megoldani félig-meddig legálisan, mert azt tanultam gyerekként a szüleim és a többi felnőtt példáján.

A minapi lakásavatónk után ki kellett dobni a moslékot. Itt ahhoz egy külön szemeteszacskót kell vásárolni, mert azt feldolgozzák, így az a zsák, ugyanabban a méretben olcsóbb, mint a kommunális hulladékhoz való. Igen ám, de nekem csak 3 literes volt ebből, míg a normálból volt húsz literes itthon. Fogtam, beledobtam a moslékot a normálba, és azt gondoltam, hogy probléma megoldva, mikor is a barátnőm jelezte, hogy ez így helytelen, hiszen nem abba a konténerbe fog kerülni az élelmiszerhulladék, amibe való, így hiába vettem több pénzért a zsákot, kárt okozok. Fogta, átpakolta az egész moslékot sok három literesbe, mert az a helyes, én meg nem értettem, felesleges bonyodalomnak éreztem, míg rá nem jöttem, hogy mennyire igaza van, a logika, az ok-okozati összefüggések mentén. Ezeket írta felül a szocializációm, hogy jó lesz az úgyis, és az önáltatás, hogy de hiszen ezért a zacskóért még többet is fizettem.

Apró példa, de nagyon mutatós.

És én igen régóta nem élek Magyarországon, amikor ott éltem, akkor is külföldiek között, az év jelentős részét más országokban töltve, mégis. Ennyire erős az első hat életév befolyása az emberre.

Ennek fényében ugyan

ki várhatja el, hogy a mai magyarországi politikai és egyéb „elit” jobb legyen annál a társadalomnál, amiben felnőtt, amiben szocializálódott.

Az ilyen elvárás indokolatlan, logikátlan, és csak ront a helyzeten, mert lehetetlenné teszi a jelenlegi hatalom eltávolítását, akikről bizonyított, hogy az egészségügyi ellátás gyakorlati megszüntetésével bizonyos régiókban, embereket ölnek, ahogy a minimális életfeltételek elvételével is.

Messiást várni persze lehet, csak értelmetlen.

Bele kéne nézni a tükörbe, és azt mondani, ezek vagyunk mi, magyarok, ezt tudtuk magunkból kihozni, ezeket az embereket választottuk vezetőül, és az alternatíváink is olyanok, amilyenek.

Magyarul abból kell gazdálkodni, amink van, és nem ábrándos elképzeléseket dédelgetni européer, nyugatias ellenzékről, mely maga a megtestesült tökély, míg mi maradtunk az uram, bátyám rendszer keretei között, és nem is igazán fűlik a fogunk ahhoz, hogy ezen változtassunk.

Alapvetés, hogy egyetlen „elit” sem lesz több, jobb, mint a közösség, amelyből kinőtt, sőt, inkább az adott közösség hibáinak és erényeinek kicsiben összesűrített változata lesz, nem egyéb.

Amíg ezt Magyarország népe nem veszi tudomásul, addig persze, ekézi az ellenzéket, ahelyett, hogy beismerné, ezt volt képes felnevelni, ezek között is biztos akad olyan, amelyik legalább nem diktatúrát építene, és nem száradna emberhalál a kezén, nem ültetne gyűlöletet az amúgy is gyűlölködni kész társadalomba.

Koreai mindennapok – rakéták, oktatás és kutyahús

Észak-Korea a napokban megkezdte egy kulcsfontosságú rakétakilövő, és műhold fellövő állomás elbontását. Nem történt erről bejelentés, a műhold felvételek elemzésekor derült ki, majd azt tegnap Trump elnök is visszaigazolta egy sajtótájékoztatóján.

Rejtélyes repülőgép forgalom bonyolódik Észak és Amerika között, erről nem beszél egyik érintett fél sem, éjjel jönnek, mennek, de úgy tűnik valahogy elérték, hogy elkezdődjön a tényleges leszerelés Észak-Koreában. Ma dől el Pánmundzsamban, hogy vajon megrendezik-e valóban a szétszakított családok közti találkozót, ahogy arra Kim Dzsong Un ígéretet tett. Tegnap a déli tárgyalófél említette, hogy könnyen elképzelhető, hogy a békeszerződés teljes, és minden résztvevő által aláírt változata létrejöhet még a teljes leszerelés előtt, amennyiben erre Észak-Korea is hajlandóságot mutat,

Déli források arról számoltak be, hogy Északon sajnos a rendkívüli időjárás humanitárius katasztrófát vetít előre, a segélyszervezetek készen állnak a beavatkozásra, az államnak nincs pénze, Kim hiába áll Si Dzsin Ping befolyása alatt, az éhező népnél nagyobb fenyegetés nincs számára, vélhetőleg ezzel ő is tisztában van, ezért kezdték el bontani a rakétakilövőt.

Tombol a hőség továbbra is, a vetemény haldoklik, a gyümölcs megég, hiába van őrült pára, nem esik, megy minden tönkre. Éjjel több tűz is volt, mind elektromos berendezésekben keletkezett, sebesültek is vannak, hősök is, szerencsére halottak nincsenek.

Egy férfi agyonütött egy macskát, mert állítólag zavarta a hangja. A nemrég bevezetett, új állatvédelmi törvény értelmében ma reggel letartóztatták, előzetesben van. Egy kutyatenyésztő már kapott letöltendő börtönbüntetést állatok nem megfelelő tartása miatt, pedig ő nem vágta le a kutyáit, hanem PET-nek tenyésztette őket, de csődbe ment, ezt követően nem gondoskodott az állatokról, akiket végül állatvédők mentettek meg. Mun Dzse In elnök nagyon szeretné elérni, hogy tiltsák be a kutyahús fogyasztását az országban, de a vidéki öregek ebben egyféle Amerika ellenességet látnak, ezért ragaszkodnak hozzá, ugyanakkor a népesség döntő többsége már rég nem fogyaszt kutyahúst, tehát valóban megérett a helyzet ennek az idejétmúlt szokásnak a felszámolására.

Sejtésem szerint akkor lesz ebben konszenzus, amikor az utolsó amerikai katona is elhagyja majd a Koreai- félszigetet. Erre az utóbbi időben Kim Dzsong Un is utalt, szerinte a Koreai félsziget atomfegyvermentessé tételébe beletartozik Dél-Korea is, és ezzel nagyon nem lehet vitatkozni, igaza van. A déliek ugyan saját atomfegyverrel nem rendelkeznek, de az Amerikai hadsereg tart itt ilyesmit. Továbbá, ha Amerika nem csupán az atomfegyverek megsemmisítését várja el Észak-Koreától, hanem a rakétákét is, neki is el kell távolítania délről a rakétákat, sőt, elméletileg a déli hadseregnek sem lenne szabad legyen ilyen, de ezt Észak nem forszírozza, tekintettel Japánra, akinek annyi dúsított uránja van, amennyiből bármikor atomfegyver készíthető, ha már nem készült, ki tudja, és Kína ősellensége, tehát azt, hogy Dél-Korea védtelen legyen Japánnal szemben, senki sem szeretné.

A koreai-japán ellentétnek egy roppant sajnálatos mellékzöngéje, hogy egy japán kislányt a koreai kommentelők porig aláztak, egy K-POP tehetségkutatóban. A gyermek látta a műsorba érkező kommenteket, sírva fakadt, a szereplése félbeszakadt. Ennek egyrészt a két ország között fennálló súlyos problémákkal terhelt kapcsolat az oka, másrészt pedig a koreai fanok elvakultsága, akik maguk is többnyire tizenéves gyerekek, akik az iskolai, otthoni stresszt így vezetik le, fan és ellenfan klubokba tömörülve. Nem egy koreai celebet kergettek már öngyilkosságba, tevékenységük nem korlátozódik a japánokra.

Ennek a társadalomnak az egyik legnagyobb betegségére világít rá ez a jelenség, jelesül az oktatási rendszerre, ami egyik oldalról a világ élvonalában tartja Koreát, a másikról viszont a rendszer nyomását elviselni képtelen tizenévesekből valódi deviánsokat hoz létre, ami idővel a többségnél elmúlik, de van akinél nem, ebből voltak már gyermekek által elkövetett gyermekgyilkosságok is. Nagy erőfeszítések folynak az oktatási rendszer megreformálására, ám a legnagyobb ellenzői ennek maguk a szülők, és a millió magániskola, akik segítenek a gyerekeknek felkészülni délután, ez egy hatalmas iparág Koreában. Meglátjuk merre billen a mérleg nyelve, egyre több az elégedetlen szülő is, elképzelhető, hogy mégis csak sikerül majd megreformálni az oktatást.

Egy másik nagy baleset is történt, Laoszban, az SK csoport által épített gát beszakadt, elöntött hat falut, vélhetőleg több százan haltak meg, míg az ott dolgozó 51 koreait kimentették. Ez így igen nagy probléma, míg a helyiek meghalnak, a halálukat okozókat megmentik, nem helyes, minimum részt kellett volna venniük a mentésben, vagy utolsóként hagyni el a helyszínt, de így nem lehet.

Állítólag jön egy tájfun, ami Japánon biztosan átvágtat, de, hogy utána ellátogat-e hozzánk, abban még csak reménykedünk, ugyanis tájfun nélkül augusztus végéig sem fog mozdulni a forró levegő. Tegnap, mióta csak jegyzik az időjárást, a legforróbb napot és éjjelt mérték, de igaz ez az egész nyárra is, rövid volt a monszun, és túl korán is érkezett, a Tibet feletti forró levegő megakadályozza, hogy a délről ide áramló tovább haladjon, konkrétan csapdába estünk, a forróság és a pára fogságába.

A kínaiak kavartak be az USA és Észak-Korea viszonyába

0

Phenjanban gengsztermódszerek alkalmazásával vádolták meg Mike Pompeo külügyminisztert, aki idén már harmadszor tárgyalt Észak-Korea fővárosában.

Donald Trump azt üzente a világnak, hogy szerinte Peking gyakorolt nyomást Phenjanra – méghozzá azért, mert megkezdődött a kereskedelmi háború az USA és Kína között. A kínaiak így akarnak visszavágni – állítja Trump, aki hangsúlyozta, hogy továbbra is bízik Kim Dzsong Un szingapúri ígéreteiben.

Kim Dzsong Un megígérte az Egyesült Államok elnökének, hogy leszereli atomfegyvereit. Cserébe Trump garanciát adott arra, hogy az USA nem törekszik a jövőben Észak-Korea diktátorának megbuktatására. Trump leállította a nagy hadgyakorlatokat, melyeket addig Észak-Koreában nyílt háborús fenyegetésnek érzékeltek. Ezen kívül megígérte a szankciók megszüntetését – igaz, ezeket a szankciókat további egy évvel meghosszabbította. Kiderült ugyanis, hogy Észak-Korea egyáltalán nem állította le nukleáris fejlesztési programját. A műholdfelvételek tanúsága szerint még növekedett is az aktivitás a dúsítóban.

Mike Pompeo tájékoztatta szövetségeseit, Dél-Koreát és Japánt a phenjani tárgyalások eredményeiről.

Közölte: bízik abban, hogy Kim Dzsong Un tartja magát a szingapúri megállapodáshoz. Megerősítette, hogy csak akkor oldják fel a szankciókat Észak Korea ellen, ha már Kim Dzsong Un felszámolta nukleáris arzenálját.

Közben pedig folyik az amerikai-kínai kereskedelmi háború, amely az egész világgazdaság egyensúlyát fenyegeti, hiszen a két legnagyobb hatalom közötti párharcról van szó. Az óriások háborúskodásában Korea csak mellékes hadszíntér. Az Egyesült Államokat egyre jobban zavarja, hogy

Kína az élre akar törni a modern technológiában,

elsősorban a mesterséges intelligencia kutatásában. Trump ezért indította meg a kereskedelmi háborút, amelyet elkezdeni mindig könnyebb, mint befejezni. Az 1,4 milliárd lakosú Kína mindenesetre nem hátrál meg Amerika elől, mert Pekingben úgy gondolják: a jövő nekik dolgozik.

Koreanapló 15. – Ándong

Tegnapra már egészen elviselhetetlen lett az időjárás, meg én is, a kettő összefügg. Jött a gyerek úgy tíz körül talpig glanzban, hogy akkor megyünk? Egy cseppet döbbenten néztünk rá a hálóruháinkból ( na jó, túlzok, egy alsógatya, meg egy hosszú póló kettőnkön összesen) hogy hát persze, de hová, és közben élénken kerestük párával átitatott agyunkban, hogy vajon mi az amit megígértünk neki, és most nem tartjuk be. Hamar kiderült, hogy semmi, csak vasárnap van, és vasárnap a családok kirándulnak. Ezen újfent elgondolkoztunk, mert mi tényleg sokat kirándulunk, de szinte soha nem vasárnap, ugyanis a másik ötven millió is olyankor teszi, tehát az nem mindig jó ötlet. Ugyanakkor tegnap kevesen vágtak bele, mert tájfunt és erős monszun esőt is mondott az előrejelzés, a koreaiak nem szeretnek különleges útviszonyok között vezetni, mi viszont igen. Tehát kitaláltuk, hogy akkor menjünk Ándongba, ott híres a makréla, a szodzsu, és a tánc maszkok is, nincs is túl messze, csak 15o km, van látnivaló bőven, vacsorára haza is érünk. Elindultunk, nem esett, félúton igen, de aztán megint nem, tájfun meg sehol. Viszont valóban alig volt autó az utakon. Ettünk makrélát, amit én nem különösebben kedvelek, de azért megettem, szépen keresztben meg is akadt a torkomban egy szálka, nem fuldokoltam, vagy hasonló, de kellemetlen volt. Megnéztük hogyan készült az eredeti szodzsu, és miből, sőt kóstoltunk, és vettünk is olyat, ami eredeti módszer szerint párlódik. Utána maszk múzeumba mentünk, azt is megnéztük, érdekes volt, de még mindig nem esett, és sehol a tájfun. A férjem megkérdezte, hogy megkeressük-e? Egyöntetűen válaszoltunk, hogy keressük! Irány délkelet, a tengerpart. Oda jutottunk, ahol tavaly azokat a hatalmas rákokat ettük, de alig hullámzott, és még csak nem is esett. Azért fotóztunk, én még videóztam is, azzal a szent meggyőződéssel, hogy ha elforgatom a telefonom, akkor szélesebb lesz a kép, de nem fordul el. Ebből is látszik, hogy kettőnk közül ki az okosabb. Az eredmény legalább nyaktornának jó lett, ha másnak nem is. Közben a férjem jelezte, hogy “ki kell pucolni a motort”, ami virágnyelven azt jelenti, hogy száguldozni fogunk. A gyerek hátulról bluetoothon keresztül vezényelte a zenét, mert, hogy edukációs céllal BTS-t hallgattunk, meg Rihannát és Beyoncet, én realtime tudósítottam a fb barátokat a kirándulásról, a férjem meg pont kétszázhúsznál lett kíváncsi, hogy milyen hang jön nyitott ablaknál az autóba egy alagút közepén, tehát kipróbálta, mi meg ott dobtuk el a telefonjainkat, de rögtön, ő pedig huncut mosollyal közölte, hogy csak érdekelte milyen hangja lehet. Minek utána előző este már kapott a távirányító használat kapcsán, csak nyeltem egyet, és próbáltam rendezni a szívverésem, aztán szorgalmasan töltöttem fel a fotókat. Nem is volt meglepő, hogy a legnagyobb hegyvonulat kellős közepén is volt tökéletes térerő és 4G data is. Letértünk a sztrádáról, be a hegyekbe, a ködbe. Egy pici faluban vacsoráztunk helyi gyógynövényeket, rizst, levest, és a Koreában szokásos mellék fogások garmadát. Akkor vettem észre, hogy valahogy elveszett a torkomból a szálka, amit döbbenten közöltem a családdal, azok legnagyobb derültségére. Onnan még kétszáz kilométer volt hátra, de besötétedett, tehát nem volt értelme tovább tekeregni a kis hegyi szerpentineken, felhajtottunk az autópályára. Mire Csangdzsu közelébe értünk, már ömlött az eső, a tájfunról pedig már korábban kiderítettem, hogy lelassult a sebessége, csak keddre éri el a félszigetet, amit ma arra módosítottak először, hogy elkanyarodik Okinawa felé, utána arra, hogy na jó, kicsit kanyarodik csak el, mégis jön, tehát komplett hülyét csinál a meteorológiai szolgálatból ez az esőisten nevezetű trükkös tájfun, tiszta szerencse, hogy a riasztást azért kiadták, hogy jön-e, azt meg majd meglátjuk. A monszun viszont jött, mire hazaértünk már, mintha dézsából öntötték volna, és ez egész éjjel így volt, nap közben pedig esett, elállt, esett, elállt, most épp nem esik. Klassz kirándulás volt, jót aludtunk utána, kicsit könnyebbé tette az egész elviselni ezt a nehezen viselhető részét az évnek. Ma reggel már Vas Kati gyönyörű cselló játékát, és a férje csodás fuvolázását hallgattuk a Beyonce helyett, azt hiszem öregszünk, ez utóbbi mégis csak kellemesebb volt. Nincs munka, mert esik, monszun alatt nem épül az út és a támfal sem, viszont mégsem unatkoztunk, én például remekül szórakoztam azon a pánikon, amibe a koreai munkaadók és vállalók estek, mert mától nem dolgozhatnak heti 52 óránál többet, ráadásul a végcél a heti negyven. Az egyik nagy áruházlánc abban látta a megoldást, hogy mától tizenegykor nyit, a másik nagy cég, aki pedig elsősorban irodai alkalmazottakat foglalkoztat úgy gondolta, hogy továbbra is tartja a napi 15 órát, mert azt szokták meg, viszont pénteken, szombaton, és vasárnap majd nem dolgoznak. Mindenki hasonló kreatív megoldásokat keres, az elég elképzelhetetlennek tűnik errefelé, hogy mondjuk hatkor csak úgy hazamenjenek, mikor a gyerekek is éjfél után érnek haza a különórákról. Amit az elnökünk szeretne, az remek irány, csak nem lesz könnyű menet, bár a koreai elég adaptív nép, akár még az is lehet, hogy sikerül, mindenesetre én személy szerint Kim Dzsong Unban jobban megbízom, mint abban, hogy a negyven órás munkahét működni fog belátható időn belül. A hegyek között csodálatos volt, nagyon párás, de nagyon tiszta, hűvös levegőt lélegeztünk. Kikapcsoltunk mindent, lehúztuk az ablakokat, és az én kicsi lányom is csillogó szemmel konstatálta, hogy épp egy felhőben haladunk. Ez, azt hiszem ez maradt meg a legjobban bennem a tegnapi napból, hogy itt minden alkalommal rá tudunk csodálkozni valamire, amiben eddig még nem volt részünk, hogy mekkora hatalma van a természetnek, és milyen jó érzés látni a völgyek piciny, kék háztetős falvait, ahogy belesimulnak a természetbe, meg sem próbálnak szembeszegülni vele. Dohány és ginzeng ültetvények váltották egymást cirokkal és kölessel, csupa hegyi növény, ahogy errefelé a kukorica és a burgonya is az.

Valóságshow vagy konkrét lépések?

Kim Dzsong Un ma megy haza Kínából, ahol Hszi Csin-pinggel találkozott, rövid időn belül immár harmadszor. Ezúttal saját repülőjén utazott, a találkozót Pekingben tartották.

Figyelve a képeket, a találkozás sokkal formálisabb volt, mint az előző, és Hszi Csin-ping sokkal kevésbé volt barátságos, mint a múltkor.

Ebből elemzők arra következtetnek, hogy Kim kérni ment.

Jelenleg Kína az egyetlen, aki képes kijátszani az ENSZ-szankciókat, és életben tartani Észak-Koreát.

Monszun van, víz kell, motorolaj, munkagépek és pénz, sok pénz, mert az ENSZ nem enged a szankciókból, amíg Trump nem bólint. Márpedig Trump nem bólint, amíg valami látványosat nem kap.

Szakértők szerint Trump továbbra is reality show-t játszik, azaz nagy és látványos dologra vár Észak-Koreától, hiszen ő is látványosan lefújta az esedékes hadgyakorlatot Dél-Koreával.

Kim szlogenje a népe felé, hogy „adjuk fel az atomfegyverkezést, cserébe éljünk jól”.

Igen ám, csak az első lépések is pénzt igényelnek, és Trump sokadjára mondja, hogy nem száll be a költségekbe, fizesse azt Kína, Dél-Korea, Japán.

Amerika jelenlegi vezetésének álláspontja szerint, majd ha megtörténik annyi a leszerelésből, amennyi már visszafordíthatatlanná teszi a folyamatot, akkor adnak tőkét, beengedik a magánvállalatokat Északra, addig oldja meg a régió.

Persze, azt nem lehet tudni, hogy ebből mennyi igaz, és nem lennék meglepve, ha Amerika mégis áldozna a leszerelés oltárán, de nyilván ha ezt teszi, azt majd nem kötik az orrunkra, mindenesetre Mike Pompeo külügyminiszter pár napon belül ismét Észak-Koreába utazik, hogy megbeszélje Kimmel, mi legyen az első lépés a leszerelésben, illetve, hogy a főnöke mit szeretne felrobbantva látni.

Nem tudni pontosan, hogy a békefolyamatba vajon mennyire fog beleszólni Kína és az USA kereskedelmi háborúja, most úgy tűnik, hogy a múltkori lebukás után Hszi nem kockáztatja meg, hogy ütőkártyát adjon Trump kezébe azzal, hogy Kimet ellene hergeli, netán ellene kényszeríti.

Elkülönülni látszik a két front ebben a pillanatban.

Másik dolog, amit kiemelnek az, hogy mind Észak-Koreának, mind pedig Trumpnak sürgős a dolog, csak az okok mások.

Kim jólétet ígért, és a hadseregének hirtelen megszűnik most az ellenségképe, márpedig az ellenség nélküli hatalmas létszámú hadsereget el kell foglalni, különben nem szokik bele a békébe, azaz dolgoztatni és fizetni kell őket, ehhez viszont megint csak pénz kell és beruházások.

Trump még egyszer elnök szeretne lenni, ehhez pedig a 70 éve tartó háborús helyzet felszámolása nagy segítség lenne a számára.

Kínának fekszik, amit Trump szeretne, azaz, hogy hazaviszi a katonáit a félszigetről, sejtésem szerint a THAAD rendszer sem lesz sokáig ott, ahol van, valamivel kompenzálni kell a védővámokat.

Dél-Korea javaslatára a szappanopera következő felvonása az lesz, amikor Kim Dzsong Un, Trump, és Mun Dzse In dél-koreai elnök találkoznak Panmindzsonban, hogy aláírják a békét, immár másodjára, de most Amerika is. Ha lesznek még jelentkezők, akik békét akarnak aláírni, gondolom jöhetnek majd ők is.

Azért a háttérben komoly munka is folyik, a katonai vezetés nem publikus, de állítólag nagyon erős kapcsolatot épít ki Észak és Dél között, ezer és egy terv született a DMZ, a demilitarizált zóna felől, már átnevezték PMZ-nek, de ez kevés, felszedik az aknákat is majd, ők azonban Trumppal szemben nem a showra mennek, az lesz a vége, először tényleges kommunikációs csatornákat hoznak létre, aztán vasutat, autópályát építenek, és valamikor a civil forgalom megindítása előtt számolják majd fel a határzárat, ami igen nehéz lesz amúgy is, mert milliónyi aknát fektettek le az elmúlt hetven évben.

Kétségtelen, hogy Dél-Koreának is sürgős a béke, ugyanis a Mun-kormány eddig sosem látott jóléti intézkedések sokaságát vezette be, az sincs ingyen. Át szeretnék alakítani a gazdaság szerkezetét, sok kis és középvállalatot akarnak, néhány csebal erejére támaszkodás helyett. Ennek következtében emelik az adókat, amire az érzékeny kisvállalatok az alkalmazottak elbocsájtásával reagálnak, ahogy a minimálbér emelésére is. Ezzel párhuzamosan a GM bezárta a gyárát, Trump egyelőre nem vonta vissza a szabadkereskedelmi egyezményt, de már most sokkal kevesebb autó és mosógép megy Amerikába, mint eddig, tehát nagy szükség van új piacra, az északi ásványkincsekre, új munkahelyekre, hiszen sokkal nagyobb területen, ők csak 28 milliónyian vannak.

Itt tartunk most, Pompeo látogatása után okosabbak leszünk.

A dél-koreai sajtó eddig meglehetősen kíméletesen bánt az amerikai elnökkel, talán mert tudják, hogy sok múlik rajta, de a bevándorló gyerekek elválasztását a szülőktől már itt sem tolerálják, minden csatorna élő képeket mutat a síró gyerekekről és a megtört szülőkről, meg a ketrecekről, amibe zárva vannak.

Mun elnök Oroszországba megy Putyinnal találkozni, a látogatás Putyin meghívására történik, sejthető, hogy a gáz- és olajvezetékekről is szó fog esni.

A békefolyamat tehát halad, ha nem is minden lépése nyilvános és nagyszabású. Ma már nemigen van, aki kételkedne az északi szándék valódiságában, hiszen érthetővé váltak az okok és az érdekek is minden fél részéről. Észak-Koreának ezek után visszafordulni, egyértelműen öngyilkos lépés lenne, tehát nem fognak. Trumpnak hatalmas presztízsveszteség lenne, Kínának több, mint kényelmetlen egy potenciális háború a határánál, Dél-Koreának végképp, hiszen ő maga is komoly veszélybe kerülne, ahogy az épp durcás Japán is.

Koreanapló 10. – Ma sem unatkoztunk, sem én, sem az ország

Reggel kilenckor Pompeo már itt volt, fogadta őt Mun elnök is, majd tárgyaltak a külügyminiszterünkkel, és ide utazott a japán külügyminiszter is, természetesen vele is.

A téma nem volt túl bonyolult, ki fizeti a révészt, azaz milyen arányban álljuk Észak denuke költségeit.

Én ekkor még a második kávémat ittam, szopogattam a kollagén zselémet, és éreztem, hogy ma sem fogok fázni, konstans 28 fok van a lakásban.

Közben véget ért az önkormányzati választás Koreában, elsöprő többséggel nyert a kormánypárt, a nagy városok közül mindössze egyben, Deguban lett ellenzéki, konzervatív polgármester. Kis településekből kettőt tudtak megszerezni, ami gyakorlatilag egyenlő teljesítmény a nullával.

A konzervatív párt rendkívül rosszul taktikázott, gyakorlatilag nem tettek mást Mun kormányalakítása óta, mint ellehetetlenítették a parlamenti munkát, és kritikán aluli módon fejezték ki a nemtetszésüket mindennel szemben, amit a kormány véghezvitt. Azt nem tudjuk, hogy ők mit tettek volna, illetve dehogynem, ezek voltak hatalmon közel tíz évig, hogyne tudnánk. A névváltoztatás önmagában nem változtatja meg a pártot ugye.

Lényeg, hogy a konzervatív párt vezetője lemondott, a másik ellenzéki, közép-konzervatív párt vezetője is, a szöuli polgármesterjelölt pedig sértődötten közölte, hogy akkor ő visszamegy Amerikába. Jó utat kívánunk neki, nem jó politikus, nem is ismeri igazán Koreát, negyven múlt, mikor idejött, alapvető dolgokkal sincs tisztában, és nem volt karaktere, nem képviselt semmit egyértelműen, csak valamiért ő is vágyott a politikai hatalomra és a vagyon után, van ilyen.

Aztán főztem ebédet, megetettem a férjem és a gyereket, ők mentek a dolgukra, én pedig nekiláttam ráncba szedni a lakást, amúgy alaposan. Mostanában nem fürdetem hetente a virágokat, meleg van és folyamatosan nő a páratartalom, szükségtelen. Viszont ma az is megvolt, elmostam az alattuk lévő víztartókat, ajtókat, ablakokat, ágyat, polcokat, mindent. Folyt rólam a víz, felkötöttem a hajam is, közben fél füllel figyeltem a híreket, úgy tűnik, nem lesz több amerikai-déli közös hadgyakorlat, és Trump tegnap a Fox News-nak adott interjújában is azt mondta, haza szeretné vinni záros határidőn belül a katonáit innen. Erre a jelenlegi kormány nem reagált rosszul, a hadgyakorlatok beszüntetésével egyetért, az nekünk is felesleges pénzkidobás, ugyanakkor most fegyverkezés lesz, és nem Észak miatt, sokkal inkább kiegyenlítendő Japán és Dél-Korea közt a hadi különbséget, just in case.

Ma Pánmundzsamban is nagy erőkkel folytak a tárgyalások, északi és déli katonavezetők közreműködésével. Lesz katonai forródrót is, meg állandó kapcsolat, és felszedik az aknákat a DMZ-ből, sok hasonló dologban állapodtak meg, manapság Pánmundzsam olyan forgalmas hely lett, mint a szöuli főpályaudvar.

Pompeo a jövőhéten Pjanjángba utazik, lassan oda is költözhet szegény, annyit jön-megy, de hát dolga van, el kell induljon az atomfegyver mentesítés Északon, mert, hogy a főnökét nominálták a béke Nobel-díjra.

Nekünk meg tulajdonképpen teljesen mindegy Trump motivációja, az általa elérhető eredmény a fontos, az pedig a béke, a nyitott határok, a prosperitás Északon is, Délen is.

Közben visszapakoltam a növényeket a helyükre, az azálea ismét virágbimbókat hozott, mi több, a ciklámen is, ami ismereteim szerint egy évben egyszer virágzik télen, de ez most nyáron fog, sebaj. Az orchideagyerekeket csoportosan tettem, mert őket gyakrabban kell spriccelni, lassan egész óvoda lesz itt, fideszesek a növényeim, szaporodnak, ráadásul önmagukat reprodukálják, idegen faj szóba sem jöhet, te jó ég, még viccből is rossz leírni.

Megtudtam, hogy a minimálbér körül is van vita, emelték ugyan, öt éve először, de a munkások többet szeretnének, a munkáltatók meg kevesebbet, business as usual.

Kim Dzsong Un újságjában ma is az volt az attrakció, hogy nem lesz több hadgyakorlat Délen, és, hogy Kim leszereli az atomfegyvereket a nép jóléte érdekében. Nyilván saját magát is beleérti a népbe, de ez nem baj, ha az eredmény megfelelő lesz.

Este már csak zuhanyoztam, és ettem egy kis hideg tofut, vagy nem is ettem, nem tudom, melegem volt nagyon, arra emlékszem.

Borús az ég, opálos a fény, olyan monszunszerű, pedig hol van az még.

Meghívtak szombaton áfonyát szedni, még sosem láttam áfonya növényt, csak a termését ismerem, biztos jó buli lesz, sokféleképp el tudom tenni.

Aztán megjött a gyerek, nemrég a férjem is, helyreállt a világ rendje, tiszta a lakás, alakul a béke, lemondtak az alkalmatlan politikusok, nem is volt rossz nap ez a mai.

 

A másik dokumentum

Észak-Korea teljhatalmú vezetője, Kim Dzsong Un, 26 évesen került apja trónjára, teljesen váratlanul és esélytelenül. Hatalomba helyezését követő első héten már megpróbálták belső ellenfelei megölni, majd az azt követő hónapokban, években is rendszeresen kíséreltek meg ellene merényletet belülről az öreg és hatalmas tábornokok, akik a tényleges hatalmat gyakorolták akkoriban, és nemigen akaródzott nekik egy 26 éves, koreaiul nem jól beszélő, Svájcban nevelkedett fiatalember hatalmát elfogadni.

Kezdetben a szűk családja védte meg, majd ő maga kiismerte a helyzetet amibe került, és leszámolt ellenlábasaival.

Ehhez használta Kim Jang Csalt, aki a szingapúri találkozón is kulcsszerepet játszott, amolyan CIA-főnök Északon, aki persze nem saját kezével ölt, vannak arra emberei.

Ezt a momentumot ma Trump is kihangsúlyozta a sajtótájékoztatóján, válaszolva egy újságírói kérdésre, hogy miért legitimálja egy gyilkos hatalmát azzal, hogy találkozik vele, és vajon nem érzi-e, hogy elárulta a munkatáborokban sínylődő embereket azzal, hogy szóba állt Kim Dzsong Unnal. Trump szerint ő épp, hogy segít azokon az embereken, hiszen a denuklearizálással párhuzamosan sor kerül a táborok felszámolására is, bár bevallotta, hogy elsőként a nukleáris leszerelés volt a téma, és csak azt követően minden más.

Ezeket a táborokat nem Kim Dzsong Un hozta létre, de nem is számolta fel őket, vélhetőleg épp elég volt neki a szabadon mozgó, és hatalommal rendelkező halálos ellenségekből, nem tudhatta, kit engedne ki onnan.

Nem tudhatjuk, hogy Kim Dzsong Un vajon jó ember, vagy nem jó ember, nem is tisztünk ezt megítélni.

Azt viszont tudjuk, hogy rakétákat lőtt át Japánon, és azt állítja, hogy a rakétáihoz bizony rendelkezik atomfejekkel is.

Sejthetjük, hogy a pozitív forgatókönyv szerint azért akart atomhatalommá válni, illetve azzá tenni Észak-Koreát, mert akkor fontos ember lesz, és eléri, amit szeretne, azon keresztül, hogy amit összehozott az elmúlt jó néhány évben, azt most feladja a gazdasági fejlődés érdekében, hiszen mire megy valaki atomfegyverekkel, ha nincs pénze egy normális repülőre, és úgy kell szégyenszemre Kínától kölcsönkérni.

Túl ezen, az ideológiai „nevelés” Északon hosszú évek óta megszűnt. Nincsenek már nyilvános akasztások, nincs falusi önkritika-gyakorlás, az éhes vidéki katona morálja a nullára csökkent, ma gyakorlatilag az szökik át Kínába, aki csak akar, de a tranzitjáratok is elterjedtek, amikor is északiak csempésznek árut Kínából, az új hatalom a pénz, az ideológia nem létezik, mintha soha sem lett volna.

Ez a helyzet se nem stabil, se nem biztonságos Kim Dzsong Unnak, ennél jobbat talált ki, jelesül azt, hogy ő lesz az északi Pák Dzsong Hi.

Pák elnök Délen élt, hatalmas imádat övezte, mert ipart, utakat, kereskedelmet teremtett az éhező országban, megzsarolta  Amerikát, tetőt adott az emberek feje fölé, és ételt a szájukba, iskolát a gyerekeiknek. Diktátorrá vált, hiszen nem mondott le a kötelező idő után a hatalmáról, végül fejbe lőtték, nem szép sors.

Ugyanakkor Kim Dzsong Un egy olyan pozícióban ül, ahonnan nem kell lemondani, hiszen egy diktatúrában nincs lemondás, kihalásos alapon működik. Természetesen, ha majd gazdaságilag olyan fejlett lesz Észak-Korea, mint Dél, akkor nyilván lesz igény szabad választásokra, és demokráciára is, de miért bántanák épp azt az embert, aki ezt számukra lehetővé tette, a koreai nem ilyen nép. Ha csak ez az egyetlen akadály lesz, azt Kim Dzsong Un simán megugorja, tisztességben fog nyugdíjba vonulni, és a családját is becsben fogják tartani a koreaiak.

Nem látok B tervet, ugyanis B tervnek nincs értelme, legfeljebb annyi lehet, hogy az atomfegyver előállításának tudását nem lehet tőle elvenni, azok az emberek, akik képesek erre, a fejükben tartják, azt senki sem tudja felszámolni, de ez is csak pici biztosíték, más terve nem lehet Kimnek, mert nincs olyan terv, amibe ne halna bele azonnal, csak ez az egy.

Más kérdés, hogy vajon Amerika, aki nem a szavatartásáról híres, vajon mennyire fogja betartani a Kim biztonságára tett ígéreteit, mi lesz Trump elnöksége után, milyen tempóban szűnnek meg a szankciók Észak ellen, és még ezer és egy nyitott kérdés.

Trump azt mondta a sajtótájékoztatón, hogy a saját nagybátyjával sokat beszélgetett a nukleáris fegyverekről, lévén a nagybácsi ezen a területen volt neves szakember. Ő azt tanította Trumpnak, hogy a leszerelés során van egy pont, amikor az még nem teljes, de onnan a folyamatot visszafordítani majdhogynem lehetetlen.

Ezt húsz százalékra becsülte, ami azt jelenti, hogy az amerikaiak által becsült fegyverarzenál húsz százalékának felszámolása után megszüntetik az Észak-Korea elleni szankciókat teljesen, de nem lennék meglepve, ha már hamarabb enyhítenének azokon.

Ma két dokumentumot írtak alá, abból az egyiket felmutatta az amerikai elnök, azt lefotózták sokan, és rögvest fenn is volt a neten a nagy semmi.

Általánosságok, szándékok, amolyan karácsonyi kívánságlista.

A másik dokumentumot nem mutogatták, az nem publikus, ellenben Trump azt ígérte, hogy tájékoztatja a részletekről Mun Dzse In dél-koreai elnököt és Hszi Csin-ping örökös kínai párttitkárt, és talán még Ábe Sinzo japán miniszterelnököt is, bár ezt nem említette.

Teljesen természetes, hogy meg kellett állapodjanak egy sor olyan dologról, ami nem kerülhet napvilágra, még az is természetes lenne, ha ennek az aláírását sem láttuk volna.

Egy dolgot tudunk, mindenki elégedett, és örül a résztvevők közül, ez az északi delegáció tagjain épp úgy látszott, mint Trumpon, vagy Mike Pompeo külügyminiszteren.

Akin nem látszott semmi, az Kim Dzsong Un, és aki a saját főnöke legnagyobb ellensége, az továbbra is John Bolton nemzetbiztonsági tanácsadó.

Ő tegnapelőtt azt nyilatkozta, hogy korábban is aláírt már Észak-Korea Amerikával egy darab papírt, és egy darab papír aláírása épp annyit ér, mint egy darab papír.

Bolton nem tud elszakadni a gondolkodási sémáitól, nem képes észrevenni, hogy megváltoztak az idők, a vezetők, a helyzet az egész világban, nem azok szerint a bevett minták szerint működik most semmi, mint ami szerint működött, amikor ő fiatal volt.

Túl ezen, sértett, hiszen megsértették az északiak nem egyszer, a feléjük irányuló lenéző utálatát nem is próbálja meg leplezni, sajnos ez az utálat behatárolja önmaga lehetőségeit is a kérdés kezelésében.

Mun Dzse In kérésére nem kapott jelentős szerepet a tárgyaláson, és a továbbiakban sem fog, Trump a sajtótájékoztatón többször is említette, hogy Mike Pompeo már a jövő héten ismét Phenjanba utazik, hogy a nyélbe ütött egyezséget technikailag is tető alá hozzák.

Egy újságíró kérdése kapcsán szóba került az USA külkereskedelmi deficite Kanadával, és Kínával kapcsolatban is.

Ebben a kérdésben Trump elnök hajthatatlannak látszott, azt mondta, hogy csak remélni tudja, hogy ez nem befolyásolja Hszi Csin-pinggel a baráti kapcsolatát, de valamelyest egyenesbe kell hozni a külkereskedelmi mérleget, mert ez Amerika érdeke.

Sejthető, hogy ez még ütőkártya lehet Kínával szemben, Észak-Koreát illetően.

Kerek perec kijelentette, hogy haza szeretné hozni a katonáit Délről, minek vannak ott, ha már nincs veszély, drága őket ott tartani.

A közös hadgyakorlatokat megszünteti, azt mondta, mert Guamról repülnek a gépek hat és fél órát azért, hogy provokálják Északot, ráadásul sokba kerül az egész cécó.

Azért erre Japán és Dél-Korea is felkapta a fejét, a kormányszóvivő szelíden emlékeztette Trumpot, hogy mielőtt bejelent valamit, nem árt azt megbeszélni a másik érintett féllel, jelen esetben Dél-Koreával, mert, hogy ezt ők is a sajtóból tudták meg.

Mindazonáltal egész nyilvánvaló, hogy Kína csak és kizárólag Amerika-mentes szomszédot hajlandó elfogadni, ezért mondta a múltkor Kim Dzsong Un, hogy nem kér semmiféle amerikai állami segélyt, és ezért kell majd valóban elvinnie innen a katonáit Trumpnak, leszerelni a Kínát roppant mértékben zavaró THAAD védelmi rendszert.

Kim Dzsong Un vitt magával a tárgyalásra egy embert, akiről nem tudtunk korábban, ő városfejlesztő építészmérnök, az északi síközpontot is ő tervezte.

Vitte még a kultúráért felelős emberét is, nyilván ilyen jellegű megállapodások is születtek.

Túl ezen, nagy barátságban van Szingapúr miniszterelnökével, éjjel együtt buliztak titokban, csak, hogy lefotózták őket, és az felkerült a Twitterre. Szingapúrba eddig is vízummentesen utazhattak észak-koreaiak, komoly gazdasági partnerei voltak egymásnak, egészen a legutolsó ENSZ-szankciókig. A hírek szerint Kim csak ma este kilenc óra körül utazik el, tehát délután még elrendezi a dolgait Szingapúrral.

Szokatlan módon, a Nodong sinmun, az az egy újság ami van Észak-Koreában, tegnap reggeli számában színes képeket közölt Kim Szingapúrba érkezéséről, a Trumppal történő tárgyalásról, annak céljáról. Ezt az újságot Északon laponként hirdetőoszlopok üvege mögé dugják, az átlagember ebből tájékozódik. Eddig az volt a szokás, hogy ha Kim vagy az elődei elutaztak valahová, azt követően közölték, miután visszatértek. Ez Észak-Korea történetében az első eset, hogy a diktátor folyamatban lévő utazásáról és tárgyalásáról a nép tájékoztatást kap.

A leszerelést amerikai szakemberek Trump szerint 15 évre taksálják technikailag, de szerinte az tető alá hozható hamarabb is, gondolom, a nagybácsi erre is megtanította, vagy ő is mindent tud, mint a Google, mindenesetre annak költségeit már szét is osztotta Dél-Korea, Kína, és Japán között, kár, hogy azok még nem tudnak róla.

Az a bizonyos road map kétéves ciklusokban gondolkozik, de mivel Trump nagyon szereti a színházat, és belföldre igen jól jön az Kimnek is, látványos kezdetre számíthatunk, újabb robbantásokkal, enyhülő szankciókkal, Trump-tornyokkal és McDonaldscel Északon.

Kínának nincs ellenére az amerikai magántőke, ő csak az állami beavatkozástól tart.

Dél-Korea első reakciója az értetlenség volt a hadgyakorlatok megszüntetése és az amerikai katonák kivonása okán, mert, hát persze, végül is ők is ezt szeretnék, na de nem úgy, hogy a fejük felett valaki ezt eldönti.

Amúgy is, udvariasságból ugyan senki sem említette, de nagy csalódás volt, hogy végül Trump nem hívta meg Munt Szingapúrba, pedig többször is említette, hogy szeretné, ha ott lenne.

Mun előre leadta a szavazatát az önkormányzati választásokon emiatt, de mégis tévén nézte ő is a találkozót, aminek létrejötte jelentős mértékben az ő érdeme volt.

Második reakció még nincs, még nem tudjuk miben egyeztek meg valójában, illetve talán Mun már tudja, hiszen Trump azonnali telefonos tájékoztatást ígért neki.

A sajtótájékoztatón külön feltette a kérdést, hogy hol vannak a déli újságírók, és kérdezzenek, mert ha valaki, hát ők megérdemlik.

Trump este 8 órakor indult haza, kétségtelen, hogy nagyon fáradtan érkezett, hogy nagyon sokat tárgyaltak, hogy azért idős már, ugyanakkor az is, hogy a váratlan kérdésre fejből úgy mondta a deficit összegeit lebontva országokra, hogy csak néztem.

Donald Trump nem tudom, milyen ember, azt sem tudom, milyen politikus, azt viszont biztosan lehetett látni, hogy komolyan békét akar, hogy sokkal okosabb, mint amilyennek mutatja magát, bár azért az egy cseppet erős volt, hogy azért akarja, hogy ne legyenek atomfegyverek északon, mert félti 28 millió szöuli lakos életét, ugyanis ha csak nem elborult elméjű valaki, akkor nemigen fog saját magától ötven kilométerre atomfegyvert bevetni. Mindenesetre az elmúlt három napban én egy másik Trumpot láttam, mint eddig, és ez a mostani legalábbis emberibbnek tűnt, mint az, aki eddig mutogatott eltartott kisujjal a pódiumon, nagyképűen, arrogánsan. A fáradt öregember valahogy szimpatikusabb volt, de ez nem jelent semmit, the show must go on, a jövő héten Pompeo Phenjanba utazik, Észak és Dél folyamatosan tárgyal, Kína alkudozik, Japán potyautas szeretne lenni.

A nagy találkozás – Trump és Kim Dzsong Un első tárgyalása (folyamatosan frissül)

0
11:05
Trump szerint a találkozóval nem elárulta az észak-koreai munkatáborokban szenvedőket, hanem segített nekik, mert változások jönnek majd, és ők a mai nap nagy nyertesei közé tartoznak.
A nukleáris leszereléshez Dél-Korea és Japán nyújt majd pénzügyi segítséget, Amerikának, Trump szavaival, “nem kell majd segíteni”.
Arról beszél, mindent megtesz, hogy a világ biztonságosabb legyen, ezért büszkén és örömmel utazott el Szingapúrba. Fontos gesztusnak nevezi az észak-koreaiak olimpiai részvételét.
Ha békeszerződés aláírására kerül sor, abba szeretné bevonni Kínát és Dél-Koreát is.
A sajtótájékoztató véget ért.
10:46
Trump szerint ennyi idő alatt többet nem lehet elérni, ezért nincs több biztosíték a nukleáris leszerelésre. Szerinte semmit “nem adott fel”, Amerika is jól jár.
Korábbi, Észak-Koreát hevesen bíráló megjegyzéseiről azt mondja, akkor azokra volt szükség.
Továbbra is együtt dolgoznak Dél-Koreával és Japánnal, és valamivel kevésbé szorosan, de Kínával is.
10:32
Trump kínai utazást is tervez, válaszolja egy újabb kérdésre. Kim elfogadta a Fehér Ház-i meghívást, amelyre “alkalmas időben” kerül majd sor.
Észak-Koreában szerinte “durva” a helyzet, de most az atomfegyverek voltak a fő téma.
A teljes atomfegyver-mentesítés hosszú ideig fog tartani. A szankciók eltörléséről akkor lehet szó, ha ez már megtörtént.
A diplomáciai kapcsolatok felvételéről és nagykövetek küldéséről azt mondja, reméli, hogy ez hamarosan megtörténik.
Újra szóba kerülnek a dél-koreaiakkal folytatott hadgyakorlatok, Trump most már határozottabban mondja, hogy ezeknek vége.
10:23
Jöhetnek a kérdések: elsőre azt kérdezik, hogy Trump miért hív egy tömeggyilkost tehetségesnek. Azt válaszolja, hogy nagyon fiatalon vette át az országot. Megemlíti Otto Warmbiert is, aki szerinte nem halt meg hiába, mert anélkül nem jött volna létre a találkozó.
Trump arról is beszél, hogy haza akarja vinni a Koreai-félszigeten állomásozó amerikai katonákat, de ez még időbe fog telni. Arra viszont utalt, hogy befejezhetik a hadgyakorlatokat.
Egy újabb kép a történelmi kézfogásról
Fotó: MTI/EPA/The Straits Time/Kevin Lim
Azt mondja, Kim maga hozta fel, hogy korábban is voltak ígéretek, de nem tettek semmit végül. Most viszont szerinte az észak-koreai vezető legalább annyira elkötelezett, mint ő. Ismét azt mondja az inkább csak általánosságokat tartalmazó aláírt dokumentumról, hogy nagyon átfogó.
Trump szerint beszéltek az emberi jogok kérdéséről is, és erről még fognak is tárgyalni. Az atomfegyverekhez képest azonban csak “nagyon rövid időre” került szóba ez a kérdés. Szerinte Kim hajlandó ebben az ügyben is lépéseket tenni. Ő megbízik az észak-koreai vezetőben.
10:15
Elkezdődött Trump sajtótájékoztatója.
Arról beszél, hogy nagyon “intenzív órákat” töltöttek együtt, a remény és a béke üzenetével jött, és átfogó megállapodást írtak alá. Megköszöni Szingapúrnak a vendéglátást. Mun Dzse In dél-koreai elnöknek és Abe Sinzo japán miniszterelnöknek is köszönetet mond, mindenkit a barátjának nevez. Hszi Csin-pingnek is megköszöni a segítséget.
Precedens nélkülinek nevezi a találkozót, amely megnyitotta a jobb jövő lehetőségét. A megbeszélés szerinte tartalmas volt, a kapcsolatok új fejezete kezdődhet.
Azt mondja, nincs határa annak, hogy Észak-Korea mit érhet el. Kim Dzsong Un megismételte elkötelezettségét az atomfegyver-mentesítés mellett.
Szerinte az észak-koreaiak nagyon tehetségesek, és olyan világról álmodnak, ahol a két Korea békésen él egymás mellett és egyesítik a családokat.
Amint Kim hazaér, azonnal elindít Trump szerint egy olyan folyamatot, ami sok embert boldoggá fog tenni.
10:03
Trump azt mondta, meghívta Kimet a Fehér Házba. A látogatás időpontjával kapcsolatban a szakértők őszre tippelnek. Akkor utazik majd Mun Dzse In dél-koreai elnök is északra, Kim meghívására.
A Twitteren Trump is közzétett egy videót a találkozóról.

09:42
Donald Trump hamarosan sajtótájékoztatót tart.
Közben Kim Dzsong Unért elindult Pekingből a repülő, amivel érkezett. Várhatóan helyi idő szerint este 9-re ér Szingapúrba, vagyis magyar idő szerint délután egykor.
A két vezető békeszerződést azért sem köthetett, mert ahhoz kell Hszi Csin-ping kínai és Mun Dzse In dél-koreai elnök aláírása is. Testbeszéd-elemzők szerint Trump többet engedett, mint amennyire eredetileg készült.
09:05

A Politico a fotók alapján azt írja a következők szerepelnek a dokumentumban:
Donald Trump és Kim Dzsong Un átfogó, mély és őszinte megbeszélést tartott, és elkötelezettek a hosszan tartó és stabil béke iránt. Trump hajlandó biztonsági garanciákat tenni, Kim pedig elkötelezett a Koreai-félsziget teljes atommentesítése mellett.
Mindkét ország elkötelezett amellett, hogy új amerikai-észak-koreai kapcsolatokat létesítsenek. Abban is megegyeztek, hogy azonosítják a fogva tartottakat, akiknél pedig ez már megtörtént, azonnal hazaviszik.
Abban is megegyeztek, hogy a tárgyalások folytatódnak, azokon amerikai részről Mike Pompeo külügyminiszter, észak-koreai részről egy egyelőre meg nem nevezett magas rangú tisztviselő vesz majd részt, a “lehető legkorábbi” időpontban.
07:50
FH

A dokumentum szövegéről semmit nem tudni. A fotók alapján viszont úgy tűnik, hogy szerepel benne egy mondat, miszerint arról, hogy tovább dolgoznak a Koreai-félsziget teljes atommentesítésén, és hogy stabil békét hozzanak létre.

Trump annyit mondott, hogy “átfogó és történelmi”. Kim azt mondta, úgy döntöttek, hogy maguk mögött hagyják a múltat.

Az biztos, hogy folytatásban állapodtak meg, Trump azt is mondta, meghívja Kimet a Fehér Házba. Állítólag Trump hamarosan sajtóértekezletet tart.

 A búcsúzás. Kim Dzsong Un azóta már visszaérkezett szállására.
07:35
Aláírásra várva.
FH
07:15
Már gyülekeznek az aláíráshoz.
FH
06:50
Trump megmutatta a kocsiját, hogy Kim üljön bele, mert az milyen klassz, de ezt Kim visszautasította. Illetve azt is felajánlotta, hogy az aláírás helyszínére menjenek azzal együtt, de végül elgyalogolnak odáig, Kim nem akart abba az autóba beszállni. Mindazonáltal nagyon udvariasan utasította vissza.
Trump azt mondta, hogy az eddigi elképzeléseit is felülmúló nagyszerű eredmény született a tárgyaláson.
06:45
Érdekes, hogy idáig még mindenki megsétáltatta Kimet. Elsőként Mun elnök, aztán Hszi Csin-ping, most pedig Trump.
06:28

Befejeződött az ebéd, most kettesben sétálnak egyet a szálloda belső kertjében.

FH
Trump azt mondta, “óriási business-t csinálunk”. Kim pedig azt, hogy a mai találkozó első lépés a béke felé vezető úton.
06:18
Érdekesség: A sziget, ahol a találkozót tartják 1970-ig a Halál sziget nevet viselte, ekkor Béke és Csend sziget névre keresztelték át.
05:50
Trump vendéglátóként viselkedik, üdvözölt az asztalnál minden résztvevőt, megköszönte, majd mondta, hogy mindenki foglaljon helyet. Ezt követően a fotósokat kitessékelték.
FH
Jó étvágyat!
05:40
Most munkaebéd következik.
Trump este 8 órakor szándékozik Szingapúrból elindulni haza.
Kim délután kettőkor ment volna, de ezt most nem tudni, hogyan alakul.
FH

05:39

A kiszivárgott információk szerint Trump példátlan garanciákat ígért Kimnek.
04:21
Érdekes, hogy John Bolton az első tárgyalásokon sem vett részt, most is Trump oldalán az asztal legszélén ül, s nem hallottunk eddig egy szót sem tőle. A két vezető beszélt, majd Pompeo és Sang Kim, északi oldalról Kim Jong Csol, és a titokzatos katonanő.
Róla itt sem tudni túl sokat. Perfekt angolból, már Kim Dzsong Un apja mellett is dolgozott, de eddig háttérben volt, nemzetközi rendezvényeken képviselte olykor északot, és kőkemény tárgyaló hírében áll. Az előtárgyalásokon végig részt vett, több alkalommal találkozott Pompeoval is, Sang Kim a mostani tárgyaló partnere, tegnap ők voltak azok, akik délelőtt, délután és utána titokban még egész éjjel tárgyaltak.
Pompeo és Kim Jong Csol tegnap délután már csak rövid időre találkoztak.
04:18
A négyszemközt tárgyalás igen rövid volt a tervezetthez képest.
Trump elnök utána azt nyilatkozta, hogy nagyon, nagyon jó volt.
“Very, very good” – mondta
04:15
Mun Dzse In dél-koreai elnök azt nyilatkozta, hogy imádkozva várja a tárgyalások sikerét, és úgy véli, hogy minden koreai lelkének egy darabja most Szingapúrban van.
A koreai sajtó ugyan nem említi, de mindenki arra számított, hogy Trump meghívja Mun elnököt, maga Mun is, ugyanis békeszerződést nélküle nem lehet kötni.
Mindazonáltal erre a meghívásra annak ellenére sem került sor, hogy Trump több alkalommal jelezte, hogy szeretné ha Mun részt venne a szingapúri találkozón.
03:57 
Hirtelen beengedték a fotósokat, tehát nem tárgyaltak hosszasan négyszemközt.
FH
FH
A koreai és a kínai elnök is élőben a televízióban nézi a találkozóról az élő közvetítést.
03:27
Első körben Trump és Kim négyszemközt tárgyal egymással kb. két órát. Majd csatlakozik hozzájuk a többi tárgyaló, lesz közös ebéd, a többi a “meglátjuk” kategóriában van.
Továbbra is a CVID, illetve a CVIG körül van még némi nézet különbség a felek között, azaz a minden fegyver feladásáért cserébe Kim komoly biztonsági garanciákat kér.
Túl ezen, a japán miniszterelnök, Abe Sinzo azt kérte a Trumppal való találkozása során, hogy észak a közepes hatótávolságú rakétait is semmisítse meg, függetlenül attól, hogy azok alkalmasak e atom fej hordozására vagy sem. Miután Abe hazament, Trump azt üzente neki, hogy csökkentse a felhalmozott dúsított urániummennyiséget japán.

Abe kérésére amerikai részről nem érkezett egyéb válasz.

Kim Dzsong Un németül és angolul is beszél, de ettől függetlenül tolmácsot használnak. A bővített tárgyaláson ott lesz Sang Kim, a Fülöp-szigeteki amerikai nagykövet, akinek az anyanyelve koreai. Ezek a nyelvi kérdések azért fontosak, mert a kulturális különbségek okán gyakran nem lehetséges a két nyelvet tökéletesen lefordítani.
03:08
FH
FH
FH
Trump azt mondta hogy, hatalmas siker, amit vár, míg Kim azt, hogy hosszú út vezetett idáig, tele rókacsapdával, de sikeresen elkerülték azokat, és eljutottak ide.
Végtelen megtiszteltetés, hogy találkozhatott Kimmel, Trump ezt is mondta.
Most újra próbálják érteni, mert a millió kattogás miatt, amit a fotósok produkáltak, nemigen lehetett elsőre érteni, amit mondtak
Sokat mond a testbeszéd.
Most úgy tűnik, hogy az ikonikus fotó a zászló előtti kézfogás lesz és amikor egymás mellett állnak, illetve az első mosoly.
02:50
Mindketten megérkeztek a helyszínre.
FH

Érdekes, hogy a koreai delegációban 5 emberből 2 nő, míg az amerikaiban mind az öt férfi, igaz, hogy abból egy legalább koreai származású.
Éjjel fél tizenegykor még találkoztak és tárgyaltak a felek tegnap, természetesen a főszereplők nélkül. Úgy tűnik, senki sem aludt…
Érdekes, hogy Trump hamarabb indult, mégis Kim után érkezett.
Senki sem fogott velük kezet, kinyitottak nekik a kocsiajtót és betereltek őket az épületbe. Kim kicsit fél vagy ideges, ő nem várta meg, míg kinyitják az ajtót, maga nyitotta ki.
Mindkét vezető magabiztos, az állítják. Az amerikai állampolgárok 71%-a támogatja a találkozót, míg a dél-koreaiak 87%.Hajnali fél ötkor Trump elnök tweetelt, tehát ő sem nagyon aludt a találkozót megelőző éjjelen:

Ez az utolsó előtti tweet.

Az utolsó belügyi, a Legfelsőbb Bírósággal foglalkozik.

02:06

FH
Kim hotele előtt is nagy a mozgás.
2018.06.12. 01.:58
Jó reggelt, kezdődik…Trump karavánja elindult a tárgyalások helyszínére.
Éjjel Kim Dzsong Un és a húga titokban, magukat turistának álcázva járták a várost kettesben.

Izrael is izgul a szingapúri csúcs kifutása miatt

0

Egy sikeres Trump-Kim Dzsong Un csúcs elvezethet a háborúhoz Iránnal – legalábbis a Háárec izraeli ellenzéki lap szerint, amely a héják álláspontját elemzi Washingtonban. A tét nem csak a két fél számára nagy, nemzetközi színtéren is sokan aggódva vagy éppen reménytelien figyelik, mi történik holnap Szingapúrban.

Korábban az ifjabb Bush elnök a gonosz tengelye három résztvevőjének nevezte Irakot, Iránt és Észak-Koreát. Irakot az amerikaiak megszállták, Szaddám Huszeint felakasztották, az ország pedig összeomlott (a romokból feltámadt az Iszlám Állam). Trump kedden tárgyal Kim Dzsong Unnal. „Optimista vagyok” – jelezte Twitteren az amerikai elnök, aki ezt megelőzően jól összeveszett a szövetségeseivel, elsősorban Kanadával.

Ha sikerül megállapodni Észak-Korea diktátorával, akkor a gonosz tengelyéből már csak egyetlenegy marad. Irán.

Teherán azóta áll az USA célkeresztjében, amióta a forradalmár lázadók 1979-ben elfoglalták az amerikai nagykövetséget és Khomeini ajatollah a Sátán küldöttének nevezte Amerikát. Barack Obama megpróbált megállapodni Iránnal, létre is jött az atomalku, melyet öt más nagyhatalom is aláírt, Izrael tiltakozása ellenére. Trump azonban nemrég kilépett az atomalkuból, az öt másik nagyhatalom – Nagy Britannia, Franciaország, Németország, Oroszország és Kína –  kitart mellette.

Az izraeli miniszterelnök mindeközben tapsol Trumpnak, és nyíltan ösztönzi az Egyesült Államokat arra, hogy mérjen megelőző katonai csapást Iránra.

Az izraeli lobbi és a héják szövetsége azzal érvel, hogy most még meg lehet előzni Irán atomhatalommá válását, ám később ezt már jóformán lehetetlen lenne megakadályozni.

Csakhogy egy katonai csapásnak komoly következményei lennének. Oroszország szövetségben áll Iránnal, amellyel közösen mentették meg a szíriai diktátort, Bassár el-Aszadot. Az eredmény: Irán katonailag berendezkedik az Izraellel határos Szíriában. Irán pedig továbbra sem ismeri el a zsidó állam jogát a létezéshez. Érthető tehát az izraeli kormány aggodalma. Csakhogy egy háború Iránnal egyáltalán nem lenne sétagalopp. Ezt az amerikai tábornokok is jól tudják, nem véletlenül beszélik le Trumpot arról, hogy katonai eszközökkel próbálja meg térdre kényszeríteni Iránt. Az amerikai elnök ezért is vezet be újra gazdasági szankciókat, hátha a gazdasági nehézségek meghátrálásra kényszerítik a teheráni vezetést. A valóságban azonban Iránban a kemény vonal kerekedett felül azt követően, hogy Trump kilépett az atomalkuból.

A mérsékeltek elveszítették legfontosabb ütőkártyájukat: a gazdasági előnyöket cserébe azért, hogy lemondtak az atomfegyverről.

Alaposan fel van tehát adva a lecke Donald Trumpnak, aki ráadásul eredményeket kell, hogy produkáljon a novemberi kongresszusi választásokra is. Ha ugyanis ott a republikánusok veszítenek, akkor Trumpnak a hátralevő időszakban egy vele szemben álló kongresszussal kell megbirkóznia a következő két évben.

Trump eddig nem mutatott különösebben nagy diplomáciai képességeket, de fatális hibát sem követett el.

Márpedig lehet, hogy egy Irán elleni háború csődbe vinné egész elnöki periódusát. A világ pedig még sokkal többet veszíthetne.

Az viszont pozitív – már ha a Háárec washingtoni információi megfelelnek a valóságnak –, hogy a szingapúri csúcs sikerre van ítélve, hiszen Trumpnak valamit fel kell mutatnia. Hasonló helyzetben van Kim Dzsong Un is, aki mindenképp szeretné elkerülni Szaddám Huszein sorsát.

A csúcs kedden helyi idő szerint kilenckor kezdődik Szingapúrban.

Trump-Kim Dzsong Un találkozóra készülve Szingapúrban – a cikk folyamatosan frissül!

Lázas készülődés folyik Szingapúrban a történelmi Trump-Kim Dzsong Un találkozó előtt. A mai nap a színfalak mögötti tárgyalásoké és a kiszivárogtatott értesüléseké. Beszámolónk a helyi televíziós adások – a yonhap news TV, a YTN csatorna és t a 조선 Choson TV élő közvetítése alapján – folyamatosan frissül.

14:45

Donald Trump szerint szingapúri találkozója Kim Dzsong Un-nal nagyon jól sülhet el – jelentette a Reuters. Külügyminisztere, Mike Pompeo arról beszélt, hogy az előkészítő tárgyalások elég gyorsan haladnak előre, s

„várakozásaink szerint a vártnál gyorsabban jutnak el a logikus kifejlethez”.

Az amerikai diplomácia vezetője ugyanakkor igyekezett hűteni a kedélyeket, mondván: nem lesz gyors áttörés, a csúcs feladata a teljes, ellenőrizhető és visszafordíthatatlan atommentesítéshez elvezető, kemény munkával kikövezett út kereteinek a kijelölése. Az amerikai szankciók mindaddig fennmaradnak, amíg ez be nem következik, s

ha a diplomácia nem megfelelő irányt vesz, akkor a szankciók súlyosbodni fognak

– figyelmeztetett.

12:30

Trump mintegy 40 percet tárgyalt ma Mun Dzse Innel. Erről hivatalosan csak annyit közöltek, hogy az eddigi előre haladásról volt szó.

07:30

Sang Kim és északi tárgyaló partnere ismét asztalhoz ültek, tehát a tárgyalás folytatódik. Közben kiszivárgott az is, hogy Észak-Korea külügyi felelőse egyórás nem publikusan kezelt találkozón vett részt Szingapúr külügyi megbízottjával.

06:30

Négy embert kiutasítottak Szingapúrból, pusztán azért, mert öngyilkos merényletre alkalmas bomba készítését nézték az interneten. Állampolgárságuk egyelőre nem ismert.

Sang Kim elindult ebédelni, vagy befejeztek a tárgyalást, vagy ebéd után folytatják, ezt egyelőre nem tudni.

06:00

Donald Trump most indult el ebédelni szingapúri miniszterelnökkel – őt nem láthattuk a felvételeken, viszont azt megtudhattuk, hogy Kimhez hasonlóan ő is két teljesen egyforma autót használ, s nem tudni éppen melyikben ül.

Közben folyamatosan beszámol a helyi média a nemzetközi reakciókról, várakozásokról.

Izrael azt nyilatkozta, hogy Irán és az USA között ugyanilyen szerződést szeretne látni, az atomfegyverek leszerelését illetően.

05:40

A helyi lapok lapszemlézik a Nodong sinmun-t, s elemzik az észak-koreai média változását. Meglepő módon – mint írják – nem csupán Kim szingapúri útjával foglalkoznak, de hírül adták azt is, hogy a kínai államfő gépével utazott, illetve hangsúlyozzák, hogy az amerikai elnökkel való találkozás új fejezetet nyit Észak-Korea történelmében.

Elemzők szerint ez gyakorlatilag biztos egyezséget jelent, mert ha bármi kétség lenne, akkor a Nodong sinmun egyszerűen nem írna semmit

Meglepő módon Hjan Szo Val, az észak-korai kultúráért felelős hölgy is a delegáció tagja, ez kulturális együttműködést jelent.

Közben bejelentették, hogy Donald Trump hivatalos vacsorán vesz részt a szingapúri miniszterelnök meghívására. Elemzők szerint elképzelhető, hogy a vacsorára Kim Dzsong Un is meghívást kap.

Észak-Korea és Szingapúr között igen szoros a kapcsolat. Eddig is volt vízummentesség a két ország között. Az egyetlen északi hamburger étterem szingapúri tulajdonban van, a szigetállam szakemberei rendszeresen tartanak előadásokat és képzést északon a piacgazdaság működéséről, a marketingről.

05:00

Ma reggel jelent meg először híradás a Nodong sinmun-ban arról, hogy „Kim Dzsong Un a nép jóléte érdekében Szingapúrba utazott, találkozni az Egyesült Államok elnökével”. A Nodong sinmun az egyetlen észak-koreai újság, a neve azt jelenti, hogy munkások újságja.

A tudósítások szerint Donald Trump azt mondta, hogy jó előérzete van a tárgyalással kapcsolatban, Kim Dzsong Un pedig, hogy a nép érdekében komoly áldozatok meghozatalára készül a keddi tárgyaláson.

Ferenc pápa a világbéke felé vezető mérföldkőnek nevezte a szingapúri találkozót. Nem véletlenül övei kiemelkedő figyelem a találkozót szerte a világban. Japán, amely számára a találkozónak még talán a többi országnál is nagyobb a tétje, megfigyelőket küldött Szingapúrba, nem másnak, mint a kémelhárítás vezetőjének a személyében.

04:50

15 perccel ezelőtt kezdődtek, az eddig is folyamatosan tárgyaló felek újabb tárgyalásai, az amerikai nagykövetségen. Sang Kim, a Dél-Koreában született Fülöp-szigeti amerikai nagykövet tárgyal azzal a titokzatos észak-koreai hölggyel, Cse Szan Hi-vel, akit csak nagyon komoly tárgyalások esetén vet be Kim Dzsong Un.

Donald Trump és Kim Dzsong Un egyelőre nem mutatkozik, bár nagy a mozgás, sorra találkoznak egymással a felek. Kim Dzsong Un ma semmilyen hivatalos programon nem vesz részt, legalább is nincs neki ilyen szervezve.

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK